Ellenőr, 1881. február (13. évfolyam, 55-105. szám)

1881-02-14 / 78. szám

XIIL évfolyam. 78. szám. Egyes szám ára 2 kr. Budapest, hétfő, február 14.1881. Előfizetési ár reggeli és esti lapra együtt: Ejtén érni........................ 20 forint — kr. Félévre..............................................10 . — • Évnegyedre ........................................5» — » Egy hónapra.........................................1 » 80 » A p­estilap postán való tülön küldéséért az elő­­fizetési i­on felül, külön 1 frt jár k­negy idenkint­­i előfizetési pénzek­re a lap szétküldésére vo­natkozó minden felszólalás a kiadóhivatalba (Kalap­­utcza 22. sz.) intézendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztőség és kiadó­hivatal Budapesten , Kalap­ utcza 22. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. Hirdetések felvétetnek a kiadó-hivatalban, to­vábbá DAUBE G L. és társánál M.­Frankfurtban. — Hirdetésekért járó díj csakis az „Ellenőr“ kiadó­ hiva­tala által nyugtázott számla ellenében fizetendő. Budapest, február 13. Goschen Berlinben való időzése alatt meg­szilárdította azt a meggyőződést, hogy Anglia őszintén törekszik a többi hatalmakkal egyetértve és békés módon megoldani a görög kérdést. Ezt írják Berlinből, továbbá azt, hogy Golchen nem érkezett kész tervvel Berlinbe, de onnét sem vitt magával semmi kész megállapodást. Végtére mégis kiderül tehát, hogy Goschen semmit sem végzett Bismarck herczeggel, és a két államférfi legfö­­lebb átalánosságban mondotta el kölcsönösen egy­másnak, hogy nincs nagyobb gondjuk, mint Eu­rópa békéjének föntartása. Mindamellett constatálnunk kell, hogy a hír­lapok átalában azt mondják, hogy javult a helyzet. A párisi kormánykörök szakadatlanul ismét­lik, hogy Barthélemy külügyminiszter az ország közvéleményét tolmácsolta a képviselőházban mondott beszédjével. Párisból azonban azt is írják, hogy több hatalmas politikai egyén és né­hány előkelő párisi lap nincs megelégedve a külügyminiszterrel. E körökben olyan áramlat indult m­eg, amely méltó a figyelemre. Ezek azt kívánják, hogy Francziaország aktív szerepet ját­szék a görög kérdésben, hogy ne szorítkozzék a belügyi politikára, hanem a külfölddel is foglal­kozzék. A görög kérdés — mondják ők —nem franczia kérdés ugyan, hanem európai, épen azért Francziaországnak a hatalmak közt őt megillető befolyást kell gyakorolnia a görög kérdés megoldására. Érdekes azonban, hogy ezek a körök sem tanácsolnak semmi olyan szert, a­mely alkalmas a törökök és hellének kibékítésére, vagy Görög­ország kikerekítésére, hanem a külügyminiszterre hárítják a felelősséget és azt követelik tőle, hogy találja ki, a­mit ők gondolnak. A közigazgatási és zárszámadási bizottság f­ hó 14-én (hétfőn) délelőtt 11 órakor, az Igazságügyi bizott­ság pedig d. u. 5 órakor az országházban, saját helyi­ségében ülést tart. Táviratok: BéCS, febr. 13. Hatzfeld gróf német nagy­követ ma délelőtt 9 órakor ideérkezett; miután ma délben Reusz herczeggel értekezett, mind a ketten látogatást tettek Haymerle osztrák-magyar külügyminiszternél és vele egy óra hosszáig ta­nácskoztak. BéCS, febr. 13. Zagojelsky és Sidly rendőrök holt­testének bonczolásánál constatálták, hogy széngőz