Ellenőr, 1880. július (12. évfolyam, 306-362. szám)

1880-07-01 / 306. szám

Egész évre Félévre Előfizetési árak: 20 frt — kr. W .­. Évnegyedre . 5 frt — kr. Egy hónapra . 1­8­80 . Egyes szám ára 4 kr. Budapesten, váras kör­út 26. szám (fő-út sarkán.) ELLENŐR vállalkozunk. — Botta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. REGGELI KIAD­ÁS. Budapest, csütörtök, julius 1. 1880, Szerkesztési Iroda : Sem­mit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem 306. szám. MordeSismk felvétele a kiadóhivatalban: Budapesten, váczi kör-ut 26. szám (fő-út sarkán). További Daube G. L. és társánál M.-Frank­furtban. Hirdetésekért járó díj csakis az „t­llenőr“ kiadtt­ hivatala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Kiadó hivatal : Budapesten, váczi kör­út 26. sz. (fő­út sarkán). Ide­­Véxendők az előfizetitek ét a lap izétküVMre vitUkoté mituim fetmMRt. XII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára Az estilap postán ért az előfizetési áron évnegyedenként­ való külön küldése­iérül, külön 1 frt jár reggeli és esti lap együtt . Egy évre. . . Félévre . . . Negyedévre . . Két hóra . . Egy hóra . . 20 frt —­kr. 10 .­­ , . » » 3 „ 60 . 1 » 80 , Budapest, junius 30. A miniszterek legutóbbi közös értekez­letében nagy nyomatékkal követelte Bylandt­ Rheidt hadügyminiszter a szjenicza-szerajevói vasút kiépítését. Kívánságának teljesítése ér­dekében nemcsak katonai argumentumokat hozott föl, hanem pénzügyi okokat is. A megszállás költségeit — mondotta a minisz­ter — lehetetlen ezen vonal kiépítése nélkül csökkenteni. A minisztertanács ennek követ­keztében elhatározta a szjenicza-szerajevói vo­nal kiépítését. Az őszi ülésszakban tehát ja­vaslatokat fognak a két parl­ament elé ter­jeszteni. A mi ellenzékünknek ismét csütörtököt mondott egy jövendölése és ijesztgetése. Azt rebesgette ugyanis, hogy Boszniát is Bécs fogja kizsákmányolni a bányaluka-szerajevói vasút segítségével. Kormányunk eleitől fogva a dálya-bród-szerajevoi vonalat akarta ki­építtetni, mert szakértőink véleménye szerint rendkívüli akadályokba ütközik a bányaluka­­szerajevoi vasút építése. A magyar kormány terhe fog tehát győzedelmeskedni. Szerajevo sokkal közelebb lesz Budapesthez, mint Bécs­hez, ami hasznára fog válni iparunknak és kereskedelmünknek. * A cseh tartománygyűlés bizottsága előterjesz­tette jelentését a csehországi német községek azon kérvényeiről, melyeket a nyelvrendelet ellen intéz­tek a tartománygyűléshez. A bizottság elmondta, hogy e rendelet nagy izgatottságot keltett a né­met vidékeken. A németek kényszerítve lesz­nek , hogy megtanulják a cseh nyelvet, ha tiszta német vidéken akarnak is hivatalt vi­selni. A német ember, ha esetleg cseh a vád­lott és tud is németül, de nem akar németül beszélni, kénytelen lesz vagy tolmácsot vinni a törvényszék elé, vagy pedig lemondani kárpótlási követeléséről. A német vidéken lakó németek nem fogják megakadályozhatni, hogy cseh bejegyzések vizessenek be a telekkönyvekbe, a­mi káros hatást fog gyakorolni a birtokosok hitelére. E jelentést túlszárnyalja a „Pokrok“ legújabb száma. Kijelenti ugyanis, hogy addig nem lehet szó egyenjogúsításról, míg a cseh nyelvet nem is­merik el a hivatalok belső kezelési nyelvéül és míg minden hatóság nem cseh nyelven intézi el a cseh