„Érted Vagyok”, 2019 (30. évfolyam, 1-6. szám)
2019-02-01 / 1. szám
Jézusi egyház______________ _Utódvagyok” léteztek. Ez a jelképes cselekmény mutatja, hogy Jézus Izrael helyreállítását várta Istentől, de anélkül, hogy ennek beteljesedését mint biztos jövőt hirdette volna. Ez az, ami Jézusban egyedülálló! Képes volt arra, hogy Istenről szerzett tapasztalatát megkülönböztesse saját emberi elképzeléseitől és vágyaitól! Nem gondolta, hogy biztosan látja a jövőt, de nem is akarta azt megszervezni. Teljesen mennyei Atyjára hagyta a kezdeményezést. Ezért nem aggodalmaskodott tanításának továbbadása miatt sem. Egyetlen gondja az volt, hogy minél többen elfogadják meghívását az Isten országába. A mennyei Atyát utánozva, szeretetéből senkit sem akart kizárni, olyannyira, hogy magatartásából teljesen hiányoztak azok a világos határvonalak, amelyek egy intézmény esetén elengedhetetlenek. Jézus kritikusan viszonyult a farizeusok törvényeskedéséhez és ritualizmusához. Kritikusan szemlélte Keresztelő János és mozgalma aszketizmusát is. Igen visszafogott volt az apokaliptikus elképzelésekkel szemben, jóllehet ezek alkották Isten országáról szóló üzenetének hátterét. Még tanítványainak messiási várakozásaihoz is kritikusan viszonyult. (Csak egy-egy példa: Mk 8,15; Mt 11,11; Lk 17,20-21; Mk 8,29-30). De úgy látszik, egyik esetben sem határolta el magát olyan radikálisan ezektől a vélekedésektől, hogy tanítványait teljesen meggyőzte volna. Nem valamiféle „tiszta tan” mellett szállt síkra, hanem csak azt hangsúlyozta: „Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok”, aki különbségtétel nélkül mindenkit szeret! Lehet-e ezután csodálkozni azon, hogy a Jézus által kritizált áramlatok behatoltak a tanítványok közösségébe, s ott nemsokára olyan természetesnek tekintették azokat, hogy a végén alig lehetett már megkülönböztetni őket Jézus tanításától? Ugyanakkor szerencsére megőrizték Jézus kritikus mondásait is, s így ma felfedezhetjük, miben állt Jézus saját üzenete, és mi az, ami eltér ettől, még ha azt az egyház magáévá tette is. Ilyen, Jézustól eltérő gondolat például a böjtölés (Mk 2,20) vagy a bűnösök „kiközösítése” („Ha az egyházra sem hallgat, legyen számodra olyan, mint a pogány vagy a vámos” [Mt 18,17]. Jézus ezzel ellentétben „vámosokkal és bűnösökkel evett” [Mk 2,16]). A 3. kérdés: Mennyiben vezethető vissza az egyház Jézus akaratára? Ő nem akart ugyan Izraeltől független egyházat alapítani, de olyan kinyilatkoztatást kapott, amely nem csupán környezetének szólt. Ennek továbbadására apostolokat képezett ki, és ha ezeknek később sikerük volt, akkor küldetésük szükségszerűen egy jól szervezett közösséghez vezetett, amely fokozatosan levált Izraeltől. Az evangéliumok kritikus elemzése napvilágra hozta, milyen módon vették igénybe a tanítványok mesterük tekintélyét egyházuk megalapozásához. Tanítását nemcsak saját helyzetükre alkalmazták, hanem tovább is fejlesztették, és a szükségesnek látszó új gondolatokat egyszerűen Jézus szájába adták. Meglepő szabadsággal kezelték a rájuk hagyományozott „örömhírt”, de ez a szabadságuk nem tudatosult bennük, hanem csupán arra hivatkoztak (ApCsel 1,2-8; 2,1-4), hogy a búcsúzó Jézus a szent Lélek vezetését ígérte nekik. Noha egyházuk nem volt azonos a Jézus által hirdetett Isten országával, de köze volt hozzá, hiszen az volt a rendeltetése, hogy Jézus küldetését folytassa. Ennek