okozta halálukat. Róma, febr. 13. A mai népgyűlés, a­melyen közel 3000 ember volt jelen, elfogadta a javaslatba hozott áta­­lános szavazati jogot és az arra vonatkozó napirendet. Egyéb érdekes mozzanat nem fordult elő. Róma, febr. 13. Miután a rendőrség eltiltotta a Ca­­pitoliumon rendezendő tüntetést, a népgyűlés elhatározta, hogy ma egy színházban fogja nyilvánosan kihirdetni határozati javaslatát. London, febr. 13. A hadügyminiszter táviratot ka­pott Colley ezredestől, a­melyben az utóbbi segítsé­get kér. A „Globe“ valótlannak mondja azt a hírt, hogy a férnek föl akarták robbantani a windsori várlakot. A királynő febr. 17-én tér vissza Londonba. Lancaster grófságban 3500 bányamunkás megszün­tette álmunkát. A rendet eddig nem zavarták meg. A horvát országgyűlésből. Febr. 12-ki ülés. A határőrvidék bekeblezéséről szóló javaslat tárgya­lása alkalmával először Mihalovics szólalt föl ma és igen jó argumentumokkal c­áfolta az ellenzéket. Utána Kame­­nar beszélt a javaslat ellen. Megemlítjük beszédjének következő mulatságos részét: Ő érti, hogy a magya­rok félnek 54 compact, egyetértő és hazafias horvát képviselőtől, sőt Dalmáczia bekeblezése után 70 horvát képviselőtől, mert ezek a 414 magyar képviselő elle­nére hamarjában urak lennének a magyar országházban, a­mi a magyarországi elnyomott nemzetiségekre is ked­vező hatást gyakorolna, és így megtörténhetnek, hogy mi parancsolnánk a magyaroknak, nem pedig ők ne­künk. A szónok ezért nem elégszik meg a 40 képvise­lővel és nem fogadja el a törvényjavaslatot. Ezután Zsivkovics osztályfőnök kifejtette a kormány álláspontját. Beszédjében Mrazovics határozati javaslatát tartotta szem előtt és e javaslatot pontról­­pontra megczáfolta. Mrazovics azt állítja javaslata egyik pontjában, hogy a most felállított elv sérti a két királyság kö­t levő egyenlőséget és lealacsonyítja Horvátországot, mert azt kell belőle következtetni, hogy a horvátok nem oly ké­pesek a közügyek előmozdítására, vagy hogy nincs bennük arra kellő jó akarat. — A regnicolaris küldöttség tárgyalásai nyomán erre ezt válaszolja Zsivkovics osztályfőnök : A magyarok azt mondot­ták : szívesen elismerjük, hogy politikai nemzet vagy­tok, de képviselőitek túlságos szaporodása ellen til­takoznunk kell, mert ti nem egyenest választjátok kép­viselőiteket a magyar országgyűlésbe, hanem mint com­pact tömeget külditek a horvát országgyűlésből, egy pártból, tehát mindig hatalmatokban áll bármely magyar kormányt megbuktatnotok, ha pártviszonyainkhoz képest túlságos számú képviselőt külditök az országgyűlésbe, így okoskodnak a magyarok s nem lehet nekik igazat nem adni. Midőn Horvátország képviseltetése az or­­szággyűlésen megállapittatott, az egyik oldalról azt indítványozták, hogy csak 6­8 képviselőt küldje­nek, s ezeknek adjanak collectiv votumot, egy más ol­dalról ezzel szemben azt állították, hogy ez nem felel meg a képviseltetés eszméjének. Tehát a mostani mó­dozatot választották, bár a magyaroknak nem volt az egyenes választások ellen kifogásuk, de ez ellen a hor­­vát Patriotismus tiltakozott. A magyaroknak aggodalma egyébiránt mint a tapasztalat bizonyítja teljesen okada­­tolt volt, különösen ha megfontoljuk a