Szabadság, 1934 (7. évfolyam, 1-48. szám)

1934-01-07 / 1. szám

2 szövetségi rendszert megindokolni. Új rendezés lehetősége nyílik meg ezzel a Dunavölgy számára, hol a német terjeszkedés által elsősorban érintett Ausztria és Csehszlovákia, valamint a másodsorban érintett Magyarország is a közös defenzíva és gazdasági együttműködés jegyében új rendszerbe volna összefoglalható. Mindenekelőtt korai dolog szerintem a balkáni blokkot mint véglegességet elkönyvelni, különösen akkor, mikor még megalakulása esetén is bizonytalan, milyen mértékű és mennyire szerves lenne ez a balkáni együttműködés. Emellett kissé kockázatos kijelentés magyar részről azt mondani, hogy hadd menjen csak Románia és Jugoszlávia vissza a Balkánra, oda való, hiszen a Balkánhoz csapódnék akkor egész Erdély, a Bácska és Bánát, a tiszta katolikus horvátsság és mind e területeken élő magyarság is. Hogyan élhetne ilyen bizonyos tekintetben a mainál is élesebb és mindenesetre véglegesebbnek készülő kettészakítottság mellett a lelkében és történelmében oly egységes magyar nemzet? De túl ezeken a meggondolásokon, súlyos tévedés azt képzelni, hogy egy hatalmas balkáni blokk, amely Törökországgal kezdődik és Bukovinában végződik és Törökországon keresztül támaszkodik az Orosz Birodalomra is, kisebb nyomást gyakorolni a Duna völgyére, mint a mostani rozoga kisantant. Nem is szólva arról, hogy hiszen sem Romániát, sem Jugoszláviát nem tenné kevésbé dunai országgá ez a szorosabb balkáni összezárkózás. Ellenkezőleg, egy ilyen Balkán-blokk irtózatos nyomást gyakorolna a Dunavölgyére, azt lehetne mondani: urává válna a Dunavölgyének. Egyenesen megfordulna az ezeréves magyar politika elgondolása, hogy egy erős dunai birodalom gyakoroljon nyomást a Balkánra, így folytatja aztán Eckhardt Tibor: Ez a megoldás politikailag is kívánatos, mert senkivel szemben éllel nem bír, tisztán védelmi jellegű, harminc milliónyi lakosságával egymagában is elég erős arra, hogy komolyabb támadásokat kivédjen és összetételénél fogva, főleg Magyarország megerősödése esetén, sem pángermán, sem pánszláv befolyás alá nem kerülhet, hanem valósággal záróköve az európai egyensúlynak. Ez a harminc millió emberre kiterjedő együttműködés, mely igazságos alapelveken, a trianoni szerződés becsületes revízióján keresztül jöhet csak létre, gazdaságilag is lényeges javulást jelentene, új perspektívákat nyitna Ausztria számára, melynek nemzeti hivatásába vetett hitét és életkedvét adná vissza. Nos, szerintem ez a megoldás magyar szempontból igazán nem volna kívánatos, de nem is volna záróköve az európai egyensúlynak. Sőt magyar szempontból eleve óvást kellene emelni a Dunavölgyének bármi további széttagolása ellen és bármi — mondhatnám vicinális megoldás ellen. Egészen más, ha Eckhardt Tibor azt mondaná, hogy kezdjük a dunai újjárendezést egy magyar, osztrák, csehszlovák közeledéssel, megegyezéssel, összeműködéssel, amiben tényleg van bizonyos fantázia, bizonyos gazdasági célszerűség is és amiből aztán továbbfejlődhet egy szélesebb dunai megoldás. De azt mondani, hogy a dunai területnek körülbelül a fele s velük az elszakított magyarság túlnyomó része menjen— akárcsak egyelőre is — egy egészen más európai politika vágányára, mint aminőn a csonka ország indulna: ez bizony semmiképpen sem helyeselhető. Még azzal a beismeréssel