Ellenzék, 1942. augusztus (63. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-01 / 173. szám
SZIOÁYBAT, 1942 augusztus 1-UtlUCL évfolyam 173. szám.v példány ÉRA IS FILLÉR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, fiUJPÍTOTTfl. Kiadótulajdonos: „PALLAS SAJTOVALLALAT** Jókai u. 16., I. em-Telei., 1109. Nyomda: Egye- 82 M EJT M 18 St W I (A 0 Rt. Kolozsvár. Előfizetési árak: 1 hóra 2.70 P. temo. 8. sz. Telef.: 29—23. Csekkszámla 72056 | K B* I «I S* »és 8 N L L# v negyedévre 8 P.f félévre 16 P., egész évre 32 P. LONDONBAN AZ ÉJJEL KÉTSZER VOLT LÉGIRIADÓ LÁTHATATLAN ARCVONAL Irta: ZATHURECZKY GYULA „Itt valahol, ott valahol Esett, szép, szomorú fejekkel Négy-öt magyar összehajol S kicsordul gúnyos fájdalmakból Egy ifjú ősi könny, magyar könny. Miért is?“ (Ady.) Mohács óta nem tárultak szélesebbre a fénylő jövendő kapui a magyarság előtt, mint ma. -Szinte fullasztó a ránkzúduló lehetőségek mérhetetlen özöne. De ugyanakkor, post egpuitem sédét atra cura: a lovas mögött ül a kegyetlen gond. Miképpen álljukmeg helyünket a kibontakozó új világban? És ilyenkor jutnak eszünkbe Ady Endre idézett sorai. Nemzedékek gúnyos fájdalmából kicsorduló magyar könynyek peregnek a szívünkre, de nekünk már nem szabadt könnyet ejteni. Irtózatos súllyal nehezedik mindannyiunkra a felelősség, súlyosabban, mint bármikor bárkire, hiszen velünk áll vagy bukik a magyarság. Széchenyi száz évvel ezelőtti bátor jelszava kell, hogy a miénk legyen: „Tőlünk függ minden, csak akarjuk!“ És mégis dermedő lélekkel nézünk körül az országban, mert a fénylő hagyományok mellett pusztító betegségeket örököltünk. Nehéz igazságot tenni és nehéz a valótlanságok mérhetetlen tömegéből kiválasztni és magasra emelni a valóságot. Vajúdás, önkínzás, sokszor hitetlenül kivés ma, minit, minden időkben, magyarnak lenni. Hejinegő ujjakkal tapogatjuk a múlt köt idébe veszett arcunk vonásait és kergetjük a nagy kérdést: mi a magyar? Négy évszázad kegyetlen hatalmai igyekeztek kiforgatni valónkból és igyekeztek meghamisítani mindent, ami magyar. Tudjuk, két évtized nem elegendő ahhoz, hogy egy nemzet, amelynek jellemvonásait századokon át elpusztítani igyekeztek és amely nem lehetett úr a maga portáján, ismét önmagára találjon. Csak a keretet lehetett megmenteni és megerősíteni. Mélyen, nagyon mélyen le kell hajolni a földhöz és a néphez, hogy megtaláljuk a magyarságot. Ami fölötte van, abban kevés a valóság. Hankerőszakolt, idegen, kietlen, túlélt, hamis formák. Ez zajlik, ez habzik túl, ez idos és fékezés... uralkodik. Mérhetetlen erők renyhülnek kényszerűen a felszín alatt. Szavak válnak fogalmakká és a fogalmak nem fednek semmit. Kong az élet és százesztendős kérdések megoldatlanok. És ha a bűnöst keressük, nincsen bűnös: mindnyájan bűnösök vagyaink.❖ Ne hánytorgassuk a múltat. Az időkarokkáján lefutó fonalat nem lehet visszapergetni. De kell, hogy tisztán lássunk és kell, hogy bátrak legyünk látni! Milyen könnyű volna, a látottakról izzó szavakat kiáltozni a politikai fórumon. De Vájjon a valóságban van-e politika és van-e fórum? Időszerű-e még ez a két fogalom? És ha időszerű, valóság-e a megjelenési formája? Hiszen ma már tudjuk, hogy a diktatúra demokrácia és a demokrácia szükségképpen diktatúra. Minden lényegében megváltozott a világban. A parlamentárzmus elve megbukott, mert kiderült, hogy ott is csak egy akarat érvényesülhet. A pártok elve is megbukott. Hiszen mindenütt csak a legnagyobb párt uralkodhatik. Kezében