Előre, 1921. május (17. évfolyam, 3163-3193. szám)
1921-05-01 / 3163. szám
5 A hatóság boszus a nem jelentkezett elitéltek miafl HAYWOOD S TÁRSAI TÁVOLLÉTE NAGYON FÖLBŐSZÍTI A REAKCIÓSOKAT A vezérek kisiklottak a kezükből — mondja Clyne ügyész CHICAGO, 111., április 30. Szövetségi hivatalnokok azt mondják, hogy a 20 évi börtönbüntetésre elítélt I. W. W. tagok közül a “vezérek” kisiklottak a hatóság kezei közül és veszni hagyják biztosítékukat. A jelentés szerint Leavenworth erődjében összesen 47 rab van együtt az elitélt I. W. W. tagok közül. Az elitéltek közül kilenc szabadon van és a többiek részben bent vannak már a fegyházban, részben pedig útban vannak Kansas állam felé. A “vezérek” közül csak egy van a börtönben, a többi mind vagy kisebb büntetésre van ítélve, vagy jelentéktelen ember. A szabadon levő kilenc közül hat a tulajdonképeni vezető szellem volt az I. W. W.-ban — mondják a szövetségi hivatalnokok. A kilenc közül három Oroszországban van az orosz tanácsköztársaság szolgálatában. Másik háromról azt hiszik, hogy itt rejtőzködnek az országban, a fönmaradt három közül kettőnek a jelentkezését néhány napon belül várják. Az egyik azonban véglegesen “eltűnt.” A hatóság véleménye szerint a vezető elemek közül csupán Ralph Chaplin van fogva, aki a “Solidarity” szerkesztője volt. Haywood ról azt tudják a szövetségi ügynökök, hogy “propaganda miniszter” a szovjet kormányban. A hivatalnokok véleménye az, hogy Haywood soha sem fog visszatérni. Wladimir Lossief szintén Petrogradon van, mondják a hatóság emberei. Lossief-ot bevándorlási népbiztosnak tették meg, aki ellenőrzi a külföldről deportáltakat. Rothfischer Károlyról azt tudják, hogy Csehszlovákiában “szovjet követ” lett a moszkvai kormány megbízásából. Rothfischer szintén 20 évre van elitélve. Szerkesztője volt a Bérmunkásnak. Cherles Clyne ,ügyész állítása szerint, az eltűnt I. W. W. tagok név szerint: Haywood, Lossier, Rothfischer, Andreytschine, Jakkola és Laukker a tulajdonképeni “vezérek,” akik “kikerülték a törvény sújtó kezét.” A hatóság bosszúsága érthető. A kapitalisták bérencei elvárták volna, hogy a 20 évre elítélt forradalmárok besétáljanak a börtönbe. A kapitalisták szemében a börtönbemenésnek a megtagadása roppant súlyos dolog, különösen, ha öntudatos proletár teszi ezt. Az új világháború A II. Internacionale tehetetlennek bizonyult az első világháború megakadályozásában és ezzel megásta a sírját. Az imperialista fejlődés, ha a proletáriátus világforradalma gyorsan derékon nem tört, menthetetlenül hozza a második világháború fokozott szörnyűségeit. A forradalmi öntudat kialakulásához végtelenül fontos, hogy minden proletár világosan lássa a második villágháború közvetlen veszélyét. Ezért majdnem egészében leköszöljük a Daily Herald ‘‘Az új viilágháború előjelei” című cikkét. ‘‘A múlt héten a tengerészeti költségvetés bemutatásakor Sir James Craig beismerte, hogy a frai törekvéseink a tengeren az 1,“egy hatalmi standardig” emelkednek (vagyis hogy Anglia bármely egy tengeri hatalommal felvehesse a versenyt; ezelőtt a két hatalmi standardot tartották vagyis Anglia , bármely két tengeri hatalommal versenyezhetett) és bejelentette négy új hadihajónak azonnali megtervezését. Az új fegyverkezési verseny megkezdődött. (Ugyanazon időalatt — 1926-ig, — míg Anglia a négy, minden eddigit meghaladóméretű hadihajót építi, Japán 11, Amerika 13 hasonló hadihajót épít.) És most a “Sunday