Erdély, 1872 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1872-11-21 / 47. szám
Második évfolyam. 40. me Maros-Vásárhely II, 1872. nov. 21. Szrkesztői szállás és kiadóhivatal: a szeminárium épületben: előfizetési díj: egész évre 6 frt; félévre 3 frt; negyedévre 3 frt 50 kr. o . é. Eeíyes pélítány ára: 15 kr. o. é. Hirdetmények díja: háromszor hasábozott garmondsor, vagy térfogatának ára 6 líF.; bélyegilleték minden beigtatásért SO kt*, o. é. • ' — ei'*. _ ír. . Visszaálmodás.• Mi szép, mi szép volt egykor életem! Jó kedv, vidámság — pajtásom vala! S a gondatlanság gyémánt-kelyhiből Hajaim a boldog percek mézborát. Mily édes volt e bortól mámorom! Lágy karjain a gyermek képzelet Elringatott, s testvére — az öröm: Varázsdalt pengetett álmom közé. Oh, gyermek-álom, édes álmodás, Mi szépek voltak álomképeid! A földre szállt a mennyek édene, Avagy talán én szálltam föl oda... Én nem tudom!... de jól emlékezem, Hogy ott lakám ... oh, jól emlékezem. — Olyan magasztos, olyan fönséges, E ronda föld, nem volt, nem lehetett! — Igen, igen, a mennyben! ott lakám Az angyaloknak társaságiban— Emlékezem, hiven emlékezem, Miként ha most is látnám arcokat, Az ártatlanság tiszta liliomát. Emlékezem, hiven emlékezem, Miként jövének hozzám és miként ölelték által tiszta keblemet, S miként fogadtak testvérek gyanánt.... Emlékezem, híven emlékezem, Miként repült először is felém Egy gyermekarcú fényes angyalocska. Csecsebecsékkel telve volt keze. Fehér ruhája — tiszta liliom. És szive... lelke ... és egész valója. Olyan fehér volt, mint ruházata. Hozzám repült. Ajkam megcsókolá — IS olyan jó kedvűen játszott velem, Miként — ha ismerősöm volna rég. Együtt játszadtuk az egész tavaszt. Rövid tavasz volt!... bár több évre nyúlt... De nem csoda, hogy oly rövid vala, Mert boldogok valánk: — a boldogoknak Száz év is egy tünékeny perc csupán. Együtt játszadtuk az egész tavaszt! Gyakran fatestünk szép lépek után, Üldöztük addig, míg megfoghatók, S ha megfogok — trágy bársony-termetét Kicsiny kezünkkel megcirogatók, És szidalmaztuk ,oh te kis borcó, Miért repülsz előlünk, oh miért? Hiszen mi téged meg nem bántanánk. Aztán csináltunk szép kis házikót Viráglevélből és belé tevők, De ő szárnyával összerombolá Virág hajlékát és el — messze szállt.... S mi két kezünket összecsapkodók. És úgy nevettük a félénk bohót. S ha szép szivárvány volt fejünk felett, — Mig csak mosolya látható vala: Kíváncsian bámulta két szemünk „E tarka-barka cifra pántlikát“ ... És válogattunk színei közül: „Enyém, veres... fehér... zöld!... Hát tied? Enyém is az, enyém is az, csupán! “ ... Kiáltozánk ugrándozás között. És volt öröm, oly végtelen öröm: A melynek vége ... hossza nem vala. Sha bolygó lábunk el — kifáradott Ugrándozás és futkosás miatt: A szülői szeretetnek pamlagán Elringatott csók és tündérmese ... S az enyhe álom fényes szárnyain: Csecsebecsénket nekünk elhozá, S mi újra kezdtük kis játékaink, így, igy vigadtunk!... és igy játszodánk! Öröm s játékból állott életünk. És észre sem vevők, hogy a tavasz Hullatni kezdi szép virágait.— Alkonyodék. Kéklő hegyek mögé Pihenni szállt az ég tűztengere. Mi még künn voltunk a rét bársonyán, Forrás vizébe néztük önmagunk, S csodálkozunk, hogy ott is épen oly kis gyermekek tanyáznak, mint magunk. Aztán megláttuk a tűnő napot S öröm-rajongva felkiáltozánk: „Nim ! miként búvik a hegy mögé! Jerünk, jelünk, keressük fel hamar, fiumósdit játszik a fényes golyó“... Aztán futottunk fel a hegytetőre Lélekszakadva ... s mire feljutunk: Örökre elbuvék fényes golyónk.... A hegytetőn: öreg, mohás kövek Hevertek zöld, lágy pamlagok gyanánt.— Mi rája ültünk és úgy bámulok A mélybe lent hömpölygő folyamat... • Bámultuk----Ah, de játszótársomat 'I beszédité a mélység és alá — Alábukott: az élet folyamába... És mindörökre elnyelő a hab. Jajgattam én, oly szivet szaggatón, Hogy visszanyögték jajgatásomat Az érzéketlen sziklabércek is... Jajgattam addig, mig elfáradék A jajgatásban ... ekkor csendesen Zokogni kezdtem... és elaluvék — És álmaimban is tovább zokogtam, És mégsem adta vissza társomat, Nem adta vissza gyermekségemet Többé soha, az élet folyama. De bár örök örökre elnyelő: E szépkort sokszor vissza álm odom, S fájó sóhajjal föl-föl jajgatok: Oh, gyermek álom, édes álmodás . Mi szépek voltak álomképeid!... Ernyei Viktor.