Ellenőr, 1879. szeptember (11. évfolyam, 420-466. szám)

1879-09-11 / 436. szám

eléfizetési árait ! Egész évre . 20 frt — kr. I Évnegyedre . 5 frt — kr Félévre . . 10 .­­ , ! Egy hónapra . 1­9­80 , Szerkesztési iroda , Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­ út sarkán.) Semmit nem kin­dnik, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok vimakül­dil­re nem vállalkozunk. — Poéta állal ttok birmentes leveleket fogadunk el. REGGELI KI­AD­ÁS. 436. szám. Budapest, csütörtök, szeptember II. 1879. Hirdetések felvétele a kiadóhivatalban. Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­ út sarkán) További Daube G. L. JS tátrsánál M.-Frankfurtban. Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr* kiadó­ hivatala által nyugtázott «támla ellenében fizetendő. Kiadó hivatal: Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fő­út sarkán). Ide intítendök a* elifieetitek te a lap nitküldiekrt vonatkon­ minden fúttámlát. — ■——1— XI. évfolyam. Táviratok. Szeged, szept. 10. (D. É.) Ma reggeli 9 óra­kor járt le a beadási határidő a város körül épí­tendő körtöltés munkálataira vonatkozó aján­latokra nézve. A határidőig beérkezett összesen 17 ajánlat. Pont 10 órakor a kir. biztos elnöklete alatt Jankovich Miklós, Komjáthy Béla biztosi ta­nácsosok és Szegbeő Attila főmérnökből álló bizott­ság megkezdte az ajánlati tárgyalást, illetőleg az ajánlatok nyilvános felbontását. A jegyzőkönyvet Stesser József, a kir. biztos titkára vezette. A beérkezett ajánlatok a kir. biztos által egyenként felbontatván, felolvastattak, ajánlati fel­tételeik pedig jegyzőkönyvbe foglaltattak. A tár­gyalás, mely nyilvános volt, 10-től déli 1 óráig tar­tott. Az egyes ajánlatok részletes felemlítését után­­pótolva itt csak azt említjük meg, hogy az aján­latok közül Strenge és Herkner szegedi, Bentoni és Wessely komáromi, Braun, Kien és Steinber­­ger tiszaroffi és Deutsch A.­et Sohn bpesti, tehát magyarországi czégek, német nyelven irt ajánla­tokat nyújtottak be, melyeknek felolvasása a jelen volt hallgatóságra nem épen kedvezően hatott. Az ajánlatok, melyek mindegyike a szüksé­ges biztosítékkal el volt látva, tárgyalás után ki­adattak Szegheő főmérnöknek megbírálás és jelen­téstétel végett, a mellékelt összegek pedig Lacz­­kovics biztossági számtanácsosnak. A kir. biztos döntő határozata csak a fo­lyammérnökség jelentése, és a számvevőség számí­tásai után fog meghozatni, mely nehány napot okvetlen igénybe veeni. Ma délután a kir. biztos kirándulást tett Makó és Kis-Zomborra. _________ BÉCS, szept. 10. (Eredeti távirat.) Ma diszebéd volt a schönbrunni palotában. Jelen voltak ő felségük, a főherczegek, Nikita fejedelem, az udvari főméltóságok, a kor­mány néhány tagja és a diplomatiai kar. 35 vendégre volt terítve. Bécs, szept. 10. A montenegrói fejedelem tiszteletére, ma a schönbrunni várpalotában csa­ládi ebéd volt, melyen a felségek, a koronaherczeg és a főherczegek résztvettek. Ebéd után elbúcsú­zott a fejedelem és holnap reggel visszautazik Csetinyébe. BéCS, szept. 10. (Eredeti távirat.) Nikita fejedelem ma elbúcsúzott ő felségük­től s holnap reggel Csetinyébe indul. Bécs, szept. 10. (E­r­e­d­e­t­i t­á­v­i­r­a­t.) Ru­dolf trónörökös ma reggel ide érkezett a Ferencz­ József vasúton. Egy órával későbben jelentették, hogy a vonat utolsó kocsijában egy harmadik osz­tályú coupé ablakát valami gyermek pajkosságból és akaratlanul kővel beütötte. Bécs, szept. 