Esti Budapest, 1952. október (1. évfolyam, 153-179. szám)
1952-10-01 / 153. szám
Építsd a nép országát, védd a magyar függetlenséget, oltalmazd a békét, jegyezz békekölcsönt! PÁRTÉLET Sinka elvtárs, a Kénsavgyár sztahanovista művezetője új lapokat ír a gyár történetébe Sinka György elvtárs, a Budapesti Kénsavgyár sztahanovista művezetőjénél ebédhez készülődnek. Amíg Sinkáné a tűzhely körül tesz-vesz, készíti az ebédet, Sinka elvtárssal beszélgetünk. Nem fiatal ember már. Kommunista, olyan ember, akinél azonos a szó és a tett. Sok sztrájkbanvett részt a Kénsavgyár dolgozóival együtt. Vagy ötvenszer került az elbocsátottak listájára. Most, amikor erről beszél, tekintete a fajon függő fényképekre téved. Kedves gyermekarcok vannak rajta. Kicsit gondolkodik, aztán így beszél: — Ők már nem úgy élnek, mint mi. öt gyermeket neveltünk fel, s mind az ötöt kiházasítottuk. Évánkat, a legkisebbet ez év májusában adták férjhez. — Bizony, sok pénzbe kerültek — szó közbe Sinkáné. Egy jegyzés története — Miért jegyzett mégis kétezer forintot? — kérdezzük Sinka elvtársat. — Története van annak, — mondja, s máris hozzákezd. — Huszonötödikén reggel meg sem vártam, amíg a jegyeztetők jönnek, hanem szóltam Vári elvtársnak, a párttitkárnak, hogy írjon be nevemre 1500 forintot. A munka közben aztán hallottam, milyen szép jegyzések vannak az üzemben, összemértem az enyémmel és kevésnek találtam. Csak nem tesznek túl rajtam? — gondoltam. — De hát hiába, ennyit beszéltem meg az asszonnyal. Egész nap rossz kedvem volt. Másnap, amikor beléptem az üzem kapuján, arra gondoltam, mégsem fognak engem lepipálni s a jegyzési ívre még 500 forintot kanyarítottam a nevem mellé. Délután, amikor hazafelé mentem, arra gondoltam, vájjon mit szól majd a feleségem mindehhez. Otthon aztán meglepetés ért. Amikor a kölcsönről beszéltünk, feleségem elébevágott a szónak: „Tudod, arra gondoltam, hogy én ugyan nem keresek, de mint háziasszony a megtakarított 200 forintot az államnak adom kölcsön. És hogy kerek szám legyen mindkettőnké, le is jegyezhetnél kétezret.” Nem szóltam, csak csendben bólintottam. Most hirtelen felemeli a fejét és az előbbi kérdés jut, az eszébe. — Hogy miért jegyeztem? Azért, hogy ne jöhessen vissza mégegyszer 1942. Emlékszem, karácsony volt. A szűkös kis vacsorát csak úgy tudtam megkeresni, hogy pár óra alvás után hajnali 3 órakor a Nagyvásártelepre mentem 4—5 mázsás kocsikat húzni. No meg aztán itt vannak az unokáim, őértük is jegyeztem. Az unokáimért. Ifj. Tajk Ferenc már nagy fiú, második osztályos, Balázs Kati meg második évében van. Szaladgál már. Pár percnyi csönd áll be. Sinka elvtárs erős vonásai megenyhülnek, amint újra beszélni kezd: — Az ő jövőjükért érdemes minden áldozatot meghozni. Valóban, Sinka elvtárs ezt nem csak mondja, hanem úgy is cselekszik. A Kénsavgyárban, ahol dolgozik, szeretik őt munkatársai. Tisztelik tudásáért, segítőkészségéért. Munkatársai mesélik róla: Amilyen a gazda, olyan a házalója Egyik nap egy szerelvényre való nyersanyag érkezett az üzembe, a vagonokat meg sürgették már a Ferencvárosi pályaudvaron. Délután volt, a dolgozóknak nemigen akaródzott hozzáfogni a vagon kirakásához. De hiába, a vagonokat ki kellett üríteni. A művezető nem szólt senkinek, beállt a vagonba, kezébe vette a lapátot és munkához látott. A dolgozók csak figyelték