Esti Budapest, 1952. november (1. évfolyam, 180-203. szám)
1952-11-01 / 180. szám
A XIX. KONGRESSZUS ÚTMUTATÁSAI SEGÍTENEK Mire készül MMÍS-ban helyi iparunk Helyi iparunk, amely 1952 első felében a tervet nem teljesítette, a harmadik évnegyedben a terv jelentős túlteljesítésével adósságának több mint a felét visszafizette népgazdaságunknak. A helyi ipar vállalatai és a kisipari szövetkezetek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére, november 7-re és Sztálin elvtárs születésnapjára, december 21-re felajánlásokat tettek. A dolgozók felajánlásai arra irányulnak, hogy a népgazdaságunkkal szemben még fennálló adósságot letörlesszék. A helyi ipar termelésének ilyen gyorsütem fejlődése elsősorban atnak köszönhető, hogy pártunk II. kongresszusa megadta az útmutatásokat a helyi ipar fejlesztéséhez. Nyomában főleg az addig egyhelyben topogó kisipari szövetkezeti mozgalom nagy’ méreteket öltött. De nem tudtuk volna ezeket az eredményeket elérni, ha nem merítünk ezen a téren is a Szovjetunió gazdag tapasztalataiból. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának XVI. kongresszusa részletesen meghatározta a helyi ipar feladatait, mint a nagyipar kiegészítőjét. Mindez igen nagy jelentőségű volt a mi munkánkban, mert helyi iparunk, amely döntően 1951 elején alakult ki mint a nagyipar tartaléka, arra kezdett berendezkedni, hogy a nagyipart kisegítse egyes alkatrészek, gyártmánytartozékok, javítások tekintetében. A Szovjetunió tapasztalatai alapján kezdtük létrehozni azt a fordulatot, hogy a helyi állami és szövetkezeti ipar a dolgozók szükségletei kielégítésének egyik legfőbb forrásává váljék. Ezen a téren már eddig is komoly eredményeket értünk el A Szovjetunió Kommunista Pártjának most megtartott XIX. kongreszszusa még határozottabban szögezi le a helyi ipar előtt álló és megoldandó feladatokat. Szaburov elvtárs, az állami tervbizottság elnöke beszámolójában a következőket mondotta: „Jelentős mértékben bővítenünk kell továbbá a közszükségleti cikkek, háztartási és gazdasági eszközök, helyi építőanyagok gyártását a helyi ipari vállalatokban és kisipari szövetkezetekben ... A helyi szovjeteknek e Programm megvalósítása érdekében meg kell javitlniok a helyi ipar és a kisipari szövetkezetek irányításait abból a célból, hogy tökéletesebben kihasználják a helyi nyersanyagot és az állami nagyipar hulladékait, hogy kibővítsék azoknak a közszükségleti cikkeknek a választékát, amelyek iránt kereslet mutatkozik a lakosság körében, hogy emeljék a gyártmányok minőségét, biztosítsák ezek önköltségének csökkentését és megjavítsák a helyiipari vállalatok műhelyeinek és a kisipari szövetkezeteknek a lakosság mindennapi szükségletei kielégítését szolgáló munkáját." Már még nem tartunk ott, hogy olyan célokat tűzhessünk magunk elé, mint a szövethelyi ipar. Szaiburov elvtárs tanítását azonban igyekszünk magunkévá tenni és annak szellemében javítani munkánkat. Egyes iparágakban, mint a bőr- és bőrruházati iparban, a textilruházati iparban, a háziiparibán, és részben a vasiparban, jelentősen előrehaladt a helyi, maradék, és hulladék anyagok feldolgozása. Dojozó népünk örömmel fogadta a helyi ipar kezdeményezését: maradék bőranyagból csinos kivitelű női szandálokat, klönböző bőrdíszműtárgyaikat játszii és hoz forgalomba. A betilmaradék feldolgozó kispari szövetkezetek fővárosi űzieteinek és a vidéki városok forgalma egyaránt mutatja a textilmaradék-árukból készült olcsó ruházati cikkek sikerét. De igen keveset tettünk még például a