Ellenzék, 1923. június (44. évfolyam, 121-144. szám)
1923-06-02 / 121. szám
Cluj-Kolozsvár, 1923. június 22 A szegénység számom vására Szombattól, szombatig. — Szerelmeslevelek, amelyek zálogba kerülnek — Az Ellenzék tudósítójától — Úgy csöndben, szégyenlősen megáll a kasszát, a nagy irodai könyveket, a pénzt, a mindent adó pénzt védő korlát előtt. Úgy csöndben azután lehúzza az ujjáról a gyűrűt. Messze veszett évek, lányos emlékek, csókos szerelmek visszajáró rózsái, mintha kiülnének sápadtra ráncosodott arcára és mintha a ráncok között sós marású könny csatornázna végig, amely a szája széle vékony vonalán vész el a bámuló pillantások elől. — Még a megboldogult férjemtől kaptam, amikor jegybe jártunk. Több szava, több könnye nincsen. Csak a szemébe, a két nagy bágyadt tűzgolyóba lángolnak fel régi lángok. Az emlékek utánakúszó árnya fészkelőre fogja a kezét, amellyel gyűrűs ujjáról a gyűrűt akarja lehúzni. De itt a zálogházban nincsen helye az ellágyulásoknak. A becsüs, a pénztárnok nem fizeti meg a sós könnyeket és a szekrények, amelyeknek ajtaja a szegénység, a nyomorúság, hirtelen lecsúszott emberek jobb múlt- ■ ját őrzik, nem muzsikálják vissza a sajtokat, nem érzik a mögöttük rejtőző tárgyak hangtalan beszédjét, csak rájuk borulnak, mint vascement tetejű életet fogó sirok. — Mit tegyek ? —sir újra az asszony. Ennem csak kell, anélkül nem élhetek. Még a megboldogult is megbocsát odaát, mert kenyérre kell. A gyűrű a finom, érzékeny mérlegbe hull, azután csak négy gyűrött bankó, egy cédula, egy pár napi rendes koszt és sok-sok könny, a szegénység könynyei beszélnek róla. Majd egyszer talán visszakerül arra az ujja,amelytől vért serkentve került le. „Hát ezért mit adnak ?“ Sután, félénken jönnek be.Hirtelen összekapkodott csomagok, ruhadarabok, asztalkendők, ágyruhák, törülközők nagy egyvelege ott fekszik a becsüs előtt. Kint az utcán még félelem, fogódottság remegtette meg a lábakat, szégyenlőssé tette az arcokat, de itt bent a kis szűk szobában a zálogház sajt hangtalanul orgonázó irodájában az arcokról lesimulnak .A szégyen nagy rózsái, a lábak inaiból kifonódnak a remegés bizsergető kis szikrái. Akik először vannak itt, néhány pillanatnyi zavar után már csak a pénzre, szegénységük utolsó rongyait vásárló, nyomorukat jobb ebédekre váltó pénzre gondolnak. És egyszerre csönd lesz, a becsüs arca, amelyen a keménység feszítette ki hideg lapját, ellágyul. A keze, amely máskor merev mozdulattal adja vissza az értéktelen tárgyakat, most tétovázik, már az ötödik tárgyát utasítja vissza az előtte álló öreg asszonynak. — Hát azért mit adnak ? A piszkos batyuból levelek hullanak a becsüs elé. Betűk, amelyekből a valamikor szerelem lángolt valaki felé. Betűk, amelyeket elfakított az idő, a lángokat kivalasztotta belőlük, csak a levendula illatot hagyta meg. Nem szól a becsüs semmit sem, elfordítja a fejét, pillantását nem meri az asszony égen kérdő pillantásába belekapcsolni. A keze bizonytalanul tolja vissza az eléje hullott szerelmeslevél csomagot. Mindenfajta, uram! Az egyik zálogházban kicsi a forgalom, itt csak értéktárgyakat vesznek át. Jókor van még, a direktor úr ráér még, valamit mondani. — Naponta legalább hetven-nyolcvan ember jön hozzánk, csak értéktárgyakat, ezüst- és aranyneműt fogadunk el. Nagy a szegénység uram! Azt kérdezi, hogy melyik társadalmi osztályból kerülnek ki a betevők ? Hát erre csak azt felelhetem, hogy