Erdélyi Szemle, 1944 (29. évfolyam, 1-2. szám)

1944 / 1. szám

sőt jogszokásaikat, dalait, táncait, hagyományait. Ugyanez a fiatalság nem felejtkezik meg szétszórtan élő testvéreink gondozásáról sem. Ez a munka elismerést érdemel. Most pedig Erdély fiatalságán keresztül szólok az egész magyar fiatalsághoz. Tudom, hogy ők is látják s érzik, hogy nemzetünkért élni, dolgozni és áldozni kell. Ebben a nemes küzdelemben, amelyet magyar földön, a magyar nép megerősítéséért és felemeléséért folytatunk, nekik is méltó szerep jut. Tűnjék el örökre az'ítz ' ' niségi fiatal magyar, amelyik vidéki munkahelyében és munkájában nem hivatást lát, hanem büntetést. Magyarok vagyunk, s így sok szó nélkül is meg kell értenünk egymást. Én tőlük tehát, egyet kérek: nem lankadó lelkesedéssel és szeretettel fokozzák a tényleges komoly munkát, mind a tudomány műhelyében, mind pedig odakint a falun. Jól jegyezzék meg, csak a magasabb cél érdekében végzett mir ,érdekeír és a külföldön egyaránt eredményt és menteesülés hoz számunkra. 4 . ERDÉLYI SZEMLE 1944. 1.. Csak harangozó vagyok, aki beharangozom Szent László jubileumi esztendejét. Csak vigilia a mostani összejövetelünk, hogy előkészítsük azt a hatalmas himnuszt, ami kell, hogy övezze ebben az esztendőben Szent László fejét. Csak előhírnök vagyok, hogy rámutassak annak személyére, nagyságára, történelmi értékére, akit Lászlóban a nemzet bír és akit Lászlóban majdnem elfelejtett a nemzet. Lászlóról minden magyar tud. Hirdetem, hogy Lászlót értékeli minden magyar palota és kunyhó egyaránt. Mégis szerénytelenség nélkül hirdetem azt, hogy ez a László évi vigiliai harangozó beszédem, kincskeresés, gyémánttisztítás és portörlés arról a szentséges nagy névről, amelyet Lászlónak nevezünk. Nagy kínosé, fénye, értéke volt ennek a hazának László. Nemcsak korában, hanem sok-sok századon át azután is. De azután jöttek poros korok, poros századok, mondjuk ki nyíltan, a liberális század, amelynek nem kellett a szent, amelynek nem kellett a nemzeti király. Ennek a liberális, poros magyarork a nentalitásához mérten egy olyan népre volt nép a szent és a szent magával ragadó mben elégedjék meg a tartalomnélküli ír,eg pár nagyszerű, talán nemzeti imává ésosított, de üres siránkozó énekkel. Ezkor, „ akarta elérni, hogy mi magyarok elégedjünk meg vallási téren is csak azzal, hogy könnyes szemmel elénekelhessük „Hol vagy magyarok tündöklő csillaga“, szörnyű szándékuknak világában azt akarták elérni, hogy elégedjünk meg sírva és zokogva a „Boldogasszony Anyánk, égi nagy pátrónánk“ üres kereszténységével. Még inkább olyan népre volt szükségük, amely még a fogalmát is veszítse el annak, hogy mit jelent egy nemzet nemzeti királysága, feledje el, hogy a nemzeti királyság gondolatával, fogalmával egy nép öntudatra ébred, gőgös nagyszerűséggel lesz szent önmaga megvédésével, jogainak minden téren, szuverenitásának és függetlenségének vérrel és élettel való megtartásával. Hogy mindezt elfeledtessék a magyarral, ezért hintették be porral Szent László emlékét. Tervszerű munka, tervszerű destrukció volt kitessékelni, kitépni Szent Lászlót a magyar életből. Éppen ezért László születésének 900., illetőleg szentté avatásának 69. évfordulója alkalmával néhány lelkes magyar szükségesnek tartotta felújítani a szent király hajdani nagy tiszteletét, szükségesnek