Ellenzék, 1929. január (50. évfolyam, 1-24. szám)

1929-01-02 / 1. szám

2. oldal.ш zatát, amely megállapítja, hogy a kormánynak súlyos pénzügyi nehéz­ségekkel kell megküzdenie, de a li­berális párt ennek ellenére sem fo­gadhatja el a költségvetést, mivel gazdasági szempontjaival ellenkezik. Brandsch Rudolf a németek, Fischer József dr. pedig a cionisták nevében elfogadják a javaslatot. Ellene sza­vaztak azonban a szociáldemokraták. Popovics pénzügyminiszter replikájá­ban kifejti, hogy a kisebbségi kérdés megoldására a nemzeti­ parasztpárt­nak állampolitikai megoldása van és megígéri, hogy amikor a költség­vetés megengedi, nem fog megfeled­kezni a kisebbségekről. Egyelőre a kisebbségek támogatása nem a párt elvei, hanem a lehetőségek szerint fog megtörténni. Türelmet kért e te­kintetben. A költségvetést a pénzügyminisz­ter beszéde után a kamara nagy többséggel megszavazta. Vaida és a magyarok A szenátus délutáni ülésén Mircea, az UGIR vezérigazgatója kéri a kor­mányt, hogy támogassa az ipart. Moldovan Valér pedig a földmi­velés fellendítését sürgeti. Majd Vaida bel­ügyminiszter emelkedett szólásra és hosszas beszédben válaszolt azokra a támadásokra, amelyek őt a nem­­zeti-parasztpárti képviselők értekez­letén elhangzott kijelentései miatt érték a kisebbségek, nevezetesen pe­dig a Magyar Párt részéről. — Elmúltak azok az idők — mondta Vajda — amikor a liberáli­sok az ellenzékről is kormányoztak. Most, hogy már nem állnak a ki­rály és a hadsereg felett, kétségbe­esésükben azt hangoztatják, hogy a választás nem folyt le szabadon. Mi igenis bebizonyítottuk, hogy Románia népe politikailag elég érett ahhoz, hogy szabadon választhasson. Hiába fogadtak fel a régi rezsim emberi külföldi újságírókat, hogy éretlennek és tudatlannak minősítsék a népet a külföld színe előtt, magyarázatául annak a sok választási visszaélésnek, amelyről a külföld is tudott. Hiába törekedtek arra, hogy megbontsák az ország társadalmi egységét. Mi tud­juk nagyon jól, hogy a kisebbségi kérdést is ők terelték mai állapo­tába. Terv szerint és kitűnően ösz­­szeállított szervezetekkel dolgoztak és mindenképen azt akarták doku­mentálni a külföld előtt, hogy a kisebbségek, nevezetesen pedig a magyarok, irredenták , ezért van szükség a rendkívüli kormányintézkedésekre. Az irredenta pereket ezek a kormány­szervezetek inscenálták és tíz éven keresztül kí­nozták a kisebbségeket. A bolseviz­­mus kérdésében is ugyanilyen esz­közökkel dolgoztak. Most azután a szabad választások folyamán kide­rült, hogy a kommunista pártnak épen Besszarábiában volt a legkevesebb szavazata. — A kisebbségi kérdéssel komolyan kell foglalkoznunk, — mondta a bel­ügyminiszter. — Meg kell állapíta­nom, hogy a magyarok, németek és zsidók az elmúlt tíz esztendő alatt nem tudták magukat beleélni a­ ro­mán állameszmébe. Ne alapozzuk szeretetre a kisebbségi­­ kérdést. Ha hozzám jönne egy magyar, aki azt mondaná: Rajongok Romániáért és a román népért, elkergetném, mert nem szeretem a farizeuskodást. Nem ezen az alapon kell megoldani a kérdést, hanem rendszerrel, úgy, hogy a kisebbségek tudják meg, me­lyek a jogaik és melyek a köteles­ségeik. — A kisebbségekkel szemben kö­vetett eddigi politika miatt mi ro­mánok is szenvedtünk — mondta emelt hangon Vaida. — Megtiltották nekünk, hogy nem román iskolába adjuk gyermekeinket. Nekem öt gyermekem van és szerettem volna őket német és magyar iskolába járatni. Elvégre én nem tarthatok öt nevelőt, mint Angelescu és a többi liberális gazdag urak. Én magyar iskolába jártam, ismertem a magyar irodal­mat, a magyar politikai élet minden mozzanatát, de azért a lelkemben román maradtam. Az avereseánu­sok még a mi saját felekezeti isko­láinkat is elvették. „Szavaimat félremagyarázták“ Ezután kitért a Magyar Pártra vo­natkozó kijelentéseire: „ Mi nagyon szerettük volna, hogyha a Magyar Párttal választási egyezséget köthetünk. Amikor bi­­zalmas körben a többségi képvise­lők előtt erről beszéltem, azt beszél­ték rólam, hogy megtámadtam a Magyar Pártot. Szavaimat félrema­gyarázták és most ismételten kény­telen vagyok elmondani a Magyar Pártról a véleményemet. Azt ne mondja senki sem, hogy a Magyar Párt minden magyart képvisel. A Magyar Párt grófi párt. Nekem