Uj Előre, 1935. augusztus (33. évfolyam, 7939-7965. szám)
1935-08-01 / 7939. szám
2. OSPAR________________________________________________________________________UJ ELŐRE A Verhovay Konvenció előtt Demokráciát, munkás vezetést a Verhovayban 4-ik folytatás) A Verhovay Segély Egylet kerületei általában helytelenítik a négy éves konvenciókat. Ez természetes is, hiszen a Bartha ügy sem történhetett volna úgy meg olyan könnyen, ha minden évben, vagy legalább minden két évben konvenció lett volna. A központi vezetőség szinte oda van gyökeresedve a központba ha négy évre meg van választva és azon több milliós vagyon amelyet kezel szinte megszéditőleg hat reá és biztatólag hat a könnyű meggazdagodásra, vagy letre mint a Bartha zülottéügy is történt. El kell tehát vetni a négy éves konvenciókat és legalább minden két évben kell konvenciót tartani fejlődöttebb testületeknek ma már. Ugyancsak emelni kell a küldöttek számát. Legalább száz küldött képviselje a 27,000 tagot és az igazgatóságnak, tisztviselőknek ne legyen szavazati joga. Van egy nagyon gyenge pontja szintén az alapszabálynak amely csak úgy látszik, hogy azért van az alapszabály könyvben, hogy azt úton-útfélen megszegjék — mert más mód nincs. Ezen gyenge pont az, hogy nem lehet valaki nincs legalább tisztviselő, ha ezer dollárig biztosítva és ha nem tagja a bettegsegélyző osztálynak is, vagy két éve nem tagja az egyletnek. Ezen pontot jelenleg általában képtelenség betartani, mert jelenleg vannak újonnan alakult fiatal osztályok ahol talán egy sincs aki a követelményeknek meg tudna felelni, legtöbb esetben csak ötszáz dollár biztosítást vesznek ki az uj itagok a rossz gazdasági helyzet folytán. Ezen korlátolt pontot helyes ha az átlag kerületek óhajára eltörik a delegátusok. A napidij kérdésiben, mely szintén minden konvención hosszú vita tárgyát képezi a gyűlések, helyes volna ha a konvenció delegátusai saját napidíjukat szállítanák le tíz dollárról legalább hat dollárra és pedig minden naptári napra számítva azt, tekintet nélkül, hogy valaki utazik-e. Éppen ilyen értelemben le kell vágni a központi tisztviselők fizetését heti ötven dollárra és a napidíj pótlékot fejesen le kell vágni és csak az utazási költség maradjon meg, akkor biztosan nem fognak az urak oly gyakran utazgatni. A mai világban ötven dollár nem megvetendő összeg, ezért biztosan kap a Verhovay egylet tisztviselőket. A basáskodás ellen Ahol a szabad szó nem nyilvánulhat meg, ott nem lehet fejődés, ott autokrata basáskodás csak az ehet az úr, így van ez a Verhovayban is. Amíg a központi vezetőség nem nyitja meg az egylet hivatalos lapját a tagok számára is, addig nem beszélhetünk demokráciáról. Eddig az egylet sajtója csak a központi tisztviselők és azok szekértolójának volt nyitva, eltekintve a kerületek hivatalos jegyzőkönyvének vagy határozatainak a közlésétől, ami számtalan esetben szintén agyon volt nyirbálva, meg volt cenzúrázva. A Verhovay Segély Egylet hivatalos lapja kell, hogy a tagok csócsöve is lehessen. Had. sírják a keserveiket ha a nincstelenség folytán kétségbeejtő a helyzetük. Vagy hadd ajánljanak egyletük érdekében javaslatokat az össz.tagságnak. Washingtoni iroda Egy revíziós álhazafi az egyik kerületen nagy erőlködéssel ajánlja a négy nagy egyletnek egy közös központi iroda felállítását Washingtonban. Egy