Ellenzék, 1889. július-december (10. évfolyam, 150-302. szám)
1889-09-11 / 210. szám
Tizedik évfolyam. SZERKESZTŐI IRODA: Mau nteia 47-dik síim, havi a lap «zellemi részét illető költemények aiimiendők. AZ »ELLENZÉK« ELŐFIZETÉSI DIJA: Vidékre postán, vagy helyben hithot hordva: 16 frt. I Negyedévre . . 4 frt. 8 frt. | Egy hóra helyben lfrtő 6kr. Egyes szám ára 5 kr. Kigjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALI NAPILAP. ggési ívre félém ■ 210. szám. Kolozsvár, szerda, szeptember 11. 1889. KIADÓ-HIVATAL: Soldsvártt, Belközép ázsia 88. szim. HIRDETÉSI DIJAK: Egy U ezentimeternyi tér ára 4 kr. Gyivonok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetési úton 80 kr. Nyílttéri czikkek gamnond sora után 20 kr. fizetendő. Modern rablás. Könnyen és gyorsan meggazdagoda sok olyan embernek életelve a mai bligban, a ki a vagyonszerzés szolid is megengedett feltételeivel vagy nem iikeres, vagy elvesztette a hitét, hogy [[■ben a gyorsan haladó korszakban a személyes igyekezet és az egyéni munji megfelelően értékesíthető. Ez a gonosz életelv egyre veszedelmesebben hódít, és maholnap oda jut még a magyar társadalom is, hogy egyre teljesebb kontingensét látja felnözekedni annak az osztálynak, amely eldobva magától a megélhetés és a vagyonszerzés szolid eszközeit, neki fog a könnyelműség czudar mesterségének, s aranyhegyekről álmodozik ott, ahol becsületes után még a napi megélhetés eszközeit is rendre eljátszta. Csalódnék azonban, aki azt hiszi, hogy a magyar társadalom s főleg annak földbirtokos osztálya elháríthatja kényszerűségből vagy önként rohant bele ebbe az áramlatba. Nem. Modern rablók és fosztogatók vitték bele a jóhiszemű, de könnyelműségre hajló embereket abba a kényszerűségre, amelyből addig ki nem bocsátják az áldozatokat, amíg az utolsó csepp vért ki nem szipolyozzák belőle. Értjük ez alatt azt a példátlan jelenséget, mellyel bécsi és budapesti bankházak ügynökei hajtják bele a gyanútlan embereket a végbukás örvényébe. Lapunk tegnapi számában adatokkal van kimutatva az a rabló hadjárat, melynek csak Kolozsvárt is igen sok vagyonos és tekintélyes ember áldozatul esett. Azon a czímen jutottak a bukás szélére, hogy gabona spekulácziókba vettek részt a busás nyeremény reményében. A 810 elmláttvin n«m eik/infili_k~ ,«s% természetes. Aki spekulált és vesztett: alkudjék is meg a sorsával. Csak hogy a dolog nem eddig van. Az a kolozsvári üzletember, vagy az a vidéki földbirtokos nem igaz után jutott abba a kényszerhelyzetbe — hanem megtévesztés, ravasz fondorlat előzte meg azt a kényszerhelyzetet, amelynek következményeivel utóbb olyan keservesen kelle számolnia. Akik ezt a helyzetet előidézték a gyanútlan, de mindenesetre könnyelmű emberek számára, azok a bécsi és budapesti bankházak ügynökei, akik a pozitív haszonra való kilátás teljes reményével csalogatják lépre az avatatlan embereket, akiket aztán kivétel nélkül kifosztanak. Ilyen kifosztott és lecsalt emberek száma az utóbbi években váratlan mértékben felszaporodott a magyar társadalomban, amely eddig még kellően vértezve volt ettől a börze mételytől. Ma már a métely befészkelte magát és rohamosan terjed. Ennek előidézésében része van a kormánynak, amely a maga szerencsétlen politikájával tönkrejuttatta a földbirtokos osztályt és a nem kevésbbé szerencsétlen ipari és kereskedelemügyi politikájával elérte az ipari és kereskedelmi fejlődést s arra kényszerítette a földbirtokost, az iparost, a kereskedőt, az üzletembert, hogy a munka és szorgalom ellenértéke gyanánt