beadványokat. Bradlaugh, mióta kibocsátották, a nap hőse lett Angliában. Szombat este Northamptonban be­szédet tartott választóihoz. Megjelenésekor zajos éljenzéssel fogadták, s a tömegen át alig bírt ma­gának utat törni a kocsihoz, melyről a beszédet tartotta. Kijelentette, hogy nincs hatalom, mely visszatarthatná attól, hogy a parlamentben üljön, ameddig választói vele tartanak. Aztán fölszólí­totta őket, hogy akik vele tartanak, nyújtsák föl kezeiket, mire egész kézerdő emelkedett a ma­gasba. Aztán visszavonult s a választók gyüleke­zete bizalmat szavazott neki s egyhangúlag kije­lentették, hogy támogatásukra minden körülmény között számolhat. Párisban a márczius 29 iki rendelet végrehaj­tását e hó 29-ikén kezdték meg a jezsuiták ser­­résutczai kápolnájának hivatalos lepecsételésével. Másnap reggel négy órakor mintegy ezer főré menő tömeg gyűlt össze az utczában, s a kiürítendő col­legium előtt zajongva éljenezte a jezsuitákat. A végrehajtáshoz kirendelt 500 főnyi rendőrkatona a tüntetőket szétűzte, mire Andrieux, a rendőrfőnök, ki személyesen megjelent, a collegium kapuját s a cellák ajtait lakatosok által egymásután feltörötte. A jezsuiták házi joguk lábbal tiprása miatti tilta­kozásukat jegyzőkönyvbe foglaltatták, azután el­hagyták az épületet. Néhány elfogatás is történt, így elfogták de Lupan Mayelt, a clerikális „Union“ főszerkesztőjét, ki Andrieuxt provocálta. Pár óra múlva a nyugalom helyreállt. * A belga kormány megszakította diplomatiai összeköttetését a vati­ánnal. A „Moniteur Belge“ diplomatiai jegyzékeket tesz közzé, a­melyekben jelenti Frére-Orban, hogy visszatorlással fog élni a klérus ellen, ha a klérus nem szűnik meg izgatni a törvények ellen. Frére-Orban legutóbbi jegyzéke, a­mely még nem jelent meg, hír szerint nagy sensatiót fog előidézni és compromittálni fogja a pápaságot.* A conferencia befejezi maholnap működését. A hatalmak tanácsában Francziaország játszotta a főszerepet és így a hatalmak öszhangzó íté­lete is az ő dicsőségére válik. A franczia hír­lapok még sincsenek megelégedve ezzel a si­kerrel. Néhány napja közöltük, hogy a „Temps“ panaszkodik az ellen, hogy Anglia Francziaországot tolta előtérbe, pedig Francziaországnak semmi kedve sincs a conferenţia határozatainak végrehajtására. A „République Française“ most követi ezt a pél­dát és kijelenti, hogy a conferenţia Európa nevé­ben határozott, nem pedig egyik-másik hatalom nevében és azért valamennyi hatalom collective kötelezve van a határozatok végrehajtására. Végre kimondja Gambetta közege, hogy Görögország man­dátumot kapott Európától, hogy ennek értelmében rendezze határait. A francziáknak fáj tehát, hogy nem mondták ki a hatalmak rögtön, hogy magukra vállalják a conferencia határozatának végrehajtását. Pedig azt tudniok kellett volna, hogy több nagyhatalom nem hajlandó vért és pénzt áldozni a török-török határ megállapításáért.