Ellenzék, 1890. január-június (11. évfolyam, 1-146. szám)
1890-06-30 / 146. szám
I5 vik,igt el, Itt élt Ellenzék a delegáczióban. A delegátus urak szombaton befedi tanácskozásaikat. Ha valaki azt kérdené : mit védtek ez urak három heti üléseik elatt, arra csak azt válaszolhatnák : amit eddig. Más szóval: a szokott keleti fasisizmussal szavazták meg azokat abilliókat a melyeket a közös hadügymniszter az Ármádia harczképességének fokozására, a füstnélküli puskáim és a miket Kállay Boszniának izgatására kért. A delegátusok közzül a néhány ifjabb férfiú olykor a fejét rázogatta rettenetes milliók hallatára, egyszermásszor meg is mondták, hogy sok lesz a millióból, s a végén csendesen leszavaztak mindent amit tőlük isztak. Aztán, mint akik jól elvégezték dolgaikat, szépen eloszlottak. Olykor ugyan olyan nagy képüsüdéssel tanácskoztak a külpolitika, és a hadsereg kérdései felett, hogy a vili azt hihette, hogy ezúttal csak leúsznak néhány milliót, de a végén lett minden a hogy Kálnoky, Kállay és Bauer urak akarták. Kálnoky külpolitikájára rá mondák a helyest. Kállay bosnyák közigazgatási rendszerét felmagasztalták mértéktelen dicséretekkel, s bár Bauer int kissé meglegyintették a füstnélüli puskaporáért — de a véghatároatokban még is azt mondták ki, hogy minden úgy van jól a mikép a közös nadügyi kormány kitervezte, s ahogy a döntő körök megállapították. És mindezen tanácskozások belekerültek pár százezer forintba, s Bauer is milliókkal teli zsebbel vonulhatott visza Bécsbe — elkölteni a megszavazott milliókat. Azt persze a delegátus urak közül nem igen vette fontolóra egyik is, hogy azt a sok milliót honnan fogja a két állam pénzügyminisztere előtereméni, pedig aki olyan bőkezű a milliók osztogatásában, mint a delegátusunk, az legalább egy kis szemlét tartatott volna a pénzügyi helyzet, és az adózó polgárok fizetőképessége felett is. Mert hát igen könnyű dolog megszavazni a millókat, de igen nehéz és keserves dolog azokat a népeknek hibaadniok. Az, hogy a király vagy a miniszterelnök megvendégeli a delegatus urakat, még ez arra nem kötelezheti őket, hogy a népekkel szemben minden ko®oly érdekről megfeledkezzenek. Már pedig a delegatus urak ezt cselekedtél Minden egyébre gondoltak, csak a népek érdekeire nem. Ezt különben soha sem vették fontolóra sem Bécsben sem Budapesten, különben nem hizlalták volna fel a kozös kormányzatot azzal a rengeteg millióval, melyeket évenként a rendelkezésükre bocsátottak. Ezekből az eredményekből is megállapítható az a tény, hogy a delegáczió, mint a két állam kormányának bizalmasaiból szervezett testület nem képes a közös kormány túlhajtott követelésivel szemben állást foglalni, mert e testületben a közös kormányzat tényei nem részesülnek elég beható kritikában, elég hatályos ellenőrködésben s épen ebből kifolyólag is kell azt sürgetni, hogy a delegáczió intézménye átalakítsák, s mód nyuttassék a két állam parlamenti képviselete által gyakorlandó teljesebb ellenőrzésre. A parlamentek ellenzéki pártjainak arra kell törekedniök, hogy ez intézmény keretén belül is teljesíthetővé válljék az ellenőrzés kötelessége s hogy a két kormányt támogató többség ne gazdálkodhassék zavartalanul a nemzete vagyonával, s határozhasson szabadon a népérdekek kárára. Egy szóval: szükséges, hogy a két kormánynak a delegáczióban is meglegyen az ellenzéke nemcsak elenyésző kissebbségben, hanem olyan méretekben, hogy ezek fellépése valahára határt szabhasson a milliók esztelen pazarlásának. Vasúti