revíziós, uszító ébredő szervezet megteermtését érti az ár és ezért kell az ilyen megnyilvánulást még a csirájáéban megsemmisíteni, míg romboló munkáját meg sem kezdi a reakció fascista társaság. Ezen már a Református ajánlatot Szövetség konvencióján is felhozták a lelkészek és ezért teljesen tisztában lehet mindenki hogy honnan fúj a szél. Revízió csak egyfajta lehet becsületes, ahol nem uszítanak különböző nemzetiségeket egymás ellen, amilyet az urak nem akarnak. Az urak csak “Imperialista” revíziót akarnak ahol a vér folyik mint a világháborúban. Meg kell akadályozni a háborúra uszitókat a nemzetiségi gyűlölet szitásában. Ugyanakkor propagálni kell a bevándoroltak védelme érdekében és a társadalmi biztosítás az egységfrontot az összes magyar egyletek és házak közt, hogy egy testvér kezet nyújtva egységesen a többi nemzetiségekkel, egybeolvadva, harcolva, küzdve mindaddig mig elnyomatás és nyomor létezik az emberi milliók között. Ilyen hivatása kell, hogy legyen a Verhovay Segély Egyletnek is, mert hiszen a tagjaink a 99 százaléka az elnyomott dolgozók közül kerül ki. Helyesen a Verhovay egylet is csak ilyenformán tölti be a hivatását. A NEW YORKI MAGYAR MUNKÁS OTTHON ÉTTERME három hatalmas hűtőgéppel felszerelve gondoskodik a nyári meleg hónapokban a hideg italokról s változatos, idényszerű ételekről Hideg gyümölcslevesek, saláták, hideg felvágottak és sandwichek RUPPERT’S SÖR, CALIFORNIAI ÉS IMPORTÁLT MAGYAR BOROK Szovjet “NARZAN” és “BORJÚM” ásványvizek NEW YORK 350 EAST 81 ST. — TEL.: REGENT 4—9681 MARCANTONIO BESZÉL A 41 KONVENCIÓN NEW YORKBAN A Társadalmi Biztosítási bizottság magyar csoportja, amelynek tagjai minden energiájukkal azon dolgoznak, hogy Lundeen farmerlabor képviselő HR.2827 számú törvényjavaslata megvalósuljon és a munkanélküli és elaggott munkások törvényesen biztosított, megfelelő segélyekben részesüljenek augusztus 4-én nap a bronxi Kane’s vásárParkban állami konvenciót és ezzel egybekötve pikniket rendeznek. A konvención, amely d.e. 10 órakor kezdődik megfelelő előadók fogják ismertetni úgy a társadalmi biztosítás, valamint az idegenek védelmének ügyét és részletesen ismertetve lesz a Dies féle törvényjavaslat is, amely tudvalevőleg a bevándorolt munkások millióinak deportálását tervezi. Részt fog venni és beszélni fog a konvención Marcantonio new yorki congressman, a kiváló szónok is. A Társadalmi Biztosítás piknikja még a new yorki közönség számára is meglepetésekkel fog szolgálni, annyi új és élvezetes atrakciója lesz. Ne hiányozzék tehát onnét egyetlen new yorki magyar sem, akinek augusztus 4-én szabad a vasárnapja. A belépődíj előre váltva 25 cent, a pénztárnál 30 cent. Útirány: Az East Side Subwayn a PelhamaBy Park vonatra kell felszállni és a South View Ave.-n kiszállni. Onnét villamos egyenest a parkig Jegyek az alábbi helyeken kaphatók: Mertl József 1508 Hilpert 1540 Second Ave. Second Ave. Szentmariai és Kaufer Sándor 401 East 77 Str. Kerekes Brothers 208 East 86 St. Munkás Otthon 350 East 81 Str. A Sohajda 186 Ave. B...Betw. 11—12 St. A bizottság gyűlés helyiségében a N.Y. Ifjúsági Kör és Daltestület 181 E. 87 St. ELOLVASÁS UTÁN ADD TOVÁBB AZ UJ ELŐRÉT! NYERJE MEG A SZABADJEGYET A SZOVJETUNIÓBA A „(MORNING FREIHEIT” 144K ÉVFORDULÓ PIKNIKJÉN SZOMBATON, AUGUSZTUS HÓ 3.