Ellenőr, 1880. április (12. évfolyam, 152-203. szám)

1880-04-01 / 152. szám

utőfizetési árak: Egész évre . 20 frt — kr. I Évnegyedre . 5 frt — kr. Félévre . , 10 ,­­ , I Egy hónapra . 1 , 80 , Szerkesztési irodát Budapesten, váczi kör­út 26. szám (fő­út sarkán.) Semmit ima közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkoznk. — Potty által csak Hmusatti leneteket fogadta­k A 152. szám. ELLENŐR REGGELI KIAD­ÁS. Budapest, szerda, április 1. 1880. a kiadóhivatalban: Budapesten, váczi kor­ár 26. szám (fő-út sarkán). Továbbá Daube G. t. és társánál M.­FrinkLmben. Hirdetésekért járd díj csakis a „Ellanőr* kiadó-hivatala által nyugtalén számla ellenében fizetendő. Miadó hivatott Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fö­ út sarkán). „ Ide Mézmdök az eUfinaUtik­ét a lap tA'JaIlditére tanaiként m/whmt fdmáUUa. XII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára reg­­geli és esti lap együtt : Egy évre . . . . 20 frt — kr. Félévre .... 10 „ — „ Negyedévre ... 5 » — „ Két hóra ... 3 „ 60 „ Egy hóra ... 1 „ 80 „ Az esti lap postán való külön küldésé­ért 1 frt jár évnegyedenként. Budapest, márczius 31. A „Reuter-ügynökség“ azt jelentette a napokban, hogy Dubsky gróf nem kötött conventiót a konstantinápolyi görög patriar­­chával a boszniai orthodox egyház ügyeinek rendezése végett, és pedig azért, mert az ily conventio ellenkeznék a megszállás ideig­lenes természetével. A „Presse“ megc­áfolja a „Reuter-ügynökség“ ezen hírét és azt írja, hogy az ő értesülése szerint görög és fran­­czia nyelven irt conventiót kötött kormá­nyunk a patriarchával. A „Presse“, Bosznia államjogi helyzetéből következtetve, termé­szetesnek mondja, hogy e megállapodás is, valamint az áprilisi conventio, csak a meg­szállás tartamára bír érvénynyel. * Hire járt, hogy Gladstone megbetege­dett a sok beszéléstől. E hír csak annyiban lehet igaz, hogy még badarabb dolgokat be­szél. Gladstone úr kijelentette ugyanis va­lamelyik új beszédjében, hogy ő nem hiszi, hogy az osztrákok, a németek és a fran­­cziák kárhoztatják az angol liberálisok po­litikáját. Vannak ugyan a politikának fanatikus ellenségei, de rokonszenveznek vele az ausztriai szlávok, a­kik háromszorta számosabbak mint a magyarok. De ha kárhoztatják is a liberálisok politikáját a németek és az oszt­rákok, más népek rokonszenveznek vele, így az oroszok, a balkán-félszigeti szlávok, az olaszok, a­kiket mindenkor kedveltek a li­berálisok, a toryk ellenben gyűlöltek, végre Európa kis szabad államai és Amerika li­berális angoljai. Hartington marquis, az ellenzék vezére, beszédet tartott szombaton a blackburni választók előtt, és azzal a váddal illette a kormányt, hogy nem tartott lépést a szá­razföldi hatalmak készülődésével és semmit sem tett az angol hadsereg és tengeré­szet szaporítása érdekében. A kormánynak illő készületeket kellett volna tennie és csak azután léphetett volna Európa szemei elé oly kérkedő nyilatkozatokkal. A kormány veszedelmes állást foglal el, jegyezte meg végre Hartington, a­melyet esetleg megaláz­­tatva és szégyennel kell oda hagynia az országnak.