csatlakozások Romániával. Ugron Gábornak Romániában néhány nagyobb birtokossal sikerült már évek óta érintkezést találni a gyimesi szorosban leezdő vasúti csatlakozás kiküzdése érdekében. Vilabart ez sikerült és épen most értesítenek, íogy a konvenczió a napokban fog aláíratni. Késedelmet rém a gyimen csatlakozás miatt szenved az ügy, harem egyezkedi tárgyát, még a második csatlakozási pont képezi: Vulkán, vagy Verestorony. A gyymesi szorost mindkét fél elfogadta. Hihetetlennek tartotta mindenki Ugrón tervét és ime fáradhatatlanságának eredménye meg lesz a székely nép és erdélyi részek nagy hasznára, mivel Galacz lesz ezután a mi közeli kikötőnk. Városok vizsgálat alatt. A belügyminisztérium, hír 8.eráit elhatározta, hogy a nyár folyamán megvizsgáltatja országszerte az összes rendszett tanácsú váratokat az illető alispánok — a négy- és kis községeket az illetékes főszolgabirák utján. Az utasítás a napokban küldetik szét. A belügyminisztérium megállapította a jegyzőkönyvi mintát i®, mely szerint a viszgálatot foganatosítani kell. Minthogy a belügyminisztériumban nincs oly törzskönyv, illetőleg nyilvántartás, mely a köztörvényhatóságokat, a rendezett tanácsú városok és községek főviszonyait tartalmazná és a legtöbb felügyelet következetes és folytonos gyakorlásának nélkülözhetetlen segédeszközei nyújtaná: el fog rendeltetni, hogy a fennemtett vizsgálatra egyidejűleg ezek az adatok is állítassanak egybe, melyek ama nyilvántartás czélszerű berendezéséhez szükségesek. Az állami italmérési jövedékre vonatkozó 1888. évi XXXVI. t.-czikk némely tatarozitainak kiegészítéséről szóló törvény végrehajtása iránt kiadandó ullubulás tárgyában a pénzügyminiszter által folyosó 34-ére egybehívott szaktanácskozás pénteken tartotta legutolsó ülését, mely reggel 10 órakor vette kezdetét. Az értekezleten ez előterjesztett végrehajtási utasítás tervezete ellen nagyobbszerű véleményeltérés nem merült fel s miután egyik kiküldött e tervezet több pontját módosító javaslatát is visszavonta, a tervzzet végleg m megállapítdtatott úgy, hogy az már néhány nap alatt a pénzügyminisztérium részéről ki is fog adatul. Dr. Wolkerle Sándor pénzügyminiszter a szaktanácskozmányban résztvett kiküldötteknek megjelenésokort meleg köszönetét mondva, a tanácskozást délután 2 órakor befejezettnek nyilvánította. Tizenegyedik évfolyam.’ SZERKESZTŐI IRODA: Belenagyar utcza 47-dik szám, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. AZ ,ELLENZÉK"eLŐFIZETÉSI DIJA: tyű im . . 16 írt II Negyedévre . . 4 írt. fdlfm . • • 8 írt || Egy hóra helyben 1 írt 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. Megjelenik mindennap, kivéve a vasár- és ünnepnapokat. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP, 145. szám. tp Kolozsvár, szombat, junius 28. 1890. KIADÓ-HIVATAL: Kolozsvártt, Belközép-utcza 88. szin. HIRDETÉSI DIJAK: Egy 8 czentimeternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttéri czikkek: garmond sora után 20 kr. fizetendő. Politikai hírek. A magyar delegáczió szombaton délelőtt 12 órakor adotta záró ülését. Kállay Béni közös pénzügyminiszter benyújtván az országos bizottságnak ő felsége által megerősített határozatait, a király nevében köszönetet mond a delegácziónak áldozatkészségéért és egyúttal a közös kormány köszönetét is tolmácsolja. Tisza Lajos gróf elnök megemlékezvén a delegáczió működéséről, beszédét a király éltetésével végzi, ami lelkes visszhangra talált. Miután Huszár Károly brat