Katolikus Polgári Fiúiskola, Endrőd, 1931
Az 1929 év szeptemberében jött közénk, telve életkedvvel és ambícióval és már 1931 év szeptember 6-án, életének delén, 31 éves korában megrendítő gyorsasággal eltávozott pihenő helyére, az eudrödi szarvasvégi temetőbe. Évek óta betegeskedett, de bámulatos akaratereje, szívós szervezete dacolt a kórral. Feljárt csaknem roskadozva is az iskolába , végezte lelkiismeretesen nevelői munkásságát. Egyszer azonban nem engedelmeskedett a test s virágzó fiatalságában összeroppant, mint egy villámsujtott hatalmas tölgy. Dr. Maácz János aki. középiskolai tanár, az endrődi róm. kath. Szent Imre polgári fiúiskola igazgatója a szó legteljesebb értelmében a munka, a cselekvés embere volt. Fényes tehetségével és nagy tanultságával magasan kiemelkedett az átlag emberek tömegéből. Csendesen, szerényen, meghúzódva, elismerést, babért nem várva végezte, eredményekben gazdag, nemes munkáját. A szeghalmi polgári iskolánál kezdte meg működését 1925- ben, súlyos körülmények között. Az iskola alapításának nehézségeivel hatalmas harcot kellett vívnia. Hogy mit jelent az Alföld tanyavilágában polgári iskolát szervezni és e téren eredményt elérni, azt részletezni fölöslegesnek tartjuk. Dr. MAÁCZ JÁNOS , okleveles középiskolai tanár, róm. kath. polg. isk. igazgató.