Ellenzék, 1889. január-június (10. évfolyam, 1-149. szám)

1889-03-26 / 73. szám

Tizedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Belmagyar urcza 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czm­tendők. AZ »ELLENZÉK« ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ü­nnep napokat. Kéziratok nem adatnak vissza. Egész évre Félévre 16 frt. 8 frt. Negyedévre Egy hóra helyben 4 frt. 1 frt 50 kr. 78. szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP, Kolozsvár, kedd, márczius 26. 1889. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvárit, Belközép utcza 88. szám. HIRDETÉSI DIJAK: Egy­­ czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hir­detés után 80 kr. Nyílttéri czikkek garmond sora után 20 kr. fizetendő. Feltámadunk. E nemzetnek százados joga, vérrel szerzett alkotmánya, gyermekeinek jö­vője, nyelvének integritása haldoklik a sándor-utczai palotában. Talán mire e sorok napvilágot látnak, Tisza Kálmán nemzeti törté­nelmünk e szomorú alakja megkonditja a halálharangot, melynek vészes kon­­gásától meging az ezer éves Magyar­­ország szilárd alapja, az épület roska­dozni kezd s a történelem geoiusa fo­kozatosan kezdi e nemzetet kitörölni az államalkotó népek sorából. ,14 év óta csonkítod alkotmányo­dat, eladtad jogaidat, elárultad gyerme­keidet, megtagadtad any­a­nyelvedet! Ezek után nincs létjogod, nem érdemled meg az életet !* — Így szól a történelem szigorú bírája. Nem az, a melyikre Tisza hivat­­­­kozik, hanem az mely igazságot oszto­gat s érdem szerint mérlegeli a té­nyeket. A nemzet pedig a gyászos sir fe­lett a késő bánat könnyeit hullatja s fájdalommal kiált fá­: „Nem mi akartu­k! Nem mi adtuk el jogainkat; nem mi árultuk el gyer­mekeinket; nem mi tagadtuk meg nyel­vünket!“ — Hiába nem akartad, felel a biró, de évek óta tétlenül nézted a megbecs­­telenítést, melyet saját fiaid végeztek. Avagy nem az alkotmány őrei,­­ szent jogaid letéteményessel alkusszák-e el szüntelen azokat, idegen kufároknak ! Nem az apák árulják-e el fiaikat? S nem koszorús költőid tagadják-e meg nyelvedet, azt a nyelvet, melylyel teremtettek, melylyel babérokat sze­reztek ? Álljon elő hát Tisza Kálmán mi­nisztertársaival és főispánjaival s mond­ja, hogy nem igaz! Álljon elő a többség és mondja ki, hogy ők nem árulták el fiaikat! Álljon elő a nemzet koszorús köl­tője Jókai és kövesse őt a magyar tu­dományos akadémia „ nagyságos “-ja Gyulai Pál s mondja ki az egyik, hogy ő nem szavazza meg azt a törvényt,­­ mely a magyar nyelv integritását olyan mélyen sérti és mondja ki a másik, hogy ő nem írt tömjénező éneket a magyar nyelvet debonásztató többség­­ dicsőítésére. Tegyék szívükre a kezeiket, s mond­ják azt, ha van hozzá bátorságuk, hogy nem igaz. Csakhogy tények bizonyítanak, mit Gophisticus okoskodással nem lehet meg­­c­áfolni. Ezek a tények ott fognak állni a történt­ t.ervben, mint a magyar nemzet­nek saját fiai által felállított botrány­kövek. S midőn majd idegen népek for­gatják e lapokat, s azokról a nemzet fokozatos sülyedését olvassák, — nem szánakozni fognak rajtunk, de megvetik fajunkat, mert azt látják belőle — hogy e nemzet saját kezeivel ásta meg sírját. Minő sír, minő jeltelen gyalázatos sír az, melyet a huszonötödik szakasz­­szal, a hatalommal szemben fehetlenül vergődő nemzet számára készítettek. Kétségbe kellene esnünk, ha még a