„Érted Vagyok”, 2019 (30. évfolyam, 1-6. szám)

2019-02-01 / 1. szám

2 • 2019. február Tanulmány Sárdy Péter Akart-e Jézus egyházat, és ha akart, milyet? „Jézus az Isten országát várta - de az egyház jött el.” Ez a mondás egy száz évvel ezelőtt élt francia teológus (Alfred Loisy, 1857-1940) tollából származik. Félreértések elkerülése végett: semmilyen hiva­talos álláspontot nem képviselek, hanem csupán saját személyes vé­leményemről lesz itt szó, és ezért eltérhetek a katolikus körökben eddig megszokott gondolatoktól. Mivel a mondottak alapos indoklá­sára itt nincs hely, rámutatok még arra is, hogy gondolataim részletes kifejtése magyar nyelven is megje­lent az Elpídia Kiadónál, Jézus kin­cse emberek kezében címmel. A továbbiakban négy kérdésre szeret­nék röviden kitérni. 1. Akart-e Jézus egyházat?­­ Er­re a kérdésre nagyon egyszerű a válasz: Az „egyház” szó Jézus ige­hirdetésében nem fordul elő. Csak Máté evangéliuma adja kétszer Jé­zus szájába, de ez a két mondás kétségtelenül későbbi eredetű. Ha az „egyház” szó olyan embe­ri közösséget jelez, amelynek tagjait a közösen vallott hit köti össze, nyilvánvaló, hogy Jézus egyháza a zsidó hitközösség volt. Örömhírével csak saját népéhez fordult, s aposto­lait is kifejezetten a zsidókhoz küld­te. (Vö. Mt 10,5: „A pogányokra vivő utakra ne térjetek rá... Fordul­jatok inkább Izrael házának elve­szett juhaihoz.”) Természetes do­lognak tartotta ugyan, hogy tanítvá­nyai közösséget alkotnak, de nem Izraelen kívül, és semmiképpen sem Izraellel szemben. Jézus tehát nem az egyházat tervezte, hanem az Isten országának beteljesülését várta. De hát vajon mire gondolt, ami­kor az Isten országáról beszélt? Erre a kérdésre az evangéliumok nem adnak egyértelmű választ. Albert Schweitzer nyomán sokan mindmá­ig azt vélik, hogy Jézus a közeli jövőre ugyanazt a nagy apokalipti­kus csodát várta és hirdette, amelyet - Lukács tanúsága szerint - zsidó környezete és tanítványai is vártak. Ha valóban ez lett volna tanításának lényege, akkor annyira tévedett volna, hogy szerintem nem lenne érdemes tovább foglalkozni vele. E kérdésnek kézenfekvő megoldása van, ha komolyan vesszük Jézus emberi mivoltát és az első kereszté­nyek helyzetét. Lényege az, hogy különbséget kell tennünk két moz­zanat között. Az egyik az, hogy megkereszte­­lése alkalmával Jézus kimondhatat­lan módon megtapasztalta Isten közelségét, a másik, hogy utána beszélnie kellett erről a kinyilatkoz­tatásról. Az általa hirdetett „Isten országának” pontatlan leírása jól tükrözi azt a visszafogottságot, ami Jézust e téren jellemezte. Az Isten országáról szóló mondásainak ta­nulmányozása megerősíti ezt a fel­tevést. Jézus valójában önmagáról beszélt, amikor azt mondta: „Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyerek, nem jut be oda” (Mk 10,15). Elsősorban ő volt az, aki úgy fogadta a történteket, mint egy gyerek! Ha Isten szeretetéről akart beszélni, amit saját lelkében és a körülötte történt csodás gyógyulá­sokban megtapasztalt, kézenfekvő volt, hogy az „Isten országa” kifeje­zést használja, mert ez foglalta ösz­­sze népének vágyakozását. Bár Jézus ezzel a szóval adta tovább tapasztalatának örömhírét, de eszé­ben sem volt, hogy magáévá tegye környezetének minden apokalipti­kus elképzelését. Ezeket ismerte ugyan, de nem ragaszkodott hozzájuk, hanem gyermekként és meglepődve nézte, hogy mit művel Isten benne és kör­nyezetében, és igyekezett megérteni a történteket. Ha tehát meg akarjuk érteni, mit tartott Isten „uralmáról”, országáról, akkor fontos ugyan arra figyelni, amit mondott - de talán még fontosabb arra is gondolni, amit nem mondott! így feltűnik például, hogy Jézus az Isten orszá­gával kapcsolatban sem a Messiás­ról, sem Izrael központi szerepéről nem beszélt. Jézus tanítványai őrá vetítették ki messiási várakozásukat: például „a jobbján és a balján akartak ülni” országában, „úgy vélték, Isten or­szága rögtön meg fog jelenni”, vagy „Dávid fiának” szólították, sőt a jeruzsálemi bevonuláskor ezzel a címmel Messiásnak kiáltották ki őt (Mk 10,36; Mt 21,9; Lk 19,10; Mk 10,47 és másutt). Sok jel mutat arra, hogy ezek az emberek, amikor évti­zedekkel később Jézussal kapcsola­tos emlékeiket továbbadták, már nem tudtak különbséget tenni a között, amit vártak, és a között, amit hallottak annak idején, így saját elképzeléseiket is Jézus szájába adhatták! Velük ellentétben Jézus nem ra­gaszkodott a népszerű elképzelé­sekhez, vagy legalábbis nem vetítet­te ki várakozását a jövőre, hanem csupán elfogulatlanul kereste az eseményekben „az Atya akaratát”. Ezen a módon csak fokozatosan vált világossá számára, hogy mit is je­lent valóban „Isten országának kö­zelsége”. Vizsgálatának azonban nem jutott végére, eredményét nem rögzítette le végérvényesen, azaz meglátásaiból nem készített hitval­lási formulát. Már ezért sem lehet­nek egyértelműek az Isten országá­ról mondott szavai. Neki elég volt a maga részéről mindent megtenni azért, hogy végre ledőljön a válasz­fal, amely népét elválasztotta a sze­rető Istentől. Feltehetően ezért ment el életét kockáztatva Jeruzsálembe is, de nem tartott eszkatologikus prédikációkat arról, hogy mit várt. Ha ilyesmivel találkozunk az evan­géliumokban, azok nem az ő szavai. Honnét tudom ezt? Miközben mindenki azt várta, hogy Isten uralma „majd eljön”, Jézus folyto­nosan azt állította, hogy „már eljött” (pl. Mt 11,2-6; Lk 16,16; Lk 11,20; Lk 10,23-24; Lk 4,18-21). Ezt csak úgy lehet értelmezni, hogy számára az Isten országa már jelen volt, és meg is nyilvánult azokban az embe­rekben, akik készek voltak azt elfo­gadni. Erre utalt azokkal a példákkal is, amelyekben az Isten országa mint elásott kincs vagy értékes gyöngy szerepel, amit valaki merész elhatározással meg tud szerezni (Mt 13,44-46). 2. kérdésünk: Előkészítette-e Jézus az egyházat? - Várni nem várta. A tizenkét apostol beiktatásá­val Izrael tizenkét törzsére utalt, amelyek az ő korában már nem

Next