* A franczia clericalis lapok kigyót-békát kiáltanak a kormányra. Az „Univers“ és a „Monde“ kijelentik, hogy az egész franczia püspöki kar magáévá fogja tenni a jezsui­ták és a tűrt congregatiók ügyét, és hogy a rendeletben megemlített tűrt szerzet közül egyetlen egy sem fog kérni felhatalmazást. A „Temps“ szerint a legújabb hivata­los kimutatás szerint 602 intézettel bírnak Francziaországban a nő­szerzetek, a­melyek­ben 14,033 apácza lakik ; a barátok házai­nak száma 382, a­melyekben 7444 szerze­tes lakik. Seine­ megyében (Párisban) 571 barát és 872 apácza él, a­kik a tűrt szer­zetek tagjai. * Orlov párisi nagykövet, a­mint hire járt, nagy csodákat művelt Berlinben. A „Kölnische Zeitung“ azt írja róla, hogy eddig csakugyan a franczia-orosz barátság hívének tartották őt. Most azonban megváltozott, ta­lán azért, mert belátta iparkodásának si­­keretlenségét, vagy pedig azért, mert érezte, hogy a köpönyeget megfordítják Pé­­terváron. Szóval Berlinben kijelentette Orlov gróf, hogy ő Párisban ápolta ugyan a jó vi­szonyt, de nem Németország ellen irányzott indulattal. Komerau orosz ezredes gyilkosának lelki állapotát fogja megvizsgálni. Berlin, márcz. 31. A „Nordd. Alig. Ztg.“ írja: „A Hartmann ügyének tárgyalása alkalmá­val, a­kinek kiadatását Francziaország az azonos­ság hiányos bebizonyítása miatt tagadta meg, nem kerültek szőnyegre azok a kérdések, vájjon a Hart­­mannak tulajdonított gonosztett politikai-e és váj­jon a politikai gonosztett, kiadatás esetében más­nak tekintendő-e mint közönséges bűntettnek. A sajtó azonban oly kérdésekkel is foglalkozott melye­ket maholnap más valamely eset hozhatna napirendre. A tudománytól ez iránt csak kevés tanácsot lehet nyerni ; folyamodni kell tehát az egészséges emberi észhez és az erkölcsi érzékhez és ezek azt tanít­ják, hogy az a gonosztett, mely tényállása szerint a közönségesekhez sorozandó, az marad akkor is, ha politikai okokból követtetett el. A politikai gonosztevőknek, a vendégjog által nyújtott oltal­mat aligha lehet másokra kiterjeszteni, mint azokra a szökevényekre, akiket véleményeik és nyilatkozataik miatt, de azokra nem, a­kiket véleményüknek tet­tel való nyilvánítása miatt üldöznek.“ Az idézett hírlap így végzi czikkét : Ha nálunk fordul elő ilyen eset, mi legcsekélyebb habozás nélkül szolgáltat­nánk az illető túrájának minden dynamitos gonosz­tevőt, a­ki nem irtózik számos ember föláldozásá­tól, a­ki közönbös előtte, csakhogy saját magát födözze, idézne bár gonosztettének mentségére politikai okokat, vagy azt, hogy hirtelen akart meggazdagodni vagy helyzetén javítani. Darmstadt, márcz. 31. Az angol királynő ma meglátogatta Alice nagyherczegné sirját és holnap délután elutazik. Bukarest, márcz. 31. (Polit. Corr.) A román diplomatiai testületben legközelebb nagy változás fog történni. Táviratok. Bécs, márcz. 31. Az osztrák hitelintézet mai közgyűlése elhatározta, hogy a május 1-jén esedé­kes szelvényt 18 írttal fogja beváltani. Az üzleti jelentés felemlíti, hogy a magyar általános hitel­bankkal 1870. évben kötött szerződés, hogy ha máig a szerződő felek egyike sem mond fel, a szerződés további öt évre meghosszabbítottnak te­kintetik. Róma, márcz. 31. Desprez franczia nagykövet ma nyújtotta át ünnepélyes kihallgatáson, megbízó levelét a pápának. Konstantinápoly, márcz. 31. Minthogy az első költségvetést nem fogadta el a szultán, a volt nagyvezírekből álló rendkívüli tanács ismét össze­ült, hogy a költségvetés felett tanácskozzék. — A franczia nagykövet a november 22-ei pénzügyi egyezség ellen intézett tiltakozásában felsorolja mindazon határozatokat, melyek a franczia hitele­zők jogait sértik. Konstantinápoly, márcz. 