Ellenőr, 1881. december (13. évfolyam, 604-657. szám)

1881-12-01 / 604. szám

1031. évfolyam. p. 604. Sm. kllenőr. Budapest, csütörtök, deczember 1. 1881.' ~­­ ........ ■■■ ..... Budapest, november 30. A főrendiház reformjáról egy század óta beszélünk. Negyvennyolcz előtt ez a kérdés a discussió napirendjén volt. Reform tervekben fog­lalkoztak vele. Megoldását követelte a sajtó. Dessewffy Aurél nyomatékos érvekkel sür­gette a reformnak, átalakításnak nagy munkater­vére való felvételét. Negyvennyolc­adiki lázas rombolási és szervezési törekvésünk mint zugó ár tört intézményeink közé, szétszórta, felforgatta azokat, elmosta a feudalizmus szigeteit, megdön­tötte a rendi alkotmány gátjait. S egy intézményt mégis érintetlenül hagyott, megkímélt, átszolgál­tatott az új kornak: ez a főrendiház volt. Hatvanhét óta szintén állandó a követelés, hogy a főrendi házat reformáljuk. A reform kér­dése valójában mégis csak most, Tisza Kál­mán debreczeni és a főrendiházban ma tett s Trefort soproni nyilatkozata által lépett ki a puszta akadémikus discussió köréből az actuális politika terére. Honnét van az, hogy e reform megérlelésére egy század volt szükséges, sőt még e pillanatban sem mondhatjuk el, hogy a kérdés csak megkö­zelítőleg is elő van készítve a megoldásra ? Talán a főrendiház beleillik viszonyaink keretébe, talán szervezete nem avult el azon in­tézményekkel, melyeket négy évtized előtt sietve leromboltunk ? Ellenkezőleg. Főrendiházunk ana­­chronismus. A feudális-aristocratikus Magyaror­szág utolsó, vízözön előtti maradványa. Nincs fel­sőház sehol Európában, mely oly kiáltó ellentétet képezne az állami organismus tényleg létező szö­vetével, mint a magyar felsőház. Nem oly mere­ven aristocratikus maga az angol lordok háza sem, mert vannak benne választási elemek, s a születés, állami, vagy egyházi méltóság egymagá­ban még nem elég a felsőháznak tagokkal való ellátására. A főrendiház tagja nálunk az összes születési aristocratia. A vagyon aristocratia ellen­ben nincs benne képviselve. A főispánok a ma­gyar lordok sorában foglalnak helyet, ellenben a tudománynak, az észariszocratiának, a személyes érdemnek nincs széke a múzeumi nagyteremben. Nincs, jóllehet a magyar felsőház tagjai számo­sabbak, bármely felsőház tagjainál. Az angol lor­dok háza, a legutóbbi adatok szerint épen 500 tagot számlál. A magyar főrendiház tagjainak száma ellenben körülbelül 700. Mert a magyar felsőházban a főrendi családoknak nem csak egyes tagjai, hanem maguk a családok foglalnak he­lyet. Nem ritka azon magyar mágnás család, mely 20—30 született törvényhozót ad az or­szágnak. A mágnási proletárság pedig épen tűr­hetetlen hátrányát képezi e törvényhozási fak­torunknak. És a főrendiház reformjáról mégis egy szá­zad óta csak beszélünk. A reform komoly meg­kezdésére azonban nem tettünk semmit. Ennek oka először az, hogy a főrendiház nem alkalmatlan nekünk. Nem akadékoskodik, sőt életjelt sem ad magáról. Mikor a negyvenes évek előtt a felsőház a nemzet jogos aspirálói­val és liberalismussal szembe helyezkedett, akkor sürgős követelést képezhetett a reform. Csak­hogy akkor nem volt meg az alap, melyen a re­form keresztülvihető lett volna. Alkotmányossá­gunk új korszakában ellenben a főrendiház annyira az alsóház árnyává törpült, hogy a közvélemény elfeledkezett róla, nem vizsgálja, mily ellentétet képez modern viszonyaink közepett.