nincsen különbség. Jönnek hozzánk mindenféle emberek, nem lehet osztályozni. A havi forgalom meghaladja a 300.000 lejt. De ezt az összeget természetesen kényünk-kedvüik szerint tudnánk fokozni, de nagyon megválogatjuk azokat a dolgokat, amelyeket elfogadunk. Nagyon drága ma a pénz és így csak nagy tőkével lehet dolgozni. Tizennyolc-húsz százalék a rendes kamat, amit szedünk. Ez ma oly kevés, hogy csak igen jelentéktelen az a profit, amely zálogügyletekből származik. — Mérhetetlen a szegénység, uram ! A szegénység nagy vámszedői A paloták magas sorai megszűnnek. Kint vagyunk a külvárosban. A földből alig emelkedtek ki a házak. A nyomor borzalmas szája tátongva mindig éhesen kiált. Pőre gyerekek, akiknek az élete fagyos ölelésben fogamzott. Laposra szirt mellű anyák, akiknek melléből a tüdőbaj bacillusai vándorolták át az új életek vércsatornáiba. Férfiak, apák, akik izmukat csak száraz kenyérre tudják váltani. Itt nagy ára van a szegénységnek. Lelketlen emberek, akik a szegénység méheiből egyszerre a gazdagság magas horizontjaira akarnak emelkedni a magas vámszedők. — Szombattól szombatig. Ez a határidő, munkáscsaládok szakadozott rongyai, nyári-téli ruhadarabjai, télen pedig a nyáriak kerülnek a kapzsi kezekbe. Mert rendesen úgy van, hogy a tülőbajos gyereknek kell, az asszony lábán fájósan bizseregnek a visszérek, arra meg orvosság kell. A munkabér, aminek egy hétre kellene elégnek lennie, már hétfőre vagy keddre elfogy. — Akkor bizony nincs más hátra — mondja az egyik ember — a „kézizálogolás". Az kérem úgy megy, hogy nem megyünk ugyan a zálogházba, hanem vannak olyan „dugzálogosok", mindenre adnak valamit. Szombaton este azután, amikor a munkabért megkapjuk, duplán vissza kell fizetni. Ez jó segítség magunk fajta embernek, nekik, meg jó üzlet. A diáknyomor Besszarábiából semmit sem hoztak, csak szegénységüket, meg akadályt nem ismerő akarásukat. Orosz diáklányok, meg diákok. A nyomor beszédes jelei rávetődött már jó fiatalon öreg arcukra. A hónap első felében még csak megélnek abból a néhány fejből, amit hazulról kapnak, de tizenötödike után a jegyzetek, a kopott ruhadarabok, apró kis emléktárgyak kerülnek náluknál pénzesebb emberek feneketlen zsákjába. Itt is nagy a kamat, összeroppanó fiatalságuk,amely verekszik a nyomorral és nem akar előtte tehetetlenül térdre hullani. Pedig a cél oly messze, rosszul táplált fiatal lányok, fiatal emberek éhesen, rongyosan hányan esnek össze, mielőtt győzelmesen szemébe nevetnének. — Mi már hozzászoktunk, tizenötödikétől elsejéig soha sincsen pénzünk — mondja az egyik diáklány. — Tizenötödikén a ruha és a fehérnemű kerül sorra. Így mondja és a hangjában annyi beihargia van. e— i—» .3. erdélyi pisai Muslus státus múltja és jelene tik. A kolozsvári Szt. Mihály-templom Még csak a Szt. Mihály-templottba térünk ki röviden. A kolozsvári Szt. Mihály-templom a kolozsvári egyházközség falain juta, vagyis nem azegész erdélyi Sciemizmus közös vagyona, hanem szorosan vett egyházközségi tulajdon. Az egyházmegyében ugyanis az egyes egyházközségeknek is autonóm szervezetük van, minden egyes egyházközségnek meg van a saját nagyobb vagy kisebb " vagyona, amelyet főpásztori felügyelet és ellenőrzés mellett az egyházközség tanácsa gondoz, kezel a plébános elnöklete alatt. A kolozsvári Szt. Mihály-templom keletkezésének idejét pontosan meghatározni nem lehet: az okmányok a sokféle gazda kezén elkallódtak. 