31. (Polit. Corr.) Azt hiszik, hogy a porta kielégítő választ fog adni Corti gróf olasz követnek legutóbbi közvetítő javaslatára. A porta a követségek képviselőiből és orvosokból álló bizottságot hívott össze, a­mely 14JIU .«JJIWIJ Budapest, márczius 31. Az osztrák-magyar-német szövetség ha­talmas békefentartó ereje mindinkább meg­bizonyul. Ez a szövetség nélkülöz minden provocatiót, ellenben üdvös félelmet kelt a békebontásra hajlamot érző kormányokban. Mi sem bizonyítja inkább e kettős ha­tást, mint azon tény, hogy eddig elé komoly kísérlet sem történt ellenszövetség létreho­zására; a­mennyiben ugyanis a muszka di­plomátia minden követ megmozdított a hát­térben, törekvésével teljesen elszigetelve ma­radt. Ellenben több oldalról történtek lépé­sek e békeszövetséghez való — többé-ke­­vésbé szoros — csatlakozásiba. Olaszországban mindinkább szaporodnak azon eszme hívei, hogy Itáliának barátságos viszonyba kell lépnie Ausztria-Magyarország­ és Németországhoz. Angliában, a jelenleg folyó választási küzdelemben, élénken vitat­ják a két szárazföldi vezérhatalomhoz való csatlakozás kérdését. A kis Románia pedig elküldte Bratianut Bécsbe és Berlinbe, hogy helyzete az osztrák-magyar-német szövetség irányában körvonalaztassék. Oroszország, tel­jes elszigeteltségében, reménytelen boszú­­terveit forralja tovább. Francziaország jezsui­táival vesződik, s a hivatalos lapban közzé tett rendelet ránézve oly belső harcz kez­detét jelenti, mely, tán hosszú időre, ismét megbénítja külügyi ad­ióképességét. A helyzet tehát ma az, hogy Ausztria- Magyarország és Németország oly béke­szö­vetség magvát képezik, melylyel szemben csak egyetlen hatalom — Oroszország — foglal el, minden czári és császári levélvál­tás daczára, ellenséges állást, míg a többi hatalmak vagy egészen semlegesek, vagy több-kevesebb hajlamot mutatnak e szövet­séghez való csatlakozásra. Egy évtized óta most nyert először biztos alapot az európai politika. Franczia­ország bukása után nem volt központ, mely körül világrészünk ügyei foroghattak volna. A hatalmak egymástól különválva, elszige­telve csak saját érdekeik felett őrködtek, az európai érdekeknek nem voltak képviselői és őrei. Azért volt örökös bizonytalanság, azért volt permanens a háború veszélye. A keleti háború képezte a zűrzavar megszűnésének kezdetét. Ausztria-Magyar­­országnak egyrészt Angliához, másrészt Né­metországhoz való szoros baráti viszonya már akkor megakadályozta, hogy a keleti válság Európára nézve veszélyes alakot öltsön. Ez az esetről esetre való egyetértés azonban nem képezhette a béke tartós ga­­rantiáját Az osztrák-magyar-német szövetség­­adta meg világrészünknek ezt a biztosítékot. S habár ez a szövetség védelmi szövetség, mert nem sülhetne el ágyú, mely közvetle­nül, vagy közvetve Ausztria-Magyarország, vagy Németország ellen nem irányulna, e szövetség egyszersmind Európa békéjét biz­tosító szövetség. Ez általános jellege dac­ára sem szün­­hetik meg azonban szorosan zárkózott szö­vetségnek lenni már csak azért sem, mert az európai érdekek mellett — és főleg — osztrák-magyar és német érdekek képezik alapját. Ha minden hatalom, mely állítja, hogy szintén a béke fentartását óhajtja, fel­vétetnék abba, úgy magában hordozná fel­oszlásának csíráit. Könnyű munkája lenne a muszka intrigának. Mi sem volna természe­tesebb, mint hogy az orosz diplomácia e szö­vetségbe való