remény nem biztatna, ha nem lát­nák azt, hogy a temetésre készülő ha­talom csak tetszhalott koporsójánál áll, ha nem tapasztalnók azt, hogy fajunk szívós hazafisága, és nemzetünk lelke­sedése erősebb minden érdekszövetség­nél, erősebb a gőgnél és árulásnál. Megszavaztathatja Tisza Kálmán a jogtipró paragrafust; a nemzet koszo­rúsa zengzetes szép nyelvét felcserélhe­ti a csaszlaui dialektussal, hogy tör­ténjék természeti csuda és legyen a pillangóból — kukacz; lefordíthatja Gyu­lai is a magyar katonát szépen jellem­ző „Hadnagy uram“-ját akár königrätzi szellemben, de a magyar lelkesedése, honszerelme és veszélyt nem rettegő bátorsága visszavívja újra szent jogait. Ha ma nem — holnap, ha holnap nem — holnapután. De a jogot, az igaz­ságot az istent, büntetlenül nem bánt-­­­hatja senki. Vigyázz kegyelmes úr! A halottak visszakiáltnak a koporsóból az élőknek: „Őrködjetek imádott hazánk jogai fe­lett.“ (?) Politikai hír. Képviselőválasztás. A nemrég elhunyt J­e­s­z­e­n­s­z­k­y Sándor báró orsz. képviselő halálával megüresedett pinczehelyi választók­e­rületben szombaton volt az új választás. Két jelölt volt: az elhunytnak fia Jeszenszky László báró és Fényffy K. A szavazás folyamán Fényffy ellenfelének 6­8 szótöbb­­ségét látván, visszalépett, mire a választók több ezer főnyi tömege Jeszenszky­­­rása elé vonult , zászlókkal a választási helyhez kisérte, hol az elnök kihirdette az eredményt. Jeszenszky báró, az újonnan megválasztott függetlenségi párti képviselő, ezután nagy r­ekesedés el fogadott beszédet intézett a vá­lasztókhoz. A t. Házból. (Ugrón beszéde.) A­mikor a jegyző Ugrón Gábort hívta fel szólásra, mozgásba jött az egész ház, ta­nácskozóterem, karzat, folyosó egyaránt. Be­jött a folyosóról Tisza Kálmán miniszterel­nök is, a­ki pedig a véderővita alatt talán már jobban megszokta a folyosót, mint más­fél évtized alatt a miniszterelnöki széket. Oly módon fogadták, mint már a véderővita alatt megszokta. Megszólalt a baloldalról a gúnyos »Hoch»­­ a jobb oldalról a »csak azért is«, »éljen«! Ma azonban az ováczió mindkét rész­ről erősebb, hangosabb volt. A nagy szava­zás küszöbén szokatlan nagy számmal jelen­tek meg a képviselők. Tömve voltak úgy az ellenzéki, mint a kormánypárti padok. A szűnni nem akaró Hochoktól s a még har­­­­sányabb éljenektől szinte zengtek az ország­­­­ház gyenge falai. Ugrón ékesszólásának teljes­­ ragyogásával, hazafias lelkesedésének minden­­ tüzével, a nemzettel együtt érző, a nemzettel­­ együtt gondolkozó államférfi( bölcsességével­­ támadt a 25. szakaszra s az azt védelmező kormányra. A nemzeti nyelv s a nemzeti kul­­­­túra érdekeinek hatalmas szószólója volt s ha­­t­­almasan, látható hatással fenyegeté meg azt, a­ki a nagy érdekekre emeli kezét. Követelte Tiszától, hogy ő, a­ki annyi­­szor tudott térdet hajtani az udvar előtt, hajt­­­­son most már egyszer fejet a nemzet kiván­­­­sága előtt. A germanizác­ió kérd­ését s ve­­­­szedelmét széles politikai látkörre valló ér­­­­vekkel tárgyalta. Kimutatta, hogy a 25. sza­kasz elfogadása a ház kisebbségének az aka­rata, mert a kormánypártiak a 25. szakasszal elégedetlen elemei, a­kiket most Tisza a 25. szakasz megszavazása érdekében befolyásol, az ellenzékkel együtt a ház többségét képe­zik s igy Tisza 25. szakasz megszavaztatásá­­val nem a parlament többségének, hanem kisebbségének akaratát