Erdélyi Szemle, 1944 (29. évfolyam, 1-2. szám)

1944 / 1. szám

ERDÉLYI SZEMLE 1944. 1. L MAGYAR MŰVELTSÉG-NÉPI MŰVELTSÉG Irta: SZINTEI MERSE JENŐ Ha népünk és nemzetünk műveltségét tanulmányozzuk, mgállapíthatjuk, hogy az egyetemes magyar műveltség és pünk műveltsége között eltérés van. Ez az eltérés nem upán abban jelentkezik, hogy mások a falusi és mások városi életfeladatai és feltételei, hanem a nemzeti művelt, e két rétege között szerkezeti különbség is van. Kettősűveltségünk egybeötvözése, a munkának széles alapon jó végrehajtása s a két műveltség közötti különbségnek hidalása a mi feladatunk. Ebbe a munkába fiatalságunkt is be akarjuk kapcsolni. Tudom, jól, hogy fiataljainkban ehhez megvan a lelkesedés és jószándék, ez azonm még nem elég. Ahhoz, hogy munkává érlelődjék őszin, meg kell vizsgálnunk az adott helyzetet, hogy terveinket gikusan tudjuk felépíteni. Az elvégzendő munkának most itt egy szakaszát kívánom vizsgálni s ez a városi érteliség és a falusi magyar ember közötti viszony. A városi értelmiség műveltségét szükségtelen részletekben jellemeznem, mert hiszen mindannyian benne élünk, az értelmiség állandóan lépést tart az európai műveltggel s alkotó módon járul hozzá minden téren annak terebyesítéséhez. Nézzük meg most megerősödésünk alapját: magyar népet. Népünk műveltségének alapos felkutatása s megismerése egyik legfőbb feladatunk. Falusi népünk üveltségének összetevői, ősi steppei műveltségünkkel szín’ ízett középeurópai népkultúra, a kereszténység mélyreható , átformáló hatása s végül az úriosztályon keresztül kapottyugateurópai kulturjavak. Ha felső műveltségünket népünk műveltségével összehasonlítjuk, nyilvánvalóvá lesz, hogy épünk művelődése nem abból áll, hogy a nép között egyterűen a felsőbb műveltséget terjesszük. A cél mindenesetre, hogy művelés által fokozzuk népünk teremtő erejét, mmnáját s ezzel növeljük benne öntudatát és saját értékelését. cél tehát világos, de a hozzávezető eszközök megtalálása smmiképpen sem egyszerű. Kidolgozásuk sok alázatot s munkát követel. Erre az alázatos munkára hívom a mayar fiatalságot. Ez a munka két részre oszlik: 1. megmerni a valóságot; 2. kidolgozni népünk felemelésének módszereit. A valóság megismerése nem történhetik úgy, egy csupán a jelen állapotot vesszük vizsgálat alá. Tudjuk azt, hogy Erdély földje valamikor szinte mai tejedelméig lakott volt. A Krisztus születése előtti első évzredben kezdődik meg a lassú elnéptelenedési folyamat, melyet a rövid római hódítás sem tudott megállítani s mely a népvándorlás korában szinte a teljes elnéptelendésre vezetett. Az elhagyott szántóföldeket mihamar visszauglalta az erdő, úgy hogy a tájat a mezőgazdasági művekre ismét meg kellett hódítani. Amikor a honfoglaló mayarság megszállotta Erdélynek akkor lakható területeit csak a mai terület töredékére telepedhetett. Valósággal teroikus munka volt az, amivel az akkori még nemrég földmeveléshez szokott magyarság sem egészen háromszáz évlatt az erdő borította földet ismét termőfölddé tette, úgyhogy a XII. század végére már majdnem a régi települések határáig töltötte ki az erdélyi medencét. Az akkor beteleptett szászság a további előnyomulás irányában kapott temületeket, a nemsokára megjelenő románság pedig olyan temeteket tudott a maga sajátos hegyipásztor életformájával beilleszteni Erdély képébe, amelyeket soha senki addig nem akart, mert sem földművelő, sem a nagy állattenyésztő és avaspásztor életformának nem felelt meg. A magyarság védte meg Erdélyt a századokon keresztül állandóan betörő ellenségtől s így óriási vérveszteséget szenvedett. Erdély mai képének kialakításában tehát részt vett ugyan mindhárom ittlakó nép, de a munka dandárját és sorrendben is első magyarság végezte. Erdély földje tehát igen nagy százalékban még ott is magyar munka eredménye, ahol ma már a honfoglaló magyarság kipusztult. Egyegy ilyen felismerés nemcsak munkánk jogos öntudatát tTAti bennünk, de tárgyilagos mérőeszközt is ad a kezünkbe s talán alapul szolgálhat alfa, 4iö£y s egymással való viszonyunkat azok is tisztábban lássák, így mennyiségileg és minőségileg is értékesebb részét, akik nem mindig találják meg a zavartalan együttműködés útját. Az általános elvi kérdések tisztázása után fogalmazzuk most meg pontosabban a tennivalókat. Szükséges, hogy felnövő értelmiségünk ne csupán felsőbb műveltségünk szerkezetét és feladatait ismerje meg. A valóság felkutatása a tudósok dolga, eredményeik tudomásulvétele és a népművelés azonban minden értelmiségi embernek egyformán kötelessége. Meggyőződésem, hogy komoly eredményeket csak akkor érhetünk el, ha az európai szintű és hasznú magyarságtudománynak minden oktatási és nevelési fokon nagyobb teret biztosítunk. Más tárgyakhoz hasonlóan az elemi foktól a legfelsőbb oktatásig állandóan szélesedő s gazdagodó menetben tárjuk fel a munka elvégzéséhez szükséges tudásanyagot. Tankönyvek, nagyobb óraszám, új tanítóhelyek, kutatóintézetek kellenek. Ezeken a kormányzat is segített is már jelentős mértékben. A kutatók és a kormányzat munkája azonban terméketlen maradna, ha fiatal értelmiségünk nem érezné azt, hogy a munka tekintélyes része reá vár. Magyarországon az erdélyi tájak bőven adtak kiváló egyéniségeket a városi magasabb kultúrának. S külön megállapíthatjuk, hogy az erdélyi falvakból a nagyobb kultúrközpontokba áramló székelyek sohasem szakadtak el az ősi rögtől, sőt ellenkezően, a városban szerzett magasabb kultúrájukkal mindenkor az ősi falut, a faluban maradt népüket szolgálták. Az erdélyi fiatalság őseikhez méltóan ma is lelkesen érdeklődik a falu sorsa iránt, összegyűjti népszokásaikat. SZINYEI-MERSE JENŐ vallás- és közoktatásügyi miniszter