Ellenzék, 1922. március (43. évfolyam, 59-73. szám)
1922-03-15 / 59. szám
Cluj- Kolozsvár, 1922. március 15.29 itt tárgyal a kamarai titkárai, bukaresti értekezlete (s Saját tud.) Caciula Miklós iparkamarai titkár tegnap Bukarestbe utazott. Útjának célja, hogy részt vegyen a csatolt területek hat (Kolozsvár, Arad, Nagyvárad, Marosvásárhely, Temesvár és Brassó) iparkamarájának Bukarestben tartandó titkári értekezletén. Az értekezlet az erdélyi és bánsági iparkamarák jövő sorsának megbeszélésével foglalkozik. Elsősorban is tisztázni akarják azt, hogy miképpen fog ezután történnia kamarák fenntartására szükséges anyagiak kiutalása. A Titulescu-féle adótörvények értelmében az iparkamarák közvetlen illetékkivetési joga április elsejével megszűnik s ezen az időponton túl az állami költségvetés keretében biztosítják az iparkamarák fenntartására szükséges összegeket. Ez az eljárás bonyolult, nehézkes és amellett bizonytalan is. Életbelépése esetén a csatolt területek kamarái gyakran kerülnének abba a helyzetbe, hogy tisztviselőik fizetését képtelenek volnának folyósítani, a kiküldésekre nem állana rendelkezésre kellő fedezet s az irodai szükségletek beszerzése is minduntalan akadályokba ütközne. Az iparkamarák ennek elkerülése céljából egységesen azzal a kéréssel fordultak a kormányhoz, hogy eltérően a Titulescu-féle adótörvény rendelkezéseitől, utasítsa a pénzügyigazgatóságokat, hogy a D. cédulából befolyó adók 12 százalékát közvetlenül szolgáltassák ki a kamarák számára. A kamarák azután ez összegekből saját hatáskörükben fedeznék mindennemű anyagi szükségletüket. Erre a fölterjesztésre a kormánytól semminemű válasz nem érkezett A kamarai titkári értekezlet tehát elsősorban is erre akar határozott választ kapni, miután a kérdés helyes megoldásától függ jó részben, mennyiben tudják a kamarák a csatolt területek közgazdasági életének érdekeit szolgálni. Foglalkozni fog az értekezlet azzal a közel egymillió lejre menő összegnek sorsával is, amelyet a csatolt területek városai által városi, vám és egyéb illetékek címén a múlt év folyamán beszedett összegek százalékaként az iparkamarákat illnti, de amelyet az érdekelt hat iparkamara ez ideig nem kapott meg. A városok ezt az összeget állítólag a kormánynak szolgáltatták b-3, a kormány azonban nem osztotta szét az érdekelt erdélyi és bánáti iparkamarák között. A nagyváradi iparkamara, amely megtudta, hogy ezt az illetéket a régi királyságbeli iparkamarák megfelelő arányban mind megkapták s így pl. Bukarest ily címen iparkamarája részére hatszázezer lejben már részesült, javasolta a többi itteni iparkamarának, hogy ezt a kérdést vessék felszínre. Így kerül ez most a kamarai titkári értekezlet elé, amely az illetékes helyen megteszi a lépéseket, hogy az őket megillető illetékrészesedéseket a múlt évre visszamenőleg meg(Saját üld.) Az Oroszországban maradt hadifoglyok, illetve túszok hazaszállítása hatalmas tempóban halad előre. Végre-valahára az a helyzet, hogy két három hónapon belül az utolsó magyar hadifogoly is itthon lesz. A múlt héten Junghert Mihály dr. magyar külügyminiszteri osztálytanácsos összeállította az öszszes,még Oroszországban lévő hadifoglyok jegyzékét. Az Elanzék abban a helyzetben van, hogy ezt a névjegyzéket Erdély közönségének tudomására hozhatja. A közlést mai számunkban kezdjük meg és három részletben be is fejezzük. Ha valakinek olyan hozzátartozója van még Oroszországban vagy Szibériában, akinek neve a névjegyzékben nem fordul elő, közölje velünk azonnal, hogy az illetékes fórumok tudomására hozhassuk. Mai számunkban a krasznojarszki túszok névjegyzékének első falát közöljük. A krasznojarszki