Szabadság, 1933 (6. évfolyam, 1-45. szám)

1933-01-01 / 1. szám

4 Szellemi szabadverseny Célkitűzéseknek pontokba való fog­lalása elég régóta űzött politikai gyerek­játék, mely aztán bizonyos idő elteltével lomtárba kerül, sokszor anélkül, hogy megvalósult volna belőle valami. Talán megengedhető volt ez a játék abban a korban, amidőn a kenyérkérdés nem lázította az éhező tömegeket, mert aki dolgozni akart, könnyen jutott munká­hoz és amidőn a politika arra ráérő mág­nások szórakozása volt, de az állampol­gárok nagyobb részét nem izgatta, mert a gazdasági életnek az egész ''''on ki­egyensúlyozottabb volta be' is biztos viszonylagos jólétet teremt a mindenki számára. Ha jól átgondoljuk az elmúlt idők eseményeit, rájövünk arra az igaz­ságra, hogy ez a békés kérődzés, ez a politikai nemtörődömség jórészben hozzájárult a mai áldatlan állapotok előidézéséhez, mert elszalasztotta a jöven­dőre kiható problémák megoldását és meggyökeresítette azt a közhiedelmet, hogy az államélet sorsának intézésére egyedül a születési kiváltságosak jogosul­tak. Mikor azután a demokrácia hullámai nyugat felől fodrozódva átömlöttek ha­zánk területére is, az ébredezni kezdő népakarat követelni kezdte jogait saját sorsának irányítására, azonban beleütő­dött a hatalmat megszokás jogán gya­korló kiváltságos osztályba és annak kul­lancsaiba és járulékaiba. Így alakult ki a mai kettős front a hatalmon levő és ki­váltságait minden eszközzel védő nagy­birtok-nagytőke, másrészt a gazdasági és politikai elnyomásból kiszabadulni akaró kispolgári és munkástársadalom között. A két tábor közötti harc mindinkább erősbödik, mert a számra kevés, de hata­lomra nagy nagybirtok-nagytőke-tábor vakon és makacsul ragaszkodik hadállá­saihoz és nem vet számot azzal, hogy ál­­dozathozatallal biztosíthatja csak további szűkebbre szabott létét, míg a nagy szá­mot kitevő, de szervzetlensége miatt erőt­len polgári és munkástábor kényszerű­ségből is harcolni fog mindaddig, míg ki nem vívja a létét, megélhetését biztosító politikai és gazdasági jogokat. Erre kény­szeríti a létfenntartási ösztön is. A nemrég múlt idők azt mutatták, hogy akinek hatalom van a kezében, az kényszerítheti a tömegeket érdekeikkel ellenkező vélemény vallására és szentesí­tésére is. Mivel azonban ez a jelenség al­kalmas forradalmi hangulat előidézésére, talán ennek belátásából, talán őszinte­ségből az utóbbi hónapokban beledoba­tott a közforgalomba mint jelszó a szel­lemi szabadverseny fogalma. Sokan fel­lélegzettek abban a gyermeki hitben, hogy egy jobb és szabadabb korszak kö­vetkezik és nem vetettek számot azzal, hogy nincs olyan tiszta eszköz, amelyet be ne mocskolna az önző osztály- vagy pártérdek. Legalább is erre mutatnak azok az események, melyek egyik-másik választási harcot kísérnek. Önző egyéni, vagy politikai érdeket felöltöztetnek a népérdek tiszta köntösébe, felemelik a nemzeti eszmék tisztult levegőjébe és kö­vetelik, hogy szabadon hirdethessék vá­sári portékájuk jóságát. A szellemi sza­badverseny fogalma elsősorban azt köve­­teli, hogy az egymással versenyző eszmék nemzeti, tehát magyar tartalommal bír­janak és a magyar faj hatalmi érdekeit és jólétét szolgálják. A fajvédelem min­dig a nemzeti öntudat felébresztését és ébrentartását jelenti és szinte különös, hogy nálunk bizonyos szégyenkezéssel beszélnek a magyar faj érdekeinek min­den körülmények között való megvédé­séről és ennek a