következőket. Zsivkovics osztályfőnök elmondja, hogy a királyi leirat a határ bekeblezésének föltételéül tűzte ki, hogy a két nemzet meg fog állapodni a képviselők számában. Ha tehát nem teljesítjük ezt a föltételt, a bekeblezés el fog halasztatni ad graecas calendas. Az ország érdeké­ben van ez. Ha olyan regnicolaris deputatiót küldöttünk volna Bécsbe, a­minőt Vojnovics követel, a regnicolaris deputatió negatív eredménynyel érkezett volna vissza. A deputatió különben sem azért ment Budapestre, hogy föláldozza ezt az elvet, hanem föláldozta, miután meg­győződött, hogy másképen nem jöhet létre kiegyezés. Szemére vetik a kormánynak és a többségnek, hogy folyton hátrál. Ezen szemrehányás igazságtalan, mert Horvátország lassan ugyan, de folyton halad. En­nek bizonyítéka a következő: az 1868-ki kiegyezés ál­tal Horvátország oly autonómiát nyert, melyet nagyobb országok is irigylenek, a kiegyezés revisiójakor 1873-ban az átalányozási rendszert átváltoztatták a százalékos rendszerré és az autonóm budgetnek 1.200.000 frt bevé­teli többletet biztosítottak, ezenkívül a horvát-szlavon mi­niszter állását Horvátország előnyére szabályozták. 1880- ban megoldották az országos alapnak 12 év óta papíron lé­tező kérdését s a horvát tanulmányi- és vallásalap kezelése ma már az országos kormány kezében van, s ha Horvát­ország egyelőre le is mondott a határőrvidéki jövedel­mekről, ezek a határőrvidék pénzügyi viszonyainak ren­dezéséinél annak idején számításba fognak vétetni. Ezen­kívül biztosították a horvát bán befolyását a horvátor­szági előirányzat összeállítására és a kölcsönös zárszám­adásokra, a­mi az ország pénzügyeire nagy fontosságú. A jelenlegi kérdésnél sem lehet Horvátország hátrálá­sáról szó, mert az említett előfeltétel teljesítése után Horvátország megkapja a határőrvidéket. A nemzetközi életben a „jus est potestas, non est facultas“ elve nem jelenti távolról sem az ököljogot, ha­nem csakis a tényleges valóságot, mert csak annyit nyomunk, a­mennyit érünk, nem pedig annyit, a meny­nyit óhajtanánk, ennek bizonyítékai a szerbek Dusán czár képzelt birodalmával. Szóló végül dr. Vojnovics és a jogi párt állításait és elveit c­áfolja a ház folytonos éljen­zése között. Dr. Vojnovics a horvát politikában ujoncz, nem csoda tehát, hogy oly politikát ajánl, a­mely annyi mint ajtóstul rohanni be a házba. 10 évig a horvát hazafiak is ép ily terméketlen politikát követtek, de ez keserűen megboszulta magát. Rosszalra szóló úgy a jogi pártot mint a mérsékelt ellenzéket, a­melyek a kiegyezési tör­vényt nem akarják azon alaptörvénynek elismerni, a­melynek át kell mennie a nemzet vérébe, ellenkezőleg úgy beszélnek róla, hogy az a nép előtt elveszti tekintélyét. Az ilyen pártoknak nincs joguk azt kérdezni: mit gon­dol a kormány a kiegyezési törvény jövőjéről. Ennyit akart szóló mondani. (Viharos éljenzés.) ási betűi őt magát teljesen elfödték. Kifutott az utczára hangszerével. Elszédült a látványtól, melyet jövője képe nyújtott, s azt hitte érvénybe szédül. Puha karok fogták föl, hogy össze ne roskadjon. „Julia, te vagy?“ mondá talán először megkísérlett gyöngédséggel nejének. „Igen, kedvesem.