belépésre izgatna a hatalmak­nál, s első­sorban Oroszország csatlakozá­sát ajánlaná fel, mert hisz utalva belügyi ál­lapotainak züllöttségére, elhitethetné, hogy a béke ügyét szívén hordozza, így azután az összes hatalmak a békeszövetségben egye­sülvén, a szétrobbanás, az érdekek első zsur­­lódására bekövetkeznek. Azt hisszük tehát, teljesen igazuk van a bécsi és berlini „beavatott“ levelezőknek, midőn az osztrák-magyar-német szövetséget zárkózottnak mondják minden hatalom, még Anglia irányában is. Ezek a nyilatkozatok kétségkívül jó hatással lesznek a jelenleg folyó angol választásokra, mert az ellenzék, ügyes taktikával azzal vádolja Beaconsfield kormányát, hogy continentális véd- és dacz­­szövetséget akar kötni. Az osztrák-magyar-német szövetség zár­kózott jellege azonban nem teszi lehetet­lenné az ahoz való csatlakozást bizonyos eshetőségekkel szemben, mely csat­lakozás nem képez kölcsönös vé­delmi szövetséget. Ily csatlakozást tervez Beaconsfield. E csatlakozást bizo­nyára óhajthatja a continentalis politikába való túlságos beavatkozást visszautasító an­gol közvélemény­t elő fogja mozdítani Viktória királynő németországi útja. Ily csatlakozás nem képezhet provocatiót, sőt határozottan békés hatást fog gyakorolni , mert ha Francziaország tán még kétkedett az osztrák-magyar-német szövetség tenden­­tiája tekintetében, Anglia csatlakozása bizto­síthatja — ha Ausztria-Magyarországban nem látott volna elég garantiát — hogy e szö­vetség nem irányul ellene. A Balkán-félsziget kis népei politikájá­nak irányát pedig határozottan kijelöli az a viszony, mely Ausztria-Magyarország és Né­metország közt fennáll. E népek a közép­európai nagy békeszövetség ellenőrködése alatt állnak, s máris érzik e nagy alakulás ellenállhatatlan vonzerejét. Egyrészt látják Oroszország elszigeteltségét és gyengeségét, másrészt pedig azt, hogy sorsuk Ausztria- Magyarország és Németország, de különösen az első kezében van, mert Németországnak nincsenek oly közvetlen érdekei a Balkán­­félszigeten, mint vannak nekünk. Az Auszt­ria-Magyarország irányában való előzékeny­ségük tehát a helyzet szükséges kifolyása. Erről bizonyára sokat hallott a román kül­dött Berlinben, sőt már ez idő szerint sem kétséges, hogy Románia különválasztotta sorsát Oroszországétt­. S amit önkényt, he­lyes politikai érzékétől vezetve megtett Ro­mánia, többé-kevéssé önkénytelenül, a vi­szonyok nyomása a­tt, részben megtett, s meg fog tenni Szerda, ami jelentékeny té­nyező lesz egész keleti közgazdasági politi­kánkban. Ezt eredményezte nekünk ellenzéki részről annyiszor elkárhoztatott külügyi po­litikánk. T­eng­eri-b­­ántá­s. A „Szegedi íroizkönyv“-ből. Ropog a tűz, mess® süt a vidékre, Pirosan száll füstja fel a nagy égre- Körül állja egyneháy fa, Tovanyulik rémes anya ; S körül üll a tanyáinak Szép legénye, szép eánya. „Szaporán, hé ! vagy a­­akás — mozogni ! Nem is illik összekuva­csogni. Ki először piros eset el, Lakod dma lesz az őszsel... Tegyetek rá, hadd lobojon ! Te, gyerek, gondolj a­­zzel. „Dalos Eszti szép leány volt, de árva, Fiatal még a mezei mukára . Sanyarú volt beleszokni Napon égni, pirosodni, — Hűvös éj lesz, fogási szél — Derekának hajladozni. Deli karcsú derekában ssalló, Puh lábán nem teve kit a talló . Mint a buza piros telje Kerek arcza, maga mekes, — Teli a hold, most lovik el — Az egész lány ugyan Hyes. Tuba Ferkó jabot