védelemnek intézményes kiépítéséről. A nemzeti eszmék önmaguk­­tól értetődően csak az összesség érdekeit hordozhatják és osztályérdek nem ta­padhat hozzájuk eltitkolt gondolatként sem. Az emberek közötti felfogásbeli kü­lönbségek folytán az eszmék jelentke­zési és megvalósítási formája különböző lehet, de közös jellemvonásként minden formánál megkövetelhető, hogy számot vessen a kor kívánalmaival, az idők szel­lemével, és azoknak helyzetével, akiken tényleg segíteni akar. Az eszmék harca szabadverseny kere­tében ideálisan úgy jelentkezik, hogy mindenki, aki az összesség szolgálatában küzdeni akar, a nyílt színen megjelenik és elmondja azokat a módozatokat, ahogyan eszméit megvalósítani akarja, de nem használ semmi olyan eszközt, amely a józan értelmet megbénítja. Ezzel szemben egy választásnál az egyik jelölt az után érdeklődött elsősorban, hogy a másik jelöltnek mennyi a pénze? Másod­sorban az izgatta, hogy tud-e az adni fe­les földeket a szavazóknak? Az előzetes csatározásoknál ki is osztattak a feles földek azoknak, akik a leggyanúsabbak­­nak látszottak. íme, az eszmék harca már leszállod a földre! És ez így megy to­vább a már bevált recept szerint olyan versenyzéssel, mely elárulja a hirdetett eszmék megbízhatatlanságát! Folytató­dik a harc az egyes, nyelvükre vigyázni nem tudó, szegény emberek megfélemlí­tésével, a szemközt álló tábor harcosai­nak alattomos bemocskolásával. A sok­féle kortesfogás felsorolása felesleges, mert mindenki ismeri őket. Van-e hát szellemi szabadverseny, vagy lehetséges-e a mai viszonyok között?! Lehetséges olyan értelemben, hogy a hatalom nem nehezedik rá a maga súlyá­val a különböző eszmeáramlatokra, de százszorosan kívánatos az, hogy az egyén is minden befolyástól mentesen nyilvá­níthassa a maga véleményét! Hiába eny­hül a hatalom nyomása, amíg a fiók­hatalmak, a nagyvagyonok rabszolga­módra rendelkeznek munkásaiknak lel­kével, véleményével is. A szellemi szabad­verseny mellé sorakozik annak kiegészí­tőjeként a szabad véleménynyilvánítás joga, ami azonban csak titkos szavazás formájában jelentkezhetik. Enélkül hiá­ba hirdet bárki bármilyen megváltó esz­méket, hiába szabad elmondania azokat olyanoknak, akik szívük mélyére zárják, egy lépést sem tehet előre addig, míg a benne reménykedők mellé nem állhat­nak! Hiába hirdetjük a földbirtok-refor­mot a földnélkülieknek addig, míg az uradalmak hallják és látják a vélemény­­nyilvánulásokat, a szegény ember a mai nyomorult kenyérért kénytelen megta­gadni a holnapi jussát. Táborunk hány tagja tapasztalhatta már saját magán, hogy ferde szemmel kísérik minden moz­dulatukat azok, akik félnek a magyar igazságok elterjedésétől és ütnek minden­kin, aki kezük ügyébe esik. Nemrégiben találkozott egy nagybirtokos egy nagy­bérlővel és megrettentek arra a gondo­latra, hogy 8—10 holdas kisgazdák népe­sítik be kietlen nagybirtokaikat! Hogy engednék meg az ilyenek a tőlük élni kényszerültek szabad véleménynyilvání­tását különösen olyan irányban, melytől félve rettegnek? A tikosság ellenzői saját félelmüket az­zal az indokolással palástolják, hogy az ellenőrzés nélkül történő vélemény­­nyilvánítások nemzetietlen irányzatok előretörését segítik. Ez csak részben állja meg a helyét, mert sokkal jobban keserí­tik a választópolgárt azzal, ha nem en­gedik véleményét nyilvánítani akarata szerint. Egyébként olyan gazdasági poli­tikát kell kezdeni, amelyik munkát és ke­nyeret