Előörs, 1930 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1930-01-04 / 1. szám
aiders Jóvátétel és döntőbíráskodás A német Jóvátétel a Young-egyezményig írta: Eckhardt Tibor. Nincs semmi új a nap alatt. A nevek megváltoznak, de tartalmuk többnyire a régi. Az utóbbi tíz esztendő állandó külpolitikai problémája a jóvátétel, új elnevezés alatt ilyen régi tényeket fed. Mióta a világ fennáll, a győző a legyőzött ellenséggel szemben kétféle álláspontot foglalt el: vagy bosszút állt rajta, ez esetben legyilkolta férfiait, elpusztította városait és elkobozta vagyonát, vagy hasznot iparkodott húzni a legyőzöttből, mely esetben azt sem meg nem ölhette, sem földönfutóvá nem tehette, hanem vagy rabszolgaként munkába állította őt, vagy meghagyva saját otthonában, holdisarcot, állandó hadiadót fizettetett vele. Már az emberiség hőskorába visszanyúló Trója ostroma sem folyt csupán Heléna szép szemeiért, hanem jórészben a hadizsákmány kedvéért is. S Karthago pusztulása, vagy a legnanói csata, mely után Barbarossa Milánó városát a földdel tette egyenlővé, s talaját ekével szántotta fel, ismert esetei a vad bosszúállásnak. A másik eshetőségre is számos példa adódik azonban a történelemben. Így a törökök és tatárok a leigázott népeket hadisarccal és állandó adóval sújtották. S emlékezetünkben él még az 1870-iki német-francia háború, mely után a német vaskancellár a ma már nagyon emberségesnek látszó ötmillióva frank hadi kárpótlást vezette a gloire nemzetére. A vesztesnek mindig fizetni kellett. A világháború folyamán állítólag új fejezet kezdődött a legyőzöttekkel való bánásmód történetében. Wfcon ■ Inch 11 pontja között, ott szerepel a hadikárpótlás nélkül való béke. Humanizing" és méltányosság csendültek ki ezekből a szavakból, melyek az ellentétek őszinte kiegyenlítésére és a becsületes, megegyezéses békére való szándékot hangsúlyozták. Így állott a helyzet, amíg kérdéses volt, hogy melyik oldalhoz szegődik a győzelmi szerencse. De alig hogy a Hindenburg-vonalak összetörték és a központi hatalmak frontjai összeomlottak, előbújt újból a régi szándék: a hadisarc. Csak szemérmetes, új nevet kapott: megszületett a „jóvátétel“ újszerű formulája, mely a hadisarctól csak abban különbözik, hogy a háborúért való erkölcsi felelősség anyagi következményeként állítja oda a hadisarc évezredes követelését. Eredetileg ezt a hipokrízist a háborús felelősség egyoldalú megállapításának a vágya szülte, mely kényelmes ürügyül szolgált a Wilsom-féle 14 pont egyik leglényegesebbének a megszegésére. De később kiderült, hogy az új elnevezés, rendkívül célszerű eszköz is a diplomáciai játékban. Hadisarcot ugyanis csak annyit lehetett józan ésszel kivetni, amennyit az ellenfél erejének végső megfeszítésével még ki tud izzadni. Jóvátétel címén azonban a legyőzöttek teljesítőképességére való figyelem nélkül, tetszés szerinti összeg volt kiróható s a külpolitikai helyzet alakulása szerint, jóvátétel címén hol anyagi természetű követelésekkel lehetett fellépni, hol pedig a bosszúállás legszélsőbb eszközét jelentő erőszakos, katonai megszállással lehetett a teljesíthetetlen követelések címén szankciókat alkalmazni. Így nyílt meg a „jóvátétel“ elasztikus fogalmazása alapján a korlátlan kizsákmányolás és a legyőzöttek életébe való tetszésszerinti beavatkozás oly lehetősége, amilyent a múlt alig ismert. Alig hogy a versaillesi békekonferencia összeült, Belgium oly összegű jóvátételi igényt jelentett be elszenvedett kárai egyoldalú felbecsülése alapján, mely a háború folyamán aránylag keveset szenvedett Belgium békebeli egész nemzeti vagyonának az értékét meghaladta. A francia kormány sem maradt el soká a belga példa mögött, s a