fogolytábort egyébként az elmúlt hetekben már teljesen, feloszlatták. Háromszázötven hadifogoly már Moszkvában van közülök s a többi is útban van. Minthogy a jegyzék válogatás nélkül az összes magyar anyanyelvű hadifoglyok neveit tartalmazza tekintet nélkül arra, hogy erdélyiek, magyarországiak vagy felvidékiek-e, mi is a teljes névsort közöljük. A nevek mellett álló rövidítések a következők : ő=őrnagy, sz=százados, fh=főhadnagy, h=hudnagy, z=zászlós, ha=hadapród, gy=gyalog‘·3, ö=önkéntes, at=altiszt. ro / I Hadifoglyok: Albrecht Károly (fh), Ambrovics Lajos (z), Andor Elek (fh), Bornemissza Dénes (sz), Biolly István (h), Bokor Béla (ha), Buda József (ha), Báló Lajos (h), Bálla Tamás (gy), Barth Rudolf dr. (h), Boskovitz Ernő (z), Bellán Mátyás (z), Bakó Géza (h), Benyovszky András (h), Bárdos Jenő (h), Bálint Gábor (ha), Bauer Leó (&), Benedek István (ha), Buricsek Ferenc (z), Balázsy Béla (z), Barnótzky Bertalan (ha), Bencik József (ha), Rusa Ignác (h), Biró Mór (sh), Becsey Károly (sz), Barbirer Vilmos (sz), Brandstaetter Ferenc (sz), Bogár Vilmos (zászlós), Biró Sándor (?), Barna Dán kapja s ehhez való igényét ez évre is elismertesse. Erdély és Bánság közgazdasági érdekei, feltétlenül azt kívánják, hogy az iparkamarák anyagi szükségleteinek biztosítását jövőre is úgy oldják meg, hogy azok soha még pillanatnyi anyagi zavarba se kerülhessenek. Éppen azért remélhető, hogy az értekezletnek kívánságait a kormány kellően fogja méltányolni. Piel (hadnagy), Bartos Pál (hadnagy), Bossányi Béla (főhadnagy), Bokor László (h), Bornemissza József (z), Bihari József (h), Bonda Béla (h), Butykay Barna (h), Berényi János (h), Bóka János (h), Czillinger József (h), Czeglédy János (z), Szakó József (z), Csánky Gyula (fh), Csen- Igery János (z), Gsiszér Béla (z), Csausz Zoltán (zászlós), Csepán Antal (zászlós), Csesznák Sándor hőmérnök, Csesznák Sándor dr. (z ügyész, Csinády Gábor (z), Csizmadia Győző (fő gazdasági tiszt), Csernák Dezső (z), Dudás Ödön (ha), Dús Ferenc (h), Debreczeny Ödön (ha), Deák József (z), Demjándy Gusztáv (ha), Domjáncsitó József (h Ataviksban), bárói Diószeghy Béla dr. (z), Dani János (gy), Drahos Gyula (sz), Dohiszta János (h), Engelmann Gyula (sz), Emánuel Vilmos (ha), Engelbrecht Károly (h), Erkulentz Ernő (z), Erdélyi Lajos (h), Erkel Tibor (ha),Eiselt Vince (z), Emődy József (h), Ehlert Márton (h), Eördög András, (z), Evant Károly (?), Fey Gusztáv (o), Frank Mór (ha), Fehér Vilmos (ha), Frisch József (z), Fodor Miklós dr. (h), Fodor István dr. (h), Franciscs József (ha), Ferenczy Gyula (z), Farkas István (h), Frank Béla (z), Ferenczi Ede (fh), Frey János (ha), Fisch József (ha), Faludy Ivor (h), Fröhlich Sándor dr. (h), Felhő Gábor (h), Fülöp István (ha), Forschner János (ha), Förster Viktor dr. (fh), FinkérFrigyes (h), Futó Ferenc (h), Fehérvári Lajos (fh), Feiszt Rudolf (h), Ferenczi Antal dr. (z), Fischer (?), Fehér Sándor dr. (fh), Gróbl Imre (sz), Golka Lajos (sz), Gergelyfy László (z), Gáspár Mihály (fh), Göőz József (h), Grünfeld Béla (z), Gonla Béla (ha), Gillyen Kálmán (fh), Gerber Izidor dr. (h), Gebhard Dezső (h), Goldstein Barnát (h), Gróf Endre (sz), Gorsich Guidó (sz), Garmaetz Viktor (fh), Gara Ármin dr. (h), Hruskó Ferenc (sz), Hódosy Géza (z), Hercz Béla (h), Hirschfeld Sándor (z), Haján Béla (fh), Hutzig László (z), Homoki Sándor (z), Hetényi Miklós (ha), Hauri Albert (fh), Hauser Béla dr. (fh), Hetarik István (h), Hausleuer Walter (h), Hertelendy Vince (z), Hrdina Gyula dr. (h), Hári Dezső (z), Halmai Béla (fh), Hagyi Sándor (z), Hajagos Józse^ az oFMrsz^i maoor foglyk és taolintara Feloszlatták a krasznojeurszki fogolytábort. Jleannek haza a foglyok. Scapineri kapitány írta: Cholnoky László — Nos, signore, jól csináltam ? ... *' van elégedve velem?