ad minden dolgozni akarónak, akkor majd minden magyar itthon érzi magát és nem hallgat semmi csábító szóra! Ha eltűnt sok ember szívéből a hazafias érzés, annak igazi oka az az ir­tózatosan igazságtalan ellentét, mely az egyik oldalon mérhetetlen fényűzést mu­tat, a másikon pedig mélyebbre nem süly­­lyedhető nyomort. Magyar fajtánk ebbe a nyomorba süppedt bele és elveszítette azt az érzést, amit hazaszeretetnek hív­nak! De ha olyan korszak virrad fel, amelyik elfeledteti az utolsó esztendők keserűségét, ismét mag­yarnak érzi ma­gát minden magyar! Ki kell űzni a politikai porondról min­den álarcos szemfényvesztőt és a legbe­csületesebb elmék a legnemzetibb eszmék megvalósításában versenyezzenek egy­mással! Viator, bátran, észszerűen és cselekvő készséggel. Gon­dolkozzunk és ne várjunk Messiást. Gondolkoz­zunk, mert csak így tudjuk felismerni gazda­sági nyomorúságunk politikai okait. Azt mond­ják jófejű emberek, hogy a közgazdaságtan tu­domány és történelem. Mi hozzátehetjük azt is, hogy politika. Közgazdaságunk szörnyű vajúdása ma nem más, mint ösztönös keresése az új politikai formáknak. Ma már minden gazdasági probléma egyúttal politikai is. Politikai feladatot politikai eszkö­zökkel lehet megoldani. Kontárpolitikusok kon­zerválták és tornyosították a bajokat. Könnyen tehették, mert mi konzerváltuk a türelmünket Meg kell már mondani, itt az ideje, hogy a türelemnek is van határa. Az új esztendő beköszöntött, milyen lesz, nem tudjuk. Egyet tudunk, azt, hogy küzdelem nélkül nem mehetünk előre. Erre kell felkészülnünk. Fölkészülni úgy, hogy minden magyar dolgozónak, a magyar paraszt­nak, a magyar gyáripari munkásnak és dol­gozó értelmiségnek demokratikusan megszerve­zett erejét kell szembeállítani a ma hatalmasai­nak. Ez az egyesülés, a dolgozó nemzet egy­sége. A nemzeti egység ereje határozottan meg­rajzolhatja és kialakíthatja a jobb jövő körvo­nalait. Úgy, ahogy szükséges, úgy, ahogy akarja. A türelmi játéknak véget kell vetni, mert nem bírjuk már tovább. szabadság Gondolatok a találgatások éjjelén Írta: LŐB ISTVÁN vasesztergályos Emlékezetbe vesző idő óta szokás az emberi életben Szilveszter éjjelét, az óév utolsó óráit, társas együttlétben tölteni. Derűt fakasztó bor mellett, víg cimborák között mesterséges han­gulatot teremtve igyekszünk az átélt esztendő keserű emlékeitől szabadulni, hogy a ránk ko­pogtató ifjú órát, az új esztendőt, amelytől a terhek likvidálását, a bennünk élő vágyak telje­sülését várjuk, pompázó hangulatban köszönt­hessük. Rozzant padlásgerendák és márvány­oszlopokon nyugvó menyezetek alatt egyaránt italálgatják Szilveszter éjjelén: mit hoz az új esztendő? Igen. Az élet fájáról megint lehullott egy le­vél s új esztendőre fordult a naptár. És meg­rendülhet az ember, hogy minden új esztendő küszöbén csak találgathatjuk: életünk­ gályája biztonságot nyújtó partot, védelmet biztosító révbe ér-e? Tragikus, de úgy van, hogy amikor ránk világít az új esztendő első hajnala, arcun­kon ott tükröződik a jövőtől való félelem. És a mgyar égbolt alatt, ott a búzatermő magyar rónán, ahol felnő egy ifjú nemzedék, amely előtt ismeret­len fogalom a búzakenyér, és ott a kihűlt gyárkémények környékén, a kültelki nyo­mortanyák vackain egyaránt találgatják, hogy mi fog jönni szerves, mélyenszántó radikális reformpolitika, amely átalakítja gyökerében ezt az életet s egy jobb jövőnek az alapjait rakja le, vagy pedig