Clemenceaukormány pénzügyminisztere, a csekkhamisításért időközben börtönbe vetett Klotz úr, Franciaország jóvátételi igényét 134 milliárd arany frankban jelentette be. A jeles angol közgazdász, John Maynard Keynes, ki a békekonferenciát az ott, antant részről támasztott, képtelen követelések miatt hagyta ott. „A béke gazdasági következményei“ címmel még 1919 novemberében írott kitűnő könyvében megállapítja azt, hogy Németországra józanul 2000 millió angol fontnál több jóvátételt kiróni nem lehet, mert ennél magasabb összeget Németország megfizetni képtelen. Tíz évvel később, a tömérdek áldozat és felfordulás árán megszületett Young-tervezet, Németország tőkésített jóvátételi tartozását 40 milliárd aranymárkában állapította meg, figyelemmel a Német Birodalom teljesítőképességére. Keynes józan ítélőképességét semmi sem igazolja fényesebben, mint az a körülmény, hogy ez az összeg angol fontra átszámítva, pontosan 2000 milliót tesz ki. De amíg a modern világ ide eljutott, hogy legalább a régmúlt barbár idők évezredes gyakorlata szerint, a teljesítőképesség alapján állapítsa meg a hadisarc összegét, a fogalomzavar, politikai rosszakarat és katonai erőszakoskodás számtalan vállfájával kellett előbb megküzdeni. 1921-ben ultimátummal kényszerítették ki az antant főhatalmak az ú. n. londoni fizetési terv elfogadását a németektől, mely terv a Németországot terhelő jóvátétel végösszegét 132 milliárd arany márkában állapította meg. A tervezet szerint kontemplált öt százalékos kamat és évi egy százalékos törlesztés kb. évi nyolc milliárd arany márka szolgáltatására kötelezte Németországot, melyet az megfizetni nyilvánvalóan képtelen volt. Négyszeresét teszi ki ez a hadisarc a joung terv értelmében évenként átlag fizetendő kétmilliárd arany márkának. Franciaország ekkor túlzott pénzügyi követeléseivel, alapjában via Perlinbe való katonai bemasírozás állandó ürügyét" akarta a Poincaré politika számára biztosítani. Az angol ellenvetés, hogy a tehenet nem lehet egyszerre agyonütni és fejni, erőtleneknek bizonyult épp úgy, mint az az angol megállapítás is, hogy pénzüket megkapni és bosszút állni egyidőben lehetetlen. A franciák ezt csak saját súlyos károsodásuk árán, a frank katasztrofális összeomlása idején látták be, amikor a Ruhr-vidék megszállása s az azzal járó katonai feszültség, a közbizalmat és hitelt Európában már oly mértékben tönkretette, hogy a volt Központi Hatalmak valutáinak összeomlása után, a pénzügyi katasztrófa már a győztes államokra is kezdett átterjedni. Az európai csőd előrevetett árnyéka hozta létre 1924-ben a londoni konferenciát, hol végre a józan ész is szóhoz jutott s a jóvátétel rendezésének alapelveként) Németország teljesítőképességének a figyelembevétele elismertetett. A Locarnóban sikeresen nyélbeütött német-francia politikai kiengesztelődés ezután megteremtette a kedvező atmoszférát Németország anyagi teljesítőképességének politikamentes, kizárólag gazdasági megfontolásokon alapuló megállapításához, mely munkálat tisztán gazdasági szakemberek bevonásával, a Dawes-tervezetben 1925-ben öltött testet. A Dawes-tervezet azonban csak ideiglenes rendezésnek volt szánva; csak kísérlet akart lenni a jóvátételi kérdés gazdasági megoldására. Ezért bizonytalan időre szólott, s nagy gyengéje volt, hogy Németország jóvátételi fizetségének egy részét még természetben rovatta le, ami a győztes államok s főleg Anglia nemzetgazdaságának súlyos károkat okozott. Aránylag magas, évi két és félmilliárd arany márkás átlag terhet rakott Németországra ez a Daweszervezet, melynek jelentékeny szépséghibája volt még, hogy Németország fizetési kötelezettsége az index arányában emelkedett s így a jövő német munka .