fogadja el a könnyen és gyorsan gazdagodás elvét és vakon rohanjon bele a bécsi és budapesti bankárok ügynökei által pompásan kiszínezett, reménybeli nyeremény paradicsomába. Ennek az egészségtelen és a magyar földbirtokos osztályt és üzletvilágot végbukással fenyegető állapotnak felidézéséért a kormánypolitika rosszaságán kívül igen természetesen vádolhatók maguk e rablóhadjárat áldozatai is, akik bár kényszerhelyzetben ugyan de mégis könnyelműen ragadták meg a könnyű és gyors meggazdagodás eszközeit. Milliókra menő veszteség érte csak a küszöbön álló őszi kompagne-ra spekuláló gabona ügyletekben cselekvő részt vevő embereket még pedig olyan embereket akik most először haraptak bele a börzejáték almájába, s a kiknek Ezzel a szerencsétle® irányzattal tehát idejekorán szakitni kell, ha csak azt nem akarják, hogy a magyar földbirtokosnak, iparosnak, üzletembernek eddigi keresménye ne vándoroljon át a bécsi és budapesti bankárok zsebeibe. És mert a kormány úgy látszik nem akar, vagy tehetetlen e rablóbandával elbánni, s megvédeni a magyar társadalmat ettől az óriási veszedelemtől, hát mi, a sajtó szívesen megragadjuk a védelem fegyvereit, s esetenként leálcrázva e modern rablás tetteseinek viselkedéseit — alkalmilag megmagyarázzuk a gyanútlan emberknek, hogy mikor az első spekulácziók fognak — akkor voltaképen martakul dobták oda magukat egy rablóbabának, — a mely mikor az első alku köti a reménybeli nyereménnyel vó hitegetéssel, tulajdonképen már jgét szerzett magának a szabad fosztogatásra. A kérdést napirendet tartva felvilágosítjuk a magyar társadalmat, hogy czudarabbul nem knálkozik egyhamar az anyagi bukásra mint az, melyen börzejáték czim alat a valóságban egy rabló szövetkezet fű gonosz játékát a könnyelmű emberkkel. Az „ELLENZÉK“ TÁRCZÁJA 1889. Szeptember 11. Még egy érv. Ezek közé akartam bejutni, elfelejtetni szánalmas txotikus eredetemet és egyenrangú halágon tárgyalni a »pion« — szobainspektion — megpokroczoztatásáról, az igazgató ur leányairól és nevelőjeiről, akikről ök fenhangon értekeztek. Eleinte mindenáron első akartam lenni az osztályban, hogy az emelkedésemhez szükséges tekintélyt megszerezzem. De az én felekezeti gymnáziumbeli tudományos traminum csakhamar kudarcosan cserbe hagyott 7-8 éves internátusokkal szemben, kiknek életüket éjjel-nappal a leczkerend szabályozta, és a külvilág szórakozásaiból legfeljbb a fejük fölött lévő kék eget ismerték. Tény, hogy a párisi diákok tanulnak e rendszer mellett a legszorgalmasabban és a legtöbbet, bármennyire háborog is körülöttük az óriási világváros ezernyi léhaságaival. Egyedül a német nyelvben tudtam feltűnést keltő sikert elérni, ami nem volt oly kicsinylendő dicsőség, mert a német nyelv köteles tantárgy lévén, nagy nehézségeket okozott a gall fiuknak, kiknek nemzete tudvalevőleg arról is nevezetes, hogy sohasem tanult és nem is akar tudni idegen nyelveket Hisz az ő kedvükért tanul meg az egész világ francziául. Schillernek «Die Kraniche des Ibikue« czimű verse volt az egész évre előírt tananyag. Két sorsával adogatták fel lefordításra, de már maga a czime is hallatlan fejtörésbe került úgy a francziáknak mint az exotikusoknak. Az egyik lbikus »emelőgépeinek« fordította, míg a másik barátnőket csinált a Kraniséből — amire az ő sikamlós nyelvük torzította. Daru francziául félvilági hölgyet is jelent. (Oly sokáig állnak néha egyedül az utczákon?) Nekem, kit a Náni, a szász cselédünk avatott be Schiller klassikus nyelvébe tíz évi hűséges szolgálata alatt, az egész