Erdélyi Lapok, 1934. április-június (3. évfolyam, 63-130. szám)

1934-05-20 / 99. szám

6 Erdélyi Lapok III. évf. 99. szám. — Vasárnap, 1934. május 20. REICHARD Petőfi a románoknál Egy Hatat székely tanár, az erdélyi román egyetem legelső bölcsész­doktora, összegyűjtötte és kiadta Petőfi román vonatkozású adatait. fJ kedvezemek, ha magja volna, elvetném la hó felett S ha kikelne, rózsaerdő koszoruzná a telet... S tuogyh­a feldobnám az égre szívemet. Melegítné a világot nap helyett!" Huszonegyéves volt Petőfi, amikor halk Urával így énekelt az emberszeretesről. Akkor még csak a sejtéseik ködös fátyolén keresztül derenghetett a jövő: egykor a világot fogja melegíteni lelkével. Nincs magyar író, még a világon közismert Jókai Mórt sem véve ki, akit annyira ismernének a külföldön, mint Petőfit. Kosztolányi Dezső írja: ha a művelt külföldi kiejti ezt a szót: magyar, a második szó, amelyet kiejt, bizonyára az ő neve. Ide­haza pedig Petőfit, az emberi pártokból ki­nőt örök géniuszt, már csak szólamoknak papírerdején, rajongó és gyarló könyvek ta­karó rétegein keresztül lehet megközelíteni. Körülötte olyan buja tenyészet van, hogy gyakran alig látjuk tőle a magot... Azt hin­nék, hogy újat mondani, újat írni róla képte­lenség, hiszen könyvtárakra menő a róla szóló irodalom. Alsócsernátoni Veégh Sándor, a fiatal nagytudású, székelyföldi tanár megcáfolja ezt a felfogást. — A most megjelent böl­csészet doktori értekezése annak az ékes bizonyítéka, hogy a lángészről szóló legendát tovább is lehet szőni, a róla szóló gyönyörű nótát új szöveggel tovább is lehet énekelni... Az erdélyi egyetem első magyar böl­csésze­tdoktora könyvének tábláján e címet találjuk: Petőfi a románoknál. Mindenesetre szokatlan cím és sokan zavartan kérdezhetnék: mit kell ezen érteni, mit foglalhat maga,bán ez a furcsa című könyv? A Vákár-nyomda által ízléses kiállításban kiadott könyv elő­szavában a köszönet hangján szól azokhoz, akik a szerzőt támogatták abban, hogy a világ­­irodalom számára készült Petőfi-fordítások és méltatások gyűjteményén levő régi hézagot munkájával kitöltse és Petőfi nagy szelemé­nek román terrénumon is való hódításait be­mutassa. Az első fejezetben futó pillantást vet Pe­tőfi világirodalmi alakjára és megállapítja, hogy Petőfi Sándor nemcsak egy nemzeté, ha­nem az egész emberiségé. Ahogy Von Arnim Bettina, Goethe barátnője nevezi: Napisten, ahogy Coppée Ferenc hívja: a szabadság örök­kévaló hőse, ahogy Frimm H. berlini egyetemi tanár aposztrofálja: minden népek legnagyobb költője. . Amikor azonban világirodalmi hó­dításai szaktanulmányokból ismeretesek a né­meteknél, franciáknál, olaszoknál, spanyolok­nál, angoloknál, északi népeknél s a régi Ma­gyarország kisebbségi népeinél, géniuszának román nyelvű hatásáról mondhatni semmit sem tud az irodalomtörténet. Veégh tanár ér­tekezésének, kutatásainak célját ama fordítá­sok és méltatások ismertetésében látja, ame­lyek Petőfinek polgárjogot szereztek a román irodalomban. Mint érdekes irodalom- és mű­velődéstörténeti adatokat elemezi az elő­for­dításokat, amelyeknek elavult szű sorait szinte át kell írni a mai fejlettebb és tisztultabb nyelvre. Foglalkozik a múlt század kilencvenes éveinek kolozsvári folyóiratában, az Ungariá­­ban található negyvenöt kötem­ényfordítással, amelyeket a műgond