elnökségnek mondott köszönetet, az ülés véget ért. Uralkodók találkozása. Vilmos császár szombaton délután háromnegyed 4 órakor a német hajórajjal Hollingtorba érkezett. A császárt, a kikötő-hídnál a király és a királyi herczegek fogadták, akik a „Daneborg- gőzödön a császár elé mentek. A császár megérkezésekor egyűlövések dördültek el és a tömeg lelkesen ellenzett. Miután a király a magasabb rangú tiszteket bemutatta, a felségek az első, a trónörökös Henrik herczeggel, a második kocsiban foglalva helyet, a pályaudvarba hajtattak, hogy Fredensborgba utazzanak. A felségeket mindenfelől nagy lelkesedéssel üdvözölték. Az illetéktelen keresztelések tárgyában, beadott kultuszminiszteri rendelet ellen folyamatban levő mozgalommal kapcsolatban a következőket jelentik : Rómából vett jelentésünk szerint a kongregációktól csak hetek múlva érkezhetik meg a válasz, melynek tartalma megfelelően az egyház elveinek, csak a febr. 26-iki rendelet proskripeziója lehet. A Vatikánban nem annyira az ügyet, mint annak esetleges következményeit tárgyalják, és a határozat közlésével való késedelem egyik oka, hogy várják a magyar kortánynak lépését, a törvény revíziójára, mert Róma a magyar katholiczizmus hangulatáról, úgy arról is híven van értesítve, hogy egy kudurharczos kormány magát fenn nem tarhatná s hogy a magyar társadalom mitől sem retteg inkább, mint a lelkiismeretek ellen inditandó háborútól. Görög nyelvi ankét lesz ismét a közoktatási minisztériumban. A hét utolsó két napjára, julius hó 4-éra él 5 évé ven kitűzve s ezúttal az uj törvény végrehajtása ügyében fognak tanácskozni. A munkálat első része: a rekompenzáczionális tanterv tudvalevőleg kész, de most még a gyakorló megvalósítás kérdéseit kell tisztázni, kijelölni a tankönyveket s határozni olyan részletek fölött, melyeknél az egyes iskolák speciális viszonyaira kell tekintettel lenni. Azért ez újabb értekezletre épp a középiskolák közvetlen ismerői: a főigazgatók hivatalosak , kivülök még mintegy tíz gimnáziumi igazgató. Egyesült erővel. Már csak még is lesz végre valami a bolgár fejedelem ügyével. Legalább Rómában arról beszélnek, hogy Ausztria-Magyarország, Anglias Olaszország a bolgár jegyzék támogatására Konstantinápolyban közösen lépnek fel. (És aztán?) Kossuth leveléről. A budapesti napilapok vasárnapi számukban közük Polónyi Gézának Irányi Dánielhez az oraz függetlenségi párt elnökéhez intézett levelét, melyben azt kérdi: »Igaz, hogy Kossuth oly tartalmú levelet írt hozzá, melyben a turini kirándulás alkalmával neki fölajánlott 49-38 pártalakítást visszaalja ?« Irányi válaszában tagedj®, hogy a turni kiránduláskor 49-es pártalakításról volt szó. Irányi nyilatkozata szerint Kossuth azon levélben, melyet a turini látogatra vonatkozó iig múlt évi október 8-ától keltezve kaptam, Kossuth előadja azon bizalmas beszélgetést, a melyet a nála tisztelgett képviselőkkel folytatott s a mely közben használt egyes szavakra, minthogy a társalgás bizalmi s volt, tisztít- ne® —«16ksjö, de a melyeknek olyan értelmet tulajdonítani, mintha ő — bár jogosultságát nem tagadja, a személyeskedést helyeselné, nem lehet. Ő ugyanis, úgy saját tapasztalásából, mint a parlamentarizmus történelméből ezt a tanulságot merítette, hogy a vitatkozásoknak elvi magaslaton tartása a legjobb, a legtöbb sikert ígérő parlamentári taktika. Ilyen volt nézetem — mondjuk tovább — és ilyen ma is. Nagy erő van azon elvekben, igazságokban, nemzeti jogokban és aspirácziókban, melyeket a függetlenségi párt képvisel, bízni kell azoknk jövendőjében; meghozza azoknak diadalát a történelem elutasíthatalan logikája, ha a párt, mely azokat képviseli, egyrészt szett rendeltetéséhez hű marad, másrészt azoknk törhetetlen kitartással minden alkalommal tömör erővel védelmére kel, hát oda bnkludáltam ama bizalmas beszélgetésben, s oda konkludálok most is, hogy a parlamali vitatkozásokat elvi magaslaton kell tartai.