Erdélyi Híradó, 1842. július-december (52-104. szám)

1842-09-27 / 74. szám

Kolozsvárit, ERDÉLYI Pénteken , September 1­6án.HÍRADÓ Portála( E­r­d­é­l­y és Magyarország: Kinevezés; néhány czikk saját йц) linkben ; országgyűlés : hazafiak köz­­felvételre é­s nemesítő levél nye­résére többen a­z állítatta­k ; csikszéki- főtiszti beiktatás vége; tanítói beiktatás tíz. Udvarhelyi: magyarhoni dolgok: mármarosi közgyűlés. — Külföld: Észak­a­m­erika.— K­e­l­é­t I­n­d­i­a. — Anglia.-- Spanyolország: Licshnowsky bg ’s gr. Teleki Sándor elfogatásuk Barcellonában. —Törökország. — Görögország. — Belgiotd­. — Francziaor­szág. — Nemzeti Társalkodó: HirlapVilág. — Hirdetések. év utó negyedére az előfizetés 3 fr 4-© lü‘. p­pben elfogad­tatulí^ t&Áj TSdiíi szállt. EI!Í)I]LY és UI Ì Q VA ESON­G Ж Á C*’. Kinevezés^ ö és L felsége méltóztatott a’ gróf Mitte­rowsky halálával ürességbe jött legfelsőbb cancellari­­s tanit. ud­vari biztossági hivatalra cs. k. udvari cancellár Inzaghi grófot kegyelmesen kinevezni. N­éh­án­y czikk saját ügyünkben. Körültekintés. (Vége.) Ne kivánják olvasóim, hogy azon tárgyalási modort, mellyel kö­rültekintésem első felében követtem , használjam most is, midőn tekin­tetem , tán igen is hosszas szétcsapongás után , de hazára fordul vissza. Municipal rendszerünk úgy mint elméletileg alkotva van, min­dig a­ vélemény­formálás első rangú eszköze lehetett volna. Azon­ban, hogy az intézmények magokra hagyatva mennyire elégtelenek a’ törvényhozó czéljai megközelítésére, ’s hogy a’legfényesebb jo­gok is tartalmukra fontosak vagy csekélyek, hatásukra károsak vagy jótékonyak azon mértékben, mint a’ nemzet rétegeket átlátni tudó­ja ’s bir elég érettséggel és közérzettel azokat teljesleg venni gya­korlatba, de egyszersmind minden áliránytól szigorú lelkiosmere­­tességgel megéri: ezen igazság bebizonyitására megyegyüléseink jegyzőkönyvébe a’ legkiállóbb adatok vannak letéve. Vegyünk két korszakot fel. 1791 előtt Ilik József egyoldalú reformai miatt za­bolátlan ellenhatás tombolt az ország egyik szélétől a’ másikig. Fő­­kint a’ continua táblák ellen felgerjedt ingerültség korlátot nem ismert. Közgyűlések tartattak, mellyekben hivatalos iratok szétszakítatának, bizonyos eljárásban részt vett egyének a’ többség határozata által becsületvesztettek ’s honfiérzet­ nélkülieknek nyil­váníttattak , a’ törvényes elnök széket nem foglalhatott, ’s helyét az bitorolta , kit a’ pillanat szeszélye ezen vontatva elvállalt köte­lességre kényszerített, így állának a’ dolgok a’ felsőséggel szemben. Tekintsünk más oldalra. Ugyanazon idő tájt a’ paraszt lázzadás si­ralmas jeleneteit panaszolván el a’ megyék , egyik fölirat ezen for­radalom okai magyarázatába elegyedik ’s minden bekövetkezett rész gyökér­ okát abban leli, hogy az Approbata Illik része XLVIIik czime Xik czikke eltöröltetett, azon czikk, mellyben illy szavak állanak: „ha valamelly falu­ vagy városbeliek, mezőn vagy erdőn lappangó latroknak ... kergelésére föl nem támadnának .... a’fa­lu 500 forinttal büntettessék; a’ biró pedig és polgárok, ha­ rajtok múlnék el, harmad magokkal karóba verettesse­nek.