Esti Budapest, 1952. április (1. évfolyam, 1-23. szám)

1952-04-02 / 1. szám

Éljen pártunk és népünk bölcs vezére és tanítója, Rákosi Mátyás elvtárs ! Megkezdték a Baross-téren a földalatti felszíni állomásának építését Felszedték a sifieket a Ba-­ross-tér három oldalán. Itt épü­l meg a földalatti gyorsvasút Ba­­ross-téri állomása. Az állomást építő 5-ös munkahelyen Fodor István keszonos ifi-brigádja ép­pen most száll fel a föld mé­lyéből. Csizmájukra szürkén ta­pad a homok. Odalenn folyik a pajzskamra építése. Ebbe a kamrába fut majd be a Rá­­kóczi-út felöli alagutat építő pajzs és innen indul­­ a Baross­­ték­ állomás felé vezető alagút nyolc és fél méter átmérőjű fúrópajzsa. Az építésvezető elmondta, hogy az épülő állomásnak két része lesz. Egy felszíni és egy földalatti építmény. A felszíni rész is süllyesztett, de közvetle­nül a felszín alatt helyezkedik el és a föld fölé emelkedő épü­lete is lesz. Ebben a felszíni építmény­ben helyezik majd el a moz­gólépcső lejáratait, a gép­házat, az itteni csarnokban lesznek a pénztárak és iro­dák. Az állomás építése fagyasztá­­sos módszerrel történik majd és 35 ezer köbméter földet kell a munka során megmozgatni. Az építés tegnap kezdődött el, már folyik a felvonulás. Mától kezd­ve két csoportban építenek a munkahelyen: az egyik csoport a felszíni állomáson dolgozik, a másik pedig továbbépíti a megkezdett pajzskamrát Nagy versenyben folyik a munka az 5-ös munkahelyen, az egyes brigádok április 4 tiszte­letére komoly küzdelmet vívnak az első helyért. Március első felében például váratlanul meg­nőtt a talajvíz nyomása és emiatt nagyobb nyomású sűrí­tett levegőt kellett alkalmazni. Az átállás következtében 110 köbméternyi föld- és betonlema­radás keletkezett. A brigádok ekkor vállalták, hogy felszabadu­lásunk ünnepére behozzák a l­emaradást. Komoly eredmény­re lehetnek büszkék: nemcsak a­ lemaradást hozták be, de 2001 köbméter túlteljesítést is elér­­­tek. Kijelölték a küldöttséget a bécsi Nemzetközi Gyermekkonferenciára Az április 12-től 16-ig Bécs­ben tartandó Nemzetközi Gyer­mekkonferencián nyolctagú ma­gyar küldöttség vesz részt. A küldöttség vezetője Fass Ist­vánné, az­­­MNDSZ főtitkára. Tagjai: dr. Pikter Emmi gyer­mekorvos, Tolnai Klári kétsze­res Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság Érdemes Mű­vésze, színművésznő, Danis Im­­réné Kossuth-díjas tanítónő, Ka­dosa Pál Kossuth-díjas zene­szerző, a Zeneművészeti Főis­kola tanára, Pauncz Tivadarné, az MNDSZ központi külügyi osztályvezetője, Petrák Jánosné tizenkétgyermekes családanya, Kovács Ottó, a Pajtás főszer­kesztője. A küldöttség 10-én in­dul Bécsbe. — régen nagy csemegeüzlet volt. Akkor is pompás ételeket kínált — de nem József Attilának, nem a proletároknak. M­ilyen LT± MESÉL SORSOKRÓL ma ez a tér? Olyanokról, mint Varga Berta­­lannéé, a Csokoládégyár nemré­gen sztahanovista érdemrenddel­­kitüntetett dolgozójáé, akinek ma már nem gond, hogy fiát mezőgazdasági technikumra rá-­YA­KRA V VITTE IDE AT­­rassa. Vagy olyan életről, mint TI LAT apró lába a gátat- Rupnik Antalnéé, akinek férje az Egyedi Kismotorgyár segéd­munkása volt, éhbérért dolgo­zott ő is — ma 1300 forintos fizetéséből szépen neveli két kis­gyermekét, Marikát, aki a Thaly Kálmán­ utcai Rákosi úttörőcsa­pat büszke kis tagja és Antalt — ők­ is ott futkároznak most József Attila terén, örülnek a pázsitnak, fai kis proletárlakásból a Fe­­renc­ téri pajtások közé. Bizonyá­ra panaszkodtak is