maradékáruk és finomlemezek feldolgozása terén. A textlgyárakban keletkező fondhulladék megmentése és azokból kötszövött áruk gyártása egyhelyben topog és alig éri el a menthető hulladék 20 százalékát, az ócskavasból a haszomas kiválogatás és felhasználs alig éri el a lehetőségek 25—30 százalékát. A nagyobbik feladatok tehát még előttünk állanak. Nem kisebbek a feladata , a különböző közszükségleti cikkel és a dolgozók javítási szükségleteinek kielégítése terén. Különösen sok a tennivaló a dolgozó nők háztartási mamojának megkönnyítéséért. Az eddiginél nagyobb mértékben kell fejlesztenünk a Patyolat mosást és felvevő hálózatát. Már az 1953-as év folyamán be kell rendezkednünk porszívók, padlókefélőgépek gyártására és emellett tovább kell v innünk a lakástakarító vállalatok hálózatának kiépítését — ezt a területet eddig teljesen elhanyagoltuk. Az 1953-as évben megkezdjük a túlnyomásos főzőedények és a háztartási mosogatógépek gyártását. A helyi ipar ma már eléggé szélesen kiterjedt javítóhálózattal rendelkezik, így például a Fővárosi Ruhaneműjavító Vállalatnak 30 fiókja működik. A feladat itt egyrészt a végzett munka minőségének emelése, másrészt pedig a vállalási idők csökkentése. El kell érnünk, hogy a cipőt, a fehérneműt, a háztartási felszerelési tárgyakat a helyi szolgáltatóipar és a házkezelőségek műhelyrész- jegei minden időben 4-6 nap alatt kijavítsák. A helyi tanácsok jó munkáját mindenekelőtt aszerint kell megítélni, milyen körültekintéssel tanulmányozzák dolgozó népünk apró szükségleteit és szervezik meg a helyi erőket ezeknek a szükségleteknek kielégítésére. A közelmúltban megtartott országos vásárok azt mutatják, hogy jó úton haladunk. Újabb és újabb sikereket azonban csak akkor fogunk elérni, ha a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának határozatai szellemében munkánkat felülvizsgáljuk, a hibákat kiküszöböljük és a helyi ipar fejlesztését a helyi tanácsok a napi munka egyik központi kérdésévé teszik. Csíkos Nagy Béla, a helyi ipari miniszter első helyettese. A párttagsági könyv semmivel sem pótolható érték Szluhanek Nándor elvtárs, az Óbudai Textilkikészítő idős fűtője szabadságra készült. Hogy a párttagsági bélyege vásárlásával ne maradjon el, a párttagsági könyvet és a bélyeg árát átadta a pártbizalmijának. Illetve csak akarta, de a bizalmi elvtárs nem volt az üzemben. Odaadta hát a tagkönyvét Csatlós Ferenc elvtárs szakszervezeti bizalminak, hogy majd ő adja át a pártbizalmi elvtársak. Csatlós elvtárs, este, amikor elment, nem tudta hová bezárni a gépházban a tagsági könyvet, betette aktatáskájába és vitte magával. Útközben hazafelé megszomjazott, betért a Népkert-vendéglőbe. A táskát az asztalra tette s amíg néhány percre eltávozott, addig táskájából eltűnt a benne lévő pénz és a tagsági könyv. Szluhanek bácsi szabadsága nagyon megkeseredett. A felszabadulás óta párttag, büszke volt arra, hogy az élcsapat tagja lehet. Sírt, amikor megtudta a történteket, hiszen nem mindennapi veszteség érte őt — párttagsági könyve veszett el, a párttag legféltettebb, legdrágább tulajdona. — Mit tegyek? — mondta —, csak jót akartam, nem akartam elmaradni a tagdíjjal és mi lett velem!? Szluhanek elvtárs és Csattos elvtárs is mindketten pártfegyelmi büntetést kaptak. Szluhanek elvtársnak meg kell tanulnia — s az eset tanulság más elvtársak részére is—, hogy párttagsági könyvüket soha ne adják ki a kezükből. Szluhanek bácsi arra hivatkozott, hogy ő a Szervezeti Szabályzatban soha nem olvasta ezt a figyelmeztetést. — Minden