megtoldva sem, mellyel Eckhardt is kíséri fenti gondolatmenetét, mondván, hogy „ez az elgondolás magában véve még nem teljesen kielégítő. Az élet lealkudhat és egyelőre letördelhet a magyar tervből. Szabadság vagy a magyar elgondolást területi és időbeli fokozatokra bonthatja, de bizonyos, hogy nekünk magyaroknak kell a legegyetemesebb, a legnagyobb vonalú és a legszervesebb dunai elgondolást kiterveznünk. A francia politikába is csak így kapcsolódhatunk bele. Mert ugyan miféle védőgát volna az, amely Csonkaausztria, Csonkamagyarország és a belsőleg meghasonlott, gazdaságilag és politikailag rettentő német függőségi helyzetre kárhoztatott mai Nagy-Csehországból ottana. Miféle védőgát volna ez akár gazdasági, akár művelődési, akár politikai, akár katonai szempontból a Dunára törő Német Birodalommal szemben.) Az az érzésem, kissé korai ma még egészen konkrét javaslatokkal előállanunk. Először a magyar dunai terv alapvető vonalait kell kidolgoznunk és megteremtenünk ehhez a politikai útvonalakat is. Ceterum censeo: sürgősen és élesen és visszavonhatatlanul el kell választanunk a trianoni békeszerződés revízióját a versaillesi szerződés revíziójától, be kell rendezkednünk a céltudatos és eredményes védekezésre a német politikai, gazdasági és művelődési hódító tervekkel szemben, elsősorban nekünk, magyaroknak s mielőbb össze kell fognunk Ausztriával és Lengyelországgal. És aztán osztrákokkal és lengyelekkel együtt le kell tennünk a párisi hatalmasok asztalára egy nagyszabású dunavölgyi újjárendezés tervének legalább a vázlatát. Mihamarább! Tallózás a horogkeresztesek Mezőföldjén Kezünkbe került a Mezőföld, „a magyar jövő új nemzeti mozgalmának vezérorgánsma“. A lap Enyingen jelenik meg, már betöltötte nyolcadik életévét, éi most sihederkorában gondolt nagyot és merészet és „elindult a magyar sors új útlértt". A horog, illetve nyilaskeresztes vezérord finum vezére Festetics Sándor gróf, aki nemcsak anyagilag nyúl a Mezőföld hónapig, de a nácieszmék fényeit is ő hinti az empngi úttörők elé. A Szabadság olvasóit nyilván érdekelni fogják ezek az „eszmei fényeik“, ezért megismertetjük velük a vezérorgffenum tartalmát, van ennek a náciujságírónak, aki egy uccui ablakon keresztül nem a karcsú midinetteket veszi észre, mint más rendes ember, hanem Párist, ,fi városok e kacér szépségkirálynőjét“, amint csapodáran faképnél hagyja régi szerelmesét, az őszülő liberalizmust és ,fii Hitler-bajusznak ad légyottot egy rejtett lakásban“. Sajnos, a légyottról intimebb részleteket nem közöl, de azért nem nehéz elképzelni, milyen épületes látvány lehet, mikor Páris egy rejtett lakásban odaadja magát a Hitler-bajusznak ... Különben Angliában is bajok vannak. Itt hat zsidót nem vettek fel egy automobilklubba, amiből a Mezőföld megállapítja, hogy Anglia is az egy fordulat előtt áll. Arról ellenben hallgat, hogy ez a fordulat a Hitler-bajusz közbejöttével fog-e megtörténni, vagy anélkül. Egy másik cikkíró viszont hosszasan boncolgatja Kiss József égjük versét és csemcsegve, leereszkedőleg állapítja meg róla, hogy „zsidó írta, de jó“. Ugyan miről szól ez a vers? Jusszusról, aki hármat szeretett: a bort, a nőt, a kerevetet. Az ilyen erotikus dolgok módfelett izgatják Mezőföldek fantáziáját. Nem lehetetlen például, hogy a lap külpolitikai cikkírója is azért tör