Ellenzék, 1881. január-június (2. évfolyam, 1-147. szám)
1881-01-08 / 5. szám
Második évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA : Bel-királyutca 16.est. hová a lap szellemi részét illető közlemények ! czimzendők. AZ „ELLENZÉS“ ELŐFIZETÉSI DIJA : Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva. ,13 írt. Ili Negyedévre . . . . * . . 6 írt. |!| Egy hóra helyben Egyes számára helyben 4 kr. vidéken 5 kr. Egész évre Félévre . 3 frt. 1 frt. Megjelenik az „Ellenzék“ mindennap, az ünnepeket követő napok kivételével. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. 5. szám Kolozsvár, szombat, január 8, 1881 KIADÓ-HIVATAL : Stein János könyvkereskedése, hová az előfizetések, hirdetések és nyiltterek küldendők. HIRDETÉSI DIJAK: Hatszor hasábozott gázmond sor, vagy annak tere 6 kr. Bélyegdij minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hirdetéseknél külön kedvezményt nyújt a kiadóhivatal. Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. Színház és politika. Színház nemzeties irányú politika kezében, mely nem csak a hatalom érdekeit szolgálja, az állami consolidatio egyik leghatalmasabb eszköze. Tapasztalati igazság, melyet Nyugat népei századokkal ezelőtt fölismertek. Magyarországon az idegen s ellenséges osztrák államhatalom természetesen rá se gondolt e tényezőt a magyar kultúra fejlesztésére felhasználni, s míg a bécsi Burgtheater és operaház száz meg százezereket emésztett föl a magyar által vérrel kiizzadott adófillérekből, hogy hizlalják vele a bécsi „osztrák“ művészetet, emeljék az „osztrák“ nemzeti öntudatot, pallérozzák az osztrák-német nyelvet, simítsák az osztrák ízlés esetlenségeit, addig a magyar színművészet koldusként bolyongott félszázadon át s még a magyar fővárosban is nagy későre talált otthonra. És az 1867-ben megteremtett közösslílyes rendszer magyar kormányai ? Felismerték-e talán a színművészetben rejlő óriási erőt a magyar nemzeti államfejlődés előmozdítására? 1-4 év tétlensége ez irányban, mely alatt a magyar színészet csaknem egészen nélkülözte az állami befolyás és támogatás erejét, szégyenletes választ lát az egyedül üdvözítő dualizmus kormány férfiéira. Minden ami történt, a fővárosi nemzeti színház elég dús subventiója, az operaház építése és a kolozsvári nemzeti színháznak nyújtott elégtelen segélyezés. Ez minden. Nagy Magyarország vidékéről, melynek társadalma megteremtette a magyar színpadot előbb, mint a német és magyar főváros, egészen elfeledkeztek. És a pesti és kolozsvári subventiót is milyen férfiatlan szolgaság jellemzi. Féltek megnevezni a maga nevén a gyermeket, nehogy a naszódi román és turócz-szentmártoni tót hazafiakat valahogy megbántsák. Az egyiknek a zene támogatása, a másiknak a királyné ő felsége magánsegélye czimén nyújtották a subventiót. A hazugság politikája, mely gyáva is, ostoba is. Mintha bizony a mi kedves apró-cseprő nemzetiségeink nem apprehendáltak meg, ha bármily czimen is segíti a magyar állam a magyar színművészetet ! S a subventióval vége is van minden nemzeti politikának e téren. P. o. a vidéki magyar színészet az utóbbi évek nyomorúságai közepett, elhagyatottságában csaknem koldusbotra jutott ; a kolozsvári pedig, mindamellett, hogy állítólag kormányi felügyelet alatt állott, évről évre hanyatlott financziálter és művészi tekintetben. Tíz év alatt, mióta az előbb 15, most pár év óta 20 ezer frt subventiót élvezi s kebli kezelés alatt van, csaknem elvesztette nimbuszát, mely