Esti Budapest, 1952. április (1. évfolyam, 1-23. szám)
1952-04-02 / 1. szám
Éljen pártunk és népünk bölcs vezére és tanítója, Rákosi Mátyás elvtárs ! Megkezdték a Baross-téren a földalatti felszíni állomásának építését Felszedték a sifieket a Ba-ross-tér három oldalán. Itt épül meg a földalatti gyorsvasút Baross-téri állomása. Az állomást építő 5-ös munkahelyen Fodor István keszonos ifi-brigádja éppen most száll fel a föld mélyéből. Csizmájukra szürkén tapad a homok. Odalenn folyik a pajzskamra építése. Ebbe a kamrába fut majd be a Rákóczi-út felöli alagutat építő pajzs és innen indul a Barossték állomás felé vezető alagút nyolc és fél méter átmérőjű fúrópajzsa. Az építésvezető elmondta, hogy az épülő állomásnak két része lesz. Egy felszíni és egy földalatti építmény. A felszíni rész is süllyesztett, de közvetlenül a felszín alatt helyezkedik el és a föld fölé emelkedő épülete is lesz. Ebben a felszíni építményben helyezik majd el a mozgólépcső lejáratait, a gépházat, az itteni csarnokban lesznek a pénztárak és irodák. Az állomás építése fagyasztásos módszerrel történik majd és 35 ezer köbméter földet kell a munka során megmozgatni. Az építés tegnap kezdődött el, már folyik a felvonulás. Mától kezdve két csoportban építenek a munkahelyen: az egyik csoport a felszíni állomáson dolgozik, a másik pedig továbbépíti a megkezdett pajzskamrát Nagy versenyben folyik a munka az 5-ös munkahelyen, az egyes brigádok április 4 tiszteletére komoly küzdelmet vívnak az első helyért. Március első felében például váratlanul megnőtt a talajvíz nyomása és emiatt nagyobb nyomású sűrített levegőt kellett alkalmazni. Az átállás következtében 110 köbméternyi föld- és betonlemaradás keletkezett. A brigádok ekkor vállalták, hogy felszabadulásunk ünnepére behozzák a lemaradást. Komoly eredményre lehetnek büszkék: nemcsak a lemaradást hozták be, de 2001 köbméter túlteljesítést is elértek. Kijelölték a küldöttséget a bécsi Nemzetközi Gyermekkonferenciára Az április 12-től 16-ig Bécsben tartandó Nemzetközi Gyermekkonferencián nyolctagú magyar küldöttség vesz részt. A küldöttség vezetője Fass Istvánné, azMNDSZ főtitkára. Tagjai: dr. Pikter Emmi gyermekorvos, Tolnai Klári kétszeres Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze, színművésznő, Danis Imréné Kossuth-díjas tanítónő, Kadosa Pál Kossuth-díjas zeneszerző, a Zeneművészeti Főiskola tanára, Pauncz Tivadarné, az MNDSZ központi külügyi osztályvezetője, Petrák Jánosné tizenkétgyermekes családanya, Kovács Ottó, a Pajtás főszerkesztője. A küldöttség 10-én indul Bécsbe. — régen nagy csemegeüzlet volt. Akkor is pompás ételeket kínált — de nem József Attilának, nem a proletároknak. Milyen LT± MESÉL SORSOKRÓL ma ez a tér? Olyanokról, mint Varga Bertalannéé, a Csokoládégyár nemrégen sztahanovista érdemrenddelkitüntetett dolgozójáé, akinek ma már nem gond, hogy fiát mezőgazdasági technikumra rá-YAKRA V VITTE IDE ATrassa. Vagy olyan életről, mint TI LAT apró lába a gátat- Rupnik Antalnéé, akinek férje az Egyedi Kismotorgyár segédmunkása volt, éhbérért dolgozott ő is — ma 1300 forintos fizetéséből szépen neveli két kisgyermekét, Marikát, aki a Thaly Kálmán utcai Rákosi úttörőcsapat büszke kis tagja és Antalt — ők is ott futkároznak most József Attila terén, örülnek a pázsitnak, fai kis proletárlakásból a Ferenc téri pajtások közé. Bizonyára panaszkodtak is egymásnak, elmondták kis szívük