Express” tokiói levelezője február 18-ról ezeket írja : Japán, amikor 1927- ben tengerészeti programját betölti, olyan flottával fog rendelkezni, mely őt harcképességben szorosan másodikká, majdnem egyenrangúvá teszi Amerikával és az angol tengerészet mai állásában háborús erejének színvonalán harmadik helyre utalja. Kifejti, hogy a japán álláspont “nyolc hadihajó és nyolc hadicirkáló, melyek nyolc évnél nem idősebbek.” Elmondja, hogy 1921—22-ben a japánok állami bevételeiknek 32 százalékát költik a tengerészeti költségvetésre és csupán új építésekre 17 és fél százalékot. .A következőkép összegez: a nemzeti segélyforrásokat figyelembe véve, a japán program a legnagyobb tengeri terjeszkedési terv, melyet valaha bármely ország békében vállalt. Japán ötször annyit költ a tengerészetére, mint amenyit Némeország költött, amikor négy nagy hajót (dreadnough) épített évenként őrült erőlködésében, hogy behozza Anglia előnyét a tengeren. És a Sunday Express kérdi: Mi a cél?’ Mitől fél Japán? Vagy mit akar elérni? A válasz az élethalál-harc a sárgák és fehérek között. Az ázsiai, ahol versenyre kerül az európaival, életmódban, vásárban, munkában lerontja a színvonalat. Ezért az európai kizárja az ázsiait, ahol hatalma van hozzá. Japán népessége évente 800- 1 000 fővel szaporodik és a Csenddes-óceán összes partjain nincs hely, ahol fölös milliói enyhe éghajlaton letelepülést és szaporo-dási lehetőséget találnának és dolgozhatnának. Az amerikaiak, kanadaiak és ausztráliaiak kizárták őket. Tudják, hogy ha versenyre engedik őket, akkor nekik és gyermekeiknek végső romlása következik A japánok látják, hogy ebben a dilemmában harcolniok kell, vagy el kell pusztulniok. --------------------Munkások! • Pártoljátok az Előre hirdetőit. Árfolyam-jegyzések PÉNZKÜLDÉSEKÉRT POSTAUTALVÁNYNYAL. MAGYAR KORONA JOOO Koronánként ... H. $4.80 OSZTRÁK KORONA 1000 Koronánként * .... $2.05 CSEHO-SZLOVÁK KOR. jOOG Koronánként M... $13.65 JUGOSZLÁV KORONA 1000 Koronánként ........ 97.15 ROMÁN LEI 1000 Ld •,w.i • au . • a« $16.20 Írjon költségjegyzékért. Árkedvezmény nagyobb összegeknél. írjon felvilágraaitásért. MAGYAR-AMERIKAI BANKHÁZ S. DE VITA ■i Állami Bankdépartment ellenőrzése alatt. 2105 FIRST AVENUE, Dept. HJ. comer 108th Street» Newr York. •.— Vasárnap zárva van. — .. IS JÁRT ÚTON haladni a legtanácsosabb. Saját érdekében ajánljuk, hogy PÉNZKÜLDÉS, HAJÓJEGYVÁSÁRLÁS, KIHOZATAL és KÖZJEGYZŐI ÜGYEKBEN vagy ŐSZINTE TANÁCS CÉLJÁBÓL forduljon RUTTKAY bankárhoz, aki több, mint 18 esztendeje becsülettel szolgálja az amerikai magyarságot, írjon még ma erre a pontos címre: RUTTKAY JENŐ BANKÁR 106 Ave., B, New York ___________| A népszövetség nem fogja akadályozni a fehérek és sárgák gazdasági harcát, épen úgy nem mint a pacifizmus vagy az üres idealizmus. Csak egyenlő életszínvonal kierőszakolása tudja ezt megakadályozni. És csak egy új világháborúban végződhet, ha meg nem akadályozzák. Az új világháborút a Csendes-óceánon fogják megvívni. Ez az értelme a japán tengerészeti programnak. És az amerikai tengerészeti programnak. És a miénknek. Mert ha Anglia támogatja Japánt Amerika ellen, Kanada és Ausztrália elválik a birodalomtól.” SZERKESZTŐI ÜZENETEK (E rovatban bárkinek a kérdésire eilyesan válaszolunk. Csak tintával vagy géppel írott leveleket veszünk figyelembe. Névtelen és cím nélkül levelekre nem válaszolunk. Leveleket és cikkeket nem őrizzük meg és nem küldünk vissza.