őt. Aztán az egyik bizonytalan mozdulattal felemelte a lapátot és beállt Sinka elvtárs mellé. Aztán jött a második, harmadik, majd azon vették észre magukat, hogy valamennyien együtt dolgoznak. Rövid pár óra telt el és a gőzmozdony már húzta az üres vagonokat a pályaudvar felé, így aztán nem csoda, hogy az a műszak, amelyet Sinka elvtárs vezet, 130— 140 százalékot teljesít és nem ritka jelenség még a 160 százalék sem náluk. Sinka elvtárs gazdája, az iparvasútnak, példás rendet tart, tudja: amilyen a gazda, olyan a házatája. Ez a szavajárása egyébként. És nem is csoda az sem, hogy munkatársai mennyire szeretik őt. Amiért munkatársai szeretik Egy héttel ezelőtt éjjeli műszakban dolgoztak. Az égők, talán a szélvihartól, egyszerre kialudtak s a sötétben természetesen nem lehetett, dolgozni. Telefonáltak a Villanyszerelőkért, de azok nem jöhettek, mert éppen más munkán voltak. A dőltgőzök nem tudták, mitévők legyenek. Egyszerre csak kigyulladtak a villanylámpák és az egyik póznáról Sinka elvtárs ugrott le, ő javította meg a villanyt s szó nélkül irodájába sietett. Ezért lelkesednek társai érte, mert nem szégyelli, megfogja a munka nehezebbik végét, ha arra szükség van. Sinka elvtárs kommunista, szerény, önfeláldozó segítőtárs, művezető, aki szigorú rendet követel és emellett igazi barát is. Ezekért a tulajdonságokért zárja szívébe őt minden munkatársa. Ezekkel a tulajdonságaival ír Sinka elvtárs nap-nap után fényes lapokat a gyár történetébe. Turbék János Jegyeznek a nyugdíjasok, háztartásbeliek A Szent István körút 13. számú házban az üzemi dolgozók mellett azoknak a lakóknak többsége is jegyzett már békekölcsönt, akik nyugdíjasok, háztartásbeliek vagy háztartási alkalmazottak. Az őket felkereső népnevelők olyan érveket sorakoztathattak fel, melyeket a kerületek lakói, mint ötéves tervünk létesítményeit mindennap láthatnak. Beszéltek a holdutcai és a nádor utcai korszerűsített rendelőintézetről, a Kossuth Lajosutcai új bölcsődéről, az új Kossuth-szoborról, a meghoszszabbított trolibusz-útvonalról és az október közepén meginduló újabb trolibusz-járatról, a honvéd utcai épülő lakóházakról, az egyre nagyobbszámú dús élelmiszer-raktárú KOZERT-ekről. Ezekről beszélgettek például özv. Rákos Lajosné nyugdíjassal is, aki jelenleg egy illatszerbolt pénztárosa. Munkahelyén már jegyzett békekölcsönt, otthonában további 100 forinttal tetézte jegyzését. Ugyanitt lakik özv. Kallós Ernőné. — A fiamra gondolok, amikor nyugdíjamból 100 forintot jegyzek — mondotta — aki a háborúban elpusztult. Nem akarom, hogy kirobbanjon még egy ilyen szörnyű háború. Szépen jegyeztek a ház többi nyugdíjas lakói is. Özv. Pintér Istvánné 200, özv. Kádár Gézáné szintén 200 forintot jegyzett. Ma reggel postatiszti tanfolyam kezdődött Ma reggel nyolc órakor postatiszti tanfolyam kezdődött. Ötven fiatal postás-dolgozó került ma be az iskola padjaiba, hogy elsajátítsák a postai szolgálathoz szükséges kezelést, távközlést, rádiókezelési tudnivalókat. A tanfolyamot tegnap este Katona Antal elvtárs, postaügyi miniszter megnyitotta. Gondosabb munka , jobb eredmény •A Telefongyárban az elmúlt oktatási évben nagyon kevés fiatal részesült oktatásban. Akik „hivatalosan" tanultak is, nem jártak rendszeresen a foglalkozásra. A hibát a tavalyi oktatási év elején elkövetett mulasztások okozták, egyrészt