Ellenőr, 1877. november (9. évfolyam, 460-514. szám)
1877-11-23 / 500. szám
hogy megvizsgálhassa a tényeket, és akkor nagyon fontos, hogy a közönség ne vezettessék tévútra a vallomásokkal, melyeket a senátusnak meg kell vizsgálnia. Azért igen fontos, hogy a jelen vizsgálat ne tévesztessék össze azzal, melyet a senátus későbben rendelhetne el. Minden hivatalnoknak tudnia kell, hogy a képviselőválasztások megvizsgálása önkénytes, hogy a vallomásokat nem lehet kierőszakolni, és mindenkinek szabadlábon állt megjelenni vagy meg nem jelenni a vizsgáló bizottság előtt. Tolain (republikánus) : Ez annyit jelent, hogy a vizsgálat nem lesz meg. Broglie : Ezek az utasítások, melyeket kiadtunk ! Egy hivatalnoknak sem szabad megfeledkeznie, hogy nem kell megjelennie, és a miniszter lesz érte felelős. (Balról mozgás) Ezek az utasítások, melyeket jónak láttunk kibocsátani, midőn elhagyandók vagyunk a hatalmat. Megtettük, mert nem elvi kérdésről van szó, hanem a nyilvános rend kérdéséről, és ama nap estéjén, midőn elhagyja valaki a hatalmat, óvakodnia kell, hogy a kormány jogából semmit se adjon föl. Most Laboulaye lép a szószédre : Kerdrel és Broglie parliamentáris beszédet tartottak volna, de törekedtek confliktust tüntetni föl az állami testületek közt. A miniszterelnök különben megváltoztatta nézetét , nem vélekedik többé úgy, hogy a vizsgálat törvénytelen. Szónok beszél azután a vizsgáló bizottság jogairól, melyek megyegyeznek a vizsgálóbíró jogaival , mint ez 1870-ben is elismertetett. A kormánynak nincs joga megtiltani hivatalnokainak, hogy ne engedelmeskedjenek a bizottság parancsának. Amit ma a senátusban terveznek, az egyszerűen a képviselőház megtámadása ; egyszerűen oly napirendet akarnak elfogadni, mely egészen mást jelent, mint amit mondani látszik. A miniszter úr azt mondja, hogy politikai végrendeletét akarja megtenni, de kiki maga helyett tegyen politikai végrendeletet, ne tegyen utódai helyett is ; és a kormányzási szabály, melyet szentesíttetni akarnak a tanács által, oda céloz, hogy conflictust idézzen elő. (Igen helyes a baloldalról.) Tévesen fogják föl a helyzetet; Montesquieu ideáit, ki elismerte a három hatalmat, el akarják torzítani. Montesquieu három hatalma a végrehajtó, a törvényhozó és a birói hatalom. Ma a következő háromról beszélnek : a végrehajtó hatalom, a képviselőház és a senatus. (Balról nevetés.) Ha a senatustól azt kívánják, hogy védje jogait, akkor az az igazság, hogy a senatus és a képviselőház ugyanazon testület tagjai; ezeknek csak egy élük volt, mely nem sérthetett. (Igen helyes, balról.) Ily módon nem lehet politikát űzni. Politikát űznek az egységgel, és különösen a szigorúan tisztelt igazságügygyel. (Balról élénk tetszés.) A parázst mely elalvóban volt ismét föl akarják éleszteni, és egymásra uszítani a senátust és a képviselőházat. (Jobbról élénk ellenmondás.) Ha ezt nem akarják, akkor nem lehet megérteni az interpellatio czélját. Igen arra akarják rábírni a senátust, hogy zsinórmértéket diktáljon. (Balról, úgy van.) Nos tehát! A törvényhozótestületet nem lehet bilincsekbe verni. A senátusnak és a képviselőháznak különösen kell egymást tisztelniük; az ellenkező eredményt akarják elérni ; a senatus által akarnak akadályokat gördíteni a vizsgálat útjába. Ha a miniszterek nem akarnak többé a hatalom polctán maradni oly országban, melynek többsége ellenük van, akkor a vizsgálat önmagától megtörténik, de ha makacsul ragaszkodnak a hatalomhoz (baloldalon tartós tetszés), akkor az ország fog nyugtalankodni. Reméllni lehetett, hogy a választások után békében marad. Azt mondották, hogy az országra hivatkoztak , és az 120 szavazattöbbséget küldött politikájuk ellen. Szónok figyelmeztet azután a szerepre, melyet a tanácsnak be kell töltenie, hogy az alkotmányos szabadság védelmezője legyen. „Mi azt kívánjuk, hogy hallgassák meg önök Francziaország szavát, ez alkalommal Francziaország szava fog dönteni. Mi megtettük kötelességünket, tegyék meg önök is a magukét. (Balról tetszés.) Most Dufaure lép a baloldal hosszas tapsai közt a szószékre, s azon kezdi beszédét, hogy a senatus egyszerűen térjen át a napirendre. A képviselőház határozata csak őt megillető jogának gyakorlása, mint ezt Pasquier kancellár (a mostani elnök nagybátyja) már annak idején kifejtette. A kívánt vizsgálatnak nem lesznek nehézségei, még akkor sem, ha a minisztereket a vádlottak padjára akarná