Ellenzék, 1922. március (43. évfolyam, 59-73. szám)

1922-03-15 / 59. szám

Cluj- Kolozsvár, 1922. március 15.2­9 itt tárgyal a kamarai titkárai, bukaresti értekezlete (s Saját tud.) Caciula Miklós iparkamarai titkár tegnap Bukarestbe utazott. Útjának célja, hogy részt vegyen a csatolt területek hat (Kolozsvár, Arad, Nagyvárad, Marosvásárhely, Temesvár és Brassó) iparkamarájának Buka­restben tartandó titkári értekezletén. Az érte­kezlet az erdélyi és bánsági iparkamarák jövő sorsának megbeszélésével foglalkozik. Elsősorban is tisztázni akarják azt, hogy miképpen fog ezután történni­­a kamarák fenn­tartására szükséges anyagiak kiutalása. A Titulescu-féle adótörvények értelmében az iparkamarák közvetlen illetékkivetési joga április elsejével megszűnik s ezen az időpon­ton túl az állami költségvetés keretében biz­tosítják az iparkamarák fenntartására szük­séges összegeket. Ez az eljárás bonyolult, nehézkes és amellett bizonytalan is. Életbe­lépése esetén a csatolt területek kamarái gyakran kerülnének abba a helyzetbe, hogy tisztviselőik fizetését képtelenek volnának folyó­sítani, a kiküldésekre nem állana rendelkezésre kellő fedezet s az irodai szükségletek beszer­zése is minduntalan akadályokba ütközne. Az iparkamarák ennek elkerülése céljából egységesen azzal a kéréssel fordultak a kor­mányhoz, hogy eltérően a Titulescu-féle adó­törvény rendelkezéseitől, utasítsa a pénzügy­­igazgatóságokat, hogy a D. cédulából befolyó adók 12 százalékát közvetlenül szolgáltassák ki a kamarák számára. A kamarák azután ez összegekből saját hatáskörükben fedeznék mindennemű anyagi szükségletüket. Erre a fölterjesztésre a kormánytól semminemű válasz nem érkezett A kamarai titkári értekezlet tehát elsősorban is erre akar határozott választ kapni, miután a kérdés helyes megoldásától függ jó részben, mennyiben tudják a kamarák a csatolt területek közgazdasági életének érde­keit szolgálni.­­ Foglalkozni­­ fog az értekezlet azzal a közel egymillió lejre menő összegnek sorsával is, amelyet a csatolt területek városai által városi, vám és egyéb illetékek címén a múlt év folyamán beszedett összegek százalékaként az iparkamarákat illnti, de amelyet az érdekelt hat iparkamara ez ideig nem kapott meg. A városok ezt az összeget állítólag a kormány­nak szolgáltatták b-3, a kormány azonban nem osztotta szét az érdekelt erdélyi és bánáti iparkamarák között. A nagyváradi iparkamara, amely megtudta, hogy ezt az illetéket a régi királyságbeli iparkamarák megfelelő arányban mind megkapták s így pl. Bukarest ily címen iparkamarája részére hatszázezer lejben már részesült, javasolta a többi itteni iparkamarának, hogy ezt a kérdést vessék fel­színre. Így kerül ez most a kamarai titkári értekezlet elé, amely az illetékes helyen meg­teszi a lépéseket, hogy az őket megillető ille­­tékrészesedéseket a múlt évre visszamenőleg meg­(Saját üld.) Az Oroszországban maradt hadifoglyok, illetve túszok hazaszállítása ha­talmas tempóban halad előre. Végre-valahára az a helyzet, hogy két három hónapon belül az utolsó magyar hadifogoly is itthon lesz. A múlt héten Junghert Mihály dr. magyar külügy­miniszteri osztálytanácsos összeállította az ösz­­szes,még Oroszországban lévő hadifoglyok jegyzékét. Az El­anzék abban a helyzetben van, hogy ezt a névjegyzéket Erdély közön­ségének tudomására hozhatja. A közlést mai számunkban kezdjük meg és három részletben be is fejezzük. Ha valakinek olyan hozzátar­tozója van még Oroszországban vagy Szibé­riában, akinek neve a névjegyzékben nem for­dul elő, közölje velünk azonnal, hogy az il­­­­letékes fórumok tudomására hozhassuk. Mai számunkban a krasznojarszki túszok névjegyzékének első falát közöljük. A kraszno­­jarszki fogolytábort