“ Haza mentek. A művészt az utóbbi idők eseményei nagyon megrázták. Ágyba döntötték, hol minden vigasza az volt, hogy melléje fektették he­gedűjét. Egyszer, midőn már ereje ismét visszatérőben volt, fölkapta hangszerét és játszott. Az asszonykának szivébe nyilaltak a hangok, mert látta, hogy férje már csak kontráz. De azért áradt a magasztalástól. S nem sokára elkövetkezett az az idő, midőn Merinelli ismét művész volt, s játszott olyan érzelemmel, annyi meleg­séggel vonta beteg keze a nyirettyűt, hogy az aszszony arcra sugárzott, mert keső, de azóta elfeledett szerelmét költötték föl szivében e hangok újra. Merinelli meg­fogta felesége két kezét s lágyan, megindulva mondá neki: „Julia, Julia, mennyire szerettelek én téged!“ — „Igen ? kedvesem ?“ — Merinelli pedig visszaesett ágyába s meghalt. Ezzel a nyilvános ülés véget ért. Az ezután tartott zárülésen a Társaság tagjai Bartók Lajos verseit kiadásra ajánlották és elfogadták, s végül több folyó ügyet intéztek el. A Petőfi-társaság felolvasó ülése. — febr. 13. Mint rendesen, a Petőfi-társaság mai felolvasó ülé­sén telve volt a terem hölgyekkel, az elkülönített rész egészen fiatalos s azért sűrűen éljenző ifjúsággal. Az ülésen K­o­m­ó­c­s­y József elnökölt. Az első felolvasás Hatala Péteré volt: Názáretbe és Lorettóba tett zarándok­utjáról; részletes, egész az aprólékosságig kiterjedő e bemutatott műve, de termé­szeténél fogva olyan, mely olvasva szerezhet valódi élvezetet. Utána Kovács Gyula szavalta el Tolnay La­jos „Rácz Erzsébet“ czimü balladáját; a költeményt s szép előadását élénken megtapsolták. Komócsy József „Soha“ czimü elegikus költe­ményét olvasta föl. Végül Zichy Géza gróf mondta el „Merinelli és Marinelli“ hegedűművészek történetét. Merinellinek szép szeme volt. Mikor játszott, akkor olyan bánatosan, epe­­dően tudott hosszú szempillái alól a közönségre nézni, hogy a nők el voltak ragadtatva a művészete által. Volt neki felesége is, ez hallgatagon szerető szelíd asz­­szonyka, aki mindig azzal felelt engedelmesen férjének: „Igen, kedvesem.“ Ezt az asszonykát nagyon elhanya­golta Merinelli az ő dicsőséges művészeti élte kedvéért, ennek boldogsága abban állott, hogy hurczolta ma­gát egyik szállóból a másikba, eltörődött testének a zakatoló vonat rázásából kellett kivenni szükséges nyu­galmát, de megtapsolták mindenütt, s a nők nem tud­ták eleget bámulni a művész epedő szemeit. Az asz­­szonyka pedig ült otthon, s olvasta férje dicsőségét a hírlapokból. Néha a férj haza is került egy parányi időre. „Megyek Bolognába játszani,s ezzel tudata, hogy a viszon­­látás milyen rövid tartamú lesz. „Igen, kedvesem“, fe­lelt megnyugodva az asszonyka. „Félév múlva haza­jövök“. — „Igen? kedvesem“. — „Akkorára ne legyen itthon az anyós“. — „Igen kedvesem“. S azzal elvál­tak. Beszéltek bármit, Merinelli mindig közönyös volt szerető kis hölgye iránt, aki a kutya hűségével és von­zalmával adózott e közönyért. Merinelli rohant tovább, élt a dicsőségnek és az életnek, s egyszer roppant hi­bát kezdett elkövetni: hízott. A nők pedig nem szere­tik a kövér művészeket. De sőt megvetik őket. A mű­vész legyen légies termetű, karcsú, epedő, de egyszers­mind szenvedő is, és ha szemeiből az néz ki, hogy kö­zel van az éhenhaláshoz, annál jobb a művészre nézve, mert akkor a nők érzékeny aivatagsággal szorítják össze kis fehér kezüket , s fölsóhajtva mondják : Ah !