­­ Ez azonban nem a fő ok. Érezzük, egy szá­zad óta követeljük a felsőház reformját, de még mindeddig sem hatoltunk e reform részleteibe. Bizonyos kicsinyléssel beszélünk a felsőházról, mégis érezzük, mily fontos e magas testület szer­vezése államunkra, alkotmányunkra , társadal­munkra összefügg vele egész politikai és so­­ciális organismusunk. S ennek megbolygatását felettébb kényes és komoly természetű dolognak tartjuk. És helyesen cselekszünk, ha annak tartjuk, mert valóban az. A főrendiház szervezése nem pusztán doctrinális, hanem kiválólag magyar kér­dés. A két kamarai rendszer hozzánőtt alkotmá­nyosságunkhoz, szellemünkhöz. Nincs is a tudo­mány érveire szükségünk, hogy e rendszer elő­nyeit ezek segítségével bizonyítsuk be. A két kamarai rendszer nálunk feltétlen elv, melyet nem von kétségbe Magyarországon senki. De míg alsóházunk szervezésénél elfogadtuk a nyugati tanokat és parlamenti gyakorlatot — el is kellett fogadnunk, mert a magyar szellemhez simuló új parlamentarizmus feltalálásán csak a képzelgők fáradozhattak! — a felsőház szervezésére nin­csenek előttünk alkalmas példányok. Nekünk nem kell az angol felsőház példája, habár organismusának néhány szálát be kellett szőnünk a magyar viszonyokba. Visszautasítjuk az osztrák felsőház szervezetét is. Az olasz, vagy franczia szenátus sem lebeghet szemünk előtt. Nekünk felsőházra és nem szenátusra van szükségünk. S hozzá magyar felsőházra, mely­ben a magyar érdekeknek teljes suprematiát biztosítunk. A jövendőbeli felsőház nem alapulhat kizárólag sem a születés­ jogon, sem az érdek­­képviseleten. Az elsőn alapuló felsőház ellen tiltakoznék a democratia szelleme. A második nem lenne felsőház. A census sem lehet nálunk túlnyomólag, vagy épen kizárólag irányadó, mint annyi más régi, vagy épen új alkotmányban. A koronának nem szabad korlátlan befolyást adnunk a felsőházra, mert ez a befolyás megfoszthatná valódi jellegétől. Az aristocratiát, a régi magyar aristocratiát nem tehetjük ki a főrendiház ajta­ján, nem nyomhatjuk el, nem szabad elnyom­nunk új elemek által. Ez az aristocratia kell, hogy fényt, díszt és méltóságot kölcsönözzön a jöven­dőbeli felsőháznak is. Ellenben bizonyos, hogy oly elemekkel kell felfrissítenünk a főrendiházat, melyek az aristo­cratiát támogatva egyszersmind személyük, tudo­mányuk, az államnak tett kiváló szolgálataik ál­tal súlyt kölcsönöznek e törvényhozási factornak. Azt a hibát, p. o. melyet a bírói karon elkö­vettünk, hogy a törvényhozásból teljesen kizár­tuk, helyre kell hoznunk. Magas bírói karunk ki­váló tagjait okvetlenül el kell helyeznünk az új felsőházban. Szakértelmüket, tapasztalataikat ott kellene érvényesíteniük a törvényhozás hasznára, mely hiányukat már­is nem egyszer érezte. Szé­keket kell továbbá emelnünk a tudomány, iro­dalom, művészet számára. Nem feledkezhetünk meg a vagyon­i kormányzat érdekeiről sem, de ezek csak másodsorban foglalkoztathatják figyel­münket. Szóval, az új főrendiház szervezésénél bizonyos mérvig követhetjük és kell követnünk a modern senatusok példáját, de a domináns gondolat kell hogy a magyar felsőház tradíciói­nak conserválása legyen, megtartva e traditiók­­ból, ami megtartható, s a magyar érdekek szem­pontjából megtartandó. Ily komplicált feladat megoldása azonban nem könnyű dolog. A reform rögtönzése többet árthatna, mint ami haszon lenne belőle. A vitat­kozás, a beható vizsgálatok egész hosszú soro­zatának kell megelőznie a törvényhozási concret kezdeményezést. Ez az előzmény azonban mind­eddig nem jött létre A negyvennyolc­ előtti