Szabadság, 1933 (6. évfolyam, 1-45. szám)
1933-01-01 / 1. szám
4 Szellemi szabadverseny Célkitűzéseknek pontokba való foglalása elég régóta űzött politikai gyerekjáték, mely aztán bizonyos idő elteltével lomtárba kerül, sokszor anélkül, hogy megvalósult volna belőle valami. Talán megengedhető volt ez a játék abban a korban, amidőn a kenyérkérdés nem lázította az éhező tömegeket, mert aki dolgozni akart, könnyen jutott munkához és amidőn a politika arra ráérő mágnások szórakozása volt, de az állampolgárok nagyobb részét nem izgatta, mert a gazdasági életnek az egész ''''on kiegyensúlyozottabb volta be' is biztos viszonylagos jólétet teremt a mindenki számára. Ha jól átgondoljuk az elmúlt idők eseményeit, rájövünk arra az igazságra, hogy ez a békés kérődzés, ez a politikai nemtörődömség jórészben hozzájárult a mai áldatlan állapotok előidézéséhez, mert elszalasztotta a jövendőre kiható problémák megoldását és meggyökeresítette azt a közhiedelmet, hogy az államélet sorsának intézésére egyedül a születési kiváltságosak jogosultak. Mikor azután a demokrácia hullámai nyugat felől fodrozódva átömlöttek hazánk területére is, az ébredezni kezdő népakarat követelni kezdte jogait saját sorsának irányítására, azonban beleütődött a hatalmat megszokás jogán gyakorló kiváltságos osztályba és annak kullancsaiba és járulékaiba. Így alakult ki a mai kettős front a hatalmon levő és kiváltságait minden eszközzel védő nagybirtok-nagytőke, másrészt a gazdasági és politikai elnyomásból kiszabadulni akaró kispolgári és munkástársadalom között. A két tábor közötti harc mindinkább erősbödik, mert a számra kevés, de hatalomra nagy nagybirtok-nagytőke-tábor vakon és makacsul ragaszkodik hadállásaihoz és nem vet számot azzal, hogy áldozathozatallal biztosíthatja csak további szűkebbre szabott létét, míg a nagy számot kitevő, de szervzetlensége miatt erőtlen polgári és munkástábor kényszerűségből is harcolni fog mindaddig, míg ki nem vívja a létét, megélhetését biztosító politikai és gazdasági jogokat. Erre kényszeríti a létfenntartási ösztön is. A nemrég múlt idők azt mutatták, hogy akinek hatalom van a kezében, az kényszerítheti a tömegeket érdekeikkel ellenkező vélemény vallására és szentesítésére is. Mivel azonban ez a jelenség alkalmas forradalmi hangulat előidézésére, talán ennek belátásából, talán őszinteségből az utóbbi hónapokban beledobatott a közforgalomba mint jelszó a szellemi szabadverseny fogalma. Sokan fellélegzettek abban a gyermeki hitben, hogy egy jobb és szabadabb korszak következik és nem vetettek számot azzal, hogy nincs olyan tiszta eszköz, amelyet be ne mocskolna az önző osztály- vagy pártérdek. Legalább is erre mutatnak azok az események, melyek egyik-másik választási harcot kísérnek. Önző egyéni, vagy politikai érdeket felöltöztetnek a népérdek tiszta köntösébe, felemelik a nemzeti eszmék tisztult levegőjébe és követelik, hogy szabadon hirdethessék vásári portékájuk jóságát. A szellemi szabadverseny fogalma elsősorban azt követeli, hogy az egymással versenyző eszmék nemzeti, tehát magyar tartalommal bírjanak és a magyar faj hatalmi érdekeit és jólétét szolgálják. A fajvédelem mindig a nemzeti öntudat felébresztését és ébrentartását jelenti és szinte különös, hogy nálunk bizonyos szégyenkezéssel beszélnek a magyar faj érdekeinek minden körülmények között való megvédéséről és ennek a