­mily érdekes ember. S ilyen „érdekes“ már nem volt Merinelli, de támadt helyette diadalmas versenytársa , Marinelli, aki a közóhajnak megfele­lően nem volt erőteljesebb egy öreg lécznél. S imádta a közönség, s Merinellinek minden hirdetett hangversenye kétségbeejtő ürességben leledzett, szemben Marinelli tele házaival. Sőt a nők elfeledték, hogy miattuk hagyogatta el feleségét Merinelli, s még azt is hibául számíták föl neki, amit az ő unszolásukra követett, s lassaban oda jutottak, hogy: „Mit is akar Merinelli, ez a kövér isko­lamester ? Marinelli ! ez csak az igazi művész!“ Meri­nelli végső kétségbeesésében Bolognára szülő­városára, dicsőségének bölcsőjére appellált. Hangversenyén ott is kifütyülték, őt magát narancsokkal dobálták meg s vé­gezetül az emelvény fölött függő csillárról egy óriási hirdetmény gördült alá, melyen a Merinelli nevének árt­Hivatalos. Megerősítés. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Tóth György kis-kun-félegyházi áll. tanitóképezde gyakorló iskolai ideigl. tanítót, állomásán végleg megerősítette. — Kinevezés. A budapesti kir főügyész Farkas József ka­­ránsebesi fogházért, az ottani kir. ügyészséghez hivatalszolgává nevezte ki. — Alapszabályok. A „karánsebesi kereskedelmi testület“ alapszabályai, a törvényes bemutatási záradékkal elláttattak. — Királyi adományok. Ő felsége a maga, valamint a királyné nevében a budapesti gyógyszerésztan hallga­tók segély-egyletének 100 irtot, továbbá az abauj-szántói önkéntes tűzoltó egyletnek 50 irtot adományozott. — Személyi hírek. Zichy Hermann gróf s Brü­­nell lovag Bécsből. — Grünne gróf Gráczból és Prónay Antal báró Pomázról a fővárosba érkeztek. — Müh­­­fe­­­d budapesti orosz főconsul és Széchen Antal gróf Bécsbe utaztak. — Károlyi Alajos gróf nagykövet Párisba érkezett. — Száztagú diszküldöttség a trónörökös menyeg­zőjére. Nyitramegye bizottsági közgyűlése, Rudolf trónörökös menyegzője alkalmából a fővárosban tartandó ünnepélyességeknél, a megyének nagyságához és tekinté­lyéhez mérten 100 tagú küldöttséggel képviselteti ma­gát Majthényi László báró főispán vezetése mellett. A tagok közt vannak: Roskoványi Ágoston püspök, Kraj­­csik János püspök, Wagner József kanonok, Odescal­­chy Gyula herczeg, Tóth Vilmos, Apponyi Lajos gróf, Apponyi Gusztáv gróf, Berchtold László gróf, Berényi Ferencz gróf, Degenfeld Adolf gróf, Erdődy Ferencz gróf, Erdődy Imre gróf, Forgács Károly gróf, Hunyady Imre gróf, Jánossy János, Juhász Vincze, Kostyál Pál, Kubinyi Sándor, Latkóczy Imre stb. — Az angol trónörökös kastélya. Sandringham, hol ő és családja az év legnagyobb részét tölteni szok­ták, hajdan csak vadásztanya volt, s 1870-ben épült díszessé, tágassá. Hosszú fasoron keresztül juthatni re­mek veretű vaskapujához, melyet Norwich városa aján­dékozott a trónörökösnek. Az épület földszintjén van egy óriási terem, melyben van két zongora és minden­féle hangszer házi hangversenyek rendezéséhez; mel­lette van az étterem, billardozó szoba, dohányzó helyi­ség, valamennyi egyszerű bútorzattal. A trónörökös pár lakosztálya az első