ma­teriale, az ekkori publicisták, többnyire csak a kérdés felszínét érintő fejtegetései a mai viszo­nyok közt használhatlanok. S a modern publi­­cistika eddig csak néhány hírlapi czikkre szorít­kozott. A kormánynak a sajtó által tájékozást kell nyernie a közóhaj felől még a részletek te­kintetében is. Csak helyeselhetjük tehát Tisza Kálmán kormányelnöknek a főrendiházban ma tett nyilatkozatát, melynek értelmében a kormány nem akarja elsietni a dolgot, s mindenekelőtt meghallgatja a legközvetlenebbül érdekletteket, a jelenlegi felsőház tagjait. Az el nem sietés elve azonban nem jelenti a kormány felfogásában a soha meg nem oldást. Hogy valamely reform nehéz, számos érdek és megállapodott viszony szálát szakítja át, bele­metsz az élőorganismus szövetébe, ezt nem fogja a kormány ürügyül használni a sohasem reformálásra. Azt az angol elvet sem követhet­jük, hogyha valamely intézmény nem képez a gyakorlati élet hátán terhet, hagyjuk meg a maga helyén, hagyjuk magától elkorhadni. Vagy csak akkor reformáljunk, ha a megváltozott vi­szonyokkal valamely anti­diluviális intézmény erőszakosan összecsap. A felsőház megmentéséről van szó. A ka­marai rendszerek közt már választottunk. Az egy kamarai rendszernek nálunk nincs híve, nincs pártja. Óhajtjuk, hogy ne is legyen. S tényleg máris egy kamarai rendszerünk van. A felsőház nemcsak ellensúlyt nem képez, — erre jelenleg nincs is szükség — de egyátalán semmi súlyt. A mi lordjaink háza legszámosabb tagok­kal bír, s mégis le kellett szállítani a határozat­­képesség számát szinte a szegedi arányra, hogy a legfontosabb kérdésekben határozhasson. Mert a legfontosabb kérdések tárgyalására sem igen jelenik meg több főrendi tag, mint mennyi ily csekély arány mellett okvetlenül szükséges. A múzeum nagyterme rendszerint kong az üresség­től és a politika iránt való közönytől. Annál kevesbbé szállnak onnét ki a nemzet szellemét befolyásoló eszmék. De mert a főrendiház elej­tette hivatását, ebből nem következik, hogy a nemzet elejtse a főrendiházat. Újjá kell alakíta­nunk, hogy a magyar törvényhozás e fontos tényezője azon színvonalra emelkedhessék, hon­nét lehanyatlott, hogy a magyar törvényhozás valóban két kamarából álljon. S ne gondoljuk, hogy mert a főrendiház je­len alakjában veszélytelen, ki van zárva a lehe­tőség, hogy veszélyessé váljék jövőre. Váratlan események egyszer életre galvanizálhatják azt a feudális-aristocratikus organismust, mely most tehetetlennek látszik, de megjelenhet a politika porondján középkori fegyverzetében, sisakjában, pánczélában, s az osztályérdekek nevében har­­czot kezdhet a liberalizmus és nemzeti aspirá­lók ellen. Csak a minap figyelmeztettünk egy mozgalomra, mely a politikai szintér mögött, agrárius jelszavak zászlaja alatt, közszellemünk modern irányával szemben kezd kibontakozni. Tudjuk, hogy a legharcziasabb felsőház sem volna képes felerőszakolni a nemzetre e mozga­lom eszméit. Az alsóház, a sajtó, a közvélemény hatalma ellenállhatatlannak bizonyulna, s az ily felsőházat gyökeresen reformálnék. De a harcz idején, az izgatott közvélemény nyomása alatt nehéz minden, s főleg a megfontolt reform. Az ellenfelet akkor nemcsak lefegyvereznünk, de tel­jesen harczképtelenné kellene tennünk. S ily esetben nem egy magyar érdeket kompromittál­­nánk. Pedig mi a felsőházat magyar szellemben, a magyar érdekeknek megfelelőleg akarjuk szer­vezni. Ehhez nyugalom, teljes béke szükséges, minő jelenleg van. És azért szívesen üdvözöljük