„Érted Vagyok”, 2006 (17. évfolyam, 1-6. szám)
2006-02-01 / 1. szám
2 • 2006. február Eizedvagyok” Tanulmány Isten országával így áll a dolog... A szőlőkben elérkezett a szüret ideje. Egy szőlőtulajdonosnak igen sok tennivalója akadt. Segéderőkre volt szüksége. Napszámosokra és munkanélküliekre, akik segítenek neki, hogy a lehető leggyorsabban tető alá hordják a termést. Ezek rendszerint a falu főterén gyülekeztek, ahol türelmesen várakoztak, amíg egy munkaadó értük nem ment. A szőlőtulajdonos tehát kora reggel kiment, magával vitte a legerősebb férfiakat, és megegyezett velük az országban szokásos napi bérben, egy dénárban. Egy dénárral egy családapa egy napig éppen el tudta látni családját a legszükségesebbekkel. De sokkal több tennivaló lett, mint amire a szőlősgazda számított. Ezért kilenc órakor megint elment a falu főterére. Ott még mindig álldogáltak olyan férfiak, akik remélték, hogy csak szerződtetik őket valamilyen munkára. Magával vitte őket, és azt mondta nekik: Olyan bért kaptok majd, ami megillet titeket. Tizenkét órakor megint kiment, és délután háromkor még egyszer. Még ötkor is kiment a térre. És ismét álltak ott olyan férfiak, akik semmilyen munkát nem kaptak. A szőlőtulajdonos megkérdezte őket: Mit álldogáltok itt? Azt felelték: Mostanáig senki sem fogadott fel minket, és hamarosan lemegy a nap. Ekkor a szőlősgazda azt mondta: Menjetek ti is a szőlőmbe. Nagyon sok a dolog. Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt vincellérjéhez: Most fizesd ki a béreket. Ez a legszebb feladatod. De kérlek, ezúttal így csináld. Kezd az utolsókkal, azokkal, akik csak egy órát dolgoztak. Ezek odajöttek, és valamennyien egy-egy dénárt kaptak. Világos, hogy a többiek, akik hosszabban dolgoztak, már kiszámították, hogy ennek megfelelően mennyivel többet kapnak majd. De ők is egy dénárt kaptak fejenként. Igen, azok is, akik egész nap dolgoztak, egy dénárt kaptak. Ezt nem találták igazságosnak. Morogtak. Odamentek a szőlősgazdához, és azt mondták neki: Ez így nem járja. Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egy dénárt kaptak. Mi pedig, akik egész nap dolgoztunk, szintén csak egy dénárt kaptunk. Ez igazságtalan. Vagy mi kapunk többet, mint a többiek, vagy ők kapnak kevesebbet, mint mi. Ezt követeli az igazságosság. Egész nap gürcöltünk. A tűző déli napon is dolgoztunk, és te egy sorba állítasz minket azokkal, akik csak egy órácskát dolgoztak az alkony hűvösében. Hol van itt az igazságosság? A szőlőtulajdonos magához intette az elégedetlenkedők szóvivőjét, és így szólt hozzá: Kedvesem, nem követek el veled igazságtalanságot, hiszen reggel egy dénárban egyeztünk meg egymással. Te egyetértettél ezzel. Nem is igen lehetett volna ellenvetésed, mert az egész országban ezt a bért fizetik egy napszámért. Megkaptad az egy dénárt. Fogd, és menj! Igaz, én azoknak is egy dénárt akarok adni, akik utoljára jöttek. De nem szabad ezt tennem? Hát nem tehetek a pénzemmel azt, amit akarok? Hiszen veled nem történik igazságtalanság! Vagy talán haragszol azért, mert én jó vagyok? Isten országával így áll a dolog. A példázatok mint műalkotások Tulajdonképpen már nincs sok magyarázni való, mert számos magyarázatot már a szöveg tolmácsolásába is belevittünk. Először talán mégis ez. A példázat elbeszélője - s ez esetben egészen biztosan maga Jézus - igen ügyes elbeszélő. Amikor hallgatja az ember, igencsak ügyelnie kell. Mert bármilyen szemléletes is a történet, egy-két dologban mégiscsak túllép a kereteken. Nehezen hihető például, hogy a szőlőtulajdonos délután ötkor még egyszer kimegy a térre, hogy munkásokat fogadjon. Különösen akkor nem, ha előzőleg szinte kétóránként munkások után nézett. Vagy rossz szervező ez a szőlősgazda, vagy egész egyszerűen túloz a példázat. Feltételezem, hogy a második esetről van szó. Az elbeszélés túlmutat önmagán. Gondolkodjanak el a hallgatók! Kezdjék csak törni a fejüket, mi a csuda állhat mögötte: egy példázat ugyanis mindig sokrétű. Az elbeszélés egy másik vonása is alig hihető. Miért fizetné ki a vincellér először azokat, akik utolsóként érkeztek? Csakis azért, hogy a többiek láthassák, mennyit kapnak emezek. Ha ezt nem állapíthatnák meg, akkor nem is reklamálhatnának, és a tulajdonosnak akkor nem is kellene igazolnia magát. Mindezt csak azért mondom el, hogy megmutassam, milyen rafináltan járt el a példázat elbeszélője. Az evangéliumi példázatok valóságos kis műalkotások. Egy elv, amelytől nem lenne szabad eltérni De nézzük most a tartalmat. Kérdezem, mit gondolhattak magukban a munkások a bér kifizetése után. Hogy mit gondoltak azok, akik egész nap dolgoztak, és mégis egy dénárt kaptak, megmondja a példázat: Fel vannak háborodva. Úgy érzik, átrázták őket. Ezt köntörfalazás nélkül meg is mondják a szőlőtulajdonosnak. Valóban minden okuk megvan arra, hogy fölháborodjanak, minden okuk megvan a mozgásra: „Mi többet dolgoztunk, mint a többiek, és nekünk el kellett viselnünk a nap hevét.” Létezik a teljesítménynek megfelelő bérezés elve, és ésszerű, hogy ettől ne térjen el az ember. Aki eltér tőle, igazságtalanul cselekszik. Minél több munka, annál több bér! Ez csak világos! Ez csak magától értetődő! Ez logikus. Ha az ember eltér ettől, azzal mindent összekuszál. Konkrétan: Ha te egy dénárt fizetsz ki azoknak, akik csak egy órát dolgoztak, s azt is kedvező körülmények között, akkor nekünk, akik egész nap dolgoztunk, és ráadásul nehéz körülmények között, több jár. Ezt követeli az igazságosság. Megkérdezem, mit gondolhattak a fizetéskor azok, akik csak egy órát dolgoztak. Talán azt gondolták: Ez jó ember. De talán azt is gondolták: Ennek hiányzik egy kereke! Ha azonban felfogták, hogy azok, akik egész nap dolgoztak, szintén (csak) egy dénárt kaptak, nem spórolhatták meg a rossz érzést. Persze nem tiltakoztak: rászorultak a pénzre. De azt gondolhatták magukban, hogy azért ez mégsem egészen tiszta ügy. Hiszen ők is egészen „normális” módon gondolkod Hermann-Josef Venetz Az új igazságosság (Mt 20,1-16) ________________________"