keservét, amely annyira vágyott a mama után, mert gyakran volt édesanya nélkül. Pedig a „mama” is rágondolt, Attilára, Etelkára, meg Jolánra, miközben „nem szólt, csak ment némán” s a dagadt ruhák sokasága között felrémlett Attila vékony, éhségtől sápadt arcocskája, élénk szeme, amely őt kereste — kereste élete végéig, határtalan vágyódással. Ha végigmegy a Tompa-utcán, szép, emeletes házak váltakoznak apró, földszintes, külvárosi viskókkal errefelé, a Ferenc tér környékén. Itt küzdötték nyomorúságos proletáréletüket azok, akikről József Attila énekelt. A „város peremének" lakóiról mesél a tér, olyan sorsokról, melyekben munkanélküliség és tüdővész játszották a főszerepet — és sosem lehetett tudni, „mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot”, amelylyel a proletárok állampolgári jogát sértették meg. A bizonytalan holnapot rettegő életek tere volt a Ferenc-tér — egy a sok közül —, itt üldögélt gyakran a felnőtt József Attila, kenyér gondokkal küzdő munkástársaival, kal, akikkel közös volt a vágya és álma. Amott, Háztartási Bolt kít a TermészetFaegyesület ének -k látogatói a Szemben. TERT tele CZERETO KEZEK többször rendezték már József Attila terét, virágágyakkal, fákkal ültették be, hintát készítettek az új kis Attiláknak — azoknak, akik mit sem tudnak ma már arról a régi gyermekéletről. Első ízben 1946- ban állították helyre a lakók, a kerületi pártszervezet kezdeményezésére, társadalmi munkával a teret, majd 1948-ban és 1949-ben a fővárosi kertészet ültette be fákkal, virágágyakkal. De a tér újból és újból megrongálódott , kopár lett, mert sokan vannak még, akik nem érzik sajátjuknak, nem becsülik, nem vigyáznak rá. Most a tanács újból tervbe vette, hogy virágágyakkal díszíti József Attila terét, helyrehozták a kerítést. Rupnik Antalné tömbmegbízott kezdeményezésére most a tér lakói közül néhányan elvállalták, hogy vigyáznak a térre: felváltva tartanak ügyeletet az MNDSZ-asszonyok, hogy óvják, gondozzák virágait. S a legközelebbi tömbgyűlésen felkérik a többi tömb lakóit is: segítsenek rendben tartani a Ferenc-teret. Puskásné, Klárikné, Baranyiné, Kis Lajosné, Urvölgyi Károlyné és a többi asszony szereti, óvni akarja a teret , s nemcsak azért, mert az a nagy költőre emlékeztet, hanem azért is, mert sajátjuknak érzik. Annak az új világnak az emberei ők, akikről sarlókat József Attila álmodott. frA MA Rendelet az élelmiszerkereskedelem közegészségügyi szabályairól Az egészségügyi minisztérium a belkereskedelmi minisztériummal egyetértésben rendeletet adott ki az élelmiszerkereskedelem közegészségügyi szabályairól. A rendelet kimondja, hogy üzlethelyiségek létesítéséhez a helyi tanácsok egészségügyi osztályainak, illetőleg az állami közegészségügyi felügyelőknek előzetes hozzájárulása , szükséges Előírja az élelmiszerek kezelésével és eladásával foglalkozó személyek kötelező rendszeres orvosi ellenőrzését. Gondoskodik a munkavállalók munkaruhával való ellátásáról és tisztálkodási lehetőségeiknek biztosításáról. Részletesen foglalkozik az áruk tisztaságának biztosításáról a szállítás és raktározás közben. Az üzletekben figyelmeztető táblákat kell ki függeszteni, amelyek felhívják a vásárlóközönség figyelmét arra, hogy a közvetlen fogyasztásra kerülő áruk érintése, válo-gatása tilos. A rendelet értelmében az élel-miszerek előállításával, szállítá-sával és árusításával foglalkozó dolgozók részére tanfolyamokat