Szabadság, 1937 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1937-01-03 / 1. szám

^«3? Január 0 .Jur Molnáts. »Keresztény - nemzeti“ politika — Keserű széljegyzet úlévre - Irta: LENDVAI ISTVÁN Ilyenkor esztendő forduláján a szem­lélődő ember két ünnep hangulatai és gondolatai közé van ékelve: ha vissza­­f­elé néz, a karácsony levegője terjeng még körülötte, ha meg egyre inkább be­­lefinorodva az örökkön múló időbe, — előretekint: a Háromkirályok csillagfé­nyes, ajándékos vonulása rajzolódik lá­tóhatárára. De akár hátra, akár előre szemlélődik, mihelyt közéletünkre gon­dol, az­ ünneprontásnak minden szán­déka nélkül is az irónia színei szövődnek bele ünnepi hangulataiba és némileg fa­nyar, kesernyés tapasztalatok kínálkoz­nak széljegyzetekül a krónikaíró tolla alá. Az Úrnak 1936-ik esztendejében pél­dául az a kis budapesti história esett meg még odaát, a lelkileg bensőségesebb­nek ismert Budán is, hogy abban a villa­­épületben, melyben négy más családdal együtt e sorok írójáé is lakik, betlehe­­mes gyerekek jártak és a sors véletlen­jéből egyik lakásba sem nyerve bebo­­csáttatást, egyszerűen elloptak a lépcső­házból három elmozdítható lábtörlőt. Az ember hajlandó azzal a kézlegyintéssel intézni el a dolgot, hogy hát persze, Bu­dapesten vagyunk és 1936-ot írunk. Csakhogy e sorok írója nagyon jól emlékszik bizonyos régi-régi és falusi betlehemesekre is, akiket szívesen bebo­­csátottak mindenüvé, ama túl a dunai mezővároskában, de közben gondosan szemmel tartották őket, nehogy a szép­séges karácsonyi pásztordalok zengede­­zése közben eltűnjék a karácsonyra szánt sonka vagy egyéb ilyen egészséges holmi. A közélet „nevenemesei“ Nem hiszem, hogy valami szédítően távoli képzettársítás kellene ezek után ahhoz, hogy­ bizonyíts közéleti betlehe­mesekre tévedjen a gondolat. Annak a három-négy lábtörlőtolvaj budai gyerek­nak, vagy falusi éléskamrákat dézsmálni igyekvő falusi betlehemeseknek a delik­­tuma nyomban ártatlanabbá, szelidebbé minősül, ha felgondoljuk: hányan akad­tak az Úrnak 1919. esztendeje óta a ma­gyar közéletben nagy megsüvegeltetést, kövér tisztességet igénylő férfiak, akik a keresztény-nemzeti­ eszmével betlehe­­meskedtek a lelkes, hiszékeny tömegek felé, hogy közben minden különösebb keresztényi és nemzeti meggondolások nélkül holmi lábtörlőknél és egy-két son­­kánál-kolbásznál ugyancsak többéről csúsztassanak egyáltalán nem kereszté­nyi önzésük, törtetésü­k, hiúságuk és mammonizmusuk eléggé mély s nem is nagyon rejtett iszákjába. Mindez az igazi keresztény-nemzeti világnézetért és politikáért komolyan, áldozatosan és hittel lelkesedők jelölt egyre világosabban dereng, ha visszate­kintenek azokra az esztendőkre, amelyek olyan torzul, olyan eredménytelenül zu­hantak a semmiségbe 1919 nyarának és őszének nagy fellángolása óta, amikor jóhiszemű és képmutató politikusok egy­aránt kimondották, hogy ezentúl pedig ,,keresztény-nemzeti“ politika lesz Cson­­ka-magyarországon, másfélét itt el sem lehet képzelni, meg sem lehet pendíteni. Nem mintha ennek kimondása lett volna a baj. De bár inkább soha ne mondták volna ki és ne ismételték volna unos-un­­talan kormánynyilatkozatokban, párt­szervezkedésekben a kereszténységet an­nak minden hatalmas erkölcsi és társa­dalmi parancsolatával, hanem valósítot­tak volna meg belőle minél többet né­mán, kimondatlanul, de annál alaposab­ban a­­magyarság történelmien szüksé­ges testi-lelki megújhodására. Mert úgy, ahogyan a dolgok tizenhét­­esztendőn keresztül történtek, a keresz­ténység hangoztatása — egyfelől csak a közéleti bellehemesek manipulációinak elkövetésére és leplezésére, másfelől pe­dig arra volt jó, hogy az a személyektől eltekinteni és elvi