Ellenőr, 1878. augusztus (10. évfolyam, 382-437. szám)

1878-08-01 / 382. szám

Deák Ferencz elcsitár­ta ágyán, miszerint műve nem tökéletes, nem felel meg a nemzet jogos és méltá­nyos igényeinek, de azzal biztatott, hogy alapot nyújt a javításra, javulni fog. Hát a nemzet azt mondta, Deák okos ember, tudja mit beszél, tíz év nem a világ, fürjünfe, tíz év múlva a dolog majd javítva lesz. Ez volt a nemzet álláspontja az 1868. ótai választásoknál. De most a helyzet egészen más. A kísérlet megtörtént, s a tíz éves tapasztalás a közösügyes rendszert mind külbiztonsági, mind belszervezkedési, mind politikai, mind közgazdászati, mind szellemi, mind anyagi tekintetben a leghatá­rozottabban elítélte, és azt is bebizonyította, hogy ezen az alapon egyiket sem lehet azon két czél közül elérni, melyeket Deák kilátásba helyezett : sem az osztrák birodalom népével nem lehet ba­rátságos egyetértésre jutni, sem az alkotmányos éle­tet valósággá emelni az országban. Most már nem sejtetem, hanem tény gyanánt áll a nemzet előtt, hogy a közösügyes rendszer a kölcsönös elkeseredettséget nem hogy megszüntette, avagy csak enyhítette volna is, de sőt fokozta a magyar nemzet s az osztrák birodalom népei közt. S most már nem sejtetem, hanem tény gya­nánt áll a nemzet előtt is, hogy oly rendszer mel­lett, mely Magyarországot alaptörvényeink ellenére kormányzati rendszerének leglényegesebb ágaira nézve a minden idegen avatkozástól ment önren­delkezéstől megfosztja — az alkotmányos élet nem lehet egyéb, mint: „kongó érez, pengő czimbalom“ — megaranyfüstözött fapénz, a­mely csak csillámlik, de értéke nincs. — A parlamentáris kormányrend­­szer valóságos hazugsággá sülyedt Magyarországon, azon kényszerrendszer következtében, mely e sza­vakkal „el kell fogadni, mert „muszáj,“ az osztrá­kok nem akarnak engedni“ a magyar országgyűlést oly helyzetbe teszi, hogy még arra is „iment“ mond, a­miről maga a miniszter is bevallotta, hogy „sérti az erkölcsi érzetet“ (vide 80 milliós száraz korcsma-számla.) Aztán a javítási kísérlet is megtörtént s a tanulság az, hogy nekem igazam volt, midőn azt mondtam, hogy javításról álmodni sem kell, a kö­zösügyes rendszer sikló, melyen csak siklani lehet, emelkedni nem. Javításul kapott a nemzet egygyel több közös ügyet s azt az „erkölcsi érzetet sértő“ degradatiót, hogy erre még a nemzet 24.000.000-et reá fizet, s kapott oly állapotot, mely mellett az anyagi jólét egészséges fejlődése teljes lehetetlen­ség, ellenben a nemzeti jellem elsatnyulása kike­rülhettem A fejem szédül, a hátam borsódzik bele uram, ha meggondolom, hogy ily állapotban megyen elébe árva hazánk azoknak a rettenetes megpróbáltatások­nak, melyeket gróf Andrássy bámulatos — a tör­ténelemben példátlan improvidentiája immár kike­­rü­lhetlenül reánk hárított. Ezek szerint tehát a nemzet most nem oly helyzetben van, mint volt a mult választásoknál. Akkor reményekkel számolt, most a meg­hiúsult remények tapasztalatai tényeivel kell szá­molnia. Valóban csodálatos volna, ha e tapasztalás sem gyógyította volna ki a szédelgésből, mely a nemzetre annyi bajt, szenvedést, romlást hozott , s még jövendő felmaradhatását is kétségessé tette, nehogy azt mondjam, reménytelenné. Az pedig már épen a csodálatosnál is cso­dálatosabb volna, ha a nemzet többsége a­helyett, hogy határozott kárhoztatásával sújtaná, még meg is jutalmazná a Tisza Kálmán úr által vezénylett párt azon megbocsáthatlan bűnét, hogy tagjai oly rutul megszegték az ünnepélyes fogadásokat, me­lyekkel választóik bizalmát meglopták a múlt vá­lasztáskor. Ha ez megtörténnék, ez az erkölcsi érzetnek oly megfogyatkozását bizonyítaná, hogy nemzet­nek mely ennyire sülyedt, alig lehetne egyebet mondani, mint a­mit Jóbnak mondtak barátai: „át­kozd meg az istent s halj meg.