Erdélyi Hirlap, 1930. július (14. évfolyam, 3595-3630. szám)
1930-07-13 / 3606. szám
9 ___________________ e r d é l y i h í r l a p 1930. juiíub i s vasárnap. Jövő vasárnap osztjuk ki az Erdélyi Hírlap harminc ajándékát az aradi strand szépei között. A mai lista szenzációja: Aszl&n Baba negyedik lett. A teljes listában más változások is vannak. Arad, julius 12. Napok óta ígérjük a nagy meglepetést, amellyel strandszépségversenyünk favoritjainak szerzünk újabb örömöt. A meglepetést , mint jeleztük, ma hozzuk nyilvánosságra. Jövő vasárnap tartjuk meg ünnepélyes keretek között az aradi Neptunfürdő homokján az értékes 80 darab ajándék szétosztását, amelyet az eddig legtöbb szavazatot kapott favoritok nyertek. Azt akarjuk ezzel dokumentálni, hogy az Erdélyi Hírlap strandszépségversenyének rendezői nemcsak a verseny végén, hanem a verseny folyamán is hoznak áldozatot a favoritokért. Az értékes ajándékból következtethetnek a díjnyertes hölgyek azoknak a díjaknak értékére, amelyeket a verseny végén a szépségkirálynő s a szintén első helyre befutottnak deklarált két udvarhölgy fog kapni. Mai versenylistánk eseménye, hogy a negyedik hely újból gazdát cserélt. Ezúttal a bájos Aszlán Baba a birtokosa a sok harcot megért negyedik helynek, míg a finom szépségű Bossányi Edit, a negyedik hely tegnapi birtokosa, az ötödik helyre került. Történtek apróbb változások a lista többi részében is, de aki pontosan tudni akarja a megváltozott sorrendet, vegyen fáradtságot a teljes lista tüzetes átvizsgálására, amelyet alább közlünk: Vikol Magduska 5601 Rosenberg Boris 512 Kornis Margit 4412 Nachnébel Mária 501 Vas Boriska 4115 Kárpáthy Irén 542 Aszlán Baba 5456 Oráf Gizi 468 Bossányi Edith 5386 Halmos Böske 453 Wolf Nusi 5156 Sándor Manci 367 Schmelkó Bözsi 2764 Kabdebó Imi 366 Mátyus Rózsika 2036 Szőnyi Magda 293 Silberstein Blanka 1976 Korány Marrid 286 Székely Klári 1892 Müller Márta 286 Barbara Kis 1735 Berta Mici 273 Faragó Éva 1642 Németh Gizi 242 Ekstein Tivadarné 1586 Joanovics Elly 235 Szigethy Baba 1456 Ihal Marcsa 286 Birkenheuer Kató 1528 Szabó Gizi 196 Rozenberg Irénke 1402 Szaniszló Böske 195 Reicher Lulu 1258 Táncos Duci 195 Mandel Nusika 1239 Marencsák Böske 195 Oravetz Illy 1021 Molnár Nóra 194 Dobronyai Olga 820 Berger Pali 185 Péterffy Terike 912 Steiner Boris 184 Belgrám Kató 811 Comsa Lenke 183 Vérten Cella 726 Diamant Olga 175 Cifrák Nusi 639 Kiss Rózsi 165 Kepes Sári 630 Stauber Vica 135 Szömörkényi Magda 695 Tamajdán Livia 152 150-en aluli szavazatok: Grünfeld Márta Löveinstein Böske, Babi, Heller Ilus, Heller Sári, Tereanu And, Serony Szerényi Kató , Fekete Kató, Löwy Juci, Klein Magda, Kovács Baby, Bpest: Klein Magda, Hoffmann Baba, Tamasdan Lívia, Adamov Irma, Simon Piriké,Szltdák Kató, Winkler Mirza, Csillag Miksáné Delár Margit, Filial Ponka, Friedmann Lilly, Orossz Klári, Gábor gh, Geller Olga, Hanekker Erzsike, Kluger Düh, Tapltány Etus, Kaptény Kató, Karácsonyi Konstantnné, Löbl Lillyi Kovács Blanka, Nádassy Böske, Semmic Berta, Széplak Anikó, Szabó Gizi, Vajda Manci, Veér Paula, Vígh Ibolyka, Halmajan Puja, Simon Piroska, Gyulán Flórika, Pollák Lilli, Preisinger üózsi, Bánhidy Léna dómé, Burger Manci, Grünwald Rózsi, Weissberger Márta, Lisl Müller, Sándor llus, Whriczky