K r a n i 8 ó természetesen csak gyermekjáték volt. Nem tévedtem én sohasem nemben, számban, esetben. Alapos készültségemmel gyakran zavarba hoztam magát a tanárt is, ki könyvből tanult németül és csak rengeteg szótárainak segítségével oldhatta meg a vitás helyeket, miket én néha vaktában gyönyörűen eltaláltam. Rövid idő alatt én csináltam az egész osztály német föladványait. Tekintélyem egyre nőtt, lassan kint »erős« számba kezdtem jönni De ezzel a tekintélylyel az a pajtás viszony, mely alapjában az egész osztályt az »erősek, arisztokratiája daczára összefűzte, mindinkább meglazult. Különösnek találták az én germán nyelv ismereteimet. — Mond csak, hol tanultál te meg olyan jól németül, érdeklődött egy napon De la Noé, az erősek legerősebbike. Kitűnő tornászó és vicomte czime biztosították neki azt a fölényt, azután feladványai sem voltak rosszak, bár azt rebesgették, hogy csak azért jók, mert szép olvasható írással írja le őket, így a tanárok átfutják és nem akadnak fenn a hibákon. — Hol tanultam ? Hát otthon, a magyar Lycée Mathias Corvinus le Grand-ban. Mi magyarok nem csak életöket tudunk lyukasztani, hanem mégis tanuljuk becsületesen a különféle Kraniseket, amikből a német nyelv áll. A hűséges Nániról természetesen egy szóval sem említettem: ezzel rögtön leromboltam volna nagy fáradsággal szerzett nimbusomat. — De a kiejtést csak nem lehet könyvből megtanulni, faggatott amaz tovább. — Dehogynem, szorgalommal és tehetséggel mindent lehet. De ez a magyarázat nem igen nyugtatta meg őket. Mindinkább éreztem, hogy gyanakodásuk nő, de hogy mi ellen irányul, azt nem is sejtettem. Ha véletlenül leptem meg őket, gyakran észrevettem, hogy rólam beszélnek. — Mit keres egy magyar Parisban? ife waamemmm ! Talán nem is léteznek már magyarok! Különös egy magyar, ki németül is tud! —s több efelékről. Ez a sugdosás és bizalmatlanság felette bántott, kerestem a magyarázatát, végre meg is kaptam. Éppen a német óráról jöttünk ki, melyen nagy kitüntetéssel mondtam el kívülről az egész Kranjsét, befejezve ezzel a tantárgyat, félévvel a tanév vége előtt. De la Noé intézte el a dolgot, úgy látszik a többiek megbízásától. — Magyarország gyáré ide, komoly, beszélni valóm van veled, kezdte a vallatást. — Ismered Ponsartot? Ponsart volt a lyceum laureatus bajnoka, az a csodagyerek, mint minden pátiéi lyceum nevel egyet, minden tantárgyból a nagy bajnok versenyre. III. Nipoleon elevenítette fel ismét ezeket a középkori versenyeket, amik különben Khinában is megvannak. A győztes koszorút kap és díszőrséget, azonkívül meghívják a közoktatásügyi miniszterhez ebédre. Mi azt tartottuk róla, hogy többet tud, mint az összes tanáraink együttvéve. Alapjában véve pedig egy szegény mosónő fia volt, ki éjjel-nappal tanult az ingyenkosztért, amit dicsőségéért kapott, mert ha babérkoszorú nélkül jön haza, irgalmatlanul kidobják. Ez volt Ponsart. — No, mit akarsz Tonsarttal, kérdem én egykedvűen. — Lásd Ponsart, ki laureatus a latinnyelvből és a görög nyelvből, ugyanilyen szorgalommal tanulja a németet is. Éjjel-nappal magolja, de azért csak úgy összetéveszti a nemeket és az erős ejtegetést a gyöngével, mint mi. Mig te, kit sohesero láltunk szótárral, meg a hol, honnan és hová helyhatározók vonzataiban sem tévedsz. Nem különöse ez ? — Bizony elég különös. — Nem tudnád okát adni? — De hogy nem. Csakhogy előbb megkellene kérdeznem a Náninkat, ki szintén sohasem tévedt a helyhatározók vonzataiban, bár hasonlókép sohasem láttam szótárt forgatni.) Beszélgetésünk alatt