“ Így állottak a’ dolgok a’ tömeggel szemben. Ha ezen tényeket, ez irányt fontolóra vesszük kiviláglik, mi­ként ekkor a’ megyék legkevésbé sem valának magas hivatásuk i­­ránt felvilágosulva. Jogaik visszakövetlésében keresztül léptek azon vonalon, melly a’ szabad férfi­ szót a’rakonczátlanságról, az erőha­­tós ellenzést a’ fejellenkedéstől különválasztja. ’S mentségükre még az sem maradott fen, hogy elmondassék, miként minden balság önkény elleni buzgólkodásból történt; mert milliók iránt olly ke­­gyetlenségi hajlamot és zsarnoklási vágyat mutatának, mint azon spártai, ki heloták vadászatán okulta’ nyíllal bánni. A’ másik korszak az 1851 előtti. Ekkor általánosan — mert nem egyes évről van szó, mellyben lehettek és voltak fényes mo­mentumok — hanyag gondatlanság ’s tompa részvétlenség uralko­dott. Az előjogos osztály visszavonta figyelmét a’ közdolgoktól és a’ gyű­lés­ teremek a’ tisztség hivatalszobáivá alakultak, ’s lassanként a’ törvényhatósági rendszer, mellyet még a’ központosított Fran­­cziaországnak is egyik nevezetes szónoka és írója , közállományi ha­talomnak nevez, jellemét elvesztve az administratio terjedelmes gé­pének parányi és súlytalan eszközévé törpült. Kérdem: alakított-e a’ municipal rendszer 1851 elött közvé­leményt? Íia a’ szavakkal gúnyjátékot űzni nem akartok, ha a’he­­nyeség örökös álmoskodását és a’ tett és törekvés nélküli élet el­pazarolt óráit palástoló vagy dicsérő nézeteket közvéleménynek ke­resztelni illetlennek tartjátok , akkor kénytelenek vagytok egy ha­tározott nemmel felelni, s alakított—e a’ municipal rendszer 1791 előtt közvéleményt? Ha azon vandalismust, melly — mint Olaszországban történt — megengedte, hogy egy templom, melly épen ezen név által már szent, s mellynek falait még a’ felett Michel Angelo fresco-képei diszitettek s igy rajta minden mész-por kettősen szent volt—­ ha a­­zon vandalismust — mondom — hogy illy templom jászol­ helyé vl ’’oztassék , dicsérni nem akarjátok, kénytelenek vagy­tok megvál­ni, miként amaz osztályzati szellemet, melly féltékeny­­makacson vívott előjogaiért a’ kormánnyal ’s épen ezen előjo­gok egész súlyával tapadott a’ népre; melly a’ megyei hatóság­ról, ezen legdicsőbb intézményről letépett minden tekintélyt, csak­ugyan közvéleménynek nevezni lehetetlen. Már most tovább megyek és állítom, miként a’ municipal rendszer noha különben a’ közvélemény-alakításnak főeszköze, ha magára hagyatik és nincs semmi támasza, ezen hivatás bétöltésé­­re elégtelen. Pótolja itt a’ hosszas magyarázat helyét egy hasonlítás. A’ Standard— tory hírlap — nem emlékszem mellyik számá­ban igy szól: Anglia olly nagy és hatalmas maradna , minden hasz­nos angol olly gazdag Volna mint most, ha nagy Nagybrittannia gyárvárosai egyszerre el is sülyednének. Ezen merész állítás nem tetszik olly képtelenségnek, ha pusztán statisti­ai adatokat veszünk vizsgálat alá. Mert azokból kétségbehozhatatlanul kitűnik , mikint a’ gyárak összes évi jövedelme, a’ földbirtokéhoz képest felette csekély. De van más oldala is a’ dolognak. A’mi­ipar adta a’ gaz­da kezébe azon eszközöket, mellyek munkát kimérnek. A’ népes gyárak idéztek elő a’ temérdek belfogyasztásért nagyszerű termesz­tést. Az ez által eszközlelt