Margit, Schmiedfch Berta, Löwenstein Rózsi, Bmun Hilda, Brzy Margit, Sepsi Sándorné, Grafológia. Ingyen íráselemzésben részesül az Erdélyi Hírlap minden olvasója, ha néhány kézzel írott sort a „Grafológia“ szelvénnyel együtt beküld a kiadóhivatalba. A borítékra ajánlatos a „Grafológia" szót felírni és a kísérő levélben a nemet megjelölni, azonkívül egy tetszés szerinti jeligét is választani, mert az üzenet is a jelige alatt jelenik meg. Aki kimerítő és bo íráselemzést óhajt, annak lapunk grafológusa dr. Kurt Thiessen 80 lej és válaszbélyeg beküldése ellenében külön válaszol. A beérkezett üzenetek egy részét itt közöljük: „Forgács". Kevés az önbizalma, gyakran csüggedt. Barátaival szemben küzdje lezárkózottságát, érzékvilágát ne titkolja. Tenitzklll eredeti enrol gyoml Slazenger és Dulnlop labdák, előrehaladt idény miatt mélyen leszállított árban HEGEDŰSNÉL, ARADON, „Tery“. Még fejlődőképes. Naiv. Erőszakoltan érzékeny. Könnyen befolyásolható. Keresse a jó társaságot. „Jövő 21“. Céltudatos rendszerező. Saját értékét gyakran lebecsüli. Érzékisége tudat alatt terhére van mv Sándor Ferenc Arad legrégibb vzum irodám a legelőnyösebben néz ! ' Az Erdélyi Hírlap strandszépségversenye uriasszonyl urilányt választom strandkirálynőnek Kivágandó és az Erdélyi Hírlap gyűjtószekrényeibe dobandó. Az Erdélyi Hírlap strandszépségversenye uriasszonyi urilányt választom első udvarhölgynek Kivágandó ez az Erdélyi Hírlap gyűjtőszekrényeibe dobandó Az Erdélyi Hirlap strandszépségversenye választom második udvarhölgynek uriasszonyt urllányt Kivágandó és az Erdélyi Hírlap gyüjtöszekrényeibe dobandó. Kérjen mindenütt a borhoz csak MATILD-vizet mert ez az ásványvizek fejedelme. „Curtici“. Zárkozott, ingerlékeny. Könnyen csügged, kissé felületes. Sokat tervezget, kitartás nélkül. Saját készítmény és antik Perzsaszőnyegek Dr. Groszman Alfrédnő szővömühelyében Arad M Sir.. Nicoara 17' IPetőfi u.) Keleti szőnyegek szakszerű javitást „Kompetens“. Erős érzelmi életet él. Ideges. Gondolatai sokfelé divergálodnak. Ingerlékeny, Nem kitartó Szeplők Májfoltok Pattanások ellen kizárólag Kárpáti Benzoe Crémet használjon, mely rögtön szépít Készíti Kárpáti János gyógyszertára ARAD But Regele Ferdinand 62, Mindenki meggyőződhet róla, hogy legolcsóbb bevásárlási forrás csak az Elbe-Harisnyaház olcsó gyári szabott árak v Zrínyi ucca (Városi Színházzal szembe.] „Vidéki Sanyarú Vendel“. Kényelemszerető, erősen érzéki. Szeret másokat csipkedni, önmagával elégedett. Humorérzéke van. (Borítékját nem használhatom fel, részletes analízist külön levélben csak 80 Lei beküldése ellenében adhatok.) „Clarűse“. Egyszerű, jóindulatú. Érvényesülésre vágyik, önmagával sokat törődik. Föltétlen őszinte, kissé naiv. SPECIAL TEAVAj „Peru“. Szentimentális. Gondolatai önmagára irányulnak. Szeret titkolózni. Külsőségekre sokat ad. „Largo“. Szeretetérzését titkolja. Szeret mások sorsával törődni. Sokat gondolkozik. Szereti a művészeteket, Zöld napvédő szemüvegek, pálinka mérők érkeztek GÁRDONYI Speciális optikus Arad, Aradmegyei Tak. bejárata mellett. „Grafológia“. (A szép) Egyéniségét mesterkéltté teszi. Hűvös természetű. Nem önző. Reális érzéke van. „Margareth“. Kiegyensúlyozott lelki életet él. Kitartó, következetes, határozott. Szépérzéke