nem gondoskodtunk állandó előadókról, másrészt nem foglalkoztunk megfelelően a hallgatókkal sem. Meg kell azonban mondani, a pártszervezet sem támogatott bennünket. Nem törődtek velünk és csak nagyritkán kérdezték meg, milyen segítségre van szükségünk. Bár az is igaz, hogy mi sem kértünk elégszer támogatást, így aztán teljesen magunkra hagytak. ,A tavalyi hibákon okulva, ebben az évben máskép fogtunk az oktatás előkészítéséhez, mind a propagandisták, mind a hallgatók kiválogatásához. A pártszervezet segítségére támaszkodtunk. A párt olyan fiatal, jól képzett elvtársakat küldött hozzánk a DISZ-be, akik elvégezték már a propagandista iskolát. Például Bartha János elvtársat, aki már most rendszeresen látogatja a hozzá beosztott hallgatókat. Beszélget velük és hasznos tanácsokkal látja el őket, egyéni problémáik megoldásában is segít. De támogatást kaptunk a hallgatók kiválogatásához is. A kiválogató bizottságok munkáját egy alapszervezeti pártvezetőségi tag segítette állandóan. Az elvtársak elbeszélgettek a hallgatójelöltekkel, megkérdezték termelési eredményeiket, problémáikat, s ha kellett, segítettek is, mint Eiben és Borbás elvtársak. DISZ-szervezetünk ebben az évben sokkal jobban használta ki a rendelkezésre álló időt. A hallgatók kiválasztása mellett több elvtársat javasolt iskolára, akik a jövőben mint propagandisták oktatnak majd. A gondos előkészítés és a további jó munka alapján bátran reméljük, hogy ez évben sokkal jobban végezzük majd el az oktatás területén lévő feladatainkat, mint tavaly. Báthori László, Telefongyári DISZ-bizottság BUDAPEST MA Dunaparti parkrészlet a Lánchíd előtt. 10BUDMST fi RiinflPFSTI PARTBIZOTTSAGA ÉS A FŐVÁROSI TRIKACS IARJA Az olcsóbb péksütemény ára A budapesti péküzletekben reggelenként nagy a forgalom. Háziasszonyok a reggelihez, munkába igyekvő dolgozók, iskolába tartó diákok a tízóraihoz válogatnak a friss, ropogós sütemények között. Bő a választék, jut mindenkinek a kedvenc süteményéből. Egy idősebb nénike vajaskiflit kér, odébb egy fiatalember a mákost sürgeti, mert már régen várakozik... Csak egy nap alatt Budapest dolgozói közel 700.000 péksüteményt fogyasztanak. A tervgazdálkodásunk egyik eredménye ez, dolgozó népünk lelkes munkája, a félévi és a harmadik negyedévi terv teljesítése tette lehetővé a sütemények árleszállítását. Az a kötelességtudat, amellyel minden becsületes dolgozó küzd, hogy vállalását határidő előtt teljesítse, teremti meg életszínvonalunk állandó emelkedését. Milliók munkájának eredménye ez, egyszerű dolgozóké, mint például Kiss János és Ölveczky Sándoré, a Ganz Villamossági Gyárban, akik nem elégedtek meg azzal, hogy teljesítik napi előirányzatukat, hanem magasan kötelességükön felül túlteljesítették a terv rájuk eső részét. Kiss János 172 százalékkal, Ölveczky Sándor 162 százalékkal járult hozzá, hogy több villanymotor kerüljön üzemeinkbe, új gyárainkba. Azt tartották, hogy ha műhelyük, a fémöntöde szeptember 20-ra teljesíti készárutervét, akkor tíznapos előnnyel indulhatnak a negyedévi terv küzdelmeibe, ugyanakkor ez alatt az idő alatt megkereshetik azt az összeget, amit máskülönben csak a hónap végéig tudtak volna megkeresni. Többet adtak a tervnek, a népgazdaságnak, mindnyájunknak, természetes, hogy több jut nekik és családjuknak is. A Vörös Csillag Traktorgyárban