Ellenőr, 1881. január (13. évfolyam, 1-54. szám)

1881-01-14 / 23. szám

XE évfolyam. — 23. szám. Egyes szám ára 2 kr. Budapest, péntek, január 14.1881. Előfizetési ár reggeli és esti lapra együtt: Egész évre............................20 forint — kr. Félévre ...■•••■•.10 „ — „ Évnegyedre ..............................................5. — „ Egy hónapra...................................1­9­80 „ Az estilap postán való külön küldéséért az elő­fizetési áron felül, külön­­­írt jár évnegyedenkint. Az előfizetési pénzek és a lap szétküldésére vo­natkozó minden felszólalás a kiadóhivatalba (Kalap­­atcza 22. sz.) intézendők. ESTI LAP. Szerkesztőség és kiadó-hivatal Budapesten, Kalap­ utcza 22. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. Hirdetések felvétetnek a kiadó-hivatalban, to­vábbá DAUBE G. L. és társánál M.-Frankfurtban. — Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó­hiva­tala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Budapest, január 14. Taaffe gróf kijelentette tegnapelőtt, hogy a prágai egyetem kérdését nem tartja érettnek. Erre a nyilatkozatra hadüzenettel válaszol a „Po­litik.“ És pedig elmondja, hogy a csehek köve­telik a prágai egyetem ketté választását, vagyis a német és a cseh tanári karnak külön-külön autonóm testületté való szervezését, a­mit a né­met tanárok is ajánlottak a minisztériumhoz in­tézett emlékiratukban. Külön egyetem fölállítását nem tartja czélszerűnek a „Politik“, mert aránytala­nul sok költségbe kerülne. Az egyetem birtokában levő házakban csekély költséggel átalakíthatók a szükséges termek, hogy mind a két testület egy­mástól külön sikerrel működhessék. A „Politik“ követeli, hogy cseh nyelven is műveltessék a tu­domány, mert csupán a prágai egyetemen ezer­­kétszázra rúg a cseh tanulók száma. Az átalakí­tásra szükséges költségek fedezhetők az öt mil­lió cseh­-szláv roppant adójából, ha a bukovinai egyetem költségei fedezhetők. Imént említett kí­vánságainak a következő szavakkal kölcsönöz súlyt a „Politik“ : „Ezért a követelésért azonban mint egy ember fognak helyt állani képviselőink; ez a követelés rájuk nézve Taaffe kabinetjével szemben vagy-vagy. A minisz­tériumnak, ha általában alkotmányos módon akar eljárni és tekintetbe akarja venni a többségnek múlt évben ho­zott határozati javaslatát, teljesítenie kell ezt a követe­lést. Reméllem­ lehet, hogy ily jogos, alkotmányos és szerény követelés kedvéért nem fogja koc­káztatni a minisztérium saját magát és a többséget. * A választott bíróság sorsa most is ingado­zik, inkább azt mondhatnák, hogy hivatalosan még most sem akarják kimondani e javaslat el­ejtését, a­melyet különben jó szándék sugallott. Említettük, hogy a franczia külügyminiszter har­madik jegyzéket is küldött Athénbe, a­melyben ismételve inti a görög kormányt. Hír szerint kö­zös lépést is akarnak tenni a hatalmak Athén­ben. E javaslatot is a franczia kormány tette, a többi hatalmak pedig, az eddigi jelentések sze­rint Ausztria-Magyarország kivételével, mind el­fogadták. A franczia kormány és a többi hatalmak azonban talán becsületből vesztegetik erejüket a választott bíróság ismételt ajánlására. Mindinkább tünedezik az a remény, melyet e javaslat elfoga­dásába helyeztek sokan, nevezetesen szerzői. Pá­riából írják, hogy „a politikai helyzet Konstanti­nápolyban és Athénben ugyanaz. Itt is, ott is olyan ellenvetésekkel fogadják a választott bíró­ságot, a­melyek fölérnek a teljes visszautasítással. Most azonban annál nagyobb súlyt kezdenek fektetni arra a reményre, hogy a görög-török határrendezés nem fogja megzavarni