őt egykoron mint első magyar színházat környező. Folytonosan a deficittel küzködik és szakadatlan experimentatiók játékszere. Deficit: az anyagi helyzet általános ziláltságának eredménye. Az egykor kincses Kolozsvár közönségének nincs többé elég ereje, de van sok igénye, aristokratiája és gazdag polgársága megfogyott. Ezt felelik azok, kiknek bármit s bármi áron is védelmezni megfizetett kötelességük. Igaz , kincses Kolozsvár többé nem kincses. De hát ennek a körülménynek a rovására nem elég, ha felrójjuk a 20 ezer forint subventiót? Honnan van, hogy még ezen felül is folyvást deficittel kell küzdenie színházunknak, míg csak 10 évvel is ezelőtt minden subventió nélkül fényesen virágzott egy-egy magánigazgató nyerészkedő kezében s mégis évtizedeken keresztül akkor nevelte a budapesti nemzeti színház számára a magyar színpad legfényesebb nevű művészeit? S honnan az, hogy míg a negyvenes és ötvenes években, sőt a hatvanasokban is a kolozsvári színház művészeti niveauja vetekedett a budapesti nemzeti színházéval, a vidéki színészetnek valódi Mekkája volt, az itt kivívott siker biztosította csaknem kizárólag a budapesti nemzeti színházba való bejuthatást, addig ma Arad, Debreczen, Kassa csaknem meghaladta Kolozsvárt? Fejlődtek azok is, de hát nem kellett volna a kolozsvári színészetnek is aránylag emelkednie s a régi arányt megtartania? Sok ember felelőssége mindig felelőtlenség. A kolozsvári színház 10 éves decadenciájában is sok része van az ilyen fajta felelőtlenségnek. A választmányi rendszer, a honorárius intendánsi rendszer túlélte már magát, mihelyt a belügyminiszter rátette a kezét a kolozsvári színházra. S hogy rátette, a nagyon helyes volt, de hogy semmit sem csinált, az is az ő érdeme. A sok fejű választmányban megoszlik s a végén egészen elpárolog a felelősség érzete. Minden tag a másikban bízik. Innen az a rendszertelen rendszer az intézet vezetésében, mit a tízéves ákom-bákom kezelés tanúsított. Midőn a teljes számmal itt székelő vagy telelő erdélyi aristocraţia és nemesség tagjaiból alkották egybe 1848. előtt és után is a mult évtized végéig a választmányt, mikor az a választmány a színházzal együtt az erdélyi gubernium s igy az erdélyi országgyűlés patronátusa alatt állott, akkor voltjelentősége a választmányi rendszernek. Autonomies színezete volt és a legjobb s csaknem egyedüli eszköz, a színháznak a közönség körében propagandát szerezni. Ma? A viszonyok fenekestől felfordultak. Gubernium nincs, erdélyi diéta nincs, a társadalmi osztályok közötti válaszfalak is nagyobbára ledöntvék. Ma egy aristocrata nemcsak azért jár színházba, mert a választmányban aristocraták vannak, hanem megy, mert élvezni akar. A választmányi rendszer reductiója a képtelenségre : a hármas intendatura. S hozzája még tiszteletbeli intendánsság. Ismét megosztott felelősség, azaz semmi felelősség. Eredmény: fejetlenség a sokfejűség mellett, kegyelemszerű helyzet, cselédies bizonytalanság a színészre nézve az intendaturailag kezelt állandó színház mellett, kapkodás a művészi vezetésben, mely ma száműzi egyik műfajt, hogy holnap kénytelen legyen egy csomó áldozat árán is visszaállítani, száműzése az operának, az egyedül jogosult műfajnak egy nemzeti színpadon, mégpedig épen akkor, mikor az összes magyar provinczián elpusztult a magyar opera, Budapesten pedig Andrássy építteti milliókkal a magyar királyi dalműszínház márványcsarnokait. Ezek az eredmények. A rendszertelenség vívmányai ! Azok a máskülönben tiszteletreméltó férfiak, kik időnként egy-egy évre az intendánsság gyeplőit szinte önfeláldozóig kezekbe engedik nyomni, azok mind lehetnek igen tiszteletreméltó hazafiak, kiváló színügybarátok. Az intendánsság viselésére, mégpedig dilettantismusként, úgy hogy legkissebb gondjaik közé kell sorozniok a színházat , kérem szeretettel, képtelenek. 