ültetni. A képviselőház nem adott más jogot a bizottságnak, mint azt, melyet hasonló bizottságok más törvényhozásoktól is kaptak. Megengedhetetlen tehát, hogy a képviselőház ebbeli jogát a senátusvalamely határozata korlátolja. Ezen korlátozás csak törvény által volna lehetséges általánosságban minden alkalomra, — de nem így, határozat ugyan, speciális esetre, az ellenségesség színezetével. Ezen határozatnak különben nem is lenne értéke és méltatlan volna a senatushoz. Az enquête-bizottság alkotmányos jellegű, önnek tehát nincs joga arról ítéletet mondani. Nem vagyunk többé az 1852-iki régime alatt. Mindkét háznak egyenlő jogai vannak; a képviselőház csak a föloszlatás ügyében függ a senatustól. Ki mondja önöknek, hogy ha az indítványozott napirend elfogadtatok, a képviselőház nem fog-e egy másik napirenddel felelni? (Mozgás.) Kerdves úr indítványának nemcsak hogy haszna nincs, hanem megsértheti az a képviselőház érzékenységét is. Azt mondja a kormányelnök, hogy alárendeltjei az ő beleegyezése nélkül nem jelenhetnek meg a bizottság előtt. Az mindesetre különös, hogy a hivatalnok még az igazat sem mondhassa meg fölebbvalói ellenőrzés nélkül. De maguk a miniszterek sem tudják, hogy mit fognak tenni hivatalnokaikkal. A jelenlegi tárgyalásnak haszna nincs, hanem igenis veszélyes az. Szélesíti az államhatalmak közötti szakadást, benyúlik a társadalomba, behatol még a családba is. Ez a meghasonlás a legnagyobb szerencsétlenség Francziaországra nézve. A törvényhozás két testületét egymás ellen igyekeznek haragítani, holott éppen az ellenkezőt kellene tenni; a törvényhozó hatalmaknak csak a béke szavait volna szabad mondani. Uraim, iparkodjanak a megnyugtatás, az egyetértés elősegítésére. Engedjék meg elmondanom, hogy mit volna legjobb tenni. A senátusnak van költségvetési bizottsága. Óhajtanám, hogy ennek elnöke értekeznék a képviselőházi budget-bizottságnak elnökével s megmondaná neki, hogy ezen év végig csak 40 nap van már hátra az 1878-iki költségvetés megállapítására. Az egyetértés ezután létrejönne, rendes állapot következnék, s ez nagy lépés lenne a kedélyek megnyugtatásához. Az interpellációt illetőleg pedig térjen át a senatus az egyszerű napirendre. (Élénk tetszés.) Most a szavazás következik a táviratilag már ismert eredménynyel. A pénzügyi bizottság ülése. Nov. 22. A képviselőhöz pénzügi bizottsága mai ülésében a közlekedési tárcza budgetjét vette tárgyalás alá. Gr. Szapáry Gy. előadó jelenti, hogy a Tiszaszabályozás, s a keleti vasút költségvetése nincs a tárcza budgetjébe felvéve, s ezekről külön előterjesztés lesz teendő. Kérdésére Péchy miniszter kijelenti, hogy a Károlyváros-fiumei vasút kárpótlási követelésének ügye még tárgyalás alatt áll. A központi kiadásoknál a felvett új segédállomásokra nézve Horváth L. megjegyzi, hogy már a 9-es bizottság kimondá a központi hivatalok szervezetének egyszerűsítését, s ezzel a minisztérium még adós. Csengery hajlandó megszavazni a szaporítást, de csak úgy, ha a hajózási és vasúti főfelügyelőség a központba beolvasztatik. A kamatbiztosítás és számvevőség nem ide, hanem a főszámszékhez való, a helyi ügyeket pedig a helyi orgánumokra kell bízni. Péchy miniszter a vasúti ügyek ziláltsága miatt most még nem tartaná helyesnek ezen új beosztást. Hegedűs pártolja Csengery indítványát és Szapáry dr. pedig elégnek tartaná ezúttal, ha csak az egész központi administrate reformra hangsúlyoztatnék az összes minisztériumokra nézve. Kerkápoly elvben csatlakozik Csengery indítványához s a minisztert legalább felkérendőnek tartja, hogy annak fokozatos javítására törekedjék. Péchy miniszter ígéri, hogy e tekintetben tervezetet készít és azt jövőre beterjesztendő E kijeentésnek a bizottsági jelentésbe felvétele elhatároztatván, a központi kiadások a három segéd fogalmazónak „ideiglenes“ minőségben való elfogadásával, megszavaztatnak. A dologi kiadásoknál a könyvek szerzésére előirányzott összegből Zsedényi felszólalása folytán 200 frt töröltetik. A vasúti és hajózási felügyelőségnél felvétetik egy 1100 frtnyi tévedésből kimaradt tétel. A vasúti kormánybiztosokra a múlt évben csak 1300 frt volt megszavazva, csakis jelenléti jegyekre, a miniszter most újra 8500 irtot előirányoz. Péchy miniszter és Hyeronimy államtitkár megjegyzik, hogy 25 ülés tartalván a múlt évre megszavazott összeg a jelenléti jegyekre sem elégséges. Szapáry dr. előadó megnyitandónak