« Ez körülbelül a levi lényege. Irányi nyilatkoznánk lényegét következő befejező szavai képzik: »hogy miféle leveleket kapott a volt kományzó s mik voltak a jelenlétében kiejtett némely egyes szavak, azt biz én nem kéértem tőle, de nem gondolom, hogy bércsal szén kiejtett egyes szavak is a 49-es iránya vonatkoztak volna. Egyébiránt ma már jó ideje, Kossuth is nem a 49-iki stározat, hanem csak az inkompatibilitás alaján áll. De nem gondolom továbbá, hogy a brini kirándulás alkalmával bárki is tagjaink közül Kossuthnak a 49-es pártalakjt fölajánlotta volna, először mert különbenit a volt kormányzó mint rendkívül fontos rigót levelében bizonyosan megemlíti valapedig nem teszi, másodszor mert te a túri látogatásról a pártkörben részletes jelenti tettét s ezt legtávolabbról sem érintette holott hű képét kívántad adni a történtnek , bár többen jelen voltak az értekezleteiteik veled együtt Kossuthnál jártak, egy sem vonta kétségbe előadásod hitelességé s azt a párt tudomásul vette. Miután a nagyazafi — ma már fájdalom nagy hontalnak — levele lényeges tartalmát előadtam, it elész tehetségében ugyanazon okból mar tartom közlendőnek, mely a közzétételtől vak vételekor visszatartott s mely okot ug»y rendkívül nagyszámú értekezlet, mint külösen Ugron Gábor barátunk is méltányolta helyeselt. Zárom szavait azon forró kívánsággal, hogy a» legyates, a baráti összetartás, melyre Kossuth el meggyőzően int, mielőbb teljesen helyreállja közöttünk, amire «mindnyájunknak lövikt saját kötelességünk. Ugyancsak ef egyben Hermann Ottó képviselő is nyilatik kijelentve hogy Kossuth levelinek a átalakitásra szóló része nem függ össze amni „kirándula», mert az csak neki s11. Ő volt ugyanis, ki privatim ily pártolásra czélzott. A magyar közgazdaságról. — Két czikk. — II. Első sorben a vám- és tarifa-politika lenne hivatva terményeinknek piaczot teremteni ; igaz ugyan, hogy e tekintetben Ausztriától függő helyzetünk sokban akadályoz, de egy czéltudatoa és következetes eljárás mindig megtermi gyümölcseit, míg az eddig divatozott kapkodás csak érdekeink mellett aót eredményezné, anynyit mindenesetre ki lehetne vinni, hogy legalább a fogyasztási piactől távolabb eső országok irányában hátrányban ne legyünk és már ez maga sokat segítene földmivelésünkön. Mindig gondoskodtak közgazdászainak az ipar és kereskedelem igényeinek kielégítésére szükséges, személyes hitel számára bőséges pánztárforrásokról s ezt helyesen cselekedték, de elmulasztották a földmüvelés emelésére megkivántató hitel jutányos kielégítéséről gondoskodni, holott egész Európában a földhitelkölcsönök után számíttatik legolcsóbban a kamat. Pedig vajmi könnyű lett volna, kivált eleinte, e czélra nagy és olcsó tőkéket betelepíteni, s ezen a bajon még ma is lehetne segíteni, ha az állam némi előnyben, és esetleges károsodások ellen, némi biztosítékban részesítené az e czélra kínálkozó olcsó tőkét. Ezen pedig segíteni kell, ha Magyarország jólétét előmozdítani akarjuk, mert a reálhitel közvetítésével foglalkozó pénzügyi magánvállalatok kamatlába magasabb, mint