10. (Eredeti távirat.) Hi­vatalosan constatálják, hogy a vagyon utolsó ko­csijának ablakát egy gyermek ütötte be pajkosság­ból. A gyermek azt vallja, hogy akaratlanul találta el a vagyon ablakát. Bécs, szept. 10. A „Polit. Corresponded“ közli a sedlecsi kerület képviselőtestületének Taaffe grófhoz intézett táviratát, a­melyben — valamint a Csehországból folyton érkező egyéb számos üd­vözlő táviratokban is — kívánságát fejezi ki a képviselőtestület, hogy a németek és csehek közt minél előbb és alkotmányos úton jöjjön létre a ki­egyezés. Bécs, szept. 10. (Eredeti távirat.) Hay­­merle báró holnap ideérkezik Ingelheimból. Bécs, szept. 10. (Eredeti távirat.) Ma azzal a valótlan hirrel riasztották föl a bécsi la­kosságot, hogy Kahlenbergerdorf közelében lőttek arra a vonatra, a­melyen a trónörökös Bécsbe ér­kezett. Azonban nem hitte el senki, mert alig kép­zelhető, hogy Ausztriában valaki képes lehetne ily nyomorult tettre. A vizsgálatból ki is derült, hogy valami pajkos gyerek kővel dobálózott. A vonat megérkezése után két órával tudta meg a rendőr­ség, hogy kővel dobtak azon vonat utolsó kocsi­jára, a­melyben a trónörökös utazott. Ezt az uta­sok is megerősítették. Kahlenbergerdorfban két év­vel ezelőtt is követett el ilyen csínyt egy kilencz éves gyermek. _________ Bécs, szeptember 10. (Hivatalos.) Würt­temberg herczeg jelenti ma estéről Csajniczából: Kilk­es vezérőrnagy hadoszlopa ma reggel 7 ha óra­kor Pievlye elé érkezett 8 zeneszó mellett végigvo­nult a városon. A csapatok fogadtatására a város előtt egy török zászlóalj volt felállítva. A katonaság — ő­felségét lelkesülten éljenezve — részint az Aveto­­vina mellett, részint Plevljétól éjszakra kijelölt tá­borba vonult. A keresztyén lakosság nagy örömmel fogadja a bevonulást. Konstantinápoly, szept. 10. Szovjet pasa a görög-török bizottság mai ülésében részletes emlékkönyvet fog átnyújtani a gö­rög küldötteknek, egyszersmind meg fogja c­áfolni azok nyilatkozatait, és ki fogja fej­teni azon okokat, melyek a portát a berlini congressus 13. jegyzőkönyvének elfogadására bírták. Mondják, hogy a görög küldöttek uta­sítást kaptak, hogy egyelőre ne nyilatkozza­nak erről s a portának a 13. jegyzőkönyvre vonatkozó fejtegetése alapján bocsátkozzanak a fenforgó kérdések tárgyalásába. London, szept. 10. Lord Cranbrook összehívta az indiai tanácsot. Minisztertanács még nem tartatott, és a katonai intézkedé­sek felől még eddig semmiféle jelentés nem érkezett.­­ Az afgán felkelők, Kabul és az angol katonaság őrállomásai között megsza­kították a közlekedést. Úgy látszik, hogy a zendülés nagyobb mérvet öltött mint gon­dolták s e szerint Roberts tábornok rendel­kezése alatt álló csapatok alig lesznek ele­gendők a felkelés elnyomására. Berlin, szept. 10. A „Provinzial Correspon­­dent“ írja: Az alexandrovai találkozás újólag be­­bizonyítá a két császár között fennálló ,szives vi­szonyt. Berlin, szept. 10. A „Nordd. Alig. Ztg.“ alaptalannak nyilvánítja mindazon hírlapi tudósí­tásokat, melyek a müncheni pápai nuntiussal, Roncetti bibornokkal való állítólagos érintkezések­ről szólanak. Irányadó körök előtt teljesen isme­retlen, hogy Roncetti bíbornok a birodalmi kor­mánynyal való alkudozásra megbízatást vagy meg­hatalmazást kapott volna. Pétervár, szept. 