-ÁN ULMER PARK — BROOKLYN, N. Y. (West End 2Sth Ave.) BELÉPTI DÍJ előreváltva 25 cent. A bejáratnál 40 cent. Szervezettől kapott jeggyel 15 cent PROGRAM: 5-től 7-ig Sport Mutatványok. — 7-től 8-ig Munkás Klubok Kórusa 9 órakor Mozi Képek MOZGALMI ÉS MULATSÁGI HÍREK BUFFALO. — A munkásszervezetek nagy Népünnepélyt rendeznek az Új Előre javára a Vánkos farmon augusztus 4.-én, vasárnap egész nap. Jegyek előre váltva 15 cent, a pénztárnál 20 cent. MORGANTOWN, W. Va. — Az augusztus 11.-én, Pittsburghban tartandó társadalmi biztosítási konferencia költségeinek a fedezésére az egyletközi bizottság táncmulatságot rendez augusztus 3-án, szombaton este az Alex Balogh lakása alatt levő Hallban. A zenét Hízó Laci zenekara szolgáltatja. DETROIT — A Munkás Szövetség női osztálya augusztus hó 2.-án, pénteken este 8 órai kezdettel tartja rendes havi gyűlését a Munkás Otthonban, 8419 Vanderbilt Ave. Kérjük a tagok pontos megjelenését. Trenton, Roebling és vidéke. — Augusztus 4.-én, vasárnap, nagy családi kirándulás az Új Előre javára a White Cityben levő Liebl és Balogh féle erdőbe Belépti díj nincs. Ennivalót mindenki hozon magával, innivalóról a rendezőség gondoskodik. Útirány Trentonból a White Cityben levő utolsó gasolin állomásig, a South Broad St.-nél balra fordulni, onnan 5 percnyire van a piknik. BROOKLYN, N. Y. — A Morning Freiheit 14. évfordulója alkalmából nagy pikniket rendez augusztus 3.-án, szombaton az Ulmer Parkban. CHICAGO — A Munkás Szövetség, Munkás Dalárda és IWO 1011. osztálya augusztus 4.-én,vasárnap nagyszabású ünnepélyt rendez a Devon Garden 6510 Milwaukee Ave alatti kerthelyiségében. Belépti díj előreváltva 20 cent, a pénztárnál 25 cent. CLEVELAND — A west side Munkás Szövetség női csoportja nagy kirándulást augusztus 4-én vasárnap rendeznek egész nap, a közismert Schultz farmon, Berea környékén. Ugyanott, ahol a tavalyi kirándulás volt. Lesz jó csirkepaprikás 80 centért személyenkint és lacipecsenye, a férfiak részére pedig kuglipálya van. Jöjjön ki ön is erre a kirándulásra és hozza el ismerőseit és barátait. RAHWAY, N. J. — A rahway-i Amerikai Magyar Polgári Kör a Patiináti szervezettel egyetemben Rákosi Védelmi ünnepélyt rendez a kör saját helyiségében, agusztus negyedikén CLEVELAND, Ohio. — Az East Side 1 M. Sz. 3-ik osztályának házbizottsága felkéri azon tag- és munkástársakat, akiknek van fölösleges asztaluk, amit az Otthonnak ajándékozhatnának a kerti mulatságok használatára, — jelentsék be a gondnoknál. FAIRMONT, Va. — Az IWO 1151. osztály tagjainak figyelmébe! — Osztálygyűlésünk határozata folytán a titkári teendőket az aug. 18.-án tartandó gyűlésig Szerencsés János tagtárs vette át. Kérem a tagtársakat, hogy az augusztusi osztálygyűlésen minél többen jelenjenek meg, miután akkor lesznek a tisztviselők megválasztva EASTON. — A Munkás Szövetség és az 1. W. O. eastoni osztályai közös pikniket aug. 4.-én a Hacketts rendeznek Parkban. Belépődíj felnőtteknek egy 25 Geistes lunch ticket. — A zenét a Poes fiuk zenekara szolgáltatja. CLEVELAND, O. — A Munkás Szövetség West Side-i Női Osztálya rendes havi gyűlését augusztus 5-én, hétfőn este tartja a Munkás Otthonban (4309 Lorain Ave.), melyre kéri a tagtársnők megjelenését. CLEVELAND, E. S. — A MUNKÁS SZÖVETSÉG ZENEKARA minden csütörtökön és szombaton este a Munkás Otthon (11123 Buckeye Rd.) kerthelyiségében koncertezik. Beléptdíj nincs. Frissen csapolt sör és egyéb frissítők. Mindenkit szívesen látnak. CLEVELAND, O. — a West Sides Női osztálynak a családi kirándulása augusztus 4.