1406- bán IX. Bonifác pápa bullája búcsút engedélyez mindazoknak, akik a régóta épülő, templom befejezését elősegítik. Zsigerrend I414-ben" visegrádi fogsága után annyit ad, hogy befejezhetők az építkezések. 1422-ben György püspök a felállítandó oltárok fölött mondandó szentmise fölött rendelkezik. Izabella királyné távozásával, Martinuzzi halálával 1551. után a lutheránusok annyira megszaporodtak és oly szabad kezet nyertek, hogy a templom a kezükbe került. Petrovics Péter királyi, helytartó az oltárokat és a szentképeket eltávolította. A lutheránusok tanát 1540-ben vette fel Heltai Gáspár kolozsvári plébános. Omlási egyházi tanító és Bakacsi Gáspár iskolaigazgató-tanító példájára Kolozsvár. A megmaradt katholikusok plébánosa Adorján volt, a templom 1551-ig katholikusoké maradt. 1566-ban János Zsigmond az unitáriusoknak adja. „1566-ban visszajővén a gyulafehérvári egyházgyűlésről, Dávid Ferenc, a kedvelt szónokot vállain vivé a piaci nagy szentegyház termeibe, amely addig a lutheránusoké volt és egész Kolozsvár unitária vallásra menettül..." 1603-ban Kolozsvár kiűzte a jezsuitákat és Básta közeledésének hírére visszahívta őket. Básta 1503. IX. 29-én, Szt. Mihály napján, a jezsuitáknak adja a templomot, akik azonban csak 1604. március végéig tarthatták azt még, mert Básta végleges távozásával az unitáriusok visszaveszik ,és 1716-ig zavartalanul bírják. Ez idő alatt a templom háromszor végezte, utoljára 1697-ben. ut. 1716. II. 31. gróf Sieimé tábornok ..a templotttöt. a katholikusoknak visszaadja. " A templom építéséhez hozzáfogtak állítólag már i1...Géza idejében (1141— 1161.) 1160-ban, mikor a király a Rajna mentéről hozott települőket. „Beköltözők" „Insassen" volt a nevük, tehát semmi közük a szászokhoz. Mit igazolnak e történelmi adatok? Hogy a Szt. Mihály-templom építésére a pápa gyűjtést rendeztetett, hogy Zsigmond király uralkodása alatt épült s a király maga is hozzájárult visegrádi fogsága után annak építéséhez, de hogy pénzt adott-e és mennyit, azt nem tudhatni. Zsigmond akkori korlátolt viszonyai között alig adhatott jelentékeny hozzájárulást s semmi bizonyíték arra, hogy országos javakból utalt volna ki valamit. Nem is utalhatott, mivel akkor nem voltak oly országos javak, igazolják ez adatok, hogy az eredetileg katholikus teflont kezdettől fogva, 137 éven át volt katholikus kézért. 137 év múlva a hívek vallásukat változtatván, protestáns templom lett s maradt mintegy 150 éven át, de 1716 óta visszaadatult a katholikusoknak s azóta 200 év alatt változatlanul katholikus templom. A cikk a bizánczi Sofía-templomnak török mecsetté átalakítását, katholikus templomoknak protestáns kézre jutását, vagy megfordítva, történelmi precedensekül hozza fel annak igazolásául, hogy az új hatalom a maga tetszése szerint rendezkedett be vallásilag is, amikor valahol egy régi hatalom helyét elfoglalta. A török hódításra s az izlámnak e hódítás nyomán erőszakos térfoglalására hivatkozni ma a XX. században és keresztények között talán mégsem szerencsés hivatkozás. Ép oly kevéssé találó analógia az európai vallási hullámzások alatti eseményeket felhozni. Ismeretes dolog ugyanis, hogy a templomok és intézmények ezekben az időben jórészt nem egyik népről a másikra mentek át, hanem ha a nép elhagyta előző vallását, magával vitte az új vallásra templomát papjaival együtt, akik a vallásvállozás élén állottak. Így történt