* Az albánok abba sem akarnak beleegyezni, hogy Montenegro Dulcignoval kárpótoltassék. Jú­nius 26-án a dulcignói Had­ji Mehemed és a scutarii Isufaga Sokoli bégek vezérlete alatt 4000 főre menő albán csapat szállotta meg a Mu­­rura, Gorane és Kruta melletti magaslatokét. A liga további 6000 embert szólít fegyverbe a hatá­rok védelmére. Gusinyében Ali bej az albánokat tá­madásra biztatja és a felkelőknek segélyt ígér. Prenk Bib Doda és Hado bej Tusit 5000 emberrel védi. Antivari és Scutari közt az összeköttetés meg van szakítva. A dulcignói bazárt bezárták. Táviratok. Bécs jun. 30. Schönbrunnban a szerb fejedelem tiszteletére diszebéd volt, melyen a miniszterek, a főrangú tisztviselők, a szerb követ és a szerb fe­jedelem kísérete vettek részt. Ebéd után a király hosszabb ideig társalgott a fejedelemmel, ki köszö­netét fejezte ki a kitüntető fogadtatásért, melyben részesült. Ő felsége ma este 8 órakor Ischlbe uta­zott. Milán fejedelem, orvosi tanács folytán, pén­teken utazik Emsbe. Berlin, jún. 30. A „Provincial Correspon­­dent“ következőket írja: Európa közvéleménye csak megelégedéssel tekinthet a hatalmak közt a conferenţia tanácskozásai alkalmával oly sikeresen nyilvánult egyetértésre, mely bizonyítékát adta az általánosan uralkodó békés érzelmeknek.­­ A con­ferenţia hivatása abból állt, hogy erkölcsileg has­son ama két államra, melyeknek érdekeit kellett ezúttal öszhangzásba hozni ; közülök hihetőleg egyik sem fogja félreismerni az európai hatalmak egyesült akaratából alakult bíróság határozatának jelentőségét. Berlin, jun. 30. (Pol. Corr.) A conferencia mű­ködését holnap, legkésőbb pénteken fejezi be. Még csak a tegnap megállapított végleges határozat aláírása és a Török- és Görögországhoz intézendő azonos jegyzékek szövegezése van hátra. E szöve­gezés elfogadása vagy elvetése fölött maguk a ha­talmak fognak határozni. Brüssel, jun. 30. (Hivatalos.) Megerősíti, hogy a belga követ már június 5-én kapott utasítást a Rómából való elutazásra. Az erre vonatkozó levél­váltás közzététele már megkezdődött. Frére Orbán november 21-én tudatja a Vatikánnal, hogy a katholikus hírlapok szerint a püspökség leg­közelebb okmányokat fog közzétenni, melyekből világosan kitűnik, hogy a pápa egyetért a püs­pökség intézkedéseivel. Nina bíbornok azzal a kérdéssel válaszolt november 23-dikán, vájjon azt kívánja-e a minisztérium, hogy a pápa tiltsa meg a püspököknek a beszédet ? Frére Orbán erre azt óhajtotta tudni, vájjon a püspököknek ellen­kezőjét írták-e annak, a­mit a kormánynyal kö­zöltek? Nina bíbornok azt válaszolja, hogy a pá­pai szentszék mindenkor egyetértett a püspökség véleményével. Ő rosszalja az oktatási törvényt, azonban minden alkalommal nyugalmat, elővigyá­­zatot és mérséklést ajánlott. Páris, jan. 30. A megyékből érkezett tudósí­tások szerint a jezsuiták mindenütt azzal a nyilat­kozattal hagyták el zárdáikat, hogy csupán az erőszaknak engednek. Semmiféle erőszakoskodás vagy rendetlenség nem fordult elő. Bordeauxban a jezsuiták azt kérték, hogy fogják meg őket karja­iknál, csakhogy constatálhassák, hogy erőszakot kö­vettek el rajtuk. A zárda főnöke a házjog meg­sértése ellen tiltakozást nyújtott be.­­ Avignon­­ban a jezsuitáknál összegyűlt royalisták botütéssel fenyegették a rendőrbiztost. Lyonban jegyző­könyvet vettek föl a jezsuiták s péntekre törvény elé idézték a prófétet és a rendőrbiztost. Marseille­­ten néhány egyén a kápolna ajtaját akarta fel­törni. A rendőrbiztos szétkergette őket. Angers­­ben a rendőrügynök feltörette a kaput. Freppel püspök tiltakozott ez ellen s kijelentette, hogy csak az erőszaknak enged. A közönség közül töb­ben éltették Freppelt és a jezsuitákat, mire