10. A „Journal de St. Pe­­tersbourg“ kijelenti, hogy eddig még semmiféle hivatalos jelleggel sem bírnak az orosz és a kül­földi hírlapok azon tudósításai, melyek az orosz diplomatiai testületben végbemenendő és állítóla­gosan már elrendelt változásokról tesznek említést. Budapest, szeptember 10. Kétséget sem szenved, hogy a muszka hivatalos lapok hazugságnak fogják mondani azon közleményt, melyet a „Soleil“, e lap levelezője és Gorcsakoff herczeg közt folyt beszélgetésre vonatkozólag közzétett. Ez előrelátható dementi azonban nem tesz hozzá, sem le nem von a franczia lap közleményének hitelt­ érdemlőségéből. Ennek a dementinek okvetlenül be kell következnie, mert még a háború előestéjén sem szoktak a vezérminiszterek oly nyílt támadást intézni idegen államok ellen, mint a­mily támadást, állítólag, Gorcsakoff herczeg intézett Né­metország ellen. A „Soleil“ hitelt érdemlőségéhez sok szó fér, nem egyszer készültek műhelyében apocriphek. A jelen esetben azonban a do­lognak oly belső valószínűsége van, hogy a kérdéses, estilapunk táviratai közt reprodu­­cált közleményt, legalább lényegileg, igaz­nak vagyunk hajlandók tartani. Mit mond Gorcsakoff herczeg e közleményben ? A­mit elmond naponkint az összes félhiva­talos, hivatalos és leghivatalosabb muszka sajtó. Korteskedik a franczia-orosz szövetség mellett s háborút prédikál Németország el­len. A két északi császár találkozása alkal­mával az orosz sajtó alábbhagyott dühöngé­sével. Néhány naiv ellenzéki lélek ráment a lépre, dicsőséget zengedezett a német-orosz barátságra s ellenünk támadt, hogy mi e barátságr felbomlását hirdettük. És ime, alig eresztette a le a ruggi­ut­, az alexandrovoi színjáték felett, az orosz sajtó máris visszazökkent a régi kerékvá­gásba. Épugy hirdet gyűlöletet, épugy izgat Németország ellen, épugy appellál a franczia barátságra, mint annak előtte. Maga Gorcsakoff herczeg époly buzgón rá­­galmazza kedves barátját, a német kanczel­­lárt, mint a két északi császár találkozása előtt. Mit akar Oroszország? Háborút akar? Ki ellen? És mely szövetségesekkel? Elér­kezett már azon minden politikus által előre látott kor, midőn a szlavismus fog mérkőzni borzasztó csatában a germánismussal, midőn a szláv tenger fog ostromra rohanni a ger­mán continens ellen? Nem, ez a kor nem érkezett el. Az antagonismus Németország és Oroszország közt nem a szlavismus és germanismus an­­tagonismusa. A csalatkozás, a megsértett ön­érzet kergeti hullámzásba Oroszországban a szenvedélyeket. Minden nép, ha saját, vagy kormányának hibája veszélybe, megalázta­tásba döntötte, bűnbakot keres. Oroszor­szág Németországot szemelte ki bűnbak gyanánt. Ha Németország támogatja Oroszor­szágot, ha a keleti kérdés rázkódásai alatt épúgy fedezte volna Oroszország házát, mint ez fedezte őt a franczia-porosz háború alkalmával, a muszka politika diadalt aratott volna. Ámde Németország nem ezt csele­kedte, hanem az oroszellenes érdekek párt­jára állt. Engedte, hogy Ausztria-Magyaror­­szág és Anglia megállítsák a muszka csapa­tokat diadalútjukban. Engedte, hogy ugyan­azon Ausztria-Magyarország és Anglia kira­gadják a véres zsákmányt Oroszország ke­zéből, megvédjék Törökország létét, meg­mentsék Konstantinápolyt a muszka invasió­­tól, s kiszorítsák Oroszországot a Balkán­félszigetről, hol ez azt hitte, hogy véglege­sen megvetette lábát. Ezért bűnbak Német­ország a muszka közvélemény előtt. Ezért forr fel keserű gyűlöletre Németország ellen az orosz nemzeti közérzület. És ha csak az orosz nemzet érezne így, ha csak a muszka kiábrándulás Katzen­­jammerje üvöltene boszut Oroszországban, a dolognak nem volna komoly jelentősége. Oly államban, mint Oroszország, a­hol a közvéleménynek annyira csekély hatalma van a despotikus kormánynyal szemben, nem sokat nyomnak a mérlegen a nemzet érzelmei. Az orosz nép boszut esküdhetnék Németország ellen, s a kormány mégis a legjobb barátságban, sőt