védelemnek intézményes kiépítéséről. A nemzeti eszmék önmaguktól értetődően csak az összesség érdekeit hordozhatják és osztályérdek nem tapadhat hozzájuk eltitkolt gondolatként sem. Az emberek közötti felfogásbeli különbségek folytán az eszmék jelentkezési és megvalósítási formája különböző lehet, de közös jellemvonásként minden formánál megkövetelhető, hogy számot vessen a kor kívánalmaival, az idők szellemével, és azoknak helyzetével, akiken tényleg segíteni akar. Az eszmék harca szabadverseny keretében ideálisan úgy jelentkezik, hogy mindenki, aki az összesség szolgálatában küzdeni akar, a nyílt színen megjelenik és elmondja azokat a módozatokat, ahogyan eszméit megvalósítani akarja, de nem használ semmi olyan eszközt, amely a józan értelmet megbénítja. Ezzel szemben egy választásnál az egyik jelölt az után érdeklődött elsősorban, hogy a másik jelöltnek mennyi a pénze? Másodsorban az izgatta, hogy tud-e az adni feles földeket a szavazóknak? Az előzetes csatározásoknál ki is osztattak a feles földek azoknak, akik a leggyanúsabbaknak látszottak. íme, az eszmék harca már leszállod a földre! És ez így megy tovább a már bevált recept szerint olyan versenyzéssel, mely elárulja a hirdetett eszmék megbízhatatlanságát! Folytatódik a harc az egyes, nyelvükre vigyázni nem tudó, szegény emberek megfélemlítésével, a szemközt álló tábor harcosainak alattomos bemocskolásával. A sokféle kortesfogás felsorolása felesleges, mert mindenki ismeri őket. Van-e hát szellemi szabadverseny, vagy lehetséges-e a mai viszonyok között?! Lehetséges olyan értelemben, hogy a hatalom nem nehezedik rá a maga súlyával a különböző eszmeáramlatokra, de százszorosan kívánatos az, hogy az egyén is minden befolyástól mentesen nyilváníthassa a maga véleményét! Hiába enyhül a hatalom nyomása, amíg a fiókhatalmak, a nagyvagyonok rabszolgamódra rendelkeznek munkásaiknak lelkével, véleményével is. A szellemi szabadverseny mellé sorakozik annak kiegészítőjeként a szabad véleménynyilvánítás joga, ami azonban csak titkos szavazás formájában jelentkezhetik. Enélkül hiába hirdet bárki bármilyen megváltó eszméket, hiába szabad elmondania azokat olyanoknak, akik szívük mélyére zárják, egy lépést sem tehet előre addig, míg a benne reménykedők mellé nem állhatnak! Hiába hirdetjük a földbirtok-reformot a földnélkülieknek addig, míg az uradalmak hallják és látják a véleménynyilvánulásokat, a szegény ember a mai nyomorult kenyérért kénytelen megtagadni a holnapi jussát. Táborunk hány tagja tapasztalhatta már saját magán, hogy ferde szemmel kísérik minden mozdulatukat azok, akik félnek a magyar igazságok elterjedésétől és ütnek mindenkin, aki kezük ügyébe esik. Nemrégiben találkozott egy nagybirtokos egy nagybérlővel és megrettentek arra a gondolatra, hogy 8—10 holdas kisgazdák népesítik be kietlen nagybirtokaikat! Hogy engednék meg az ilyenek a tőlük élni kényszerültek szabad véleménynyilvánítását különösen olyan irányban, melytől félve rettegnek? A tikosság ellenzői saját félelmüket azzal az indokolással palástolják, hogy az ellenőrzés nélkül történő véleménynyilvánítások nemzetietlen irányzatok előretörését segítik. Ez csak részben állja meg a helyét, mert sokkal jobban keserítik a választópolgárt azzal, ha nem engedik véleményét nyilvánítani akarata szerint. Egyébként olyan gazdasági politikát kell kezdeni, amelyik munkát és kenyeret ad