magasságokban járni nem tudó elemek előtt a jelszavak és a cselekedetek súlyos ellentéte a keresz­ténységet kompromittálja és alkalma­sabb alanyokká tegye őket hamis, de tet­szetős nem kereszté­ny tanítások igéinek meghallgatására és befogadására. Í1a tehát még összhangzik a magyar közélet felelőseiben, vezetőiben valami a Karácsony felséges tanításából és han­gulatából: nem tudnánk számukra és a nemzet számára üdvösebb napirendet, mint a jelszavakká nyomorított, keresz­ténység, a nagyon is keresztény idén egyéni praktikák fölé aggatott álkeresz­­ténység sürgős félredobását és a valódi keresztény-nemzeti rekonstrukció meg­valósítását, amivel önként adódnék az igazi, termékeny és eredményes reform­­munka üteme, tartalma és valósága. Magyar „Háromkirályok“... Újesztendő napjára következik a­ Há­romkirályoké, és ezen is ez kell ,kicsit gondolkozni közéleti időszerűségek szem­pontjából. Utóbbi időkben ugyanis na­gyon kezd divatba jönni, hogy a közélet némely hatalmon levő mágusai — akik nincsenek mindig és okvetlenül a nap­keleti bölcsek tudományával megáldva — szorgalmasan hordják az aranyat, tömjént és mirrhát, de két tekintetből is erős ellentétben az isteni Gyermek nap­keleti hódolóival. Egyfelől nem a mi­g­uk k­incsesházából szórják az ajándékokat, mint ama háromkirályok cselekedtek. Másfelől éppen nem a betlehemi Kisded elé hordják, hanem akárhányszor a köz­életnek semmikép sem isteni lelkületű, szakállas öregcsecsemői elé. Nem a „dömpingsajtó“ címen eléggé ismert jelenségre célzok itt elsősorban, amellyel szomorú korszakunkban annyit kellett és kell foglalkoznunk. De gondo­lok arra, ami egyre sűrűbben ismétlődik meg az utóbbi időben. Valaki beleperdül a névtelenségből, az ismeretlenségből a közéletbe, ahova pedig senkit sem ker­getnek bottal. Ott semmi különösebb ja­vát a köznek nem szolgálja, semmiféle üdvös alkotással ki nem tűnik, nem idét valamiféle hálára nem tudja kötelezni. De kitűnően beválik, mint valamely köz­életi hatalmasság fullajtárja, akár titkári, akár főispáni, akár más minőségben. Azonban fordul a szél a politikában: az illetőnek el kell távoznia helyéről, vagy legalábbis ennek a veszedelemnek az ár­nyéka vetődik fejére. Mind a két eset­ben azonnal kéznél van számára egy jól dotált állás, még­pedig most már nem feltétlenül valamely magánvállalatnál, mint eddig dívott, s amire még azt lehe­tett mondani: üsse kő, ha az a magán­vállalat így látja jónak a “maga szakál­lára, az ő dolga! Nem, azóta már inkább a közpénzek terhére történnek ezek a gyengédlelkű ajándékozások: az adózó polgárságot kötelezik olyan férfiak hálás kitartására, akikből a nemzet sohasem kért, akikhez a köznek s akiknek a köz­höz édeskevés közük volt és van, s akik nem egyszer a legelemibb szakértelem teljes hiányával vonulnak jól dotált po­zíciójukba, a rátermettek félretolásával. Még azt sem tűrik meg, hogy­ az ilyen kiválasztott egyéniség visszatérjen , élőb­bén­i kaptafájához, vagy hivatali aszta­lához, csak fölfelé való bukást fúrnék meg tőle, nemzeti hadikárpótlást igényel­nek számára.. Maholnap egészen magá­tól értetődőnek fogják találni az ilyen szerencsés ,,kisdedek“ közpénzen való kitartását, akik elé a hatalom mágusai aranyat, tömjént, mirrhát hordanak az alattvalóik kincsesházából. Gondolom, ezen is el lehet tűnődni egy újév táján, s még sok mindenen, hogy az ember sóhajtva gondoljon arra az egyedül lehetséges „boldog" újévre,, amelyben nem lesznek majd a közélet­nek sonkalopó betlehemesei és a nem­zet aranyával, tömjénével, mirrhájával olyan sajátságosan rendelkező máguséi. Budapesti világünnep 1938-ban Nyár elejére tervezik az eukharisztikus világkongresszust • Rendezzék meg a Szent István ünneppel