szerveznek, az élelmiszerkereskedelem közegészségügyi szabályainak ismertetésére. A tanfolyamok anyagából a hallgatókvizsgáznak, a meg nem felelő dolgozókat az élel - l miszerkereskedelemben alkalmazni nem szabad. ! Helyi ipari tervező- és kutató laboratórium létesül Szerdán nyitja meg kapuit a helyi ipari minisztérium tervező- és kutató laboratóriuma a helyi ipari vállalatok és a kisipari szövetkezeti újítók előtt. Az új tudományos intézet műszaki segítséggel látja el a helyi ipari üzemeket és a szövetkezeteket. Hulladékból elő- állítható cikkeket tervez és gyártástechnológiai eljárásokat dolgoz ki. Az újítók javaslataikat ide nyújthatják be és ilt dolgozzák ki a modelleket. Az „Ikarus 60“ mintapéldánya a Nagykörúton Az Ikarusz 60 típusú városi autóbusz első példánya néhány hete a 60-as autóbusz vonalán, a Zalka Máté tér és Rákoscsaba között közlekedik. Az eddigi próbaútjai során már jól bevált autóbusz április 4-től a Nagykörúton jelenik meg és a 12-es vonalán folytatja próbaútjait. Kivilágított „szabad" jelzést kapnak a taxik Horváth János, az Autótaxis Vállalat műszaki igazgatója. újítást dolgozott ki, amelyet most sorra bevezetnek a budapesti taxikon. A kocsik tetejére belülről kivilágított dobozkát helyeznek el, anely „szabad” jelzést mutat. Hal azonban megindítják az órát, a világítási automatikusan kialszik. B*BUBBPfSf a IHDP BUDAPESTI PftRTBIZOTTSftGH ES R FOvflBQSITBflftCSIBRlB Beloiannisz-utca Budapesten X valamikor itt a tőzsde állt, a Horthy-világ nyüzsgő kanfárjainak piaca. A téren ma a Szovjet Hősök emlékműve idézi azoknak emlékét, akiknek kiömlő vére tette lehetővé a többi között azt, hogy az egykori tőzsdepalotában munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk fiai és lányai előtt nyíljék meg a tudás útja, évről évre többen áradjanak ki a hatalmas épület kapuján és foglalják el a gazdasági élet fontos őrhelyeit. A felejthetetlen hősök emlékét idézi a márványoszlop, akiknek teste itt nyugszik fővárosunk földjében és akiknek köszönhetjük, hogy hazánkban a szabadság többé nem milliók sárbatiport álma, harten életünk legfőbb tartalma, nem olthatatlan vágy a nép szívében, hanem holnapi győzelmeink gránit alapja. És a tér tegnap délután óta új vértanú emlékét őrzi, akinek neve harci riadó új diadalokra. Az utca falára, amely a térbe torkollik, táblát erősítettek a nagy görög szabadságharcos és hazafi emlékére. Az utcát Beloianniszutcának nevezik tegnap óta. És csakúgy, mint a Beloianniszgyár Budán, vagy a Kistext fiataljai, akik e tiszta nevet írták brigádjuk zászlajára, azt hirdeti, hogy dolgozó népünk megőrzi, szívébe zárta az emberiség nagy szabadságharcának, a diadalmas békeharcnak, a nemzetközi munkásosztálynak hősét. Az új budapesti utcanév is az izzó haragot jelképezi, amely népünk szívében támadt a gyáva imperialista gyilkosok ellen. Egy felszabadult nép haragja ez, egy népé, amely már elmondhatja — hála a nagy Sztálinnak, a felszabadító Szovjet Hadseregnek — Nemes János, Beloiannisz gyári lakatos szavával: „A kalapácsot mi tartjuk a kezünkben!". És valóban, felszabadulásunk hetedik évfordulójára készülve, három nappal népünk legnagyobb ünnepe előtt úgy helyeztük el az új névtáblát a Szabadság térre nyíló széles utca házainak falán, hogy még keményebben fogjuk meg a kalapácsot, hogy még jobban őrizzük legdrágább kincsünket, hétéves szabadságunkat. Mi, pártunk szavát követve, örökre