elvtársnak szivében kell éreznie: a párttagsági könyv jelképe, kézzelfogható bizonyítéka a párttagságnak, semmivel sem pótolható érték s így is kell vigyázni rá. Az ellenség keresi az ilyen lehetőséget , ha kezébe kerül a tagkönyv, kárt okozhat pártunknak. Egészségügyi csoport érkezett haza Koreából Tegnap délután orvosokból és ápolónőkből álló húsztagú egész- ségügyi csoport érkezett haza Koreából, ahol több hónapot töl-e főtt a koreai Rákosi Mátyás-kórházban. Képünkön: az egészség- ügyi csoportot a budapesti fólgőzök nevében Szőczei Sándor* elvtárs, a MÁVAG Kossuth-díjas sztahanovista kovácsa üdvözli.* 1919. IVANOVO-VOZNYESZENSZK a pályaudvaron sürgés-forgás. Nagy tömeg hullámzik ide-oda. Ma éjszaka útnak indul Kolcsak ellen a Frunze által munkásokból alakított csapat. Ivanovo-Voznyeszenszk gyáraiból és üzemeiből mindenhonnan összeseregtettek a munkások, hogy búcsút vegyenek barátaiktól, testvéreiktől, apáiktól, fiaiktól. Esetlenségük és gyermekességük valahogyan nevetségessé teszi az újdonsült „katonákat”. Sokan közülük életükben először hordanak muridért, a ruha idétlenül áll rajtuk, nem simul a testhez. De kit érdekel ez. A munkásemberek hatalmas tömege büszkén, szeretettel, lelkesen szemléli őket és beszélget róluk. *— Majd beletanulnak, kedvesem, majd beletanulnak! — De bele ám, a fronton nem csupa gyönyörűség az élet! — Lám, ott van Terentis, alig lehet ráismerni A sapkája olyan, mintha egy tábornoktól kapta volna. — Teres! — kiált rá valaki csipkelődve. — Aztán zsebre dugd ám a kardodat, nehogy elvegyék tőled a kozákok... — A mamád elveszi tőled káposztát vágni/ Terentij Bocskin — huszonnyolc éves fiatal ember, szeplős, vöröshajú — a tréfa hallatára barátságosan, szelíden körülnézett, kissé elszégyelte magát. Aztán mosolyogva a vagonok fele vette lépteit és csakhamar eltűnt a vöröskatonák zsibongó csoportjában. Amikor eljött az indulás ideje, egy láda tetején megjelent Klicskov alakja. H Jég van, a tömeg fázik, sietni kell, röviden beszélni, a csapat nevében búcsút venni a szövőmunkásoktól. Klicskov különös erővel, hangosan telkiért rett a Munkás elvtársak! A csapat vöröskannái nevében beszélek- éljetek boldogul! Emlékezetek arra, hogy hová és miért megyünk és lettetek készen, hogy magatok is jöjjetek az első hívó szóra. Ne szakítsatok velünk, küldjétek hírnököket, küldjétek, amit tudtok filléreitekből. Segítsetek a harcolókon. A fronton sokkal nhezebb, mint itt. Ezt ne felejtsétek el! Azt se feledjétek, hogy közülünk sokan ellátatlan családokat, gyermekeket hagynak itt. Ne hagyjátok őket sorsukra. S még egy szót búcsúzóul: dolgozzatok! Jobban dolgozzatok! Nektek, szívómunkásoknak azt is tudnotok kell, hogy miél több szövetet szóltak Ivanovóban, annál melegebb lesz az ural, otenburgi heverte pusztákon és mindenütt, ahová innen eljut munkátok * tümölcse. Dolgozzatok és jól jegyezzétek meg, hogy a győzelem nemcsak szuronyainktól, hanem a ti munkátoktól is függ. Ég velt fék, drága elvtársak!... Mint hóborította pusztán a szélvész, süvötött válaszul a nép: — Ég veletek! Sok szerencsét!... Nem felejtünk! A csapat már elhelyezkedett a kocsiban Csengettek. Felbödült a mozdony a kerekek megcsörrentek a kifagyott síneken megropogtak a vagonok, megindult a vonat, ki az állomásról. D. A. Furmanov BUORPISI A MDF BUDAPESTI PfiRTBIZOTTSAGi £3 » FOvOROSI TflpÚCSSPJH*^ Szavak és tettek Várjon hányszor beszélt Kingsz elvtárs, a Gheorghiu- Dej Hajógyár pártbizottságának szervezőtitkára a kommunista példamutatásról, arról, hogy