van az államhatalom és legfeljebb az indulatok levezetésére alkalmas eszközül hagyja meg a többi pártokat. Az egyesületiek is csődöt mondottak. Alig van cselekvő egyesület. Egymás útját keresztezik ezek is. Csak arra valók, hogy a pártokkal együtt kitermeljéka szürke, önállótlan embertípust, akinek nem lehet más elve, mint a pártvezéré, vagy az egyesület elnökéé, így van ez világszerte. A demokrata Amerikában Roosevelt ugyanolyan szuverén, mint Hitler vagy Mussolini a fasiszta államban, vagy Churchill a parlamentáris Angliában. De kicsiny nemzetek nem élhetnek álképletek között. Az országvezetés formája nem lényegbevágó. A lényeg az ország és az élő nép. És néha ez a lényeg sikkad el a lényegtelenségben. Elsikkad, mert a hazug formák hazug embereket teremtenek. Olyanokat, akik számára csak a forma fontos. Milyen mérhetetlen energia, milyen töménytelen idő, mennyi lehetőség pocsékolódik el és válik semmivé csak azért, mert a formákat tartják lényegesnek. Ülések, tanácskozások, gyűlések, szónoklatok, címek, rangok, stallumok ingoványába sülyed el az élet. Paragrafusemberek, aktahalmazok, a bürokrácia legszentebb elvei fojtanak meg minden lendületet. A jószándék gerinc törötten húzódik vissza a semmittevésbe és a mélyből feltörő erők szétporlódnak a felszínre tor fáiban. Néhány ember körén alig juthat túl az önálló kezdeményezés. De ugyanakkor millió gát vetődik a cselekvőképesek, a hatalom birtokosainak kezdeményezése elé is. Ezért a látszat- és félmegoldások özöne, ezért az irtózatos nehézkesség az élet minden vonalán. A felelősök belepusztulnak a felelősségbe, mert mindenki másra igyekszik hárítani a maga felelősségét. Milyen világosan látta Széchenyi, amikor azt írta, hogy „míg más országokban egyszerűen becsületes embernek mondják azt, ki hazáját szolgálja, nálunk hősnek vagy szentnek kell lennie“. Ha így látjuk a valóságokat és valótlanságokat, nehéz visszafojtani az adyendrei könnyet. * Megváltást hirdetnek egyesek. Vannak, akik rendszerváltozást sürgetnek. Ez alatt azt értik, hogy ők akarnak uralkodni. Önjelölt Messiások járják az országot. És hirdetik, hogy az ő igéik az egyedül üdvözítők. A szellem szorongva figyeli útjukat. Mert ők is csak más formákat, más keretet akarnak, a többi számukra lényegtelen — vagy azt fel sem fogják. Politikai professzionisták is igyekeznek fiókmessiásoknak látszani. Szónokok szónokolnak, szervezők szerveznek, előkelőségek előkelősködnek és minderre azt mondják: cselekedet. De hagyjuk talán az ostorpatttogtatást. Mert a torz felszín alatt él a fejedelmi kép és annak meglátása erőt ad és hitet. És önbizalmat ad, hogy mindezek ellenére olyan csodálatosan szép magyarnak lenni. Talán azért, mertSzabó Dezső szerint az élet legszélesebb skálájú formája. Nemcsak a múlt ad hitet. Nemcsak rég elporladt hősök szelleme világítja be előttünk az uitat. A jelen is szép, csak magasra kell emelni szépségét Feszülő, energiákkal teli a nemzet és mint villamos kisülések vetnek lángot százezrével az apró kezdeményezések. Nemcsak a világhelyzet nyitott meg előttünk lehetőségeket, hanem megnyitotta azokat a magunk belső ereje. * Arcvonalakról szoktak ma beszélni. Arról, amelyik fegyverzaj pok- Iában rohan előre és arról, amely itthon épít és áll. Mi most egy harmadik arcvonalról szeretnénk szólni, arról, amelyik láthatatlan. Nem dicsekvésből mondjuk. Keserves kényszer tanított meg Erdélyben felismerni a valóságokat. Valóságos és teljes életet