párhuzamosan A pápa kegyes elhatározása folytán 1938-ban az eukharisztikus világkongresz­­szus ünnepét Budapesten ülik meg a világ katolikusai Szent István dicső királyunk halála 900 éves emlékünnepének tisztele­tére. Ebből az alkalomból összesereglenek Budapesten a katolikus világ egyházi feje­delmei, bíborosok, érsekek, püspökök, papi küldöttségek, nyomukban a hívek százezres tömegeivel, ami óriási lendületet fog adni Magyarország és Budapest idegenforgal­mának. Minden magyar ember őszinte szív­vel örül ennek a nagy ünnepségnek és há­lával gondol a 20 esztendős pápára, aki aggságának és fizikai szenvedéseinek köze­pette, de lelki erejének ajándékozó jóságá­val juttatja Magyarországot a nemzetközi ünnep fényéhez és megbecsüléséhez. Az ünnepségeket — úgy hírlik —, a nyár elejére tervezik. A mi szerény javaslatunk az volna, hogy» rendezzék meg a hagyományos augusz­tusi Szent István ünneppel párhuza­mosan, összekapcsolva nagy királyunk évszázados kultuszát a nemzetközi ünnepség program­jává!. Annál is inkább helyes volna ez, mert augusztus 21-én leplezik le Székes­fehérvárott Szent István szobrát, s e szo­bor lábánál, a bazilika előtti téren fogják megtartani a magyar országgyűlés két há­zának együttes ülését. Magyarországon a napokban alakult meg az ünnepet rendező világi bizottság, hiva­talos tényezők bevonásával. Olvastuk a bi­zottság névsorát, de azt csonkának tartjuk, mert abban csak a bürokratikus idegenfor­galom és politika neveivel találkozunk. A Szabadság nemrég már felrótta a letűnt politikai rendszernek azt az önzését, hogy a Szent István ünnepségeket a maga zsák­mányának tekintette s a rendezésből kihagyta éppen azokat, akik a buda­pesti „Szent I­stván­ Hét“ gondolatát fel­vetették és megvalósították. Több mint 10 évvel ezelőtt bontotta ki en­nek a gondolatnak a zászlóját Ripka Fe­renc és gyűjtötte maga köré azt a lelkes tábort, amely a Szent István ünnepségek nemzeti, népies elemeit kigondolta és meg­valósította, hogy a gyönyörű körmeneten kívül a magyar zene, tánc és népviselet kul­tusza is erősítést nyerjen. Ripka nem lett kisebb közéleti ember azzal, hogy a Göm­bös-korszak igyekezett saját műve éléről félreállítani. De a mai megújhodott politi­kai irány csak gazdagodna, ha azok kezébe adná vissza a Szent István ünnepségek ren­dezését, akik azt megteremtették. Tű esztendő Mai számunkkal tizedik esztendejébe lép a Szabadság, amelyet az önálló tízakast járó, de a nemzet életében gyökerező politika 1920 március 15-én indított meg. A magyar sza­badság emlékünnepének dátumával homlo­kán indult el a Szabadság, hogy betöltse hi­vatását, s váljon­­becsületes, egyenes ézatri, őszinte kalauzává a nemzetnek, amelyet ha­mis szavak és hamis próféták oly sokszor vezettek a zavar és bizonytalanság homálya felé. Mi is elmondhatjuk, hogy életünket megharcoltuk. Bátran, egyenes gerinccel, emelt fővel küzdöttünk a szabadságért min­den vonalon. Csak az imént záródott le az a politikai korszak, amely majdnem végzetbe döntötte az országot, mert a diktatúra erő­szaka felé kormányozta a politikai, gazdasági és társadalmi életünket.­ Ebben a harcban nem kis feladat várt a Szabadságra. Ebben a harcban egész mellett álltunk helyt, kitéve magunkat a megsemmisítés veszélyének, mert a hatalom ferde pillantása gyakran mérlegelte velünk szemben a megsemmisítés terveit. És mi ma is itt állunk. A hatalom semmisült meg, s a Szabadság, mint a ma­gyar lelkiismeret viharlámpása, tovább , jelzi azt az életutat, amelyet a nemzet számára a mi lelkiismeretünk jelöl ki. A sötétben vi­lágítunk, a sokszor szándékos siket hallga­tás csendjébe szólunk bele, bátran, félelem nélkül, amint az magyar emberekhez, ma­gyar meggyőződéshez illik. Az