Erdély, 1944. december (1. évfolyam, 1-4. szám)

1944-12-04 / 1. szám

10-44 drscember 4. E 18 1» É LYs i ,JU Untunk.m&fr mindr Un JUSteki kockádatásával mentenz meg, tandafizmusátát a H&sácufytyáeat az iizim ötifetcddO’ZOff lA étACiS ti’ KOLOZSVÁR, december 4. Az olvasó, aki a mai napokban felfokozott kíváncsisággal veszi kezébe az újságot, hogy vergődő, vérző világunk legújabb eseményeiről értesüljön — bizonyára érdeklődéssel fogadja, ha néhány percre visszavezetjük a közelmúltba. Lapozzuk vissza a naptár lapjait és álljunk meg egy pillanatra október első napjainál. Jól emlékszünk még azokra a napokra. Tragikus, sötét napok voltak. Recsegtek, ropogtak egy bűnös rendszer építményének korhadt gerendái. Mindenki érezte ezt. A napnak és éjszakának minden órája újabb izgalmakat hozott. A válság elérte tetőfokát. A lapok hatalmas cimbetükkel tudatták: Kolozsvár határában tombolnak a harcok! S az embertelenségnek elvben a drámai zűrzavarában olyan szegény és elhagyatott volt tíz ember.. . Kolozsvár lakossága tétován találgatta : várjon mi lesz? Feladják-e a várost, vagy védeni fogják? Az utolsó két nap aztán megadta a választ: kivonulnak a németek. Első pillanatra fellélegzett mindenki, de csakhamar újból elkomorultak az arcok, amint elterjedt a hír: felrobbantják a közüzemeket és hidakat! Itt visszhangzanak bennünk, fülünkben és szívünkben ma is azok a robbanások. Éjjel-nappal egymást követték a hatalmas dörrenések. Füstfelhő és tűzláng csapott fel mindenfelé. Elsők között volt a telefonpalota, éjszaka hirtelen kialudt a villanyfény, reggelre nem volt már víz, aztán következett a gázgár, a Fellegvár, a fontosabb asuti üzemek, a vasúti sínek, a különböző gyárüzemek, az egyik íízsidótemplom, végül pedig a vashíd, a Dermata melletti nagy vasúti híd és a Szamos összes többi hídjai. A rombolásnak és pusztításnak ezekben a keserves óráiban, óh, de szomorú is volt látni szívünkhöz nőtt, drága, kincses városunkat. . . S az erőszaknak, az ösztönök rémuralmának azon az éjszakáján, az egymást követő esztelen robbantások közben, a vaksötétségben mégis felderengett egy kis fény. És ezt a húsárugyár derék, becsületes munkássága szolgáltatta. Élete kockáztatásával, haláltmegvető bátorságával. Mit tettek ezek a derék munkások? Érdemes feljegyezni, hiszen nem is értesült még róla Kolozsvár közönsége. Egyszerűen azt tették, hogy megmentették a húsárugyárat! A németek ugyanis halálra ítélték a városnak ezt a létfontosságú közüzemét is, s így ugyanaz a sors várt a húsárugyárra, mint a többi felrobbantott üzemekre. A gyár régi vezetői, hogy neveket is említsünk, Juhász és Pethő igazgató, idejében elmentek. (Bizonyára volt okuk miért.) Természetesen arra is volt idejük, hogy magukkal vigyék az üzem kasszájában lévő több százezer pengő készpénzt is Gyors távozásuk után Muradin Márton vette át a gyár vezetését, aki voltaképpen azelőtt is fontosabb szerepet töltött be, mint a zsirosfazék mellett fontoskodó és vajmi keveset dolgozó igazgató urak, mert a közellátás nehéz időszakában is ő szerezte be a város számára szükséges állatállományt. Egyszóval a „vezérkarban“ beállott hirtelen változás után, amikor már híre járt, hogy a kivonuló német csapatok robbantani készülnek, a húsárugyár munkássága elhatározta, hogy mindenáron megakadályozza annak az üzemnek elpusztítását, amely hússal és hentesáruval látja el az egész város lakosságát, az ő számukra pedig kenyeret és megélhetést biztosít. Elhatározásukat nyomban tett