„Érted Vagyok”, 2020 (31. évfolyam, 1. szám)
2020-02-01 / 1. szám
2 • 2020. február A Bokor mint jézusi tájékozódásig morális megújulási mozgalom a maga sajátosságai szerint alakította ki törekvési irányait és az irány tartásához szükséges eszköztárát. Mi, az első két generáció tagjai a katolikus kultúrába születtünk, annak megismerése és megszeretése kritikus szemléletünk mellett azt is jelentette, hogy az ott tanult, bevált eszközöket beépítettük a magunk életébe. „Tételek előtti szolgagörnyedés” (Németh László) helyett a szellemi igényesség és személyes felelősségre tettük a hangsúlyt, ezzel is szándékolva egyházunk megújításának előmozdítását. Ha mi megújulunk, akkor a katolikus Egyháznak egy kicsi része már megújult... Volt, amit radikálisan átalakítva építettünk be. A gyónás például nálunk lelki vezetéssé (lelki tanácsadássá) mélyült, a pár perces találkozásból pár órás testvéri beszélgetés és ima lett. Tudjuk, hogy a „modern eszközök önmagukban nem fejlesztik az embert, hanem elsodorják” (Déry Tibor), de mi nem modernek akarunk lenni, hanem hűségesek Jézus Istenéhez. Eszközeinket illetően cél és lehetőség szerint döntünk, egyénileg is, és közösségileg is. Szeretnénk, ha életünket meghatározná és kivirágoztatná az, amit Jézustól tanultunk és tanulunk. A realitáshoz tartozik, hogy különböztetünk a „célparancs” és a „teljesítési parancs” között. Az első azt jelenti, hogy megfogalmazzuk az eszményt. A második azt jelenti, hogy megfogalmazzuk az itt és most tenni vágyott dolgainkat. Az eszményről tudjuk, hogy irányulás: „Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!” A teljesítési parancsot mi adjuk magunknak, ki-ki önmagának. Ez a szeretetben való fejlődés tevékeny útja. Akkor is az, ha szüntelenül elmaradunk még a megtehető dolgainkban is. Sajnos nem vagyunk még szentek, de az erre törekvés számunkra is kötelesség. Minden mozgalom a maga célja szerint igyekszik kialakítani eszköztárát. Célunk, hivatásunk, Isten Országának megjelenítése a földön. Szóban és tettben. Egyénileg, családilag, közösségileg, társadalmilag. Ezt valljuk küldetésünknek. „Használni akarunk, nem tündökölni” (Váci Mihály). A Bokor nem a világból kivonuló mozgalom. „A toronyba vonulás nem illik a prófétai szerephez” (Babits). A próféta szerepéhez - mégoly szerény szintű prófétasághoz is, mint a miénk - az igyekezet, a céltudatosság és az összetartó egymást támogatás illik ebben a világban. Életünk alapvetően két területen zajlik. Családban és kisközösségben. A szeretet rendjében ez a két legalapvetőbb élettér, eszköz mindenki életében. Mindennapi szeretetre törekvő gyakorlatunk ebben a két közösségi formában zajlik. Másutt is, más formákban, más kapcsolatokban is élünk, de a legnagyobb kihívás ebben a két közösségi formában ér minket. A szeretet legnagyobb kihívását azok a kapcsolataink jelentik, amelyek a legtöbb időt, energiát igénylik tőlünk. Ha ezekben jól vizsgázunk, az Isten Országa építésének tágabb köreiben is jó eséllyel fogunk szolgálni. Az évtizedek (az eddigi hetven év...) sokféle bevált és elvetett eszközt hoztak. A fejlődés készsége, a rugalmas életképesség hangsúlyozása sokszor megmentett minket attól, hogy élettelen kövületekké váljunk. 1. Család mint az Isten Országának alapsejtje A társadalom alapsejtje is, de most a hivatásunk eszközeit tárgyaljuk, amelyek természetesen minden területre kihatnak. Életünk köreinek vannak átfedései. A család és a kisközösség, illetve a Bokor köreinek vannak a legnagyobb átfedései. Nem is lehet egymástól elválasztva tárgyalni ezeket a köreinket. Itt minden mindennel összefügg. Mégis azt kell mondanom, hogy szeretetünk legmeghatározóbb vizsgaterülete a saját családunk, akár gyermekként, akár szülőként, akár nagyszülőként vagyunk jelen benne. Azt tapasztaltam, hogy ha a szeretet területének valamely elemében itt elbuktam, azt családon kívüli igyekezettel nem tudtam helyretenni. Apostolkodásba menekülni a háttér megoldatlanságai elől... nagy kísértés lehet, de ezt legyőzni kötelesség. A kimenekülés nem megoldás a belső megoldatlanságokra. Stabil és hiteles hátország kell a küldetés hatékonyságához. A családban Istennek leányai és fiai vannak, „Istennek unokái nincsenek” (R. Rohr), mint ahogyan nekem vannak. A családomat alkotó minden tag tehát kiemelt célszemélye kell, hogy legyen mindennapi szeretetemnek. Amint ezt a szemléletet ki is szoktuk fejezni: gyermekeink és unokáink nem a mieink, de ránk vannak bízva. A Bokorra a nagy családok jellemzőek. Mi nem valljuk az ormánsági bácsi véleményét, amely szerint: „Istennek is csak egy fia vót, csak a lusta embernek van sok gyereke” (Kodolányi idézi). Inkább meghívnánk az így vélekedőket, hogy belelássanak nagycsaládos üzemeléseink „lustálkodásaiba”. Egy nagycsalád nem csupán létszámában nagy, de nagy eszköz is küldetésünk teljesítése folyamán. Nagy a szolgálatban való fejlődésben is. „Uram, mi haszna van egy csecsemőnek?” - kérdezte Faraday, mikor az ingyenes, önzetlen szolgálatról kérdezték. Nem a haszon, hanem a célra rendezettség mozgat. Önnevelésünk és egymásra hatni akarásunk. Ami a tudatomban van, annak van esélye megjelenni az életemben. „Emberhez méltó gondolatokból fakad az emberhez méltó élet” (Bulányi Gy.) Ennek esélye az önnevelésen fordul. Ehhez kevés a kegyes jó szándék, miszerint „majd lesz valahogy, ha Isten is úgy akarja”. Határozott szempontok, ellenőrizhető, mérhető eszközök kellenek. Önismeret, célra rendezettség, Király Ignácz Ahogyan mi csináltuk, és csinálni szeretnénk... Isten Országa szolgálatának alapvető eszközei a BOKOR Közösségben Tanulmány