„Érted Vagyok”, 2018 (29. évfolyam, 1-6. szám)
2018-02-01 / 1. szám
sek, amelyeket a vallás őriz, nem tűnnek el! Csak elfojtjuk őket, és nem gyakoroljuk, hogyan kell bánni velük. Ezért ma már sokan nem tudják, hogyan kezelhetnék az élet értelmetlenségének tapasztalatát, a szeretet iránti vágyakozást, a betegség és a halál problémáját. Továbbá az embereket egyre inkább belehajszolják abba, hogy csupán gazdasági szereplők legyenek, alternatívák nélkül, Így aztán a teljesítmény, a siker és a tekintély dönt egy-egy életről, amelyet már semmilyen alapvető méltóság nem illet meg. A sikertelenségekkel vagy egyenesen a zátonyra futással már nem számolnak, az egyén tökéletesen egyedül marad ezekkel. Egyébként egy működési szempontból sikeres élet még lehet teljesen értelmetlen. Az embereknek nagyon sürgősen szükségük lenne valamilyen ellensúlyra a növekvő elszigeteltséggel, a külső nyomással, a belső ürességgel, a kimerültséggel, a kiégéssel és a depresszióval szemben. VALLÁSRÓL VAN ITT SZÓ - nem bibliai vagy hitvallási tételekbe vetett hitről. „Hát ezt el kell hinni!”, ez az útbaigazítás a legtöbb ember számára már fogadható el. Mit segít a hit kiégés esetén? És egyáltalán, hogyan működik a hit? A keresztény vallásgyakorlat hitközpontúsága gyakran eléggé ósdinak hat. Az emberek ma tudni akarják - és ezt nagyon is meg lehet érteni -, mit jelent a megváltás, hogyan találja meg az ember a szeretetet, és hogyan telik meg az élet értelemmel. Az üzenetek kevéssé segítenek, a prédikációk még kevésbé, amikor konkrét lelki szenvedésen megy át valaki. Nagy éhség van az élet értelmezésére, és ezt az éhséget már nem lehet hittételekkel csillapítani. A kereszténység nem olyan „hit”, amelyet helyes tételekbe lehetne foglalni, hanem vallás. Ihlető ereje a fontos, sokkal kevésbé a dogmatikája. A „religio” („vallás”) személyes kapcsolatot, összeköttetést jelent, és ezt nem hinni, hanem mindenekelőtt megtapasztalni kell. Ezt lehet leolvasni a Názáreti Jézusról is, aki példabeszédeket talált ki, és nem hagyott hátra dogmákat, sem tantételeket. Számára Isten mindenben érezhető volt, ezért még csak jámbor gyakorlatokra sem volt szüksége - sem megtisztulási szertartásokra, sem zarándoklatokra, sem hosszú imádságokra. Tehát mit adhatnak tovább az egyházak? Ha értelmes választ akarunk adni erre a kérdésre, akkor eleve világosnak kell lennie: már nem mindent. Értelmes kritikát kell gyakorolni a keresztény hagyomány azon tartalmain, amelyek már nem meggyőzőek, még akkor is, ha sok vallásos ember nem kész erre a kritikára. A másik dolog: A kereszténység az isteni szeretet megtapasztalása általi ihletettség. Az ihletettség és a tapasztalat azonban személyes valóság, ezért a kereszténységhez mint ihlető forráshoz való hozzáférésnek is egyénibbnek kell lennie. A személyes spiritualitás fontosabb, mint a hitvallásos hit. Az embereknek szabad, és kell is a maguk sajátos módján kereszténynek lenniük, akkor is, és éppen akkor, ha elhatárolják magukat az egyházias hittől. Csak így jöhet létre ismét nyitott vallási kommunikáció, és az ismét inspiráló lesz. A kereszténység legnagyobb eszméjének inkább éber észlelésre és személyes elsajátításra van szüksége, mint egységes tanításra és egyházi odatartozásra. Ahogyan Martin Buber mondta: „Az ember a Te által válik Enné.” A „Te” lehet Isten, de a természet, a művészet, a filozófia is, egyszerűbben: a körülöttünk lévő világ. Ezt nem lehet „elhinni”, inkább tudni kell látni. Mindenesetre ezzel a beállítottsággal jóval inkább lehet megélni az életet, mint gazdasági diktátumok által. Az egyház számára ez azt jelenti: meg kell nyitni a ma élő emberek számára a Bibliát, az egyházi tereket, a kolostorokat, az egyházi zenét és azokat a képeket, amelyek szimbolikusan jelenlévővé teszik Isten közelségnek megtapasztalását. Az egyháznak ezért határozott érdeklődést kell tanúsítania az emberek élettapasztalatai és egzisztenciális kérdései iránt, és ezeket teljes figyelmével kell megajándékoznia. Az embereknek nem valamilyen előregyártott hitbe és prédikációs üzenetekbe kell beilleszkedniük, hanem fordítva: a konkrét életnek kell vallási értelmezést adni. A keresztények ne majmoljanak valamilyen hitet, hanem vegyenek részt a dolgokban, és jelentkezzenek szóra! Az egyház az emberi vallásosság ügyvédje: ébren kell tartania a vallási kérdéseket és a létezés csodája iránti érzéket - és ezt nyíltan kell közölnie az emberekkel. Ahol szakrális keretben valóban témává teszik majd a nagy emberi kérdéseket, ott az emberek ismét elmennek majd a templomba. Egészen biztosan. Joachim Kunstmann Forrás: Publik-Forum Extra, 2015. november A szerző a valláspedagógia professzora a weingarteni Pedagógiai Főiskolán.