Ellenzék, 1924. június (45. évfolyam, 122-144. szám)
1924-06-01 / 122. szám
ELLENZÉK KISEBBSÉGI ÉLET Az utolsó szalmaszál Azt a történelmi fordulópontot, melyen régi gondtalan életünk véget ért s kezdetét vette gondokkal küszködő uj helyzetünk, az összeomlás idejének szoktuk nevezni. Való igaz, hogy azokban a süketen rohanó napokban sok minden összeomlott, minek még megingására sem tudtunk azelőtt gondolni. Azonban nem minden. Lelkünkben túlélte ezt a messzimúltnak tetsző időt valami névtelen bizalom és csökönyös hit: az új idők szelleme, a vágot rendező hatalmak akarata nem engedheti meg, hogy visszaessünk sokkal mélyebbre annál is, ahonnan a szerencse népei a boldog önrendelkezés és a könnyű élet verőfényébe felemelkedtek. Az összeomlás, úgy látszik, csak most ezekben a közelmúlt hónapokban vált teljessé. Mintha a reménytelennek tetsző küzdelmek elkoptatták volna sokunk lelkében az élethit utolsó pilléreit is. Az utolsó szalmaszál után kapkodnak ezek a kivándorlást hirdetik az egyetlen kivezető útnak a nyugalomba, hol a munkának gyümölcse, a gyermekeknek jövője van. Afelött is vádoroltak ki emberek, sokan, kiknek egyszerű életét a gazdasági kényszerűség ösztöne hajtotta. Ma is a jobb megélhetés és a munkának érdemesebb látszatja érleli nagyrészt ezt az elhatározást. Ma is virágjában áll a szemérmetlen hazugságokkal hivalkodó embervásár, mely életreménységeket és utolsó erőfeszítéseket vált fel biztos pénzre. A terjedelmes hirdetések mellett ma is feltünedeznek az újságok közleményei közé besimított színes és hazug leírások, melyek a nagy tengereken túl mindent ragyogónak és könnyűnek mutatnak. Eleve gondoskodnak ezek a gonosz emberismerettel összerótt szövegek, hogy ellensúlyozásukra szánt becsületes írás ne túl sok hitelre találjon. Mind e nyomorúságok mellett kivándorlásra ma más okok is hajtanak. Nehéz volna ezeket sorra kimetszeni az elhatározások összeforrt egészéből, érezzük azonban ezeknek az okoknak folytonos jelenlétét, mert mindegyikünk lelkét nyugtalanítják. Céltalannak és hiábavalónak érezzük életünket: hiányzik belőle valami, ami nélkül nem teljes. Valami, ami életünk kicsiny céljai felett álló célt, mindennapi munkánk felett álló eredményt jelentene. Ki vagyunk valahonnan kapcsolva, ahonnan tartalom áradhatna életüinkbe. Egy helyben járnak a lábaink, nem jutunk előbbre. A menekülés mindebből tényleg csak a kivándorlás volna ? Ma még, igaz, semmiféle magasabb, szerves és működő egységnek tagjai valóban nem vagyunk. Az, ami hiányzik életünkből, az együttműködés biztató tudata. Az utolsó, törékeny és bizonytalan szalmaszál ezen nem segít. Kevés próbálkozásra illik jobban a közmondás, hogy „csöbörből vödörbe" jut vele az ember. Az, kit reménytelensége űz ki messzi országok ismeretlenségébe, még sötétebb reménytelenségekkel fog találkozni az idegenben. Akiknek a lelke közös munkában való részesedésre van berendezve, enélkül csonka és béna marad mindig és mindenütt. Egyszerűbb és biztosabb orvosság az új együttműködés megteremtése. Annak az erős tudatnak felnevelése az új helyzetben is, hogy hatalmas emberek felett való közösségnek vagyunk atomjai, melynek ereje mögött reménnyel végezhetjük munkánkat s nevelhetjük nyugodt életre gyermekeinket. Ennek az emberek felett álló közösségnek megszületése a mi munkánkon múlik : társadalmi szervezettségünk