mindinkább többen csoportosultak körénk és nagy érdeklődéssel figyeltek ennek a furcsa vitának kimenetelére. Én magyarázatul még mindig csak azt a kitűnő középiskolai tanmódszert hajtogattam, mellyel nálunk a német nyelvet tanítják. — Nohát én megmondom, hogy miért tudsz te olyan jól németül, fakadt ki végre De la Noé, egyszerre átváltozva egész lényében. — C’est que tu est un sale alemand! Komisz német vagy! Ez a te tanmódszered. — Úgy van, német! Ki vele! ki vele fordított egyszerre száz torok, minden képzelhető nyelven, de a legtöbben francziául s talán Károlyigáborul. Iszonyúan fel voltak bőszülve ellenem és rószt perezet élek át, ha a pion véletlenül ott nem terem és szét nem ugresztja az egész csoportot. »Végre lelepleztek !« — ez volt az általános vélemény rólam. Én voltam az a titkos német kém, ami nélkül Francziaországban semmiféle egylet, intézet vagy hivatal nem létezhetik. Parisba küldtek, alaposan megismerni az otani viszonyokat és nyelvet, hogy jó szcigántokat tehessek hazámnak, Németországnak, ha majd felnőttten. Aki ismeri a Francziaországban napirenden lévő kémhajzát, ebben a bedír felfogásban semmi rendkívülit sem fog találni. A legtöbben különben nem is kutatták bennem a jövendőbeli kémet, elég volt vétkességemhz, hogy egyhangúlag németnek nyilvánítottak. Mér pedig a németet az egész, világon gyűlölik, de legjobban a francziák. Ettől az időtől kezdve nevem »prusco« maradt. Kerültek mint a belpoklolt. Még az exotikusok is megvetettek. Most lettem csak igazán exotikus, talán a legexotikusabb valamennyi közt. Úgy látszik nincs nemzet a világon, mely a némettel rokonszenvezne. A még hátralevő félévi ottartózkodásom valóságos pokollá fajult ebben a fegyházi szigorú intézetben, melyen csak a tanulókat összefüzző kollegialitás enyhített, — hanem nekem egy barátom sem volt; de százötven ellenségem, kik megvetettek, ha nem sértegettek. Megkisérlettem e barbér relfogás ellen akárhányszor igazolni magamat, de mindig süket fülekre akadtam. — A német mindig megtagadja nemzetiségét, ha idegenek közt van, volt reá a válasz. — felfogás, melyet én azóta életemben akárhányszor igazoltnak találtam. Mindenkitől visszautasítva, elhagyatva, százszor is összeátkoztam a németet, a német fajt, a német munkaéget, de különösen a német nyelvet, meg a Nánit, aki talán legkevésbbé szolgált reá, azért a szomorú elszigeteltségért, melyben miattuk búslakodtam. El sem búcsúztunk az év végén. Midőn a nagy beszélőszobába vittek, ahol anyám várt reám, mielőtt eltávoztunk volna, még vissza akart küldeni, hogy luseázzam el barátaimtól. — Nekem itt nincsen barátom, menjünk. Csak az igazgató nyújtott hivatalosan kezet s nagyon megdicsérte példás magaviseletemet, mellyel az egész intézet szeretetét megnyertem. A lelkiismeretes akadémikus egyszer sem látott az egész év alatt! Azóta beszélgetnek nekem a német kultúráról. Jó ez a tartalékos hadnagysághoz, de tanácslom mindenkinek, hogy tegye le letéti jegy mellett a portáshoz, amint átszálltz osztrák vonatról az idegen vonatra Budisnál, Pontebbánál vagy Podovlicskánál, mert ha veszi is némi hasznát külföldön a német nyelvnek, háromszor anynyi kellem ellenséget okozott neki. Erre tanítottak meg a francziák és az exotikusok a parisi Lucis Loius le Grandban. Igaz, hogy ezek a francziák és külföldiek csak iskolás gyerekek voltak, de ritka ikrek. A német császár és a szász király, II. Vilmos császár nejével együt a szász — XII. számú — hadtest nagy ősi gyakorlatai alkalmával a múlt hét óta Ibert király