a föld tényleges renéje, pedig a földrente egyik európai államána sincs oly magas, mint nállunk. Egy ily irányú intézkedés nemcsak az általános jólét emelkedésében, de ez adóképesség emelkedése által, államháztartásunk viszonyainak javulásában is nyivánítaná jó hatásai, és még soka varni sem kellene a jó eredményre. Számtalan apró vízszabályozó társaság működik az országban a panaszét, mégpedig helyes és egységes terv hiányában csekély eredménnyel és exorbitáns nagyságú költséggel,z egy oly általános baj, mely a termékeny folyammellékek lakóit sújtja, a földmivelés felvirágzását meghiúsítja, sőt még mindinkább fenyegető catastropháknak tesz ki egész vidékeket. Ezen a bajon sem lehet apró eszközökkel, szétforgácsolt erővel, esetről-esetre változó eljárásan valgo kapkodással segíteni; itt csak egy nagy egységes mű létesítése hozhat segélyt. E czélra el kellene készíttetni egy nagy tudományú, mélyen gondolkozó és combináló legelsőrendű szakemberrel, az egész ország hidrographiai tervrajzát, mely kiterjeszkedne a folyamviszonyokat befolyásoló összeg physikai tényezőkre, egész országban egységesen. Egy ily tervezet alapján lehetne egy valóban czélirányos vízszabályozást létesíteni, az ország szívén átvonuló hajózható csatornákkal, alkalmas helyeken öntözésre és hajtóterére felhasználható vízfogakkal, melyeknek csatornái levezetnék egyszersmind a belvizeket is, egy ily vízszabályosan étlenné változtathatná a nagy ár egész területét, eloszlatná az árvizek veszélyét, hajókozhatókká tenné a folyókat, s így olcsó szállítási eszközökről gondoskodna. Egy ily szabályozási mű többet tenne az ipar előmozdítására is, mint minden állami dédelgetés, s a nemzeti vagyon gyarapodását és pénzügyeinek rendezését eredményezné mielőbb. De erre komoly akaraterő, a mindennapi routinon felülemelkedő szellemi munka, önálló és eszközökben gazdag gondolkodásmód, szóval oly tulajdonokra volna szükség, melyeket fájdalmasan nélkülöztünk közgazdász államférfiaink legtöbbjében. Vannak oly kisebb iparvállalatok, melyeken földmiveléssel kapcsolatban önként keletkeztek, és nagyon jó hatással lehetett volna gazdászatunk fejlődésére, ilyen egy tetemes és haladásnak indult területén Magyarországnak, a szeszipar, melyet azonban a folyvást válloló és mindig salyombodó adórendszer addig üldözött, migyen most már végleges pangásnak néz elé, ezt életképessé tenni egy hálás és könnyű gazdászati feladat lenne. Az oly földműves, ki termését és épületeit az elemi csapások ellen biztosítani akarja, legalább is oly összegeket kénytelen biztosítási díjakra elfizetni, mint amennyit évi államadója kitesz, holott ha a biztosítási ügyet ha az állam venné kezébe, tekintve az elemi károk megközelítőleg egyenlő összegét, ezek az adóforintok után beszedendő krajczárok által könnyen és minden kockázat nélkül lennének fedezhetők, és nem vándorolna az őstermelő népességnek annyi milliója évente, többnyire külföldi spekulánsok zsebeibe. Az állami biztosítás majdnem egyenértékű kedvezmény volna az államadó elengedésével a municipiumok felhasználásával olcsón lenne kezelhető. Pedig alig elképzelhető azon impulzus hordereje, melyet egy ily intézkedés a földmivelésnek adna. Igen nagy gondot kellene fordítani a gazdászati szakiskolák színvonalának emelésére és sok egészen gyakorlati földmíves iskola felállítására, hogy a gazdászati szakértelem, melynek hiánya országszerte oly sajnosan tapasztalható, általánosabbá válljék. Említenem sem kell, hogy még