emeleten van. A trónörökös lak­osztálya egy elő-, egy dolgozó-, egy alvó-, egy törökös dohányzó és egy fürdőszobából áll. A herczegnő termei XV. Lajos modorú kék és fehér bútorokkal vannak beren­dezve, melyek között folyton hallani mint bug a papa­gáj, hogyan csakint a kutya, mert a trónörökös neje nagyon szereti ez állatokat, s bebocsátja őket szobáiba. Sandringhamnak mindig van legalább húsz vendége; ha több akad, egy részük a kerti lakásba szorul. Ha a trón­örökös pár után van, három lánykájuknak Sandring­­hamban kell maradniok; ők mindennap írnak mamá­juknak vagy papájuknak levelet, akik fölváltva felelnek. A herczegnő asszonynak gyöngéd, imádásraméltó mint anya, s erényei között nem utolsó az, hogy polgáriasan egyszerű. Reggel 9 órakor három kis­lánya zongora­­leczkét kap, s anyjukat mindig felköltik ez időre, hogy a tanulásnál jelen legyen, mert gyermekeinek haladása őt rendkívül érdekli. A legidősebb, Louise, anyja gyön­géd vonásait örökölte, Viktória büszke, ingerlékeny, tartózkodó természetével és éleseszüségével atyjára ütött, a legkisebb, Maud nagyanyjához hasonlít. Sandringham urai és vendégei között nincs rangkülönbség. Megbeszélik a nap eseményeit, a teendő séta- vagy vadász-kirándulá­sokat, hegedülnek vagy zongoráznak együtt, s hogy ebéd után a herczeg csak bizalmasai körében van, a mulat­ság egészen fesztelen lesz. Vendégei között úgy jár-kél a trónörökös neje, mint egy igazi háziasszony. Megvan benne a nő finom tapintata vendégeinek gyöngéi és igé­nyei iránt, tud mindenkivel arról beszélni, mi az illető­nek legkedvesebb, s könnyed kecsesei segíti ki azt, a ki talán zavarba jött. A herczegnő mint­­feleség, asz­szony vagy anya, mintaképe nemének; s ha polgári hölgyekről dicséretül azt szokták mondani, olyan mint herczegnő, herczegnőkről azt, hogy a polgárnő sem le­hetne különb, az angol trónörökös nejére ráillik mind a két magasztalás. — Egy különcz herczegnőről. De la Moskova herczegnő, ki a minap halt meg Párisban, igen különös herczegnő volt. Roppant gazdag volt, (palotáját, hol la­kott, 5 és félmillió frankra becsülik s ezenkívül volt még hat nagy háza), ennek daczára egész elvonultan élt az épület egy szegényes osztályában, melynek pa­­pírszőnyegeit az idő már megbarnította. A lakószobákat maga adta bérbe, s a bér lefizetésénél igen szigorú pon­tosságot követelt. Az utóbbi időben ritkán ment ki, s ha kiment, oly elviselt és ódon ruházatban jelent meg, hogy komornája szegyell utána menni, mert a járókelők kinevették úrnőjét. A herczegnő leánya volt Jaques Laf­­fittenek, Fülöp Lajos volt miniszterének. Moskova her­­czeghez ment nőül, anélkül hogy szerette volna. A há­zasság természetesen szerencsétlen volt. Midőn férje meghalt, Laffitte unokaöcscséhez, Charles Laffittehez sietett, s kérte, hogy kísérje el őt a halott megnézésé­hez. Kélt ugyanis, hogy az emberek nem fognak rá is­ HÍREK. Február 12. menni, s azt mondta: „Férjemet már oly régen nem láttam, hogy magam föl nem ismerném.