minden dolgozni akarónak, akkor majd minden magyar itthon érzi magát és nem hallgat semmi csábító szóra! Ha eltűnt sok ember szívéből a hazafias érzés, annak igazi oka az az irtózatosan igazságtalan ellentét, mely az egyik oldalon mérhetetlen fényűzést mutat, a másikon pedig mélyebbre nem sülylyedhető nyomort. Magyar fajtánk ebbe a nyomorba süppedt bele és elveszítette azt az érzést, amit hazaszeretetnek hívnak! De ha olyan korszak virrad fel, amelyik elfeledteti az utolsó esztendők keserűségét, ismét magyarnak érzi magát minden magyar! Ki kell űzni a politikai porondról minden álarcos szemfényvesztőt és a legbecsületesebb elmék a legnemzetibb eszmék megvalósításában versenyezzenek egymással! Viator, bátran, észszerűen és cselekvő készséggel. Gondolkozzunk és ne várjunk Messiást. Gondolkozzunk, mert csak így tudjuk felismerni gazdasági nyomorúságunk politikai okait. Azt mondják jófejű emberek, hogy a közgazdaságtan tudomány és történelem. Mi hozzátehetjük azt is, hogy politika. Közgazdaságunk szörnyű vajúdása ma nem más, mint ösztönös keresése az új politikai formáknak. Ma már minden gazdasági probléma egyúttal politikai is. Politikai feladatot politikai eszközökkel lehet megoldani. Kontárpolitikusok konzerválták és tornyosították a bajokat. Könnyen tehették, mert mi konzerváltuk a türelmünket Meg kell már mondani, itt az ideje, hogy a türelemnek is van határa. Az új esztendő beköszöntött, milyen lesz, nem tudjuk. Egyet tudunk, azt, hogy küzdelem nélkül nem mehetünk előre. Erre kell felkészülnünk. Fölkészülni úgy, hogy minden magyar dolgozónak, a magyar parasztnak, a magyar gyáripari munkásnak és dolgozó értelmiségnek demokratikusan megszervezett erejét kell szembeállítani a ma hatalmasainak. Ez az egyesülés, a dolgozó nemzet egysége. A nemzeti egység ereje határozottan megrajzolhatja és kialakíthatja a jobb jövő körvonalait. Úgy, ahogy szükséges, úgy, ahogy akarja. A türelmi játéknak véget kell vetni, mert nem bírjuk már tovább. szabadság Gondolatok a találgatások éjjelén Írta: LŐB ISTVÁN vasesztergályos Emlékezetbe vesző idő óta szokás az emberi életben Szilveszter éjjelét, az óév utolsó óráit, társas együttlétben tölteni. Derűt fakasztó bor mellett, víg cimborák között mesterséges hangulatot teremtve igyekszünk az átélt esztendő keserű emlékeitől szabadulni, hogy a ránk kopogtató ifjú órát, az új esztendőt, amelytől a terhek likvidálását, a bennünk élő vágyak teljesülését várjuk, pompázó hangulatban köszönthessük. Rozzant padlásgerendák és márványoszlopokon nyugvó menyezetek alatt egyaránt italálgatják Szilveszter éjjelén: mit hoz az új esztendő? Igen. Az élet fájáról megint lehullott egy levél s új esztendőre fordult a naptár. És megrendülhet az ember, hogy minden új esztendő küszöbén csak találgathatjuk: életünk gályája biztonságot nyújtó partot, védelmet biztosító révbe ér-e? Tragikus, de úgy van, hogy amikor ránk világít az új esztendő első hajnala, arcunkon ott tükröződik a jövőtől való félelem. És a mgyar égbolt alatt, ott a búzatermő magyar rónán, ahol felnő egy ifjú nemzedék, amely előtt ismeretlen fogalom a búzakenyér, és ott a kihűlt gyárkémények környékén, a kültelki nyomortanyák vackain egyaránt találgatják, hogy mi fog jönni szerves, mélyenszántó radikális reformpolitika, amely átalakítja gyökerében ezt az életet s egy jobb jövőnek az alapjait rakja le, vagy pedig ennek