számtalan kisebb jelentőségű kérdés van, melyeknek gyakorlatias megoldása, kedvező lenne az általános jólét emelésére, de minthogy én nem egy speciális programra megírását vettem czélba, ezek felsorolásától tartózkodom, és csakis a gazdászati politikában követendő irányelveket kívántam jelezni, és a főbb bajok némelyikére reámutatni, melyeknek elhárítása után lehet csak ésszerűleg reményleni, hogy hazánkban a produktió lendületet nyerjen, hogy a termelési ágak fokozatosan is természetszerűleg emelkedjenek és hogy a nemzeti vagyon örvendetesen gyarapodjék. Tudom, hogy sokan »agrárius”nak fognak nevezni, azon czímmel illetni, mely nállunk a maradiság és reaktió megbélyegzésére konsecráltatott, pedig biztosíthatom azokat, hogy én oly kevésbé vagyok agrárius mint industriaista, sőt hogy ezen termelési ágak ellentétes szembeállítását nagyon is észszerűtlennek tartom, nem vetélytársak azok, hanem egymásból folyó átalakulása ugyanannak az önfentartási ösztönnek, annak a kényszernek, mely a kultúra keletkeztével a termelést létrehozta. Az ipar intenzívebb faja a termeléslésnek és biztosítéka a nemzeti vagyonosodásnak, de egy nélkülözhetetlen előfeltétele van s ez az őstermelés előrehaladott virágzó állapota, ez azon biztos alap, melyen egy életerős ipar izmos gyökeret verhet, s melynek hiányában csakis elkényszeredve vegetál. Mig magyarok reformjainknál mindig csak somszédainak utánzására szorítkoztunk és sangvinicus temperamentumunknál fogva intézményeink legfejletebbjeit igyekszünk meghonosítani ; de a szükségletet, a vágyat, mely másutt a reformokat megelőzni szokta, nem a helyi összeműködő tényezők nyomása, nem a tények logikája idézte elő, nem egy megelőző állapot, mely természetes fejlődése közben egy magasabb kategória elérésére törekszik, azért oly sikertelenek újabbkori intézményeinek, mert az átmeneteli állapotokra, az intézmények múlhatatlan szükséges előfeltételeink megteremtésére gond nem fordittatott, mert a talaj nem lett előkészítve, melyben gyökereket verhettek volna. Így történt hogy az ipar utáni hajsza közben a földművelés érdekeit elhanyagoltuk, melynek felvirágzása pedig önkényt és minden külsegély nélkül előidézte volna az ipart, mindenütt, ahol azt a tényezők egyensúlya megengedi. Ezen okoknál fogva szállottam előbb a közvetlen állami beavatkozás ellen. A tények logikája bölcsebb minden álomférfiúi e kombinátiónál, s ha a tényleg jelentkező kívánalmak akadályait elhárítjuk, a haladás nyomban mutatkozik. Ma a földművelés elé tornyosulnak ily akadályok, hárítsuk el azokat és fejlődésének indul az ipar is. És általános jólétre fog változni szorongatott anyagi helyzetünk. CAIUS MUCIUS’ Panicza kivégzése. P a n icá n, a volt bolgár őrnagyon, a fejedelem ellen tervezett összeesküvés felől, szombaton végrehajtották a haditörvényszék ítéletét, mely őt golyó halálra ítélte. Délelőtt 10 órakor huszonegy katona golyójával testében halt meg a bolgár hadsereg egykor leghaliásab katonája, a nép kedveltje a nagyravágyó Panics. Az utolsó pillanatig titokban tartották, hogy a fejedelem meg fogja erősíteni a halálos ítéletet. Jóformán bizonyosra vette mindenki, hogy Panica kegyelmet kap, csak a a fejedelemhez legközelebb állók tudták a valóságot. Mikor Stambulov az elutazó fejedelmet az ország határáig kísérte, magával vitte Panica ítéletét s Ferdinánd fejedelem Lompankánál, a hajón, erősítette meg azt aláírásával. Szófiába visszajővén, magával hozta Stambulov az elítélt számára a halt.ac iti-