élni, levetve minden sallangot, felesleges ornamentikát és meddő, vagy avítt keretet. Ugyanezt tanulták meg a magyarok a Felvidéken és ugyanezt tanulták meg azok is, akik a trianoni Magyarországon éltek. Németh László megfogalmazása szerinti kisebbségben. Ezek hajoltak össze „esett, szép, szomorú fejekkel, itt valahol, ott valahol“. És belőlük alakult meg a láthatatlan arcvonal, amelyről most beszélni akarunk. Magasztos életforma a kisebbségi. Csak kisebbségi sorsban élő ember tanulja meg hordozni és nem cipelni a keresztet. Az ő számára nyílnak csak meg a valóságok és nyilvánulnak meg az igazságok. Leegyszerűsödik számára az élet és szükségképpen tisztul ttú lesz. Kolozsváron, Budapesten, Prágában, Pozsonyban, Zágrábban, Debrecenben, Pécsen, Szegeden, apró közösségek alakultak. Négy-öt hivő magyar hajólt össze. És láthatatlan szálak szövődnek a közösségek között gondolatban, szellemben, lélekben, keserűségben, bizakodásban egyaránt. Nem volt szervezet. Nem csináltak egyesületet- Nem választottak elnököt. De a marsallbotot mindegyik a tarsolyában hordta. Dolgozott ott, ahová a sors rendelte és cselekedte ■azt, amit hite szerint cselekednie kellett. Hírt vettek egymásról és kutatták egymás életét. Szétszórtan éltek, de meghallották egymás, hangját És cselekedetben mindig össze lehetett fogni néhányukat .Csak egy gondolatra, parányi kezdeményezésre volt szükség: írások születtek, könyvek láttak napvilágot, szavakból lettek cselekedetek. Azonosultak azalapvető elvek és azonosak voltak a küzdelem formái és lehetőségei, így alakult meg a láthatatlan arcvonal. Ma is él. Erősebben tatása, nani valaha. Az egyformán látó, megpróbált magyarok arcvonala. A közösségi életben eljutottak a vezetéshez, íróasztalok mellett, műhelyekben, műtermekben, az anyaföldön, a hadseregben munkálkodnak ennek az arcvonalnak a tagjai. Sokan vannak. Dolgoznak tovább, szétszórtan, de egyetértésben. Nincsen szükségük vezérre, mert a lelkiismeret vezérli őket. Nincsen szükségük parancsra, mert örök parancsok alatt állanak. És hátuk mögött sorakoznak a jobbat várók milliói. Szervezetlenül, de egységesen. Ezt az arcvonalat kell most támadásra lendíteni. Támadásra mindent ellen, ami a magyarság ellen van. Támadásra, hogy győzedelmeskedjék és benne, általa valósuljon meg ,a jobb magyar jövendő. A szétszórt, erőket össze kell fogni és valaki el kell kiáltson egy harci Jézus Máriát . Ez nem párt lehet, nem politika, nem szervezet, nem egyesület. Azt mondtuk fentebb, a forma lényegtelen, lényeg a tartalom. A nemzetformában pedig az ember a tartalom. Az ember, aki az élő elv. Neki kell győzedelmeskedni. Mindegy, hogy hol dolgozik a győzelemért. Csak bátor legyen! Higyyen abban, hogy a végrehajtott tett, bármilyen kicsiny legyen is, az örökkévalóságnak szól. Irigyyen abban, hogy nem hal meg az, aki tenni mert. A tett élni fog nemzedékeken át. * De beszéljünk közérthetőbben. Ennek az arcvonalnak a tagjai és mindazok, akik hisznek elveikben, cselekedjenek aszerint. Ha hivatalnok, ne pusztuljanak aktákká kezén az ügyek. Ha íó, írja le azt, amiker hisz. Ha politikus, tegyen hitvallás, elvei mellett. Bárhol áll az életben, cselekedjék és cselekedjék jól. Keresés nélkül is egymásra fognak találni. Csak bátornak kell lenni. Bátornak önmagával szemben is! Bátornak megalkuvás nélkül! Ha közéleti férfiú, legyen százszorosan bátor. Tegye kötelezővé magára Bartha Miklós szavait. ..Megmondani az igazat fent és lent egyaránt, ül-