-én, vasárnap egész nap, a Schultz-féle farmon lesz megtartva. Útirány: a Lorainon ki a Riverside Drive-ig. A Riverside Driveon Berea-ig, a város közepén jobbra fordulni a Prospect Rd.-ra, azon ki egészen a Sprague Roadig, a Sprague Rd.-on jobbra a Schultz farmig CLEVELAND. — Rendkívüli vezetőségi gyűlés az összes clevelandi IWO. csoportok vezetőségei részére. A gyűlés augusztus 12.-én, hétfőn este 7:30 órakor lesz megtartva az IWO városi irodájában. 942 Prospect Ave., Room 559. Az összes IWO. osztályok összvezetőségi tagjai kerületi bizottsággal, valamint a a City [Central Committee-val, az IWO. életébe vágó kérdéseket fognak tárgyalni ezen a gyűlésen. ALLIANCE, O. — A Munkás Szövetség és az IWO. 1042-ik osztálya augusztus 11.-én, vasárnap egész nap családi kirándulást rendeznek a Szász Ferenc farmjára a RFD. 3 Roadon. Kérjük a környékbeli magyarság támogatását. Ételekről és italokról a rendezőbizottság gondoskodik. “A mi drága kenyéradóink” “Lassan hajtson Jim, mikor a parkba érünk. Szeretem tanulmányozni a padokon ülő munkanélküli naplopókat.” DR. GALAMBOS EGÉSZSÉGÜGYI TANÁCSADÓJA (AZ IWO. ÉS ÚJ ELŐRE ROVATA) Minden levél az alábbi címre küldendő: Dr. Z. Galambos, 810 Wes North Ave., Chicago, Ill. — Névtelen levelekre nem válaszolok-Mrs. S. T. kérdésére válasz (Befejezés tegnapról) Magas vérnyomás esetén a legfontosabb szabály a nyugodt izgalommentes élet. Ezt azután semmiféle diétával sem lehet helyettesíteni. Napközi pihenésre feltétlenül szükség van. Ha igen magas a vérnyomás, akkor néhány napi ágynyugalom, (néha egy egész heti). Minden orvosságnál töbet segít. Az étkezésekre vonatkozólag a következő általános szabályok betartása rendkívül fontos, sokat, de sokkal fontosabb, mint mindenféle speciális diéta. ELŐSZÖR: Nem annyira az fontos, hogy mit eszik, hanem az, hogy egy-egy alkalommal mennyit. Az általános tapasztalat azt mutatja, hogy gutaütés és (stroke, apoplexia) többnyire egy nagy étkezés után szokott bekövetkezni. Éppen ezért tilos egyszerre sokat enni. Inkább egyen 5—6-szor egy nap és egy-egy alkalommal csak keveset, mint csak 2—3-szor és egyszerre sokat. Túl jól lakni egyszer és mindenkorra szigorúan tilos. Az ételekre vonatkozólag ezen kívül még csak egyre kell figyelemmel lennie. Nem szabad fűszerezni, túlsózni az ételeket. Füstölt és pácolt húsféléktől okvetlen tartózkodjék. Kávé, tea és az alkoholos italok feltétlenül kerülendők. Ezeket a szabályokat igazán nem nehéz könnyen meg lehet betartani, ezeket szokni, és nincs szükség az állandó aggodalmaskodásra. Minél nyugodtabban veszi e dolgot, minél kevésbé izgatja magát e baj miatt, annál tovább él. Én tudok oly esetről is, ahol regisztrálva volt 25 éven át 210 körüli vérnyomás és a beteg 95 éves korában halt meg. MAGYAR I. W. 0. GYERMEK ISKOLA DETROITBAN A detroiti 1041 IWO osztály a testvérszervezetek támogatásával teljesen ingyenes magyar nyelvű iskolát állított fel, gyermekek részére, amelyet tartunk minden kedden és pénteken d.u. 2 órától. Ezzel egyidejűleg a bizottság tervbe vette az iskola állandósítását a téli időszakokra is amennyiben szept. kezdetével szombati iskolát tartunk. A jelentkezők száma eddigelé meghaladta a 25-öt, amelyből láthatjuk, hogy föltétlen szükséges az iskola fenntartása. A tanítás tárgya nemcsak kizárólagosan a magyar nyelv helyes elsajátításairál, olvasásra irányul, hanem próbáljuk a gyermekeket öntudatra nevelni, hogy annál harcosabb katonái legyenek mozgalmunknak. Az ifjúság nevelése rán?