„Érted Vagyok”, 2019 (30. évfolyam, 1-6. szám)

2019-02-01 / 1. szám

Jézusi egyház______________ _Utódva­gyok” léteztek. Ez a jelképes cselekmény mutatja, hogy Jézus Izrael helyreál­lítását várta Istentől, de anélkül, hogy ennek beteljesedését mint biztos jövőt hirdette volna. Ez az, ami Jézusban egyedülálló! Képes volt arra, hogy Istenről szerzett tapasztalatát megkülönböztesse saját emberi elképzeléseitől és vágyaitól! Nem gondolta, hogy biztosan látja a jövőt, de nem is akarta azt megszer­vezni. Teljesen mennyei Atyjára hagyta a kezdeményezést. Ezért nem aggodalmaskodott tanításának továbbadása miatt sem. Egyetlen gondja az volt, hogy minél többen elfogadják meghívását az Isten or­szágába. A mennyei Atyát utánozva, szeretetéből senkit sem akart kizár­ni, olyannyira, hogy magatartásából teljesen hiányoztak azok a világos határvonalak, amelyek egy intéz­mény esetén elengedhetetlenek. Jézus kritikusan viszonyult a fa­rizeusok törvényeskedéséhez és ri­­tualizmusához. Kritikusan szemlélte Keresztelő János és mozgalma asz­­ketizmusát is. Igen visszafogott volt az apokaliptikus elképzelésekkel szemben, jóllehet ezek alkották Isten országáról szóló üzenetének hátterét. Még tanítványainak messi­ási várakozásaihoz is kritikusan viszonyult. (Csak egy-egy példa: Mk 8,15; Mt 11,11; Lk 17,20-21; Mk 8,29-30). De úgy látszik, egyik esetben sem határolta el magát olyan radikálisan ezektől a véleke­désektől, hogy tanítványait teljesen meggyőzte volna. Nem valamiféle „tiszta tan” mellett szállt síkra, ha­nem csak azt hangsúlyozta: „Le­gyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok”, aki különbségtétel nélkül mindenkit szeret! Lehet-e ezután csodálkozni azon, hogy a Jézus által kritizált áramlatok behatoltak a tanítványok közösségébe, s ott nemsokára olyan természetesnek tekintették azokat, hogy a végén alig lehetett már meg­különböztetni őket Jézus tanításá­tól? Ugyanakkor szerencsére meg­őrizték Jézus kritikus mondásait is, s így ma felfedezhetjük, miben állt Jézus saját üzenete, és mi az, ami eltér ettől, még ha azt az egyház ma­gáévá tette is. Ilyen, Jézustól eltérő gondolat például a böjtölés (Mk 2,20) vagy a bűnösök „kiközösíté­se” („Ha az egyházra sem hallgat, legyen számodra olyan, mint a po­gány vagy a vámos” [Mt 18,17]. Jézus ezzel ellentétben „vámosokkal és bűnösökkel evett” [Mk 2,16]­). A 3. kérdés: Mennyiben vezet­hető vissza az egyház Jézus akara­tára?­­ Ő nem akart ugyan Izraeltől független egyházat alapítani, de olyan kinyilatkoztatást kapott, amely nem csupán környezetének szólt. Ennek továbbadására aposto­lokat képezett ki, és ha ezeknek később sikerük volt, akkor küldeté­sük szükségszerűen egy jól szerve­zett közösséghez vezetett, amely fokozatosan levált Izraeltől. Az evangéliumok kritikus elem­zése napvilágra hozta, milyen mó­don vették igénybe a tanítványok mesterük tekintélyét egyházuk meg­alapozásához. Tanítását nemcsak saját helyzetükre alkalmazták, ha­nem tovább is fejlesztették, és a szükségesnek látszó új gondolatokat egyszerűen Jézus szájába adták. Meglepő szabadsággal kezelték a rájuk hagyományozott „örömhírt”, de ez a szabadságuk nem tudatosult bennük, hanem csupán arra hivat­koztak (ApCsel 1,2-8; 2,1-4), hogy a búcsúzó Jézus a szent Lélek veze­tését ígérte nekik. Noha egyházuk nem volt azonos a Jézus által hirdetett Isten országá­val, de köze volt hozzá, hiszen az volt a rendeltetése, hogy Jézus kül­detését folytassa. Ennek