a kormányelnököt, hogy elérkezettnek tartja az időt a főrendiház reformjának komoly megfonto­lására, sőt a tárgyalások megindítására. A sajtó­nak kötelessége lesz az előmunkálatok végzésé­ben segédkezet nyújtani a kormánynak, hogy mielőbb túl legyünk az anyaggyűjtés stádiumán. BEKSICS GUSZTÁV, Budapest, november 30. Az „Egyetértés“ után közöltük tegnap, hogy a magyar polgári törvénykönyv ügyében a minap értekez­let volt az igazságügyminisztériumban, s hogy ez érte­kezleten fontos határozatok hozattak. Mint illetékes helyről értesülünk, a hir alaptalan, s így elesik azon combinatio is, mely a polgári törvénykönyv elkészítésé­nek oly hosszú időre való elodázásához fűződött, s mely ellentétben állt az igazságügyminiszternek a pénzügyi bizottság ülésén e tárgyban tett nyilatkozatával. A szent­jánosi kerületben a Lukácsy Béla halála folytán szükségessé vált választás ma folyt le. Legutóbbi hírünk szerint a szabadelvű párt jelöltje Prileszky Tádé nagy előnyben van, úgy hogy megválasztatása két­ségtelen. A kincstári követeléseknek a dohány beváltási árak­ból való levonására körrendelettel utasította a pénzügy­­miniszter az illető közegeket, szigorúan meghagyva, hogy a dohánybeváltási árakból a beváltónak a kincs­tár irányában fennálló tartozásai, nem úgy mint eddig részben, de az egész összegre nézve levonassanak. A mindkét részen levő kormányok által Szerbiá­val hajózási szerződés megkötése iránt huzamos­ idő óta folytatott tárgyalások — a­mint értesülünk — any­­nyira haladtak, hogy a szerződési tervezet néhány kevés­számú pontozat kivételével már meg van állapítva. Most a külügyminisztérium diplomatiai után folytatja tovább e tárgyalásokat a végből, hogy azok legközelebb befe­jeztessenek. A játékkártyák bélyegilletékéről szóló 1881. évi XXVII. t. sz. végrehajtása tárgyában a pénzügyminisz­ter 73679. sz. a. körrendeletet intézett a m. kir. pénz­­ügyigazgatósághoz, vámhivatalokhoz, adóhivatalokhoz, pénzügyőri közegek és a bélyegjelző hivatalhoz. A játék­kártyák bélyegilletékéről szóló törvény 1882. év január 1-én életbe lépvén, a pénzügyminiszter az életbeléptető rendelethez „Törvény és utasítás a játékkártyák bé­lyegilletéke iránt“ czím alatt részletes utasítást csatolt, mely a törvény szövegét szakaszonként követi. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma 12'/s óra­kor Szontagh Pál elnöklete alatt tartott ülésében, melyen a kormány részéről Trefort Ágost közoktatási miniszter, Orczy Béla b. miniszter, Hegedűs Candid La­jos, Gönczy Pál, Kárffy Titus, Szász Károly miniszteri tanácsosok, Hanzély számtanácsos és Hilbert osztály­­tanácsos voltak jelen, tárgyaltatott az 1882.évi állam­költségvetés. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után foly­­tattatik a vallás és közoktatási minisztérium költségvetésének tárgyalása. Középiskolai tanárképezdei gyakorló iskola 38.443 frt. Észrevétel nélkül elfogadtatik. Kolozsvári egyetem 190.000 frt. Hegedűs Sándor az utazási költség és helyet­tesítések czímén felvett 1200 frt és 500 frt iránt kér­dést tesz. Szász Károly min. tanácsos a helyettesítés szük­ségességét a személy státus csekélységével és az uta­zási átalányt annak szükségével indokolja, hogy egyik vagy másik tanárt tudományos czélból ki kell küldeni. Ilyen czélok voltak a múltban a párisi villamos kiál­lítás stb. Rakovszky István indokoltnak szeretné látni az átalakítás és felszerelés czimén praeliminált 2370 frtot, miután ily czélokra 1881-ik évre 6000 frt