í, öntudatos munkásokra hárul és nekünk a feladatunk őket tanítani, nevelni és a legmesszebbmenő támogatást nyújtani részükre. Felkérem mindazon szülőket, akik akarják, hogy gyerekeik a munkásosztály katonája legyen, küldjék el az iskolába a fent nevezett időben. Az osztályok megbízásából, Demeterné Hétfőn gyülésezik a chicagói társ biztosítási bizottság. Augusztus 5-én, hétfőn este lesz a társadalmi bizottságnak gyűlése a Kultur Házban 2011 W. North Ave. Kérünk minden delegátust és egyleteket úgyszintén a pártolókat, ezen a gyűlésen okvetlen jelenjenek meg mert ekorra már az állami konferencia kérdését kell megvitatnunk, melyre a termet is kivettük. Egyéb előkészületeket is megtettünk. Legyen tehát ott minden küldött és pártolója az HR. 2827 javaslatnak Sajtó Bizottság FIGYELEM, SOUTH BEND) A South Bend-i Védelmi Szövetség augusztus 4-én, 12 órai kezdettel a Mikó-farmra TÁRSAS KIRÁNDULÁST rendez, mely alkalommal havi gyűlésünket is megtartjuk. Úgyszintén a bizottság jelenteni fog a múlt és jelen működéséről. A további teendőket pedig megtárgyaljuk mindannyian kint a szabadban 3 órától 4 óráig, mely után még marad időnk szórakozásra és társalgásra is. Útirány: A Prairie Ave-n nyugatra haladva az Olive uccától az első után befordulni, délre a második házhoz térjen be. Oda- és visszaszálltás 1:30-tól 2:30-ig minden negyedórában. Indulás 1:30-kor a Munkás Otthontól. Megállóhelyek: Wash- THURSDAY, AUG. 1, 1935 Clevelandi hívek MIÉRT MOZDÍTOTTÁK EL ŐKET? Sam Wolf és Andrew Smith detektíveket lefokozták és rendőri munkába osztották be. Azért talán, mert sztrájkotokkal szemben brutálisak voltak? Dehogy is. A szerencsejátékok (slot-machina) kikutatására lettek beosztva és komolyan vették a beosztást, hogy hat letartóztatást eszközöltek az uolsó hónapban. EGY MÁSIK GREFTELŐ R. A. Weinstein vádat emelt egy meg nem nevezett demokrata politikus ellen, hogy két ezer dollárt kért tőle, amelynek ellenében biztosította városi tanácsosnak való megválasztását. TÖBBEKNEK LEHET ALÁÍRNI Myers álamtitkár döntése szerint a szavazók annyi pogármester jelöltnek írhatnak alá ahány csak van. Más szóval ugyanaz a polgár aláírhat Davisnek, Millernek és I. O. Fordnak. A Kommunista Párt kampánybizottsága a legerőteljesebben felszólít minden öntudatos munkást, hogy a jelenlegi kedvező helyzetet használja ki munkásság jelöltjei érdekében. Aláírások gyűjtésével, a választási alap pénzügyi támogatásával kell oda hatni, hogy a kapitalista politikusoktól megundorodott tömeg elé vihessék a munkásosztály jelöltjeit, és Davis Most egy polgármesterséges csomó politikai látva a tömegek undorát a jelenlegi kormányzási formától ismét vissza akarja a managerséget. Úgy volt, hogy a novemberi választáson már referendum alá kerül ez, de jobbnak találták elhalasztani. Mr. FAULKNER ÉS A UNIÓ VEZÉREI Arthur L. Faulkner, szövetségi sztrájk “egyeztető” allig jelentette ki az újságírók előtt, hogy szerinte “egy, két napon belül véget ér a pékek sztrájkja,” sztrájkolok pékmunkások ve azezéren kijelentették, hogy nem