ország ■még nincsen túl a veszedelmeken. Most szakad­nak reánk a nemzetközi és a belső gazdasági problémák kibontakozási tervei, s a sokféle zene közt, amelyet a nemzet fülébe húznak, hol a macskazene kelletlen, hangján, hol a fülbemászó édeskés megkörnyékezések zenei változataival, a mi hangunk ép, tiszta, hall­ható, világos és éles, mint a magyar mező nádisípja, amelyet nem lehet összetéveszteni hamis zeneszerszámokkal, mert mi igazsá­got, demokráciát, emberiességet, a sérelmek orvoslását, a vélemény szabadságát, a meg­győződés érvényesülését akarjuk. Alapvető célunk az ország harmonikus gazdasági fejlődése, a politikai és gazdasági szabad mozgás alapján. Függetlenül kormá­nyoktól, pártoktól és érdekcsoportoktól, szolgáljuk továbbra is a magyarság felvilá­gosítását, a magyar szociális megújulást és Magyarország dunai elhelyezkedésének nagy ügyét. Cikkíróink és munkatársaink is egy gondolatba forrónál­ össze velünk. Bajcsy- Zsilinszky Endre, Serényi Gusztáv, Lendvai István, Balla Antal, Matolcsy Mátyás, Kerék Mihály, gróf Apponyi György, Veres Péter, Bere­cz Sándor, Glaser Géza, gróf Haller Gá­bor, Cséry Dezső, Fábián Dániel. Szilágyi József a politikai publicisztika nemes fegy­vereivel vívták meg e lap hasábjain eszméi­kért folytatott harcaikat. Országos nevű íróink közül Kodolányi János, Tamási Áron, Szabó Pál, Nagy Lajos, Huszár Károly, Izsáky Margit, Szentgyörgyi Ferenc, Jánosi György, Simándy Pál, Antalffy Gyula cikkei és tárcái gyakran szereznek olvasóinknak boldog örömet. A politikai élet porondjára a derű­ nyílvesszőit lövöldözik be hétről hétre Vér Andor országos sikerű versei, Falusi ki­tűnő karrikatúráival kísérve, amelyek ma sokkal találóbban és őszintébben verik fel a közélet rengetegének ordasait, medvéit, de nem vetik meg azt sem, hogy az uborkájára kapaszkodott új ezredévi apostolokra, vagy a napi élet szétszórt morzsáin pykosztos módra élősködő nádi verebekre rányilaz­­zanak... Mély­ felelősségérzet, komoly kötelesség­­tudás, de az élet és a politika groteszk jelen­ségeinek szóvátétele adja együtt a Szabadság tartalmát. A nagyság ünnepélyességéből és a tőr pestig nevetségességéből álló mai élet minden rendű és rangú, vonatkozásait ismer­tetve, nyújtunk okulást, tájékoztatást és szó­rakozást a Szabadság olvasóinak. A Szabadság a legolcsóbb országos politi­kai hetiújság. Ára egész évre 5­ pengő, fél­évre 2.50 pengő. Kérjük a Szabadság olva­sóit, barátait és előfizetőit, ragaszkodjanak hozzánk, tartsanak meg bennünket szerete­­tükben és szerezzenek nekünk új híveket. Hazafias tisztelettel: a SZABADSÁG szerkesztősége és kiadóhivatala, foké Április 30 és május 10 között lesz a Budapesti Nemzetközi Vásár A Budapesti Nemzetközi Vásárt a most kö­vetkező évben április 10. és május 10. közt­ fogja megrendezni a főváros közreműködésé­vel a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a GyOSz. Karácsony hetében küldte ki a Vásár rendezősége a jelentkezéshez szüksé­ges nyomtatványokat, Itt­ már eddig is 300 nagy magyar vállalat jelentette be, hogy részt vesz a kiállításon. A jelentkezők sorában főleg vas-, gép-, textil-, ruházati, élelmiszer-, bútor­­szakmák vannak képviselve. Januárban újabb nagyobb arányú jelentkezéseket várnak, mert akik január 15-ike előtt jelentkeznek, azok 10%-os engedményben részesülnek a hely­űjükből. A külföldi kiállítók közül eddig Olaszország és Ausztria helyezték kilátásba hivatalos rész­vételüket, de tárgyalások folynak Francia­­országgal, Svájccal, Brazíliával, Délafrikával és más államokkal, ezek kiállítási csoportjai­nak megszervezéséről. A vásár új alaprajza már elkészült és pedig rendkívül ötletesen, olyan beosztással, ami az, áttekinthetőséget

Next