Erdővidék, 1914 (12. évfolyam, 9-30. szám)
1914-01-17 / 9. szám
TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI, TANÜGYI, IPARI, KERESKEDELMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Az „Erdővidéki Tanitó Egyesület“ hivatalos közlönye. Megjelenik minden szombaton. Előfizetéti árak: Egész évre 8 kor., V. évre 4 kor., V/1 évre 2 kor. Egyes szám ára 20 fill. Felelős szerkesztő: Dr. FÁBIÁN LÁSZLÓ. Főmunkatársak: Hegedűs Lajos, Molnár Imre. Szerkesztései és kiadóhivatal: Rossondai János könyvnyomdája, Bsrcsa. Hirdetmények dija soronként 2B fill Nyilttér sora T0 fill Hirdetési és nyílttéri dijak előre fizetendők IV Házi dolgainkról. Az újság a nyilvánosság és a közérdek szolgája s mint ilyennek az életéhez, belső dolgaihoz köze van minden újságolvasónak. így van ez az országos érdekeket szolgáló napilapoknál is, de sokkal inkább így van egy vidék külön sajtóorgánumánál, mely olvasóival oly közeli, oly intim viszonyban van, mint egy nagy család tagjai egymással. A vidéki lapot tulajdonképpen maguk az olvasók írják az események is, melyknek histórikuma nyomtatott betűkben megrögzitődik, ott játszódnak le szemeink előtt s a lapban tulajdonképpen nem történik más, mint egy vidéknek nyomtatott betűt kedvelő lakossága között folytatott barátságos beszélgetés. Ebben a barátságos beszélgetésben aztán vezérszerepet viszen, mintegy irányítja a beszéd fonalát az a néhány egyén, akik a lapot „szerkesztik“. Erre a „szerkesztésre“ vállalkoztunk két évvel ezelőtt, Molnár Imre és Hegedűs Lajos barátaimmal. Amikor lapunk élére állottunk, szomorú viszonyokat találtunk. Vidékünk intelligenciája nehéz személyi harcok után ezt a kis lapot akarta agyontaposni, azt hívén, hogy 7 ez az oka a tülekedésnek. Ki akarta oltani a lámpát, — azt gon-/ . 1 »-n dolván, hogy majd a sötétben nem tudják egymást bántani. De a kiadó erejének végső megfeszítésével is megvédte a lapot s erős küzdelemmel megmentette Erdővidéket annak a szégyenletes ténynek beigazolódásától, hogy ez a nagy kiterjedésű s szép számú intelligenciával bíró vidék nem tud eltartani egy szerény sajtóorgánumot. Nehéz küzdelmében nem volt egyedül. Akadt néhány lelkes ember, akik nem engedték eltűnni Erdővidékről a saját magunk termelte nyomtatott betűt. Ennek a néhány embernek élén állott Hegedűs Lajos főmunkatársunk, aki futott, fáradott s munkát és anyagi áldozatot nem kimélve, kiszemelte a szerkesztőt e sorok írójának személyében, kiszemelte a másik munkatársat Molnár Imre személyében s hárman kezett fogva, talpra állítottuk és újra kezébe adtuk olvasóinknak e lapot. • Dolgoztunk. Törekedtünk, igyekeztünk a legjobb akarattal. Amit adtunk , szívünkből lelkünkből adtuk. Hogy jól végeztük-e munkánkat, azt olvasóink vannak hivatva megbírálni ; nekünk megnyugvásul szolgál az a tudat, hogy amit végeztünk, jól akartuk végezni. És most sajnálattal kell olvasóinknak bejelentenünk, hogy ez a hármas szövetség megcsorbult. Hegedüs Lajos főmunkatársunk megválik a laptól, mert amint mondja, a közélet terén oly sok irányban van elfoglalva, hogy nem jut ideje olyan intenzív részt venni a lap vezetésében, mint ahogy eddig tette , mint ahogy az ő jelleme parancsolja. Kivált hát a szerkesztőségből, de