Esti Budapest, 1954. február (3. évfolyam, 26-48. szám)

1954-02-01 / 26. szám

A legutóbbi tanácsülésen megbeszéltük a XXII. kerületi tanács eddig végzett munká­ját és további feladatait a Köz­ponti Vezetőség határozatai és a kormányprogramm végrehaj­tásában. Tudatában voltunk, hogy a feladatok felméréséhez minél több tanácstagot, funkcionáriust, tanácsi aktivis­tát, tanácsi dolgozót kell bevon­nunk. Mindent megtettünk, hogy a beszámoló összeállítása kollektív munka legyen. Az állandó bizottságok és osztályok javaslataikkal járul­tak hozzá a tanácsülés eredmé­nyes munkájához. Különösen értékes volt a mezőgazdasági és a begyűjtési állandó bi­zottság segítsége, mert számos olyan hibára hívta fel a végre­hajtó bizottság figyelmét, ami a kormányprogram­ szellemével ellentétes és ami még mindig megtalálható a kerületi tanács munkájában. A tanácstagok az ülésen el is mondták saját tapasztalataikat, a dolgozók véleményét, bírálták a végrehajtó bi­zottságot, rámutattak azok­ra a hibákra is, amelyek a kormányprogramm mara­déktalan megvalósításának útjában vannak. Bartha Mózesné elvtársnő be­szélt a kerület zöldáruellátásá­ról. Az ellátás kerületünkben a nyáron is akadozott, s különö­sen az volt hiba, hogy a lakos­ság nem kapott elegendő friss árut, pedig itt is nagy mennyi­ségben termelnek zöldségfélét. A rossz szervezés „eredménye“: a kerületből elviszik a helyben termelt friss zöldárut a közpon­ti elosztóhelyre és onnan vissza­kerül fonnyadtan. Közben azon­ban tetemes szállítási költséget fizetünk ki, a szállítóeszközöket pedig feleslegesen lefoglalják. Felhívta a VB figyelmét, hogy az áruellátásra a jövőben na­gyobb gondot fordítson s már most foglalkozzék a kerület zöldáruellátásának megjavítá­sával. A tanácsülés útmutatása és Bartha elvtársnő helyes ész­revétele alapján a végrehajtó bizottság 1954. évi I. negyedévi munkatervébe máris bevette a helyben termelt zöldáru helyi értékesítését, s ezt március 15-ig megbeszéli az érdekeltekkel. A KIK-re vonatkozó „„ pa­naszok megszüntetésére java­solta, hogy a lakók társadalmi munkafelajánlásai megszerve­zésére nagyobb gondot kell for­dítani, s a lakókat anyaggal is el kell látni A hozzászólók foglalkoztak a tanács és a tömegek kapcso­latával. Az egyik tanácstag igen helyesen felhívta a végre­hajtó bizottság figyelmét, hogy törődjék a tanácstagi beszámolókon elhangzott kisebb javaslatokkal is. Mohácsi Viola tanácstag ar­ról beszélt, hogy az oktatási ál­landó bizottság nem működik jól és eddig nem segítette meg­felelően a kerületben folyó ta­nítás megjavítását. Éppen ezért a végrehajtó bizottság az első negyedévben foglalkozik az ok­tatási állandó bizottság mun­kájával, hogy ezzel is segítse annak eredményesebb munká­ját. Az építési állandó bi­zottság elnöke foglalkozott a tanács választott szerveinek működésével. Helyesen állapí­totta meg — bár sokat beszé­lünk az állandó bizottságok fontosságáról — működésükhöz még mindig nem biztosítottak megfelelő feltételeket. A Városi Tanács egyes osztályai olyan határidőket adnak meg a kerü­leti tanács osztályainak a fel­adatok elvégzésére, hogy egy­szerűen nincs idő arra, hogy az állandó bizottság, kiváltképpen az aktívák is be tudjanak kap­csolódni annak megoldásába. Jellemző esetként említette meg, hogy a Városi Tanács az 1955— 56. évi és az 1957. évi útkarban­tartási tervet annyira előké­szítetlenül tárgyalta meg, hogy még a közlekedési állandó bi­zottság elnökét sem tudták megkérdezni véleményéről, de még az 1954. évi terv elkészí­tésébe sem tudták kellően be­vonni. Az ilyen esetek egyálta­lán nem növelik az állandó bi­zottságok munkakedvét. A szociálpolitikai állandó bi­zottság elnöke elmondotta, hogy a tömegkapcsolat fejlesztését a Városi Tanács nem mindig se­gíti elő. A kerület lakosságának egyik súlyos és jogos panasza, hogy a Duna mellett lévő kerü­letnek nincsen megfelelő strandfürdője. Évek óta húzzák-halaszt­­ják, szinte hónapról hó­napra változik az egyes szervek véleménye arról, hogy lesz-e strand vagy nem lesz. A végrehajtó bizottság 1954. évi első negyedévi munkatervének összeállításánál