tartja a múlt évi határozatot és csakis a jelenléti jegyek alapján indítványozza a szükséges összeg megszavazását. A bizottság ezen indítvány értelmében határoz. Az állami építészeti hivataloknál Szapáry dr. előadó megjegyzi, hogy a mérnökök száma nem a felső Tiszánál, hanem Szegeden alól lenne szaporítandó. Somssich a drávai folyam mérnöki hivatalára megjegyzi, hogy az egészen Szlavóniának dolgozik, amiből Somogy megyére nézve sok hátrány ered. A bizottság megszavazza az előirányzatot. Az útfentartásnál és az uj utak előirányzatánál Pejacsevich gr. kérdi, mikor leend kiépítve az 50 ölnyi barcsi-verőczei csatlakozás. Péchy miniszter válaszolja, hogy ez addig nem történhetik meg, míg az ottani híd kiépítve nem lesz. Pejacsevich megjegyzi, hogy az eszéklipiki út, amely Szlavóniának főforgalmi vonalát képezi, nagyon rosz karban van. Somssich is kéri a minisztert, hogy főleg a vasúti csatlakozás elejtése után, e vonalra főfigyelem fordítandó, amit a miniszter határozottan meg is igér. Az eszék-vukovári vonalra kért 60.000 főt az előadó indítványa folytán és a miniszter ellenzése daczára, töröltetvén, az ülés véget ért. A vámügyi bizottság ülése. (November 22.) A képviselőház vámügyi bizottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében folytatta a vámszövetség részletes tárgyalását. A X. czikknél Kautz azon módosítást indítványozza, hogy a kereskedelmet és forgalmat illető kimutatások lehetőleg egyenlő elvek szerint összefoglaló főmunkálatban évenként közzététessenek, s hogy e közleménybe a fogyasztási adók termelési és jövedelmi viszonyai iránti adatok is fölvétessenek. Trefort miniszter és Matlekovics oszt. tanácsos megjegyzik, hogy a kérdéses kimutatások évenként megjelennek, csak nem együttesen. Kantválaszolja, hogy éppen az eddigi közlések megbízzatlan adatai vezettek az országban sokakat tévútra. Ezt csak egy összpontosított közös munkálattal lehetne kikerülni. Trefort miniszter szerint ezt az eredeti szerkezet sem zárja ki, de nem helyes a minisztert törvényben kötelezni erre, midőn még nem lehet tudni, váljon a szükséges költségek rá megszavaztatnak-e. Koponyi gr., Simonyi L. b. és Mudrony pártolják Kautz indítványát. Korizmics is helyesli elvileg, de nem tartja a jelen szerződésbe valónak. A bizottság változatlanul elfogadja a czikket. A XI. czikknél Aoponyi gr. kijelenti, hogy a már tárgyalt kiegyezési javaslatok után nem valósul azon óhajtása, hogy hazánk érdekeinek megfelelő fogyasztási adótörvények alkotassanak; azon óhajtása pedig, hogy pénzügyi megkárosodása végett a fogyasztási adók jövedelmei közössé tétessenek a quota-bizottságok tárgyalásának eredményéig nincs eldöntve. Szóló a jelen czikk elfogadásának e két feltételét nem látván teljesítve, nem szavazza meg e czikket. Kautz megjegyzi, hogy a közös vámterület mellett is vannak módjai e tekintetben való károsodásunk megorvoslásának. Ilyen a fogyasztási adók közössége, a fogyasztási adók radicális reformja, vagy az úgynevezett „Übergangs-Abgabe“ rendszerének alkalmazása, szóló azonban mai viszonyaink között ezeket lehetségeseknek nem tartja. A minisztérium megkárosodásunk kiegyenlítését igen helyesen a restitutióban és fináncz-vámokban kereste. Szóló helyesli ez eljárását, de kijelenti azt is, hogy a fináncz-vámok felemelését a tervezett nagy mértékben nem tudná elfogadni. S amidőn mi egész a végső határig elmegyünk a szövetségből folyó kötelességeink teljesítésében, méltán lehet kívánnunk, hogy Ausztria se kívánja tőlünk a protectionalisticus kereskedelmi politika követését, s a czikket elfogadja. Mudrony szerint a dolgok tényleg oda fejlődtek, hogy szükséges felállítanunk a külön fogyasztási területet, hogy milliókra menő financiális és még nagyobb nemzetgazdasági károsodásunkat megakadályozzuk. Szóló közös vámterület mellett csak a fogyasztási zárvonal felállítását véli az ország érdekeivel megegyezőnek s a czikknek ily értelemben való módosítását indítványozza. Széll miniszter elismeri, hogy a vámközösségnek a czikk a legmegsebezhetőbb oldala, s hogy ez ránk nézve hátrány nélkül nem jár. A kérdés csak az, vannak-e a hátrányok oly minimumra redukálva, hogy miattuk ne kelljen a vámközösségről lemondanunk. Koponyi gr. a fogyasztási adók közössé tételében keresi financiális veszteségeink elhárításának módját, de e megoldás a másik félnél absolute nem fogna viszhangra találni, vagy legfeljebb oly concessiók