— Ha gyorsan akar választ, röviden, értelmesen írjon.) Spiegel S. Pittsburg: Méltányoljuk az igyekezetét, de nem közölhető. Helen Shaffer. — Mindkét csomag a Cosulich Line “ Columbia” nevű hajójával március végén megérkezett és a csomagokat nevezett április elején át is vette. A Red Cross-tól kaptuk a fenti értesítéseket. L. Pirka, Zeigler, 111. — A hadikölcsön ügyében nem tudunk jó tanácsot adni. Ismételje meg, hogy miről van szó. Béres L. Avella, Pa. — Figyelmét köszönjük. Tudják azok jól odaát, hogy mi mit írunk. F. Gy. City. — Ha teljesen biztos a válás jogerőre emelkedésében és azt hiszi, hogy minden rendben van, akkor nem kell végzés, úgy is eskü alatt vallja, hogy nincs más törvényes neje. De, ha bármilyen kételye van, vegye ki a végzést. Vetesse ki megbízható ügyvéddel, aki nem számít érte túl sokat. HÉTRŐL-HÉTRE szenzációsabb tartalommal és szebb kivitelben jelenik meg az egyetlen amerikai magyar képes folyóirat, az ELŐRE KÉPES FOLYÓIRAT INGYEN MUTATVÁNYSZÁmot mindenki kaphat, aki címét közli a kiadóhivatallal, ahová az előfizetési díjak is küldendők ($3.00 egy évre.) 33 First Street. New York HAJÓINDULÁSOK: Május 7-én: NOORDAM ........................Rotterdamba Május 12-én: PATRIA .......................................Triesztbe Május 12-én: MOUNT CLAV ................Hamburgba Május 14-én: KROOXLAXD .............Antwerpenbe Május 21-én 1 SUSQUEHANNA .....................Brémába Május 21-én: ROTTERDAM ................Rotterdamba Május 21-én: MIN N EK A H DA ................Hamburgba Foglalja le hajójegyét még ma! Útlevelétmegszerezzük! PÉNZKÜLDÉS a legolcsóbb árfolyam mellett. Nyitva tartunk minden este 8-ig. STANDARD BANK IA ' i-mon V vl HUGO LEDERER BANKHÁZAI AVE B COR 4LUST. NEW YORKI K iá O K 15_______ Az angol kormány a munkásokhoz fordul a kiegyezés végett EL AKARJA HITETNI VELÜK, HOGY AZ AJÁNLAT SZÁMUKRA ELŐNYÖS A tárgyalások minden eredmény nélkül értek véget LONDON, április 30. A bányászszövetség végrehajtó bizottságának tagjai és a bányamunkások küldöttei eltávoztak Londonból anélkül, hogy a megszakított tárgyalások folytatására bármilyen intézkedést tettek volna. A végrehajtó bizottság a munkások küldötteinek utasítására, visszautasította a kormány ajánlatát, mely szerint a kormány tíz millió font sterlinggel járult volna a munkabérek kiegészítéséhez, ha a bányászok az ilyen kiegyezést véglegesnek fogadják el és lemondanak az államosítás elvéről. Robert Horne a parlamentben kijelentette, hogy a sztrájk megszüntetésére most már csak egy lehetőség van, az, hogy a bányászok szervezetei, amelyek vasárnap tartják gyűléseiket, elfogadják a kormány ajánlatát és utasítani fogják küldötteiket, hogy az ajánlat elfogadása folytán mondják ki a sztrájk megszüntetését. A kormány intézkedett, hogy a bányamunkások pontos kimutatást kapjanak arról, hogy a kormány ajánlata milyen anyagi előnyt jelent a bányamunkásoknak. Azt remélik, hogy a bányamunkások “megyértik” a kormány ajánlatát, elfogadják azt. Hogy ez a remény milyen gyönge, arról a kormánynak a szénkészletekkel való takarékosságra irányuló intézkedései tesznek tanúságot. A széntermelés már tizenhét millió tonnával maradt az átlag mögött és újabb rendelkezésekre van szükség, hogy a kormány a legégetőbb szükségletek kielégítését biztosíthassa. Csökkenteni kell ismét a vasúti forgalmat, a szén magánhasználatát, a hajózást. Az amerikai és belga szén megérkezése nem javított a helyzeten, sőt azt