őrizi tájon, Juha mételyt legel a issz­­apályon. Maga oly bus .. . mi im éri ? Furulyája mindig si­rí. . — Aha! rókát hajt a odri! — Dalos Esztert úgy kisé. Dalos Eszti — a mezői kiment­ő, Aratókkal puha füvön jhent­­, De ha álom ért reátok Odahagyta kis tanyájok — Töri a vadkan az insta — Ne tegyétek ti leányok Szederinda gyolcsruhás szakasztja, Tövis, talló piros vérétakasztja ; Hova jár mint kószü­lek, Ha alusznak más cseések ? — Syh­a mennyi csillg hull ma! — Ti leányok, ne tegyék. Tuba Ferkó a legelőmegunta Tova hajtott, furulyát se futta ; Dalos Eszter nem kiri, Maga halvány, dala rí: — Nagy a harmat, ik egyre — Csak az isten tudja, lér’ rí. Szomorún jár, téboly, a mezőben, Nem is áll jól semrrdolog kezében; Éje hosszú, napja lisadt, Szive sóhajt — csakgy vágyat: — De suhogjonz a munka ! — Te, halál, vess puhaigyat. Ködös őszre vált az í­5 azonban: Törik is már a tene A Monyban ; Dalos Eszter csak nem jött ki . Temetőbe költözött ki . — Az a Lombár nagy harangja! — Ne gyalázza érte senki. Tuba Ferkó hazakerült sokára Dalos Esztit, hallja szegényt, hogy jára , Ki-kinéz a temetőbe, Rész időbe, jó időbe’: — Kuvikol már az eb anyja! — „Itt nyugosznak fagyos földbe földbe.* Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon, Behunyt szemmel jár-kel a h­o­l­d világon ; Muzsikát hall nagyfenn, messze, Dalos Eszti hangja közte, — Ne aludj bé ! vele álmodsz — Azt danolja: gyere! jöszte! Nosza, Ferkó felszalad a boglyára, Azután a falu hegyes tornyára, Kapaszkodnék, de nem éri, Feje szédül: mi nem éri? . . . — Tizenkettőt ver Adonyban, Elég is volt ma regélni. —“ Lohad a tűz , a legények subába — Lefeküsznek a leányok csuhába ; Magasan a levegőben Repül egy nagy lepedő fenn. Azon ülve muzsikálnak, Furulyáinak eltűnőben. Arany János. A középiskolai törvényjavaslatról — Két czikk. — II. (—Iy.) Az állami főfelügyelet kérdé­seit, különösen a felekezeti iskolák irányá­ban, ismételve volt alkalmunk tüzetesen fej­tegetni ; jelesen akkor, midőn a közoktatási miniszter, a protestánsok által oly rosszul fogadott híres „Pontozatait“ kiadta volt. Azokban a főfelügyelet kérdése, a középis­kolák rendezésétől elkülönítve s ami még inkább szemet szúrt, kizárólag a felekezeti (nem egyszersmind a községi, társulati s magán, szóval az összes nem állami) iskolák irányában volt fölállítva s ép oly szigorú következetességgel, mint részletesen meg­oldva. Nekünk — mint lapunk olvasói em­lékezhetnek — e megoldás ellen elvi kifo­gásunk nem volt, sőt örömmel üdvözöltük s helyeseltük azt, sőt constatálnunk kell, hogy a dolog lényege — a felügyelet tár­gyai, köre és módja — ellen maguknak a protestánsoknak sem voltak valami érdemle­ges kifogásaik, legalább nem annyi s nem olyan, ami azt az éktelen zajt igazolta volna, mit e dolog miatt ütöttek ; s a por, melyet fölvertek, nem födözhette el lármájuk üres­ségét. Az indította fel a protestánsokat any­­nyira, hogy anyagi törvény nélkül czéloztat­­nak alaki intézkedések irányukban ; s most utólag bevalljuk, magunk is csalódtunk, mi­dőn azt hittük, hogy az anyagi törvény meghozása legyőzhetetlen nehézségekbe üt­közik , és örömmel látjuk tényleg megczá­­folva kishitűségünket, s készséggel valljuk be csalódásunkat. Örülünk, hogy a protes­tánsok fő kifogása, az anyagi törvény beter­jesztésével, el van oszlatva — ha ugyan őszintén emelték e kifogást s nemcsak ürügyből, most majd