élénk közlekedés töltött utak és vasvo­nalak építését tette lehetségessé ’s igy semmisíté úgyszólván meg a’ szállítás költségeit. Végre az élelemszerekérti roppant concurren­tia tetemesen fölrugtatta azok orrát. Következőleg, ha a’ jámbor Standard kivánsága teljesednék, a’ tory, whig és radical urak egyetemben— Buckingham herczegtől le az okosan számító Hu­méig— csak ollyforma gazdagokká válnának, mint a’ mi parlag honunk földtulajdonosai. Mi a’ mezei gazdasággal a’ gyárak által történt, annak kell más után történni a’ helyhatósági rendszerrel is, ha azt akarjuk, hogy a’ közvélemény temérdek kincsét kebeléből kifejtse. Nézzünk, bár körűk 1831 óta, ha nem is legszerencsésebb de legfényesebb korszaka volt a’ megyei életnek, ’S mégis, mi iránt alkotott a’ je­len országgyűlés megnyitásáig szilárd meggyőződést ’s plántált olly eszméket, mellyek a’ közönséges miveltségű­ ember agyában is meg­fogantak? Felelet: néhány sérelmi kérdés iránt, mellyek melletted ellen szóló minden gyámokot egy hasábra le tudnék írni. Szüksé­ges tehát olly eszköz, melly a’ tanácskozó szózatok számára ada­tokat és eszméket szolgáltasson ; melly a’ kor szükségeit vizsgálja ’s a’ tömeget ezek felfogására alkalmassá tegye, melly szerény keze­lője legyen azon elveknek, mellyek a’ megyegy­üléseken részletesen felfejtve, a’ törvényhozás útját kijeleljék. De mi azon eszköz, melly nélkül a’ municipium földje viszonyosan parlagban fog maradni ’s csak gyér ’s olcsó közvélemény teremhet ? A­z irodalom ’s f­ő­­k­é­n­t a’ journalistic­a. Kormányunk, midőn a’sérelmek promontorium sancta­­másról— igy nevezék a’ régibb korban azon hegyfokot, hová a’ mesés hagyomány szerint, Hercules oszloj­a, az ó világ határköve letétetek — a’ haladási kérdések új világába indult a’ nemzetet ve­zérleni, szabadabb sorompót nyitott a’ sajtónak. És a’ sajtó azóta, minden hiányai mellett a’ közélet egyik tényezőjévé kezd válni. Mi is legcsekélyebb erejűek azok között, kik az irodalom gyarapítására, — ezen vajmi tövises pályára !—­szánták éltöket, bátrak valánk igény­telen nézeteinket hirlap útján terjeszteni az olvasó közönség elébe. Találkoztak, kik részvéttel fogadák sorainkat, de egyszersmind el­lenünk— büszkeségünk-é ? gyalázatunk-é ? — hatalmas reactio tá­madott. Elvbarátainkkal is mindenben nem egyezheténk meg, ez fájdalmas kötelességünk volt. Vádoltattunk , mert félreérteténk. Ideje tehát, hogy most, midőn a’cselekvendők nem tolulnak úgy napi­rendre, ’s visszatekintésre is nyilik egy kevés rés, tartsunk eljárá­sunk felett rövid szemlét. Akarjuk elfogult barátainkat felvilágosí­tani, de nem, rész­akaróinkat megtéríteni. — Bizonyos utazó sze­rint, Siciliában egy kies völgy virul, hol a’ virágok fűszer-illata miatt a’ vadászok szaglását ’s ez által a’ nyomot mindig elveszti. Korlátolt tehetségünk nem jogosit olly reményre, hogy az általunk szerkesztett lapok varázsával ellenségeinket az üldözés instinctusá­­tól megfoszthatnék. De kár is volna. Hiszen ez által egész j­el­le­m­ ék és létezésök minden czélja elenyésznek. Már­pedig „élni és mást élni hagyni“ ezt kívánja, az ösmeretes német közmon­dás szer­int , az illendőség. Kemény zsigm­onk­*

Next