ládzsát az Alpschluss mellett, mert tudat alatt arra gondot, hogy közelebb lesz a német határ és a kacér Budapest is könynyebben légyottozhat egy rejtett lakásban azzal a hevülékeny bajusszal. A lapban általában túlteng a csók és az ölelés. A gróf is ölel. Felmegy hozzá a dégi kastélyba a riporter és kiőnti előtte az „örök Tiborcok keserű panaszait, amelyeket magába szívott", mire a góf hirtelen feláll, odalép a kastély nagy attakéhoz, kinéz a nagy messzeségbe, ,mintha magához akarná ölelni ennek a drága magtaar földnek az elesettjeit“. Azután „ütemesen“ kiadja az utasítást, hogy „a Mezőföld ölelkezzék öszsze minden új gondolatra szomjas magyarral“. Sajnos, az utasítás egy kissé hiányos, mert arra nézve, hogy miként történjék ennek a nagyarányú elelkezésnek a gyakorlati lebonyolítása, semmi közelebbi részletet nem tartalmaz, következik arról, hogy mily nagy nemzet ig magyar. Sokkal érdekesebb lett volna, ha a fát zenitjén Usigáló SZUtykoS gróf a magyar nemzetnek nem a nagysága i . . ról, de a türelméről értekezik. Például erről az ezeresztendős türelemről, amely mukkanás nélkül belenyugszik a „szabad termék szét“ olyan egyenlőtlen felosztásába, hogy abból Festetics grófnak negyvenezer hold* föld jut, míg millióknak egyetlen talpalat-nyi se. Ezzel az elmélkedéssel adós marad a gróf, de annál jobban megereszti a hangját, mikor áttérve a közelmúltra, a „demoliberális sajtó üzelmei“, a „hazátlan bitangok“ a nagybankok és kartelek ellen mennydörög. Persze ez a mennydörgés nagyon erőtlenül hangzik éppen a gróf szájából, aki kórosan és következetesen elfeledkezik két dologról. 1. Arról, hogy októberben egy tálból cseresnyézett a „hazátlan bitangókkal“, 2. arról, hogy a nagybankok és kartelek mellett egy harmadik rákfene is emészti ennek az országnak a testét: a nagybirtok, amelynek Festetics egyik főreprezentánsa. (Különben jellemző, hogy a lapban egyetlenegyszer sem fordul elő a „nagybirtok"-szó, „a síró magyar föld örök Tiborcai“ is, akiket a riporter megszólaltat, kizárólag a bankot és kartelt szidják, de az éhbérekről, amiket Festetics gróf fizet nekik, mélyen hallgatnak. Illetve valószínűleg csak a riporter hallgat, mert Isten ments, meg talál haragudni a gróf úr.) Páris csókja a Hiller-bajusszal De hagyjuk a grófot, aki „vezérgondolatait“ egy nácivezérhez méltóan germanizmusokkal teli, alpári nyelven tolmácítja. Nézzük a többi cikkeket. Az egyiknek roppant pikáns címe van: „A liberális Párisi alul van, csókja a Hitler-bajusszal“. Arról van beneszó, hogy az újságíró egy párisi kávéház „utcai ablakán keresztül figyeli a nemzeti szocializmus világáramlatának francia megrezdüléseit". Meg kell adni, kitűnő szeme A gróf úrvezérgondolatai“ A lap első oldalát természeteste a gróf tölti ki „Új utak felé" című vezércikkével és a fényképével. A gróf arcán norma sincs a vezérek vasenergiájának. Fáraósi, enervált, puha, nőies vonása ez az arc. Öt óra alatt stuccolt, angol bajusz látható, amelyet egy ügyes borbély pillanatok alatt átalakíthat Hitler-bajusszá. Kihajtott apacsinije és a fején lévő sportsapka viszont arról tanúskodnak, hogy a gróf sportkedvelő fégla. Köztudomású róla, hogy Dégen futballcsapatot alakított, amelynek ő maga a centrre.sutára■ A csapat többi tagjai fiatal parasztjuk és bizony a játék hevében gyakran regtörténik, hogy a gróf játékostársaival cslyszerre rohan a labdára, s ilyenkor elkerülhetetlenül szoros testi közelségbe jut a néppel, ami grófok részéről határozottan demokfiplikus jelemre vall... A gróf — hogy a saját szavait idézed — vezérgondolatokkal ereszti útjára a ffizérorgánumot. Cikkét azzal kezdi, hogy szereti a szabad természetet. Mi közönséges jel.