nem vált meg lapunktól. Mikor mondanivalója lesz, ezután is elmondja lapunkban olvasóinknak,csak éppen hogy a lap irányításában nem vesz részt. Mi — szerkesztő társai — igaz testvéri szeretettel búcsúzunk el tőle ebben a minőségünkben, de épp oly szeretettel várjuk, habár mérsékeltebb mennyiségben is. Írásait, mint aminő szeretettel csüngött ő ezen a lapon éveken keresztül. Ez a lap az ő gyermeke is s a szülő sohasem lehet annyira elfoglalva, hogy gyermekére időnként egy-egy pillantást ne vessen. Isten veled hát, kedves dolgozó^flăt»*unk f * A lap fejéről dt^vesszük ai nevedet, de te magad szívünkbenlelklinkben itt maradsz ezután is. Hegedűs Lajos helyére lapunk szerkesztő-bizottsága K r a to f i Dezső baróti polgári iskolai igazgatót hívta meg lapunk főmunkatársául. Kratofilt nem kell bemutatnunk olvasóinknak. Mióta Baróton elfoglalta a polgáriskola igazgatói székét, minden lépésével tanújelét adta, hogy a kultúrának, a felvilágosultságnak igazi harcosa. Tudatában van annak a kötelességének, hogy ne csak az iskolában, hanem a mindennapi életben is tanítson. Mi szeretettel köszöntjük munkatársaink sorában és nagy várakozással tekintünk munkássága elébe s hisszük, hogy olvasóink szeretetét épp oly törekvéssel igyekszik majd megszerezni, mint aminő igyekezettel azt mi cselekedtük és cselekedjük. Mi pedig, a régiek, haladunk azon az útón, melyen eddig jártunk. Dicsérjük, buzdítjuk a jót s gáncsoljuk a rosszat — még akkor is, ha nyelvöltögetést kapunk érte, mert tudjuk, hogy az igazság gyümölcse lassan érik, de ha megérett, minden földi jónál édesebb. Olvasóinktól pedig nem kérünk egyebet, mint amit eddig kaptunk: szeretetet és megbecsülést a magunk részére, szeretetet és megbecsülést új főmunkatársunk részére is. A kiadónak pedig támogatást, mert hiába vTELT mintden mi szerint mi tevékenykedésünk, ha a kiadó az anyagiakban szűkölködik. Valójában nem is sok, nem is olyan nagy teher az, ami az olvasóközönségre hárul s nevetséges volna „áldozatról“ beszélni. Ha szeretjük a lapot s kívánjuk rendes megjelenését, teljesítsük mi is az „előfizető“ kedves kötelességét s küszöböljük ki a „hátrálék“ csúf szokását. Dr. Fábián László. fiz „Érdül id Ék“ tárcája. GYÁSZ. Megmondtam a lombhullató rózsafának, Hogy tereád már hiába ne is várjon. Elmentél, amerre vándor felhők szállnak És ahol még virág nyílik minden ágon. — Őszi szellő kisért el a hosszú útra. — Srózsafácskád azt susogta, érzi, tudja. Azt susogta : „Homályosabb lett a hajnal, Hidegebb a csókja kelő napsugárnak. Minden virág gazdagabb lett egy sóhajjal, Szomorúbbá ajkán a dal a madárnak." Úgy kérdezte fázva, félve : mikor jösz meg? Fél, hogy nem ért véget a hideg ősznek. Vigasztaltam, hogy újra hajt minden ága, A virága szebb lesz talán, mint volt máskor. Azt hazudtam: hazajöttél, — mind hiába, Szomorúbb volt, mint a többi búcsuzáskor. Mínrázkodott s mint mikor nagy vihar tépte, —■ Lehullt róla minden pici kis levélke. Székely Lajos. MM mf i N o o R. — K o r r a j z. — Irta: Molnár Imre. II. 1850. május hava második vasárnapján nagyborosnyói Bartha Sándor, Bardócz egyik nemes ura, nem várta meg a gyülekezet oszlását, hanem mások előtt eltávozott a kicsike