Esti Budapest, 1952. november (1. évfolyam, 180-203. szám)

1952-11-01 / 180. szám

A XIX. KONGRESSZUS ÚTMUTATÁSAI SEGÍTENEK Mire készül MMÍS-ba­n helyi iparunk Helyi iparunk, amely 1952 első felében a tervet nem telje­sítette, a harmadik évnegyed­ben a terv jelentős túlteljesíté­sével adósságának több mint a felét visszafizette népgazdasá­gunknak. A helyi ipar vállalatai és a kisipari szövetkezetek a Nagy Októberi Szocialista For­radalom tiszteletére, november 7-re és Sztálin elvtárs születés­napjára, december 21-re felaján­lásokat tettek. A dolgozók fel­ajánlásai arra irányulnak, hogy a népgazdaságunkkal szemben még fennálló adósságot letör­­lesszék. A helyi ipar termelésének ilyen gyorsütem­­ fejlődése első­sorban a­tnak köszönhető, hogy pártunk II. kongresszusa meg­adta az útmutatásokat a helyi ipar fejlesztéséhez. Nyomában főleg az addig egyhelyben to­pogó kisipari szövetkezeti moz­galom nagy­’ méreteket öltött. De nem tudtuk volna ezeket az eredményeket elérni, ha nem merítünk ezen a téren is a Szovjetunió gazdag tapasztala­taiból. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának XVI. kon­gresszusa részletesen meghatá­rozta a helyi ipar feladatait, mint a nagyipar kiegészítőjét. Mindez igen nagy jelentőségű volt a mi munkánkban, mert helyi iparunk, amely döntően 1951 elején alakult ki mint a nagyipar tartaléka, arra kezdett berendezkedni, hogy a nagyipart kisegítse egyes alkatrészek, gyártmánytartozékok, javítások tekintetében. A Szovjetunió ta­pasztalatai alapján kezdtük lét­rehozni azt a fordulatot, hogy a helyi állami és szövetkezeti ipar a dolgozók szükségletei ki­elégítésének egyik legfőbb for­rásává váljék. Ezen a téren már eddig is komoly eredmé­nyeket értünk el A Szovjetunió Kommunista Pártjának most megtartott XIX. kon­gresz­­szusa még határozottabban szö­gezi le a helyi ipar előtt álló és megoldandó feladatokat. Sza­­burov elvtárs, az­ állami terv­­bizottság elnöke beszámolójá­ban a következőket mondotta: „Jelentős mértékben bővíte­nünk kell továbbá a közszük­ségleti cikkek, háztartási és gazdasági eszközök, helyi építő­anyagok gyártását a helyi ipari vállalatokban és kisipari szö­vetkezetekben ... A helyi szov­jeteknek e Programm megvaló­sítása érdekében meg kell ja­­vitlniok a helyi ipar és a kis­ipari szövetkezetek irányításait abból a célból, hogy tökélete­sebben kihasználják a helyi nyersanyagot és az állami nagy­ipar hulladékait, hogy kibővít­sék azoknak a közszükségleti cikkeknek a választékát, ame­lyek iránt kereslet mutatkozik a lakosság körében, hogy emel­jék a gyártmányok minőségét, biztosítsák ezek önköltségének csökkentését és megjavítsák a helyiipari vállalatok műhelyei­nek és a kisipari szövetkezetek­nek a lakosság mindennapi szükségletei kielégítését szol­gáló munkáját." Már még nem tartunk ott, hogy olyan célokat tűzhes­sünk magunk elé, mint a szöv­et­helyi ipar. Szaiburov elvtárs tanítását azonban igyekszünk magunkévá tenni és annak szel­lemében javítani munkánkat. Egyes iparágakban, mint a bőr- és bőrruházati ipar­­ban, a textilruházati iparban, a háziiparibán, és részben a vas­­iparban, jelentősen előreh­aladt a helyi, maradék, és hulla­dék­ anyagok feldolgozása. Do­­jozó népünk örömmel fogadta a he­lyi ipar kezdeményezését: ma­radék bőranyagból csinos ki­vitelű női szandálokat, k­lön­­böző bőrdíszműtá­rgyaikat já­tszii és hoz forgalomba. A b­etil­­maradék feldolgozó kis­pari szövetkezetek fővárosi űzi­etei­nek és a vidéki városok for­galma egyaránt mutatja a tex­­tilmaradék-árukból készült o­lcsó ruházati cikkek sikerét. De igen keveset