elköteleztük magunkat, hogy a szabadságért harcoló népek oldalán állunk. Tudjuk jól, a gyilkos kéz, amelynek intésére eldördült a kivégző osztag sortüze Athén mellett, ott hadonászik a kisdedek fölé hajló anyák, családjukat féltve őrző apák, nyugalomravágyó öregek és az alkotó életnek most induló fiatalok feje fölött. Tudjuk, ez a kéz az amerikai imperialisták keze. Szemben az utcával, amely a béke hősének nevét viseli, a szél az amerikai követség épületén a csillagos lobogót lengeti, Washington és Lincoln lobogóját, az egyszerű amerikai emberek hazájának lobogóját, azt a zászlót, amelyet most szennyben és vérben hurcolnak meg e nagy hazafiak törpe utódai, az Amerikai Egyesült Államok hitvány urai. A fegyvert, amely kioltotta testvéreink és elvtársaink, a görög hősök életét, a mi szívünknek is szegzik e zászló alatt kalózkodó kannibálok. Tanú erre Mindszenty és Grősz, Rajk és Brankov, minden népellenes összeesküvő vallomása. De bennünket a Szovjetunió szabadított fel, bennünket a Szovjet Hadsereg védett, mi Sztálintól tanultuk meg, hogyan vigyázzunk és őrizzük meg hazánk függetlenségét, ezért, lett hazája a béke és boldogság országa. És Sztálin tanít bennünket ma is, amikor történelmi szavaival a béke megőrzésére hív újabb milliókat, amikor leszögezi az egész világ nyilvánossága előtt, hogy az időpont alkalmas Németország egységesítésére és hogy igenis lehetséges — minden más állítás csak imperialista hazugság, az új háború előkészítését szolgálja — a kapitalizmus és kommunizmus békés együttélése, ha mindkét részről megvan az együttműködésre irányuló óhaj az egyenjogúság elve alapján. Budapesti dolgozó, ha átmegy e téren és hálatelt szívvel nézel fel a Szovjet Hősi Emlékműre, ne feledd, hogy drága emlékük mire kötelez. Ne feledd, hogy a küzdelemnek, amelyet százmilliók folytatnak, hogy a beloianniszoknak ne kelljen többé életüket áldozni a szabadságért, te is harcosa vagy. Amikor két nap múlva a Hősök terére vonulsz a százezrek között, gondolj arra: a sztálini kor fia vagy és fogd keményebben a kalapácsot. A PARTÉLETBOL KÉT HARCOS EGYMÁS OLDALÁN A Féltén-ház kapuján nevető asszonyka fordul ki. Pár pillanat múlva követi férje is. — Oh, te cammogó, te, gyere már — incselkedik vele. Aztán egymásba karolva, szapora léptekkel mennek a Budapesti Kábelgyárba. Ott dolgoznak mind a ketten. Az asszony szalagszövő, a férje sztahanovista melegtömlőpréselő, alapszervezeti agit.-prop. felelős Glatz elvtárs azt mondja, öreg házasok. — Tizenöt éve már annak. De az asszonyka kacagása, nevető szeme rácáfol. — Fiatalok vagyunk mi azért. Ha a házasságunk úgy folytatódott volna, mint ahogy indult, most zsémbes, koravén aszszony lennék, akit az ég egy világon Semmi sem érdekel, csak hogy mi lesz holnap a fazékban. Ez most is érdekes, de most már más a fontosabb, nem ez. — Mikor felesége lettem, nem így volt. Minden nélkül, egy albérleti szobában laktunk. Bútort részletre vettünk, de akkor az övét két lyukkal is beljebb kellett csatolnunk. Mohiba még az első sorba sem telt. A Golfban dolgoztam. Olyan voltak, mint egy gép. Örültem, amikor kiszabadultam belőle. Az otthon, a háziasszonyi gondok úgy rám nehezedtek, mint egy börtön. " A felszabadulás után megváltozott az életük, sokszázezer dolgozó életével együtt. A Budapesti Kábelgyárba kerültek mind a ketten. — A munkám itt sem könnyebb, mint előző munkahelyemen. — mondja Glatz elvtársnő —, sőt nagyon nagyfigyelem szükséges hozzá, mégis nem úgy dolgozom ma, mint a felszabadulás előtt. Hogyan is dolgozhatnék úgy?! Nem csak a politikai iskolán tanultam meg, hogy az ország a miénk. Ezt tanulom, tapasztalom nap mint nap az életben, amikor derűs kis otthonunkra gondolok, a fürdőszobára, a szőnyegekre, függönyökre, képekre, könyvekre. De ez csak egyik oldala életünk változásának. . . . azzal, hogy munkatársaimnak nehezebb Torodzsm én a ZBldtiben megy a munka? Tanulhatnék-e tőlük, vagy én taníthatnak másokat? Érdekelt, hogy a másik gép javítás miatt hosszabb ideig áll, ezen segíteni tudnék? Nem, nem érdekelt. De a felszabadulás után sem egy csapásra történt a változás. — Amikor kezdetben küszködtem a munkámmal — az elvtársak segítettek, tanítottak Először csak annyit láttam, hogy a segítség, a tanítás nyomán többet keresek. Aztán gondolkodni kezdtem és rájöttem, hogy az elvtársak önzetlen segítsége abból fakad, hogy mindenekelőtt a köz érdekét tartották szem előtt, azt, hogy az én munkámon keresztül is erősödjék az ország. Megértettem azt is, hogy egy párttagnak ebben példát kell mutatnia, így azután, ha Megyeri Máriának, aki a szomszédos gépen dolgozik, gépén selymet kell cserélni, segítek, hogy keveset álljon a gép. ■ -ni .-jL. I • S a felelősségem még nagyobb. — Amióta partialmi vagyok, Nem nézhettem behányt szemmel, hogy Hutter Teréz, csoportom tagja, a drótokat lazán hagyta és ezáltal sok kiszakadt, hasznavehetetlenné vált. Rászóltam, így nem lehet dolgozni, de megmutattam azt is, hogyan csinálja ezután. Oh, de boldog voltam, amikor Rákosi elvtárs születésnapjára 100 százalékról 50-re emelkedett teljesítménye. Legalább annyira örültem, mint a magam 132 százalékának. A felszabadulás tiszteletére egész csoportom vállalta, hogy teljesen selejtmentesen dolgozik. Dolga végeztével most is siet Glatz elvtársnő otthonába. Jó érzés a meleg, kényelmes otthonban felüdülni a napi munka után. Ellátogatnak a barátok, munkatársak, s míg Glatzné a vacsora után varrogat, vagy olvasgat, férje és munkatársai izgalmas sakkpartikat játszanak le. Legutóbb a Szabad Népből játszottak le egy érdekes játszmát. — S hogyan telnek a pihenőnapok? Már hétközben törjük ezen a fejünket — mondja az asszony. — Rosszul is mondom. Nem kell sokat gondolkozni, inkább vitatkozunk. A férjem meccsre menne, én kirándulni, — vagy én színházba, ő mozba. A vita mindig eldől — mindkét fél megelégedésére, mert akármelyik lehetőséget választjuk, egyformán jól szórakozunk, pihenünk, — amelyből valóság lesz, ez teszi IBrVezt’BiBS, álm0flfl23S széppé a Glatz-házaspár életét. A tervben szerepel a nyaralás is a Galyatetőn. (Tavaly is ott töltöttek felejthetetlen heteket.) • A tervben szerepelnek könyvek. És mindkettőjük szivének legnagyobb vágya — egy kis emberke, akiben majd boldog életük folytatását látják. — Volt már egy kicsikénk, de meghalt, vitaminhiányban 1946 elején — sóhajt Glatz elvtársnő. — Most már mindent meg tudnánk adni neki. Várjuk is, jöjjön minél előbb — teszi hozzá kedves mosollyal Vasárnap estefelé, amikor az alkony szürke fátylat borít a városra, Glatzék szobában még nem gyullad fel a villany. Az ablaknál áll Glatz elvtársnő, kitekint a Gellérthegyre. Férje is abbahagyja az olvasást, odamegy hozzá. Lépteinek neszét nem is hallani, felfogja a szőnyeg Átöleli asszonya vállát s együtt gyönyörködnek a kivilágított Szabadság-szoborban.