teljes hiánya jellemez. Majd áttér a melegérzésű, letona pitéti fájdal­mak gondosszavú művészének, a brassói Josif C. Stefan rokon,lelkéből származó fordításaira és azoknak esztétikai elemzésére. A rokon­­lelkű költőt Petőfi vezeti be a költészetbe. A fiatal Josif Petőfi iskolájába járva, bontja ki először zsenge költőszárnyait: két első könyv­alakban megjelent műve Petőfi fordításgyűj­­temény. Ezek közül az első ma unikum. A harcias Goga nemzetpolitikai okokból fordítja Petőfit. Fordításaiban nemzetét szol­gálja, tanitja, forradalmasitja. Loichilă V., Iorga régi, Bucur­eștiben megjelenő folyóiratában, a „Floarea daruri­lor -ban fordit sok hivatottsággal. Soricu, bucureşti tanár költői tehetség Petőfi fordításaiban is. Banciu Axente, a brassói Laguna-líceum tanára, a legtermékenyebb román tolmácsoló­­ja Petőfinek. A fiatal Todor tanár, a Román Akadémia tisztviselője, jelenleg a János Vitéz fordításán dolgozik. Több magános, árva fordítás is található a különböző folyóiratokban. Az országos, sőt a határokon túl is nagy érdeklődésre számottartó tudományos érteke­­lezésből megtudjuk azt is, hogy Petőfi híres jelszavát, a Votum Petőfianum-ot kétszer is lefordították románra. Ez a hat jambikus sor­ból és harminchat szótagból álló egyetlen versszakasz tizenhárom szó­ban fejezi ki azt az életfogadalmat, amelyet Petőfi egészen rendkívüli életével megvalósított. A „szabad­ság, szerelem“ költőjének ezt a jóslatszerű programját eddig huszonhárom nyelvre fordí­tották le Érdekes, hogy szintén kétszer került fordításra „A hóhér kötele“ is; ez a „nyomor­nak és bosszúnak dramatizált rémregénye“. A Petőfiről szóló román méltatások nagy­részt prózaiak, de van közöttük lírai költe­mény is. Legjelentékenyebb Goga Oktávián­­­ak Petőfihez intézett magasszárny­alású köl­teménye. Mindenesetre a tizenegy német, há­rom francia, négy olasz és egy angol költe­mény magasztalásá­val versenyezhet. Ebből az értekezésből tudjuk meg azt is, hogy a tizen­kilenc külföldi költőn kívül, a magyarok kö­zül kettőszáznegyvenketten dicsőítették költe­ményekkel Petőfit. Huszonketten magasztal­ták színdarabban. Mintegy hatszáz olyan szépirodalmi magyar munka van, amely Pe­tőfire vonatkozik. Veégh tanár doktori disszertációjában ki­váló értéket képvisel a függelékben közölt ki­mutatás, amely a románra fordított költemé­nyek névsorát fordítóit és lelőhelyét adja. Megállapítja, hogy huszonkilencen fordítottak Petőfiből. Nyolcszázhuszonhat költeményéből 198 a fordítások száma, ami aránylag kicsiny szám. Magyarázatát az évszázados politikai súrlódáson kívül abban is találja, hogy a románság művelt­­ elemei, legalább az erdé­lyiek, Petőfit az iskolában eredetiben olvasták. Az értekezés újszerűsége, időszerűsége, tárgyilagos hangja is lelkiismeretes, fáradsá­­­gos a dal,gyűjtése mellett emberi szempontból­­ is olyan mű, amely megérdemli, hogy min­denütt megismerjék és különösen a középe iskolás magyar ifjúság megbecsülni tanulja­ belőle a magyar lángelme nagyságát. Miután az értekezés úgy a magyar, mint a román irodalmi körökben méltán feltűnést fog kelteni, érdekelt: hogyan jutott a szerző arra a gondolatra, hogy Petőfi után kutasson a román iroda­loimban és közéletben? Kérdé­sünkre a következő lelkes magyarázatot adta Veégh tanár: — Diákskoromilmű román irodalmi