a kommunistákat a szavak és a tettek egysége jellemzi? Talán maga sem tudná megmondani. Bizonyára azt is hangoztatta, hogy a párt csak úgy töltheti be élcsapatjellegét, ha a párttagok következetesen végrehajtják a párthatározatokat, ha igényesek magukkal szemben, mert csak így követik őket a pártonkívüliek. Kingsz elvtárs ezeket gyakran elmondotta. Magát azonban abban a szent meggyőződésben ringatta, hogy elegendő az igazságok kinyilatkoztatása, s szavai nyomán máris kivirul a pártmunka, nőnek a káderek, erősödik az üzemben a párt és a pártonkívüliek kapcsolata. Csak éppen arról feledkezett meg, hogy ő sem szabályt erősítő kivétel, hogy a példamutatásra buzdító szavak mögött példamutató személynek kell állania. Ha ugyanis nem feledkezett volna meg erről, akkor elsősorban ő, mint propagandista konferenciavezető, maga is felkészülten ment volna a mintakonferenciára, ahová beosztották. Ehelyett azonban úgy gondolta, elég, ha azt mondja: „Nem értem rá felkészülni.’* A „példa” követőkre talált. Legjobb bizonyítéka, hogy az alapfokú politikai iskola első évfolyamáról 69 elvtárs maradt távol s az alapismeretek tankörét el kellett halasztani, mert csak egy dolgozó jelent meg. íme, Kingsz elvtárs esete, aki vizet prédikált, bort ivott. Ahol a pártfunkcionáriusok megfeledkeznek arról, hogy a párttagság kötelez, hogy a funkcionáriust még fokozottabban kötelezi, ott a hibák elnézése, a hiányosságokba való „hallgatólagos beleegyezés” következik Példaképünk, az SZKP nemrég fejezte be kongresszusát. Napról napra figyelemmel kísértük a történelmi tanácskozást és rövidesen megkezdjük a pártoktatás keretében a nagyszerű útmutatások elmélyült tanulmányozását. Azért tesszük ezt, hogy a mi pártunk is népünknek olyan vezetőjévé váljon, mint az SZKP a szovjet népnek. Megszívleljük Malenkov elvtárs szavait: „Hazánk érdekeinek szüntelen szem előtt tartása, tevékeny és lankadatlan harc a párt és a kormány határozatainak teljesítéséért — ez a legfőbb kötelessége a párt és az állam minden funkcionáriusának."* Pártunk követi nagy példaképét, az SZKP-t. Harcos, a nehézségek előtt nem szemethúnyó, a termelésben, tanulásban élenjárók számának növelésével akarja a párt erejét állandóan növelni. Pártunk mindig beváltotta és beváltja ígéretét. Most, amikor oly nagyszerű ígéretének valóraváltásán dolgozik, mint szocializmust építő ötéves tervünk, egyre nagyobb követelményeket állít az élcsapat tagjai elé. Az elmúlt héten írtunk az Északi Járműjavító VI/1-es alapszervezetének esetéről, ahol a termelőmunkában és az oktatásban komoly visszaesések mutatkoztak. Megírtuk, hogy a pártszervezet nem nyugodott bele a hibákba, s a kommunisták hazaszeretetére apellált. Az elvtársak feltárták a hibák okait, elsők között azt, hogy a vezetők nem járnak élen jó példával. Harcos, határozott fellépésük nem maradt eredménytelen. A kommunisták megbeszélése óta nem telt el hosszú idő. Döntő változások nemigen történhettek egy hét leforgása alatt. De annyit már elértek, hogy az oktatáson 30 százalékkal többenjelentek meg, mint annakelőtte, hogy hozzászólásaik színvonalban magasabbak voltak. A kommunisták példamutatása azt eredményezte, hogy múlthavi tervükben nem maradtak adósai népgazdaságunknak. Ez a harcosság, mely felrázza a kényelmeskedőket, biztosítéka további eredményes munkájuknak. És ennek így kell lennie. Minden szónak és minden tettnek azt a célt kell szolgálnia, hogy erősödjenek, harcossá váljanak párttagjaink, hogy a kapott feladatok végrehajtása közben győződjenek meg arról: „a feladatot végre tudom hajtani, sőt többre is képes vagyok”. Aki szereti népét, aki építeni akarja hazáját, mindenhol és minden időben, hétköznapi és kiemelkedő cselekedetei közben elsősorban a maga példájával harcol azért, hogy erősítse az élcsapatot, Rákosi elvtárs pártját. 