árán, amelyet egyikünk sem volna hajlandó megadni. Szóló azt hiszi, hogy a tárgyalt fogyasztási adók nem olyanok,amelyek kizárólag Ausztria érdekét tartanák szem előtt, hanem compromissum eredményei, amelyben mind a szesz, mind a cukoradónál hazánk érdekei is figyelemben részesültek. Azon radicális reform, mely az összes indirect adókat tisztán fogyasztásiakká alakítaná át, ha gyakorlatilag lehető is volna, oly roppant sok költségbe kerülne, hogy már e miatt is le kellene mondani róluk. Megengedi, hogy elméletileg a fogyasztási zárvonal képzelhető s ennek praktikus nehézségei sem legyőzhetlenek, de ez rendkívül költséges voltán kívül a forgalmat is megnehezítené, s a belőle származható előnyök nem olyanok, hogy kompensálhatnák az egész közgazdasági kiegyezéssel való szakítás hátrányait. A financz vámok előnyei a fogyasztási adóknál szenvedett megkárosításunkat 1—17 millióra reducálják s a kormány e miatt nem tartotta helyesnek a közgazdasági kiegyezés elejtését. A jelen czikket mint folyományát az egésznek, elfogadásra ajánlja. Korizmics kétségtelen ténynek tartja maga is, hogy mi czukorban és sörben adózunk Ausztriának, de ennek oka az osztrákok nagyok technikai ügyessége, nagyobb pénz és olcsóbb munkaerejében is keresendő. Elismeri nagy megkárosodásunkat, de barátja lévén a közös vámterületnek, mert ma nem tart ennél jobbat kivihetőnek, s egy oly megoldást, mely az egyenlő megadóztatást reánk nézve kevéssé terhessé tehetné, csak idők folytán véli létesíthetőnek. A czikket elfogadja. Simonyi L. b. nem találja az egyezségben meg a recompensátiót Magyarországnak e 4 milliónál mindenesetre nagyobb megkárosításáért. A restitutio tervezet megoldására csak a restitutionál szenvedett kárunkat pótolná némileg, s semmiesetre sem compensatio a finánczvámoknál szenvedett kárunkért. Ha a kormány határozottana finánczvámokat tünteti ki compensatiónak, a maga szempontjából el kell várnia tőle, hogy ragaszkodjék ezekhez, s ne engedje meg leszállításukat. Szóló e fináncz vámokban sem lát compensatiót, mert azok tetemes részét mi fizetjük s előnyünk belőlük valóban igen csekély. Nem tartja érdekünkben levőnek, hogy a kiegyezésért, mely Ausztriára nézve sokkal előnyösb, még mi fizessünk csak a fogyasztási adóknál több millió ráadást. A közös vámterület mellett az orvoslásnak csak két módja volna : az, hogy Ausztria bizonyos pénzbeli kártalanítást fizetne nekünk, de ez igen sok nehézségbe ütközik, s így csak egy mód marad fenn, a fogyasztási zárvonal felállítása. Szóló határozottan tagadja, hogy ez szükségkép a külön vámterülethez vezetne, s a fogyasztási zárvonal felállítását nem is tartja oly költségesnek, mint a pénzügyminiszter. Politikai és a közös vámterület fentarthatása tekintetéből is szükséges ez. Tisza miniszterelnök már abban, amit előtte szóló mondott, hogy a restitutiónál tervezett megoldás compensatio a restitutionál szenvedett kárért beismeri, rejlik annak módja, hogy a kiegyezés legalább egyik megkárosodásunkat orvosolja. Azt sem tagadhatja igazságosan senki, hogy a financz vámoknál is compensatióban részesülünk bizonyos fokig. Nem vitatja, mennyiben áll előtte szóló azon állítása, hogy a közösség mindig a gyengébbnek árt, de az kétségtelen, hogy hio eddig, jó barátságban élt két fél , szerinte csakugyan a gyengébb károsodik ez által. Szóló maga is vitatta a fogyasztási vonal felállítását, de meggyőződött róla, hogy oly módú felállítása, mely a csempészetet lehetetlenné tegye, valóban roppant sokba kerülne, nem is említve a kereskedelemre ez által vetett nyűgöt; oly módon felállítása pedig, mely nem gyakorolná kellően az ellenőrködést, az ország aligha megtalálná számadását. E czikket elfogadásra ajánlja. Apponyi gr. mellőzi ez alkalommal bővebb védelmét azon nézetének, hogy a fogyasztási adók jövedelme a közös kiadások fedezésére fordítandó, csakannyit jegyez meg, hogy épen nem tekinthető bebizonyítottnak, miként a 70: 30°/o szón állandó kulcs, melyben Magyarországnak minden közös teherben és jövedelemben osztoznia kell. Addig is míg e kérdés a quóta megállapításánál bővebb megvitatásban részesül, fentartjának a pénzügyminiszter tagadásával szemben álláspontja erkölcsi jogosultságát. Megjegyzi, hogy a finanszvumokban igenis nyerünk problematikus nagyságú financziális előnyt, de az nem compensálja a vele járó nagy közgazdasági kárt, még akkor sem, ha el fog teljesen érezni a kormány