arányában nőnek az arányai, fegyelmezettségünk mértéke szerint az ereje. S. I. WIAf WWWWWWWWWWWWWW Új magántanár. Dr. Goga Jánost, a kolozsvári belgyógyászati klinika első tanársegédét a közoktatásügyi miniszter a kolozsvári belgyógyászati fakultására magántanárnak nevezte ki.A Magántisztviselők nagygyűlése. A romániai Alkalmazottak Szövetsége június hó elsején, délelőtt 9 órakor a Redoutban közgyűlést tart, amikor is szövetségük kiépítésének módját fogják megvitatni. Az Alkalmazottak Szövetsége a kereskedelmi alkalmazottak és magántisztviselők közös szervezete, amely már eddig is több ezer tagot számlál és tagjai körében élénk kulturális tevékenységet fejt ki. 3 Cluj-Kolozsvár, tv, 11. 122. szin Izgalmas vita a parlamentben a cotrocenii robbanás miatt Nem sikerült megállapítani a katasztrófa okát — Az ország védelmét nem érinti egyetlen raktár leégése. — Mardarescu hadügyminiszter válasza Iorga interpellációjára Bukarestből jelentik. A szenátus ülésén Hasnas képviselő követeli a robbanás bűnöseinek megbüntetését. Kérdezi a kormányt, miért vannak a muníció raktárak a város közepén, veszélyeztetve a polgárok életét és vagyonát.. Bratianu Vintila pénzügyminiszter kijelenti, hogy majd a hadügyminiszter adja meg a szükséges felvilágosításokat, egyelőre annyit mondhat, hogy a veszély teljesen el van hárítva. Ezután folytatták a kommercializálási javaslat vitáját. Bartolomeu püspök pártolja a javaslatot, majd Disescu előadó polemizál Cantacuzinóval. A vitát ekkor félbeszakítják és Mardarescu tábornok hadügyminiszter szólal fel. Kijelenti, hogy a katasztrófa okait még nem sikerült megállapítani, biztosítja a szenátust, hogyha hanyagság történt, a bűnösöket meg fogják büntetni. Lehetséges, hogy fatális véletlenség okozta a tűzvészt. Lehet, hogy bűnös kezek munkája. A katonai és polgári hatóságok nyomoznak ebben az ügyben. Azok, akik azt hiszik, hogy számos munícióraktáraink közül egynek az elpusztulása veszedelmet jelenthet az ország védelmére — nagyon csalódnak. A kár komoly, de távol áll attól, mint eleinte hitték. Az anyagot azért tartották a fővárosban, mert nincs mindenütt megfelelő praktikus raktár. A hadügyminiszter beszédével az az ülést véget ért A kamara ülésén Iorga kérdezi a kormányt, mi az oka a katasztrófának, van-e kapcsolat a tűz és a pyrotechnikumnál előfordult bizonyos visszaélések között, ki tudja-e a kormány nyomozni a bűnösöket, pótolható-e a veszteség, ígéretet tehet-e a kormány, hogy ilyen dolgok nem fognaismétlődni ? Costinescu fővárosi printr segítséget kér a robbanássújtott lakosság számára. Mardarescu tábornok hadügyminiszter foglalkozik a katasztrófa okaival és megállapítja, hogy ilyen szerencsétlenségek nemcsak nálunk történnek, hanem másutt is. Parisban a lőporraktár felrobbanása 600 áldozatot követelt, súlyos katasztrófa volt a varsói is. Egyetlen raktár leégése seholsem zavarhatja meg az ország védelmét. Romániának van annyi muníciója, hogy senki sem támadhatja meg, ha nem lesz elég muníciónk, vitéz katonáink bajonettel kezükben is elegendők lesznek határaink védelmére és ha még bajonettünk sem lesz, katonáink puszta ököllel is meg fogják tenni kötelességüket. Az ellenzék tiltakozik, mire Mardarescu megismétli, hogy a tűz vagy hanyagság, vagy véletlen, vagy bűnös kezek munkájának eredménye. Maniu Gyula: Egész biztos, hogy