szövetségben élhetne Németországgal. Ámde ép az orosz kormány, Gorcsa­koff keze az, mely élesztgeti a gyűlölet üszkét. Az orosz főhivatalnokok izgatnak, a lapok kormányrendeletre írnak szenvedé­lyesebbnél szenvedélyesebb czikkeket Német­ország ellen. A vezető a kormány, a nép csak követi. S ezen az egy téren, a Német­ország elleni gyűlölet terén, találkozik kor­mány és nemzet. De hát kérdjük ismét: Mit akar Orosz­ország ? Ha háborút akar, ezt értjük, legalább az egyszerű logika szempontjából. Csakhogy ez a háború nem szorítkoznék pusztán egy német-orosz háborúra. Ezt a háborút Orosz­országban sem értik így. Oroszország ha­ragszik Németországra, mert csalatva, rásze­detve érzi magát. Ausztria-Magyarországot azonban esküdt, halálos ellenségének tekinti. A hagyományos muszka jelszó, bár soha sem ment ki a forgalomból, most agróval circulál. Ez a jelszó az, hogy Oroszország csak Bécsen és Budapesten át mehet Kon­­stantinápolyba. Oroszország tehát, szivének­­ mélyében, egy Németország és Ausztria-­­ Magyarország elleni háború tervét rejti. De­­ nem képtelenség, nem agyrém-e e terv?­­ Angliáról nem is szólva, melyet pedig egy­­ ily háború szintén nagyon közelről érde­kelne, miként vethetné a keztyűt a száraz­föld két legelső állama elé Oroszország, ugyanazon Oroszország, mely még Török­országot is csak alig volt képes leverni? A franczia szövetség eszméje lehet nem­zeti illusió Oroszországban, de illusiónál egyéb semmi esetre sem. A franczia köztár­saság nem gondol revanchera; de ha gon­dolna is, bizonyára nem Oroszországgal kar­öltve rohanná meg Németországot, s nem különösen akkor, midőn Oroszországgal való szövetkezése Ausztria-Magyarországot Német­ország oldala mellé kényszerítené. S ha Francziaországnak keserű emlékei vannak Németország irányában, bizonyára nem fe­ledte azt sem, hogy ugyanazon Oroszország, ugyanazon Gorcsakoff, ki most a franczia szövetség illuzióit táplálja, tette 1870—72- ben a zsandár-szolgálatot Németországnak. Komoly orosz politikus tehát nem jö­vendölhet sikert egy oly actio számára, mely Németország és Ausztria-Magyarország ellen irányul. Nem jövendöl bizonyára Gorcsa­koff herczeg sem. Gorcsakoff csak Bis­marck elleni személyes gyűlölete által elra-0ott-ul­al,­olu­k a cin­ciiUIBZag 6116111 arául­lás élére. De különben ő fel akarja újítani régi prestigét is Oroszországban. Ő volt az első nemzeti, a közvélemény által támogatott mi­niszter. Most is a közvélemény áramlatába veti magát az udvari politikával szemben. Ámde az a kérdés, vájjon fel tudja-e majd tartóztatni a most elősegített és általa vezetett áramlatot, nem csap-e az út feje felett? Az események nem szorítják-e oly térre Oroszországot, honnét már nem lesz visszalépés, még a czár daczára sem? Ez a kérdés ad komoly színezetet a muszka-német villongásnak. E kérdés első­sorban Német- és Orosz­országra tartozik. Mi pedig biztosságunk és erőnk érzetében nyugodtan várhatjuk be az eseményeket, s csak szerencsét kívánhatunk novi-bazári csapatainknak, melyek egy erős állomást foglalnak el ott — Oroszország ellen. 