Ponori Thewrewk József: Soborsini báró Forray András, csanádi főispán emlékezete (Pozsony, 1843)

dezö ország közkívánatát, és látván a’ közel idol, melly­­ben a’ nyiltszemü nép igényei sokasodni fognak, mint a’ hajdani ’s mostani műveit nemzetek tanulságos tör­téneteivel híven megbarátkozott éleselm­éjü férfi a’ ma­gyar nyelv, nemzetiség’s nevelés tényezös pártolásá­val eszélyesen kiszámított tartós gátokat igyekezett lé­­tesítni a’ sors titkában rejlő roham ártalmai ellen. U­­gyanis a’ világtörténeti olvasmányok öszpontosított e­­redménye szerint a’ nemzeti nyelv és czélirányos ta­nodák által egyszerűsített, csinosult nép követelései is egyszerűek és csinos hanguak. Ő ez alapos elvnek hódolva, terjedelmes bán­tokiban népnevelő nemzeti is­kolákat állíta, ’s a’ gondosan kiszemelt tanítókat min­den szükségesekkel bökezűleg ellátá. Több szegény­­állapotú, de jóreményü tanulót saját költségén egé­szen kitaníttata, nem keveseknek tanulási rögös pá­lyáját nagyszivüleg nyújtott segedelmezései által meg­­egyengető. Mennyi hasznos honpolgárt mutathatni, kik képeztetésöket egyenesen az ő nagylelkűségének köszönik ! Minél mélyebben pillantunk az emberiségre nézve korán elhunyt férfi lelkületébe, annál több becsülni, követni valót találunk benne. Ő mind a’ komoly tudo­mányokban­­, mind a’ szabad művészetekben édes gyö­nyörét lelé. Mindenek fölötti kedvencze pedig a’ csil­lagászat lévén, a’ csöndes és szent homályiban tiszta keble mélyen érzé, mi eme’ lyrai epigrammában olly kecsesen mondatik : „Dass ich sterblich nur bin, wohl weiss ich es; aber erforsch’ ich Eure verschlungene Bahn, helle Gestirne der Nacht, Dünkt mir, ich schwebe hinwegvoniirdischen Boden, und koste, In der Unsterblichen Saal, Jupiters Ambrosia.“

Next