lett elő­irányozva. Szász Károly azzal igazolja e tételt, hogy az egyetem czéljaira egy nem alkalmas épületet, az u. n. guberniális épületet kell adoptálni. Ezen régi rozzant épületet évről-évre át kell alakítani, hogy megfeleljen czéljainak. Eötvös Károly a harmadik egyetem ügyében szólal fel, hogy miért engedi meg a miniszter oly hírek terjesztését, a­melyek miatt a két város, Pozsony és Szeged összeveszett, a­midőn majdnem bizonyos, hogy egyik sem fogja megkapni. Trefort Ágost miniszter idején valónak tartja a harmadik egyetem kérdésének komoly és fontosabb ta­nulmányozását. A kolozsvári egyetem szerinte csak lo­cális természetű maradand s így a Budapesten fennálló egyetem a magyarországi tanulni vágyó ifjúság igényei­nek nem lesz képes megfelelni. Szontágh elnök az utazási 500 frt beállítása tekintetében megjegyzi, hogy ily csekély összegek be­állításának megkísértése arra látszik utalni, hogy ily apróbb tételek beállításának gyakoribb ismétléséből igen könnyen nagyobb összegek keletkezendnek. Zichy Ágost gr. előadó rövid replikája után mindkét tétel elfogadtatik. Kolozsvári középiskolai tanárképe­z­­d­e 15.000 frt észrevétel nélkül elfogadtatik. József műegyetem 193.000 írttal elfogadtatik. Országos mintarajztanoda és rajztanár-képezde és iparművészeti szakiskola 61.820 írttal elfogadtatik. Hegedűs fontosnak tartja e téren a kezdemé­nyezést, mert ezzel kapcsolatban van a festészeti aka­­démia felállítása s kérdi a minisztert, vájjon gondolj­a- e, hogy a festészeti akadémia pótolható lesz-e a mintarajz­­tanodának czélba vett nagyobbításával. Trefort miniszter megjegyzi, hogy még mindig tanulmányozza e kérdést, hogy kell-e festészeti akadé­miát felállítani vagy sem. Ma még pozitív feleletet nem adhat. A rajziskola kiegészítését fontosnak tartja. Eötvös az e czélra tett befektetéseket az ország legjobb befektetései közé számítja. A p p o n y i gr. azon esetre, ha a festészeti akadé­miának 100.000 frt évi kiadással felállításának csírája foglaltatnék az idei költségvetésben, kénytelen lenne ellene szavazni, mert a pénzügyi helyzet ilyen befekte­téseket nem bir meg. Hegedűs Candid Lajos kifejtvén a felállíttatni szándékolt atelier czélját, hogy t. i. azon növendé­kek, kik a magasabb festészet művészetére szánják ma­gukat, a művészet u. n. mesterségével megismerkedhes­senek, a mit eddig kénytelenek voltak Bécsben vagy Münchenben pótolni. Az orsz. mintarajztanodát és tanár­­képezdét 1880/81. évben összesen 194 növendék láto­gatta, mely között 8 nőtanuló és 5 fametsző volt. Az iparművészeti szakiskola műfaragászati szakosztá­lyának az 1880/81. tanév alatt 8 növendéke volt. Ezek után a tétel elfogadtatott. Nagyszebeni jogakad­é­m­i­a 21,335 frt. Szilágyi kérdi, hogy hány hallgatója van. Trefort miniszter feleli, hogy 13. Végül Szontágh elnök indítványára a miniszter megkerestetett, hogy a holnapi ülésre Pulszky Ferencz múzeumi igazgató is meghivassék. Ezzel az ülés 2 órakor véget ért. Legközelebbi ülés deczember 1-én d. e. 10 órakor. Pest megye felirata, melyben a megyei tisztikar fizetésének felemelését kéri a belügyminisztertől, H­i­n­d­y Géza megyei jegyző tollából folyt s ma küldetett el a belügyminiszterhez. A fizetés fölemelésének szükségét a Bismarck herczeg a német birodalmi gyűlésben. A birodalmi gyűlés saját költségvetését tárgyalta tegnap általánosságban. A vita ez alkalommal is élénk volt. Bismarck herczeg négy ízben szólalt fel. Ri­­c­k­e­r­t kételkedett a kanczellár