13 ó 17- á­n­ Mindig elismertem, hogy a „Pesti Napló” vezérczikkeinek szemforgató fajtái nemcsak a sa­ját publikumának, illetőleg nézettársainak szerezhetnek élvezetet, hanem a különben komoly embereknek is, csak legyen ezekben érzék a gro­tesk jelenetek megbecsülésére. És ez az érzék nem is hiányzik némely nagy embereknél sem, midőn kellőleg érintetik. Palmerston például, rendkívül mulatta magát minden választás alatt azon tamworthi mészárossal, a ki neki szörnyű gorombaságokat mondott a követett politika miatt s a kinek ő, egész Anglia nevetése közt, még go­rombább feleleteket adott. Kossuth pedig, mi­dőn Londonban lakott és sétálni ment, soha sem haladt el az utczai Punch mellett a­nélkül, hogy ne lassította volna lépteit. Sőt elég gyakran még meg is állott; nem ugyan a bábszínpad előtt, de az esetleg közeli utczasarkon és onnan kacsa­­gott egész szívéből a productió képtelenségei és visító orrhangjai felett. Midőn ily világhírű egyéniségek izmaira sem tévesztette el hatását a furcsa szereplések hordereje, ugyan miként le­hetne fennakadni azon, ha mi, kis egyéniségek, nem bírjuk megfosztani magunkat a tréfától, mely­­lyel a „Pesti Napló“ elmélkedéseinek menet­­r­endje szolgál nekünk. Nem is fosztjuk meg attól magunkat, és nem is csak az utczasaroktól tekint és hahotár feléje gyönyörűségünk, hanem eléje ál­lunk franchement és úgy nézzük, hogy mikor jön a bokros Schimmel, miként rohan utána a tarka, és hogy melyiken minő frázis lovagol. Egy szóval az a Rimgelspiel-vezérczikkezés ott a „volt deákpárt“ közlönyének támasztási te­rén olyan időtöltés, mely feleslegessé teszi a vá­rosligetbe kocsizást minden luxképes hangulatra nézve. — Avagy lehet-e nagyobb komikum mint az, ha valaki tragikus gyanánt jelenik meg s olyan bolondot mond rögtön, hogy hegynek fordul tőle a cob­urnus? „Mehet!“ kiáltja a vonatvezetőt, s a kis harang hármat kongat, az ajtók becsapódnak, s a gőzös füty­ü­lve nekifut a világnak, maga után ragadva a tu pakolt népséget. így ked­ves kormányunk, miután keleti pályáján egy kis szünetet tartott, mely alatt a szerajevói állomáson mindent elkészített a további utazásra, most már indulásra megfuvatja a trom­bitákat s megy a hadoszlop előre parancs szerint, neki a kő­sziklás hegyeknek a legközelebbi állomásig , Novi Bazárig; a nemzet pedig, ezen türelmes tömeg, vonszoltatja magát akarat nélkül a merre viszik.“ Így indult el ma reggel a „Pesti Napló“ vezérvonala, hogy megtegye szokott körútját ked­­vencz rögeszméinek szédületes ringelspieljén. És oly bőszen kereng, hogy nem is sejthető mi­lyen veszedelmes portékába fogódzott. Pedig meg­tanulhatta volna egy nevezetes imából. „Édes istenem! szabadíts meg a gonosztól és a képletes beszédtől!. . . Jézus! Megváltam! válts meg a metaphorától! “ Ez volt a Paul Louis Courier felfohász­kodása az értesülésre, miszerint azért fogják saj­tóperbe, mert mérget ir. Hanem a „Pesti Napló“ nem gondolt sem­mire, csak arra, hogy mozdonya nagy füsttel, dü­börgéssel és sivitással robogjon ki a vadonba. De hát kedves képíró, azt akarná-e ön, hogy a népség ne engedje magát bepakoltatni a kocsikba, hanem ki és be, le és feljárjon a haladó vonat minden részén? Kérem szépen, jöjjünk tisztába ez iránt, mielőtt önök kormányra jutnak. Mert nem mindenki sóvárog ám egy olyan extrazuggal utazni, a­melyen mindenki követelné, hogy a saját akarata szerint történjék az irányadás. Lehet, hogy az nagyon regényes változás lenne úgy a vasúti, mint az állami kormányzat rendszerében, de mégis csak jó volna megtudni előre, vájjon az önök vezetése mellett abban állana-e a „népség“ bizton­sága, hogy nyitva legyenek az ajtók és most az egyik, majd a másik vágányra parancsol­hassa az állampálya vonatait a türelmetlen­ségig felszabadult „nemzetnek“ minden utazó In­­gomárja, — vagy mi? Ha azonban azt a népséget önök sem hagynák bepakolatlanul a kiesés meg­előzésére, s ha annak a nemzetnek haladását önök sem a türelmetlenkedők követelései szerint intéznék, hát akkor mi értelme