Ecseri Győző 800 forinttal vitt kevesebbet haza nemrég, mint a mellette dolgozó Bencze Gábor. Ecseri Győző gyakran kimarad a munkából és a különböző „igazolások” eredménye azután az, hogy 800 forinttal kevesebb jut a családnak. Ennyiért már szép ruhát lehetne vásárolni. De mit szólna, ha például egy pár cipőt, vagy télikabátot akarna venni és azt a választ kapná az üzletben, hogy „kabáttal sajnos nem szolgálhatunk, ellenben fel tudjuk mutatni azt az igazolást, amit a ruhagyár egyik mulasztó dolgozója a kabát helyett produkált”. Bizonyos, hogy felháborodva kérné a panaszkönyvet és talán eszébe sem jutna, hogy ő is éppen így jár el, azok közé tartozik, akik nem teljesítik a tervet és akadályozzák mindnyájunk életének gazdagodását. Azok a győzelmi jelentések, amelyek egymás után érkeznek a harmadik negyedév teljesítéséről, azt bizonyítják, hogy a budapesti üzemek dolgozóinak nagy része beváltja adott szavát. Ez egyben biztosítéka annak, hogy az elkövetkezendő utolsó negyedet is olyan eredményekkel fogjuk túlteljesíteni, amelyek döntő győzelmet hoznak ötéves tervünk harmadik évében. Az 1952-es év döntő, utolsó negyede előtt állunk. Minden erőt össze kell fogni és minden segítséget meg kell adnunk a nagy cél végrehajtása érdekében. A pártszervezetek nevelőmunkája, a műszaki vezetők gondos, céltudatos irányítása, a folyamatos anyagbiztosítás, a munka jó megszervezése, a műszakiak és a munkások szoros kapcsolata, a terveknek időben való ismertetése, megbeszélése a feltétele annak, hogy olyan eredmények bontakozzanak ki az év végén, amilyen lelkesedéssel Budapest dolgozói mindezek megvalósításáért harcba indulnak. Beszélgetés Bor Pálné békeharcossal Varsóról, Sheffieldről Csengetnek. Gyermeklárma árad az épületben, betölti a folyosók minden zugát, kihallatszik még az utcára is. A lányok párosan, hármasával összefogózva futkároznak, táncolnak a folyosókon. Hosszú, meg-meglibbenő hajfonatok, piros, kék szalagok teszik színessé, tarkává a képet. Ebben a világban, a Pedagógiai Főiskola kertészutcai gyakorló iskolájában tölti legtöbb idejét Bor Pálné magyar-történelemszakos tanárnő. Ha a munkásságát pontosan akarjuk kifejezni, még hozzá kell írni nevéhez: békeharcos. Arcának jellegzetessége: fiatal, lányos, sötétbarna szem, kicsit őszülő haj és gyorsan mosolyra húzódó száj. Tanártársai szerint kiváló szakember, jó nevelő, a múltban éppen ezért kétszer azonnali hatálylyal nyugdíjazták, majd „büntetésből” a külvárosi iskolákba „száműzték”... De szakmájának szeretete, a gyermek és a jövő szeretete erőt adott számára mindenfajta nehézség leküzdéséhez. A Lenin Egyetemen is tanít... A békebizottság jó módszerei — Nagyon szép hivatás gyermekekkel foglalkozni — mondja — gyakorló iskolában pedig különösen az. Itt kísérletezünk az új tanítási módszerekkel, s állandó tapasztalatcseréket tartunk. Én az irodalom, a fogalmazás tanítása terén a magyar pedagógiában új utakon igyekszem járni. Nem adok például a dolgozat-feladatoknak címet, csak irányt. Az általános iskolás gyerekek azután szabadon, elképzelésük szerint választják meg a feldolgozás módját. Akad, aki versben, elbeszélésben fejezi ki mondanivalóját. A dolgozatjavítást is új módszerekkel végezzük. Néhány írást közösen megbeszélünk, a tanulók keményen megbírálják egymást, ki-ki kritikája mellett azt is megmondja, hogy