ennek hiányában az elkerülhetetlen forradalom. Sajnos, a dolgok odáig fejlődtek, hogy mind­inkább nagyobb lesz azok száma, akik előtt a forradalom az életet jelenti. Pedig a kérdéseket, a bajokat, a szenvedéseket s mindazt, amin sür­gősen segíteni kell, forradalom nélkül is job­ban, maradandóbban és főképen gyorsabban le­het orvosolni és változtatni. Természetes azon­ban, hogy nem találgatások útján és módján. Az észszerű gondolkodás módján, a tervszerű cselekvés útján. A hangulat embere az, aki ta­lálgatja: talán így, talán úgy lesz. A hangulat által lángra lobbant reménység tüzét hamar el­fújja a közöny szele, vagy elhamvad magától. A hangulatot fel kell, hogy váltsa az akarat. Már Platon, a nagy görög filozófus világosan megmondta az emberiségnek: „A legtöbb társa­dalmi és politikai baj, amely alatt nyögtök, megszüntethető, ha megvan bennetek az aka­rat és bátorság változtatni az emberi berendez­kedéseken. Más és bölcsebb módon élhettek, ha elhatározzátok e módot elgondolni és meg is valósítani. Nem ismeritek saját erőtöket.“ Ret­tenetesen hosszú idő múlott el azóta, mégsem hatotta át e tanítás gondolkodásunkat. A baj gyökere ott van, hogy az emberi gondolkodás módja évszáza­dokkal maradt el attól az átalakulástól, amelyet a technikai forradalom az emberi társadalomban okozott. Alkalmazkodásunk egyre jobban és jobban mö­götte marad a megváltozott viszonyoknak. Azok a politikai és társadalmi intézkedések, amelyek a múlt tapasztalatainak megfeleltek, de ma már elavultak, így váltak szűkké és terhessé. Mi itt lent találgatjuk a sorsunkat, fönt pedig meg­kerülik és nem merik kimondani, hogy lehetet­len ez a termelési rend, amely kiélte már régen magát, amelyben a termelés túlhaladja a fo­gyasztást, lehetetlen az olyan termelési rend, amely keveseknek prokonzuli jövedelmeket biz­tosít és a csontokat szétrágó éhség jut osztályrészül millióknak A termelés módját kell megváltoztatni észszerűen és bátran, hogy a jövedelemmegoszlás arányo­sabb legyen. A legsúlyosabb probléma kétségkívül az, amely egyformán érinti azt, akinek bűnös jó­létét biztosítja és azt, akinek a nyomorúsága fakad belőle. Mégis a kormány elnöke tág ér­telmezésben fogalmazta meg álláspontját. ..Ka­pitalista vagyok“, — mondotta­­— de nem ma­gyarázta meg, mit ért ezalatt, így nem tudjuk, hogy helyesli-e a kapitalizmus eddigi szerkeze­tét és termelési rendjét. Ez több volna, mint bűn, mert a kapitalista termelési mód mai formájá­nak súlyos igazságtalansága az, hogy nagy aránytalanság van a termelésben résztvevők jövedelme közt, mert a gazdasági forgalom minden előnyeit csak kevesen élvezhetik. És elavult ez a terme­lési mód, mert nem tudja biztosítani a nagy tömegek elhelyezkedését. Ha valaki korszerűnek tartja még és azt hiszi, hogy a kapitalizmus mai termelési rendje alkal­mas arra, hogy egy jobb életet alapozhatunk rajta és a szociális egyenlőtlenséget kiküszöböl­heti akkor is, ha a kapitalizmus gazdasági ha­talmát nem korlátozza, úgy az politikai szem­pontból megkerüli és nem meri meghúzni a lé­lekharangot a túlhatalmasodott haszonelvűség fölött. Már­pedig, ha a múlt véres forradalmai­nak lobogó lángját visszafelé fordítjuk, a tob­zódó jólét és a csontokat szétrágó éhség szaka­datlan összeütközésének folyamatát világítja meg, amelyek mind azért történtek, mert idő­szerű kérdések megoldását az ösztönökre bízták. Az óesztendő dúsan terítette meg számunkra a