10 évi tapasztalat bizonyítja. Értsük meg egymást: Eszterházy Kálmán gróf mint főispán a legelsők sorában áll országszerte, politikai tapintata és szabadelvűsége méltán tették népszerűvé nevét országszerte és tiszteltte személyét. De — kitűnő főispánja lenni egy megyének és városnak (Kolozsvárnak !), azon kívül számtalan egylet, intézet, társaság elnöke, vezére és mindene, mindezek mellett pedig intendáskodni is, ez csaknem lehetetlenséggel határos. Korbuly Bogdán messze földön ismert pénzember, ki hatalmas magán és óriási társulati vagyon kezelésének minden porczót elrabló terhét hordozza. Ugyan, hogy szentelhetné magát odaadással egy színház vezetésének ? Kemény Endre báró még újonéz az igazgatói széken. kezei is megkötvék a hármas rendszer bókáival. S végre is: ha mindegyik intendánsunk csak intendáns volna! Készséggel elhiszszük, hogy mintaszerű lenne színházunk administratiója. De így ? Csoda-e, hogy a választmány túlhaladt álláspontja és a háromfejű intendatúra mellett még csak a házi kezelés 10 dik évében vagyunk ott, hogy a nyugdíjrendszer életbe lép, de úgy, hogy 60 éves múlt után a nyugdíjalap összes tőkéje pár ezer frt s csak most kezdik meg a tagok a nyugdíjilletékek keserves lehuzogatása mellett egy legalább is 200 ezer frtos nyugdíjalaphoz a filléreket öszszehordani. Csoda-e, hogy a művészi irány követésében nem látunk vezéreszmét és állandóságot? Ma opera, holnap operett. Azután ismét csak népszínmű és semmi operett; azután megint operett és semmi opera! Csoda-e a rendszertelenség e rendszere mellett, hogy az intézetből a stabilitás egészen hiányzik? Hogy egy évben átrándulnak M.Vásárhelyre (70-es évek elején), azután építnek nyári színházat, azután ismét Nagy- Váradra vándorolnak, végül kiszolgáltatják egy nyerészkedő consortiumnak egy „Nemzeti színház“ összes személyzetét, hogy az őket épen Bécs Ringtheateréig hurczolja föl? És csoda-e, ha mindezek mellett a társulatot egy könyvvezető szervezi, évenként üzleti raffineriával pierulánként le-lealkudva a gázsit, s mikor a szegény színész állandóság reményében ismét és ismét enged belőle, újév felé megint ott érzi villogni feje, sorsa, existentiája fölött a bizonytalanság, az elbocsáttatás Damocles-kardját ? A nem tudjuk hány fejű választmány és hármas intendánsi, és hármas-négyes rendezői rendszer megszüntetése, egy administratív tehetségű intendáns kinevezése, állandó fizetéssel, teljes felelősség és a belügyminisztérium szigorú ellenőrzése alatt, egy szakértő művezető szintén állandósítva és teljes felelősséggel, és ha kell , a subventio megkétszerezése, de ennek fejében aztán az opera száműzésének megszüntetése, ez a mi még feltartóztathatja a kolozsvári színház további hanyatlását. Különben még egy évtized s a jelen rendszer mellett kihal belőle az élet, aztán jön a megdermedés és végre az enyészet. S az enyészetet nyomban fogják követni az erdélyrészi magyarság nemzeti létének többi culturális biztositókat s végre maga a magyar faj is ! TARGIA. Művészi körút Reményivel. (Emlékeimből.; ÍrTA ORBÁN B BALÁZS. V. Skócziai