egyébként az elmúlt hetek­ben már teljesen, feloszlatták. Háromszázötven hadifogoly már Moszkvában van közülök s a többi is útban van. Minthogy a jegyzék válo­gatás nélkül az összes magyar anyanyelvű hadifoglyok neveit tartalmazza tekintet nélkül arra, hogy erdélyiek, magyarországiak vagy fel­vidékiek-e, mi is a teljes névsort közöljük. A nevek mellett álló rövidítések a követ­kezők : ő=őrnagy, sz=százados, fh=főhad­­nagy, h=hu­dnagy, z=zászlós, ha=had­­apród, gy=gyalog‘·3, ö=önkéntes, at=al­tiszt. r­o / I Hadifoglyok: Albrecht Károly (fh), Amb­­rovics Lajos (z), Andor Elek (fh), Bornemissza­­ Dénes (sz), Biolly István (h), Bokor Béla (ha),­­ Buda József (ha), Báló Lajos (h), Bálla Tamás (gy), Barth Rudolf dr. (h), Boskovitz Ernő (z), Bellán Mátyás (z), Bakó Géza (h), Benyovszky András (h), Bárdos Jenő (h), Bálint Gábor (ha), Bauer Leó (&), Benedek István (ha), Buricsek Ferenc (z), Balázsy Béla (z), Barnótzky Ber­talan (ha), Bencik József (ha), Rusa Ignác (h), Biró Mór (sh), Becsey Károly (sz), Barbirer Vilmos (sz), Brandstaetter Ferenc (sz), Bogár­­ Vilmos (zászlós), Biró Sándor (?), Barna Dá­n kapja s ehhez való igényét ez évre is elismer­tesse. Erdély és Bánság közgazdasági érdekei­, feltétlenül azt kívánják, hogy az iparkamarák anyagi szükségleteinek biztosítását jövőre is úgy oldják meg, hogy azok soha még pilla­natnyi anyagi zavarba se kerülhessenek. Éppen azért remélhető, hogy az értekezletnek kíván­ságait a kormány kellően fogja méltányolni. Piel (hadnagy), Bartos Pál (hadnagy), Bossányi Béla (főhadnagy), Bokor László (h), Bornemissza József (z), Bihari József (h), Bonda Béla (h), Butykay Barna (h), Berényi János (h), Bóka János (h), Czillinger József (h), Czeglédy János­­ (z), Szakó József (z), Csánky Gyula (fh), Csen- I­gery János (z), Gsiszér Béla (z), Csausz Zol­­­­tán (zászlós), Csepán Antal (zászlós), Csesz­­nák Sándor hő­mérnök, Csesznák Sándor dr. (z ügyész, Csinády Gábor (z), Csizmadia Győző (fő gazdasági tiszt), Csernák Dezső (z),­ Dudás Ödön (ha), Dús Ferenc (h), Debreczeny­ Ödön (ha), Deák József (z), Demjándy Gusztáv­ (ha), Domjáncsitó József (h Ataviksban), bárói Diószeghy Béla dr. (z), Dani János (gy), Drahos Gyula (sz), Dohiszta János (h), Engelmann Gyula (sz), Emánuel Vilmos (ha), Engelbrecht Károly (h), Erkulentz Ernő (z), Erdélyi Lajos (h), Erkel Tibor (ha),Eiselt Vince (z), Emődy József (h), Ehlert Márton (h), Eördög András, (z), Evant Károly (?), Fey Gusztáv (o), Frank Mór (ha), Fehér Vilmos (ha), Frisch József (z), Fodor Miklós dr. (h), Fodor István dr. (h), Franciscs József (ha), Ferenczy Gyula (z), Farkas István (h), Frank Béla (z), Ferenczi Ede (fh), Frey János (ha), Fisch József (ha), Faludy Ivor (h), Fröhlich Sándor dr. (h), Felhő Gábor (h), Fülöp István (ha), Forschner János (ha), Förs­­ter Viktor dr. (fh), Finkér­­Frigyes (h), Futó Ferenc (h), Fehérvári Lajos (fh), Feiszt Rudolf (h), Ferenczi Antal dr. (z), Fischer (?), Fehér Sándor dr.­ (fh), Gróbl Imre (sz), Golka Lajos (sz), Gergelyfy László (z), Gáspár Mihály (fh), Göőz József (h), Grünfeld Béla (z), Gonla Béla (ha), Gillyen Kálmán (fh), Gerber Izidor dr. (h), Gebhard Dezső (h), Goldstein Barnát (h), Gróf Endre (sz), Gorsich Guidó (sz), Garmaetz Vik­tor (fh), Gara Ármin dr. (h), Hruskó Ferenc (sz), Hódosy Géza (z), Hercz Béla (h), Hirschfeld Sándor (z), Haján Béla (fh), Hutzig László (z), Homoki Sándor (z), Hetényi Miklós (ha), Hauri Albert (fh), Hauser Béla dr. (fh), Hetarik Ist­­­ván (h), Hausleuer Walter (h), Hertelendy Vince (z), Hrdina Gyula dr. (h), Hári Dezső (z), Hal­­mai Béla (fh), Hagyi Sándor (z), Hajagos Józse^ az oFMrsz^i maoor foglyk­ és taoli­ntara Feloszlatták a krasznojeurszki fogolytábort. Jleannek haza a foglyok. Scapineri kapitány írta: Cholnoky László — Nos, signore, jól csináltam ? ... *' van elégedve velem?