tettü­nk még például a maradék­­­­áruk és finomlemezek f­el­­dolgozása terén. A tex­tl­­gyárakban keletkező fon­d­­hulladék megmentése és azokból köt­szövött ár­uk gyártása egyhelyben top­og és alig éri el a menthe­tő­ hulladék 20 százalékát, az ócskavasból a haszom­as kiválogatás és felhaszná­ls alig éri el a lehetőségek 25—30 százalékát. A na­gyobbik feladatok tehát m­ég előttünk állanak. Nem kisebbek a feladata , a különböző közszükségleti ci­kkel és a dolgozók javítási szük­ség­­leteinek kielégítése terén. Kü­lönösen sok a tennivaló a dol­gozó nők háztartási mam­ojá­nak megkönnyítéséért. Az ed­diginél nagyobb mértékben kell fejlesztenünk a Patyolat m­o­sást és felvevő hálózatát. Már az 1953-as év folyamán be kell rendezkednünk por­szí­vók, padlókefélőgépek gyárt­ásá­­ra és emellett tovább kell v in­nünk a lakástakarító vállalatok hálózatának kiépítését — ezt a területet eddig teljesen el­hanyagoltuk. Az 1953-a­s évben megkezdjük a túlnyomásos fő­zőedények és a háztartási mo­sogatógépek gyártását. A helyi ipar ma már eléggé szélesen kiterjedt javítóhálózat­tal rendelkezik, így például a Fővárosi Ruhaneműjavító Vál­lalatnak 30 fiókja működik. A feladat itt egyrészt a végzett munka minőségének emelése, másrészt pedig a vállalási idők csökkentése. El kell érnünk, hogy a ci­pőt, a fehérneműt, a háztar­tási felszerelési tárgyakat a helyi szolgáltatóipar és a házkeze­lőségek műhelyrész- jegei minden időben 4-6 nap alatt kijavítsák. A helyi tanácsok jó munkáját mindenekelőtt aszerint kell megítélni, milyen körültekintés­sel tanulmányozzák dolgozó né­pünk apró szükségleteit és szer­vezik meg a helyi erőket ezek­nek a szükségleteknek kielégíté­sére. A közelmúltban megtartott országos vásárok azt mutatják, hogy jó úton haladunk. Újabb és újabb sikereket azonban csak akkor fogunk elérni, ha a Szov­jetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusá­n­ak ha­tá­roz­a­t­a­i szellemében munkánkat felül­vizsgáljuk, a hibákat kiküszöböl­jük és a helyi ipar fejlesztését a helyi tanácsok a napi munka egyik központi kérdésévé teszik. Csíkos Nagy Béla, a helyi ipari miniszter első helyettese. A párttagsági könyv semmivel sem pótolható érték Szluhanek Nándor elvtárs, az Óbudai Textilkikészítő idős fű­tője szabadságra készült. Hogy a­ párttagsági bélyege vásárlá­sával ne maradjon el, a párt­tagsági könyvet és a­ bélyeg árát átadta a pártbizalmijának. Illetve csak akarta, de a bizal­mi elvtárs nem volt az üzem­ben. Odaadta hát a tagkönyvét Csatlós Ferenc elvtárs szak­­szervezeti bizalminak, hogy majd ő adja át a pártbizalmi elvtárs­­­ak. Csatlós elvtárs, este, amikor elment, nem tudta hová bezárni a gépházban a­ tagsági köny­vet, betette aktatáskájába és vitte magával. Útközben haza­felé megszomjazott, betért a Népkert-vendéglőbe. A táskát az asztalra tette s amíg néhány percre eltávozott, addig táská­jából eltűnt a benne lévő pénz és a tagsági könyv. Szluhanek bácsi szabadsága nagyon megkeseredett. A fel­szabadulás óta párttag, büszke volt arra, hogy az élcsapat tag­ja lehet. Sírt, amikor megtudta a történteket, hiszen nem min­dennapi veszteség érte őt — párttagsági könyve veszett el, a párttag legféltettebb, legdrágább tulajdona. — Mit tegyek? — mondta —, csak jót akartam, nem akartam elmaradni a tag­díjjal és mi lett velem!? Szluhanek elvtárs és Csattos elvtárs is mindketten pártfe­gyelmi büntetést kaptak. Szlu­hanek elvtársnak meg kell ta­nulnia — s az eset tanulság más elvtársak részére is—, hogy párt­tagsági könyvüket soha ne ad­ják ki a kezükből. Szluhanek bácsi arra hivatkozott, hogy ő a Szervezeti