“ 1852-ben Per­­signy herczeg megkérte egyetlen leánya kezét. A her­czegnő hosszabb nógatás után beleegyezett a házasságba, de leányával egyetlen krajczár hozományt sem adott, s a herczeg halálával törvény útján kellett kényszeríteni az anyát, hogy leányának megélhetését biztosítsa. Midőn Friedmann-Persigny asszonyt elfogták, kértek, könyö­rögtek Moskova herczegnőnél, hogy mentse meg leá­nyát, vagy legalább a botrány elkerülését tegye lehe­tővé. A herczegnő azonban megtagadta a nevére hami­san kiállított váltó kifizetését, azt mondván, „leányo­mat meg akarom lec­kéztetni.“ S Friedmann asszony­nak a börtönbe kellett menni. A napokban megbetege­dett a herczegnő; leánya meg akarta látogatni, de elein­­tén nem bocsátotta maga elé, s csak később jön enge­dékenyebbé. Meghalt, még mielőtt a pap megérkezhe­tett volna, és semmi végrendeletet sem hagyott hátra; ennek folytán leánya örökli összes vagyonát. Friedmann asszonyt anyja haláláról értesítették, de férjét nem. Per­­signy herczegné egyezséget kötött hitelezőivel, hogy hat hónap alatt kielégíti őket, s így a Friedmann-féle ügy nem kerül a törvényszék elé, a vádlottakat pedig való­színűleg pár nap múlva szabadon bocsátják. — A pozsonyi rablás­ merényletről, melyet vilá­gos nappal Groidl mészáros lakásán az egyedül benn maradt cseléd megkötözése és eldöngetése, a szekrény feltörése és a benne talált 140 főt elrablása által állító­lag ismeretlen tettesek elkövettek, utólag — mint leve­lezőnk értestt — kiderült, hogy az egész bűntény elkö­vetője maga a cseléd volt, ki három napon át betegsé­get szinlelt az ijedség miatt és csak mikor állapotának behatóbb megfigylése végett a kórházba szállítot­ták, sikerült otthon egész véletlenül megtalálni az el­rablóit 140 forint. Most már egész határozottan a cse­lédet tekintették bűnösnek, a­ki bűnét állítólag már be is vallotta. Hogyan jutott a cseléd a ravasz terv kifő­zéséhez és hogyan tudta magát megkötözni, száját be­tömni, vagy volt-e bűntársa is, azt eddig kinyomozni nem sikerült. Jurkovits Mária modorn születésű, 20 éves és feddhetetlen előélettel bir; a tettetést és gazdájának elámitását, ki őtet két napig házánál ápolta rendkívül ügyességgel vitte véghez. — Halálozás. Saxlehner Emmának a nemzeti szín­ház művésznőjének édes­anyja Saxlehner Sammna tegnapelőtt elhunyt 60 éves korában. A gyöngéd jó anya hosszas betegsége a művésznőnek tavaly nyáron tett kolozsvári útjával kezdődött, a halárversenyen ugyanis Saxlehner asszony is közreműködött, s onnan visszautazásakor édes­anyja a nagyváradi állomásnál oly szerencsétlenül bukott ki a vasúti kocsiból, hogy alig lehetett eszméletre hozni. Budapestre megérkezése óta folyvást súlyos beteg volt, élet-halál között lebegve. A halál végét vetette a küzdelemnek. Béke hamvaira! — Felhívás a gazdatisztekhez. A m. korona te­rületén foglalkozó gazdatisztek és erdészek segély- és nyugdíj­egyesülete 1881. évi február hó 27-én és a kö­vetkező napokon Budapesten a Köztelken rendkívüli közgyűlést tart. Tárgyai különösen a nyugdíjintézet megalakulása, az alapszabályok módosítása, 10 buda­pesti és 25 vidéki választmányi tagnak, úgyszintén a nyugdijbizottmánynak megválasztása stb. — Szavazati joggal csak oly felvett tagok birnak, kik tagsági dijai­kat a folyó évre is megfizették. — Rendes és pártoló tagokul még a közgyűlés előtt is felvehetők, kik ma­gukat a tagsági dijak fizetésére 6 év tartamára írásban kötelezik. Alapitó