érdekében szükségük volt vezetőkre, istentisz­teleti rendre, karitatív szolgálatokra. Arra azonban nem gondoltak, hogy ezekkel az intézményekkel maguk hozták létre az egyházat - és termé­szetesen arra sem gondoltak, hogy mindezt csak szükséges emberi struktúrának nyilvánítsák, és meg­különböztessék attól, ami Jézus számára lényeges volt. Ezt a különbségtevést az egyház mind a mai napig nem pótolta, mi­vel sajnálatos módon az ún. „apostoli kort”, nem pedig Jézus elgondolásait emelte a norma rang­jára. Az egyházi szervezet ilyen módon a történelem folyamán ön­céllá válhatott, és háttérbe szoríthat­ta Jézus elsődleges célját. Ha gon­doltak is arra, hogy Jézus hű volt ugyan a zsidó hagyományhoz, de azt, amit „örömhírnek” nevezett, még ennél a hagyománynál is fonto­sabbnak tartotta - példája mégis hatás nélkül maradt az egyház éle­tében. Csupán egy kisebbség hang­súlyozza évszázadok óta, hogy Ecc­lesia semper reformanda est, vagyis az egyház folyton megújulásra szo­rul. Ennek a megújulásnak feltétele, hogy tudatosuljon bennünk, milyen nagy szabadsággal „kezelte” az egyház, kezdettől fogva, a Jézustól származó hagyományt.­­ De milyen irányban keressük az egyház meg­újulását? 4. kérdésünk: Milyen egyház fe­lel meg Jézus akaratának? — Ő erre vonatkozóan nem osztott utasításo­kat, hanem csupán azt akarta, hogy továbbadják örömhírét. A Jézushoz való hűség ezért meghatározza ugyan az egyház célját, de nem határozza meg konkrét megjelenési formáját. Az egyház kialakítása emberek műve - pontosabban mondva az emberekben ható szent Lélek műve. Ha megvizsgáljuk, hogyan hatott ez a szent Lélek a Jézus utáni idő­ben, igazat kell adnunk Pál apostol­nak, aki megállapította: „Ahol az Úr lelke, ott szabadság van” (2 Kor 3,17). Erre a Lélekre hivatkozott Pál még az addigi egyház vezetőivel szemben is, amikor szakított a zsidó hagyománnyal. A keresztények sza­badságáért küzdve ő volt az egyház első és radikális megújítója. Aki a Szentírásban keresi, mennyi meg­újulást várhat el egyházától, ne fe­lejtsen el Szent Pálra gondolni, meg arra, hogy milyen szabadsággal kezelték az evangélisták Jézus sza­vait. Ha az ősegyház Szent Pálnak meg az evangélistáknak a szabadsá­gát a szent Léleknek tulajdonította, akkor ennek a ténynek korunk szá­mára is van jelentősége! Ha a mai egyház a szent Lélektől várja megújulását, számítania kell arra, hogy a szabadság Lelkével van dolga! Az Újszövetség egyes írásai­nak összehasonlítása is mutatja, hogy még a teológiai gondolkodás terén is nagyobb szabadsága lenne az egyháznak, mint azt ma gondol­juk. Ma általában a hagyományos gondolkodás szentségét hangsú­lyozzák, de a hagyománynak nincs más jogosultsága, mint az egyház céljainak szolgálata. Ennek konkrét következménye: mihelyt valamely egyházi hagyo­mány nem képes elevenen tovább­adni Jézus üzenetét, rögtön kérdé­sessé válik létjogosultsága, és rászo­rul arra, hogy Jézus forrásából me­rítve sürgősen megújítsák, hiszen régi tömlők nem felelnek meg Jézus örökké új korának! Aki a hagyo­mány változhatatlanságát hangsú­lyozza, az még nem vette észre, hogy ez a hagyomány az évszáza­dok során folytonosan változott. A Jézus akarata szerinti egyház tehát nem saját hagyományának, jogrendszerének és dogmáinak szol­gál, hanem mindezt alárendeli Jézus szívügyének, hogy minden ember el tudja fogadni Isten szeretetét. Elhangzott a Magyar Pax Ro­mana 44. kongresszusán, Siófokon, 2001 áprilisában. 2019. február 1­3

Next