Pesty Frigyes szerk.: Értekezések a Történeti Tudományok köréből 18. kötet (1899-1900)

1. Téglás Gábor: Herodotos Dáciára vonatkozó földrajzi adatainak kritikai méltatása. (1899)

62 TÉGLÁS GÁBOR hisz a kevésbbé tájékozott külföldi sajtóban felmutatható összes sikereiket tulajdonképpen az ősiség eme mesterséges igazolga­tásának köszönhetik. Bármilyen távol éljünk is tehát a napi politika hullám­zásától, lehetetlen elzárkóznunk legrégibb földrajzi adalékaink tanulmányozásának eme kiválóan kedvező, sőt mondhatni köte­lező alkalomszerűségéről. Hisz minél behatóbban foglalkozunk Herodotosnak a Duna deltavidékétől a déli Kárpátok vonalán a Tisza-torkolatig vonatkoztatható adalékaival, annál erőseb­ben kidomborul az a reánk nézve jól eső történeti igazság is, hogy a szóban forgó geographiai nevek még a Kárpátokon kívül a román királyság területén is abban a formában örö­kösödtek meg, a minővé azokat az egykor odáig terjedt magyar­sági supprematia avagy épen a románok előtt ott lakozott rokonaink a Herodotosnál megörökített skytha ősnevekből át­formálták. A szóban forgó földrajzi adalékok tanulmányozása azon­ban még más szempontból is jutalmazó feladatot képez. Dacia őskoráról ugyanis Goos Károly, néhai segesvári ág. ev. fő­gymnasiumi tanárnak 1874-ben megjelent tanulmányait) váltak úgy nálunk, mint a külföldi irodalomban irányadóvá. Ezt a nagy tekintélyt főleg ama feltevésnek köszönhető Goos, hogy meghatározásait közvetlen helyrajzi megfigyelés eredményéül fogadta az egész tudós világ.­­ Pedig épen ezt a közvet­len megfigyelést nem szerezh­ető meg Goos Károly sem, a­kit tanári nagy elfoglaltsága ifjúi hévvel és ritka önfeláldozással megkezdett földrajz-történelmi buvárlatainak az Al-Dunáig kiterjesztésében — sajnos megakadályozott, így aztán nem csodálhatjuk, ha ő is, mint annyi más, Safarik Józsefnek 2) bánia­ ') Carl Goos, Studien zur Geographie und Geschichte des Traiani­schen Daciens. Programm des evangelischen Gymnasiums in Schássbufg, zum Schluss des Schuljahres 1873—4. Veröffentlicht vom Director Johann Ziegler. Hermannstadt, 1874. Ugyanő: Untersuchungen über die Innen­verháltnisse des Traianischen Daciens. Archiv des Vereins für siebenbür­gische Landeskunde. Neue Folge. XII. 1874. 2) Josef Schafarik, Slaivische Alterthümer. Deutscb von Moriz v. Aebrenfeld, herausgegeben von Heinrich Muttke. Leipzig, 1843. I. kötet, 506. lap.

Next