még komplikáltabbá tette. A szállítómunkások szövetségének tagjai megtagadták ennek a szénnek partraszállítását és a kormány nem, meri sztrájktörőkkel partra szállíttatni a szenet, mert attól fél, hogy a szövetség ez esetben az egész szállítóipar sztrájkját el fogja rendelni. Leginkább a munkanélküliek szaporodása mutatja, hogy milyen súlyos válságba döntötte a sztrájk az angol ipart. Április elsején a hivatalos kimutatás szerint, másfél millió volt a munkanélküliek száma. Ez a szám két hét alatt százkilencvenezerrel szaporodott; 22-én már egy millió hétszázhetvennégyezer volt a munkanélküliek száma. Vagyis, az utolsó huszonkét nap alatt naponta átlag tizenkét és fél ezerrel szaporodott a munkanélküliek száma. A szénhiány miatt a gyárak lezárása még mindig folyamatban, van. Az április 15-ével végződött héten a kormány másfél millió font sterling munkanélküli segélyt fizetett ki, a reá következő héten már kétszázezer font sterlinggel kellett fölemelni a munkanélküli segélyt. Az állam anyagi terheit szaporítják a vasutak deficitjei is, amelyek szintén a bányászok sztrájkjára vezethetők vissza. Azonkívül az új véderő fentartása is hetenként közel fél millió font sterlinget emészt föl. . . A bányászsztrájk kérlelhetetlen erővel roppantja össze az agol kapitalizmust. TÖBBÉ NEM LEHET a standeken megvásárolni az Előre Képes Folyóiratot, amely hétről-hétre szebb kiállításban, gazdagabb tartalommal jelenik meg. Ha olvasni akarja, küldje be az előfizetését még ma: 3 dollár egy évre. M M MARX KÁROLY ‘‘Polgárháború Franciaországban” cimű könyve szép kiállításban, gyönyörű cimképpel jelent meg, amelyhez az előszót ENGELS FRIGYES írta. — ÁRA 30 CENT. — A Társadalmi Forradalom Irányelvei A III. Internacionále 2. kongresszusénak kiáltványa. — Csak kis menynyiség van raktáron. —* Kapható az Előre Könyvkereskedésben 350 E. 81st St., New York. Anglia héi napi haladékot ajánl a kártérítés ügyében Németországnak a részére — (Folytatás az l-ső oldalról.) Jel — hivatalos körökben tehát azt hiszik, hogy a londoni konferencia sem fogja teljesen elvetni a német javaslatot. Az a vélemény általánosan, hogy abban az esetben, ha Franciaország vasárnap, május elsején tényleg megkezdi az újabb német területek megszállását, ez sem fog akadályul szolgálni arra, hogy a tárgyaláskat a német kormánnyal a jegyzék alapján fel ne vegyék. Az Egyesült Államok képviseletére vonatkozólag washingtoni hivatalos körökben egyáltalán nem akartak nyilatkozni. Ha azonban az utolsó percben mégis történne Amerika részéről intézkedés a konferencián való képviseletről, akkor — azt hiszik —* Roland W. Boyden-t, ki előbb már képviselte Amerikát a jóvátételi bizottságban, fogják delegálni a főtanács üléseire. -------------------- Fiume híres esete talán megismétlődik most Nyugat- Magyarországon BÉCS, április 30. — Most, amikor már rohamosan közeledik az az idő, amikor Nyugat-Magyarországot Ausztriához kell csatolni, s az átadás elé újabb akadályok gördülnek. A magyar kormány nem ismeri be, hogy kedve ellenére való a trianoni békeszerződés rendelkezésének a teljesítése, azonban mindent elkövet, hogy csellel akadályozza meg a magyar területek elszakítását. A legutolsó napok megbízható értesítései szerint már meg is történtek a rendszabályok, hogy puccsal akadályozzák meg Nyugat-Magyarországnak Ausztriához való csatolását. Arra a szerepre, amelyet D’Annunzio Fiuméban töltött be, Lehár ezredest szemelték