a másik oldalról „éljen a köztársaság“ kiáltások hangzottak fel. — Grenobleban a jezsuiták a bíró­sághoz panaszt nyújtottak be. Nantesban szintén panaszt emeltek a bíróságnál a ház-, személy- és a tulajdonjog megsértése miatt. Páris, jún. 30. A legtöbb helyen a jezsuiták panaszt emeltek a bíróságnál a házjog és a sze­mélyes szabadság megsértése miatt. Grácz, június 30. A tartománygyűlésen dr. Schutz kérdést intéz a kormányhoz, vájjon szán­dékozik-e intézkedni arra nézve, hogy Stiria szlovén részében a szlovén lakosság a hivatalnokkal anya­­nyelvén közlekedhessék, és ha akarja-e a középisko­lákban és az egyetemen a szlovén nyelv oktatását akként berendezni, hogy a szlovén vidéken levő hivatalokra aspirálók annyira elsajátíthassák a nyelvet, hogy hivatásuknak kellőleg megfelelhesse­nek. A helytartó csak később fog választ adni erre az interpellációra, megjegyzi azonban, hogy a politikai hatóságok és törvényszékek előtt a szlo­vének használhatják anyanyelvüket, mivoltára nézve. Hogy kérlelhetlen hatalom foglya volt, azt tudta, s hogy szabadságát visszanyerje, arra reménye alig volt. De maga a börtöne nem látszott előtte saját­­szerűleg is rémítőnek. Sőt eléggé tágasnak is találta azt. Igaz, hogy nem volt benne semmi, csak a csupasz négy fal, na de ezen teljes ürességből az otthagyatás rövid­ségére vonhatott következtetést. És sétálha­tott minden akadály nélkül, a négyszögű térfogat egész simaságán. Egyszerre azon­ban, úgy tetszett neki, mintha a tetőzet mo­zogna és közeledne a fejéhez. Egy kis ideig e tüneményt csak egy rémítő káprázatnak tartható, melyet kidörzsölhet szemeiből. Ha­nem az élesre meredt tekintet előtt irtóza­tos bizonyossággá jön hamar, amit kezdet­ben csak lázas képzelődésnek tulajdonított. A tetőzet útban volt lefelé, valóban , s a szerencsétlen ember kiszámítható vonalról vonalra, hogy mikor tűnik el ez ördögi vesztőhely alsó és felső részének egyesülé­sében. Ahol egy ideig emelt fővel járhatott, ott nemsokára meggörnyedni volt kénytelen. Aztán le kellett ülnie, hogy homlokát még megóvhassa a gyilkos érintéstől. Utóbb nem tehetett már egyebet, minthogy hanyat­­feküdjék, nézze — nevető őrültségben vagy kínlódó lélekjelenléttel — a pokoli gépet migten ez szépen, nesztelenül, csendesen, végzetesen rátapad és őz.........Tegyük fel szives olvasóm, hogy az áldozat magához tért eszméletlenségéből utoljára is, és meg­­köszönhető menekülését azoknak, kik még elég korán érkezhettek megszabadítására. Mert hát láttunk ilyen kimentést nap­jainkban is. Avagy nem volt-e a fentebb vázolthoz hasonló helyzetben a magyar állam is, a 153 milliós zálogkölcsön kiska­­m­arájának fokozatosan összeszoruló falai közt? Eleinte persze fütyörészet állapotá­hoz, mert hát nagyokat léphetett benne bol­dogtalansága. Egyszer azonban kezdette ész­revenni, hogy alacsonyodik a plafond. Aztán érezé, hogy nem járhat többé egye­nesen, hanem hogy le kell sütni szemeit, mert kénytelen görnyedezni. Soha ez a mi szegény hazánk nem volt olyan közel az életrevalósága iránti közhit elenyészéséhez, mint ama hitelműveleti fogdában. Szerencsére a nemzet nem dugta össze kezeit tétlenül, hanem érvényesíté a mentő gondolatot. A szabadulás lehetővé vált, mert a megoldás napi­­rendj­ére nem ker­ül­he­tő (noha egy­ébként jogosult) kérdések