tagokul felvehetők, kik 100 frtot alapítványul lefizetnek. A tagsági dijak Morócz István kir. tanácsos ur, mint id. pénztárnoknál fizetendők. A felvételhez szükséges s az alapszabályok 7-ik §-a 2-ik, illetve 3-ik pontjának megfelelő aláírt Írásbeli nyilatko­zatok Ursziny Pál ügyvéd úrhoz, mint a kezelőség ve­zetőjéhez küldendők. A szavazati jog, képviselet útján is gyakorolható, ha legalább 20 tag összejövén, evégből jegyzőkönyvileg tagtársakat bíz meg. Ily összejövetel 4­4 tagja egy szavazatot ruház át, egy kiküldött tag azonban több mint 5 szavazatot nem képviselhet. A felveendő jegyzőkönyv az összes jelen volt tagok által aláírandó és felhozandó. Tagoknak, kik a vasutaktól kieszközölt viteldíjkedvezményt igénybe venni kívánják, érdekükben áll evégből a használandó vasútvonalak megjelölése mellett a választmány jegyzőjéhez Ursziny Pál ügyvédhez (papnövelde-utcza 6. szám) fordulni. A tagsági jegyek felhozandók. — Wiltné és — hordáraink. A nemzeti színház tegnapi színlapjain hirdetve volt, hogy a Hugenották tegnapi előadására jegyek nem kaphatók, mert azok már az előző napon pénteken elkeltek. Ezen körülmény onnan származott, hogy a szemes hordárok pénteken mind elhordták az előadásra szóló belépti jegyeket, azon édes reményben, hogy mint máskor is, dupla és három­szoros áron fogják a színházba igyekezőknek eladhatni. De ez egyszer megjárták, mert a közönség a színlapok­­ról azt olvasva, hogy a jegyek már mind elkeltek, a színháznak még tájára sem ment s ekként a spekuláló hordárok, nemcsak hogy dupla vagy háromszoros árért, de még veszteség mellett sem tudták eladni a jegyeket. Így történt aztán, hogy a Hugenották tegnapi előadásán, daczára annak, hogy Wiltné asszony játszotta a czímszerepet, a színház nem telt meg oly mérvben, mint egyébkor. — 10,650 fitot lopott Szverle János Flóra Fe­rencz nagyváradi kanonoktól, ki gazdája volt. A pénzzel azután, mely egy ezresből és 19 db 50 fitosból állt, a szolga megszökött. A nagyváradi rendőrség Neumann biztost küldte Budapestre a szökevény üldözésére, kit tegnap délután el is fogtak, miután megtudták, hogy I Szverle a Lipót­ utcza 21. sz. házban rejtőzködik. Mikor megmotozták, csak 1500 fitot találtak nála, s igy Szverle I öt nap alatt 9150 frtot költött el. Bőven is bánt a pénz- s­zel, mert csak nyakkendőkre adott ki 60 frtot. Vett azután két új öltözet ruhát, egy 80 fitos zenélő órát, s egy 20 fitos keltő órát 24 inget s egyéb fehérnemüeket, s melyek szintén vagy 50 frt értéket képviselnek. Szverle­k János inas a lopást letartóztatása alkalmával beismerte. — A jó madár, ki alig érte el 23-dik évét, biharmegyei belényesi születésű. Még ma éjjel elszállítják a nagyvá­radi törvényszékhez. — Killencz. Lembergben a minap halt meg Hab­­dank-Starbek gróf, kinek nagybátyja a lembergi I Színház és a drohovyzi árvaház megalapításával tette s nevét halhatatlanná. A gróf 62 éves korában halt el, s különc­ségeiről volt nevezetes. A lembergi színház har­mademeleti erkély szobácskájában lakott, s csak egy r ősz asszony szolgálta ki. Hagyatékai közt 500 takarék I betéti könyvecskét találtak, melyek mindegyike 40 kraj- I czárra szólt. Egy karszék redőiben továbbá számos ér-

Next