“ Ha igaz, hogy Békés megye magyar népe még oly indulattal emlékszik reám, mint ön állítja, ez oly szellemre mutat, mely reményre nem engedi, hogy okulva a tapasztaláson, azok is visszatérnek hazánk törvényes függetlenségének alapjára, a­kik (immár hiúknak bizonyult) remények által magukat arról a múltban letéríteni engedték. Igazán örvendek, hogy a gyomai kerület füg­getlen érzelmű választói önt jelölték ki képviselőül a jövő országgyűlésre. Lelkemből óhajtom, hogy hatalmas többség tö­mörüljön az ön zászlója körül. Óhajtom , mert önben oly férfiút van szeren­csém ismerni, a­ki mind politikai irányánál, mind képzettségénél, mind jelleménél fogva kiválólag hi­vatva van a nemzet tanácsában részt venni, s ki a képviselői mandátumnak minden tekintetben azon lelkiismeretes hűséggel fog megfelelni, a­melyre ha­zánknak e szorongatott időkben annál nagyobb szük­sége van, minél ritkábbá lett a közösügyes rend­szernek demoralizáló befolyása alatt. Sajnálattal értem leveléből, hogy akadnak a gyomai kerületnek különben független érzelmű vá­lasztói közt olyanok is, kiket vallási tekintetek tar­tóztatnak az ön zászlója körüli tömörüléstől. Boldog Isten! hát mi köze van a vallásnak a politikához, s hazafias érzelmekhez ? Én mindig szerettem a külföldön azzal dicse­kedni, hogy magyar hazánkban a vallási nézetek különbsége nem húz válaszfalat a haza szent sze­relmében egygyé forrt hazafiak közé, s hogy a ma­gyarnak, bárminő templomban, bárminő rítussal imádja is a mindenség megfoghatatlan végokát, van egy közös szentegyháza, a „Haza“, melynek ol­tárát felekezeti különbség nélkül karöltve állja kö­rül, s van egy közös religiója, a „honszeretet“. Szeretem reményleni, hogy a békési magyar nép igazolni fogja e nézetemet. Miként kerül az én igénytelen nevem Békés­ben a választási népdalba ? nem tudom ; de ha már ott van, igazat fog az a dal mondani, ha így fog hangzani : „Mezei Ernő oly követ , kit Kossuth Lajos szeret.“ Fogadja ön nagyrabecsülésem kijelentését, s legőszintébb jó kivánatimat. Kossuth. Választási mozgalom. Gyulafeh­érvár, jul. 31. (B. C.) Hegedűs Sándor Abrudbányán megérkeztekor számos választó által a legszivélyesebben fogadtatott. Tegnapelőtt este az iparos-kaszinóban fényes bankett tartatott. Tegnap este Hegedűs nagyszabású programmbeszé­­det tartott, mely élénk helyesléssel fogadtatott. Diószegity pártelnök felkérte ezután, hogy fogadja el ismét a jelöltséget. Hegedűs megköszönte a belé helyezett bizalmat, és Verespatakra utazott azu­tán, a­hol szintén nagy lelkesültséggel fogadtatott és hallgattatott meg, és szintén felkéretett a jelölt­ség elfogadására. Hegedűsnek eddig ellenjelöltje nincs.* Tisztelt szerkesztő úr ! Ma jővön be faluról, csak most jutottam azon lapok elolvasásához, a­melyek Thaly Kálmán úr programmbeszédéből kivonatokat hoztak. Megszokott dolog már az, hogy a választá­­sokkal egy­ütt járó korteskedéseknél egyik párt épen úgy, mint a másik, a maga jelöltjét égig magasz­talja. Az oly nagy szerepet játszó „korteseknek“ ez egyik fő feladatuk, és ez ügyességük kritériuma. S ha valaki mást dicsér, ezt tőle rész néven nem vehetjük. De mit szóljunk az oly emberhez, a­kinek egész programmja csak öndicsőítésből áll ? Ha oly tetteire hivatkozik, a­melyek méltán érdemekül tudhatók be, akkor — elnézőleg — leg­feljebb tapintatlanságnak nevezhetjük eljárását De ha valótlanságokat állít, ha másokat gya­núsít és rágalmaz, csakhogy önmaga szebb színben tűnjék föl ; ha oly érdemekre hivatkozik, a­melye­ket csak magas személyisége ismer el , akkor el­járásának méltó jellemzésére szótáramban nincs meg a megfelelő szó. Az ily ember azok részéről, a­kik őt ismerik, megvetésnél nem érdemel egye­bet. De másként áll a dolog azoknál, a­kik fölte­szik, hogy az ember legalább akkor igazat mond, a­mikor (politikai) hitvallását adja elő. Ezek tájékozásául szolgáljanak a következők: Nem akarva most annak méltatásába bocsát­kozni, hogy mint költő és katonai történelmi író mily első rangú helyet jelölt­­ ki magának irodal­munkban, csak azon minden czélzat és kiszámítás nélkül tett nyilatkozatát óhajtom