fogadják el Faulkner ajánlatait. “Mr. Faulkner ajánlatai”, mondják a unió vezérei, “túlságosan egyoldalúak.” Mintha ez valami új volna. SZERVEZKEDNEK ETHIOPIA BARÁTAI A Háború és Fasiszta Elenes Liga helybeli osztálya nagy háború-ellenes gyűlést tartott a Mt. Zion templomban, ahol több, mint ötszázan jelentek meg. A gyűlés egyben elhatározta, hogy megalakítják az “Ethiopia Baráti Bizottságot”, amelynek célja lesz szervezni a harcot Mussolini tervei ellen Ethiopiat illetőleg. Az új bizottság pénteken este alakul meg ugyancsak a Mt. Zion templomban. Rabbi David Sherman, az egyik szónok éles hangon elítélte Mussolini háborús terveit. “A modern civilizáció”, mondotta Rabbi Sherman, “sokkal tartozik Olaszországnak, de nem a Mussolini Olaszországnak, hanem Dante, Mazzini és Galileo Olaszországnak. ELHALASZTJÁK A 52 operáció Romeo Jenkins kedden ünnepelte 52-ik születésnapját. Több orvos is volt a szerencsekivánók között, amennyiben <ai születésnapján is operáción esett keresztül. Ez az 52-ik műtétje. Lesz még több is, amennyiben az izmai időnként összeszorulnak és ezeket kell rendbehozni. MANAGER VÁLASZTÁST Négy évvel ezelőtt Clevelandon városi manager volt polgármester helyett, aki állítólag nem tartozott politikai pártba. Utána jött Millerington és Chapin sarok, Chapin és Western Ave., Chapin és Sample St., Prairie és és Indiana sarok, Prairie és Brookfield uccák sarkán Kérjük tagjaink és barátaink tömeges megjelenését. A Bizottság, MÁR A KUTYÁKAT SEM HAGYJÁK BÉKÉBEN. Ackerman bíró 30 napi dologházra és $10 pénzbírságra, valamint a költségek fedezésére bírósági ítélte Peggy Martint és társát, Nathaniel Salovant szintén 30 napi dologházra és a bírósági költségek fedezésére ítélte A vád ellenük az, hogy elraboltak egy kutyát, azt 3 hétig maguknál tartották, majd $10 “malomdíjat” követeltek a kutya “megtalálásáért.” RÁDIÓHALLGATÓK! A Munkás Szövetség rádió órája, mely minden csütörtökön a WJAY álomáson 6:15—645-ig hallható, meghívja Önt egy BEMUTATKOZÓRA most PÉNTEKEN ESTE a 3708 Lorain Avealat, a Steinmetz és Grosse temetkezési intézet épületében.) Személyesen meg fog jelenni a János bácsi és a Pista gyerek. — Ott lesz a Munkás Szövetség Zenekara. — KITŰNŐ MŰSOR. — BELÉPTI DÍJ NEM LESZ. — Ez alkalommal be lehet állani a támogatók közé Pénteken estére elvárja önt és családját valamint ismerőseit . A MUNKÁS SZÖVETSÉG RÁDIÓ ÓRÁJA Figyelem! Chicago! Figyelem! A Munkás Szövetség, Munkás Dalárda és az I. W. O. 1011-ik osztálya AUGUSZTUS Hó 4.-ÉN, VASÁRNAP, a “DEVON GARDEN” gyönyörű kerthelyiségében 6510 MILWAUKEE AVE-N, NAGYSZABÁSÚ KÖZÖS NÉPÜNNEPÉLYT rendez, melyre szeretettel meghívunk minden velünk rokonszenvező munkástársat és munkástársnőt, nemcsak Chicagóból, hanem a közeli környékről is, hogy velünk egy kellemes ünnepélyt töltsön el. Hatalmas, modern táncterem, gyönyörű árnyas kert, kényelmes asztalok. — MUNKÁS ZENEKAR. Pompás felvidító fiiisitők, cigánypecsenye, fánk, Ice cream társasjátékok, stb. Szóval lesz minden, hogy legkellemesebben teljen el az idő. ------ Ingyen 8 értékes nyeremény tárgy a belépőjegyekre Jegy ára: előreváltva 20 cent, a pénztárnál 25 cent ÚTIRÁNY: Bármely irányból Northra a Milwaukee Ave, és Devon jelzésük:ar-ral a végállomásig s onnan fél block-ot megy Nortra a westi oldalon. — Esős idő esetén 1000 személyre kényelmes helyiség