és ízlése van« „Lívia“. Fejletlen intellektus. Éles megfigyelő. Zárkózott. Másokat szeret utánozni, leginkább külsőségekben. Olcsón eladó üzlet és bérházak! Országút mentén ház, nagyforgalmu beszálló vendéglővel és italfogyasztással, fűszerüzlettel, kényelmes lakással, nyári mulatóval 550 ezer leiért; Ház fűszerüzlettel, 2 azodán lakással, 3x1 szobás lakással 400 ezer lejért; Ui sarokkal nagyforgalmu fűszerdzsettel 1x2 és 2x1 szobás lakással, pincével 380 ezer leiért; Sarokház 50 év óta fenálló vendéglővel, lakással, sok mellékhelyiséggel, értékes — kitőn eladható — telekkel 320 ezer leiért; Belváros központján emeletes ház 5 lakással és üzlethelységekkel 850 ezer leiért; Szép ház 2x5 szobás parkettás, alápincézett lakással, parkírozott udvarral 700 ezer leiért; Városháza közelében emeletes ház 6 lakással, kerttel; Belvároshoz egészen közel kettős ház 10 lakással, vízvezetékkel, nagy bérlővelemmel 875 ezer leiért; Belvárosban kisebb emeletes ház 20 százalékos jövedelemmel 450 ezer leiért. A belvárosban bérházak 400 ezertől 6 millió leiig és külvárosban bérházak 200 ezer leitől 500 ezer leiig; eladók Haász Albert irodáin, Arad, Sir. Eminescu ( Deák F. u ) 12 >z Érettségi találkozó aradon. A Moise Nicoara líceum 1920-ban végzett növendékeinek tíz éves találkozója. Arad, július 12. Meghatóan szép érettségi találkozó folyt le ma délelőtt a Moise Nicoara líceum dísztermében. A világháború utáni első érettségiző generáció, vagyis azok, akik az 1920-ik évben érettségiztek le, gyűltek össze Albu Liviu dr. a régi osztályfőnök vezetésével a tízéves találkozóra. A nem nagyszámú osztálynak majdnem valamennyi tagja, összesen tizenegy diák jelent meg a találkozón, ahol azután kiderült, hogy a küzdelmes évtized ellenére számosan családot alapítottak és most asszonnyal és gyermekekkel jelentek meg, hogy eldicsekedhessenek velük a régi osztálytársak előtt. A találkozón, amelyen Albu osztályfőnökön kívül Crisan Ascaniu, líceumi igazgató és Toader N. rajztanár is részt vettek, egyébként a következők jelentek meg: Botis Aurél dr. orvos, dr. Bradean Salvator, ügyvéd, Drecin Coriolan, városi számvevő, Fericean György, aki Angliából jött el, ahol tanulmányait folytatja, Momaila Traian, mérnök, Oltean Jenő, mérnök, Petrila Péter dr., ügyvéd, Pintér Traian, városi jegyző,* Precupas Illés, megyei számvevő, Sincai Jenő, mérnök és Vatian Titus, ügyvéd. A találkozón résztvevők valamennyien ■— amint a fenti névsor mutatja — a jelenlegi nehéz élettel sikeresen küzdő intellektuellek. Az érettségi találkozón megjelentek először kocsin kimentek a temetőbe elhalt tanáraik Pap György és Frujina Sándor sirjaihoz, majd az aradi görög katolikus templomban misén vettek részt. Innen a jubilálok visszamentek a líceum dísztermébe, ahol díszgyűlést tartottak, amelynek keretén belül közös, ifjúkori emlékeikről beszélgettek és kitűzték a következő találkozás időpontját. Este bankett volt a Fehér Kereszt szállodában, amelyen a legjobb hangulatban maradtak együtt a késői órákig, amikor egy évtizedre ismét elbúcsúztak egymástól. NYÍLT TEF A folyosó 11-ki számban megjelent nyilatkozatra azt közlöm, hogy a nyilvánosság előtt polémiába nem bocsátkozom, hannen megvárom feljelentésemre a bíróság döntését. Dr. Aurai Cuciuc.