valódi értékére visszavezetni, hogy megromlott egészsége miatt és azé­rt hagyta el a honvédelmi minisztériumot, mert látta, hogy bizonyos irány kap lábra, mely a nemzeti iránynyal nem volt kibékülve, osztrák mintára akar­ván hozni az intézményt. Hogy Thaly úr egészsége nem a honvédelmi minisztériumban kifejtett munkássága miatt romlott meg, az köztudomású dolog. Elmenetelének oka pe­dig az volt, hogy egy oly állással kínálták meg, a­mely osztály tanácsosi fizetésénél jóval nagyobb jövedelemmel volt egybekötve. Ő tehát fogta ma­gát, s mint oly önzetlen hazafi, a­ki vérző szívvel kesereg koldusbotra jutott hazája szegénysége fö­lött, ámbár nyugdíjra igénye nem volt, széles e ha­zában levő minden befolyásos ismerettségét fölhasz­nálta, hogy szabályellenesen nyugdíjaztassék. A mi­dőn pedig ez nem sikerült, zsebre rakta a jó vég­kielégítést s rök­ön elfoglalta azon állást, a­melyet, ha azóta — véletlenü­l — el nem vesztett volna, most bizonyára elégedettebb lenne ; s nem esett volna azon következetlenségbe, hogy az általa an­­­nyira perkorrestált honvédelmi minisztériumba újab­ban bejutni igyekezett. Ez a Thaly úr hazafisága ! És távozásának valódi önzetlen indoka. Hogy pedig mily demokrata Thaly úr, ezt bizonyítja az, miszerint, ámbár őt a szabályok értel­mében nem illette meg az osztálytanácsosi czím, en­nek kieszközlésére mindent elkövetett. Éljen az ily demokrata hazafi. Budapest, 1878. július 31-én. * * Egy választó. A IV. kerület szabadelvű pártjának végrehajtó bizottsága f. hó 31-én a folyó ügyek bevégzése után kettős ünnepélyt tartott. Először is Komócsy József vb. tag meleg sza­vakkal üdvözölte a bizottság elnökét Weisz Bernát Ferenczet, ki e napon 78-ik életévét töltötte be. A bizottság élénk éljenzésekkel fejezte ki rokonszenvét a váratlan, de ép oly talpra esett szavak után. A megtisztelt meghatottan köszönte meg a megemlékezést, s az egész társaságot felhívta, hogy menjenek Havas Ignácz szeretett képviselőjelöl­­tü­khöz, kinek e napon meg neve napja van. A je­lenlevők mintegy 30—40 en Havas Ignácz szállá­sára mentek. Itt Weisz B. üdvözölte a jelöltet, felsorolva a választók jókívánságait, s elszámlálta érdemei egy részét, melyek közt nem utolsó, hogy tolnavárme­gyei orvos korában a pecsovicsok ellen egy Beze­­rédy egy Csapó mellett hatalmasan működvén, az ellenfél részéről lövést intéztek ellene — de a go­lyó szerencsére nem talált. Weisz beszédét hatalmas éljenzés követte, mire Havas következőleg felelt: Mélyen t. polgártársaim ! Midőn azon, pusztán személyemet illető ki­tüntetésért, melylyel e pillanatban, névnapom al­kalmából megtisztelni kegyesek voltak, szívből eredő, melegen érzett hálámat és köszönetemet ki­fejezném, méltóztassanak megengedni, hogy ez al­kalmat felhasználjam egyszersmind arra is, hogy egy pár­t a múlt alkalommal, midőn önök köré­ben először megjelenni szerencsés voltam, mondott, s némely ellenzéki lap által félremagyarázott sza­vaimat megmagyarázzam, illetőleg helyes értelmére vezessem vissza. (Halljuk !) E két szó : a „magas politikaÉn azt mon­dottam az említett alkalommal, hogy nem fogok űzni magas politikát. A legújabb időben sokan megkerülve a tárgyat, egyéni személyes tulajdono­kat támadva, s egész működésüket e személyes támadásokra hasírozva, a párt mögötti cselszövé­­nyek terére ragadtatták magukat, s mellőzve az objectív működést és bírálatot, ez eljárásukat elne­vezték magas politikának. (Tetszés.) Ez a magas politika az, melyet én űzni soha nem fogok. Teljes életem egy nyitott könyv, s egy párt zászlójához szegődve, annak nyilt támoga­tója gyanánt kívánok a közügyekben részt venni. Az én politikám igen egyszerű : megerősíteni faj, nemzetiség, valláskülönbség nélkül széles e ha­zában a magyar államiság eszméjét, és egyszers­mind teljes erőmmel oda hatni, hogy kedves Buda­pest fővárosunk, e magyar államnak minden tekin­tetben megfelelő, magyar gyupontja legyen. (Élénk éljenzés.) Ha