követte. Munkásőrséget alakítottak, amely éjjel-nappal felváltva őrködött a gyár biztonsága fölött. De a néhánytagú őrségen kívül az üzemnek mind a nyolcvan munkása is mindig bent tartózkodott, hogy állandó készültségben legyen. Három-négy napról volt szó mindössze, s ezt a külön szolgálatot közös elhatározással minden szónoklat és frázis nélkül egy emberként vállalták mindannyian. A közelben lévő gázgyár felrobbantása után háromszor is megjelentek az üzem bejárata előtt a német katonák. Gépkocsin jöttek ebrazillal és dinamittal. De zárt kaput találtak és az őrséget. S a válasz, amit a munkásőrség darék tagjaitól kaptak, arra a felszólításukra, hogy vonuljanak ki, meglepte őket : — Nyolcvan munkástársunk van bent. S csak úgy repíthetitek levegőbe a gyárat, ha mindnyájunkat megöltök. Itt maradunk mind! Feszült drámai pillanatok .. . Komoran szembenéznek még egymással .. . Rövid szaggatott szóváltás . . . Aztán , ahogy jöttek, gépkocsin elmennek. Megértették talán, hogy ezek az emberek itt mindenre elszánták magukat és nem tréfálnak ? Megérezték volna a munkások válaszából, hogy mennyire emberségesen szép és bátor cselekedet ez részükről ? Vagy beléjük döbbent talán az, hogy ők is embereknek születtek? Mindegy. A válasz meglepte őket és elmentek. Többé nem is kísérleteztek, így mentette meg a husárugyár nyolcvan derék, bátor és becsületes munkása a város egyik legfontosabb közüzemét azokban a tragikus, sötét napokban, amikor a lapok hatalmas cimbetükkel tudatták : Kolozsvár határában tombolnak a harcok ! . . . • És ma? Csaknem két hónap telt el azóta. S a húsárugyár azóta is ,,teljes gőzzel " dolgozik. Kissé persze még nehéz minden, de úgy a hattagú iroda, mint a nyolcvantagú munkásszemélyzet lelkiismeretesen, pontosan látja el feladatát. Vezetőjük mindenütt ott van. Fáradhatatlanul dolgozik. Csak azt fájlalja, hogy kevés a levágásra kerülő disznó. (g. a.) Erdély szerepe a magyar-román együttműködésben . A kialakuló középeurópai életősközösség egyik legfontosabb kérkedése a magyarság és románság s a békés, kölcsönös bizalmon, megbecsülésen és szereteten alapuló életlehetőségének megteremtése. Egyiyen légkör kialakításának első feltétele a nacionalista gőg, a té gyes előítéletek s a kölcsönös bűnökelhánytorgatásának felszámolása és a két nép egymás közötti viszo- tányának teljesen új mederbe való isterelése. E cél elérésére nem elegendő a demokrata sajtó felvilágosító munkássága: ehhez szűkzsséges elsősorban az iskolai történelem-tanítás gyökeres revíziója s a társadalmi és kulturális közületűek és egyesületek erőfeszítése is. IUgyancsak nagy szerep vár e térren az egyházakra, melyek néppükkel közvetlen kapcsolatban lévén elsősorban hivatottak — feladatuknál fogva is — a megbékélés szellemét elhinteni. Az általános újjáalakító munka felső lépése, hogy kimutassa a két nép történelmében és életmegnyilvánulásában a közös sorsot, aközös problémákat és közös feladatokat. Rá kell mutatni a két nép azonos érdekeire a múltban )és a jövőben s le kell tompítanimindkét részről a történelembenelőforduló azon sajnálatos és mindkét nép kárát szolgáló tragikus fesemények fölhánytorgatását, melyek annyi keserűséget okoztak főleg Erdély népeinek. Népeink összebékítésében és kölcsönös megbecsülésük kialakításában Erdélyre most fordított szerep vár. Ezt úgy értjük, hogy míg a múltban Erdély, illetve az erdélyi probléma szétválasztotta s szembeállította a két népet, a jövőben Erdély kell legyen az az összekötő