meglátjuk. Nem kisebb örömmel látjuk, hogy a közoktatásügyi miniszter, a protestánsok ál­tal nyilvánított kevés, érdemleges aggodal­makat törvényjavaslatában orvosolta s nem ragaszkodott makacsul a Pontozatokban fel­állított szigorú rendszabályokhoz. Illett hozzá az engedékenység, bár csak emberi dolog lett volna az ellenkező, annyi méltatlan sé­relem után, a­mit rajta a Pontozatokért ej­tettek. Jobb így : a törvényjavaslatban a­mi a főfelügyeletről van, megfelel előt felállított mindkét követelményünknek. Erősen és szi­lárdul tartja fenn a főfelügyelet elvét ; esz­közöket nyújt, hogy az állam ez elidegenít­hetetlen eminens jogát, mely eddig csak papíron volt s illustrius frázisnál alig volt több, ezentúl igazán gyakorolhassa ; de mel­lőzvén az aprólékoskodást, holmi tanjegy­­kijavítási, fölmentési s más ily dolgokba való beleszólást, megóvta az intézményt attól, hogy c­ikaneriává törpüljön. Meg vagyunk győződve, hogy a pro­testánsok józanabb — s nem a tout prix ellenzékeskedő — részének nem lesz többé érdemleges kifogása a törvényjavaslatban czélzott intézkedések ellen. A sötétség baglyai, a­kik a rossz iskolák fennállhatása mellett lelkesednek, fognak huhogni. De a közvé­lemény már előre elítélte őket. Éz maga a protestáns közvélemény, mert a Molnár Aladár-féle ismeretes javaslatban na­gyobb mérték van felállítva, mint a Trefort törvényjavaslatában. Amott a haladni kívánó protestáns szellem nyilatkozik , emitt az állam által követelhető minimum jut kifejezésre. Természetes , émoly örvendetes tény, hogy a protestánsok többet, jobbat akarnak, mint a­mire épen kötelezhetők. Az állami felügyeletről szóló fejezet azon intézkedései, melyek az állam­ellenes tendentiák megelőzése és megtorlása czéljá­­ból vannak behozva, csak részben érintik a protestánsokat, ezek zömét a magyar és né­met kálvinistákat, lutheránusokat és unitá­riusokat nem; az erdélyi szászok, a tótok egy töredéke s a görög keletiek irányában azonban nem feleslegesek ; mindenesetre üd­vös tartalékul fognak szolgálni. De ez in­tézkedések nem újak. Majdnem változatlanul vannak átvéve a népiskolai hatóságokról szóló törvénynek a felügyeletet szabályozó sza­kaszaiból. A­mi azonban a jelen törvényjavaslat felügyeleti részét oly előnyösen különbözteti meg a pontozatoktól: az, hogy ki van ter­jesztve a törvényhatóságok és községek s a társulatok és magánosok középiskoláira is , sőt ezekre nézve a felügyelet sokkal köze­lebb áll a rendelkezési joghoz, mint a fele­kezetieknél. Törvényhatóságok és községek az állam egyes darabjai ; autonómiájuk az állammal szemben sokkal korlátoltabb mint az egészen más természetű s más lételven nyugvó vallásfelekezeteké ; helyes azért, hogy iskolaügyeik szorosabban függjenek az ál­lamtól. Társulatok és magánosok pedig, ha iskoláiknak a nyilvánosságot kívánják s az állam érvényes bizonyitványadás előnyét akar­ják élvezni — alkalmazkodjanak az állam iskolarendjéhez. Más tekintet alá esnek a felekezetek , s a miniszter, méltányossági érzetének nem adhatta volna meggyő­zőbb és szebb bizonyítványát, mint in­dokolása azon passusában, melylyel igazolja miért mér különböző mértékkel a főfelügye­let joggyakorlatánál, a felekezeteknek és a a törvényhatóságok stbnek. „Nem lehet ta­gadni, úgymond, hogy az állam után az autonóm egyházak a legtekintélyesebb isko­latartó testületek. Az egyház földéről haj­tott ki eredetileg is az iskola, s e hagyo­mányos kapcsolat a kettő között ma is sok tekintetben fennáll. Magyarországon a kath. egyház volt az első iskola állító, a keresz­­tyénség idő behozatalával egyidejűleg, s a protestáns egyház mióta csak fennáll, min­dig fősúlyt fektetett iskoláb­a.............