* — Huszohatodik születésnapomat a treviasói kiskórházban értem meg. Utazás közben ert a háj: eszméletlen állapotban szállítottak be az akkor még opszettazerű kórodába, ahol a legfaizarrabb rendszertelenségben hevertünk aviharvert ágyakon és ahol egy-egy letörött kalandorral, elszerencsétlenült iparlovaggal képviselve volt a világ minden nemzete. Az első napon, amelyen az eszméletemet visszanyertem, a baloldali szomszédom, egy élesarcú, pompás dalmata előzékenyen felült az ágyában, fejével udvariasan biccentett és bemutatkozott: — Vittorio Scapineri, a Vörös Csillag tengerhajózási társaság hajóskapitánya vagyok ! Amikor pedig megkérdeztem tőle, hogy mely betegség juttatta oda, elmosolyodott, kezéből tölcsért csinált és diszkréten a fülembe súgta: — Delirium tremens, signore! Vagy amint önök, magyarok oly tekervényeseit mondják : szesz okozta rezgőrj! A vízkárán már túlestem, most már csak pihenek! Visszabólintottam, azután a többi betegre fordítottam a szót. — Csendes derék fickó ez valamannyi ! — mondta a kapitány, —csak az, ott a hatosszám ágyban, az utálatos, és kellemetlen! Dió raio, de mily rettentőm szemtelen! Valami postatiszt az ördög adta, hanem hozzá hasonló pimasz frátert életemben sem láttam, pedig elhiheti, hogy a matrózaink sem tartoznak a szende rózsaleányok közé !.... Egyébként csak figyelje meg pár napon keresztül ! De elég volt egy huszonnégy óra is, hogy a postatisztet meggyűlöljem. Mert ahogy a beszédünk a kapitánnyal hangosabbra fordult, azonnal ránk szólt, hogy fogjuk be a szánkat, mertaludni akar. Amikor az apáca, a drága jó Angelika nővér behozta az ebédet, a postatiszt pimaszul turkálni kezdett az ételben és kijelentette, hogy másutt az ilyen moslékot a sertéshizlalás céljaira szokták előnyösen értékesíteni. Csak ez orvossal nem mert szemtelenkedni, mert az, amint a postatiszt nyöszörögni kezdett, hogy meg kell halnia ilyen lehetetlen ápolás mellett, mutatóujjával megkopogtatta a homlokát és barátságosan azt mondotta: — Az ön gyomorbaja, kedves barátom, az semmi, az majd elmúlik néhány hét alatt !-----Itt van az igazi baj, barátocskám, ifi!----- Magácska egy kevéssé fokad !----- Addio Illyeoko: mi boldogan nevettünk, a postatisz, pedig még ádázabb gazságokra határozta magát. Pár nap múlva azonban a kapitány is, én is a nappali órákra falaslaentükt és délutánonként sétálgathattunk a kórház kertjében. Amikor először jártunk a pompás, délszaki virágok között, karomat betöltöttem a kapitány karjába és boldogan felsóhajtottam: — Mily jó, hogy nem kell hallanom annak a pimasz fráternek a szemtelenkedéseit!... Az ilyesmit úgy elfelejti az ember, mint a nyomasztó álmot. A kapitány idegesen legyintett: — Önök, magyarok, lágylelkű emberek! De én itt születtem és mi trevizóiak, mi nem felejtünk! . . . Azt, hogy engem is megbántott, azt még csak meg tudnám bocsátani neki, hanem azért, hogy Angelica nővért is úgy meggyötörte, azért meg fogja harapni a nyelvét! Alkonyodott már, amikor az ápolónő visszaterelgetett bennünket Már az ágyban feküdtünk ismét, amikor a kapitány halkan odaszólt hozzám: — Nem jól érzem magamat . . . azt hiszem, az éjjel történni fog velem valami!... De ne ijedjen meg, mio caro amico, majd elmúlik a baj! Álmomban a csopaki ligetekben jártam, ittuk az aranysárga bort és viháncoltunk a Tarányi kisasszonyokkal, amikor félelmes hörgésre és sikoltozásra ébredtem. A kapitány leszállt az ágyáról, fuldokolva hívogatta az istent, hogy szedje le testéről a skolopendrákat, amelyek kiszívják a vérét. ELLENZÉK