Salamon Ferenc: Két magyar diplomata a tizenhetedik századból (Pest, 1867)
Tájékozás
II Tájékozás: csak a Frangepánoknak és Zrínyieknek a tengerpartig terjedt némely birtokai maradtak meg a régi Horvátországból, melyek ma a határőrvidék nagy részét képezik. — A török magyarországi birtokai ezekből nagyában tudhatók. A török az országnak épen derekát bírta, — a Duna, Tisza, Dráva és Száva síkságait. Az erdélyi fejedelemé nem csupán Erdély volt, hanem, mint mondják, Kassáig terjedt föl birtoka. Övé volt onnan kezdve Bocskai és Bethlen idejében az Erdély határáig való hét megye. Habár be nem kebleztetett is Erdélybe, a souverain jogot ott az erdélyi fejedelem gyakorolta, övé volt a Tiszáig a közvetlen török felsőség alatti birtokok feletti némi földesúri jog, melyet a Tiszán inneni török „hódoltságokéban a király és annak alattvalói gyakoroltak,— úgy hogy elvileg az erdélyi fejedelem birtoka a Tiszáig terjedt egész hosszában. Debreczen, Várad az erdélyi fejedelmet uralta, valamint a hajdúság is, mely mintegy katonai határőrvidéke volt Erdélynek a királyi birtokok felől. Az ország mindhárom része 1541-től mintegy 1700-ig folytonos per és háború tárgya volt. A törökök kivált 1541-től 1606-ig el akarták foglalni egész Magyarországot, s hódításuk irányát a Duna folyása jelölte, melyen Bécsig, s onnan tovább, Németország belsejébe akartak hatolni. De a magyar király s a vele egy személyben egyesült német császár is nemcsak védelmi harczra volt hivatva. A magyar nemzet folyvást azt követelte királyaitól, hogy visszafoglalja a török által elfoglalt területet, mert ezen okból választók királynak azt, a ki egyszersmind Németország felett uralkodott. Ezenkívül a német császárok, mint a keresztyénségnek elvben világi fejei, (míg a pápa az egyházi főnek tekintetett) kötelezve voltak a mohammedanismus terjedése ellen harczra kelni, így a magyar királyok mind az ország mind a kérész-