megválasztatni szerencsés leszek, e két irány lesz az én magas politikám. Fogadják m. t. polgártársaim e megtisztelte­­tésért mélyen érzett köszönetemet, s kérem, tartsa­nak meg szives barátságukban. (Élénk éljenzés.) A Podmaniczky párt végrehajtó bizottsága egy ma este 6 órakor tartott ülésében elhatározta, hogy a ma estére egybehívott választók közgyűlése, mely­ben Podmaniczky Frigyes báró tartotta volna pro­grammbeszédét, tekintettel a rosz időjárásra, ma ne tartassék meg és hogy holnap csütörtök esti 7 órára új közgyűlés hivassék egybe, mely miután a lövölde a VII. kerületi Füzesséry párt által lefog­laltatott, a „Terézváros VI. kerületi klub“-ban (sugárút 35.) fog megtartatni. E közgyűlésen fogja báró Podmaniczky Frigyes programmbeszédét tar-­í­tani, mely közgyűlésre a t. választók ezennel meg-­­ hivatnak. A közgyűlés után a klub helyiségeiben közös vacsora következik. ■* Jász-Kun-Szolnok megye kun-szent-mártoni ke­rülete szabadelvű pártjának jelöltje Pompéry János. Komárommegye ácsai kerületében Pulay Kornél ellenében gr. Somssich Iván közjogi ellenzéki válal­­kozott a bukásra. Verseczen Beöthy Algernon ellenében bizonyos Milosavljevics ügyvéd lépett föl nemzetiségi pro­grammal. Brassó város az első kerületben Manger Ká­rolyt, a másodikban Steinacker Gusztávot kiáltotta ki jelöltjének, a brassó megyei alsó kerületbe Dr. Kaiser Jánost, a felső kerületbe Zay Adolfot je­lölte ki.* Déva, julius 29. T. szerkesztőség! Szathmáry György derék képviselő-jelöltünk, ki rövid idő alatt a kerületben rendkívüli népsze­rűségre tett szert s az ellenfél által is mindenütt tiszteletben részesül, tegnap s tegnapelőtt folytatta körútját megyéjében. Barcsay Béla szolgabíró je­lenlétében tegnapelőtt délután a solymosi járás vá­lasztói előtt mondta el a programmbeszédét, mely­nek végeztével Albert Imre reform­lelkész a válasz­tók nevében üdvözölte s felhívta, hogy a jelöltsé­get fogadja el. Tegnap d. u. pedig Barcsán a kör­nyék nagyszámú választói előtt tartotta nagy tet­szés közt programmbeszédét. A nép mindenütt lel­kesedéssel fogadja Szathmáryt, kinek publicistái tevékenysége s Hunyadmegye érdekében tett hasz­nos szolgálatai valóban meg is érdemlik, hogy az egész választókerület őt válaszsza képviselőjének, mint a­ki évek óta annyi becsülettel képviseli e megyét a sajtó téren. Sajnos, hogy az ellenpárt Lázár kortesei nem­telen fegyverekkel is dolgoznak s különösen azzal ámítják a népet, hogy a kormány Lázárt óhajtja, holott tudtunkkal az ellenkező áll. Megrovandó azon korteskedés is, melyet az oláh esperes kifejt, ki a papokat egyenesen hivatalvesztéssel fenyegeti, ha Szathmáryra szavaznak, kinek a hunyadmegyei ma­gyar nemzetiség érdekében kifejtett buzgalma a na­cionalista hajlamokkal bíró egyének szemében kel­lemetlen szálka, habár ezt tagadni akarják. * Nagyon csodálkozunk a dévai kerületi szabad­elvű párton, hogy még csak kérdésbe is veheti , hogy Szathmáry György és Lázár György közül melyiket válassza meg. Szathmáry György ur a­­How-nak s egyáltalában a szabadelvű sajtónak évek óta egyik nagy szorgalmú és tehetségű munkása, kinek a szabadelvű párt iránt igen elismerésre méltó érdemei vannak. Különösen csodálkozunk pedig éppen a dévai kerületen, melyért Szathmáry György az oly hatalmas actiót­a annyi önfeláldozó munkásságot fejtett ki. Higgyék el a választók, hogy mind a maguk érdekében, mind a szabadelvű párt javára úgy cselekesznek helyesen és okosan, ha Szath­máry Györgyöt választják meg képviselőjüknek. Éljen Szathmáry György ! * A meghalt lelkek közlönyei teli torokkal rikol­­tozzák, hogy a belvárosi kormánypárt ilyen és olyan pressiót gyakorol a hivatalnokokra. Pedig kár­om olyanoknak, kiknek üvegből van a házuk, kővel dobálódni. Tessék csak a IV. ker. elöljáró­ság jegyzőjének zsebeit megvizsgálni ; egy évet fog­nak ott találni Becker Károly úr nagyobb dicső­ségére, melyen az elöljárósághoz tévedő választó ügyfeleket fogdossa a Királyi Pál számára, noha Királyi Pál a jelöltségről nyilván­osan leköszönt, s máig nem olvastunk tőle semminemű nyilatkozatot a felől: elfogadja-e a kijelölést? A Helfy-párt már jelzett közvacsoráját, me­lyen Helfy nejével együtt jelen lesz s mely alkalom­mal a terézvárosi hölgyek selyemzászlójukat át­nyújtják, a szörnyű esőzés miatt máról holnapra, vagyis augusztus 1-jére, esti V 1 8 órára halasztották ; a közvacsora a párthelyiségben nagymező-utcza 20. szám alatt lesz.