érvényesíti. Ugrón foly­vást növekvő hatással szónokolt. Perczről­­perczre növekedett az éljen s a taps, a mely szava­t az ellenzék mindkét pártjának padjai­ról kisérte. Rendkívüli hatással szólott a mi­kor Tisza Kálmán személyes uralmának for­dult s kifejté, hogy Tisza Kálmán személyes uralma vezetett Tisza Kál­mn személyes meg­támad­tatásához. De nemcsak Tiszához s pártjához intézte Ugron Gábor szavait, hanem magasabbra is. Elég jelét adta már a nemzet a trón iránti bizalmának, viszonozza azt már a trón is, s hallgasson már a nemzetre is, ne csak a hí­zelkedő, a vádaskodó szolgákra. Beszédének befejezése igazán csattanóé, igazán hatásos volt. Felolvasta a múlt napokban öngyilkossá lett Zathureczky Kálmán ezredesnek hozzá intézett levelét, a melyet élete utolsó percze­­iben irt. Zathureczky panaszkodik, hogy a magyart gyűlölik s háttérbe szorítják a kö­zös hadseregben s a magyar hadsereg kivívása érdekében kitartásra buzdít. »A frissen hán­tolt sírról leszakítom e véres virágot és le­teszem az önök lábai elé, tiporják el, ha van hozzá bátorságuk ! Nem fogadom el a sza­kaszt !» Leirhatlan hatást keltettek Ugron Gá­bor e menydörgő szavai. Az ellenzék tom­boló tetszésnyilatkozatokba tört ki, a jobbol­dal pedig némán, megdöbbenve hallgatott, mintha egy perezre megjelent volna lelki sze­mük előtt Zathureczkynek, s a közös hadse­reg többi áldozatainak véres árnya. Az ellen­zék látva azt a mély hatást, a­mit Ugrón beszéde a kormánypártra is gyakorolt »Sza­­szavazzunk ! szavazzunk!« kiáltásokba tört ki. A töbség ez a megszokott csatakiád­ása, a­mellyel annyi okos érvet, annyi igazságot ti­port le, most a kisebbség ajkairól hangzott. A Szavazzunk ! Éljen Ugron Gábor i­s a Mond­jon le Tisza! kiáltások között az öt perc­nyi szünet után is perc­ekig tartott a házban az általános mozgás, zajongás, a­melyben az el­nök csak nagy nehezen juthatott szóhoz, an­nak kijelentésére, hogy kedden folytatják a vitát. Tisza a többszörös rendőri kordonnal körülvett házból, több kocsi kíséretében, lo­­vas rendőrök fedezete alatt távozott. Rohonczi és a revolvere: Budapest, márcz. 24. A képviselő­ház mentelmi bizottsága teg­nap d. u. 5 órakor vette tárgyalás alá a kép­­viselőházban múlt szerdán lefolyt és általá­nosan ismert lövési esetet. Minthogy szó volt arról, hogy Rohonczy nem írásban adja be nyilatkozatát, hanem személyesen meg fog je­­­­lenni bizottság előtt, a rendőrség czélszerűnek találta széleskörű intézkedéseket tenni s hogy a Sándor-utcza bejárata, mint a muzeum-kör­­­­ut valósággal meg volt szálva lovas- és gya­log rendőrökkel. De preventív intézkedésekre­­ nem volt semmi szükség, mert sem a fiatal­­­­ság, sem a közönség sem­mi­féle tüntetésre­­ nem mutattak hajlamot. Az ülést Chorin Ferencz elnök e. u. 5 órakor nyitotta meg. A bizottság tagjai csakugyan teljes számmal jelentek meg s mint , hallgatóság, a hozott képviselői határozat­­ alapján, a képviselők egész tömege is részt­­ vett az ülésen. Mindenekelőtt Rohonczi Gedeon írásos nyilatkozata olvastatott fel. Rohonczy hosszasan nyilatkozik az eset­ről, s azt állítja, hogy rendkívül izgatott volt, s azt hitte, hogy azon ifjú ember őrült és azért lőtt reá. Tagadja, hogy a lövés után ő vagy mások ütlegelték volna az ifjút. A nyilatkozat felolvasása után Kom­­j­á­t­hy Béla bizottsági tag az ellenzék nevé­ben visszautasítja azokat a c­élzásokat és gyanú­­lásokat, melyek a nyilatkozatban, ha­bár csak feltételesen, foglaltatnak. Először Ivánka Imre adta elő, hogy a kérdéses napon az ülésteremből kijőve, He­gedűs Sándor azt a megjegyzést tette, hogy jó volna Eötvösnek tiszteletére bankettet adni, mire ő azt válaszolta, hogy azt kellene adni, hanem fáklyás­ zenét rendezni. Erre ott az ol­dalfolyosón, mindjárt a terem bejáratánál egy hang megszólalt: »Abczug Tisza.