Szabályzatban soha nem olvasta ezt a figyelmezte­tést. — Minden elvtársnak szi­vében kell éreznie: a párttag­sági könyv jelképe, kézzelfog­ható bizonyítéka a párttagság­nak, semmivel sem pótolható érték s így is kell vigyázni rá. Az ellenség keresi az ilyen le­hetőséget , ha kezébe kerül a tagkönyv, kárt okozhat pár­tunknak. Egészségügyi csoport érkezett haza Koreából Tegnap délután orvosokból és ápolónőkből álló húsztagú egész-­ ségügyi csoport érkezett ha­za Koreából, ahol több hónapot töl-e főtt a koreai Rákosi Mátyá­s-kórházban. Képünkön: az egészség-­ ügyi csoportot a budapesti fól­gőzök nevében Szőczei Sándor* elvtárs, a MÁVAG Kossuth-díjas sztahanovista kovácsa üdvözli.* 1919. IVANOVO-VOZNYESZEN­SZK a pályaudvaron sürgés-forgás. Nagy tömeg hullámzik ide-oda. Ma éjszaka útnak in­dul Kolcsak ellen a Frunze által munkásokból alakított csapat. Ivanovo-Voznyeszenszk gyárai­ból és üzemeiből mindenhonnan öss­zeseregtettek a munkások, hogy búcsút vegyenek barátaiktól, testvéreiktől, apáiktól, fiaiktól. Esetlenségük és gyermekességük valahogyan nevetségessé teszi az újdonsült „katonákat”. Sokan közülük életük­ben először hordanak muridért, a ruha idétlenül áll rajtuk, nem simul a testhez. De kit érde­kel ez. A munkásemberek hatalmas tömege büszkén, szeretettel, lelkesen szemléli őket és beszélget róluk. *— Majd beletanulnak, kedvesem, majd bele­tanulnak! — De bele ám, a fronton nem csupa gyönyö­rűség az élet! — Lám, ott van Terentis, alig lehet ráismerni A sapkája olyan, mintha egy tábornoktól kapta volna. — Teres! —­ kiált rá valaki csipkelődve. — Aztán zsebre dugd ám a kardodat, nehogy elve­gyék tőled a kozákok­... — A mamád elveszi tőled káposztát vágni/ Terentij Bocskin — huszonnyolc éves fiatal ember, szeplős, vöröshajú — a tréfa hallatára barátságosan, szelíden körülnézett, kissé elszé­gyelte magát. Aztán mosolyogva a vagonok fele vette lépteit és csakhamar eltűnt a vöröskato­nák zsibongó csoportjában. A­mikor eljött az indulás ideje, egy láda tetején megjelent Klicskov alakja. H Jég van, a tömeg fázik, sietni kell, röviden bes­zél­ni, a csapat nevében búcsút venni a szövőm­un­­kásoktól. Klicskov különös erővel, hangosan telkiért rett a Munkás elvtársak! A csapat vöröskan­nái nevében beszélek- éljetek boldogul! Emléke­­ze­tek arra, hogy hová és miért megyünk és let­te­­tek készen, hogy magatok is jöjjetek az első hívó szóra. Ne szakítsatok velünk, küldjétek hír­nököket, küldjétek, amit tudtok filléreitekből. Se­gítsetek a harcolókon. A fronton sokkal n­he­­zebb, mint itt. Ezt ne felejtsétek el! Azt se fe­ledjétek, hogy közülünk sokan ellátatlan cs­alá­­dokat, gyermekeket hagynak itt. Ne hagyjá­tok őket sorsukra. S még egy szót búcsúzóul: dol­­gozzatok! Jobban dolgozzatok! Nektek, szí­vó­­munkásoknak azt is tudnotok kell, hogy m­iél több szövetet szóltak Ivanov­óban, annál melegebb lesz az ural­, otenburgi heverte pusztákon és mindenütt, ahová innen eljut munkátok * t­ü­­mölcse. Dolgozzatok és jól jegyezzétek m­eg, hogy a győzelem nemcsak szuronyainktól, ha­nem a ti munkátoktól is függ. Ég velt fék, drága elvtársak!... Mint hóborította pusztán a szélvész, süvö­tött válaszul a nép: — Ég veletek! Sok szerencsét!... Nem felej­tünk! A csapat már elhelyezkedett a kocsiban Csen­gettek. Felbödült a mozdony a kerekek meg­csörrentek a kifagyott síneken megropogtak a vagonok, megindult a vonat, ki az állomásról. D. A. Furmanov BUORPISI A MDF BUDAPESTI PfiRTBIZOTTSAGi £3 » FOvOROSI TflpÚCS­­SPJH*^ Szavak és tettek Várjon hányszor beszélt Kingsz elvtárs, a Gheorghiu- Dej Hajógyár pártbizottságának