meddő vitáit elhallgattatta a közérzelem és a két nagy pártnak abból kelet­kezett fú­zió­j­a. Azon kérdésekre nézve pedig, melyek nemcsak nem voltak elzárva az al­kotmányos megoldhatás napirendjére ju­tástól, de egyenesen a legégetőbb feladatok gyanánt követelték a törvényhozás elodáz­­hatlan intézkedéseit, létesült a szabad­elvű párt kormánya, teljes tudattal a magára vállalt mindenféle bajokról, terhek­­ről és kénye­s ügyekről, de elszántan a lelkiismeretes munkásságra, mikép Magyar­­ország kimenekülhessen a hitelvesztett­­ség veszedelméből s tisztázhassa azon többi bonyolult dolgokat is, melyekből egy egész sereg sötétlett az uj cabinet elé, ré­szint a mult időnek terhes öröksége, részint a jövőnek esedékes nehézségei gyanánt. Hogy a Wenckhei­m-T­i­s­z­a-m­i­n­i­s­z­­terium 1875-ben mit vett át a hatalom (!) kezelése által eszközlendő lebonyolítás és létesítés végett, arra elég útmutatással szolgálhatnak az utóbbi öt év alatt hozott törvények czímei. Nem idézem a kellemes tárgyak ama sorozatát, csak figyelmeztetem a feledékenyeket és vádaskodó­­kat, hogy hol találhatják meg hiteles tör­leszt­é­s­ét mindazon hibának, mulasztásnak, botránynak és bűnnek, melyek a f­u­s­­­o létesü­­lése előtti időkben történtek és hol találhat­ják meg hiteles megoldását azon sok sú­lyos feladatnak is, a­melyek könnyebben és elő­nyösebben lettek volna elintézhetők r­é­g e fű­­ben s illetőleg már 1867-ben. Nem a nem­zetet figyelmeztetem ezen tényekre. A nemzet nem feledte el azokat, és jó emlékező te­hetségének igazságos voltáról nem kell más bizonyíték a tapasztalásnál, miszerint minden izgatás, nyelvelés, fogás és rágalom daczára, és mindazon elemi csapások és háborús megpróbáltatások közt, a­melyek bizony nem szokták a polgárokat jókedvűekké han­golni vagy épen lelkesíteni, bármely kabinet irányában is , már a hatodik évi kor­mán­y­azonosságot biztosította — áta­­lános választások és parlamenti többség által — az ügyek vezetésének. Hanem figyelmez­tetem azokat, a­kik szeretnék ha a nemzet megfeledkeznék azon pénzügyi helyzetről, mely a 30-as bizottság működését elő­idézte s aztán a f­a s­­­o­r­a hagyta áldásait. Sajátságos vakmerőség az, kérem, mi­dőn a keleti vasút, erdőüzletek és az emlé­kezetes consortiumok mesterei és mes­terinasai előállanak mint vádlók és háborgók a kormány és kormánypárt romlottsága ellen, midőn erre nincs meg sem az alkalom, sem a mód, ha megvolna is itt-ott a készség, mint a híres krach előtti szédelgések consortium ter­hes napjaiban. De még ennél is sajátságo­sabb vakmerőség azoké, akik a 153 milliós zálogkölcsön szellemei voltak s mégis elitél­ték a szabadelvű párt kormányának pénz­ügyi politikáját és eljárását. Valószínűleg az nem tetszett nekik, hogy Széll Kálmán nem szorult a hídfillérek bekéregetésére a napi kiadások fedezhetése végett s hogy inkább az aranyjáradékkölcsönt hozta létre, sem­hogy prolongatlót koldult volna ki az el­zálogosított államjavak üzletétől. Hát bizony gróf Szapáry Gyula és Péchy Tamás mi­niszterek is úgy gazdálkodtak, hogy a tiszai vasút részvényeinek állami részét nem adták kosztba, hanem megszerezték általa inkább magát a tiszai vasutat a magyar állam for­galmi érdekeinek. És az persze boszantó, hogy hitelünk mily fokon áll a külföldi pénz­­piac­okon, hanem