ez a kolozsvári Szt., Mihály-templommal is. Mikor Steible generális viszszaadta a katholikusoknak, amit a cikk hangulatkeltés okából oly romantikus mezbe öltöztet, igazában csak eredeti tulajdonsainak adta vissza, akik azt építették. Avagy most, évszázadok után viszszatérjünk a „cuius regia, illius religio,“ „kié az ország, azé a vallás” korszakára ? Vagy tán pusztuljunk , innen azért, mert ebben az országban kisebbségbe jutottunk ? Ez a többségi elvfurcsa következményeket vonna maga után. Maga után vonhatná az állam tönkrejutását. Mi történne ezen elv alapján, ha például Európának kétharmadát lefoglaló szláv gyűrű összébie kezdene szorulni ? Mi itt a, középen, románok és magyarok, menthetetlenül elpusztulnánk a többi kisebbségekkel együtt. Szovjet-Oroszországban maga a szét-, törtTéletlennek látszó ,ortodox egyház szétdarabolva hever a szovjet lábaiba. fia a pár excellence katholikus francia nemzet megengedte, magának Azt a kedvtelést, hogy a katholikus egyházat szekularizálja, szerzeteseit kizavarja, templomait elvegye, ebbe a vallásilag egységes, ősi kultúrájú, erőteljes ország nem pusztult ugyan bele, de neki sem vált előnyére. Kénytelen volt minden radikalizmusa mellett a templomokat visszaadni az egyháznak. Romániában kultúrharcot provokálni nagyon kétes kimenetelű vállalkozás. Ez egyenlő lenne a táji kisebbségek üldözésével, ami nem válhat az állam megerősödésére. A hatalom két élű kard, mellyel ha valaki jobbra-balra vagdalkozik, esetleg ömagát sebezi meg. ' ' * Tisztában vagyunk a minket ért tmadás célzatával, amely minden bizonykodás dacára sem a tárgyilagos igazságot szolgálja, hanem kifejezetten intézményeink lerombolására tör, tehát kultúrharcot akar. Nyugodtan nézünk minden tekintetben a jövő elé .Igazságunk tudatában, azon igazságunk tudatában, hogy mi erdélyi katholikusok intézményeinket szorgalommal s takarékossággal létesítettük, soha senkiét nem kívántuk el, • nem törtünk sem a görögkeleti, sem a görögkatholikus egyház megbántására, tőlük sem a régmúltban, sem a közelmúltban nem kívántunk el templomokat, iskolákat, sem vagyonukat, amivel dicséretükre legyen mondva, Szebenben, Brassóban, Balázsfalván és más helyeken elég tekintélyes mértékben rendelkeznek. Bízunk a Mindenhatóban, hogy igazainkban meg fog védelmezni s bízunk a higgadabb román közvéleményben is, hogy a mesterséges izgatások dacára józan belátásnak adva helyet, becsülettel szerzett jogaink és javainkban nem fog háborgatni. (5. A.) ellenzék Feloszlatták a lakáshivatalt Hivatalos helyről nyert információnk szerint Vaitoianu belügyminiszter pénteken reggel érkezett rendeletével ,feloszlatta a rendőrség épületében levő lakkasivatalt.A belügyminiszter döntése végi kívánsága a lakást igénylő közönségnek. A rendőrség lakáshivatala ugyanis azon a címen, hogy kivételes kormányintézkedés alapján áll, igen sok esetben lakoltatott ki olyan családokat is, melyek a rendes törvények értelmében nem lettek volna kilakoltathatók. A bolsevisták csapatokat koncentrálnak Bukarest, júniusi. Az Universal úgy értesül katonai köröktől, hogy a bolsevikiek május hó eleje óta nagyszámú csapatokat koncentrálnak a Dnyeszter túlsó partján. Számos gyanús egyént sikerült elfogni, akik kémkedés céljából jöttek át Besszarábiába. A lap szerint Ropovics tábornok bukaresti útja ezekkel a csapatkoncentrációkkal van összefüggésben. (Rader.) MINDEN KÖNYV* ^folyóiratLepagenád^