van az önök mai vezérczikke elé lánczolt zakatoló metaphorá­­nak? Vagy csak a frázisok hosszú sorának szállí­tásához kellett az a szerencsétlen kép-gép? Bármint álljon is a dolog, a „Pesti Napló“ állomásfőnökének nem fog ártani, ha máskor a Courier imáját motyogja el magában s csak az­után indítja ékes badarságait a világba. Mert az a képletes beszéd nagyon gonosz portéka, ha hebe­hurgyán alkalmazza valaki. Egyébiránt a resurrectionális ötlet orgánumá­nak ma reggeli mondolataiból is csak az sül ki, hogy Magyarországnak a Novibazárba nyomulás által ismét vége van. És ez nekem, ki hazámat szeretem, nagyon jól esik, mert tudom, hogy a „Pesti Napló“ sohasem mond igazat, s mert tudja mindenki, hogy legtovább él azon nemzet, mely­nek mindegyre végveszélyt jósolnak a felsülés nagy és kis prófétái. Már pedig nekünk magya­roknak ugyancsak kijutott azon politikai kalendá­­riumcsinálókból, akik megjövendölték akárhányszor, mennyire falunk előtt áll a j­o­u­r fixe, midőn oda lesz a la minute. V­ri J 4 AtTtlOtVolOff CiZn1*öTinOCll2 tfrit Andrássy Gyulával beszélni, a (még) külügyér úr méltóztatott értesíteni engem, hogy az épen ak­kor érkezett táviratok szerint, a bevonulás Novi- Bazárba megtörtént, és nem mutatkozik semmi baj. Aztán hozzá­tette: „Ha elsült volna három puska egy szikla mögött— a­mi persze nem történik meg soha jó külügyi politika mellett egy ország­ban sem — hát készen lett volna ismét nem tu­dom hány vezérczikk, itt is Budapesten is, azon iszonyú vér- és pénzáldozatok újbóli előadására, melyekbe az én lelkiismeretlen keleti politikám vitte a monarchiát. S ha ez a három lövés meg­történik holnap vagy holnapután, meglátná Ön, mily vérengző szörnyeteg lennék ama bizonyos sajtó szerint még távozásom előestéjén is. Vájjon csakugyan azért nem látnak, mert vakok, vagy csak azért, mert nem akarnak látni ? Az ember azt hinné, hogy mikor már a t­ö­­r­ö­k is érzi, mennyire javára válhatik a monarchi­ánk hatalmára való támaszkodása, és mindent meg­tesz ezen érzetének tettleges nyilvánítására Novi- Bazár megszállása alatt is, akkor már elismerhetné az osztrák-magyar ellenzék is, hogy politikánk a Keleten nem kereste Oroszország tetszését, hanem csupán a saját érdekeink védelmét. S a­mi azt a három puskaszót illeti, melyet némelyek vártak és várnak: szeretném tudni, hogy ezek a várakozók, ha angolok volnának, miként vették volna a kabuli legújabb hírt, mely szerint az angol követség tag­jait lemészárlás fenyegeti. Hogy az angol ellenzéki sajtó nem követeli a Beaconsfield fejét, azt látom. A büntető törvénykönyv 1880. január 1-jén lép életbe. Ez időpontot szándékoznak felvenni az életbel­éptetési törvény első §-ába. ■ Csak rendkívüli okok akadályozhatják meg az életbeléptetés elha­lasztását. Ily rendkívüli ok volna, ha a ház nem tárgyalhatná kellő időben az életbeléptető törvény­­javaslatot. Arról az eszméről illetékes körökben letettek, hogy az anyagi büntetőtörvénykönyvekkel bevárják az eljárási kódexet, jóllehet ez is készen van. E hó végén összeül az igazságügyminiszter által egybehitt enguet. Ha ez simán letárgyalja az új életbeléptető törvényjavaslatot, melyről közelebb szólni fogunk, e javaslat még októberben a ház elé kerül. A kezdetben tervezett három havi határidőre most már nem lesz szükség, mert parl­amenti válasz­tások nincsenek küszöbön, melyekre az ellenzék ta­valyi vádja szerint­­ preszsziót lehetne gyakorolni a büntetőtörvénykönyv által; a bírákról és ügyé­szekről s általában jogászainkról pedig feltehető, hogy a büntető és rendőri