Erdélyi Szemle, 1939 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1939 / 1. szám
Tervek is tetteket! Ez a cikk tulajdonképen egy régi beszélgetésünk eredménye. De mert nagyon beleillik programunkba, s jelen cikk-sorozatunkba, ha későn is, de, annál nagyobb készséggel adjuk közre. És azzal a reménynyel, hogy hátha magot szórnánk vele a szívekbe. Erdélyben sokan és sokat írnak. Az erdélyi irodalom nagyra nőtt, valóban esztétikai élvezetet nyújt. De én e műélvezeti remek mellett olyan irodalmat szeretnék, amely cselekedetre ösztönözzön, tettet fakasszon a gondolatokból, írnak és beszélnek eleget, de nem cselekednek. Mert nem elég csak beszélni, nem elég csak bíztatni, nem elég csak lelkesíteni — bizalom és lelkesedés is kell ahhoz, hogy tett érlelődjék. A hit és bizalom egymás iránt, ez az első feltétel ahhoz, hogy eredményt érhessünk el. Keressék meg az egymáshoz vezető lelki utakat, váltsanak komoly, felelősségteljes gondolatokat egymással, ismerjék fel és becsüljék meg egymás értékeit s az eddig tapasztalt lelki eltávolodások, egymástól való elidegenedések helyett gondoljanak mindig az egymásra utaltság, az életfeltételek kényszerítő közösségére. Az erdélyi magyar társadalom tagjai még nem tudtak egymáshoz érkezni, az intellektuell még nem jutott el másik intellektuell társához, még kevésbbé jutott el a néphez. A románnak van egy közmondása : a száraz gallyak csak hulljanak, mert minél több galy hull le, annál egészségesebb marad a törzs. Az értelmiségi osztályokból hiányzik az önkritika, amit tiszteletben tartanak önmagukkal szemben s nem tűrik a kritikát másoktól sem. Ennélfogva látszatra egy olyan osztályszerű szolidaritás mutatkozik, amely gyakran okoz károkat. Olyan kritika nélküli kapcsolat keletkezik így, amely az összetartozás ereje helyett az egész magyarságra káros lehet. Egy eset a sok közül: egy község papja ellentétbe került a néppel. Az ügy bíróság elé került. A bíróság meghozta a maga ítéletét, amely a népre nézve felmentő volt. Aztán maradt minden a helyén. A pap is. Tessék elképzelni, milyen harmonikus munka folyhatott tovább. Ilyenkor volna szükség a hiányzó társadalmi kritikára, amely a száraz gályát eltakarítja. De más tanulságra is jó ez a példa. Arra, hogy aki nem érzi, nem tudja belátni a közösségi kötelességet , az ne akarjon vezetőlenni se kis dolgokban, se nagy és általános magyar kisebbségi ügyekben. Nem mondom, hogy ez a hiányzó kritikai szellem pont a kisebbségi sorban született meg, nem, régi hagyományunk hagyta hátra, legfeljebb nem javított az elmúlt húsz év rajta. Az igaz, azt se mondom, hogy rontott volna a magyar társadalom helyzetén. De hol lehetnének, ha a komoly kritikán alapuló mélyebb tanulmányozás lüktető társadalmi szerveződést teremtett volna! Sok olyan életlehetőséget mulasztottak el ennek folytán, amit a magyarság továbbfejlődésére előnyös lett volna. Nagy kárt látok az egyoldalú műveltségben. Erdélyi utamon sok értékes magyar emberrel találkoztam, aki teljes tehetetlenségre volt kárhoztatva, mert nem ismerték a román társadalom kultúráját. A román törvényeket és joggyakorlatot, a kulturális szokásokat, a történelmi fejlődést, társadalmi életet. Mindazt pedig, amit láttak, a régi magyar szemüvegen át nézték s így nem is tudtak, nem is akartak bele illeszkedni. Amivel ártottak anyagilag önmaguknak s az egész magyarságnak. Ifjúságunkat rá kell nevelni, hogy a körülöttük levő problémákat ne csak magyar szemmel, de román szempontokból is vizsgálják. Mivel a közpályákon való elhelyezkedés egyre nehezebb lesz, kívánatos volna, hogy a gyakorlati pályák iránt való felfogás teljes egészében megváltozzék a magyar közönségben, s azt hangolják össze a román felfogással. Általán hozzá kellene szoktatni a román társadalmat a mi problémáink jobb megértéséhez s viszont azáltal, hogy mi is megértjük, amiket ők a saját módjuk szerint szintén megértenek, több megbecsülést váltanánk ki belőlük sorsunk iránt s apránként hozzászoktatnánk, hogy komolyan számításba vegyenek minden adott esetben. Kívánatos volna, hogy a szövetkezeti munkába minél szélesebb rétegek kapcsolódjanak bele s hogy az ifjak közül minél többen közvetlen tapasztalatokat szerezzenek nem csak külföldön, de a szomszédos ó-királysági falvak szövetkezeti mozgalmaiban is. Találnának olyan román falut, amelynek fejlődési irányát az értelmiségi pályán magát városban jól kiképzett, de a faluba visszatért egyszerű paraszti fiú teremtette meg apostoli lelkesedéssel. Bizony nekünk is sok olyan falusi ifjúra, fiatal székely intellektuellre volna szükségünk, akik iskoláikat elvégezve ne a városok túlzsúfoltságában akarjanak érvényesülni, ne szónokoljanak, ne írjanak, hanem menjenek haza — a faluba s indítsák lendületbe kis falujok erkölcsi és gazdasági életét. De hol vannak azok az erdélyi vezetők, akiknek ez az izzó nép és fajszeretet honol szívükben ! S ha nincsenek még egyesek, akkor a közösségek, a falvak fiai fogjanak össze, hogy megmentsék a magyar élet alapját, a falut. Hazanézzen mindenki elsősorban a szülőfalujába, a magyar faluk, Székelyföld felé! De az elméletből, a tervekből elég volt. A szépen elgondolt tervek helyett eredményt ígérő tettek kellenek! BARABÁS ENDRE Égi tragédia Karvalyszerű felhők húznak az ég alatt. . Pihés csillag-csibékni, hogy körül ülték anyjukat, a holdat. A lejut porától csillogó a szárnyuk, szívverésnél halkabb, holtnál hangtalanabbb csöndes csipogásuk. Tűnt nap visszfényében melengetik magok. Az égi hazának, ama más világnak lakói boldogok. Ott Örökké ragyog a megnyugvás kéke . .. De ma fellegek már amott lebegnek a hold közelébe. Vadviharos szárnyon csapnak most le rája. S vércseppek fröccsennek, míg a föld szendereg az ég kék falára. Hát ott sincs már béke ? ott is nyilainak át, mint itt, apró-cseprő, világot rendítő szörnyű tragédiák ?! SÁRKÖZY GERŐ Eredeti amerikai,Niagara“ védjegyű Carbondum és Aloxite csiszolóköveket szállít. Metallon Cluj, C Regele Ferdinand 21 Telefon: 15—97..