által remélt pénzügyi eredmény. A jelen czikk elfogadásának káros következményeiért a financz vumok egyáltalán nem tekinthetők compemiatiónak. Nem lévén azonban reménye, hogy a bizottság nézetét elfogadja, legalább az orvoslás minden lehetőségét nem akarja teljesen kizárni, szerinte a közös vámterületnek nem szükségképen a következménye, hogy a fogyasztási adók egyenlő törvények és rendszabályok szerint kezeltessenek. Indítványozza e czikk első alineájában „a megállapított egyenlő elvek“ kifejezés helyett „közös egyetértéssel megállapított elvek“ a második alineában „egyenlő rendszabályok“ helyett „egyetértőleg megállapított rendszabályok* tétessenek. Simonyi L. K. a fogyasztási adók jövedelmének közösre tételét politikai szempontból nem fogadja el, s azt hiszi, hogy Ausztria viszont pénzügyi szempontból n nem járulna ahhoz. Baross Apponyi indítványát nem fogadja el. Tisza m. azt hiszi, hogy az eredeti szöveg jobban felel meg a helyzetnek, mert constatálja az egyenlő törvények tételét, s a javítást közös egyetértéssel lehetővé teszi. A bizottság a czikket változatlanul elfogadván, az ülés véget ért. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése november 22-én. (Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül.) Elnök: Bánó Jószef. Jegyzők: Beöthy, Orbán, Gullner. A miniszterek közül jelen vannak: Perczel Béla, Trefort, Szende. Pauler Tivadar előadó : T. ház! Az igazságügyminiszter kiemelte beszédében épp oly alaposan, mint okadatoltan a tárgyalás alá kerülő törvényjavaslatnak fontosságát, jelentőségét. És méltán , mert a büntető törvénykönyvek legbensőbb meggyőződésem szerint döntő hatásúak nemcsak az egyesek, hanem egész nemzedékek és népek sorsára. Az államnak közbiztonsága, a polgárok szabadsága és vagyona nagyrészt azon elvektől függ, melyek a büntető törvénykönyvben jutnak uralomra ; azon szabályoktól függ, melyek meghatározzák a büntetendő cselekvények körét, tényálladékát, azt alkalmazandó büntetéseknek nemét és mértékét. A büntető igazságszolgáltatásnak jelkéképe: a villogó kard legbiztosabb őre a polgári szabadságnak, de öldöklő fegyverré válhatik, mely annak az erejét kettémetszi, mely azon a legnagyobb sebeket ejtheti és ennélfogva nem csodálhatni, hogy azon idő óta, mióta a tudományok föléledtek, a jogászok és államférfiak figyelme kiválóan a törvénytudománynak ezen ágára, a büntetőjogra fordult; nem csodálkozhatni, ha a múlt század közepe óta oly lényeges átalakulása állott be a nézeteknek és elveknek, amilyen a jogi tudományoknak egyik ágában sem. Az államnak büntető hatalma, az egyeseknek megtorlási jogából vevén eredetét, hosszabb ideig a kiegyenlítési rendszert vallotta elvének; később a történeti fejlődésnél fogva áttértek az európai államok kivétel nélkül, az elrettentési rendszer elvéhez. Megmagyarázhatóvá teszik ezt a történeti körülmények. Az állam hatalmának gyengesége, a polgári viszonyoknak ziláltsága ritkán büntethetőkké tette a bűncselekményeket, s azért a büntetésnek ritkaságát annak súlyával akarták pótolni. Az az elv, mely a büntetésnek fő czélját az elrettentésben kereste, amely annak egyik óhajtható eredményét felcserélte, összezavarta annak rendeltetésével és czéljával, következetes alkalmazásában a legszigorúbb büntetési rendszerhez vezetett. A súlyosbított halálbüntetések, a testcsonkító büntetések, a kínvallatás, mint a kiviláglás eszköze, jellemezte e kornak eljárását. Egyesek felszólamlása egy jobb kort készített elő, de nem diadalmaskodhatott a kornak általános véleményén s előítéletté vált szükség érzetén. A 18. század 2. felének volt fenntartva, hogy egy új korszaknak hajnalát derítse fel. Beccaria kis terjedelmű, de nagyfontosságú munkája indította meg az eszmék ama mozgalmát, a büntetőjognak azt a reformját, melynek első gyümölcseként Leopold toscanai törvénykönyve jelentkezik. Azóta hosszú sorát láttuk a törvénykönyveknek ; sokan azok közül valódi haladást jeleznek. Epochalisokká váltak a régibbek közül a Code pénal hatására és kiterjedésére nézve, a bajor büntető törvénykönyv rendszere és praecisiójánál fogva. De hamar átlátták, hogy a törvényhozás terén történt reformok üdvös hatást mindaddig nem szülhetnek, míg a leggyakoribb büntetésnemek, a szabadság büntetések a reform szellemében át nem alakíttatnak ; mindinkább átlátták ama mondatnak igazságát, melyet XV. Kelemen pápa egyik börtönre íratott: Parum est improbos coercere