templomból. Nyugtalan, zaklatott lelkének lágyabb beszéd kellett volna, mint amilyeneket Ko-Kvásznai Götz Lajos tiszteletes uram szokott mondani a világosi fegyverletétel óta. Lám, most is a rajongó prófétának, Jeremiásnak siralmait prédikálja; hogy rabság terhe alatt nyögünk s nincsen nyugodalmunk; hogy akik szolgák voltak, azok erőszakoskodnak rajtunk; hogy szivünk nagy bánatban nyög és eltávozott az öröm tőlünk; hogy ellenségeink éles szablyát forgatnak a fejünk fölött és soha nem volt egy dolga az ég alatt valamely nemzetnek. Igaz. Mind egy szóig igaz. De miért tépi a sebeket ott, ahol közelebb gondoljuk magunkhoz az Istent, akinek közellétében keresve keressük azt a megpihenést, azt az áldott feledést, melynek egy darabkáját sem adhatja meg ma a megtiport haza borulatos világa, mert bármerre vetjük abban szemünket, mint,denütt csak csüggedést és gyászt talál. Már az Egres-patak hídján ballagott a nemzetes űr, amikor az érceshangú iskolamester, Székely Mózes rákezdte, a prédikációhoz alkalmazva, az elbocsátó éneket. Az »átkosnak« nevezett zsoltárt. A harmincötödiket. Benne zokogott a zokogó fájdalom; benne sírt a visszafojtott keserűség; benne zúgott az csengés: „Perelj Urba, perlőimmel, Harcolj én ellenségimmel. Te pajzsodat ragadd elő, Én segedelmemre állj elő, Dárdádat nyújtsd ki kezeddel, Ellenségimet kergesd el Mondjad ezt az én lelkemnek ; Tégedet én megsegitlek “ A nemzetes úr arca vonaglott a megindulástól Rosszalólag csóválta meg a fejét és visszament a templom elé. Benn a végét járta az ének: „ . . Mint a szél a könnyű polyvát, Széllyel szórja a föld porát, így a nagy Isten angyala Őket széllyel futamitsa." A nemzetes úr megvárta a tiszteletest. Szóba ereszkedett vele. — Tiszteletes uram vigyázzon, hogy miket mond és miket énekelnek. Sok a rossz magyar. Légió azoknak a száma,kik Wohlgemuth Lajos méltóságos báró úrnak mindenre kész alázatos szolgái, a golyóval, börtönnel és akasztóiéval hóhérkedő adjunktusai. Ismeri a denevér históriáját, amely a madarak és emlősök harcában ma a madarakkal tartott, mert hát ő is repül, holnap a győztes emlősök sorában hencegett, mert hát ő is szoptat. Sok ilyen furcsa denevér-magyar spicliskedik közöttünk. Meghunyászkodó, megalkuvó, elvtelen haszonlesők. Hivatalokat, zsebtölteléket hajhászó gaz árulók. Mit nekik az, hogy túrástól ég arcunkon a gyalázat; hogy nevszeli önérzetünk sárba van taposva; hogy a honunkat elbitangolták és e siralomvölgyben sírva tallózó élőhalottakká lettünk? Pereljen velük egy ideig a mi nagyon türelmes istenünk. Azért mondom, hogy ne vágyjék tiszteletes uram k.vásárhelyi prédikátor Fábián Dániel rabkonvenciójára. A jóakaratu tanácsolást az olaszteleki táblás odaérkezése zavarta meg. Körrendeletet nyújtott át Kovásznai uramnak. És pedig a császári és királyi nagyajtai albiztosságtól. Nro 1580 alatt.A sepsiszentgyörgyi cs. k. Biztosságnak idei május 3 ikáról 4450 számok alatt felsőbb parancs következtében kiadott rendelete nyomán, ezennel jövendőre meghagyatik, hogy ... a szószékből a lelkész urak ne politizáljanak, nem az lévén a szószék rendeltetése, hogy ottan politikai tárgyakkal foglalkozzanak. Nagy-Ajtán, május 8-án 1850. Lányi Sándor, cs. k. alk. segédbiztos.«