a békét. Ez a remény, mondják, nem alaptalan, mert sem a görög kormány, sem a porta nem utasítja vissza kérlelhetlen komolysággal a kiegyezést. Továbbá abban is bíznak, hogy az európai concert szi­lárd, pedig ebben az esetben semmi esetre sem fog háborúra kerülni a sor. E remény legszilár­dabb alapja azonban az, hogy sem a portának, sem a görög kormánynak nincs költsége a há­borúra. A görög bankárok, a­kik kölcsönt kerestek Parisban, mindenütt zárt ajtókra találtak, és pe­dig azért, mert a franczia tőkepénzesek tudják, hogy a franczia kormány csak bizonyos határig akarja támogatni a helléneket. Barthélemy mi­niszter a 10-kén tartott minisztertanácsban is így nyilatkozott. A portát pedig csakugyan komikus helyze­tekbe sodorja a szükség. Eddig a galatai ban­károk segítették ki drága kamatért pillanatnyi zavarából a portát. Most már ez a forrás is be­dugult. A porta azelőtt a tartományi pénztárakra utalványt adott a galatai bankároknak a tőlük kapott kölcsönért. Miután azonban megtiltotta a porta a tartományi pénztáraknak mindenféle ily utalvány kifizetését, a galatai bankárok bőkezű­sége is véget ért, így történhetett meg, hogy a napokban hiában appellált a török pénz­ügyminiszter Zarifira mint a közvetlen adók igazgatójára, hiában mint bankárra. A pénzügy­­miniszter csak 80,000 fontot kért a közvetlen adók igazgatójától. Zarifi azonban azt válaszolta, hogy a közvetlen adók jövedelmének fölöslege szerződés értelmében a porta hitelezőit illeti meg. Ekkor Zariffhoz a bankárhoz fordult a pénzügy­­miniszter és 200,000, ha lehetséges 500,000 fon­tot kért tőle. A bankár figyelmeztette a minisz­tert, hogy régi utalványai kifizetését felfüggesz­tették és az új előleg födözésén kívül régi utal­ványainak födözését is kérte. A pénzügyminiszter lehetetlennek mondotta e követelése teljesítését, Zarifi tehát a galatai többi bankárokhoz utasí­­totta a minisztert. A pénzügyminiszter hivatta a Société Général, a Banque de Constan­tinople és a Banque de depots et comp­­tes­ courants képviselőit. Ezek udvariassággal hallgatták végig a miniszter kívánságát és meg­ígérték, hogy jelentést fognak tenni főnökeiknek. A pénzügyminiszter bízott e jelentések sikerében, mert nem tudta, hogy Zarifi szintén részvényes azokban a bankokban és hogy döntő befolyást gyakorol az illető igazgató tanácsokban. * Az agrárius kérdés megvizsgálására kiküldött bizottság jelentéséből és a radicális képviselők hangulatából, mint a „Neue freie Presse“ értesül, meggyőződött Gladstone, hogy nagyobb enged­ményt kell tennie az izlandi bérlőknek, mint a­mekkorát tervezett javaslata tartalmaz. Gladstone tehát a bérlet csökkentésén kívül a bérlők által beruházott összegek szabad eladására és a bér­let állandóságára nézve is tekintetbe fogja venni az izlandi liga követeléseit, kolopurei (indiai) összeesküvés felfedezéséről. Sir Charles Dilke ezt válaszolja Campbell­­nak: A porta a múlt napokban több bolgár családot száműzött, az angol consul közbelépé­sére azonban néhánynak kivételével megengedte, hogy visszatérhessenek hazájukba. A török ha­tóságok azzal mentegették ezt az eljárást, hogy a száműzetés csak ideiglenes rendszabály volt és azért alkalmazták, mert több bolgár rablással gyanúsított emberekkel áll összeköttetésben.