poena, nisi probos efficiat disciplina“. Átlátták, hogy hiába codificálnak, hiába határozzák meg a büntettek tényálladékát, szigorúan mérik ki a büntetéseket, míg a börtönök kapuira azt lehet felírni, mit Szemere mondott: „A ki mint gyarló ember ide behozatik, mint kitanult gonosztevő bocsáttatik szabadon“. Hogy milyen befolyással volt ez eszmemozgalom hazánk törvényhozására, azt ecsetelte az előttem szólott t. igazságügyminiszter úr. Ha már a XVII. század végén Kolonics bibornok felterjesztésében kiemelte egy büntető törvénykezési rendtartás szükségét; ha 1726-ban Károly király felszólította az ország rendeit az ilyen büntető rendtartás kidolgozására; ha a nagy Terézia 1752-ben elrendelte annak kidolgozását, akkor I. képviselőház nem csodálhatni, hogy azok, amik Európa többi országaiban történtek, itt is viszhangra találtak. Eredményeként az 1791., 1827. és 1843. évi büntető törvénykönyvi javaslatok feküsznek előttünk. Ismeretesek azon indokok, megérintette a t. igazsáügyminiszter úr az okokat, amelyeknél fogva azok törvénynyé nem váltak, nem válhattak. Az 1852. évi nyílt parancs kihirdette az általános ausztriai büntető törvénykönyvet s fennáll az most is teljes érvényében a szent korona birodalmának nagy részében; fennáll az erdélyi részekben, a társországokban, Fiume vidékén, a polgárosított határőrvidéken és így a legszorosabb értelemben vett Magyarországon is. Itt nálunk megszüntette az ország,bírói értekezletet, az általános büntető törvénykönyv érvényeit, megszüntette a viszonyok szükségéből folyó némi módosításokkal és behozta ismét a régi törvényt és törvényes gyakorlatot, és így ismét behozta azon állapotot, amelyet az igazságügyminiszter úrnak helyes állítása szerint, közel egy század előtt őseink már türhetlennek tartottak; behozta azon állapotot, melynél fogva sem a bűn fogalma és annak tényálladéka, sem a büntetés mértéke törvény által meghatározva nincsen; azon állapotot, melyben a legfontosabb kérdésekben a bíró bölcs belátása analógia szerint ítél és határoz bizonyos tekintetben, tehát a bíró és törvényhozó szerepét egyesíti. Az ezen állapotból eredő bajokat, igaz, a tudomány útmutatása mellett némileg orvosolta törvényszékeink eljárása, de meg nem szüntethette. Ideje, hogy véget vessünk ezen állapotnak ; ideje, hogy megszűnjék azon állapot Magyarországon, melynélfogva majdnem egyetlen Európában, amely nem bsz rendszeresített büntető törvénykönyvvel. Az okok, melyek az 1843-ik évi javaslat elfogadását gátolták, az igazságügyminiszter úr által előadattak. Nagy fontosságú törvénykönyvek jelentek meg azóta; alkotmányos viszonyaink megváltoztak, és az érintett okokhoz egy új és fontos ok járult: azon börtönrendszer, melyen az 1843. évi büntető törvényjavaslat gyökerezett, azon börtönrendszer helyessége iránti vélemény-változtatás 1843-ban Európaszerte és Amerikában a magánrendszert a leghelyesebbnek, a legtökélyesebbnek tartották; a mellett nyilatkozott még az 1847-iki frankfurti congressus is. Azonban 1868-ban és leginkább 1872- ben Londonban a szakférfiaknak nagy többsége elismervén a magánfogságnak igen is szigorú voltát és káros következményeit a foglyoknak mind lelki, mind testi erejére, az úgynevezett progressiv vagyis Ír-rendszernek adta meg az elsőséget. Ez is egyik oka volt annak, hogy új büntető törvénykönyv kidolgozása szükségessé vált. Phasisait ismeri a t. ház az igazságügy miniszter úr beszédéből, ismeri a történtekből. Az igazságügyi bizottság a javaslatot szorgos és beható tárgyalás alá vette, elfogadta annak főbb elveit, elfogadta annak rendszerét. Szabadjon nekem röviden elősorolnom az indokokat, melyek az igazságügyi bizottságot erre bízták. (Halljuk!) A büntető törvénykönyv kiterjeszkedik a bűntettekre és vétségekre, amint annak czíme is mutatja. Ki vannak zárva a rendőri kihágások ; ezeket egy külön, legközelebb benyújtandó rendőri büntető törvénykönyvnek tartotta fönn. Az igazságügyi bizottság a maga szempontjából ezen eljárását az igazságügy minisztériumnak csak helyeselhette. Lényegesen különböznek a jogot közvetlenül sértő bűntények azon cselekvényektől, melyek fenyítékkel azért sujtatnak, mivel következményeikben netalán azokból jogsértések támadhatnának, a polgároknak jogbátorsága veszélyeztetve lehet. Lényeges a különbség a jogsértő és a jogrendet csak veszélyeztető cselekvények közt. Azért az 1843-iki büntető javaslat a rendőri kihágásokat