élményeink. (Folytatás.) Egyáltalában a glasgowi öböl oly szép, hogy azt a Bosporussal lehetne párhuzamba tenni, ha nem hiányoznék itt kelet üde éghajlata, csodás, növényzete s bizár építészete. De a kies vidék bámulata csaknem életünkbe került ; menekülésünket a művész álmosságának s a hangverseny következtében beállott kimerültségének köszönhetjük. Ugyanis mi a kapitánynyal, ki Reményi hangversenyén jelen volt — ismeretséget kötvén, azon kiváltságban részesültünk, hogy a gőzös kerekeink magasabban álló dobjáról vagy védburkolatáról bámulhattuk az öbölnek gyönyörű -egymásutánban összefüzödő panorámáit ; de a melyek minden varázs-szépségükkel sem tudták meggátolni, hogy művészünk el ne álmosodjék. Ez egyszer Hely volt igaza, a midőn én zsörtölődve— hogy miként lehet ily tájékon el álmosodni — vezetném kabinunkba, egy iszonyú recsegés és ropogás után hajónk megrendült s azután feleslegessé vált gőzével haragosa gustorékolva, megállapodott, s horgonya lánczait törtetve lóditá le a mélységbe. Felsiettünk a fedél-zetre, hol rémülten láttuk, hogy épen azon kerék védburkolata tört szilokba (a kerék tengelyének elhajlása által), a melyről mi pár perczczel előbb bámultuk az öböl szépségét s melyen ha rajta vagyunk, múlhatlanul halál martalékjaivá lettünk volna. így mente meg az álom az esetet, s egyéb bajunk nem történt, mint hogy a partra szállva vasúton folytattuk utunkat Glascowba, Anglia e harmadik kereskedelmi városába, mely az újabb időben oly országos fejlődést nyert, hogy e század elején ott lakott 50,000 lakosnak száma ott jártunkor meghaladta a 800,000-ret, most már az egy millión is felül van. VI. Edinburg Glasgowon ez alkalommal csak átutazunk, mert mi lépteinket Edinburgba irányoztuk, melyet művészet- és tudomány-pártolásáért, s talán a Parthenon ottan levő kisebbített copiájáért Anglia Athénjének is szoktak nevezni, e mellett Edinburgot tartják a szárazföld legszebb városának. Én azt hiszem, hogy Budapest könnyen elnyerheti előle az elsőség pályadíját, annyival inkább, mert elhelyezésük, sőt tájkeretük is igen sokban hasonlít egymáshoz. Edinburgnak is meg van ős Budavára a régi magaslaton fekvő várban, sőt azt is elismerem, hogy Edinburg régi vára szebb roppant magasra felnyúló ódon házai, rovatkos ablakaival, remek csúcsműveivel, hegyes tetőzeteivel sokkal szebbek mint Budavár uj,kaszárnyaszerü épületei, m Inpinn r r—hitt . A régi skót királyok residentiája is zömtornyaival s kiszökellő torony-erődeivel sokkal regényesebb a mi királyi palotánknál. Azt is megengedem, hogy az uj Edinburgnak az ősváros alatt elterülő utczái szabályszerüebbek, rendezettebbek, Pest utczáinál, s hogy az Arthur Seat is előnyösen helyettesíti hátterében az mi Széchenyi hegyünket ; de hát hiányzik itt a Duna és a mi vorsonk, amit semmi kárpótolni nem tud; hiányzik teljesen a víziút nagyszerűsége, ezt itt mi sem helyettesíti, mert Edinburgtól a tenger oly messze van, hogy csak a magas Arthur Seat tetejéről lehet annak kéklő vonalát felfedezni. Mi a dublini siker hírével érkezve ide könynyen kötöttünk az itteni impresarioval előnyös szerződést pár hétre, mely alatt felváltva itt és Ciascowban hangversenyezett Reményi, elragadva itt is ott is művészi játékával, s főleg skót népdalok változataival az itt ugyancsak műértő s zeneileg képzett közönséget. Ez alatt vígan telt időnk, a művelt körök ünnepeltjei voltunk. Edinburgban a Chambers család karolt fel s rendezett nagyszerű estélyeket