ki, őt bízták meg azzal, hogy csapataival akadályozza meg Ausztriát e területek megszállásában. Bécsben e hírek érthető nyugtalanságot keltettek. ------------------ Michiganben a “közrágalmazási” javaslatot elvetették Említettük már, hogy Michigan állam törvényhozása elé egy törvényjavaslat került, mely közrágalmazásnak és mint ilyet, bűncselekménynek minősít minden szóbeli vagy írott nyilatkozatot, mely egy vallásfelekezet reputációjának árt. A törvényjavaslat Fordnak antiszemita lapja, a Dearborn Independence ellen irányult. A szenátus előbb elfogadta, majd újra fontolóra vette és elvetette a javaslatot. A javaslat ellen, amikor az másodszor került tárgyalásra, Hicks szenátor érvelt. Többek között azt mondotta, hogy a javaslat értelmében Jézus keresztrefeszítésének történetét sem írhatnák meg a lapok, mert egy bizonyos vallásfelekezet reputációjának ártanának vele, de ha a lap ellen pert indítanának, nem akadna ügyvéd, aki hiteles bizonyítékokkal tudná bizonyítani, hogy a keresztrefeszítés története megfelel-e a valóságnak vagy sem. A második szavazásnál már csak hat szenátor szavazott a javaslat el-fogadása mellett. / ------- | Bevándorlási irodát követel Amerikában a szovjet kormány EGYÉBKÉNT KI FOGJÁK ZÁRNI AZ AMERIKAI MUNKÁSOKAT . __ _E *r Most már Franciaország is elfogadja az orosz aranyat RIGA, április 30. — Tegnap ideérkezett a Petrogradon megjelenő “Krasnna Gazette” egyik legutóbbi száma, amely azt írja, hogy az orosz szovjet kormány bevándorlási iroda fölállítását fogja követelni az Egyesült Államokban. Ellenkező esetben az amerikai munkásokat nem fogja beengedni Szo■ viet Oroszország területére. Az újság szerint a munkásszervezetek nagyorosz tanácsainak végrehajtó bizottsága azért határozott így, mert ezzel az amerikai szervezetlen munkások beözönlését akarják megakadályozni. Amerikából jövőket ezentúl csak a munkaügyi biztosok hozzájárulásával fognak beengedni Szovjet Oroszországba. A Krasnie Gazette szerint az Egyesült Államokból deportált egyéneket Idosz Petrogradon tartják egy épületben, valószínűleg azért, hogy a hatóságok könnyebben ellenőrizhessék őket. Párisba tíz millió dollár értékű orosz arany érkezett PÁRIS, április 30. — Boulogne-ba tegnap reggel tíz millió dollár értékű arany rúd érkezett, amelyet nagy titokban átraktak és erős fedezet mellett expressvonaton szállítottak Párisba, ahová az északi pályaudvaron valamivel dél után érkezett meg. Akülügyminisztériumban, a bankoknál és a kereskedelemügyiminisztériumban hiába érdeklődtek az újságírók, semmiféle információt nem kaptak. Mindamellett mindenki tudja, hogy ez az aranyszállítmány az első részletfizetés azokra a kereskedelmi szerződésekre, amelyeket a hat hét előtt Oroszországba küldött francia bizottság Moszkvában kötött. Franciaország részéről már a múlt novemberben kijelentés történt arra vonatkozólag, hogy hajllandó kereskedni Oroszországgal. Leyguel miniszterelnök akkor kijelentette, hogy a francia kereskedők a saját kockázatukra megkezdhetik a kereskedelmet a szovjetekkel. Az arany 83 ládában érkezett meg. Minden rúd 4.785 kilogrammot nyom. Oroszországban két évet kapott egy amerikai KONSTANTINÁPOLY, áp-*rilis 30. — Tegnap ide Moszkvából drótnélküli utónjelentés érkezett arról, hogy egy Kelley nevű amerikai gépészt a bolsevikek két esztendei elzárásra ítéltek azért, mert Szovjetoroszországról, ártó szándékkal, hamis híreket terjesztett. (Amerikában nem tudnak