­­ A ház ezen nyilatkozat tudomásul vétele után folytatta a válaszfelirat tárgyalását. L­ondon, jan. 14. Shaw és 15 homeruler különvál­tak a Parnell vezetése alatt álló párttól és „izlandi whig­­párt“ czim alatt új pártot fognak alakítani. A Jóreménység fokához rendelt hajóraj Transvaal kikötőiben fog állomásozni. Dublin, jan. 14. Tegnap kaszákkal felfegyverzett tömeg megakadályozta, hogy a törvényszéki szolga Gra­­nard lord egyik bérlőjének kiutasítási parancsot kézbesít­sen. A szolga 350 rendőr és egy dragonyos század kíséreté­ben tért vissza. A néptömeg ismét fenyegetőleg lépett fel, mire a rendőrök szuronynyal kergették szét a lá­­zongókat. A dragonyosok előnyomultak és a törvény­­széki szolga teljesítette feladatát. Dublin, jan. 13. A Parnell perének tárgyalását folytatták ma. A védő­ügyvéd megkezdette beszédjét. A közönség zsúfolásig megtöltötte a termet. Páris, jan. 14. A „Soir“ megerősíti a „Rappel“ azon tudósítását, hogy a kormány július hónapban 800 millióra rúgy 3%-os törleszthető járadékot fog kibo­csátani. Konstantinápoly, jan. 14. Edhem pasát, a katonai intézetek igazgatóját kinevezték Ali Nizam pasa helyébe a vezérkar főnökévé. Catania, jan. 13. Az olasz király és a királyné ide érkeztek; a lakosság lelkesült fogadtatásban részesítette őket. Girgentiből egész idáig, a lakosság folyvást ova­­tiókkal halmozta el őket. AZ ELLENŐR TÁRCZÁJA. Budapest, január 14. A FEKETÉK ÉS A VÖRÖSEK. 16 REGÉNY IRTA VICTOR, CHERBULIEZ. VII. (Folytatás.) Walport úr oldal tekintetet vetett Moisieux asszony­ságra, visszatolta székét és élénken felelé: — Ön az ördögöt sokkal feketébbre festi, mint a­milyen. Az ön véleménye szerint semmi jó tulajdonnal nem birok. ... És azonkívül nem vagyok annyira két­kedő, mint gondolni tetszik: én hiszek akaratomban; oh, abban nagyon hiszek, esküszöm. . . . Azonkívül megvan azon érdemem is, hogy mindig tiszteltem a mások vélekedését . . . Türelmes kétkedés! ez mégis csak valami. ... És végre is, én sohasem éltem vissza senki bizalmával; nem emlékszem, hogy bárkinek is kárára lett volna, hogy bennem bizott. Walport úr mindinkább jobban belehevült és sze­meit Maulabert kisasszonyra szegte, kire eddig alig tekintett volt, mintha most tanúságára kívánt volna hivatkozni. Moisieux asszony nevetett. — Igazán azt hiszem, mondá, hogy ön a színfa­lak mögé beszél Melyik láthatatlan környezetnek szól e szép beszéd ? . . Egyedül vagyunk, uram, és nem érde­mes ékesszólónak lenni. — Bocsásson meg, felesé Walport úr kissé elpirul­va, az ember nem készülhet elég korán elő a szószék megprób­ál­tatásai­ra. — Elvégre csak egy jót látok mindebben, mondá ismét Moisieux asszonyság; van néhány páris-lyoni vasut-részvényem, és ön azok értékét emelni fogja. — Hogyan? — A vasút üzlete kétszer annyira fog szaporodni azon sok mindenféle következtében, mit ön naponként Párisból fog hozatni. Érkezendnek küldeményei gyors­vonattal és rendes szállitmánykép. — Ez újabb tévedés, asszonyom. El van határozva, hogy meg fogok elégedni Bois-le Roi helyi termékeivel, sőt még a vidék borával is. — A nélkül, hogy a többi dolgokat emlitenők__ E vidék tehát gazdag szépségekben ? — Nem érthetjük meg egymást, felesé Valport; ön nem akar komoly lenni, én pedig e naptól fogva min­dent komolyan veszek. Moisieux asszonyság mosolyogva nézett rá, aztán rövid szünet után így szólt: — Ön tehát elhagyta ? Walport némi habozás után: — Kétségkívül . . . Bevégzett ügy. — És ő kétségbe van esve. — Ön igen kegyes, de én nem hiszek a nők két­­ségbeesésében. — A kibékülés lehetetlen? — Minden bizonynyal ... Az elválás végleges. — Ah, szép ifjú, létezik önnél valami végleges ? Jetta kénytelen volt mindent hallani, de csak félig érte a mondottakat. Vagy sejthette volna-e, hogy a be­szélgetésben az opera egyik fiatal, de máris hírneves tánczosnőjéről volt szó, kit Rosella kisasszonynak hívtak? — Tudja-e mit? kérdé ismét a