érdekében szükségük volt vezetőkre, istentiszteleti rendre, karitatív szolgálatokra. Arra azonban nem gondoltak, hogy ezekkel az intézményekkel maguk hozták létre az egyházat - és természetesen arra sem gondoltak, hogy mindezt csak szükséges emberi struktúrának nyilvánítsák, és megkülönböztessék attól, ami Jézus számára lényeges volt. Ezt a különbségtevést az egyház mind a mai napig nem pótolta, mivel sajnálatos módon az ún. „apostoli kort”, nem pedig Jézus elgondolásait emelte a norma rangjára. Az egyházi szervezet ilyen módon a történelem folyamán öncéllá válhatott, és háttérbe szoríthatta Jézus elsődleges célját. Ha gondoltak is arra, hogy Jézus hű volt ugyan a zsidó hagyományhoz, de azt, amit „örömhírnek” nevezett, még ennél a hagyománynál is fontosabbnak tartotta - példája mégis hatás nélkül maradt az egyház életében. Csupán egy kisebbség hangsúlyozza évszázadok óta, hogy Ecclesia semper reformanda est, vagyis az egyház folyton megújulásra szorul. Ennek a megújulásnak feltétele, hogy tudatosuljon bennünk, milyen nagy szabadsággal „kezelte” az egyház, kezdettől fogva, a Jézustól származó hagyományt. De milyen irányban keressük az egyház megújulását? 4. kérdésünk: Milyen egyház felel meg Jézus akaratának? — Ő erre vonatkozóan nem osztott utasításokat, hanem csupán azt akarta, hogy továbbadják örömhírét. A Jézushoz való hűség ezért meghatározza ugyan az egyház célját, de nem határozza meg konkrét megjelenési formáját. Az egyház kialakítása emberek műve - pontosabban mondva az emberekben ható szent Lélek műve. Ha megvizsgáljuk, hogyan hatott ez a szent Lélek a Jézus utáni időben, igazat kell adnunk Pál apostolnak, aki megállapította: „Ahol az Úr lelke, ott szabadság van” (2 Kor 3,17). Erre a Lélekre hivatkozott Pál még az addigi egyház vezetőivel szemben is, amikor szakított a zsidó hagyománnyal. A keresztények szabadságáért küzdve ő volt az egyház első és radikális megújítója. Aki a Szentírásban keresi, mennyi megújulást várhat el egyházától, ne felejtsen el Szent Pálra gondolni, meg arra, hogy milyen szabadsággal kezelték az evangélisták Jézus szavait. Ha az ősegyház Szent Pálnak meg az evangélistáknak a szabadságát a szent Léleknek tulajdonította, akkor ennek a ténynek korunk számára is van jelentősége! Ha a mai egyház a szent Lélektől várja megújulását, számítania kell arra, hogy a szabadság Lelkével van dolga! Az Újszövetség egyes írásainak összehasonlítása is mutatja, hogy még a teológiai gondolkodás terén is nagyobb szabadsága lenne az egyháznak, mint azt ma gondoljuk. Ma általában a hagyományos gondolkodás szentségét hangsúlyozzák, de a hagyománynak nincs más jogosultsága, mint az egyház céljainak szolgálata. Ennek konkrét következménye: mihelyt valamely egyházi hagyomány nem képes elevenen továbbadni Jézus üzenetét, rögtön kérdésessé válik létjogosultsága, és rászorul arra, hogy Jézus forrásából merítve sürgősen megújítsák, hiszen régi tömlők nem felelnek meg Jézus örökké új korának! Aki a hagyomány változhatatlanságát hangsúlyozza, az még nem vette észre, hogy ez a hagyomány az évszázadok során folytonosan változott. A Jézus akarata szerinti egyház tehát nem saját hagyományának, jogrendszerének és dogmáinak szolgál, hanem mindezt alárendeli Jézus szívügyének, hogy minden ember el tudja fogadni Isten szeretetét. Elhangzott a Magyar Pax Romana 44. kongresszusán, Siófokon, 2001 áprilisában. 2019. február 13