érezte a Szent László Emlékbizottság létesítését és szükségesnek tartotta, hogy odaadó, szorgos munkával odairányítsa ennek a nemzetnek tekintetét Lászlóra. Ezt a bizottságot nem a tekintély parancsszava hozta létre, sem egyházi, sem társadalmi magaslatok nem kérték munkába lépését. A magyar férfiak és majdan a magyar nők lelki kényszerűsége hozta ezt létre, ezért fontos, hogy ebben az esztendőben, amelyben jubilálni fogja Lászlót a magyar, hogy ne üres esztendő jubiláljon és ne kintornásán végigéneklő esztendeje legyen a magyarnak Szent László jubiláris esztendeje, hanem legyen az, aminek lennie kell, hogy ekkor végre tudja meg minden igaz magyar, hogy kije volt neki Szent László és kije kell, hogy legyen neki ma Szent László. Régi legendák vetélkednek László képének megfestésében. László, írják a régi legendák, Istentől két kézzel megáldott ember volt. Gyönyörűséges ábrázat, erős karok, oroszláni izmok és minden katonáját és minden alattvalóját egy egész fejjel, vállból túlnövő hatalmas óriás. Valahogy úgy szokott lenni, hogy minél nagyobb a test, annál kisebb a lélek. Minél óriásibb valaki, annál gyávább és félénkebb, mert a kis bors az az erős, ez a magyar közmondás. Lászlónál, akit az Isten tervszerűen a nép és a nemzet javára áldott meg ezzel a hatalmas termettel, Lászlónál a hatalmas termetet követte a hatalmas lelki erősség is. Az élet maga formálta ki és vitézzé tette. Tragikus sorsú nagyapának az unokája. Annak a megvakítottnak és forró olajjal megsüketítettnek. Annak a fia, aki áldozata lett külföldiek és idegenek intrikájának, amely intrika az aggastyánoskodó István mellett, Péter fejére tette a koronát. István maga megdöbbent annak hallatára, hogy Vászollyal mi történt, s ő volt az, aki a hercegeknek azt a sürgős tanácsot, kérést adta, fussanak, meneküljenek, mert veszélyben Árpád vére. És a hercegek menekültek. Ennek a Vászolynak unokája László. Vászoly fiának, Bélának másodszülött fia László. Már ott kint az idegenben, számkivetettségben, megmutatta teste, lelke erejét és hamarosan vitéz hadvezérré nőtte ki magát. Atyja oldalán visszatérve hazájába — mert a nemzet újból Árpád vérét emelte a trónra — még inkább kifejlesztette vitézi erejét és predesztináltságát. Atyját bátyja, Gejza, majd Gejzát ő követte a magyar trónon. Nagy hadvezér és szigorú kezű uralkodóvá lett ez a hatalmas óriás. Tehát nem gyenge, félénk és gyáva nagy test, hanem a nagy testet túlszárnyaló lelki hatalmasság és erély jellemezte minden munkájában. De főként igazságos ennek a hatalmas erőnek birtokában. Igazságérzését uralkodóknak legkönnyebben meglátni akkor, amikor a fejedelmek utolsó eszközéhez, a kardhoz nyúlnak. Ott látszik az igazságérzése a legjobban. László sohasem indított háborút , pedig sok háborút viselt, de igazságosan és igazságosan elindított háborúit mind meg is nyerte. Nincs csatavesztés, nincs háborúvesztés László sok háborúja között, mert igazságos háborúk voltak azok. Amellett a belső rend is jó és erős kezekben volt. Erős kézzel hozott jó és igazságos törvényeket és törvényeit népének szelleme diktálta. Tudjátok meg magyarok, első királyotok ez és első törvényhozótok ez a László, aki faji törvényeket hozott. A pannonhalmi lászlói, törvényekben már benne van, hogy magyar csak magyar- LÁSZLÓ Irta: vitéz P. Uzdóczy-Zadravetz István ny. tábori püspök.