marquisnő. Szán­dékom az, hogy önt a legközelebbi napokban megláto­gassam békés remetelakán. Meg akarok győződni saját szemeimmel, hogy ön nélkülözéseinek következtében nem soványodik le. — Kétségbe vagyok esve, asszonyom, hogy kívá­naténak eleget nem tehetek. Megesküdtem, hogy min­denről lemondok, még azon élvezetről is, hogy önt lás­sam. El van határozva, hogy semmiféle asszony nem teszi be lábát magányomba, kivévén kertészem felesé­gét. Ne jöjjön, őrző kutyáim önt felfalnák, és én vi­gasztalhatatlan volnék. Ezen beszélgetés fölött a vonat egyik embere lépett asztalukhoz és tudata velük, hogy az út szabad és hogy a vonat meg fog indulni. Valport ur ismét karját nyúj­totta Moisieux asszonyságnak, hogy visszavezesse kocsi­jához. Amint ez elhelyezkedett, mondá: — Szerencsés utat kedves uram! De sajnálom, fo­gadását elveszettnek tartón. Valport ur kezét nyújtá Jettának, hogy felsegítse kocsijába. Ruhája hozzáakadt a hágcsóhoz, visszafordult hogy lebontsa. Az indóház előtt égő szurokfáklya lobogó és pirosló fényénél magához közel látta azon arczot, mely hasonlított az oroszlánvadász képéhez és ez arcz­­ban két szemet, mely fényesen, mint két kárbunkulus, rá volt szegezve. Anélkül, hogy a leány kezét, melyet gyöngéden szorított, eleresztette volna, elég halkan, hogy kívüle senki más nem hallhatá, ezeket mondá: — E kis kézre, mely annyi sebet gondozott és lezárta egy lángeszű becsületes ember szemeit, kit én szerettem; e kézre, melyet érinteni érdemtelen vagyok, esküszöm, hogy meg fogom nyerni fogadásomat! Mélyen megzavarva, Jetta gyorsan belépett a ko­csiba, melynek ajtaját Valport mögötte becsuka; ez­után Valport fellépett saját kocsiosztályába. — Tudja-e ön, kedvesem, — monda a marquisnő Jettának, hogy a társaságba tett első lépésénél önnek kedvez a szerencse? Ez aztán igazán egyik esemény­ről a másikra szállni. Ön ugyanazon egy perczben oly vonatra lép, mely elakad a hóban és találkozik a leg­szebb szörnyeteggel, melyet a párisi boulevard termett... Tetszik-e önnek? — Igazán, nem tudom, felesé Maulabert kisasszony, ki az első benyomás ellen védekezett. — No már, kedveském, szépnek szép, de úgy is­merje meg, hogy ez a leghóbortosabb ember, mely va­­laha­ a földhátán élt. Engedje, hogy elhallgassam minden különcrködését. Atyja gazdag gyáros volt, ki rá, huszon­ötéves ifjúra, két-három millió örökséget hagyott. Más­fél esztendeje lehet, hogy a fiú rendes életet kezdett; egyszerre csak egy asszonyt kezdett szeretni. A szeren­csés teremtés, ki ezen csapodár szivet megállitá, igen szép tánczosnő, kinek igen szép házat ajándékozott, a házak valóságos gyöngyét; majd megmutatom legköze­lebb, midőn visszatérünk Párisba ruháit felpróbálni. Egy ideig azt beszélték, hogy ezen viszony példás, hogy mindkét rész mód felett hű egymáshoz; biztosan állítják, hogy ha a hölgyecske csak még két hétig tudott volna ellentállni szeretőjének, ez elég hóbortos lett volna, fe­leségül venni. Amint látja másfél év kimerítette állha­tatosságát, elhagyták egymást, és a szerelmes vidékre szökik Hermione és körmei elől; hol azonban három hónapnál tovább nem fog maradni, ha csak meg nem akar halni az unalomtól. Rövid idő múlva visszatér Pá­risba, örökre kigyógyulva a monogámia hajából, újra virágról-virágra fog szállongani, és a második millió el fog fogyni az utolsó tallérig. Így beszélt Moisieux asszonyság, anélkül, hogy sejtette volna, hogy Jetta lelke a csodálkozás, a bánat és a harag között hányattatott. Igen csodálkozott azon, hogy Valport ur ismerte nevét és történetét; bántotta, hogy ezen szép ifjú, ki neki