választási statisztikájá­ban és követelte, hogy a birodalmi gyűlés maga készít­tesse el statisztikáját. A szónok visszautasította a „se­­cessionista“ nevet; az ő pártja ugyanis egyszerűen li­berálisokból áll. Miután Bismarck herczeg fenntartotta adatait és szabadkereskedőnek nevezte Rickert pártját, Rickert kijelentette, hogy büszkén veszi igénybe ezt a nevet. A kanczellár annak idejében maga volt vezére a szabad­kereskedőknek. Ők azonban nem változtathat­ták meg oly gyorsan meggyőződésüket. Bismarck herczeg izgatottan felelte, hogy ne vesződjenek folyton vele, ne állítsák múltját ellentétbe. Az ő„ személye nem határoz, csak javaslatai legyenek jók. Ő tizenöt évig állítólag jó kezekre bízta a közgazdaságot és csak az­után vette át, miután látta, hogy az 1865. évi szabad­kereskedő rendszer megaszalja az országot. — Azt kívánom önöknek — hisz nemsokára haladó kor­mányuk lesz — hogy ez tiz évig ne változ­tassa meggyőződését; akkor azonban nem fogja megérdemleni a haladó nevet. A birodalmi kor­mány halad egyedül. A haladó pártot béke­pártnak kellene tulajdonképen hívni. Richter megemlíti, hogy a kanczellár 1875-ben a szabad kereskedés radicális végrehajtását kívánta. Várjon csak azután tanulmá­nyozta-e a kanczellár a közgazdasági kérdéseket? (Bis­marck: Igen.) Akkor engedje meg a liberálisoknak, ha az ő rövid tanulmányozása alapján nem változtatják meg nézeteiket és lehetségesnek tartják, hogy a kan­czellár ismét jobban informáltatja magát és visszatér régi nézeteihez. Bismarck herczeg statisztikáját azért is hiányosnak tartja a szónok, mert a szabad conservati­­vek sz­étrobbantásáról nem tesz említést. Bismarck herczeg: Az utóbbi beszéd pusztán személyes volt. Miről beszélnének önök, ha én hirtelen eltűnnék, akkor egymást kellene megtámadniok. Ismét­lem, hogy tizenöt évig a külügyi kérdések foglaltak el 1877-ig, a­mikor az ország nélkülözése, a vasgyárak kemenezeinek kialvása, mindenféle üzlet pangása kény­­szerített a közgazdasággal foglalkoznom. A tegnapi ada­tokkal Lasker úr elbizakodottságát akartam lehűteni, mert a nemzet nevében beszélt. A szabad­ conser­­vativek vereségéből azt látom, hogy a középpártok mindinkább fogynak és a liberálisok vezérsége jobban és jobban bal felé csúszik. Olyan ember mindig fog találkozni, a­ki richterebb lesz Richter úrnál és így föl­­tartóztathatlanul haladunk oly állapot felé, a­minőt Francziaországban láttunk. Ha a szélső­jobbpártra menne át a vezérség, a fővezérséget is megragadná mint egykor; ez baj lenne, de legalább nem lenne respublicáns. Ezért sajnálom a liberális és conservatív középpártok hanyatlását. Windhorst nem érti a védvám ellen naponkint intézett támadásokat, a­melyre a szomszédok kényszerí­­tették Németországot. Nagy liberális pártot ő is óhajt, mint a nagy conservatív párt feltételét is, de az utóbbi csak az egyházi harcz megszűnése után lesz lehetséges. A liberálisok most nem érdemlik meg nevüket, nem is szabad az országgal identificálni magukat, mert a cen­trumé és a protestáns conservativeké a többség, a 16 millió katholikus pedig össze fog tartani, míg nem ada­tik meg az egyház szabadsága. H­a n­e­m azt mondja, hogy a centrum a szél felé forgatja a köpönyeget és kiváltképen taktikus párt. Ezután a kanczellár ellen fordul a szónok. A liberáli­sok csak feleltek a kanczellár támadásaira; ő az oka a vita személyes jellegének. Az ő jövendölése, hogy köz­társaság felé megyünk, valótlan. Az alkotmány ellensé­gei folyton azt