Erdély, 1872 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1872-11-21 / 47. szám

Második évfolyam. 40. me Maros-Vásárhely II, 1872. nov. 21. Sz­­­rkesztői szállás és kiadóhivatal: a szeminárium épületben: előfizetési díj: egész évre 6 frt; félévre 3 frt; negyedévre 3 frt 50 kr. o . é. Eeíyes pélítány ára: 15 kr. o. é. Hirdetmények díja: háromszor hasábozott garmondsor­, vagy térfogatának ára 6 líF.; bélyegilleték minden beigtatásért SO kt*, o. é.­ ­• ' — ei'*. _ ír. . Visszaálmodás.• Mi szép, mi szép volt egykor életem! Jó kedv, vidámság — pajtásom vala! S a gondatlanság gyémánt-kelyhiből Hajaim a boldog percek mézborát. Mily édes volt e bortól mámorom! Lágy karjain a gyermek képzelet Elringatott, s testvére — az öröm: Varázsdalt pengetett álmom közé. Oh, gyermek-álom, édes álmodás, Mi szépek voltak álomképeid! A földre szállt a mennyek édene, Avagy talán én szálltam föl oda... Én nem tudom!... de jól emlékezem, Hogy ott lakám ... oh, jól emlékezem. — Olyan magasztos, olyan fönséges, E ronda föld, nem volt, nem lehetett! — Igen, igen, a mennyben! ott lakám Az angyaloknak társaságiban— Emlékezem, h­iven emlékezem, Miként ha most is látnám arcokat, Az ártatlanság tiszta liliomát. Emlékezem, hi­ven emlékezem, Miként jövének hozzám és miként ölelték által tiszta keblemet, S miként fogadtak testvérek gyanánt.... Emlékezem, híven emlékezem, Miként repült először is felém Egy gyermekarcú fényes angyalocska. Csecsebecsékkel telve volt keze. Fehér ruhája — tiszta liliom. És szive... lelke ... és egész valója. Olyan fehér volt, mint ruházata. Hozzám repült. Ajkam megcsókolá — IS olyan jó kedvűen játszott velem, Miként — ha ismerősöm volna rég. Együtt játszadtuk az egész tavaszt. Rövid tavasz volt!... bár több évre nyúlt... De nem csoda, hogy oly rövid vala, Mert boldogok valánk: — a boldogoknak Száz év is egy tünékeny perc csupán. Együtt játszadtuk az egész tavaszt! Gyakran fatestünk szép lépek után, Üldöztük addig, míg megfoghatók, S ha megfogok — trágy bársony-termetét Kicsiny kezünkkel megcirogatók, És szidalmaztuk­ ,oh te kis borcó, Miért repülsz előlünk, oh miért? Hiszen mi téged meg nem bántanánk. Aztán csináltunk szép kis házikót Viráglevélből és belé tevők, De ő szárnyával összerombolá Virág hajlékát és el — messze szállt.... S mi két kezünket összecsapkodók. És úgy nevettük a félénk bohót. S ha szép szivárvány volt fejünk felett, — Mig csak mosolya látható vala: Kíváncsian bámulta két szemünk „E tarka-barka cifra pántlikát“ ... És válogattunk színei közül: „Enyém, veres... fehér... zöld!... Hát tied? Enyém is az, enyém is az, csupán! “ ... Kiáltozánk ugrándozás között. És volt öröm, oly végtelen öröm: A melynek vége ... hossza nem vala. S­­ha bolygó lábunk el — kifáradott Ugrándozás és futkosás miatt: A szülői szeretetnek pamlagán Elringatott csók és tündérmese ... S az enyhe álom fényes szárnyain: Csecsebecsénket nekünk elhozá, S mi újra kezdtük kis játékaink, így, igy vigadtunk!... és igy játszodánk! Öröm s játékból állott életünk. És észre sem vevők, hogy a tavasz Hullatni kezdi szép virágait.— Alkonyodék. Kéklő hegyek mögé Pihenni szállt az ég tű­ztengere. Mi még künn voltunk a rét bársonyán, Forrás vizébe néztük önmagunk, S csodálkozunk, hogy ott is épen oly kis gyermekek tanyáznak, mint magunk. Aztán megláttuk a tűnő napot S öröm-rajongva felkiáltozánk: „Ni­­m ! miként búvik a hegy mögé! Jerünk, jelü­nk, keressük fel hamar, fiumósdit játszik a fényes golyó“... Aztán futottunk fel a hegytetőre Lélekszakadva ... s mire feljutunk: Örökre elbuvék fényes golyónk.... A hegytetőn: öreg, mohás kövek Hevertek zöld, lágy pamlagok gyanánt.— Mi rája ültünk és úgy bámulok A mélybe lent hömpölygő folyamat... • Bámultuk----Ah, de játszótársomat 'I beszédité a mélység és alá — Alábukott: az élet folyamába... És mindörökre elnyelő a hab. Jajgattam én, oly szivet szaggatón, Hogy visszanyögték jajgatásomat Az érzéketlen sziklabércek is... Jajgattam addig, mig elfárad­ék A jajgatásban ... ekkor csendesen Zokogni kezdtem... és elaluvék — És­ álmaimban is tovább zokogtam, És mégsem adta vissza társomat, Nem adta vissza gyermekségemet Többé soha, az élet folyama. De bár örök­ örökre elnyelő: E szépkort sokszor v­i­s­s­z­a á­l­m o­d­o­m, S fájó sóhajjal föl-föl jajgatok: Oh, gyermek álom, édes álmodás­ . Mi szépek voltak álomképeid!... Ernyei Viktor.

Next