hiányában az elkerülhetetlen forradalom. Sajnos, a dolgok odáig fejlődtek, hogy mindinkább nagyobb lesz azok száma, akik előtt a forradalom az életet jelenti. Pedig a kérdéseket, a bajokat, a szenvedéseket s mindazt, amin sürgősen segíteni kell, forradalom nélkül is jobban, maradandóbban és főképen gyorsabban lehet orvosolni és változtatni. Természetes azonban, hogy nem találgatások útján és módján. Az észszerű gondolkodás módján, a tervszerű cselekvés útján. A hangulat embere az, aki találgatja: talán így, talán úgy lesz. A hangulat által lángra lobbant reménység tüzét hamar elfújja a közöny szele, vagy elhamvad magától. A hangulatot fel kell, hogy váltsa az akarat. Már Platon, a nagy görög filozófus világosan megmondta az emberiségnek: „A legtöbb társadalmi és politikai baj, amely alatt nyögtök, megszüntethető, ha megvan bennetek az akarat és bátorság változtatni az emberi berendezkedéseken. Más és bölcsebb módon élhettek, ha elhatározzátok e módot elgondolni és meg is valósítani. Nem ismeritek saját erőtöket.“ Rettenetesen hosszú idő múlott el azóta, mégsem hatotta át e tanítás gondolkodásunkat. A baj gyökere ott van, hogy az emberi gondolkodás módja évszázadokkal maradt el attól az átalakulástól, amelyet a technikai forradalom az emberi társadalomban okozott. Alkalmazkodásunk egyre jobban és jobban mögötte marad a megváltozott viszonyoknak. Azok a politikai és társadalmi intézkedések, amelyek a múlt tapasztalatainak megfeleltek, de ma már elavultak, így váltak szűkké és terhessé. Mi itt lent találgatjuk a sorsunkat, fönt pedig megkerülik és nem merik kimondani, hogy lehetetlen ez a termelési rend, amely kiélte már régen magát, amelyben a termelés túlhaladja a fogyasztást, lehetetlen az olyan termelési rend, amely keveseknek prokonzuli jövedelmeket biztosít és a csontokat szétrágó éhség jut osztályrészül millióknak A termelés módját kell megváltoztatni észszerűen és bátran, hogy a jövedelemmegoszlás arányosabb legyen. A legsúlyosabb probléma kétségkívül az, amely egyformán érinti azt, akinek bűnös jólétét biztosítja és azt, akinek a nyomorúsága fakad belőle. Mégis a kormány elnöke tág értelmezésben fogalmazta meg álláspontját. ..Kapitalista vagyok“, — mondotta— de nem magyarázta meg, mit ért ezalatt, így nem tudjuk, hogy helyesli-e a kapitalizmus eddigi szerkezetét és termelési rendjét. Ez több volna, mint bűn, mert a kapitalista termelési mód mai formájának súlyos igazságtalansága az, hogy nagy aránytalanság van a termelésben résztvevők jövedelme közt, mert a gazdasági forgalom minden előnyeit csak kevesen élvezhetik. És elavult ez a termelési mód, mert nem tudja biztosítani a nagy tömegek elhelyezkedését. Ha valaki korszerűnek tartja még és azt hiszi, hogy a kapitalizmus mai termelési rendje alkalmas arra, hogy egy jobb életet alapozhatunk rajta és a szociális egyenlőtlenséget kiküszöbölheti akkor is, ha a kapitalizmus gazdasági hatalmát nem korlátozza, úgy az politikai szempontból megkerüli és nem meri meghúzni a lélekharangot a túlhatalmasodott haszonelvűség fölött. Márpedig, ha a múlt véres forradalmainak lobogó lángját visszafelé fordítjuk, a tobzódó jólét és a csontokat szétrágó éhség szakadatlan összeütközésének folyamatát világítja meg, amelyek mind azért történtek, mert időszerű kérdések megoldását az ösztönökre bízták. Az óesztendő dúsan terítette meg számunkra a gond