egymásnak, elmondták kis szívük keservét, amely annyira vágyott a mama után, mert gyakran volt édes­anya nélkül. Pedig a „mama” is rágondolt, Attilára,­­ Etelkára, meg Jolánra, miközben „nem szólt, csak ment némán” s a dagadt ruhák sokasága között felrémlett Attila vékony, éhség­től sápadt arcocskája, élénk szeme, amely őt kereste — ke­reste élete végéig, határtalan vágyódással. Ha végigmegy a Tompa-ut­­cán, szép, emeletes házak válta­koznak apró, földszintes, kül­városi viskókkal errefelé, a Fe­­renc­ tér környékén. Itt küzdöt­ték nyomorúságos proletáréletü­ket azok, akikről József Attila énekelt. A „város peremének" lakóiról mesél a tér, olyan sor­sokról, melyekben munkanélkü­liség és tüdővész játszották a főszerepet — és sosem lehetett tudni, „mikor lesz elég ok elő­kotorni azt a kartotékot”, amely­­lyel a proletárok állampolgári jogát sértették meg. A bizonyta­lan holnapot rettegő életek tere volt a Ferenc-tér — egy a sok közül —, itt üldögélt gyakran a felnőtt József Attila, keny­ér gon­dokkal küzdő munkástársaival, kal, akikkel közös volt a v­ágya és álma. Amott, Háztartási Bolt kí­­­t a Természet­­Faegye­sület ének -k­ látogatói a Szemben. TERT tele CZERETO KEZEK több­­ször rendezték már József Attila terét, virágágyak­kal, fákkal ültették be, hintát készítettek az új kis Attilák­nak — azoknak, akik mit sem tudnak ma már arról a régi gyermekéletről. Első ízben 1946- ban állították helyre a lakók, a kerületi pártszervezet kez­deményezésére, társadalmi mun­kával a teret, majd 1948-ban és 1949-ben a fővárosi kertészet ültette be fákkal, virágágyakkal. De a tér újból és újból meg­rongálódott , kopár lett, mert sokan vannak még, akik nem érzik sajátjuknak, nem becsülik, nem vigyáznak rá. Most a ta­nács újból tervbe vette, hogy vi­rágágyakkal díszíti József Attila terét, helyrehozták a kerítést. Rupnik Antalné tömbmegbí­­zott kezdeményezésére most a tér lakói közül néhányan elvál­lalták, hogy vigyáznak a térre: felváltva tartanak ügyeletet az MNDSZ-asszonyok, hogy óvják, gondozzák virágait. S a legkö­zelebbi tömbgyűlésen felkérik a többi tömb lakóit is: segítsenek rendben tartani a Ferenc-teret. Puskásné, Klárikné, Baranyiné, Kis Lajosné, Urvölgyi Ká­rolyné és a többi asszony szereti, óvni akarja a teret , s nemcsak azért, mert az a nagy költőre emlékez­tet, hanem azért is, mert saját­juknak érzik. Annak az új vi­lágnak az emberei ők, akikről sarlókat József Attila álmodott. frA MA Rendelet az élelmiszerkereskedelem közegészségügyi szabályairól Az egészségügyi minisztérium a belkereskedelmi minisztérium­­mal egyetértésben rendeletet adott ki az élelmiszerkereskede­lem közegészségügyi szabályai­ról. A rendelet kimondja, hogy üzlethelyiségek létesítéséhez a helyi tanácsok egészségügyi osz­tályainak, illetőleg az állami közegészségügyi felügyelőknek előzetes hozzájárulása , szüksé­ges Előírja az élelmiszerek ke­zelésével és eladásával fog­lalkozó személyek kötelező rendszeres orvosi ellenőrzé­sét. Gondoskodik a munka­­vállalók munkaruhával való ellátásáról és tisztálkodási lehetőségeiknek biztosításáról. Részletesen fog­lalkozik az áruk tisztaságának biztosításáról a szállítás és rak­tározás közben. Az üzletekben­ figyelmeztető táblákat kell ki­­ függeszteni, amelyek felhívják­ a vásárlóközönség figyelmét ar­­­ra, hogy­ a közvetlen fogyasz­t­­ásra kerülő áruk érintése, válo-­­gatása tilos.