hát azért tán mégsem kell visszasóvárogni a fusió előtti financz-böl­­csességet. Az sem utolsó mulatság, midőn az 1872-ik évbeli átalános választások deák­párti leghirhedtebb erőszakoskodói, ügynö­kei és hírlapírói reactiót, zsarnokságot, tör­vénytelenséget fognak Tisza Kálmánra, a­ki­nek minisztériuma alatt még Helfy Ignácz is elismerte a választások teljes szabadságának respectálását. Sőt eredeti ötlet azoké is, a­kik, hajdan, creaturáikkal töltöttek be minden hivatalt és állomást, s a­kik most szörnyen megbotránykoznak, ha a nagy rit­kán megürülő valamelyik állomásra a kor­mánypárt hívét és nem ennek ellenségét ne­vezi ki az illető miniszter. Arról nem is szólok, hogy a néhai escompte bank bábái kigyót-békát kiáltottak a bankkérdés azon megoldása ellen, mely a kiegyezés által történt. És hallgassunk azon nevezetes „deákpártiakról“ is, a­kik az 1867-iki 12. t.-cz. változhatatlanságából dogmát csináltak egykor s mégis az önálló vámterület melletti izgatáshoz surolkodztak. Mindezeket látva és hallva (s mellőzve sok egyebet) az ember töprenkedni kezd, hogy az illető egyé­nek elfelejtették-e viselt dolgaikat, vagy pedig a nemzet feledékenységére számitnak? Ezen töprenkedés íratta velem ezt a kis elmélkedést. CSERNÁTONY: Egy kis elmélkedés. ii. „A régi jó idők“ találmányai közt él­vezhették sokan az inquisitio azon regényes szobáját is, mely a benne élő boldog ha­landót a tetőzet lassú, de folytonos sülye­­dése által igézte le, s végre agyonlapította. Annyira borzasztó ez a kínkamara, hogy még a románokban is eliszonyodunk tőle, hát még ha történelmi valóság gyanánt ol­vasunk róla. A gyanútlan áldozatnak nem tűnt fel eleinte semmi különös a helyiség Budapest, június 30 Németországban nem érett még meg az egyházi béke. Erre vallanak a porosz or­szággyűlés legutóbbi ülései. Bismarck her­­czeg véget akarta vetni a culturharcznak, de nem érte el czélját. A politikai pártok, ame­lyeket fölszólított, hogy ítéletet mondjanak az egyházi villongást fölött, nem bizonyultak alkalmas bíráknak. És pedig azért, mert po­litikai pártok fölött, saját maguk fölött kelle ítéletet mondaniok. A németországi jelen culturharcznak politikai particularismus adott lendületet és a viszonyos visszatorlás ne­velte nagggyá. E culturharcznak h­ű máso­lata a Francziaországban keletkezett vallásos háború. Itt sem, ott sem bántotta senki a dogmákat, még az egyház­­ disciplinájához sem nyúlt senki. Itt is, ott is kényszerítve nyúlt az állam eszközökhöz, hogy védelmezze tekintélyét az ecclesia militans azon tagjai ellen, akik istentől nyert tekintélyük tu­datában elég okosaknak és erőseknek érezték magukat, hogy háborút hirdessenek az új rend, az új államforma ellen. Francziaországban csak tegnapi ez a harcz, most még csak képzelni sem lehet, hogy hol és miképen fog végződni. Német­országban most folyik a második korszak : a kibékülés korszaka. Ez a sociáldemokra­­ták és az attentátumok érdeme. A sociál­­demokraták és a merénylők föllépésétől kezdve nagyobb és nagyobb tért hódított több országban, de leginkább Németország­ban, az a hit, hogy a nép vallásos és er­kölcsi neveltetése hanyatlik és ebből szár­mazik az a rengeteg baj. A poroszországi katholikus nép vallásos-erkölcsi nevelése bi­zony parlagon hevert sok helyen. A