tan­könyvemnek a végén néhány Petőfi költe­ményt láttam átültetve a legjobb, a legktter­­zőbb fordítók tollából. Sokszor elolvastam addig, míg egyik-másik verset már könyv nél­­kül is tudtam. Úgy éreztem, nekem valaho­gyan közöm van hozzájuk. Több, mint más­nak. Különös melódiát pendített meg bennem az a néhány sor írás. Ha valaki akkor meg­kérdez, diáskarcom bizonyosan belepirul s nem tudtam volna hirtelen megmondani, hogy mit is szeretek bennük. Múltak az évek és ma Petőfi korával a vállamon, talán meg tud­nék felelni. Elmondanám azt, hogy voltam én is azon a tájon, ahol Petőfi a legboldogabb volt és amely életre hívta a „Szeptember vé­gén”,­s amely olyan szép, mintha a költő képzelete után alkotta volna a természet. So­káig voltam, tizenhárom évig. Évekig jártam iskolába Nagybányán, ahol Petőfi is megfor­dult és meghalni szeretett volna, ha már nem halhat meg az Alföldön. Éltem én is szalma­­fedeles-kunyhós kis faluban, ahol csak Petőfi híres vendéglátóinak, a Teleki grófoknak kas­télya hirdeti azt, hogy az ember számára van más tető is, mint a szalmafödél. Ahol a falu parasztjának primitiv élete s a grófok művelt­ségének maga­syomatus ága szomszédok. Vol­tam Kővár vidékén, boldog gyermekéveim ott játszottam végig. Azóta is visszavágyom az akácillatos ég alá, az öreg Szamoshoz, amely­nek partján ma is áll a „kis lakocska“, ahol megláttam a napvilágot. A vidékre, ahol a szatmármegyei nap melengető sugarában, egyetértésben húzódik meg az alföldi ringdsu kalásztenger, az erdélyi susogásu kukorica­­tábla és napraforgós föld. Ahol a zsindelyes elemiben már akkor két nyelven tanított a tanítónő, hogy nem magyar anyanyelvű tár­saim is megértsék. Ahol a régi békés időben az evangéliumi ige öltött testet a fogékony gyermeki lélek tisztaságában, amikor arról szólt: szeretnünk kell Istent és egymást... Nagyon messze kerültem onnan térben és idő­ben egyaránt, pedig családom ősi fészkéhez itt közelebb vagyok. De az emlékek néha ma is felújulnak s előttem felrajzolódik egy színes mozaik, ahol mindent meg lehet találni abból, amit életnek nevezünk: népeket, küzdelmeket, örömet és fájdalmat. Erdély földje ez a mo­zaik, amelyre olykor ráeszmélek, ahol a költő valóra váltotta hitét, ígéretét, 26 évvel meg­halt a szabadságért... A köszönet hangján kell megemlékeznem volt professzoromról, dr Kristóf György egyetemi tanár úrról, aki Petőfi román vonatkozású adatainak össze­­szedésére figyelmemet felhívta és kutatásaim közben is tárgyi és módszeres útba igazítással látott el. Köszönettel gondolok azokra is, akik célom elérésében támogattak és felhívták fi­gyelmemet az ismeretlenség homályába rej­tőzködő, kusza szálakra, így Banciu Axente urra, a brasovi Saguna lyceume tanárára, To­­dor P. Ábrahám urra, a Román Akadémia tisztviselőjére, Soricu Ursu János bucureşti tanár-költő urra, akik szives jósággal segítet­tek és akikben Petőfi élő fordítóit tiszteik­­­sem. Különben illetékes körökben is értékelik a munkámat, amit bizonyít az is, hogy egy­házi főtanhatósá­gom készül kiadni munkám­nak a román kötetét. Albert István. Molyirtó-szerek: Globol, Insecticid, Fitt, Flytox, Kámfor, Dalmátporok, patsehuli Bagaria-moly­­papír, Naphtalin legolcsóbban szerez­hető be Farkas István „Apolló“ drogériájában, Oradea, Bulevardul Regele Ferdinand 7.

Next