Ellenzék, 1931. szeptember (52. évfolyam, 198-223. szám)

1931-09-01 / 198. szám

Nagy az öröm minden magyarlakta ponton. Egy hét óta több izgalom és érdeklődés kísérte az úszás világháborúját, mint a pénz­ügyi válság gazdasági és politikai drá­máját. Ez az izgalom és érdeklődés a mi népünk javára oldódott fel. Páris kénytelen volt a magyaroknak ítélni az aranyalmát. Az összegezett eredmény alapján, mint ezúttal a legjobban úszó nép, a magyar nyerte meg Smith Jere­miás kupáját, nagy fölénnyel a hétszer nagyobb és rengeteg úszót nevelő Né­metország előtt. De nemcak az egyes fe­­nomének szereplése volt dicsőséghozó, hanem a tömegé, a csapatoké is. Bárány és Halasi nevét szívbe fonják, de a vi­­zipóló közkatonái is megérdemlik ezt. Mint fölényes győztesek jöttek ki a víz­ből, valahányszor véget ért a legnagyobb figyelmet keltő küzdelem. A német rend­szer, tömegesség, kitartás itt se bírt „ve­lünk“. A párisi szereplés kétségtelenül nagy­ra lendítette a magyar nép jelentőségét a világ tudatában. A sport ma előtérben áll. Jaubau érd­ekel, mint bár­m más, talán még a technika is, ahol szintén a sportszerű oldal, a repülés érdekli leg­jobban az embereket. Jól van-e ez így, nem vitatjuk. De hogy ez a tény, csak­ugyan nem tűr vitát. Ha már így van, mint ahogy tényleg így van, akkor ért­hető, ha most örömmámorban „úszik“­ a magyarság, amiért úszói ilyen kitű­nően megúszták a nehéz küzdelmet. Hi­ba, hogy megfeledkezünk a­ törzsma­gyarság gazdasági és politikai kínjairól, hiba, hogy nem viseltetünk hasonló nagy lelkesültséggel a magyar szellemi élet egyéb kitűnő teljesítménye iránt, hogy nem feszítjük meg erőnket ilyen nagy népi támogatással és makacssággal gazdaságosabb területeken is. De ha már a sport világszenvedély lett és esz­köz az ismeretség és kitűnőség dokumen­tálására, örülnünk kell, hogy a párisi világtorna mégis meghozta vizi elsőség dicsőségét. Talán hatása lesz reánk más tekintetben is s a világ figyelmére más szempontokból is. Hátha föleszmélünk, hogy meglévő és szunnyadó erőink ha­sonló felfokozásával a népek egyébfajta versenyeiben is törjünk előre még több konkrét haszonnal. Hátha ez a hírt arató szereplés a világ ítélettudatában egyéb s kedvező gyarapodást is fog eredményez­ni. Semmikép se feledkezzünk meg: nem­zetpolitikai haszon csak úgy köszönthet be hozzánk, ha ilyen külsőséges hit nem a hiúságot, hanem a munka, a megfeszü­­lés, a kitartás, a verseny indulatát min­denféle irányban fogja táplálni bennünk. Jól esik gondolni reá, hogy a magyarság a vízmedencében nem szenvedett veresé­get, de még jobban esnék, ha a szellemi és anyagi lehetőségek másféle győzel­meit is remélhetnek. E pillanatban bizonyos: rendkívül so­kat ér, mint országos eső hosszú száraz­ság után, a büszke tudat, hogy vagyunk, sőt az élet mostani fokozott nyilvánítá­sai közt egy- és másban diadalmasko­­dóan vagyunk, de még többet ér az a legbensőbb tudat, hogy lehetünk és i ta­lán leszünk is a nagy életverseny még szebb, még emberibb pontjain is megér­demelt eredmények­ és győzelmek leara­­tói. 4 Am s lej TAXA POSTALA PLATITE In NUMERAR No. 141.163/1929. Előfizetési árak: havonta too, negyedévre 300, félévre 600, évrata 1200 lej. •— Magyarországra: negyedévre 14, félévre 27, évente 1t pengő. A többi külföldi államokba csak a portókülönbözettel tőle ÖTVENKETTEDIK ÉVFOLYAM, 198. SZ. KEDD CLUJ-KOLOZSVÁR 1931 SZEPTEMBER 1 Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Str. Universitäte (volt, Egyetem-u.) 8. — Fiókkiadóhivatal és könyvosztály: Piața Unirii (v. Főtér) 9. Telefon: 109 és 204. — Levélcím: Cluj, postafiók 80. MAGYAR POLITIKAI NAPILAP ALAPÍTOTTA: BARTH­A MIKLÓS A kálmándi magyarok Redler püspöknél tiltakoznak iskolájuk elnémetesítése ellen A szatmári tanfelügyelő szerint a kálmándi iskolában nem szabad a kon­kordátum értelmében magyarul tanítani. — Fiedler püspök: „Ebbe én nem szólhatok bele semmiképpen” Szatmár. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az Ellenzék már hónapokkal ezelőtt hívta fel az illetékes körök figyelmét arra a veszély­re, amelyet a hirtelen megkötött konkordá­tum rejt magában. Fájdalom, lassan-lassan igazolódnak az Ellenzék Cassandra-jóslatai s lassan-lassan a magyarság szélesebb nép­rétegei is rájönnek arra, hogy a kormány a magyar anyanyelvű katho­­likus társadalom hátrányára kötötte meg a konkordátumot. Az Ellenzék beszámolt már arról is, hogy a konkordátum értelmében Szatmár város ki akarja lakoltatni a közel százéves római katholikus elemi iskolát az egyik tulajdonát képező épületéből, amelyet állami a iuti Ct.jair,i akar felhasználna. S­­árosi intajd­­lenes bizottság ezzel kapcsolatban arra hivatkozik, hogy a konkordátum alapján ehhez joga van s igy nincs kizárva annak a lehetősége sem, hogy már ebben az évben kilakoltatják a magyar tannyelvű római katholikus elemi iskolát, amelynek sorsa felől mind a mai napig alig érdeklődtek a püspöki aulában... Sőt, mint értesülünk, a város ugyanerre a jogra hivatkozva, a plébániát is ki akarja költöztetni jelenlegi helyéről. A másik épületesebb eset tegnap történt ugyancsak a püspöki aulában. A kálmándi katholikus magyarok megjelentek dr. Fied­ler István püspöknél és iskolájuk ügyében a főpap támogatását kérték. Pop Dorin tanfelügyelő ugyanis már na­pokkal ezelőtt figyelmeztette a kálmándia­­kat, hogy az állam felekezeti iskolájukat, amely­nek katholikus jellegét nem­ lehet elvitat­ni, sváb iskolának nyilvánította és ennek következtében a túlbuzgó tanfel­ügyelő szerint ebben az elemi iskolában a tanítás nyelve csak a n£met, vagy a román lehet. Erre az ukázra nagy volt a felzúdulás Kálmánd községben, amelynek lakosaira az álkam minden körülményeik között azt akar­ja kisütni, hogy — svábok. Hatalmas kül­döttség jelent meg a püspöknél, akitől — nemzetiségre való tekintet nélkül — igaz­ságot kértek. — Csak az igazságot kérjük — mondták — mert mi nem akarjuk gyermekeinket más nyel­ven taníttatni. Mi hívek akarunk lenni édes magyar anyanyelvünkhöz ... Szegény kálmándi bús magyarok igy foly­tatták történelmi mondanivalójukat: — A trianoni békeszerződés, amely a ro­mán alkotmányban is szerepel, jogot ad nekünk arra, hogy a nemzetiségünk felől magunk dönthessünk. Nagy nehézségek kö­zött tartottuk fenn azt az iskolát, sokat ál­doztunk rá, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy ezzel az iskolával mi a törvényes kerete­ken belül szabadon is rendelkezhessünk. Ha kell, az uralkodóhoz is elmegyünk, de az anyanyelvhez való jogunkhoz ragaszkod­nunk kell. Ez éppen olyan fontos, mint a mindennapi kenyerünk... A kálmádi magyarok, sorsuk szomorú számkivetettjei, akiket az életkörülmények a szatmár—nagykárolyi síkságra vetettek, könnyes szemmel mondták, hogy az állam exponensei a konkordátumra való hivatkozással csak római katho­likus iskolákra vetették a szemüket. A többi felekezetek iskoláit nem bántják. A reformátusoknak szabad magyar anyanyel­vüket használniuk, csak nekünk tiltatik meg. Csak mi vagyunk az indexen... Csak elle­nünk dolgoznak... és a konkordátumra hi­vatkoznak ... Kérjük szépen, a krisztusi sir tisztaságára kérjük: változ­tassák meg a konkordátumnak a magya­rokra nézve hátrányos szakaszait... Ilyen és ehhez hasonló súlyos szavak röp­­■f „■» »7 .aulába... ahol Fiedler István püs­pök fogadta a derek kálmándi magyarokat. Egy-két vérmesebb természetű ember indu­latosabban szólt közbe és vihart keltőn mondta: — Akkor inkább kitérünk a református hitre ... Anyanyelvünkhöz, magyarságunkhoz ra­gaszkodunk .. ? A szó elrepül, a szemekben izzik a fáj­dalom, a jogfeladás rettenetes érzése és a püspök a következőket mondta: — Fiaim, menjenek haza. Vessék ki agyukból a gondolatát is annak, hogy ott­hagyják az Anyaszentegyházat, amely évszá­zadokon át megőrizte a legszentebb krisz­tusi igazságokat... Ilyenre gondolni se mer­jenek! ... — Az iskolák ügyében semmi pozitivet sem mondhatok. Ebbe én nem szólhatok bele semmiképen sem ... Ennek érdekében én semmit sem tehetek... Ezügyben én nektek semmilyen ígéretet sem tesze­k! ..• A meggörbült hátak még jobban összeros­­kadtak, a szemek csillogásából már eltűnt a remény biztató fénye... Könnybe lobbadt szemmel mentek haza a kálmándi magyarok. VÉGKÉPP MEGBUKOTT a német-osztrák vámunió Anglia francia nyomásra 150 milliós hitelt mondott fel Ausztriának.­­ Curtius és Schober lázasan tanácskoznak Genf­ben Berlin. (Az Ellenzék távirata.) A kül­politika előterében, minthogy a Népszö­vetség őszi évadja küszöbön áll, a né­met-osztrák vámunió kérdése került, amelynek jogi eldöntését a hágai nem­zetközi bíróságtól a napokban várják és amelynek politikai megvitatása az ülésszak napirendjén szerepel. A német­osztrák vámunió gondolata diplomá­­ciailag már megbukott a német pénz­ügyi válság és az angol zavarok bekö­vetkeztével. Csak arról van szó, ho­gyan lehetne ennek nyilvános beismeré­sét valahogy eltolni, mert különben Curtius és Schober külügyminiszterek könnyen megbukhatnának. Budapesti jelentés szerint a hétfő reg­geli sajtó útján az a hír terjedt el, hogy a német-osztrák vámunió tervezetének végleges bukását Anglia magatartása is sietteti. Anglia ugyanis azonnali felmondással visszaköveteli a 150 millió schillinges kölcsönt, amit pár hónappal ezelőtt a franciák bosz­­szantására a Kreditanstalt szanálása idején folyósított. Politikai körökben meg vannak győ­ződve arról, hogy Angliának ez a vá­ratlan elhatározása francia befolyásra történik. Két nappal a hágai döntés publikálása előtt, tehát máris eldőlt a német-osztrák vám­unió sorsa. Schober és Curtius már megérkeztek Genfbe és a vámunió ügyében órákig tartó megbeszélést folytattak. A meg­beszéléseknek az az eredménye, hogy igyekeznek a Népszövetség állásfoglalá­sát a vámunió kérdésében elhalasztatni. Curtius és Schober terve szerint legcél­szerűbb volna, hogyha a vámunió kér­dését átutalnák az Európa-bizottság gazdasági szakértőinek hatáskörébe. A párisi lapok egyértelműleg azt ír­ják, hogy Ausztria a maga részéről bátran elte­metheti az egész Anschluss-tervet, mert Németországgal együtt pénzre van szüksége, amit mind a kettő csak a franciáktól kaphat meg. Az Anschluss hívei, így Schober alkancellár is, hama­rosan kénytelenek lesznek lemondani, mert politikájuk katasztrófális lehet Ausztria érdekeire. Újra izgalmas utcai jelenetek játszódtak le Budapesten Budapest. (Az Ellenzék távirata.) A teg­napi vasárnapon nagy csoportból álló ifjú­munkás, vagy ötven ember, jött visszafelé a Hűvösvölgyből, ahol a napot töltötték. A 83-as villamosról leszállva, a Széll Kálmán­­térem gyülekeztek. Egy csomóba verődve elindultak: „Munkát! Kenyeret!" — kiáltoz­ták. Felmentek a járdára, az üzletek kira­katát bevették, majd a járókelőket, akik tiltakoztak a rombolás ellen, ütlegelni kezd­ték és kővel dobálni. Mire a rendőrség közbe lépett, több sebesülés történt. A tün­tetők közül hatot letartóztattak.

Next