vendége. Az udvari ebédek egyikén Albert király mint a »jövő hadvezérét« ünnepelte a császárt, ki megragadóan népoasizban felelt. A két felköszöntő, ujabb fényes bizonyítéka ama benső és rendületetlen baráti viszonynak, mely a német ualkodóházak közt fennáll s mely egyik legrolárdabb kezessége a német egységnek. Vilos császár toasztja atyai barátja és hű tanácsadója, a szász király érdemeinek van szentelve. Albert király a mi uralkodóházunknak is nemcsak közeli rokona, hanem királyunk egyik személyes barátja és mindenkor a leglelkesebb előharczosa volt Ausztria-Magyarország és Németország benső szövetségénél. A krétai Ügy. A Standard-nak jelentik Athénből: Kréta paczifikálása kedvező lefolyást vesz. Egy részről Sakir pisa erélyes de pártatlan intézkedései, másrészről pedig a görög konzul sürgető előterjesztései folytán a török csapatok ellenállás nélkül foglaltak el minden fontosabb álláspontot. Gyilkosságok, represzaliák, vagy egyéb rendzavarások most már csak nagy ritkán fordulnak elő. A közvéleményre ravidszáltal nyomasztólag hat az a hír, hogy a honet-mtinápolyi osztrákmagyar képviselő a porta előtt olyan tartal- kok, áltul. inr -rmgwi -------------„ __ Német-orosz viszonyok. A »Pol. Korr.« pétervári levele Miklós orosz trónörökösnek a német hadgyakorlatokhoz Hannoverába legközelebb teendő utazásával foglalkozik s figyelmeztet arra, hogy az esemény ne becsültessék sem túl, sem a kellőnél alább, mert való, hogy az első sorban az udvariasság ténye, de azért ezt bizonyos politikai jelentőség is megilleti. Az orosz trónörökös utazása a meghívás alapján történik, mely már tavaly, II. Vilmos császár péterdorfi látogatása alkalmával létetett és elfogadtatott. Egészen rendkívüli eseményeknek kellett volna tehát bekövetkezni, hogy az utazás elmaradjon. A jelenlegi politikai helyzetben változások ez utazás folytán nem várhatók, mert egyrészt a hármas szövetség a dolgoknak nagyon szilárd alapon nyugvó állapotát hozta létre, melyet nem lehet egykönnyen megingatni; másrészt pedig a hármas szövetségen kívül álló hatalmak helyzetükkel meg vannak elégedve és nem törekszenek a jelen konstelláczió megváltoztatására. Ennek dacára a trónörökös németországi utazását Uoszországban megelégedéssel üdvözlik, mert azt várják, hogy ez a megnyugtatás újabb elemét fogja nyújtani. Királyunk a hadgyakorlatokon. Leitomiachl szept. 10. A király ma reggel fél hétkor Galiciából ide érkezett, ő Felsége fogadási és bevonulása nagyszerű manifesztácziója volt a leitomischli és környékbeli, a keleti csehországi és a szomszédos morvaországi nép loyalitásának és hazafias érzületének. A király őfelsége nyájasan válaszolt a helytartó és Lobkovitz hg. hódolatteljes üdvözlő beszédére, majd meghallgatta a katonai jelentést, mire a jelen voltak bemutatása következett. A Fellégének a tisztelgők mindegyikéhez volt néhány nyájas szava. Ezután a király a néphimnusz hangjai s a piaristák templomának tornyáról hangzó harsoncszó mellett, az ezrekre menő néptömeg lelkesült »lova« kiáltásai közt bevonult a városba. A város bejáratánál emelt diaddkapu előtt ő Felséget a városi tanács és a község képviseletében Kutzner polgármester hódolatteljesen üdvözölte s kifejezést adott azon logális érzelmeknek, hűségnek és odaadó ragaszkodásnak, melylyel Leitomiichl lakosa iga uralkodója iránt viseltetik. Ő Felsége a cseh nyelven tartott üdvözlő beszédre szintén cseh nyelven válaszolt. A diadalkapunál a katholikus papság, az evang. papság, élükön Dániel esperessel, a rabbinusok, a nőegyletek, az