asztalát, az új esztendőben életünk sora jobb lesz akkor, ha mi is akarjuk. Rajtunk a sor, hogy a politikai élet színpadára lépjünk Pesti notesz A nagykörúton történt. A járdán nagy csoportosulás. Kiváncsian sietek oda, ámbár az ilyen látvány elég gyakori. Ezúttal azonban tényleg érdekes látnivaló kínálkozott. Egy elegáns fűszer- és csemegeüzlet kirakata. Déli gyümölcs, sajt, konzerv, csemege, cukor, sütemény, sonka ízléses elrendezésben és izgató szépségben sorakoztak fel benne, a kirakat előtt, szinte az üveghez tapadva áll egy ember. Egy félig meztelen, toprongyos alak, beesett és sápadt arcú, torzonborz és vézna férfi. Szemei mániákusan tapadnak a kirakat látványoságaira. Áll mozdulatlanul, mint aki bűvöletbe esett és néz meg: reven az üvegen át a sok-sok drága, elérhetetlen holmira. Lehetetlen elmenni e látvány mellett. Mind több és több ember gyűrűzik mögéje. De ő, mély bámulatában nem vesz észre semmit abból, ami a háta mögött történik. S az emberek szánakozó és kegyeletes tisztelettel topognak körülte, mint a körül szokás, aki áhítatoskodik. De, íme, most, hirtelen végül is észreveszi, hogy ő maga is látványossággá lett. Oldalt fordul s meglepetve, zavarban veszi észre maga körül a tömeget, amit nyivánvalóan ő állított meg. Látja a bámulókat, akik bár szánakozó és gyöngéd mosollyal ajkukon és szemükben, mégis csak őt csodálták meg. A meglepetés első pillanatában ő maga is mosolyogni próbál. Zavart mosoly jelenik meg egy futó pillanatra a szája szögletén. De csak egy pillanatig. A másik pillanatban a mosoly lefordul onnan, mert a szája széle keserűen lebiggyed s most mindkét szeméből elered a könny s azután sietve menekül, mint akit tetten érve nagyon-nagyon megszégyenítettek ... * Az én hazám az öngyilkosok földje. Nincs a világon még egy ország, amely az utolsó esztendőkben olyan magas kvóta szerint róná az öngyilkosság adóját, mint ez az én hazám. S az én honfitársaim nagy előszeretettel főleg épen vasárnap mennek a halálba s kik életben maradtak a hétfői lapokban külön rovat alatt olvashatjuk azután, hogy Isten szent napján kik vonták le a konzekvenciákat. .. Bizonyos, hogy ezek között az öngyilkosok között mindig jelentős százalék azoknak a száma, akik a becstelen élet következményei elől menekülnek. De a többség mindig azoké, akik a lelkük tisztaságát mentik a halállal. Az élet: nyers, piszkos és aljas út a világon keresztül. A test kérlelhetetlenül megköveteli a maga jussát. A testtel szemben csak két megoldás van: vagy kielégítjük az igényeit; vagy megöljük, elpusztítjuk. Harmadik megoldás nincs. S a legtöbb ember számára nem is probléma, hogy úgy és ott elégítse ki ezeket az igényeket, ahogy és ahol épen tudja. De vannak szerencsétlen, beteg, finom és érzékeny lelkek, akiknek nem mindegy, hogy mit, mikor és hogyan cselekszenek. Akik azt állítják Istenről, hogy megítéli és elkárhoztatja az öngyilkosokat, azok nem értik őt. Isten mindenek felett szereti a tisztalelkű embereket. És mikor egy-egy kedves gyermeke szorult helyzetbe jut, mikor a kenyér hiánya, a család nyomora — a test nagy muszájai — már-már arra hajtaná, hogy vétkezzék, hogy eladja magát, a testét, a lelkét, a becsületét, vagy hogy más módon szennyezze be magát, egy szép és bátor utat mutat meg neki a menekvésre. Kitárja eléje atyai karjait s a csúfság, szenny és gonoszság világából magához öleli szeretett