« Ő visszafordulva látja, hogy egy fiatal ember mondotta ezt. »Öcsém, ennek nem jó vége lesz« figyelmeztette az illetőt s megkér­dezte, hogy milyen jogon van a folyosón, va­jon újságíró-e? »Ahoz semmi köze az urnak!« így diskurálva kisietett az előcsarnokba, ő akkor kabátjáért indult midőn látta, hogy Ro­honczy a fiatal emberhez ugrott és azt meg­ütötte, erre az Rohonczyt arczulütötte. Többen estek erre a fiatal embernek-­­ ütötték úgy, hogy az megbukott, mire szóló s egy másik képviselő föléje tartá kezét. Azután hallott egy gyenge lövést s egy kiáltást, odament, hogy megnézze, vérzik-e a fiú? Nem vérzett. Lövés után ott, a­hol ő állt, senki sem ütötte, távolabb nem tudja, hogy ez történt-e ? M­e­­­c­z­e­r Gáza az előcsarnokban állt, midőn hallotta Ivánka és a fiatal ember közt a diskurzust. »Kicsoda az úr, újságíró vagy diák?« kérdezte Ivánka. »Azt nem tartozom az urnak megmondani.« Erre Rohonczy oda ugrott és a fiatal embert arczul ütötte, mire az visszaütötte Rohonczyt. Rohonczy még egy­szer ököllel ütötte meg, majd a többiek estek neki és ütötték. Az arczusütés és lövés közt alig telt el egy perc­. Orbán Balázs akkor lépett az előcsar­nokba, mikor már a képviselők csoportban voltak és többen bottal és esőernyővel ütöt­ték a fiút. Látta, hogy Beöthy Algernon iszonyúan öklöződik valakivel. Közelebb men­ve látta, hogy Ivánka Imre s egy más valaki egy ifjút erősen rángatott, húzogatott s látta B­o­n­c­z­á­t felemelt kézzel folyvást a fiatal emberre ütni s több botot s esernyőt is sű­rűn reá irányoztatni. Látta szóló, hogy Beö­thy a fiatal ember fejére vágott s sűrűn ütöt­te a mellét , látta, hogy a kezében lévő bo­­xerrel dögönyözte. Tisza István előadja, hogy a lövés után a háznagyi szobába való bevezetéséig az illető semminemű bántalmazásban nem ré­szesült. Dr. Nopcsa Elek épen Rohonczy bal­oldalán jött ki a ruhatárból, látta, midőn a fiatal­ember és Ivánka az előcsarnokba lép­tek. Ivánka a fiatal­ember vállára tette kezét, az pedig hadonázott. Rohonczy azt mondotta neki: »ne szemtelenkedjék«, mire az vissza­felelt, de hogy mit, nem tudja. Rohonczy ek­kor pofonütötte, mire az visszaütötte Rohon­czyt. G­u­­­á­c­s­y Dezső előadja, hogy a lövés után a fiatal­embert senki sem ütötte. V­é­c­s­e­y Endre akkor ment ki, midőn egy összegörnyedt fiatal embert ütlegeltek, botok, esernyők emelkedtek ellene, kalapját is szemébe ütötték. Szóló segélyére akart menni, ekkor dördült el a lövés, mire ő visszafordult . Rohonczynak mondotta: »Ez mégis disznó­­ság, hogy ide a képviselők revolverrel jön­nek.« Rohonczy mellét egyik kezével meg­érintve mondotta neki: »Én lőttem meg, ma­gát is meglövöm, ha engem inzultál.« Ő a lövés előtt Ivánkát, Bonczát és Beöthyt látta, hogy ütötték a fiatal­embert, különösen Beöthy boxerrel mellbe lökdöste. Lövés után hallotta, hogy a fiatal ember kia­bálta: »Ne bántsanak már, hisz meg vagyok lőve.