kodexet már betanul­ták. Így tehát az életbeléptetés, az illető törvény letárgyalásától számított rövidebb határidő alatt is megtörténhetik. _________ A török-görög határrendező bizottságban, mint jelentettük, kinyilatkoztatta Szavfet pasa, hogy a porta elfogadja a tárgyalások alapjául a congres­sus 13. jegyzőkönyvét, és pedig azért, mert a ha­tár rendezésére nézve nem foglal magában végleges határozatot. A „Vakít“ értesül, hogy e nyilatkozat rossz hatást okozott Athénben. A görög kormány fel fogja szólítani biztosait, hogy ragaszkodjanak követelésükhöz és jelentsék ki, hogy nem bocsát­koznak tárgyalásba, ha az alap gyanánt elfogadott jegyzőkönyv nem tekintetik a hatalmak végleges határozatának. A görög meghatalmazottak utasítá­sai is ily értelműek lesznek. Ez esetben a bizott­ság megszünteti az alkudozásokat a jövő ülésben és a hatalmaknak kell közbelépniük a berlini szer­ződés értelmében. A „Vakít“ megjegyzi továbbá, hogy a mostani bizottság föloszlatása nem lesz olyan mint a prevezaié volt. Az alkudozások meg­szakítását követni fogja jelenben a két állam vi­szonyának megszakítása is. Az alexandrovoi találkozásról tel­jesen megbízható berlini forrásból a következőket jelenti a „Daily Telegraph“: Mihelyt tudomására jutott a czárnak Bismarck és Andrássy találkozása, rögtön sajátkezű levelet írt a német császárnak, s meglepetését fejezé ki ezen új barátságos tünteté­sek fölött Ausztria-Magyarország és Németország közt. Vilmos császár ekkor Manteuffel tábor­nokot bízta meg, hogy nyugtassa meg a czárt a gasteini találkozást illetőleg, de azt is kívánta, hogy Manteuffel vigyen Bismarck herczegtől valami ba­rátságos üzenetet, így tehát megbízást kapott Man­teuffel, hogy lépjen összeköttetésbe Bismarckkal. A német kanc­ellár azonban határozottan megta­gadta ezt a kívánságot, és ekkor szánta rá ma­gát a német császár az alexandrovai utazásra. A kabuli katasztrófáról jelentik a „Standard“-nak Bombayból. A követségben az egész napon át tartott, a küzdelem és sok támadó elesett. Az épületek, a­melyekben elhelyezve volt a követség, fából voltak és estefelé sikerült az afghánoknak felgyújtani azokat. A követség élve maradt tagjai ekkor kirohantak és kétségbeesetten védték magukat, de mindnyájan lemészároltattak. A hírnökök, a­kik a tudósítást megvitték az ango­loknak, azt mondják, hogy az utczán látták a holttesteket. Kilencz lovas guide megmenekült, mert a támadás alkalmával takarmányszállítás czéljából távol voltak, és miután értesültek a vá­rosban történtekről, a Shatargardan szorosba me­nekültek. Azt hiszik, hogy csak ez a kilenc­ ma­radt életben. A tudósítás a legnagyobb izgatottsá­got szülte egész Indiában. Az általános jelszó az, hogy le kell rombolni Kabult, vagy legalább falait és a citadellát, mert már másodszor lett színhelyévé az angolok lemészároltatásának. Egész Indiában nagy elkeseredettség uralkodik, továbbá az a nézet, hogy a katasztrófát az idézte elő, hogy nem szál­lották meg az angolok Kabult, a­mely nyitva állott előttük. Az afghánok ezt természetesen gyöngeség­­nek tekintették, a gyöngeség pedig támadásra hivta ki őket. Végre még azt is jelentik, hogy Cavagnari már aug. 3-ika óta feszült viszonyban állott az emirrel. Cavagnari őrsége és az emir csapatai több ízben összeütköztek egymással és a nép mindig az utóbbiak részére állott. A berlini ipar­kiállításhan .