szervezőtitkára a kommunista példamutatásról, arról, hogy a kommunistákat a szavak és a tettek egysége jellemzi? Talán maga sem tudná megmondani. Bizonyára azt is hangoztatta, hogy a párt csak úgy töltheti be élcsapatjellegét, ha a párttagok következetesen végrehajtják a párthatározatokat, ha igénye­sek magukkal szemben, mert csak így követik őket a pár­­tonkívüliek. Kingsz elvtárs ezeket gyakran elmondotta. Magát azon­ban abban a szent meggyőződésben ringatta, hogy elegendő az igazságok kinyilatkoztatása, s szavai nyomán máris ki­­virul a pártmunka, nőnek a káderek, erősödik az üzemben a párt és a pártonkívüliek kapcsolata. Csak éppen arról fe­ledkezett meg, hogy ő sem szabályt erősítő kivétel, hogy a példamutatásra buzdító szavak mögött példamutató sze­mélynek kell állania. Ha ugyanis nem feledkezett volna meg erről, akkor elsősorban ő, mint propagandista konferenciavezető, maga is felkészülten ment volna a mintakonferenciára, ahová beosztották. Ehelyett azonban úgy gondolta, elég, ha azt mondja: „Nem értem rá felkészülni.’* A „példa” követőkre talált. Legjobb bizonyítéka, hogy az alapfokú politikai is­kola első évfolyamáról 69 elvtárs maradt távol s az alap­ismeretek tankörét el kellett halasztani, mert csak egy dol­gozó jelent meg. íme, Kingsz elvtárs esete, aki vizet pré­dikált, bort ivott. Ahol a pártfunkcionáriusok megfeledkez­nek arról, hogy a párttagság kötelez, hogy a funkcionáriust még fokozottabban kötelezi, ott a hibák elnézése, a hiá­nyosságokba való „hallgatólagos beleegyezés” következik­ Példaképünk, az SZKP nemrég fejezte be kongresszusát. Napról napra figyelemmel kísértük a történelmi tanácsko­zást és rövidesen megkezdjük a pártoktatás keretében a nagyszerű útmutatások elmélyült tanulmányozását. Azért tesszük ezt, hogy a mi pártunk is népünknek olyan vezetőjévé váljon, mint az SZKP a szovjet népnek. Megszívleljük Ma­lenkov elvtárs szavait: „Hazánk érdekeinek szüntelen szem előtt tartása, tevékeny és lankadatlan harc a párt és a kormány határozatainak teljesítéséért — ez a legfőbb köte­lessége a párt és az állam minden funkcionáriusának."* Pártunk követi nagy példaképét, az SZKP-t. Harcos, a nehézségek előtt nem szemethúnyó, a termelésben, tanulás­ban élenjárók számának növelésével akarja a párt erejét állandóan növelni. Pártunk mindig beváltotta és beváltja ígéretét. Most, amikor oly nagyszerű ígéretének valóraváltá­­sán dolgozik, mint szocializmust építő ötéves tervünk, egyre nagyobb követelményeket állít az élcsapat tagjai elé. Az elmúlt héten írtunk az Északi Járműjavító VI/1-es alapszervezetének esetéről, ahol a termelőmunkában és az oktatásban komoly visszaesések mutatkoztak. Megírtuk, hogy a pártszervezet nem nyugodott bele a hibákba, s a kom­munisták hazaszeretetére apellált. Az elvtársak feltárták a hibák okait, elsők között azt, hogy a vezetők nem járnak élen jó példával. Harcos, határozott fellépésük nem maradt eredménytelen. A kommunisták megbeszélése óta nem telt el hosszú idő. Döntő változások nemigen történhettek egy hét leforgása alatt. De annyit már elértek, hogy az oktatá­son 30 százalékkal többen­­jelentek meg, mint annakelőtte, hogy hozzászólásaik színvonalban magasabbak voltak. A kommunisták példamutatása azt eredményezte, hogy múlt­­havi tervükben nem maradtak adósai népgazdaságunknak. Ez a harcosság, mely felrázza a kényelm­eskedőket, biztosí­téka további eredményes munkájuknak. És ennek így kell lennie. Minden szónak és minden tett­nek azt a célt kell szolgálnia, hogy erősödjenek, harcossá váljanak párttagjaink, hogy a kapott feladatok végrehajtása közben győződjenek meg arról: „a feladatot végre tudom hajtani, sőt többre is képes vagyok”. Aki szereti népét, aki építeni akarja hazáját, mindenhol és minden időben, hét­köznapi és kiemelkedő cselekedetei közben elsősorban a maga példájával harcol azért, hogy erősítse az élcsapatot, Rákosi elvtárs pártját. 