semmiféle Kelley-ről, azonban egy április 22-én Rigában feladott sürgöny beszámolt arról, hogy Royal C. Keely, amerikai gépész, kémkedés vádja alapján , rövidesen forradalmi törvényszék elé kerül. A két nevet valószínűleg egy személy viseli.) - jA szociálforradalmárokmegint nem férnek a bőrükbe RIGA, április 30. — A moszkvai Izvesztia írja, hogy Tambov és Saratov kormányzóságokban Popov vezetése alatt újabb szociálforradalmár zendülés keletkezett. Az újság szerint Popov kijelentette, hogy “a februári forradalom alapján meg kell teremteni az új Oroszországot”, és el kell ismerni a magántulajdon szentségét. A moszkvai Izvestia szerint Popov mögött valószínűleg külföldi kapitalisták állanak. (Ez az utóbbi feltevés több, mint valószínű. A külföldi kapitalisták azok, akik “Új Oroszországot” akarnak teremteni és az orosz népet folyton meg akarják menteni úgy, hogy visszaállítsák i a régi Oroszországot. Ez az, amit a kapitalisták szeretnének és ez az, amire Oroszországban többé nem fog sor kerülni. Az orosz proletárság vérén többé nem híznak kapitalisták kövérre!) : imiám /OLCSI\ / GYORS \ 7 PONTOS Pénzküldés Posta és Kábel UTJÁN Dollárátutalás HAJÓJEGYEK Közjegyzői ügyek AMERICAN UNION BANK | NÉMETH JÁNOS, elnök \ Főüzlet: Fióküzlet: / \ 10 E. 22. St. 1597 2d Ave. / \ NEW YORK CITY / SZAKÉRTŐK GONDOSKODNAK HOL, HOGY MEGFELELŐ SZEMÜVEGET kapjon. Bármelyik üzletünkben dús választékban találhat mindenféle szemészeti kellékeket. Tudományos szemvizsgálat Ingyen 1 Szemüvegét a legalacsonyabb árak mellett készítjük el. . Dr. BARNETT L BECKER SZAKAVATOTT SZEMASZ 215 EAST BROADWAY, Clinton Street közelében. 100 LENOX AVENUE, 116th Street közelében. 805 PROSPECT AVENUE, Bronx, közel a Subway állomáshoz 362 EAST FOR OH AM HOAD, Bronx, Aeoiian Hall. TruaoAt Ato., Grand Conconree 17ÜO PITKIN AVENUE, kötél a Rockaway Ave.-ho*. DR. M. WERDEGAR LEGMEGBÍZHATÓBB MAGYAR FOGORVOS MÉRSÉKELT ARAK 48 West 125th Street, 5th és Lenox Avenuek között. Nyitva mindennap d. e. 6-től este 9-ig. Vasárnap d. e. 9-tőll d. u. 1-ig. Tel.: HARLEM 7345. DR. MAX THOREK Magyar orvos Chicagóban. Az American Kórház főorvosa. Sebész és Specialista. Rendel városi irodájában: Michigan Ave. és Washington St. sarkán. Michigan Blvd. Bldgrben. Room 922, 1—3-ig naponta. An American Kórházban, Irving Park Blvd. és Broadway sarkán, d. e. 10— 12-ig, d. u. 4—6-ig. Vasárnap csak d.e. Lakásán: 646 Sheridan Road, Pine Grove Ave, mellett. Előzetes megállapodás szerint este. Telefonszámok: Wellington 71 — Lake View 152. Dr. George J. Sommerfeld A MAGYAR MUNKÁSOK FOGORVOSA. 322 E. 671h St. New Yorl$ Tel.: Rhinelander 4928. ORVOSSÁGOT TANÁCSOT A LEGJOBBAT Dr. Varga János ÓHAZAI GYÓGYSZERÉSZ ADJA 1299 SFXOND AVENUE (OStJi ST.) NEW YORK, N. Y. Fogak tömése, fogháza*, híd* és Plate,, munka Szr. Winter Miklós Fogorvosnál 400 E. 78 St. col. 1. Ave. Dr. E. 8. SNOWE FOGORVOS kéri a magyarság pártfogását. — 80S George St., New Brunswick, N. J. BETEGEK! A jó egészség—áldás. A jó egészség—boldogság és siker. A jó egészség—kincs. És mégis sok a beteg nő és férfi, akik sápadtak, gyengék, de nem törődnek magukkal, mert nem hisznek a gyógyulásukban. Ezer és ezer ember gondol hálásan DR. LANDIS orvosra, aki visszaadta nekik az egészséget és azzal a boldogságot és a sikert. Keresse fel Ön is ezt a jó. nevű orvost, akinek elmei 140 E. 22nd St. Bet. 3rd & Irexington Ave, NEW YORK CITY de ne halassza el addig amikor már késő.