*e. jusok is szerejük a szabad természetet,páhul belőle csak az a kis kupac a sajátunk, ami majdan sírunk fölött domborul. Miért ne szeretné a gróf, aki két nap alatt se jártatná be a szabad termésetnek azt a jókora marabját, amely az ő magántulajdonai E lírai vallomás után, amelyben egy fikarcnyi vezérgondolat sincs, hosszú, lapos, önképzőkör nívón mozgó történelmi elmefuttatást tarisznya Ezek után nem meglepő, hogy a lelkes riporter Festeticset Széchenyi Istvánnal és Rákóczi Ferenccel hasonlítja össze. Ennek a Szellemiekben oly gazdag Mezőföldnek azonban nemcsak Széchenyije és Rákóczi incsen egyszemélyben, de „egy névtelen Jókaije is, akinek izzó magyar tehetségéhez csak a művét kell kivívnia“. A „névtelen Jókait“, akinek nagy regényét a következő számtól kötedve folytatásokban fogja közölni a Mezőfőér, Veszély Lászlónak hívják. A lap nyolmban ízelítőt ad ennek a Veszélynek izzó magyar tehetségéből: leközli Bálvány cíatta novelláját. Helyszűke miatt nem adhat£rk közre teljes egészében a novellát, de bemutatunk belőle két mondatot, hadd lássák a Szabadság olvasói is, mit tud ez a „nésztelen Jókai“. Azegyik mondat így hangzik: „Jali asszony hetvenkedő szavai dögliptes zulgotjárssal vájnak bele fékevesztett indulatrohantikába." A másik így: „Szátyykos tarisznyája álmosan lingált a háta zenitjén. Az első mondat értelmét sehogyse tudjuk kibogoz*» Ha megfeszültünk, se tudjuk, milyen az a „dögletes zuhogás". Az* ellenben sejtjük, hogy a hát zenitjét hol kell keresni. sabh csiV-'áfont'át hívják. A hátnak a csúcspontján viszont nem lingálhat a szutykos tarisznya. A lát zenitje tehát valószínűleg A legalsó határon. Ott kedvü r lingálhat a tarisznya. De miért nevezi a náci író ezt fn kényes pontot olyan szemérmesen a ház zenitjének® Mi bizony máskép hívjuk. . ... Vér Andor. fii javaslat a magyar családnév érdekében Két kornak mesgyéjén álló nemzedékeit rendszerint úgy vannak a dolgokkal, hogy hirtelenül megragadják az időszerűt, de csak lassan tesznek le a régiről. Gyorsan köztudatba ment az a helyes gondolat is, hogy a magyarságnak nemzetisége rovására megy a sok idegen családnév és most az idegen, családnevekkel szemben kezd követeléssé lenni a magyarosítás vágyakozása. Ugyanakkor azonban a megtörtént névmagyarosításokat a közvélemény csendes derűje és enyhe mosolya kíséri, így aztán biztos kilátás van arra, hogy a mozgalom csekély sikerek után ismét el fog aludni. Ebben az aggodalomban születhetnek meg az olyan elgondolások, mint amineket Milotay István annak idején e tárgyban megjelent cikke tartalmazot. Milotay kiváltságokkal akarja elősegíteni a névmagyarosítást, holott az egyedüli előfeltétel: se érdemnek, se tolakodásnak ne tekintessék. Igen sok idegen családnevű ember vérségében magyar. A magyarságnak kétségtelenül van a különféle régi keveredésből kialakult fajtaképlete s attól a nőágon keveredett család nem eshet messzebb a férfiágon keveredettnél annál kevésbé, mert a tudomány álláspontja szerit a