« Lizs Gyula látta, hogy több képviselő bottal és esernyővel ütött egy fiatal embert, erre hangzott el a lövés, majd a fiatal em­ber azt kiáltotta: »Ne bántsanak, úgy is meg­vagyok lőve«, de azért némelyek húzták, má­sok rás ágálták és öklözték, hallotta azt is, midőn Rohonczy mondotta Vécseynek »magát is lelövöm.« A lövés s az azt megelőző ütle­­gek közt több másodpercz telt el. Gulácsy Gyula látta, midőn Rohon­czy a fiatal embert arczul ütötte, mire az hátratántorodott ás nemsokára teljes erővel visszaütötte Rohonczyt, úgy hogy kissé az is megtántorodott. Erre több képviselő, köztük Beöthy is a fiatal embernek esett és ütle­gelte azt. Do­bay Antal előadja, hogy látván a zajt s hallván az ablak csörömpölését, oda­ment s látta, hogy egy szürke ruhás ifjút esernyőkkel s öklökkel ütnek. Csakis Beöthy Algernont ismerte fel, ki fejbe s mellbe is ütötte az ifjút. Gr. Károlyi Gábor nejét kisérte le le az emeletről, midőn alulról először hallott két pofont, azután egy erősebbet erre az emel­­­t fordulójától leszaladt és félrelökte a tö­meget, látta, hogy egy fiatalembert félig a földön húznak, ekkor dördült el a lövés. A lövés után is látta, hogy ütötték Schumor­­zilt, sőt a nők is azt kiáltották »az borzasztó hogy még most is ütik.« Bolgár Ferencz előadja, hogy a lárma színhelyére sietván, mér érezte a puskaporsza­got, midőn odaaérkezett, de még akkor is látta, hogy verekednek. Ő leérkezésekor az ifjú már kibontakozott a tömegből s onnan szökött a telefon­fülke felé, a­hova be akart menekülni. Szája véres volt, s kalapja össze volt törve. Elnök ezek után a további nyilatko­zatok meghallgatását kedden d. u. 5 órára halasztotta. V­e­­­z t­e­r azt tartja, hogy az eddigi nyilatkozatokból is kitűnik, miként alig lesz az igazság kideríthető, ha a sértett fél is ki nem hallgattatik. Elnök megjegyzi, hogy akkor lesz helye ez iránt határozni, ha valamennyi nyi­latkozni. Miután ez alkalommal többen nem je­lentkeztek, az elnök a következő tárgyalást kedden, d. u. 5 órára tűzte ki. Ez alkalom­mal még csak a képviselők hallgattatnak ki és csak azután kerül a sor esetleg másokra is. A bizottság Komjáthy indítványára ki­mondotta, hogy a nyilatkozatok sokszorosít­anak s a bizottság tagjai közt szétosztatnak. 6000 tartalékos tiszt. Tehát egy negyed ré­szénél az összes tisztikarnak többet képeznek a tartalékos tisztek. Ha minden egyéves ön­kéntes tartalékos tisztté válnék, akkor a tar­talékos tiszt 13 — 14000 volna, de ha legna­gyobb sikerrel teszik is le a vizsgát és a tartalékos tisztek száma 12,000 lesz, akkor a 23,500 tiszt állománynak több mint egy harmada tartalékos tiszt lett. És kik azok a tartalékos tisztek ? Hadnagyok és főhadna­gyok. S mit képzel a t. ház? Egy hadsereg­nek szervezete a legprimitívebb katonai kí­vánalmaknak megfelel-e, a­melyben hadna­gyok és főhadnagyok, mert ennél többre nem viszi fel, a rendes állományban levő hadna­gyokat és főhadnagyokat hozzáadva, majdnem felerészét teszi a közös hadseregnek. De nem­csak az áll, hogy a tisztikarban van hiány, hanem a delegácziók tárgyalásánál igen sok­szor hangoztatott és sokkal erősebben, hogy az altisztekben is van hiány, hiszen a dele­­gáczió megszavazza minden évben a közös hadsereg költségvetését, a­melynek 27-ik té­telében egy millió 800 ezer forint van oly pr­emium gyanánt felvéve, a­mely a tovább szolgáló altiszteknek