tiszteletünkre, melyeken Skoczia fővárosának színe java megjelent. Chambers nem csak híres mint író, a világhírű Chambers Magazin szerkesztője lévén, hanem Anglia legnagyobb nyomdájának tulajdonosa. Chambers hatemeletes nyomda intézete úgy van berendezve, hogy a tiszta papiros a legfelső emeleten beverődik, s a legalsón mint kész könyv kerül ki. De bármennyire ünnepeltek voltunk is, egyszer kevésbé múlt, hogy a nép dühének és fanatismusának áldozataivá nem lettünk. Ugyanis Skócziában, a vasárnapokat oly szigorúan ünnepük, hogy e napon minden zene, éneklés vagy zajos kedvnyilvánítás szigorúan el van tiltva. Sőt e napon még a közlekedés is megszakad, vasutak omnibusok nem járnak (legalább akkor nem jártak.) Korcsmák s más mulatóhelyek be vannak zárva, italneműeket nem árulnak (de annál többet isznak otthon a szombaton előre bevásárolt készletből), e napon mindenki csak imádkozik és önmagába száll. Ezt mi tudtuk, de egy vasárnap este annyira utolérte az én Reményimet a komponálási szenvedély, hogy már az utczán lassan fütyörészte, egy új dallamnak ütemeit, miért egy policeman rendre is utasította ; de ez nem volt elég, hanem a hogy hazaértünk korára akarta tenni az uj dallamot, hogy reggelig el ne feledje, s elővévén Guarneriusát, az alcovenbe hátravonulva lassan azt játszani kezdte ; de az a Guarnerius ha lassan érintek is nagy hangot adott, hát egyszer az utczán zúgást hallok, s midőn az ablakon kitekintek látom, hogy zúgolódó és fenyegetődző nagy tömeg csoportosult össze, a szent nap megtörését emlegetvén. Nem sokára két policeman lépett be s udvariasan figyelmeztetett, hogy a nép ingerült, s kérték a művészt, hogy hagyjon fel a zenéléssel, mert különben a következményekért nem állhatnak jót ; de már ekkor a nép türelmének fogytát egy ablakon csörömpölve berepülő kő tudatta , mire lecsilapodott Reményi compositori dühe, s csak nagy nehezen bírhattam a policemanek segélyével a népet a szétoszlásra, megmagyarázván nekik, hogy művész barátom idegen, ki nem tudta a zenélés tilalmát , de ezután respectálni fogja a szent napot. Egy alkalommal azonban mégis játszott Reményi vasárnapon ; ez északi Skócziába tett kirándulásunk alkalmával történt, a midőn szombat éjjel mozdonyunk megsérülése miatt fenakadtunk egy mezei állomáson, melynek város vagy falu közelében nem volt, s a bekövetkezett vasárnapon utazni nem szabadván az egész napot kénytelenek voltunk ottan tölteni étlen és szomjan; de az étlenségnél még inkább kinzott az unalom, a melyet Reményi örömest igyekezett volna vonójával elűzni; de az edinburgi leczke után nem merte húrjait érinteni. Végre azon csellel elégite ki játszi viszketeget, hogy szenteskedő arczczal előadván, miszerint ma Isten házában nem róhatjuk le keresztyéni kötelességünket, engedtessék meg azért neki, hogy néhány magyar zsoltárt elhegedülhessen. Ez ajánlatot természetesen köszönettel fogadták, s ő kiragadva Guarneriusát lelkünk épületére eljátszotta, a „Magosan repül a daru, Ereszkedik le a leikó, Szülőföldem szép határa“ s más ilyeús magyar népdalokat. Angolaink áhítattal dicsérték, hogy mily szépek, mily kegyeletesen meghatók azok a magyar zsoltárok. Ha tudták volna, hogy aztán ezzene, bizonynyal megköveztek volna. Skócziában létünk alatt történt, hogy Edinburgból Glaskowba menve két különböző társulat által párhuzamosan épitett vasút közlekedvén, ezek versenyre szálltak egymással s addig szállitgatták felváltólag a viteldijt, mig az egyik ingyen