„Érted Vagyok”, 2020 (31. évfolyam, 1. szám)

2020-02-01 / 1. szám

2 • 2020. február A Bokor mint jézusi tájékozódá­sig morális megújulási mozgalom a maga sajátosságai szerint alakította ki törekvési irányait és az irány tartásához szükséges eszköztárát. Mi, az első két generáció tagjai a katolikus kultúrába születtünk, an­nak megismerése és megszeretése kritikus szemléletünk mellett azt is jelentette, hogy az ott tanult, bevált eszközöket beépítettük a magunk életébe. „Tételek előtti szolgagör­­nyedés” (Németh László) helyett a szellemi igényesség és személyes felelősségre tettük a hangsúlyt, ez­zel is szándékolva egyházunk meg­újításának előmozdítását. Ha mi megújulunk, akkor a katolikus Egy­háznak egy kicsi része már meg­újult... Volt, amit radikálisan átala­kítva építettünk be. A gyónás példá­ul nálunk lelki vezetéssé (lelki ta­nácsadássá) mélyült, a pár perces találkozásból pár órás testvéri be­szélgetés és ima lett. Tudjuk, hogy a „modern eszközök önmagukban nem fejlesztik az embert, hanem elsodorják” (Déry Tibor), de mi nem modernek akarunk lenni, ha­nem hűségesek Jézus Istenéhez. Eszközeinket illetően cél és lehető­ség szerint döntünk, egyénileg is, és közösségileg is. Szeretnénk, ha életünket megha­tározná és kivirágoztatná az, amit Jézustól tanultunk és tanulunk. A realitáshoz tartozik, hogy különböz­tetünk a „célparancs” és a „teljesíté­si parancs” között. Az első azt jelen­ti, hogy megfogalmazzuk az esz­ményt. A második azt jelenti, hogy megfogalmazzuk az itt és most tenni vágyott dolgainkat. Az eszményről tudjuk, hogy irányulás: „Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” A teljesítési parancsot mi adjuk magunknak, ki-ki önma­gának. Ez a szeretetben való fejlő­dés tevékeny útja. Akkor is az, ha szüntelenül elmaradunk még a meg­tehető dolgainkban is. Sajnos nem vagyunk még szentek, de az erre törekvés számunkra is kötelesség. Minden mozgalom a maga célja szerint igyekszik kialakítani eszköz­tárát. Célunk, hivatásunk, Isten Országának megjelenítése a földön. Szóban és tettben. Egyénileg, csalá­dilag, közösségileg, társadalmilag. Ezt valljuk küldetésünknek. „Hasz­nálni akarunk, nem tündökölni” (Váci Mihály). A Bokor nem a vi­lágból kivonuló mozgalom. „A toronyba vonulás nem illik a prófé­tai szerephez” (Babits). A próféta szerepéhez - mégoly szerény szintű prófétasághoz is, mint a miénk - az igyekezet, a céltudatosság és az összetartó egymást támogatás illik ebben a világban. Életünk alapvető­en két területen zajlik. Családban és kisközösségben. A szeretet rendjé­ben ez a két legalapvetőbb élettér, eszköz mindenki életében. Minden­napi szeretetre törekvő gyakorlatunk ebben a két közösségi formában zajlik. Másutt is, más formákban, más kapcsolatokban is élünk, de a legnagyobb kihívás ebben a két közösségi formában ér minket. A szeretet legnagyobb kihívását azok a kapcsolataink jelentik, amelyek a legtöbb időt, energiát igénylik tő­lünk. Ha ezekben jól vizsgázunk, az Isten Országa építésének tágabb köreiben is jó eséllyel fogunk szol­gálni. Az évtizedek (az eddigi het­ven év...) sokféle bevált és elvetett eszközt hoztak. A fejlődés készsége, a rugalmas életképesség hangsúlyo­zása sokszor megmentett minket attól, hogy élettelen kövületekké váljunk. 1. Család mint az Isten Országának alapsejtje A társadalom alapsejtje is, de most a hivatásunk eszközeit tárgyal­juk, amelyek természetesen minden területre kihatnak. Életünk köreinek vannak átfedései. A család és a kisközösség, illetve a Bokor körei­nek vannak a legnagyobb átfedései. Nem is lehet egymástól elválasztva tárgyalni ezeket a köreinket. Itt minden mindennel összefügg. Még­is azt kell mondanom, hogy szerete­tünk legmeghatározóbb vizsgaterü­lete a saját családunk, akár gyer­mekként, akár szülőként, akár nagy­szülőként vagyunk jelen benne. Azt tapasztaltam, hogy ha a szeretet területének valamely elemében itt elbuktam, azt családon kívüli igye­kezettel nem tudtam helyretenni. Apostolkodásba menekülni a háttér megoldatlanságai elől... nagy kísér­tés lehet, de ezt legyőzni kötelesség. A kimenekülés nem megoldás a belső megoldatlanságokra. Stabil és hiteles hátország kell a küldetés hatékonyságához. A családban Is­tennek leányai és fiai vannak, „Is­tennek unokái nincsenek” (R. Rohr), mint ahogyan nekem vannak. A családomat alkotó minden tag tehát kiemelt célszemélye kell, hogy le­gyen mindennapi szeretetemnek. Amint ezt a szemléletet ki is szok­tuk fejezni: gyermekeink és unoká­ink nem a mieink, de ránk vannak bízva. A Bokorra a nagy családok jellemzőek. Mi nem valljuk az or­mánsági bácsi véleményét, amely szerint: „Istennek is csak egy fia vót, csak a lusta embernek van sok gyereke” (Kodolányi idézi). Inkább meghívnánk az így vélekedőket, hogy belelássanak nagycsaládos üzemeléseink „lustálkodásaiba”. Egy nagycsalád nem csupán létszá­mában nagy, de nagy eszköz is kül­detésünk teljesítése folyamán. Nagy a szolgálatban való fejlődésben is. „Uram, mi haszna van egy csecse­mőnek?” - kérdezte Faraday, mikor az ingyenes, önzetlen szolgálatról kérdezték. Nem a haszon, hanem a célra rendezettség mozgat. Önnevelésünk és egymásra hatni akarásunk. Ami a tudatomban van, annak van esélye megjelenni az életemben. „Emberhez méltó gon­dolatokból fakad az emberhez méltó élet” (Bulányi Gy.) Ennek esélye az önnevelésen fordul. Ehhez kevés a kegyes jó szándék, miszerint „majd lesz valahogy, ha Isten is úgy akar­ja”. Határozott szempontok, ellen­őrizhető, mérhető eszközök kelle­nek. Önismeret, célra rendezettség, Király Ignácz Ahogyan mi csináltuk, és csinálni szeretnénk... Isten Országa szolgálatának alapvető eszközei a BOKOR Közösségben Tanulmány

Next