* A ferenczvárosi szabadelvű Wodiáner-párt f. é. augusztus 1-én délután­­/1 7 órakor a soroksári utcza 32. sz. a. létező polgári népiskola helyiségé­ben közgyűlést tart.* A terézvárosi VII. kerületi Hoffmann-párt nagy választmánya i. é. augusztus 1-én este 6 órakor a párt helyiségeiben dobutcza 44. sz. a. ülést tart. * A ter. VII. kerületi „Füzesséry-párt“ ma, csütörtökön, augusztus hó 1-én este 8 órakor a polgári lövöldében közvacsorát rendez, melyen dr. Füzesséry Géza úr, e párt jelöltje, is meg fog jelenni.* Nagykük­üllő­ megyéből írják a Kelet-nek julius 28-ról keltezve : ma tartott a „Fekete“ alias ó-szász párt a szebeni pontok alapján értekezletet. Meg­alakultak és jelöltül Gull Józsefet, azt a Gullt lép­tették fel, kit az idei tisztújítás alkalmával nem tartottak alkalmasnak az alispáni székre. Gull a magyar állameszmét nem ismeri, de hisszük is, hogy Segesvár választókerületének ér­telmes közönsége nem fogja magát a bűnös ta­nok által félrevezettetni, hanem meg fogja vá­lasztani az érdemekben megőszült Fabriczius Ká­rolyt. Gull bukásával hisszük, hogy sírba fog szál­­lani az ó-szászok haszontalan izgatása. A szabadelvű párt megyénkben három kerü­letben biztosan győz, e kerületek : Kőhalom, Sz.­­Ágota és Segesvár.* Győ­rmegye peéri kerületéből írják a Nemzeti Hírlap­nak július 28-áról . Ma kezdte meg Szeme­­nyei János, fővárosi ügyvéd, mint pártunk ország­gyűlési képviselőjelöltje körútját. A jelöltet, a­kit nemcsak mint e kerület szülöttjét, hanem mint előbbi időben volt győri ügyvédet mindnyájan, s pedig a lehető legelőnyösebben ismerünk, a szabad­­elvűpárti választók közóhajjal hívták meg Bay G. volt követ ellenében, akinek sem számadó, sem programmbeszédéből épen a leglényegesebb dolgot — hogy t. i. melyik országos párthoz tartozik — kivenni nem lehetett ; már pedig mi Bay urat a legnagyobb akarat mellett sem tarthatjuk oly nagy­szabású államférfiúnak, hogy — egyedül csak bölcs belátásába bízva — őt ilyen, minden párton kívül és felül álló elvekkel, illetve programmal, képvise­letünkkel megbízhatnánk. Jelöltünk a kerület községeit sorra megláto­gatván, a nagy munkaidő daczára mindenütt majd­nem teljes számú választók által fogadtatott. Férfias hangon előadott programmbeszéde pe­dig a helyeslés ki­kitörő éljeneit csalta a hallgató­ság ajkaira. Augusztus 8-án lesz a választás és mi emelt fővel, a biztos győzelem tudatás­an, fogunk szavazni! * A belvárosi Királyi párt végrehajtó bizottsága ma délutáni ülésében véglegesen megállapította a holnap augusztus 1-én délután hat órakor a Hun­gária dísztermében tartandó közgyűlés programját. A közgyűlésen Királyi Pál is jelen. A központi választmány ma d. u. 5 órakor a választáshoz szükséges intézkedések megtétele vé­gett ülést tartott. A IV. ker. választási küldöttség­nek több tagja leköszönvén elnöknek : Ney Fe­rencz, küldöttségi elnöknek : Takácsy Miklós, elnöki helyetteseknek pedig : Forgó István és Zmeskál István, jegyzőknek : Fülöpp Kálmán választották meg. A belügyminiszter értesíti a közp. választmányt, miszerint a II. kerület „Fáczány“ czímű­ vendéglőnek a választás czéljaira 150 frt bérért leendő kibérlésé­hez, tekintettel a bérösszeg nagyságára beleegyezé­sét nem adhatja, s utasítja a közp. választmányt, hogy a bérösszeg leszállítását eszközölje, ki, a­mennyiben pedig ez nem lenne lehetséges a vá­lasztás megtartására, más alkalmas helyiséget jelöl­jön ki. Az e részben szükséges intézkedések meg­tételével az elnökség bizatik meg. Ezután a válasz­tási elnökökkel tartott hosszabb értekezlet, melyben a választás helyiségek, a szavazásnál szükséges segédszemélyzet beosztása, a pártoknak a választás színhelyén miszerint leendő sorakozása, a szüksé­ges kerítések felállítása iránt, minden kerületre nézve külön részleges intézkedések létettek. A bel­ügyminiszternek a katonai segédlet esetleges igény­­bevételére vonatkozó s általunk már közölt rende­lete másolatban a választási elnököknek miheztar­tás végett kiadatik.