fajta vérsejtjeinek átütő ereje nőágon nagyobb, mint férfiágon. Mondjuk ki nyíltan: van abban valami igazságtalan és megalázó, hogy ily esetben a nemzetségi érdekből történő névmagyarosítás egységes elbírálás alá kerüljön az egyéb tényezők hatása alatt (egyéni érdek, nyelvi és más külsőségi körülmények okából) történő családnévváltoztatással. Márpedig az utóbbi okból kerülnek ki azok a mulatságos névmagyarosítások, melyeknek csiklandós természete miatt a közvélemény minden névmagyarosításban valami humoros alkalmat lát. Századok óta együtt tevékenykedő családok között az új családnév azt a különös érzést okozhatja, mintha felvevője most tolná be magát a magyar népszetiségbe. Az meg méltatlan volna, hogy az így keletkező sebet kiváltságflastronmial tapasszuk be. A magyar névért nem jár semmi, csak mélységes hala az Istennek, aki megengedte, hogy magyarnak c,j...-íí,, 1, Annái- „ hon, aki magyarnak született, joga is kell, hogy legyen a magyar családnévre. A fajtán belül férfiág és nőág véletlen fordítottsága nem adhat előnyt és nem okozhat hátrányt Multkorjában beszélgettünk a névmagyarosításról. Magyar családnevű barátom, igen ütötte a vasat, jómagam is kifejtettem azt, amit itt már megírtam. A hangsúlyt arra a tudományos megállapításra vetettem, amit a fajta vérsejtjeinek átütő erejéről mondanak. Mire ő megvallotta, hogy az anyja olasz. E példa legyen elég álláspontunk igazolására. Nemzetiségi érdekből kielégítő névmagyarosítás tehát csak úgy lesz lehetséges, ha a magyar vérségi kapcsolatot tesszük meg annak alapjául. Ennek az elvnek elfogadása esetén célszerű lenne ilyenkor névmagyarosítás helyett a vérségi jogon történő családnév-változtatás fogalmát alkalmazásba venni. A gyakorlati megvalósítást pedig úgy képzeljük, hogy vérségi jogon megengedhető lenne bármely, a család ősei között tereplő nőági magyar név felvétele. A névváltoztatás vérségi jogon nem tartoznék belügyminiszteri engedélyezés alá. Aki ebbe a kategóriába esik, az elsőfokú anyakönyvi hatóságnál igényelhetné családneve átigazolását. Az igény érvényesítéséhez a kérelmező születési anyakönyvi kivonatán felül mellékelendő volna a magyar családnevű szülő, nagyszülő, vagy ősanya születési bizonyítványa, vagy egyéb létezésének bizonyítására alkalmas okirat; a leszármazó összefüggést vagyis a vérségi jogot bizonyító okiratok; végül a kérelmező lakóhelyének helyhatósága által kiállítandó bizonylat a kérelmező nemzeti szempontból ítélt megbízhatósága tárgyában. Az anyakönyvi átigarítás a következő rendelkezéssel lenne eszközölhető: „ . . . ■ kérelmező .... től való törvényes leszármazását igazolta. Családneve ezentúl vérségi jogon ..." A családnév használatánál a vérségi jog feltüntetését szokásba kellene venni. A névmagyarosítás intézménye egyéb esetekre fennmarad. Nem állítjuk, hogy e javaslatunk részletesebb megfontolást se igényel, de nemcsak / k n t . A r azért adjuk közre, mert hazafias tépdödé- Zenneld tudvalevően ^i ^ égbolt sekből született és lendíteni akar egy fontos nemzeti érdekünk ügyén, Ivmen mert meggyőződésünk az, hogy a kérdést lényegében csakis a vérségi kapcsolatokról foghatjuk meg. Mai kormányzatunk szelleme rétiig a vérségi gondolat jegyében állana és így nem reménytelen időkben hullatjuk a vérségi közösség, az egyetemes magyarság szavát. Jeleníts István dr.