lesz kiadva. Mit bizonyít ez, t. hát ? Azt, hogy nem­csak tartalékos tisztekre, hanem tartalékos altisztekre is van szükség a közös hadsereg­ben. S vájjon a bölcsesség nem azt kivi­tja-e, hogy akként járjunk el, mint a legnagyobb katonai hatalom, Németország, hogy az ön­kéntesek előbb képességük szériát osztályoz­tanak és a szerint történik kiképeztetésük. Nálunk nem azt vizsgálják, hogy az ifjaknak képessége alkalmassá teszi-e őket a tiszti rangra, hanem tekintet nélkül egyéni kvali­­fikácziójukra, hajlamaikra, megjelenésükre, ter­mészetükre és egyéni felfogásukra, elhatároz­zák, hogy mindenki tiszt legyen. A hadse­regbe besorozott ifjak, kikből egy hadsereget szervezni kell, mindegyiket azon pontra kell állítani, a­melyre képesek és a­hol legjobban kifejthetik tehetségüket, nem pedig előre fel­tételezni azt, hogy egész kathegóriai tekintet nélkül képességükre, ezt meg azt fogják tenni. Ez éppen olyan volna, mint egyes vidékekre kimondani azt, hogy ez a lovasságot, amaz pedig a tüzérséget fogja kiadni. (Igaz ! Úgy van­ a bal és szélsőb­aloldalon.) A bölcsesség nem az, az ilyet kathegoricze felállítani, ha­nem a tiszt urak vegyenek arra maguknak fáradtságot s egyenkint ismerjék ki a kikép­zendők képességeit s a szerint határozzák m meg helyeiket. (Élénk helyeslés a bal és szél­­sőbaloldalon.) A második év, a sérelemnek­­ezt lehet mondani legsarkalatosabb pontja. (Élénk he­lyeslés balfelöl.) Mert ha a második szolgála­ti év nincs, akkor a nemzet ifjúsága nincs kitéve azon kényszerhelyzetnek, hogy a tisz­ti bojt elnyeréséért nemzeti kultúrájával sza­kítson. Nincs kitéve annak, hogy mert ma­gyar iskolákban nyerte műveltségét, második szolgálati évre legyen kényszerítve. (Élénk he­lyeslés balfelől.) Kétségtelenül áll az, hogy­ha valakinek tetszik németül beszélni, a­mint beszélnek is akárhányan, az ellen senkinek kifogása sincs. De mihelyt kényszerítő az, hogy egy magyar ember németül beszéljen, az a német szó gyalázat ajkaibon, mert szol­gaságot jelent. (Zajos helyeslés balfelől.) Beleegyezhet-e valaki abba, hogy itt Magyarországon ne a magyar nyelve legyen az, a­mely a legtekintélyesebb és legtis­­el­tebb, ne az ő kultúrája, mely minden nyil­vános állásra, melyet a nemzet saját pénzé­vel tart fenn, neki az utat megnyitja. (Élénk helyeslés a bal és a szélsőbaloldalon.) A nem­zetnek nem az a kötelessége, hogy a hadse­reg fenntartásához s a tiszti állomány fizeté­sére az anyagi áldozatot megszavazza, de jo­ga van e nemzetnek ezen állásokra, mert az kenyérkereset, a hozzájárulás arányában ma­gának részt követelni és nem tűrheti el, hogy egy idegen nyelv útját állja azon jo­gának, melyért a váltság­díjat már régóta megfizette. Zajos helyeslés a bal és szélsőbal­oldalon.) Gondolatnak is szörnyű, brutális és visz­­szatetsző, hogy ne egy nemzet nyelvét tanul­ják meg hivatalnokai és alkalmazottjai, legye­nek azok akár bottal, akár fegyverrel szol­gálók , hanem hogy egy nemzet tanulja meg alkalmazottjainak nyelvét. (Zajos helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Hiszen a nemzetnek nem az a feladata, hogy bizonyos feltételek mellett védje meg a hazát; nekünk a hazát és a trónt minden körülmények közt meg kell védnünk; tehát feltétel nélkül is kell, hogy megengedte­ssük, hogy mi ezen köteles­séget teljesíthessük és azt legyalázó, megszé­gyenítő feltételekhez kötni nemcsak, hogy nem szabad, hanem bűnös cselekedet. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbaloldalon ) Károlyi Gábor gróf: Vád alá kell őket helyezni! Ugron Gábor: Tudom, erre azt fog­ják mondani, hogy nem igaz az, hogy a má­sodik évi szolgálati idő a német nyelv érde­kében van. De a t. miniszter úr nyilatkoza­tára, mellyel magyarázza a Gajáry-féle hatá­rozati javaslatot, én az értelmezést nem itt találom meg, hanem az osztrák parlament­ben az osztrák honvédelmi miniszter nyilat­kozatában. Lzégyen, hogy nem itt kapjuk mi meg a fel­világosít­ásokat, hanem rendesen min­dig másutt kell, hogy megtaláljuk azokat. Épp úgy tehát e kérdésre is, hogy miért boz Ugron Gábor beszéde. — A képviselőház márcz. 23-iki ülésén. — T. hát ! Halljuk ! Halljuk!­ A vita vé­gén lehetetlen nem foglalkoznunk a vita ered­ményével. (Tisza Kálmán miniszterelnök be­lép a terembe. Hosszantartó zajos felkiáltások a bal- és szélsőbalon : Hoch ! Hoch ! Hosszan­tartó zajos éljenzés a jobboldalon. Zaj. Hall­juk ! Halljuk!) A vitának eredménye ez. Kez­detén a nemzet nyelvének érvényesítését az­zal kívánták akadályozni, hogy a hadsereg­ben a vizsgálati nyelvnek megállapítása a koronának képezi jogát. Ma már nem kell e kérdést c­áfolni, mert azok, a­kik fölvetették, később teljesen elejtették. És igen köszönjük, hogy ezt tették, mert semmi sem veszedelme­sebb, mint hogy egy államban, a­hol idegen ajkú az uralkodóház, itt a nemzetnek azt hir­dessék megdönthetően igazságként, hogy saját nyelvének jogait ily csekély körben és ily kis mértékben nem képes érvényesíteni a fel­ség jogai miatt. Bizalmatlanságot keltene a nemzetben a korona iránt, amely bizalmatlan­ságot felkelteni megkísérelhetik a korona ügyetlen tanácsosai, de a nemzet minden hit és igaz fia elkerülni kívánja. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) A második eredménye a vitának az, hogy bebizonyította Magyarország képviselőháza, nemcsak itthon, hanem az egész világnak, hogy a véderő szervezetnek erejét, építőköveit képező részleteket nem tagadja meg. Mindent megad, a­mi szükséges arra, hogy egy erős hatalmas és győzelemre képes hadserege le­gyen. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalol­dalon.) Csak azt nem adja meg, ami nem szükséges a győzelemnek, ami a győzelemnek csak hátrányára van, a­mit az ő önbecsérzete megtagad: nyelvének jogát. (Zajos helyeslés. Igaz! Úgy van­ a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha szóval kellene megverni az ellenséget, ak­kor még lehetne értelme annak, hogy miért kívánják, hogy egy hadsereg, a­mely az ak­­c­ió eszköze, német nyelven vezéreltessék, de most még nem is arról van szó, hanem csak arról, te­hát,­­ hogy a kérdés valóságára térjünk, hogy megengedhető-e az, hogy azok, kik magyarul gondolkoznak, kik magyarul tanultak, kik magyar családban nőttek fel, kik magyar művelődés emlőin erősödtek fel any­­nyira, hogy a nemzetet fegyverrel is szolgál­hatják, saját tudományos képességüknek tanú­­jelét magyarul adhatják-e, igen vagy nem. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Az indok az, hogy nincs elegendő tar­talékos tiszt és hogy az egyévi önkéntesek tartalékos t­sztekké kell, hogy váljanak mind. Az első indok at, hogy nincs elég tartalékos tiszt, fogadjuk el, és mit tapasztalunk? 23500 tisztje van a közös hadseregnek és ebben

Next