* TÁRCZA. A gyöngyökről. Pethő Gyulának „A nagylök és a györngyök“ czimü füzetéből. (Gyöngytermő helyek Ázsia és Amerika partjain. — A gyöngytermelés jövedelme. — Gyöngyhalászat Ceylon szigetén. — Az osztályozás és a kereskedés.) A forróövi tengerek Ázsia partjain mossák a leggazdagabb gyöngy­termő helyeket, s ezek között Ceylon szigete és a Perzsa öböl, a legszebb, leg­nagyobb és legbecsesebb igazgyöngyöknek ősidők óta híres két hazája foglalják el a legelső helyet. Régi időkhöz képest azonban a ceyloni és a vörös tengeri gyöngyhalászat ma már jelentékenyen csök­kent, de még inkább az amerikai. A Perzsa öböl­ben például jelenleg még mindig igen gazdag he­lyek vannak s évenként körülbelül 3 millió forint értékű gyöngyöt halásznak, mig a panamai öböl­ben a gyöngykagylópadok roppant kiterjedése da­czára is legfeljebb 250 ezer forintra rúg az évi gyöngytermelés, s a halászatot már inkább csak a gyöngykagylóhéjak kedvéért űzik, melyekből éven­ként 8—900 mázsányit szolgáltatnak a kereske­désnek. Ceylon szigetén, a­hol valaha igen nagy jövedelmet húztak a gyöngyhalászatból, szintén na­gyot csökkent a jövedelem. A leggazdagabb gyöngy­padok a sziget nyugati partján, a 8 és 9 széles­ségi fok alatt vannak, s a gyöngyhalászat, mint állami monopólium a kormány felügyelete alatt áll. A sziget régebbi kormányzói nagyot vétkeztek, mert vak­k­apzsiságból, persze az állampénztár javára, a telepeket úgy kirabolták, hogy egy időre úgyszól­ván megszűnt a jövedelem. A gyöngyhalászatot kü­lönben is helyről-helyre, időszakos turnusokban szokás űzni, hogy egy-egy helynek 5—7 éven át legyen pihenője az új nemzedék és benne a gyön­gyök megnevelésére. Nem így Ceylon kormányzói ! Az angolok köztudomás szerint 1795-ben szállották meg s 1802-ben, az amiensi béke után, vették tényleges birtokukba Ceylon szigetét. Pusztítani ugyan pusztítottak az előbbi birtokosok is, spanyolok és hollandok egyaránt, de mindazáltal még leggaz­dagabb zsákmányaik is alig negyed-ötödrész annyira rugtak mint az angolokéi. 1746—1750 között gaz­dag volt a termelés : 21 ezer, 28 ezer és 68 ezer font sterling esztendőnként. Az angolok azonnal bérbe adták a gyöngy­padokat , és pedig 1796-ban 60 ezer, 1797-ben már 144 ezer, 1798-ban pedig 192 ezer font sterlingen ! Mi sem természetesebb, mint hogy e nagy bérösszegek kiteremtése hányár homlok siettette a gyöngykagylók pusztulását, any­­nyira, hogy 1803-ban már 15 ezer fontra csökkent a jövedelem, s néhány gazdagabb 60—70 ezer fon­tot jövedelmező évet kivéve, annyira hanyatlott, hogy 1838-tól 1854-ig már alig halaszthattak. 1844-ben 105 font sterling volt az összes jövede­lem ! Az átlagos bevétel alig volt több 10 ezer fontnál, melynek felét a kiadások nyerték el. Ez a nagy b­erke óvatosabbabbá tette az intéző köröket, s most már ismét több millió darabot halászhatnak minden esztendőben. 