szállította utasait, erre a másik az ingyen utaztatás fejébe még egy ingyen szivart is szolgáltatott ki minden utasnak. Mi gyakran tettünk ez időben szivarral — Időkjei ”. A kormány mindenfelé megkezdte már a korteskedési előkészületeket. A főispánok rendre hivatnak Pestre, hogy megadják a kellő felvilágosításokat, hogy kit, mely után, minő ígéretekkel lehet megnyerni jelöltnek vagy kortesnek, így jutott Pestre Zemplén megye főispánja Dokus József is. Jó balközépi harczás, mikor még a bihari pontok fényt, dicsőséget és népszerűséget árasztottak a geszti palota homlokzatára; kipróbált mámoluk azóta, mióta a fúzió mámorban ringatott sok derék hazafitzik személybe vetett hit által megcsalatva, vakon végzik ma nemzeti romlásunk szomorú munkáját. E jó balközépiből lett jó mameluk, mint mondók, Pestre hivatott. Az őszinte szív azonban még nem báníttatott meg nála. Kereken kijelenté Tisza előtt, hogy Zemplén megyének egy választókerületében sem biztos a kormánypárt többsége. Híreink szerint a további utasításokra azt felelte volna, hogy ő sem hivatást, sem ambitiót nem érez arra, hogy oly adóba ártsa magát, melynek vége szégyenletes bukás is lehet. — A képviselőház január hó 10-kén hétfőn d. e. 10 órakor tartja a karácsonyi szünet után első ülését. Mindjárt az első ülésben megkezdődik az érdemleges tanácskozás, mert a január 10-ei ülés napirendje már meg van állapítva, nevezetesen a csődtörvényjavaslat fog tárgyalás alá kerülni. Az új fogyasztási adókról szólótörvényjavaslatot, mint a „Hon“ határozottan jelenti, még ezen ülésszakban és pedig mindjárt a csődtörvényjavaslat után fogja a kormány napirendre kitűzetni. Figyelmeztetjük az érdekelt kereskedői köröket és iparkamarákat, valamint a választókerületeket, melyeknek kormánypárti képviselőik vannak, mert ezeket máris megpuhította a kormány s megnyerte nagyobb részüknek a votumát. Ugyan ne engedjék kereskedőink és választópolgáraink ismét megnyomoríttatni az országot egy újabb elviselhetetlen adó behozatalával. Szólaljanak fel, demonstráljanak ismételten a municipiumok is, főleg a városok. Ha Tisza egyhangú tiltakozást fog maga előtt látni az egész országból, tán mégis meggondolja magát s viszszavonja e gyűlöletes és annyira terhelő újabb adójavaslatokat. Békésy Károly úrhoz. Mások szíves segélye nélkül még arra sem vagyok képes, hogy egy hírlapot kibontsak, vagy átlapozzak. A segítség pedig nincsen mindég kéznél. Ez az oka, hogy napi irodalmunkkal csak hézagosan tarthatok lépést, s ez szolgáljon mentségemül, ha levelem egy kissé megkésett. Némely hírlapot fenntart a subventio, másokat fenntart a közszükség. Miután segélyt sem nem kérek, sem nem fogadok el senkitől e világon, s lapom az olvasóközönség tömeges pártfogása folytán mégis fennáll , ennélfogva az kell hinnem, hogy az közszükséget pótol. Arról is meg vagyok azonban győződve, hogy letérne e hivatásáról, ha a programmjában kitűzőt magasabb politikai czélokról megfeledkezve, abban hagyná az érvek harczát, s politikai ellenfeleinek nem nézeteit és eljárását, hanem személyes ügyeit venné bírálat alá. Ez esetben megszűnnék létezzésének jogosultsága, mert nem pótolna közszükséget. Ez az egyik szempont, melyre az ön figyelmét felhívni bátor vagyok. Minden ember köteles a mások becsületét mindaddig tiszteletben tartani, míg az ellenkezőről teljes meggyőződést nem szerzett. E regulát, nézetem szerint, a hírlapíró még nagyobb szigorral köteles megtartani, mint más ember.