* — Huszohatodik születésnapomat a tre­­viasói kiskórházban értem meg. Utazás közben ert a háj: eszméletlen állapotban szállítottak be az akkor még opszettazerű kórodába, ahol a legfaizarrabb rendszertelenségben hevertünk a­­viharvert ágyakon és ahol egy-egy letörött ka­landorral, elszerencsétlenült iparlovaggal kép­viselve volt a világ minden nemzete. Az első napon, amelyen az eszmélete­met visszanyertem, a baloldali szomszédom, egy élesarcú, pompás dalmata előzékenyen felült az ágyában, fejével udvariasan biccentett és bemutatkozott: — Vittorio Scapineri, a Vörös Csillag tengerhajózási társaság hajóskapitánya vagyok ! Amikor pedig megkérdeztem tőle, hogy mely betegség juttatta oda, elmosolyo­dott, kezéből tölcsért csinált és diszkréten a fülembe súgta: — Delirium tremens, signore! Vagy a­mint önök, magyarok oly tekervényeseit mond­ják : szesz­ okozta rezgőrj! A vízkárán már túlestem, most már csak pihenek! Visszabólintottam, azután a többi betegre fordítottam a szót. — Csendes derék fickó ez valamannyi ! — mond­­ta a kapitány, —­­csak az, ott a hatosszám ágyban, az utálatos, és kellemetlen!­­ Dió raio, de mily rettentőm szemtelen! Va­lami postatiszt az ördög adta, hanem hozzá hasonló pimasz frátert életemben sem láttam, pedig elhiheti, hogy a matrózaink sem tar­toznak a szende rózsaleányok közé !.... Egyébként csak figyelje meg pár napon ke­resztül ! De elég volt egy huszonnégy óra is, hogy a postatisztet meggyűlöljem. Mert ahogy a beszédünk a kapitánnyal hangosabbra for­dult, azonnal ránk szólt, hogy fogjuk be a szánkat, mert­­aludni akar. Amikor az apáca, a drága jó Angelika nővér behozta az ebédet, a postatiszt pimaszul turkálni kezdett az étel­ben és kijelentette, hogy másutt az ilyen mos­lékot a sertéshizlalás céljaira szokták előnyö­sen értékesíteni. Csak ez orvossal nem mert szemtelenkedni, mert az, amint a postatiszt nyöszörögni kezdett, hogy meg kell halnia ilyen lehetetlen ápolás mellett, mutatóujjával­­ megkopogtatta a homlokát és barátságosan azt­­ mondotta: — Az ön gyomorbaj­a, kedves barátom,­­ az semmi, az majd elmúlik néhány hét­­ alatt !-----Itt van az igazi baj, barátocskám,­­ ifi!----- Magács­ka egy kevéssé fokad !----­- Addio I­llyeoko:­ mi boldogan nevettünk, a pos­­­­tatisz, pedig még ádázabb gazságokra határozta magát. Pár nap múlva azonban a kapitány is, én is a nappali órákra falaslaentükt és dél­utánonként sétálgathattunk a kórház kertjében. Amikor először jártunk a pompás, délszaki vi­rágok között, karomat betöltöttem a kapitány karjába és boldogan felsóhajtottam: — Mily jó, hogy nem kell hallanom an­nak a pimasz fráternek a szemtelenkedéseit!... Az ilyesmit úgy elfelejti az ember, mint a nyomasztó álmot. A kapitány idegesen legyintett: — Önök, magyarok, lágylelkű emberek­! De én itt születtem és mi trevizóiak, mi nem felejtünk! . . . Azt, hogy engem is megbántott, azt még csak meg tudnám bocsátani neki, hanem azért, hogy Angelica nővért is úgy meggyötörte, azért meg fogja harapni a nyelvét! Alkonyodott már, amikor az ápolónő visszaterelgetett bennünket Már az ágyban feküdtünk ismét, amikor a kapitány halkan odaszólt hozzám: — Nem jól érzem magamat . . . azt hiszem, az éjjel történni fog velem valami!... De ne ijedjen meg, mio caro amico, majd elmúlik a baj! Álmomban a csopaki ligetekben jártam, ittuk az aranysárga bort és viháncoltunk a Tarányi kisasszonyokkal, amikor félelmes hör­­gésre és sikoltozásra ébredtem. A kapitány leszállt az ágyáról, fuldo­kolva hívogatta az istent, hogy szedje le testéről a skolopendrákat, amelyek kiszívják a vérét. ELLENZÉK

Next