mondják, míg az alkotmány áll. A kanczellár minden pártnak bűnül tudja be azon kíván­ságát, hogy befolyást akart gyakorolni a kormányra; használat után eldobja őket, így fog járni a centrum is. A pártokat egymás ellen csak az alkotmányos fogalmak összezavarásával lehet így fölhasználni. A kormánynak nem szabad a képviselőtestület számára szolgai állást kijelölnie, hanem összeköttetésben kell állnia a nemzeti áramlattal. Alkotmányos rendszerben csak az uralkodó változtathatja nézetét, mert ő a szilárd pont, nem pedig a kanczellár. A kanczellárt azzal vádolom, hogy a liberá­lisok elől elzárja az uralkodó fülét és elidegeníti őket az uralkodótól, midőn köztársasági szellemről vádolja őket. Mi híven ragaszkodunk a császárhoz és biroda­lomhoz; ezt a leghatalmasabb államférfi sem veheti el tőlünk. Bismarck herczeg azt feleli, hogy ő ragaszko­dik az írott alkotmányhoz, midőn a császár politikájáért helyt áll. Az angol theoria : „the king can do no wrong“, mely a király és a nép közé tolja a parliamentet, nem monarchikus és Németországban lehetetlen. Az a körül­mény, hogy a kanc­ellár aláírásával felel a kormány tetteiért, nem változtat azon semmit, hogy a császár politikája. Én a császár beleegyezése nélkül nem moz­dulhatok ; aláírása nélkül, a­melyet nem könnyű meg­nyerni, a legcsekélyebb javaslattal sem léphetek föl. Önöknek nem fog sikerülni arra bírni Vilmos csá­szárt, a­ki ezt a nagy politikát fogalmazta, hogy ne szóljon népéhez. A kanczellár elmondja ezután hogy csak royalizmusból viseli hivatalát és így szól: „Ne higgjék önök, hogy önöknek szolgálok, én a szi­lárd pontnak szolgálok, mint Hanél mondta.“ Arra a vádra, hogy a császár fülét elzárja a liberálisok elől, azt feleli Bismarck herczeg, hogy a császár ismeri a liberálisokat és hogy a császárnak önálló ítélete van Az urak különben föliratokat intézhetnek a ci­V-Ar.. .­, fölirat azzal indokolja: „Hivatkozunk a törvénykezési és a fővárosi törvényhatósági tisztviselők megállapított fizetésére, mely az e megyei hasonló állású tisztviselők fizetésénél jelentékenyen nagyobb, holott ezeknek ép oly munkásságot kell kifejteniük és hasonló viszonyok közt élnek, mint amazok, kiknek hely­zetét még azon körülmény is kedvezőbbé teszi, hogy a törvényhozási tisztviselők állása állandó és úgy ezek, mint a fővárosi tisztviselők nyugdíjban részesülnek“, s tovább­á bár a qualificatió kérdése törvényhozás útján még rendezve nincsen, a megye kijelölő bizottsága már évek óta, az üresedésbe jövő tisztviselői állásokra csak oly egyéneket jelöl ki, kik legalább is jogvégzettek, te­hát a qualificatió az egyesektől megkívántatik, a fize­téseknek oly mértékben leendő megállapításáról is kell gondoskodni, hogy az a mgasabb képzettségű egyén jo­gosult igényeinek megfelelő legyen, mert különben attól lehet tartani, hogy a képzett egyének a közigazgatási pályától egészen visszavonulnak.“ Ezután minden egyes tisztviselői fizetést Konczkés alá vesz, s bebizonyítja hogy az kevés, mit a benyúj­tott törvényjavaslat előirányoz. Hivatalos jelentések szerint Magyarország egész területén f. hó 9-ike óta egyetlenegy marhavész eset se fordult elő. A holnapi hivatalos lap valószínűleg vész­mentesnek fogja nyilvánítani az egész országot. Egyiptomban ismét félnek a katonai forradalomtól. Arabi bej megtámadta az utc­án a franczia biztost és azzal vádolta, hogy kizsákmányolja az állami kincstárt, sőt tettleg is bántalmazta őt. Ez eset nagy izgatottságot okoz Kairóban.

Next