főpa­pok ugyanis hiven ragaszkodva elvükhöz, hogy ők nem tartoznak a jelölteket beje­lenteni a világi hatóságoknak, egész vidéke­ket lelkipásztor nélkül hagytak. Vilmos csá­szárnak ez az állapot lebeghetett szemei előtt, midőn a fölgyógyulása után nála meg­jelent hatóságoknak és küldöttségeknek ki­vétel nélkül szivükre kötötte, hogy iparkod­janak előmozdítani a nép vallásos nevel­tetését. Ez időtájban kezdődött Németországban a conservativ és klerikális nagy áramlat, valamint a vatikán és a német kormány közt a diplomatiai tárgyalás. Alkudoztak München­ben, Kissingenben, Bécsben, Rómában. Ez a sok alkudozás, a kibékülésre való hajlan­dóság, a számtalan jegyzék mind kárba ve­szett : megölte az elv. Leo pápa, az istentől nyert jogának csorbítása nélkül, nem köthetett szerződést a májusi törvények tel­jes eltörlése nélkül, mert különben jogosak­nak ismeri el az életben maradó, az egyház szabadságát korlátozó törvényeket. Bismarck herczeg pedig nem volt annyira megszo­rulva, talán nem is bízott annyira a kötendő béke tartósságában, hogy egyszerre össze­törje minden fegyverét. Ezért végződött a sok és hosszú alkudozás Leo pápának azon szerény brévéjével, a­melyben fölhatalmazta Melchers püspököt arra, hogy „bejelentheti“ a kijelölt lelkipásztorokat. Bismarck herczeg ekkor talán napi­rendre tért volna e kérdés fölött, de a „frictiók“ néha­napján őt is többre kénysze­­rítették, mint a­mennyire kedve volt. Ily „frictió“ eredménye lehet az a törvényja­vaslat is, a­melyet ide-oda taszigáltak a na­pokban a porosz képviselőház pártjai, végre törzs és fej nélkül fogadtak el ,­­ a cen­trum nélkül, mely a katholikus nép képvise­lőjének vallja magát. A májusi törvényeket ezután módosítva fogják végrehajtani. Vájjon helyre fog-e állni ez áron a béke ? Lehetséges. Annyi azon­ban bizonyos, hogy a centrum nem fog megváltozni. Tagjai most a képviselőházban ígérték meg, hogy régi útjukon fognak ha­ladni, vagyis izgatni fogják a katholikuso­­kat és megjövendölték, hogy a katasztrófa, persze náluk nélkül, be fog következni. Bismarck herczeg nem érte el czélját, de annyit tapasztalt ő is, más is, hogy ez a gárda meghal, de nem adja meg magát. Mit ér nekünk Mehádia A napokban többször emlegették, hogy a hírhedt franczia financier, Philippart a magyar kormánynak ajánlatot tett a Hercules-fürdő meg­vásárlása végett. E hír alaptalannak bizonyult, mindazáltal alkalomszerűnek véljük a híres fürdő­ről egyetmást elmondani, hogy kitűnjék, micsoda érdekünk fűződik Mehádia birtokához, s mennyire szükség, hogy az első sorban magyar fürdőhely maradjon. A Hercules-fürdő Európának ha nem legrégibb gyógyintézete, bizonyára a legrégibbek egyike, Ma­gyarországnak pedig egyik legnagyobb szabású s legjobban felszerelt fürdőintézete. 17 hévforrás közül eddig csak 9 fordíttatik gyógyczélokra. A Hercules-forrás egymaga óránként 5045 köbláb vizet önt, akkora tömeget, mely Európában az iz­­landi Reicones kivételével, páratlan. Vizei hőmér­­séke 28—56 C. A gyógyhely hathatóssága tudatá­ban kerüli a reclameot, de mindenki tudja, hogy hévvizei a kénes és konyhasós hévvizek nagy gyógykörét ölelik fel, hogy kénhydrogén és kén­­égvények dolgában felülmúlják a világhírű Badent, Aachent, Wiesbadent, s chlprégvények tekin­tetében sem maradnak Dél-Németország