1858-ban, a Novara-expeditió ott időzése idejében 24,120 font sterling jövedelmet adott a gyöngyhalászat. Újabb adatok szerint 1859- ben 18 napon át 1352 bárka foglalkozott s tizedfél millió kagylót halásztak, melyek 48,216 font ster­lingen keltek el. A legutóbbi időkben szakértő tu­dósokhoz folyamodtak s mesterséges gondozás útján igyekszenek a gyöngytermelés ügyén valamit­­ lendíteni. A gyöngyhalászatot majd mindenütt egyformán űzik, de sehol sem nyújt élénkebb s bizarrabb ké­pet a halászat időszaka, mint épen Ceylon szige­tén, a­hol ezt a nevezetes eseményt egyszersmind valami népünnepfélének tartják, melyben nemcsak a köznép, hanem a gazdagabb osztály, sőt maga a kormányzó is részt vesz. Rendesen február elején kezdődik a munka s megtart 20—25 napig. De hadd beszéljen itt helyettünk egy szemtanú, a­ No­vara-expeditió egyik tagjának élénk leírása. Épen midőn az expeditió Colomboban, Ceylon fővárosá­ban időzött, Aripában nagy előkészületeket tettek a gyöngy­halászatra. „E puszta és kietlen vidéken, úgymond, a­hol kü­lönben a kiállhatatlan hőség, az embergyötrő le­gyek sokasága, a piszok és bűz alkotnak valami borzadalmas egyveleget, a gyöngyhalászat idején egyszerre pezsgő, vidám élet támad. A hirtelen gazdagodás, nagy nyereség reménye, vagy a lát­vány ritkasága még az indiai continens távolabbi vidékeiről is tömérdek embert vonz a helyszínére, a­kik ezer meg ezer bárkán érkezve, százezrével le­pik el a partot. Mintegy varázsütésre egyszerre egész város keletkezik mindenféle sátrakból s bam­busz- meg areka-czöpölökből összetákolt kunyhók­ból, melyek pálmalevelekkel, rizsszalmával meg tarka gyapotszövettel vannak beborítva. Áruló­ sáto­rok az éj csendjében összeütve mintegy ébrenetre teremnek elő, hogy mind a szárazföldi néprajokat, mind a hajósok és búvárok flottáját ellássák a szük­ségesek minden nemével. Kalandorok és szemfény­vesztők lépnek fel, közbe gyakorlott zsiványok lo­­pózkodnak ide s tova, valamennyi indiai népszokás és népviselet egyszerre kibontakozik a néző szeme előtt, minden kasztnak akad képviselője, a­kikhez papok és valamennyi secta követői csatlakoznak, s komédiások és tánczosnők igyekszenek az összesereg­­lett tömeget mulattatni. Az intéző körök sok kísérlet után arra a ta­pasztalatra jutottak, hogy az emberi gépet semmiféle búvárkészülék sem képes pótolni , s azonfelül még azzal a nagy előnynyel jár, hogy nem okoz más költséget, mint azt, hogy a kifogott kagylók ne­gyedrészét, az ú. n. halász- vagy búvár­részt kell kiadni belőle. Minden bárkában tiz búvár meg tiz segéd he­lyezkedik el. Mielőtt a búvárok munkájukhoz fog­nak s a tengerbe bocsátkoznak, az úgynevezett ■ „tengeri szörnyeteg-igézők“ mind a bárkákban, mind a partokon mindenféle ceremóniákat visznek véghez és varázs-igéket mormognak el. A többnyire koro­­mandel-parti búvárok babonasága annyira megy, hogy efféle ráolvasók vagy igézők közrejárulta nélkül egy sem vállalkoznék (akár bálványimádó, akár katho­­likus) erre a szolgálatra ,­­ ennélfogva a kormány kénytelen ezeket a csalókat nemcsak megtűrni, de még meg is fizetni. (Megtörtént az ötvenes évek végén, hogy a czápa-igézőknek egy valóságos ke­resztyén katholikus ember volt a főnökük.) Jutalom fejében minden bárka után tíz kagyló osztalékot kapnak.­­ Emberhalál, czápa­ okozta szerencsétlenség rit­­­­kán fordul elő , mert a parti zaj, a tenger folytonos háborítása, s az a szakadatlan nyüzsgés, melyet­­ezernél több búvár szüntelen munkája okoz, úgy látszik, teljesen elriasztja a tenger fenevadait. Az odavalók úgy vélik, hogy az indusnak egyszersmind a sötét színű bőre is ad némi védelmet, s ennél­fogva sokan vannak, a­kik lábszáraikat befeketítik, hogy még inkább megijeszszék, s annál biztosabban távol tartsák maguktól a tengeri szörnyetegeket. Ilyen előjáték után megkezdődik az igazi­­ munka. A gyöngyhalászok mindenike egy-egy ko­­sárszerű hálóval látja el magát, s derekára 8—12 kilogramm súlyos követ erősítve, hogy annál gyor­sabban sülyedjen, lebukik a tengerbe. Ha 9—10 vagy 11 méter mélyre jutott, a követ hirtelen el­bocsátja (melyet az őrök azonnal felhúznak), legott arczra veti magát, belefogódzik a fenék valamely tárgyába, s gyorsan összekotor és kosárba dobál mindent, a mi keze ügyébe esik. Mozgása e közben oly gyors, hogy az alámerülésnek egy perczig sem tartó ideje alatt 12—15 méternyi téren csúszik-má­­szik át. Mihelyest kosarának kötelét megrántja, azt azonnal felhúzzák s ő maga is tüstént követi. A lebukás mélységének szélső