hanyagság. Jorga nincs megelégedve a válasszal. A kormány nem tette meg az előzetes intézkedéseket az ilyen katasztrófa elkerülésére. Kérdezi, miért tartják ezeket a raktárakat Bukarestben, ahol könnyebben lophatnak. Ismeri a román katona vitézségét, de a modern háború nem ökölharc, hanem eszközök harca és a hadseregnek fel kell lennie szerelve a legmodernebb anyagokkal. Példás intézkedéseket kér az idegenek inváziója ellen. Mardarescu hadügyminiszter kijelenti, hogy a municióraktárakba csakis olyan emberek mehettek, de akik tiszták, mint kristály. Degenfeld Imre grófot a Schwartzerbe zárták Egy előkelő magyar arisztokrata tragikus sorsa. — A turf diadalaitól addig a bizonyos „eltűnt” arany cigarettatárcáig (Az Ellenzék budapesti tudósítójától.) Húsz, huszonöt évvel ezelőtt a legelőkelőbb magyar arisztokraták közé tartozott Degenfeld Imre gróf. A Magyar Lovaregyletnek igazgatósági tagja volt, barátai közé számíthatta a gőgös Csekonics Gyula grófot és a még gőgösebb Batthyány Elemért. A turfán pedig valóságos bálvány volt Degenfeld, akinek kék, fehér kettősszalagos istállódresszét minden győzelem után viharosan megtapsolta a nép. Kitűnő versenylovai közül a híres Inczyable előkelő helyet foglal el a nemes telivérek panteonjában, míg az ő keze alatt nőtt fel a magyar zsokék két legnagyobb büszkesége, Janek Géza és Bonta Ferenc. Abban az időben még úgy ismerték Dégenfeld grófot, mint akinek elpocsékolhatatlanul nagy vagyona van. A bookmakerek remegtek óriási öszszegű fogadásaitól és senki sem csodálkozott rajta, amikor hire járt, hogy a dúsgazdag mágnás megint palotát vásárolt valami párisi vagy bécsi szinésznőcskének. Köztudott dolog volt, hogy Dégenfeld mindig különvonatot füttetett, ha Párisba vagy Bécsbe utazott, otthon, Budapesten pedig szekérszámra küldte a virágot egy még ma is hires primadonnának. Ez az élet azonban nagyon drága és a Dégenfeld-vagyon rohamosan fogyni kezdett. Pláne mert a gróf még kártyázott is, tragikus baccaratcsatákat viva meg a Nemzeti Kaszinóban, amíg automobilja egész éjszakákat várt a sötét Kossuth Lajos utcán, a mágnások klubjának arany- és verfényben égő ablakai alatt. Nem lehet biztosan tudni, hogy mikor következett be az első, súlyos anyagi katasztrófa. Az ilyesmi mindig büszke titokban történik az arisztokraták életében. De tény, hogy a kék, fehérszalagos dressz egyszerre csak eltűnt a túrból, viszont Dégenfeld Imre grófot annál többet lehetett látni a budapesti mulatóhelyeken, a korzón, színházban. A dunaparti Bristol-hotel bölcs, öreg pincére meg is jegyezte: „Valami baj lehet ezzel a Dégenfelddel! Nem szeretem, soha sem jelent jót, ha egy gróf kávéházba jár!" Aztán lassanként ki is derült, hogy bizony igaz. Inczyable gazdája csődbe került, gyámság alá, szegény ember lett, aki nem fog már többé gyémántokat vásárolni a nőknek. No nem lett azért egészen szegény, a hatalmas família nem hagyta el a tékozló fiút aki eleinte jókora apanázst kapott az édesanyjától. Csakhogy aki sokhoz szokott, az nem éri be kevéssel. És Degenfeld Imre nem tudott lemondani gavallér passzióiról, így történt, hogy pénz után való kétségbeesett hajszájában kénytelen volt igénybevenni régi és gazdag életének barátait. Sikerült és nem sikerült kölcsönök, méltatlan pumpok szomorú útján haladt egyre lefelé Dégenfeld és egyszerre csak odajutott, hogy