­­.. tev­és.) Berlin, augusztus végén. Ha igaz, hogy valamely nemzet azon tevé­kenységéhez képest, mely szerint az a nyers­anya­got műtanilag feldolgozni bírja, az anyagi jóllét kisebb vagy nagyobb fokán áll; vagy más szóval, hogy az ipar kisebb-nagyobb fejlettsége valamely nemzet anyagi boldogulásának hőmérője, akkor a lipcsei ipar­kiállítás egy nemzet e boldogulásából kifolyó biztos politikai jelenlére, a székesfehérvári jövőjére, míg a berlini, melyben egyetlen város felhalmozott ipara tárult elénk, egy nép politikai nagyságára vall.­ Valóban, a polgárosodás és műveltség ügyé­nek mi sem tehet hasznosabb szolgálatot, mint egy ilyen kiállítás, hol egyeseknek az ipar bármely te­rén találmányai, javításai, felfedezései azonnal az egész emberiség közkincsévé válnak, honnan a köl­csönös közvetlenebb érintkezés folytán mindenki újabb ösztönt és ingert visz haza magával a tevé­kenységre, és a nemes, áldásos versenyre. A berlini ipar­kiállítás inkább a gyári ipar kiállítása volt. Az emberi szellem munkája mellett, mely gépekkel végezteti azt, melynek véghezvitele súlyosan nehezednék az ember törékeny testére, s ez­által közelebb hoz az intellectuális felszaba­duláshoz, csak elvétve láttuk a kéz fáradságos munkáját. Halommal küldötték ide az ipar termékeit a berlini iparosok, kik közül nem egy a tudomány­nak is buzgó munkása s kiállított műveik közül is nem egyben üdvözölték a szakemberek a tudomány egy újabb vívmányát. Elég legyen itt csupán a Siemens-czégnek a kiállítási helyiség udvarán vasúti síneken tovaro­bogó „villam-kocsijaira“ utalnom, melyeken a vál­lalkozó közönség néhány pfennigért a villamos erő hatása alatt a villamosság szárnyain repülhette kö­rül a kiállítási helyiség tágas udvarát „A mecha­nika bámulatraméltó diadala, c­sak ily alakban alig értékesíthető“, jegyzi meg mellettem egy illetékes kritikus. Vagy ugyanazon czégnek telegraph, elektrikus jelző, villamos fénykészülékeit, a vasúti vonatot biztosító berendezéseit, vagy a Bamberg c­ég csil­lagászati, Dörffel optikai és orvosi műszereit, vagy a sebészeti mű­ipar, betegápolás csodálatos tárgyait, a mesterséges tagokat stb. Egész Berlin, egész Németország sietett az emberi szellem és szorgalom e felhalmozott ered­ményeit megtekinteni, tanulmányozni. — így tör­tént, hogy már az első hónapokban a kiállítás költségei fedezve voltak. Érdekkel szemléltem, mint kivétel nélkül mindenki, a kárpitos-ipart, mely oly ritka csinnal, páratlan elegantiával, a németet jellemző ízléssel rendezve, majd százra menő fülkét töltött be, szintúgy a fényképészetet, az üveg-, papír-, fém­ipart. — Magára vonta figyelmemet az arany- és ezüstmüvek, s drágaságok kirakata, melyekben tö­mérdek csodálatraméltó remekművet láttam, mik­nek elkészitésénél az ügyességnél csak egy bámu­latosabb : a türelem.­­ Megállapodásra hív fel to­vábbá a pompás ruha-kirakat, a berlini minta­iskolák termeinek hű fautánzata. Lebilincselik a látogatók figyelmét a gépipar­­kiállítási helyiségben zakatoló, morajjal működő gépek is, melyek közül a látogatók szemei előtt ez kalapot készít, az levélborítékokat, ez bemu­tatja a selyemkelmék készülési piasisát a selyem­­gubók letekerésétől, amaz csokoládét alakít néhány percz alatt a kakaó­szemekből, s míg ez megint csipkét, szőnyeget, posztót gyárt, addig kőnyomatú képeket, alkalmi hírlapot sat. állít elő amaz. A­mi azonban engem leginkább érdekelt, az a kiállított tárgyak 9-ik csoportja volt, melyekben a kiállítók világhíre a kiállított vegyipar-termé­keknek sajátos fényt és varázst kölcsönöztek. A 193 berlini vegygyár közül 62 czeg vett részt a kiállításban; a kiállított tárgyak 5 szakaszba osz­tottak: 1. Vegyi termékek technikai czélokra, sa­

Next