határa,úgy látszik, nem több, mint 12—13 méter, a­midőn is a búvár orrából és füléből már egy kevés vér kezd szivá­rogni. Ritkán maradnak 50—60 másodpercznél to­vább a víz alatt, ámbár vannak, a­kik 80—84 má­­sodperczet is képesek kiáltani. A búvárkodás 5—6 órán át szakadatlanul tart, s egy-egy bárka tiz bú­várának mindenike 1000—4000 kagylót is följut­tathat egy napon. Kedvező halászat idején egy-egy kosár 100—150 kagylót is kiemel egy vonásra, mig ellenben a kedvezőtlen helyeken 5—10 darabot alig lehet összekaparni. Mihelyest a gyöngykagylókat partra szállítot­ták, négy részre osztják fel. Egy rész a búvár­­osztalék, a többi háromnegyedrészt pedig ezer da­rabjával kupaczokba hányják s árverés utján a legtöbbet ígérőknek azonnal el is adják. Most kezdődik azután a speculatió. A véletlen csodálatos szeszélye itt is ép úgy uralkodik, mint akár a lutrin vagy más szerencse­játékban. Néha egyetlenegy kagylóban 30—40, sőt még több gyöngy is van, melyek közül egynéhány ott helyben is megér tiz-husz irtot; míg ellenben néha több száz kagylót kibontanak, a nélkül, hogy csak egyetlenegy gyöngyöt találnának! Megesik, hogy a szolgálattevő csapat egy-egy katonája né­hány garasát szánva rá féltuczat kagylóra, bennök olyan becses gyöngyöket talál, hogy az árán nem­csak elbocsátó levelét kiadják, hanem egész hátra­levő életét gondtalanul töltheti. De van azután ennek a dolognak egy fölötte kellemetlen oldala is. Néhány nap alatt a kagylók rothadásnak indulnak az égető forróságban s a mértföldekre terjedő iszonyú bűz nyomában hideg­lelés, typhus s más­­féle beteségek járnak. Ezért, a ki teheti, aki mentős előbb odább állani, s a népevesztett kietlen partokat csakhamar ismét megüli a csend. Eddig a halászat s az üzlet legelső mozzana­ta. A kagylókat már most vagy fölfeszegetik s úgy szedik ki belőlük a gyöngyöket, vagy vizmedenczébe hordatják (mint a Ceylonban el nem adott készle­tet az indiai kormány) és átengedve a rothadásnak, megvárják, mig a gyöngyök belőlük kihullanak s a medenczéken keresztülcsörgő vizáram által a csator­nákban összehordatnak. Ekkor következik egy igen érdekes munka, a nagyság szerint való osztályozás. Erre különböző sűrűségű érczrostákat használnak. A rosták úgy vannak készítve, hogy doboz­fedelek módjára tizet egymásba lehet illeszteni; legfelül a legritkább, legalul a legsűrűbb rosta zárja be a sort; s amint a sűrűség fokozata szerint egymásra következnek, mindeniknek meg van a maga száma — felülről le­felé ilyen sorrendben: 20, 30, 50, 80, 100, 200, 400, 600, 800, 1000. A megrostálandó gyöngykészletet, a­mi sok­szor 10—20 ezer állat termékéből áll, s egy vagy másfél kilogramra rúg, a legfelső részekbe öntik, mely csak a legnagyobb szemeket tartja vissza, a többit átereszti, s igy tovább még a legalsón már a legapróbb még számot tevő szemek hullanak le a doboz fene­kére. A 20-tól 80-ig menő számok adják az első osztályú, a többiek a második osztályú gyöngyö­ket. A huszas osztályban igen kevés, rendesen csak egynéhány darab, s akkor is nagyobbára idomtalan gyöngy marad, és ezeket a legfőbb hatóság veszi rendelkezése alá; a 30—80-as számnak legszebb válogatott példányai az európai udvarokhoz kerül­nek; a többiek pedig a szélrózsa minden irányában mint kereskedelmi czikkek szivárognak szerte­szét. Az osztályozott gyöngyökön kívül azonban maradnak még rendesen apró, ékszerekre teljesen hasznavehetetlen gyöngyök és nagyobb de fénytelen gyöngyök hátra. Az aprócska gyöngyökből meszet égetnek a gazdag malagdi­ számára, a­kiknek for­róövi Ázsia más lakosaival együtt egyik fényűzés sek abban áll, hogy e becses gyöngymeszet (ép úgy mint a szegényebb osztályúak a kagylóhéjból égetettet) bétel­lel és areca-mandulával keverve ösz­­szerágják. A fénytelen gyöngyöket a ceyloniak s az in­diai népek átalában tyúkokkal vagy galambokkal nyeletik el, hogy ott fényesekké váljanak. Egy idő múlva azután a madarat megölik és kiveszik be­.

Next