a külsejéről is meglátszott a szegénység. Kicsiny, sovány, de még mindig rugalmas termete megroppant. Sárgás arcát fölszántotta a gond, szeméről eltűnt a monokli, ápolatlanul nőtt bőrszínű angol bajusza. Ruháin megjelent az előkelők nyomorúságainak kifejezhetetlen kopottsága, a cipője nem fénylett és kivásott szürke kalapjának a széle. Most már nem irigyelték többé. Ha valahol megjelent vagy a szánalom vagy a pimasz káröröm mosolya fogadta. Csak természetes dolog, hogy a szerencsétlen gróf a sok apró megaláztatás utján olyan lelki és testi válságba jutott, hogy morfinistává lett. Csuklóját ellepte a halálos kis tűszúrások nyoma, egészen összetört, de végső felbomlásában sem tudott lemondani legnagyobb szenvedélyéről , az asszonyról. Az utolsó nő, aki mérge, vagy édessége volt Dégenfeld Imrének, igazi növénye, mondjuk virága Budapest éjjeli életének. Kiss Erzsinek, művészi néven Sugár Editnek hívják azt a teremtést, akinek a kedvéért utolsó őrültségeit követte el a gróf. Sugár Edit egyik nevezetessége a pesti korzónak, a bároknak és más szórakozóhelyeknek. Példátlanul sovány, nagyon merészen öltözött festett hajú és festett arcú hölgy, akinek a szeme egyetlen ultramarin volt és akinek karminnal színezett ajkai közül olyan váratlan és édes hang tör elő, mintha egy rekedt férfi beszélne. Dégenfeld mindenét odaadta ennek a nőnek, a végén még a nevét is, amikor egyéb ajándék hijján feleségül vette, grófnévá tette a barátnéját. Ez a házasság azonban a gróf végső anyagi katasztrófáját idézte elő. A barátai hátat fordítottak neki, a családja kitagadta. De a letört mágnás még nem adta meg magát a sorsnak. Megpróbált gyökeret verni a polgári élet talajában. Új barátokat szerzett, új társaságba kezdett járni, míg végre egy kínos és homályos incidens befejezett mindent. Most, a napokban történt, hogy Dégenfeld gróf, a felesége és egy pesti fogorvos együtt vacsorázott a belvárosi Klotild-étterem külön termében. A vacsora pompás hangulatban folyt, amíg el nem tűnt a fogorvos drága, aranycigarettatárcája. Az esetből persze botrány lett. Rendőrt hívtak. Megmotozták a kiszolgáló személyzetet. És mert a pincérek zsebéből nem került elő a kincs, kénytelen-kelletlen ki kellett terjeszteni a nyomozást az urakra is. Szörnyű dolog, hogy egy Dégenfeld gróf kerüljön lopás gyanújába. És még szörnyűbb lehetett, a szerencsétlen öreg úr zavart, összefüggéstelen dadogása, amint menteni próbálta magát. Az ügy, — amint már ilyenkor szokásos — nem éleződött ki teljesen. Abbamaradt egy bizonyos kényes ponton, amikor a hatóság és a károsult jónak látta, hogy ne kutasson tovább a tettes személye után.. Csakhogy a botrányt már nem lehetett elkerülni. A hír a város szájára került. A Dégenfeld-család pedig a rendes orvosságot használta a szégyen ellen, amikor a szomorú hírességű Schwartzer-szanatóriumba szállíttatta be Imre grófot. Dr. Hajós Lajos egyetemi tanár vizsgálta meg Degenfeldet, aki súlyos paranoiában szenvedő betegnek találta a szerencsétlen sorsú arisztokratát, míg a tüzetes orvosi nyomozás során az is kiderült, hogy 20—25 évvel ezelőtt már hosszú időt töltött Degenfeld Imre a Nietermann-féle ideggyógyintézetben. Degenfeld Imre gróf famíliája még ma is egyike a leggazdagabb magyar arisztokrata családoknak. Hatvan környékén Kartalnál, körülbelül 17.000 holdas birtokuk van.