kapocs, melynek segítségével egymásra találunk Az itt lakó, egymást ismerő és megbecsülő román és magyar tömegek feladata ama „híd" szerepének vállalása, melyről évtizeddel ezelőtt már Spectator is azt mondotta, hogy az egyetlen út a kibontakozás felé. Az ekkori, nacionalizmustól túlfűtött, nemzeti jogtől hevített s előítéletektől terhes ?s vemhes időkben a gondolatig nagya nem találhatott termékeny talajra. Ma azonban a helyzet gyökeresen megváltozott s most nem utolsó sorban rajtunk, magyarokon és románokon múlik, hogy a magunk szörnyű megpróbáltatásain okulva egyszer s mindenkorra testvériesen megragadjuk egymás kezét, tabula raa-t teremtve az érdekellentétek lövedékében s felrajzolva azon rónaiakat, melyek népeinket a jobb és szebb jövő felé irányítják. Jelen pillanatban még nem tudok, hogy a Szövetségesek hogyan is miképpen akarják elrendezni a középeurópai kérdést. Annyi azonban bizonyos, hogy a nacionalizmusban túlfűtött és nacionalizmunkban tobzódó kisállamok mint olyanok megszűnnek s helyükbe vagy egy egységes európai, vagy öbb gazdasági és érdekközösségi agyobb tömb lép s e tömb, vagy timbók között elmosódnak a régirtelemben vett országhatárok, mezeknek legföljebb közigazgatási döntőségük lesz, de még e közigazgatási kereteken belül is kantonális, vagy federációs autonómiát biztosítva a kebelükbe zárt különböző nyelvi népis égelmek. Azonban addig is, amíg cstrétfekonferencia megnyugtató megoldást talál, szükséges, hogy a magyar és román nép lelkileg előkészüljön az eljövendő együttélésre és együttműködésre. Ezt pedig egyedül Erdély készítheti elő, mégpedig Erdély ama demokratikusan gondolkodó vezetőrétege, mely már régóta látja — s most szemünk előtt lejátszódott példákkal is alá tudja támasztani népe előtt — azt, hogy a két nép sorsa — ha tetszik, ha nem, — minden vonatkozásban össze van fonódva s hogy nem érheti kár az egyiket úgy, hogy a másik is ne szenvedne miatta s nem képzelhető el egyiknek előnye anélkül, hogy a másik is hasznát ne venné. Erdélyre vár tehát a seprű szerepe, mely a két „anyaország“ gondolkodásából kisepri a kölcsönös előítéleteket s helyükbe az egymás megbecsülésének, értékei és jó tulajdonságai elismerésének tudatát plántálja. Sda ez megtörténik, akkor az eljövendő elrendezés e két nép között már előkészített talajra talil s a román és magyar nép véres történelmi mocsara fölött Erdély aranyhidja fog ragyogni, mint lerombolhatatlan kapocs, mely összeköti népeinket. DANER LAJOS Kritika és — kritika A közvéleményt igen nagy mértékben foglalkoztatja a mai helyzetben úgy a múltban elkövetett hibák, mint a jelenlegi helyzetben előadódó nehézségek feletti kritika kérdése. Felvetődik ezzel kapcsolatosan a kérdés: szabad-e, lehet-e kritikát gyakorolni? Demokratikus, szabad légkörben élünk. A demokratikus szabadságjogoknak egyik legjelentősebb alappillére a kritika szabadsága. Azonban különbséget kell tennünk kritika és kritika között, mely — véleményem szerint — kétféle lehet. Van kritika, amely destruál és rombol és van kritika, mely jóindulatú és a dolgok őszinte megjavítására törekszik. Örvendetes tény, hogy az első helyen jelzett kritika a munkásmozgalom területéről mondhatni teljes egészében eltűnt. A szociáldemokrata és kommunista mozgalmakban résztvevőknek arra kell törekedniük, hogy most már nem csak a munkásmozgalom területéről tűnjön el az elsőszámú kritika, hanem az egész társadalomból is. Ha ezt el tudjuk érni, mondhatjuk, hogy élni tudunk a demokráciával. dr.