­­ A rendelet értelmében az élel-­­­miszerek előállításával, szállítá-­­sával és árusításával foglalko­zó dolgozók részére tanfolyamokat szerveznek,­­ az élelmiszerkereskede­lem közegészségügyi szabá­lyainak ismertetésére. A tanfolyamok anyagából a­ hallgatók­­vizsgáznak, a meg­ nem felelő dolgozókat az élel - l miszerkereskedelemben alkal­­­mazni nem szabad. ! Helyi ipari tervező- és kutató laboratórium létesül Szerdán nyitja meg kapuit a helyi ipari minisztérium ter­vező- és kutató laboratóriuma a helyi ipari vállalatok és a kisipari szövetkezeti újítók előtt. Az új tudományos intézet mű­szaki segítséggel látja el­­ a helyi ipari­ üzemeket és a szö­­vetkezeteket. Hulladékból elő-­ állítható cikkeket tervez és­ gyártástechnológiai eljárásokat­ dolgoz ki. Az újítók javaslatai­­­kat ide nyújthatják be és ilt dol­­­gozzák ki a modelleket. Az „Ikarus 60“ mintapéldánya a Nagykörúton Az Ikarusz 60­ típusú városi autóbusz első példánya néhány hete a 60-as autóbusz vonalán, a Zalka Máté­ tér és Rákoscsaba között közlekedik. Az eddigi próbaútjai során már jól be­vált autóbusz április 4-től a Nagykörúton jelenik meg és a 12-es vonalán folytatja próba­útjait. Kivilágított „szabad" jelzést kapnak a taxik Horváth János, az Autótaxis Vállalat műszaki igazgatója.­ újítást dolgozott ki, amelyet­ most sorra bevezetnek a buda­pesti taxikon. A kocsik tetejére­ belülről kivilágított dobozkát­­ helyeznek el, an­ely „szabad”­ jelzést mutat. Hal azonban meg­­­indítják az órát, a világítási automatikusan kialszik. B*BUBBPfSf a IHDP BUDAPESTI PftRTBIZOTTSftGH ES R FOvflBQSI­TBflftCS­IBRlB Beloiannisz-utca Budapesten X v­alamikor itt a tőzsde állt, a Horthy-világ nyüzsgő ka­n­fárjainak piaca. A téren ma a Szovjet Hősök emlék­műve idézi azoknak emlékét, akiknek kiömlő vére tette lehe­tővé a többi között azt, hogy az egykori tőzsdepalotában munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk fiai és lányai előtt nyíljék meg a tudás útja, évről évre többen áradjanak ki a hatalmas épület kapuján és foglalják el a gazdasági élet fon­tos őrhelyeit. A felejthetetlen hősök emlékét idézi a már­ványoszlop, akiknek teste itt nyugszik fővárosunk földjében és akiknek köszönhetjük, hogy hazánkban a szabadság többé nem milliók sárbatiport álma, harten­ életünk legfőbb tartalma, nem olthatatlan vágy a nép szívében, hanem holnapi győzel­meink gránit alapja. És a tér tegnap délután óta új vértanú emlékét őrzi, akinek neve harci riadó új diadalokra. Az utca falára, amely a térbe torkollik, táblát erősítettek a nagy gö­rög szabadságharcos és hazafi emlékére. Az utcát Beloiannisz­­utcának nevezik tegnap óta. És csakúgy, mint a Beloiannisz­­gyár Budán, vagy a Kistext fiataljai, akik e tiszta nevet írták brigádjuk zászlajára, azt hirdeti, hogy dolgozó népünk meg­őrzi, szívébe zárta az emberiség nagy szabadságharcának, a diadalmas békeharcnak, a nemzetközi munkásosztálynak hősét. Az új budapesti utcanév is az izzó haragot jelképezi, amely népünk szívében támadt a gyáva imperialista gyilkosok ellen. Egy felszabadult nép haragja ez, egy népé, amely már el­mondhatja — hála a nagy Sztálinnak, a felszabadító Szovjet Hadseregnek — Nemes János, Beloiannisz­ gyári lakatos szavával: „A kalapácsot mi tartjuk a kezünkben!". És valóban, felszabadulásunk hetedik évfordulójára ké­szülve, három nappal népünk legnagyobb ünnepe előtt úgy helyeztük el az új névtáblát a Szabadság­ térre nyíló széles utca házainak falán, hogy még keményebben fogjuk meg a kalapácsot, hogy még jobban őrizzük legdrágább kincsünket, hétéves