Mikó Imre: Erdélyi történelmi adatok IV. kötet (Kolozsvár, 1862)

­Midén ez­előtt hét évvel „Erdély Történelmi Adatok“ czímű kútfőgyűjteményem kiadását megkezdettem, két czél állott előt­tem; egyik, hogy a még létező s közzé nem tett adatok a lehetőségig egybegyűjtve nyilvánosságra hozassanak, s a nem­zet érdekelt egész irodalmi körének azokhoz férhetése eszkö­zöltessék, másik, hogy a kútfők egybegyűjtése, olvasása és ta­nulmányozása által a történetírás útja lassanként mind inkább egyengetődjék. Kezdeményezésem legmélyebb indoka a haza szomorú politikai helyzetében, a tétlenségbe sülyedt hazafias erők munkásságra s átalában nemzeti öntudatunk és önbecsér­­zetünk fölébresztésében feküdt. Emlékezhetnek hazámfiai, mily gyászos emlékű idők voltak azok a mi 1850—55 közötti éveink. A Királyhágón innen közöny és tétlenség vett erőt a kedélyeken, mindenfelé csüggedezök, s a még nyitva maradt téren is csekély mozgalom. Egyetlen politikai lapunk volt, s a­mi a tudományt illeti, sehol egy kis központ, s az akkor kétszeresen fontossá vált történelmi tudományokban egyedül a gerendi tudós gazdag gyűj­teménye állott fáklyavilágként a sötétben tapogatódzók előtt, melyre némi önérzettel gondolhatott az, a ki kincseit ismerte. E volt a dolgok akkori állása, ez ama helyzet rövid de nem hűtlen jellemzése. A nagy történetnyomozó már behunyta volt szemét, midőn gyűjteményem első kötete megjelent, s véletlen halála tetemes változást idézett elő a helyzetben. Egy Múzeum alapítása a he­gyen inneni speciális és rokon érdekek ápolása végett, minden más érdeket és irányt útából eltávolítva, nyomult előtérbe.

Next