egy kony­hasós hévvizének sem mögötte. Szállói paloták, gyülőterme (coursalon) gyönyörű, 504 lakszobája, csinos, kényelmes, tenyészete, környékének termé­szeti szépsége páratlan. Vizei több ízben kitűnően elemezvék. Alig ajánlhat egy gyógyhelyet valami jobban a ténynél, hogy a környékén lakó népesség egész­ségi viszonyai kedvezők. A mehádiai kerületben a közép­haladóság 1:38 (38 ember közül hal meg egy ember), míg Bécsben 125, Pozsonyban 126, Deb­­reczenben 1.27, általában Magyarországon 1.30. Gümőbetegség­­ünk szerint a bennszülöt­teknél csak kivételesen fordul elő. Cholera sohasem, hagymát csak nagy ritkán ész­leltetek. A gyógyhely levegője tiszta, üde, portól, rot­hadó anyagoktól ment. Évi közép hőmérséke: -1-137 C. Ivóvize kristálytiszta források. Baden, Aachen, Wiesbaden nem hivatkozhatnak ily egész­séges éghajlatra, ezenkívül évi közép hőmérséke csaknem 4—438 C, kisebb, mint Hercules-fürdőé. Aachennel szemben ezenkívül a Hercules-fürdőnek azon előnye van, hogy kénsavas sókban gaz­dagabb. Wiesbaden a Taunus-fürdők e leghíre­­sebbike, konyhasó dolgában mérkőzik ugyan Me­lódiával, de utóbbi a konyhasó hatásával a kény­­vegyületeket párosítja. Azonkívül Wiesbaden különböző forrásbirto­kosok magántulajdona lévén, hiányzik ott az egységes vezetés, egészségtani pontos felügyelet, orvosi ellenőrzés, miről Mehádián a kormány gon­doskodott. Baden nagyszerűn van felszerelve, láto­gatottsága évente 50,000-re rúg, de gyenge konyhasós forrásai Mehádiával nem versenyezhet­nek. Ezenkívül a legutóbbi évekig mellékes volt ott a fürdőzés, fő a kártya s egyéb sport, a gyep, az élvhajhászat. Ily daemoni eszközökkel ne gya­rapodjék Mehádia, maradjon az gyógyintézet par excellence, híven múltjához, százados hírnevéhez. Ha nem is oly arányban, mint természettől kevésbé megáldva, de nyugathoz közelebb eső test­vérei, öregbedik az ő látogatottsága így is. Volt 1811-ben 944, — 1817-ben 1082, — 1826-ban 1192, — 1832-ben 1648, — 1836-ban 2058, — 1843-ban 3197 gyógyvendége. A látogatottság az utóbbi években megha­ladja a 6000-et. A­mi már most a Herculesfürdő jövőjét illeti, kitűnő tulajdonai daczára illuziókban ringat­nék magunkat azt hivén, hogy a nyugat világhírű fürdőinek gyógyvendégeit magához fogja csábítani. Turisták, természetbúvárok évről évre számosabban fogják látogatni, de a fürdővendégeket jövőben is Magyarország s az úgynevezett keleti fejedelem­ségek fogják szólgr''tat­ni. Félhet-e a jövőben Me­hádia valamely fürdőtársa versenyétől? Románia, Szerbia (hacsak az ujjonnan hozzácsatolt területek nem) egyetlen hévvizet sem tudnak felmutatni. Románia ugyan Erdély határán nagyszabású gyógy­fürdőt készül felszerelni, de ez melegített víz­zel fog operálni, éghajlata tetemesen zordonabb, ez nem lesz veszélyes versenytárs. Ellenben B­a­tt­ja lu­kában sós hévviz van, Bánjában sós kénes hévviz van, kivált pedig Macedónia, Görögország mutat fel sok kitűnő hévvizet. Ezekhez fényes múlt fűződik; egyeseket már Ho­mer, Hesiód, Strabi, Plinius említ, némelyik neve ugyanaz, mint a mehádiaié: Herculesfürdő. Hőmérsékük 23—67°. De nagyobb részük egész­ségtelen, maláriás éghajlatú, felszerelésük elhanya­golt, orvosi rendszerről nincs szó. Híresek Ruméliában a feredzsiki só kénes források nagyszerű épületeik, fürdőintézeteik

Next