Ellenzék, 1931. szeptember (52. évfolyam, 198-223. szám)
1931-09-01 / 198. szám
Nagy az öröm minden magyarlakta ponton. Egy hét óta több izgalom és érdeklődés kísérte az úszás világháborúját, mint a pénzügyi válság gazdasági és politikai drámáját. Ez az izgalom és érdeklődés a mi népünk javára oldódott fel. Páris kénytelen volt a magyaroknak ítélni az aranyalmát. Az összegezett eredmény alapján, mint ezúttal a legjobban úszó nép, a magyar nyerte meg Smith Jeremiás kupáját, nagy fölénnyel a hétszer nagyobb és rengeteg úszót nevelő Németország előtt. De nemcak az egyes fenomének szereplése volt dicsőséghozó, hanem a tömegé, a csapatoké is. Bárány és Halasi nevét szívbe fonják, de a vizipóló közkatonái is megérdemlik ezt. Mint fölényes győztesek jöttek ki a vízből, valahányszor véget ért a legnagyobb figyelmet keltő küzdelem. A német rendszer, tömegesség, kitartás itt se bírt „velünk“. A párisi szereplés kétségtelenül nagyra lendítette a magyar nép jelentőségét a világ tudatában. A sport ma előtérben áll. Jaubau érdekel, mint bárm más, talán még a technika is, ahol szintén a sportszerű oldal, a repülés érdekli legjobban az embereket. Jól van-e ez így, nem vitatjuk. De hogy ez a tény, csakugyan nem tűr vitát. Ha már így van, mint ahogy tényleg így van, akkor érthető, ha most örömmámorban „úszik“ a magyarság, amiért úszói ilyen kitűnően megúszták a nehéz küzdelmet. Hiba, hogy megfeledkezünk a törzsmagyarság gazdasági és politikai kínjairól, hiba, hogy nem viseltetünk hasonló nagy lelkesültséggel a magyar szellemi élet egyéb kitűnő teljesítménye iránt, hogy nem feszítjük meg erőnket ilyen nagy népi támogatással és makacssággal gazdaságosabb területeken is. De ha már a sport világszenvedély lett és eszköz az ismeretség és kitűnőség dokumentálására, örülnünk kell, hogy a párisi világtorna mégis meghozta vizi elsőség dicsőségét. Talán hatása lesz reánk más tekintetben is s a világ figyelmére más szempontokból is. Hátha föleszmélünk, hogy meglévő és szunnyadó erőink hasonló felfokozásával a népek egyébfajta versenyeiben is törjünk előre még több konkrét haszonnal. Hátha ez a hírt arató szereplés a világ ítélettudatában egyéb s kedvező gyarapodást is fog eredményezni. Semmikép se feledkezzünk meg: nemzetpolitikai haszon csak úgy köszönthet be hozzánk, ha ilyen külsőséges hit nem a hiúságot, hanem a munka, a megfeszülés, a kitartás, a verseny indulatát mindenféle irányban fogja táplálni bennünk. Jól esik gondolni reá, hogy a magyarság a vízmedencében nem szenvedett vereséget, de még jobban esnék, ha a szellemi és anyagi lehetőségek másféle győzelmeit is remélhetnek. E pillanatban bizonyos: rendkívül sokat ér, mint országos eső hosszú szárazság után, a büszke tudat, hogy vagyunk, sőt az élet mostani fokozott nyilvánításai közt egy- és másban diadalmaskodóan vagyunk, de még többet ér az a legbensőbb tudat, hogy lehetünk és i talán leszünk is a nagy életverseny még szebb, még emberibb pontjain is megérdemelt eredmények és győzelmek learatói. 4 Am s lej TAXA POSTALA PLATITE In NUMERAR No. 141.163/1929. Előfizetési árak: havonta too, negyedévre 300, félévre 600, évrata 1200 lej. •— Magyarországra: negyedévre 14, félévre 27, évente 1t pengő. A többi külföldi államokba csak a portókülönbözettel tőle ÖTVENKETTEDIK ÉVFOLYAM, 198. SZ. KEDD CLUJ-KOLOZSVÁR 1931 SZEPTEMBER 1 Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Str. Universitäte (volt, Egyetem-u.) 8. — Fiókkiadóhivatal és könyvosztály: Piața Unirii (v. Főtér) 9. Telefon: 109 és 204. — Levélcím: Cluj, postafiók 80. MAGYAR POLITIKAI NAPILAP ALAPÍTOTTA: BARTHA MIKLÓS A kálmándi magyarok Redler püspöknél tiltakoznak iskolájuk elnémetesítése ellen A szatmári tanfelügyelő szerint a kálmándi iskolában nem szabad a konkordátum értelmében magyarul tanítani. — Fiedler püspök: „Ebbe én nem szólhatok bele semmiképpen” Szatmár. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az Ellenzék már hónapokkal ezelőtt hívta fel az illetékes körök figyelmét arra a veszélyre, amelyet a hirtelen megkötött konkordátum rejt magában. Fájdalom, lassan-lassan igazolódnak az Ellenzék Cassandra-jóslatai s lassan-lassan a magyarság szélesebb néprétegei is rájönnek arra, hogy a kormány a magyar anyanyelvű katholikus társadalom hátrányára kötötte meg a konkordátumot. Az Ellenzék beszámolt már arról is, hogy a konkordátum értelmében Szatmár város ki akarja lakoltatni a közel százéves római katholikus elemi iskolát az egyik tulajdonát képező épületéből, amelyet állami a iuti Ct.jair,i akar felhasználna. Sárosi intajdlenes bizottság ezzel kapcsolatban arra hivatkozik, hogy a konkordátum alapján ehhez joga van s igy nincs kizárva annak a lehetősége sem, hogy már ebben az évben kilakoltatják a magyar tannyelvű római katholikus elemi iskolát, amelynek sorsa felől mind a mai napig alig érdeklődtek a püspöki aulában... Sőt, mint értesülünk, a város ugyanerre a jogra hivatkozva, a plébániát is ki akarja költöztetni jelenlegi helyéről. A másik épületesebb eset tegnap történt ugyancsak a püspöki aulában. A kálmándi katholikus magyarok megjelentek dr. Fiedler István püspöknél és iskolájuk ügyében a főpap támogatását kérték. Pop Dorin tanfelügyelő ugyanis már napokkal ezelőtt figyelmeztette a kálmándiakat, hogy az állam felekezeti iskolájukat, amelynek katholikus jellegét nem lehet elvitatni, sváb iskolának nyilvánította és ennek következtében a túlbuzgó tanfelügyelő szerint ebben az elemi iskolában a tanítás nyelve csak a n£met, vagy a román lehet. Erre az ukázra nagy volt a felzúdulás Kálmánd községben, amelynek lakosaira az álkam minden körülményeik között azt akarja kisütni, hogy — svábok. Hatalmas küldöttség jelent meg a püspöknél, akitől — nemzetiségre való tekintet nélkül — igazságot kértek. — Csak az igazságot kérjük — mondták — mert mi nem akarjuk gyermekeinket más nyelven taníttatni. Mi hívek akarunk lenni édes magyar anyanyelvünkhöz ... Szegény kálmándi bús magyarok igy folytatták történelmi mondanivalójukat: — A trianoni békeszerződés, amely a román alkotmányban is szerepel, jogot ad nekünk arra, hogy a nemzetiségünk felől magunk dönthessünk. Nagy nehézségek között tartottuk fenn azt az iskolát, sokat áldoztunk rá, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy ezzel az iskolával mi a törvényes kereteken belül szabadon is rendelkezhessünk. Ha kell, az uralkodóhoz is elmegyünk, de az anyanyelvhez való jogunkhoz ragaszkodnunk kell. Ez éppen olyan fontos, mint a mindennapi kenyerünk... A kálmádi magyarok, sorsuk szomorú számkivetettjei, akiket az életkörülmények a szatmár—nagykárolyi síkságra vetettek, könnyes szemmel mondták, hogy az állam exponensei a konkordátumra való hivatkozással csak római katholikus iskolákra vetették a szemüket. A többi felekezetek iskoláit nem bántják. A reformátusoknak szabad magyar anyanyelvüket használniuk, csak nekünk tiltatik meg. Csak mi vagyunk az indexen... Csak ellenünk dolgoznak... és a konkordátumra hivatkoznak ... Kérjük szépen, a krisztusi sir tisztaságára kérjük: változtassák meg a konkordátumnak a magyarokra nézve hátrányos szakaszait... Ilyen és ehhez hasonló súlyos szavak röp■f „■» »7 .aulába... ahol Fiedler István püspök fogadta a derek kálmándi magyarokat. Egy-két vérmesebb természetű ember indulatosabban szólt közbe és vihart keltőn mondta: — Akkor inkább kitérünk a református hitre ... Anyanyelvünkhöz, magyarságunkhoz ragaszkodunk .. ? A szó elrepül, a szemekben izzik a fájdalom, a jogfeladás rettenetes érzése és a püspök a következőket mondta: — Fiaim, menjenek haza. Vessék ki agyukból a gondolatát is annak, hogy otthagyják az Anyaszentegyházat, amely évszázadokon át megőrizte a legszentebb krisztusi igazságokat... Ilyenre gondolni se merjenek! ... — Az iskolák ügyében semmi pozitivet sem mondhatok. Ebbe én nem szólhatok bele semmiképen sem ... Ennek érdekében én semmit sem tehetek... Ezügyben én nektek semmilyen ígéretet sem teszek! ..• A meggörbült hátak még jobban összeroskadtak, a szemek csillogásából már eltűnt a remény biztató fénye... Könnybe lobbadt szemmel mentek haza a kálmándi magyarok. VÉGKÉPP MEGBUKOTT a német-osztrák vámunió Anglia francia nyomásra 150 milliós hitelt mondott fel Ausztriának. Curtius és Schober lázasan tanácskoznak Genfben Berlin. (Az Ellenzék távirata.) A külpolitika előterében, minthogy a Népszövetség őszi évadja küszöbön áll, a német-osztrák vámunió kérdése került, amelynek jogi eldöntését a hágai nemzetközi bíróságtól a napokban várják és amelynek politikai megvitatása az ülésszak napirendjén szerepel. A németosztrák vámunió gondolata diplomáciailag már megbukott a német pénzügyi válság és az angol zavarok bekövetkeztével. Csak arról van szó, hogyan lehetne ennek nyilvános beismerését valahogy eltolni, mert különben Curtius és Schober külügyminiszterek könnyen megbukhatnának. Budapesti jelentés szerint a hétfő reggeli sajtó útján az a hír terjedt el, hogy a német-osztrák vámunió tervezetének végleges bukását Anglia magatartása is sietteti. Anglia ugyanis azonnali felmondással visszaköveteli a 150 millió schillinges kölcsönt, amit pár hónappal ezelőtt a franciák boszszantására a Kreditanstalt szanálása idején folyósított. Politikai körökben meg vannak győződve arról, hogy Angliának ez a váratlan elhatározása francia befolyásra történik. Két nappal a hágai döntés publikálása előtt, tehát máris eldőlt a német-osztrák vámunió sorsa. Schober és Curtius már megérkeztek Genfbe és a vámunió ügyében órákig tartó megbeszélést folytattak. A megbeszéléseknek az az eredménye, hogy igyekeznek a Népszövetség állásfoglalását a vámunió kérdésében elhalasztatni. Curtius és Schober terve szerint legcélszerűbb volna, hogyha a vámunió kérdését átutalnák az Európa-bizottság gazdasági szakértőinek hatáskörébe. A párisi lapok egyértelműleg azt írják, hogy Ausztria a maga részéről bátran eltemetheti az egész Anschluss-tervet, mert Németországgal együtt pénzre van szüksége, amit mind a kettő csak a franciáktól kaphat meg. Az Anschluss hívei, így Schober alkancellár is, hamarosan kénytelenek lesznek lemondani, mert politikájuk katasztrófális lehet Ausztria érdekeire. Újra izgalmas utcai jelenetek játszódtak le Budapesten Budapest. (Az Ellenzék távirata.) A tegnapi vasárnapon nagy csoportból álló ifjúmunkás, vagy ötven ember, jött visszafelé a Hűvösvölgyből, ahol a napot töltötték. A 83-as villamosról leszállva, a Széll Kálmántérem gyülekeztek. Egy csomóba verődve elindultak: „Munkát! Kenyeret!" — kiáltozták. Felmentek a járdára, az üzletek kirakatát bevették, majd a járókelőket, akik tiltakoztak a rombolás ellen, ütlegelni kezdték és kővel dobálni. Mire a rendőrség közbe lépett, több sebesülés történt. A tüntetők közül hatot letartóztattak.