tetszett, oly könnyelmű és­ oly különcz volt; és méltatlankodott végre a fölött, hogy Valport ur merész volt egy ilyen ledér, haszontalan és ily ostobán világi dologban, mint azon állítólagos foga­dás, merészelte tanúságul venni egy jövendőbeli kórház­­apácza kezét. Mindent összevéve, végre a harag felül­kerekedett lelkében a csodálat és a bánat fölé. Minden útnak az a vége, hogy az ember megér­kezik. De hála a gyakori hósuvatagoknak és a vonat gyakori állomásozásainak, a comberdi toronyóra kilen­­czet ütött, midőn Moisieux asszony igy szólt Jettához: — Hála Istennek, végre megérkeztünk. Cantarel úr hintája három ízben is eljött a vasúti állomásra érettük; a kocsis azonban, félvén, hogy lovai megfáznak, mindig inkább hazafordult, semhogy várako­zott volna. (Folytatása következik.) A pénzügyi bizottság ma d. u. 6 órakor, az igaz­ságügyi bizottság pedig ma d.u. 5 órakor az országház­ban, szokott helyiségében, ülés tart. Táviratok: London, jan. 14. Sir Charles Dilke válaszol Rourke kérdésére és felolvassa Granville angol külügyérnek Lyons lordhoz intézett sürgönyét, melyben az előbbi kifejti, hogy ő soha nem kí­vánta lekötni a hatalmasságok szabad akaratát azon biztosítása által, hogy a hajóhad egyetlen egy lövést sem fog tenni. A tévedést valószínű­­leg azon megjegyzése okozta, hogy ő nem hiszi, hogy a tüzelés egyáltalán szükségesnek fog mu­tatkozni. Hartington marquis kijelenti, ő eddig semmiféle hivatalos jelentést sem kapott a Országgyűlés. I. A képviselőház ma jelentékenyebb vita nél­kül elfogadta a miniszterelnök határozati javas­latát a horvát regnicolaris bizottság tárgyában, azután tárgyalta és elfogadta a Boszna-völgyi vasútról szóló törvényjavaslatot. Az utóbbihoz Hegedűs Sándor előadón kívül Tisza Kálmán miniszterelnök, Lipthay Béla b., Mocsáry, Orbán és Zay szólottak. II. A képviselőház ülése január 12-én. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Baross G., Antal Gy., Molnár Aladár. A miniszterek közül jelen vannak: Tisza Kál­mán, Paul­er Tivadar, Trefort Ágost, Ordódy Pál, Bedekovics Kálmán, Szapáry Gyula gr. Elnök az ülést megnyitván, az utóbbi ülés jegy­zőkönyve hitelesíttetik. Elnök bemutatja Bars megye feliratát, a katonai büntetőtörvény szabályozása iránt; a siklósvidéki tanitó­­egylet kérvényét, melyben a megerősített szabályzattal biró tanitó­egyleteket a tanítók jogainak védelmére, s hi­vatali hanyagságuk megbirálására illetékesekké tétetni kéri; ugyanazon egylet, és az 1878. évi egyete­mes tanitógyű­lés végrehajtó bizottságának kérvényeit a magyarországi tanitóegyletek szövetségi alapszabá­lyainak megerősitése iránt; az aradi kereskedelmi és iparkamara kérvényét a bélyeg- és illetékekre vonatkozó törvényjavaslat módosítása és a czukor, kávé és sör­fogyasztási adó behozataláról szóló törvényjavaslatnak új szerkezetében is elvetése iránt. Mindezen kérvények kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Következik a napirend: a miniszterelnök határozati javaslatának tárgyalása a horvát regnicolaris bizottság ki­küldése iránt. Bánhidy Béla b.­kérdi a kormányt, hogyan érti az indokolás azon pontját, hogy a horvát-szlavón ha­tárőrvidéknek Horvát-Szlavónországokkal már előkészí­tett közigazgatási egyesítése legközelebb tényleg végre fog hajtatni és mily módon akarja eszközölni a végre­hajtást ? továbbá tekintettel az 1073: XXXIV. t.-cz. 3. §-ára, szükségesnek tartaná azt, hogy annak idején ille­tékes factorok által törvényhozási után constatáltassék, várjon a Horvát-Szlavónország közigazgatási szükségle­teire fordítandó 45°/0 módosításának szüksége fenforog-e és ezért kérdi a kormányt, szándékozi-e e végre a kellő lépéseket kellő időben megtenni? A nyerendő választól teszi függővé a határozati javaslatra adandó szavazatát. (Helyeslés balfelől.) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk!) A­mi a Bánhidy báró képviselő úr által fel­vetett kérdéseket illeti, azokra nézve a következőkben van szerencsém válaszolni. (Halljuk!) A kormány mindekelőtt azon nézetből indult ki, — és megvallom azt hiszem helyesen — hogy mielőtt a horvát-szlavón határőrvidéknek Horvát-Szlavónországok­­kal egyesítését illetőleg a tényleges intézkedések meg­történnének , előzetes kérdésként szükséges megoldani Horvát-Szlavónországoknak a közös magyar országgyű­lésen való képviseltetésének kérdését. Mert az én felfo­gásom szerint legalább — és ezt nem késem kimondani — az 1868-iki törvényben felállított azon princípium, hogy a népesség arányában szaporodjék a horvát kép­viselők száma, a maga teljességében czélszerűen végre­­rehajtható nem volna. Épen azért, mert ezt mint előzetes kérdést kívánja a kormány tekinteni, szorítkozik a határozati javaslat egyes egyedül ezen tárgyra. Mindaz, ami ezután szük­séges, későbbi teendőnek képezi tárgyát. Ami különben az egyesítés módozatait illeti ez esetben, és úgy amint az a magyar határőrvidék egyesítésénél történt, amint történt akkor, midőn Belovár vármegye Horvátországgal egyesíttetett : vannak közigazgatási, vannak törvényho­zási teendők, vannak teendők, melyek a közös magyar törvényhozást illetik, vannak, melyek specializer csak Horvát-Szlavónország országgyűlését illetik. Nagyban és egészben az eljárásnak azt hiszem, most is ugyanannak kell lenni, a­mely a hasontermészetű határőrvidéki kér­désekben eddig volt. A­mi pedig a pénzügyi kérdést illeti, ez is úgy hiszem, későbbi stádiumnak tartandó fenn, későbbi stá­diumban beszélendő meg. Ha és amennyiben a 45°/0-ot és általában a jelen pénzügyi status quot meg kellene változtatni, az természetesen máskép, mint a­hogy az ilyen pénzügyi megállapodások mindig történtek, azaz máskép, mint regnicolaris deputatio és törvény útján nem fog megtörténhetni. Ez az, a­mi iránt felvilágosítást adhatok. (Helyeslés.) Szilágyi Dezső: Ha jól értettem a t. miniszter­­elnök úr feleletét, a „tényleges“ kifejezés a határozati javaslat első bekezdésében nem azt jelenti, hogy a tett­leges visszacsatolás törvénybe czikkelyeztetni nem szán­­dékoltatik, hanem azt jelenti, hogy a képviselők számá­nak szabályozása mint előzetes kérdés oldatik meg és ugyanazon itt fog követtetni, mely 1873-ban követ­­tetett. Ez értelemben aztán, hogy minden más kérdésre nézve számos törvényhozási intézkedés okvetetlenül szük­séges lesz a közös törvényhozás részéről és hogy min­den más kérdés kellő úton és pedig törvényhozási úton lesz megoldva, ezen felvilágosítás után a határozati ja­vaslatot elfogadom. (Helyeslés.) Tisza Kálmán miniszterelnök: A „tényleg“ szó te­hát azt jelenti, hogy csak a tényleges visszacsatolás van igazában hátra, mert hiszen a törvény az elvet, hogy vissza fog csatoltatni, rég kimondta; tehát egy rég kimondott princípiumnak, vagy törvényes elvnek végre­hajtásáról van szó. A követendő útra nézve ismételhe­tem, hogy ugyanazon út fog követtetni, mely a határ­őrvidéki visszacsatolásoknál más alkalommal követtetett. (Helyeslés.) A ház erre elfogadta a határozati javaslatot, mely a főrendiházhoz tétetik át tárgyalás végett. Ezután vita nélkül elfogadtatván a gazdasági bi­zottság jelentése Gludovácz és Krivacsics terembiztosok fizetésemelése tárgyában,­­ következett a haszna-

Next