szabadságunkat. Mi, pártunk szavát követve, örökre elköteleztük magunkat, hogy a szabadságért harcoló népek oldalán állunk. Tudjuk jól, a gyilkos kéz, amelynek intésére eldördült a kivégző osztag sortüze Athén mellett, ott hado­nászik a kisdedek fölé hajló anyák, családjukat féltve őrző apák, nyugalomravágyó öregek és az alkotó életnek most induló fiatalok feje fölött. Tudjuk, ez a kéz az amerikai im­perialisták keze. Szemben az utcával, amely a béke hősének nevét viseli, a szél az amerikai követség épületén a csillagos lobogót len­geti, Washington és Lincoln lobogóját, az egyszerű amerikai emberek hazájának lobogóját, azt a zászlót, amelyet most szennyben és vérben hurcolnak meg e nagy hazafiak törpe utódai, az Amerikai Egyesült Államok hitvány urai. A fegy­vert, amely kioltotta testvéreink és elvtársaink, a görög hő­sök életét, a mi szívünknek is szegzik e zászló alatt kalóz­­kodó kannibálok. Tanú erre Mindszenty és Grősz, Rajk és Brankov, minden né­pel­lenes összeesküvő vallomása. De ben­nünket a Szovjetunió szabadított fel, bennünket a Szovjet Hadsereg védett, mi Sztálintól tanultuk meg, hogyan vigyáz­zunk és őrizzük meg hazánk függetlenségét, ezért, lett ha­zája a béke és boldogság országa. És Sztálin tanít bennün­ket ma is, amikor történelmi szavaival a béke megőrzésére hív újabb milliókat, amikor leszögezi az egész világ nyilvá­nossága előtt, hogy az időpont alkalmas Németország egysé­gesítésére és hogy igenis lehetséges — minden más állítás csak imperialista hazugság, az új háború előkészítését szol­gálja — a kapitalizmus és kommunizmus békés együttélése, ha mindkét részről megvan az együttműködésre irányuló óhaj az egyenjogúság elve alapján. Budapesti dolgozó, ha átmegy e téren és hálatelt szívvel nézel fel a Szovjet Hősi Emlékműre, ne feledd, hogy drága emlékük mire kötelez. Ne feledd, hogy a küzdelemnek, ame­lyet százmilliók folytatnak, hogy a beloianniszoknak ne kell­jen többé életüket áldozni a szabadságért, te is harcosa vagy. Amikor két nap múlva a Hősök­ terére vonulsz a százezrek között, gondolj arra: a sztálini kor fia vagy és fogd kemé­nyebben a kalapácsot. A PARTÉLETBOL KÉT HARCOS EGYMÁS OLDALÁN A Féltén-ház kapuján nevető asszonyka­ fordul ki. Pár pillanat múlva követi férje is. — Oh, te cammogó, te, gyere már — incselkedik vele. Aztán egymásba­­ karolva, szapora léptekkel mennek a Budapesti Kábelgyárba. Ott dolgoznak mind a ketten. Az asszony szalag­szövő, a férje sztahanovista melegtömlőpréselő, alapszervezeti agit.-prop. felelős­ Glatz elvtárs azt mondja, öreg házasok. — Tizenöt éve már annak. De az asszonyka kacagása, nevető szeme rácáfol. — Fiatalok vagyunk mi azért. Ha a házasságunk úgy foly­tatódott volna, mint ahogy indult, most zsémbes, koravén asz­­szony lennék, akit az ég egy világon Semmi sem érdekel, csak hogy mi lesz holnap a fazékban. Ez most is érdekes, de most már más a fontosabb, nem ez. — Mikor felesége lettem, nem így volt. Minden nélkül, egy albérleti szobában laktunk. Bútort részletre vettünk, de akkor az övét két lyukkal is beljebb kellett csatolnunk. Mohiba még az első sorba sem telt. A Golfban dolgoztam. Olyan volta­k, mint egy gép. Örültem, amikor kiszabadultam belőle. Az ott­­hon, a háziasszonyi gondok úgy rám nehezedtek, mint egy börtön. " A felszabadulás után megváltozott az életük, sokszázezer dolgozó életével együtt. A Budapesti Kábelgyárba kerültek mind a ketten. — A munkám itt sem könnyebb, mint előző munkahelyemen. — mondja