ő hogyan oldotta volna meg a feladatot. A dolgozatjavítás után azonnal statisztikát készítünk a jegyekből, s megállapítjuk, mennyit fejlődött az osztály. Most éppen Puskin „Aranyhal” című meséjéről tanítok, amely a kapzsiságot, féktelenséget, csodavárást gúnyolja ki. Itt kétfajta témájú dolgozatot írhatnak majd a tanulók: vagy arról számolnak be, hogy ők mit kívánnak az aranyhaltól, vagy egy ismerősükről írnak, aki munka nélkül akart meggazdagodni. Két hónapig készülök egy-egy mintatanításra és nem tudok elképzelni szebbet, mint amikor egyegy tanuló szemem előtt fejlődik. Gyönyörű dolgozatokat kapok, különösen a VIIB-től. Az osztályomtól... A Pedagógiai Főiskola békebizottsága ma már jól működik. A főiskolán minden hét két napjának tíz percében hangszórón keresztül megszólal a békehíradó. Egy-egy röpgyűlés, kisgyűlés igen színvonalas, nagy érdeklődésre számottartó esemény. A főiskola békebizottsága pályázatot hirdet a békeharcot segítő, békeharccal foglalkozó írások készítésére. Mindezekből az eredményekből, amelyek sok szívósságot, kitartást, ötletességet kívánnak, nem kis mértékben kivette részét Bor Pálné is. Londoni sikátorok 1950 szeptembere felejthetetlen Bor Pálné életében. Ekkor választották meg küldöttnek a második magyar békekongresszusra. Ott pedig az a kitüntetés érte, hogy a Béke-Világkongresszus küldöttei közé választották. — 1950 november 11-én, amikor a Sheffieldbe utazó magyar küldöttekkel felszállt a repülőgép, gyönyörű napsütés vonta be a tájat — emlékszik vissza. — Mire Londonba értünk, már sűrű cseppekben esett az eső, köd, sötétség és mindezeknél ezerszer jobban lehangoló vámőrök fogadtak. A vezetőket behívták az irodába és két óra hosszat vallatták. A többi küldöttre addig detektívek vigyáztak... — Másnap azután újabb vonásait ismertem meg — mondja Bemné — az imperializmusnak. London kikötőnegyedében ijesztően sötét, szűk és piszkos sikátorokat láttam. Egy-egy emeleten nyolc munkáslakás volt, közös konyhával s mellékhelyiséggel. A gyerekek arca vékony, sápadt. Az ottani békeharcosok elmondták, hogy az angol kormány egy évben 1 milliárdot költ fegyverkezésre és ezért nem jut pénz munkáslakások építésére. Különben is jövedelmezőbb, ha a lerombolt házak helyét körülkerítik és a palánkot hirdetés céljaira adják bérbe. A kikötőből átmentünk a Hyde-park környékére, ahol láttuk a belváros fényűző életét. A luxusszállodákban egynapi szállás annyiba kerül, mint amennyit egy munkás egy teljes hónapban keres... A varsóiakat nem lehet elfelejteni . Ezután következett Varsó. A háború, a fasiszta pusztítás élő jelképe és a béke, az építés, az élet legyőzhetetlen erejének hőskölteménye. A varsói népet nem lehet elfelejteni... A fenti élmények eszembe tódultak, amikor a harmadik magyar békekongresszusra és a bécsi világkongresszusra gondolok. A Nap-nap után úgy érzem, hogy a békeharcosoknak állandóan nő a feladatuk. Most a békekölcsönjegyzés is olyan esemény, amelynél a békeharcosok megmutathatják, hogy jó hazafiak, s készek tettekkel is kiállni a béke mellett. A főiskola békebizottságának tagjai egyéni példamutatáson túl résztvesznek agitáción is: felvilágosítják a szülőket a jegyzés jelentőségéről. Én magam 1301 forintot jegyeztem, hogy ezzel is próbáljam viszonozni mindazt a szépet, amit államunk nekem is nyújtott. " (bodnár)