1952. Tiszántúl JUT egeredt az eső. A sátorlapba burkolózott harcosok homlokán az esőcseppek összevegyültek a vékony csíkokban csordogáló izzadtsággal. Sós hadnagy elvtárs előveszi térképét, a tájolót és a zseblámpa, fényénél megállapítja az irányt. — Öt perc múlva a kijelölt helyen vagyunk. Itt lesz a tanya az első dűlőben. ■Hívogató fény világít már a harcosok előtt. — Erre erre — hallatszik a gazda hangja és már mutatja is az irányt. A házinéni, aki szinte minden katona második édesanyjának érzi magát, buzgón a konyha felé invitálja a harcosokat. A kenyérzsákokból előkerül a kávé meg a szalonna, a tűzhelyben vígan pattog a tűz. Piroska, Fortélyosék 17—18 éves, pirosarcú, sudár, szőke lánya rakosgatja a gondosan, serpenyőméretre vágott kenyérdarabokat a szalonnából kisült zsírba. Bárány örvezete olyan szorgalmasan segít, hogy a többiek már előre mosolyognak. — Ádám a jövő héten megint naponta ötször nyaggatja majd az írnokot a postáért. Cos hadnagy elvtárs a harcosok kis gyűrűjében Fortélyos nénivel meg a kis Pistával beszélget. A tizennégyéves legényke sóvárgő szemmel nézi Pábel ötvezete mellén a csillogó „kiváló géppuskás"-jelvényt Az édesanyja éppen őrá panaszkodik: — Nem akar tanulni a gyerek. A tanító elvtárs már kétszer is említette, hogy nem halad a lány nyomában, aki mindig osztályelső volt Sós elvtárs elmosolyodik Saját gyermekkoriját eszébe, a beázottfalú külvárosi prolilakás a pékinas keserű hajnalai, a pápaszemes, csokornyakkendős tanító pálcája, amely felébresztette a tanulnivágyó, de tehetetlenül álmos kisinast. — Tudod-e, Pityu, hogy miért győzött a Szovjet Hadsereg? — kérdezi aztán a fiút. — Tudom hát! Mert erősebb volt — vágja ki, de arra a kérdésre, hogy miben van az ereje, elhallgat — várja a magyarázatot. Lassan, megfontoltan beszél Sós elvtárs, Pityu esküdni merne rá, hogy a fiatal tiszt tanítónak is beválna. A harcosok is rá-rábólintanak Az apa is hozzáfűzi a magáét és Pityu fejébe lassan eljut a szavak értelme. Tudás — sztálini tudomány — szögszámítás — földrajz — szabadságharc — és kezdi megérteni, hogy semmi sem felesleges abból, amit „tölcsérrel akarnak belé tölteni" az iskolában. — Segítenek nekem? — Persze, hogy segítünk — Pöndőcs Tibi már félre is ül a gyerekkel a másnapi leckéhez. A pirítós is elkészül, gőzölög a forró kávé. Először az őrség kapja meg az adagját, aztán a háziakat is megkínálva, igazságosan elosztják a többit. — De finom — szürcsöli élvezettel Halász. Sós elvtársnak az az érzése, hogy a házinéni még egy kis cukrot csempészett az amúgy is édes italba. Még jó órát elbeszélgetnek a kemence mellett. Időközben az eső is eláll odakint. Piroskának úgy látszik, megtetszett a magas, hollófekete legény — Ádám meg ugyancsak a leány címét írja fel. Szó kerekedik még sokmindenről: gépekről, őszi munkáról, „Az aratás" című könyvről, amit Piroska kapott a DISZ-ben, a falu új bölcsődéjéről, az új magyar életről. Már nehezülnek a szempillák. Sós elvtárs takaródét rendel el. A kazal tövében elrendezik a szalmát és pár perc múlva már az igazak álmát alusszák, csak Bárány Ádám nézi még egy darabig a csillagos eget, a fényes esthajnalcsillagot, amely éppen olyan, mint Piroska szép, ragyogó szeme. Bíró György