izr. hitközség s a kereskedelmi testület elöljárósága stb. várták ő Felsége megérkeztét. Az üdvözlés után ő Felsége a gyönyörően feldiszitett óriási Ringplatzon vonult át, ismételten kifejezést adva tetszésének és mindenfelé nyájasan intve köszönetét a szívélyes óvácziókert. A kastélyba érkezve, Wolkenstein gróf főkonyhamtstar.az. nA » A*srav"a rthfcSrilMSztTiselöiTK városi tisztikar és harmincs fehér ruhás polgárleány fogadta ő Felségét. A lövészek zenekara rázendítette a néphimnuszt s a király a zene hangjai mellett megtekintette a díszszázadot és a lövészek testületét s Nebuda főlövészmester jelentésére katonás köszöntéssel nyájasan válaszolt. Majd hosszasabban beszélgetett a Thurn-Thaxis-féle uradalmak igazgatójával, Höffinger főerdőmesterrel, Pacha káplánnal, Janik helytartósági tanácsossal stb. Ezután egy fiatal leányka üdvözölte ő Felségét s gyönyörű virágbokrétát nyújtott át, melyet ő Felsége nyájasan fogadott. Ő Felsége Hartmann ipariskolai tanítónőtől nagy érdeklődéssel tudakozódott az iskolai viszonyok felől és a belső termekben röviden időzvén, később a vártéren a lövészek s. Szokol-egyletek, valamint bandériumok elvonulását nézte végig. Utóbbiak századot képeitek és erős szép lovaikkal s az ország színeit viselő jelvényeikkel zajos »Slava«-kiáltások közt léptettek el az uralkodó előtt. Különösen szép látványt nyújtott a sloupnicei bandérium, mely régi cseh sapkát viselt sfistollal az úgynevezett »Podjebradká«-t, mely elnevezés Podjebrad György király után maradt fenn. Ő Felsége az elmenetelés alatt többször kifejezte tetszését s különösen a bandériumokat tüntette ki magas megelégedésének kifejezésével. Az elvonulás után ő Felsége reggeli 9 órakor lakosztályába vonult. Az egész városban a leglelkesültebb hangulat uralkodik. A környék és a szomszédos kerületek lakosságának ezrei rajzanak a város utczáin. Ő Felsége fogadtatásánál és bevonulásánál az egész városban a legpéldásabb rend uralkodott. Milán király tervei. Egy berlini lap Milán szerb ex-király jelen helyzetéről és törekvéseiről hosszú bécsi levelet közöl, mely ha nem éppen hivatalos körökből származik, úgy látszik, elég híven adja vissza az ott uralkodó felfogást. Levelező szerint: Milán teljes harczban áll az általa alkotott régensséggel. Ismételve oda nyilatkozott, hogy Szerbia ma az anarchia állapotában van s arra is czélzott, hogy egy napon Európa úgy fogja találni, hogy Szerbia nem képes az országban a rendet fentartani. Európát említette Milán, de Európa alatt Asztria-Magyaországot értette. E szomszéd beavatkozását várja tehát, még pedig a saját érdekében, mert újra a trónra áhítozik. Csakhogy, folytatja a levél, Milán alaposan térid. Kálnoky gróf kijelentette, hogy kész Riszticcsel és Gruiccsal is együtt dolgozni, míg a monarchia érdekeit nem sértik. E felfogáson Milán legutóbbi bécsi látogatása semmit sem változtatott. Milán szeretett volna Ferencz József király előtt hoszszasan nyilatkozni. Királyunk fogadta is és ^ A* «2^- Xmmm Ka«.aU J »vetkőzni, míg az ottani mozgalom az ország határain belől marad. Ha azokat átlépné, akkor Ausztrál-Magyarország ,majd rendet csinálna Szerbiában, de Milán kedvéért kis ujját sem mozgatja meg többé. Meglehet azonban, hogy a szerb régenség, melyről Milán most oly ellenségesen nyilatkozik, éppen ő ellene fogja kijátszani Natália királynét. Ha Milán azt hirdeti, hogy a régenség képtelen Szerbiát kormányozni, akkor megeshetik, hogy a régenség éppen ő rajta fogja bebizonyítani, hogy mégis csak erős kormány van Szerbiában.