“Az állami iskolák csoportjával szemben, mondja tovább­á az autonóm egyházak, jelesen a protestánsok középiskolái, szintén tekinté­lyes csoportot alkotnak, mind számban, mind súlyban. Fentartásuk, fejlesztésük nem­csak azért fontos, mert a különben az ál­lam vállaira háromlandó tehernek egy igen tekintélyes részét viselik, hanem azért is, mert ha valahol, a közoktatás terén üdvös a verseny, az egyes irányok egyéni fejlő­dése, a decentralisatio. Természetes követ­kezménye ennek, hogy az autonóm egyhá­zak iskoláiban bizonyos hagyományos szel­lem fejlődik ki, melyet épen az önkormány­zat tart fenn és ápol, s melyet az állam csak annyiban korlátozhat főfelügyelete ál­tal, hogy egyfelől a közoktatás általános ke­retéből ki ne csapjon, másfelől az állam legfőbb érdekei ellen működő irányoknak köpenyül ne szolgálhasson. A közműve­lődés átalános színvonalát maga­sabbra emelni: ez a közoktatás legfőbb feladata; e színvonalon fentar­­tani a felekezeti iskolákat is, az állami fő­­felügyelet legfőbb czélja ez iskolák irányá­ban. Ebben gyökerezik az állam azon joga, hogy a közoktatás általános keretét s a szín­vonal minimumát ez iskolák irányában is megszabhatja, s hogy azt betöltik s elérik-e , ellenőrizheti.“ Egy érdemleges kifogásunk van csak a főfelügyelet alatt álló iskolák irányában fel­állított szempontok ellen, s ez az, hogy a törvényjavaslat a nyelv meghatározását nem­csak a felekezeti, hanem a törvényhatósági, községi, sőt a társulati s magániskolákban is a fentartó testületekre bízza. Ezt indo­koltnak nem tarthatjuk, sőt egyenesen nem­zetellenesnek kell mondanunk. Indokoltnak nem , mert a­mi a felekezetekre nézve tör­­vénybiztosította jog, azt mások nem köve­telhetik az államtól;­­ nemzetellenesnek,­­ mert ha van mód és eszköz, jogosult, az állam nyelvének terjesztésére , az csak az iskolai oktatás, különösen a felsőbb fokoza­tokon. De általános közoktatásügyi állapo­tainkba sem illik bele, e túlságosan szabad­elvű intézkedés. A felső (egyetemi) oktatás nyelve, Magyarországon kizárólag a magyar. S ha a középiskola a főiskolára képesít, mi­kép képesíthet, ha tannyelve nem a ma­gyar ? A felekezeti középiskolánál legalább feltehető, hogy nem az egyetemekre, hanem a papnöveldékre akar képezni, melyek nyelve a felekezeti kormányé, de a törvény­­hatósági stb. középiskoláknál e föltevés is elesik. Legkevesebb ok van pedig ez enge­délynek a magánosok által fentartott nyilvá­nos iskolákra is kiterjesztésére. Akarnak ezek élni a nyilvánosság előnyeivel ? S még az állam nyelvéhez se alkalmazkodjanak? Akármi bírta rá a közoktatási minisztert, e túlságosan szabadelvű intézkedés javaslására, mi azt semmikép sem helyeselhetjük. Chau­vinismus nincs bennünk , de Magyarországot magyarnak akarjuk. Más szempont alá esnek, a nyilvános­sg jogával nem bíró magániskolák, melyek­ről a törvényjavaslat utolsó fejezete szól. Itt teljes szabadság­ még a tanrendszerben is! Valóban megszivlelésre méltó, a­mit e részben az Indokolás mond: „A közoktatás terén netalán felmerülő uj eszméknek­­ és irányoknak, mig azok csak a kisérletek kö-

Next