nincs kifogásom a mágnások ellen. Én tisztelem őket, de a tisztelettől a bizalomig még sok van. A kormány­nak meg kell fontolnia, hogy de­mokratikus kormányzati terveihez kiket vegyen szövetségeseknek. A magyarság között a demokrácia irá­nyában egészséges folyamatot ész­lelünk és mi tudunk várni. De a kisebbségi kérdés megoldása sürgős. Amíg a Magyar Pártban a mágnás­szellem fennáll, addig mi a párttal együttműködni nem tudunk. De ez nem vonatkozik a román és a ma­gyar nép viszonyára. A román és a magyar paraszt nagyszerűen megér­tik egymást. Ők tudnák megoldani jól a kisebbségi kérdést, íme egy bizonyíték. (Vajda elővesz egy heti­lapot, amelyből olvas.) A magyarok tízszer több vivát­ot kiáltottak Ma­­nru, mint a Magyar Párt felé. Erre felugrik Sándor József: — Ezt a hetilapot a liberálisok fizetik. Mi igazi demokraták va­gyunk. A párt programja negyven­­nyolcas alapon áll és a népi akarat szabad megnyilatkozását tükrözi vissza. Vajda: Sajnálom, hogy nem oszt­hatom szenátor úr véleményét. (A Magyar Szemlét veszi elő és olvassa belőle Gyárfás cikkét, amely kimu­tatja, hogy az erdélyi magyarság gaz­dasági szervezete fejlettebb, mint az­­előtt volt.) Sándor József: (Közbeszól.) Nem erről van szó, hanem kulturális ja­vaink megnyirbálásáról és a köz­­igazgatás tűrhetetlen rendszeréről. Vajda: Remélem, hogy a Magyar Párt bízik Mániában, mert meggyő­ződhetett igazságérzetéről és jóindu­latáról. Mánia egész biztosan őszin­tén és becsületesen fogja megoldani a kisebbségi kérdést. Ünnep után vakáció Tegnap délelőtt minisztertanács volt, amelyen elhatározták, hogy amennyiben vasárnap és hétfőn a felirati vita végetér, a kamara és a szenátus január 15-ig szabadságra megy. хтгш 50. еъ /. Hogyan választ Olaszország az új rendszer szerint? Róma. (Az Ellenzék távirata) Ja­nuár 10-én tartja utolsó ülését a je­lenlegi olasz parlament és azután átadja helyét Mussolini új kísérleté­nek, a politikamentes szindikátusok parlamentjének. Az új választói tör­vény 200 érdekképviseletnek adja meg a jogot, hogy az új parlament számára jelölteket állíthasson. Azon­ban sokkal több erkölcsi és anyagi érdekképviselet jelentette be igényét a parlamenti képviseletre. Mussolini ezért 10 tagból álló bizottságot kül­dött ki, amely a létszámon felül be­jelentett igények jogosultságát meg­vizsgálja és dönt azoknak elismeré­séről vagy elvetéséről. A bizottság jelenleg az akadémiák, egyetemek és középiskolák képvise­letével foglalkozik. Az akadémiák követküldési jogát a bizottság már elismerte. Az egyetemek körzetek szerint közösen választanak, azon­ban csak a rendes és rendkívüli ta­nárok bírnak szavazati joggal, a magántanárok nem. A középiskolák szintén körzetek, illetőleg főigaz­gatóságok szerint választanak. A szindikátusok és kulturális szer­vezetek által összeállított jelölőfőlis­­ták a fasciszta nagytanács elé kerül­nek, amely azután kiválasztja a tu­­lajdonképeni jelöltek listáját a kö­vetkező kulcs szerint: földbirtokosok 98, földmunkások 96, ipari vállalko­zók 80, ipari munkások 80, kereske­delmi vállalkozók 48, kereskedelmi alkalmazottak 48, tengeri és légi hajózási vállalkozók 40, ezeknek munkásai 40, szállítási vállalkozók 32, ezeknek munkásai 32, bankválla­­latok 24, bankalkalmazottak 24, vé­gül az intellektuális foglalkozások képviselői 160 helyet kapnak a je­lölőlistán, amelyet a fasciszta nagy­tanács saját belátása szerint 1000 tagra egészíthet ki, úgy, hogy az összes jelöltek közül 800 a szindiká­tusokból kerüljön ki, 200 pedig más szervezetekből. Az olasz állampolgá­rok azután az urnák elé mehetnek és erre a listára egyszerű igennel, vagy nemmel szavazhatnak. Tekintettel arra, hogy más lista nincsen, a nemmel szavazásnak nincs gyakorlati jelentősége. A fa­sciszta nagytanács összeállítandó lis­tájának győzelme tehát már előre biztosítva van. Szenzációs premier! Uránia-mozgó Szenzációs premier! TOM MIX, a „cow­boy“ király legújabb nagyszerű kalandorfilmében. Gáláns bandita „Dick Turpin“ világhírű bandita szenzációs és izgalmas kalandjai. Monopol Astra-Cinegrafica. , A BH­O­L megjelent MAGYAR KÖNYV legelőnyösebben az ELLEN­ZÉK KÖNYVOSZTÁLYA útján sze­rezhető be. Vegyileg fest, tisztit CZINK, Clujj 20 százalék engedményt

Next