gond asztalát, az új esztendőben életünk sora jobb lesz akkor, ha mi is akarjuk. Rajtunk a sor, hogy a politikai élet színpadára lépjünk Pesti notesz A nagykörúton történt. A járdán nagy cso­portosulás. Kiváncsian sietek oda, ámbár az ilyen látvány elég gyakori. Ezúttal azonban tényleg érdekes látnivaló kínálkozott. Egy ele­gáns fűszer- és csem­egeüzlet kirakata. Déli gyü­mölcs, sajt, konzerv, csemege, cukor, sütemény, sonka ízléses elrendezésben és izgató szépségben sorakoztak fel benne, a kirakat előtt, szinte az üveghez tapadva áll egy ember. Egy félig mezte­len, toprongyos alak, beesett és sápadt arcú, torzonborz és vézna férfi. Szemei mániákusan tapadnak a kirakat látványoságaira. Áll moz­dulatlanul, mint aki bűvöletbe esett és néz meg: reven az üvegen át a sok-sok drága, elérhetet­­len holmira. Lehetetlen elmenni e látvány mel­lett. Mind több és több ember gyűrűzik mögéje. De ő, mély bámulatában nem vesz észre semmit abból, ami a háta mögött történik. S az embe­rek szánakozó és kegyeletes tisztelettel topognak körülte, mint a körül szokás, aki áhítatos­­kodik. De, íme, most, hirtelen végül is észreveszi, hogy ő maga is látványossággá lett. Oldalt for­dul s meglepetve, zavarban veszi észre maga körül a tömeget, amit nyivánvalóan ő állított meg. Látja a bámulókat, akik bár szánakozó és gyöngéd mosollyal ajkukon és szemükben, mé­gis csak őt csodálták meg. A meglepetés első pillanatában ő maga is mosolyogni próbál. Zavart mosoly jelenik meg egy futó pillanatra a szája szögletén. De csak egy pillanatig. A má­sik pillanatban a mosoly lefordul onnan, mert a szája széle keserűen lebiggyed s most mindkét szeméből elered a könny s azután sietve mene­kül, mint akit tetten érve nagyon-nagyon meg­szégyenítettek ... * Az én hazám az öngyilkosok földje. Nincs a világon még egy ország, amely az utolsó esz­tendőkben olyan magas kvóta szerint róná az öngyilkosság adóját, mint ez az én hazám. S az én honfitársaim nagy előszeretettel főleg épen vasárnap mennek a halálba s kik életben maradtak a hétfői lapokban külön ro­vat alatt olvashatjuk azután, hogy Isten szent napján kik vonták le a konzekvenciákat. .. Bizonyos, hogy ezek között az öngyilkosok között mindig jelentős százalék azoknak a száma, akik a becstelen élet következményei elől menekülnek. De a többség mindig azoké, akik a lelkük tisztaságát mentik a halállal. Az élet: nyers, piszkos és aljas út a világon keresztül. A test kérlelhetetlenül megköveteli a maga jussát. A testtel szemben csak két meg­oldás van: vagy kielégítjük az igényeit; vagy­­­ megöljük, elpusztítjuk. Harmadik megoldás nincs. S a legtöbb ember számára nem is prob­léma, hogy úgy és ott elégítse ki ezeket az igé­nyeket, ahogy és ahol épen tudja. De vannak szerencsétlen, beteg, finom és érzékeny lelkek, akiknek nem mindegy, hogy mit, mikor és ho­gyan cselekszenek. Akik azt állítják Istenről, hogy megítéli és elkárhoztatja az öngyilkosokat, azok nem értik őt. Isten mindenek felett szereti a tisztalelkű embereket. És mikor egy-egy kedves gyermeke szorult helyzetbe jut, mikor a kenyér hiánya, a család nyomora — a test nagy muszájai — már-már arra hajtaná, hogy vétkezzék, hogy el­adja magát, a testét, a lelkét, a becsületét, vagy hogy más módon szennyezze be magát, egy szép és bátor utat mutat meg neki a menekvésre. Kitárja eléje atyai karjait s a csúfság, szenny és gonoszság világából magához öleli szeretett

Next