1952. Tiszántúl JUT egeredt az eső. A sátorlapba burkolózott­­ harcosok homlokán az esőcseppek össze­vegyültek a vékony csíkokban csordogáló izzadt­sággal. Sós hadnagy elvtárs előveszi térképét, a tájolót és a zseblámpa, fényénél megállapítja az irányt. — Öt perc múlva a kijelölt helyen vagyunk. Itt lesz a tanya az első dűlőben. ■Hívogató fény világít már a harcosok előtt. — Erre erre — hallatszik a gazda hangja és már mutatja is az irányt. A házinéni, aki szinte minden katona második édesanyjának érzi magát, buzgón a konyha felé invitálja a harcosokat. A kenyérzsákokból előkerül a kávé meg a sza­lonna, a tűzhelyben vígan pattog a tűz. Piroska, Fortélyosék 17—18 éves, pirosarcú, sudár, szőke lánya rakosgatja a gondosan, serpenyőméretre vágott kenyérdarabokat a szalonnából kisült zsírba. Bárány örvezete olyan szorgalmasan se­gít, hogy a többiek már előre mosolyognak. — Ádám a jövő héten megint naponta ötször nyaggatja majd az írnokot a postáért. Cos hadnagy elvtárs a harcosok kis gyűrű­jében Fortélyos nénivel meg a kis Pistá­val beszélget. A tizennégyéves legényke sóvárgő szemmel nézi Pábel ötvezete mellén a csillogó „kiváló géppuskás"-jelvényt Az édesanyja ép­pen őrá panaszkodik: — Nem akar tanulni a gyerek. A tanító elv­társ már kétszer is említette, hogy nem halad a lány nyomában, aki mindig osztályelső volt Sós elvtárs elmosolyodik Saját gyermekkori­ját eszébe, a beázottfalú külvárosi prolilakás a pékinas keserű hajnalai, a pápaszemes, cso­kornyakkendős tanító pálcája, amely felébresz­tette a tanulnivágyó, de tehetetlenül álmos kis­­inast. — Tudod-e, Pityu, hogy miért győzött a Szovjet Hadsereg? — kérdezi aztán a fiút. — Tudom hát! Mert erősebb volt — vágja ki, de arra a kérdésre, hogy miben van az ereje, elhallgat — várja a magyarázatot. Lassan, megfontoltan beszél Sós elvtárs, Pityu esküdni merne rá, hogy a fiatal tiszt ta­nítónak is beválna. A harcosok is rá-rábólinta­­nak Az apa is hozzáfűzi a magáét és Pityu fejébe lassan eljut a szavak értelme. Tudás — sztálini tudomány — szögszámítás — földrajz — szabadságharc — és kezdi megérteni, hogy semmi sem felesleges abból, amit „tölcsérrel akarnak belé tölteni" az iskolában. — Segítenek nekem? — Persze, hogy segítünk — Pöndőcs Tibi már félre is ül a gyerekkel a másnapi leckéhez. A pirítós is elkészül, gőzölög a forró kávé. Először az őrség kapja meg az adagját, aztán a háziakat is megkínálva, igazságosan el­osztják a többit. — De finom — szürcsöli élvezettel Halász. Sós elvtársnak az az érzése, hogy a házinéni még egy kis cukrot csempészett az amúgy is édes italba. Még jó órát elbeszélgetnek a ke­mence mellett. Időközben az eső is eláll­ oda­kint. Piroskának úgy látszik, megtetszett a ma­gas, hollófekete legény — Ádám meg ugyancsak a leány címét írja fel. Szó kerekedik még sok­­mindenről: gépekről, őszi munkáról, „Az aratás" című könyvről, amit Piroska kapott a DISZ-ben, a falu új bölcsődéjéről, az új magyar életről. Már nehezülnek a szempillák. Sós elvtárs ta­karódét rendel el. A kazal tövében elrendezik a szalmát és pár perc múlva már az igazak álmát alusszák, csak Bárány Ádám nézi még egy da­rabig a csillagos eget, a fényes esthajnalcsilla­­got, amely éppen olyan, mint Piroska szép, ra­gyogó szeme. Bíró György

Next