a toldalékba utasította , azért több új törvényhozás ezekről külön intézkedik, és külön intézkedik ezen javaslat is, az említett okoknál fogva már azért is, mert az általános elvek közül sokan a kihágásokra egyáltalában nem alkalmazhatók, mert tanácsos, hogy a kihágások és bűntettek közti különbséget a népnek szemei előtt úgyszólván világosabban felfoghatóbbá tegye még a törvénykönyv különbsége is, hogy ez is kijelölje azon nagy űrt, mely a jogsértő cselekvények és csak a rendészetet netalán bántó, a jogbátorságot netalán veszélyeztethető cselekvések közt létezik. (Helyeslés.) Az 1843. büntetőjavaslat csak egy osztályát ismeri a jogsértő,f büntetendő cselekvényeknek, s bűntetteknek nevezi azokat különbség nélkül. A jelen javaslat bűntettekre és vétségekre osztja föl. Bűntetteknek azon szándékos jogsértéseket czímezi, melyek nagyobb súlyúak, nagyobb beszámításúak, vétségeknek azon szándékos jogsértéseket, melyek kisebb súlyúak és a gondatlanságból eredt jogsértő cselekvényeket. Kétséget nem szenved és alig vonta valaki azt kétségbe, hogy a jogsértő cselekvények közt a sértett jognak fontosságánál, a sértés súlyánál valamint a kárnak és veszélynek nagyságánál fogva különbség létezik. Szándékos jogsértés a gyilkosság és a becsületsértés. És mégis mily roppant nagy a különbség a kettő között. Senki sem vonta kétségbe, hogy a szándékosan elkövetett gonosztett és a gondatlanságból és a könnyelműségből eredt jogsértés közt, habár eredményei azonosak, az akarat elhatározására és a bűnösség beszámítására nézve, mégis roppant nagy a különbség. Ha ez tagadhatatlan, ha tagadhatatlan továbbá az, hogy a súlyosabb bűntetteket súlyosabban kell megbüntetni, az enyhébbeket enyhébben , különösen a szabadság büntetéseknek súlyosabb nemét alkalmazni az előbbiekre, enyhébbikét pedig az utóbbiakra, akkor, ha más okok nem, már a szerkesztésnek methodikája, hogy ugyanazon büntetési nem alá tartozó bűncselekmények közös névvel illettessenek, collectiv elnevezés alatt foglaltassanak össze: ez magában véve tanácsosnak tüntette föl a különbséget már az elnevezésben is jelezni; a küönbséget a bűntett és vétség kifejezése által könynyebben felismerhetővé és az azon osztályra vonatkozó rendelkezéseket egy név alatt összefoglalhatóvá tenni. Ezen eljárás mellett szólott az európai törvényhozások általános praxisa. A badenit és a lübeckit kivéve, amennyiben tudom, nincs újabb törvényhozás, mely különbséget ne tett volna a súlyosabban és a kevésbé súlyosan fenyítendő cselekmények közt, azoknak elnevezésében is. A crime és délit, a Verbrechen és Vergehen, és bűntett és vétség elnevezés egyáltalában el van fogadva. És ott, ahol ezen elnevezések nincsenek is elfogadva pl. a volt badeni, vagy a mi 1843-iki javaslatunkban, megvan mégis a cselekvényeknek megkülönböztetése. Mert midőn az 1843-iki büntetőtörvénykönyv anyagi részében semminemű különbséget nem tesz az osztályozásra nézve, a harmadik részben, hol a börtönrendszerről van szó, megkülönbözteti a cselekvényeket, amennyiben azok, melyek félévnél hosszabb börtönbüntetéssel jujtatnak, a kerületi, a többiek pedig a törvényhatósági fegyházakban a kiállandó büntetésekkel jujtatnak. Miután e kétnemű börtön közt a különbség az, hogy az egyik szigorúbb, a másik kevésbé szigorúbb eljárás alá tartozik, ha nem is az elnevezésben, de a dolog lényegében megvan a különböztetés. Ez volt oka, hogy az igazságügyi bizottság az általános európai szokásnak és gyakorlatnak hódolva a büntettek és vétségek közti különbséget elfogadta és a büntető törvénykönyvben megtartotta. Mióta a sajtószabadság nálunk is meghonosult, a sajtó útján elkövetendő és elkövethető büntettek és vétségek iránt is kellett intézkedni. Intézkedik erről az 1848 : 18. törvényczikk, nemcsak a büntetőjog, hanem a rendészetnek szempontjából is. Ezen büntető törvényjavaslat különbséget nem tesz azon büntettek és vétségek közt, melyek a sajtó vagy más után követtetnek el, a tényálladékot, a büntetéseket tekintve. Különbséget nem tesz, mert azon elvből indul ki, hogy az eszköz különbsége nem változtatja meg a büntettek minőségét. Miután azonban a sajtó körüli intézkedés nemcsak a büntető szabályokban állapodik meg, hanem szükségessé tesz más intézkedéseket is, a mostan fenálló törvényeket összhangzásba kell hozni a büntető javaslat intézkedéseivel, külön életbeléptetési törvénynek lesz feladata, amelyre a törvénykönyv