Glatz elvtársnő —, sőt nagyon nagy­­figyelem szük­séges hozzá, mégis nem úgy dolgozom ma, mint a felszabadu­lás előtt. Hogyan is dolgozhatnék úgy?! Nem csak a politikai iskolán tanultam meg, hogy az ország a miénk. Ezt tanulom, ta­pasztalom nap mint nap az életben, amikor derűs kis ottho­nunkra gondolok, a fürdőszobára, a szőnyegekre, függönyökre, képekre, könyvekre. De ez csak egyik oldala életünk válto­zásának. . . . azzal, hogy munkatársaimnak nehezeb­b Torodzsm én a ZBldti­ben megy a munka? Tanulhatnék-e tő­lük, vagy én taníthatnak másokat? Érdekelt, hogy a másik gép javítás miatt hosszabb ideig áll, ezen segíteni tudnék? Nem, nem érdekelt. De a felszabadulás után sem egy csapásra történt a változás. — Amikor kezdetben küszködtem a munkámmal — az elv­­társak segítettek, tanítottak Először csak annyit láttam, hogy a segítség, a tanítás nyomán többet keresek. Aztán gondolkodni kezdtem és­ rájöttem, hogy az elvtársak önzetlen segítsége abból­­ fakad, hogy mindenekelőtt a köz érdekét tartották szem előtt, azt, hogy az én munkámon keresztül is erősödjék az ország. Megértettem azt is, hogy egy párttagnak ebben példát kell mutatnia, így azután, ha Megyeri Máriának, aki a szomszédos gépen dolgozik, gépén selymet kell cserélni, segítek, hogy keve­set álljon a gép. ■ -ni .-jL. I • S a felelősségem még nagyobb. — Amióta parti­­almi vagyok, Nem nézhettem behányt szem­mel, hogy Hutter Teréz, csoportom tagja, a drótokat lazán hagyta és ezáltal sok kiszakadt, hasznavehetetlenné vált. Rászól­tam, így nem lehet dolgozni, de megmutattam azt is, hogyan csinálja ezután. Oh, de boldog voltam, amikor Rákosi elvtárs születésnapjára 100 százalékról 50-re emelkedett teljesítménye. Legalább annyira örültem, mint a magam 132 százalékának. A felszabadulás tiszteletére egész csoportom vállalta, hogy tel­jesen selejtmentesen dolgozik. Dolga végeztével most is siet Glatz elvtársnő otthonába. Jó érzés a meleg, kényelmes otthonban felüdülni a napi munka után. Ellátogatnak a barátok, munkatársak, s míg Glatzné a va­csora után varrogat, vagy olvasgat, férje és munkatársai izgalmas sakkpartikat játszanak le. Legutóbb a Szabad Népből játszot­tak le egy érdekes játszmát. — S hogyan telnek a pihenőnapok? Már hétközben törjük ezen a fejünket — mondja az asszony. — Rosszul is mondom. Nem kell sokat gondolkozni, inkább vitatkozunk. A férjem meccsre menne, én kirándulni, —­ vagy én színházba, ő mo­­z­ba. A vita mindig eldől — mindkét fél megelégedésére, mert akármelyik lehetőséget választjuk, egyformán jól szórakozunk, pihenünk, — amelyből valóság lesz, ez teszi IBrVezt’BiBS, álm0flfl23S széppé a Glatz-házaspár életét. A terv­ben szerepel a nyaralás is a Galyatetőn. (Tavaly is ott töltöt­tek felejthetetlen heteket.) • A tervben szerepelnek könyvek. És mindkettőjük szivének legnagyobb vágya — egy kis emberke, akiben majd boldog életük folytatását látják. — Volt már egy kicsikénk, de meghalt, vitaminhiányban 1946 elején — sóhajt Glatz elvtársnő. — Most már mindent meg tudnánk adni neki. Várjuk is, jöjjön minél előbb — teszi hozzá kedves mosollyal Vasárnap estefelé, amikor az alkony szürke fátylat borít a városra, Glatzék szobá­ban még nem gyullad fel a villany. Az ablaknál áll Glatz elvtársnő, kitekint a Gellérthegyre. Férje is abbahagyja az olvasást, odamegy hozzá. Lépteinek neszét nem is hallani, felfogja a szőnyeg Átöleli asszonya vállát s együtt gyönyörködnek a kivilágított Szabadság-szoborban.

Next