utolsó §-a utal. Ebben az életbeléptetési törvényben meg lesz oldandó az a nagyfontosságú kérdés is : várjon a sajtóvétségekre és bűntettekre fenn akarjuk-e tartani a fokozatos, vagy pedig az egyetemleges felelősség elvét, akkor lesz alkalmunk erről tanácskozni, határozni és végezni. Minden büntetőtörvénykönyvnek legfontosabb része a büntetési rendszer; ezen büntetőtörvénykönyv büntetési rendszere a szabadságbüntetések elméletén és alkalmazásán alapszik. Előfordul benne a halálbüntetés, előfordulnak a pénzbüntetések, előfordulnak, mint mellékbüntetések, a hivatalvesztés és a politikai jogok felfüggesztése is. De a büntetési rendszernek lényege a szabadságbüntetésekben áll. Megtartotta az igazságügyi bizottság a halálbüntetést is. Megtartotta, mert, meggyőződése szerint, igazság szerint a legsúlyosabb bűntetteket a legsúlyosabb büntetésekkel lehet, és kell sújtani. Megtartotta azonban igen kevés esetre, megtartotta különösen a megfontolt, szándékkal elkövetett gyilkosságokra, ahol annak igazságos voltát a jogban rejlő egyenlőségi elv, és a népek jogérzete mindenkor javasolta. Megtartotta, mert megtartották azt az európai legműveltebb nemzetek, mert nem mondhattuk szükségtelennek azon büntetést a mi viszonyaink közt, amely büntetést Nagybritannia, Francziaország, Olaszország és a Német Birodalom még eddig szükségtelennek nyilvánítani nem akart, és nem mert. De nem diktálja a törvénykönyv a halálbüntetést absolute módját adja a bírónak, hogy ott, ahol az alanyi rendkívüli körülmények azt sürgetőleg szükségesnek, vagy legalább javasolhatnak mutatják, enyhíthesse, átváltoztathassa. Megtartotta, amint utóbb bővebben fogom indokolni annak correctivumát, a fejedelem kegyelmezési jogát. A büntetéseknek úgyszólván lényegét azonban a szabadságbüntetések képezik, azon büntetési nem, amely Európában majdnem általában el van fogadva főbüntetésül, azért, mert a szabadságbüntetések személyesen arányosak, osztékonyak, példásak és egyszersmind ha a fogházak kellőleg berendezettek, javítók. A büntetések két nemét különböztette meg a szabadságbüntetési rendszernél: a fegyházat és a börtönt. Tette ezt az igazságügyi bizottság a javaslat nyomán azért, mert a szabadságbüntetéseknek egyik fő előnye az, hogy arányosak, azaz azokat a bűntett nagyságához idomítani és alkalmazni lehet. Ezen előnye a szabadságbüntetéseknek anynyival nagyobb, mennyivel inkább azokat nemcsak időtartamra, hanem fokokra is meg lehet különböztetni. És azért a szigorúbb fegyház mellett az enyhébb börtönt is megtartotta. A vétségekre a fogház a rendes büntetés. De van még egy neme a szabadságbüntetéseknek, amely bűntettekre és vétségekre alkalmazható, és ez az államfogház. Nem egészen ismeretlen az hazánkban sem; a sajtóvétségek miatt elítéltek külön államfogházban állják ki büntetésüket, politikai büntettek elkövetői azelőtt is nem a rendes börtönökben, hanem várfogságban állották ki büntetésüket. Az államfogháznak jellege a custodia honesta jellege ; elzáratik a közlekedéstől, megfosztatik szabadságától, de azontúl nem suttatik a bűnös. Tekintve azon motívumokat, melyek őt arra indították, tekintve a bűntett természetét és körülményeit. Európa legújabb törvénykönyvei a szabadságbüntetésnek ezen nemét elfogadták és alkalmazzák; alkalmazza a belga, a német birodalmi törvénykönyv s többek közt a legújabb ausztriai javaslat is. De a szabadságbüntetések hatása nagy részben azon rendszertől függ, mely szerint azok be vannak rendezve. Az igazságügyminiszter úr említette, hogy a büntető törvénykönyv az úgynevezett ir- vagy progessiv rendszert fogadta el; elfogadta azon rendszert, mely szerint a bűnös büntetésének egy idejét magánfogságban tölti el, ha három évnél hosszabb, egy évet, ha rövidebb, büntetésének egyharmad részét. Azután a közös dolgozó osztályba jut, hol másokkal foglalkoztatva fegyelmi, tanulmányai, munkaképessége és önviseletéhez képest osztályozva ; végre ha büntetésének bizonyos részét, kétharmadát kiállotta és az osztályozás szerint javulásának jelét adta, az úgynevezett közvetítő intézetbe jut, melyben a szabadság nagyobb körével bír felügyelet alatt áll ugyan, de közlekedhetik és érintkezhetik másokkal, s igy mintegy előkészíttetik szabadságának kellő használatára. A közvetítő intézetből bizonyos idő lefolyása után, ha t. i. büntetésének háromnegyed részét, ha pedig élet- fogytig tartó fegyházra volt ítélve, 15 évet kiál-