ügyelt arra, hogy a legfontosabb feladatok bekerüljenek a munkatervbe, így foglalkozunk majd a lakás­­helyzettel, a szolgáltató helyi ipar minőségi munkájának megjavításával és mindkettőbe bevonjuk az ipari állandó bi­zottságokat is. A közlekedés megjavításával kapcsolatban már tettünk előterjesztést a Vá­rosi Tanács közlekedési igazga­tóságához. Tárgyalásokat kezd­tünk egy központi főzőhely lé­tesítéséről, amely megoldja majd a közétkeztetésben még fennálló hibákat. Mindezek a feladatok elősegítik a kormány­programm végrehajtását kerü­letünkben, s biztosítják a kerü­let lakossága jobb ellátását. Moszkál Péter, XXII. kerületi tanácstag. A TANÁCSÜLÉS SEGÍTSÉGÉ VEL.». Többet és jobban foglalkozunk a jövőben a kerület lakosságának ügyeivel Sokkal nagyobb összeget fordítanak az idén a fővárosi óvodákra, mint tavaly A Budapesti Városi Tanács oktatási állandó bizottságának óvodai albizottsága — amely 28 aktívával működik — a főváros valamennyi kerüle­tében rendszeresen megvizs­gál egy-egy óvodát s a hiányos­ságok kiküszöbölésére javasla­tokat tesz. Megállapította az óvodai al­bizottság, hogy a külső kerüle­tek óvodái közül sok a most rendszer öröksége­ként TM­ nagyon elhanya­golt állapotban van. A Buda­pesti Városi Tanács végre­hajtó bizottsága az 1954-es év óvodai költségvetési előirány­zatának elkészítésénél figye­lembe vette ezt a tényt s ennek eredményeképpen az oktatási osztály 1954-es költségvetési előirányzatából azok a külső kerületek, amelyeknél erre szükség van, az 1953. évinél na­gyobb összeget kapnak óvoda­fejlesztésre, így a XVI. kerü­let a tavalyi 1,274.000 forinttal szemben 1,514.000 forintot, a XVII. kerület 865.000-rel szem­ben 1,165.000 forintot, a XIX. kerület 1,814.000-rel szemben 2.098.000 forintot, a XX. kerület 2.154.000 forinttal szemben 2.310.000 forintot, a XXI. kerü­let 1,203.000 forinttal szemben 1.558.000 forintot kap. Több mint 200.000 forinttal többet kap óvodák fejlesztésére a XVIII. kerület is. Az óvodai albizottság foglal­kozott az óvodák élelmezésének kérdésével is. A külső kerüle­tekben — mint például a IV- XV. és a XIX. kerületben — gyakran előfordul, hogy a gyer­mekek 12 és 1 óra helyett 3—4 órakor kapják az ebédet. Egyes konyhák, mint például a XI. kerületi Váli­ utcai konyha, vagy a VI. kerületi Gorkij-fasori konyha ugyanolyan összegből sokkal jobban, változatosabban élelmezi az óvodákat, mint a többi konyha. Az óvodai albi­zottság ezeknek a konyháknak a módszereit a többi konyhák­kal ismerteti. Az óvodai albizottság a hibák kiküszöbölésére javaslatokat tett a Budapesti Városi Tanács végrehajtó bizottságának. A ja­vaslatokat a Városi Tanács vég­rehajtó bizottsága elfogadta és végrehajtásukat az 1954-es ter­vébe felvette. (MTI). Tegnap délután tartották a Gellért-szálló márványtermében a Budapesti Állami Fodrászat rendezésében az országos állami fodrászversenyt. i BUDftPtST Ht MPP BUDBPtSTI PftRrmZOTtSftGf­tS 8 KtVáROSI TflnftCS­tHPJB~Z MIMlMIMIMIMIMMMIMUMIMIMIMIMIMIMIMIMIMIMIM^MIMIIMIMIMIMIMiaiMIMIMIMIMI A párt harcosa volt Ságvári-liget — kiáltja az aprótermetű, mosolygószemű vasutas, amikor az Úttörővasút piros szerelvénye lassan begördül az állomásra. Kezét tisztelgésre emeli és néhány pillana­tig feszes vigyázzba merevedik. Kiegyenesített derékkal állok mögötte, s míg tekintetem vé­gigfut az ismerős néven, szinte ott látom ma­gam előtt megelevenedve őt magát, az illegális idők egyik legkitűnőbb harcosát, Ságvári End­rét vagy ahogy barátai nevezték: Endrit. Száz és ezer barátja volt, mert aki egyszer beszélt vele, az barátjának érezte magát. Nézem a hósipkás hegyeket, s az ő mosolygó arcát, bíztató tekintetét látom. Hallgatom a fák között kószáló szél zúgását, s az ő hangját vé­lem felismerni benne. A hangját, amely olyan gyengéd, lágy tudott lenni, ha valakinek a gondja, baja után érdeklődött, de egyszeriben elszállt belőle minden kedves szín, szeretet, ha a tőkésekről, a Horthy-rendszer elnyomó urai­ról volt szó. Kommunista volt, aki nagyon­­nagyon szerette az elesetteket, úgy, hogy még az életét sem kímélte az értük való harcban és gyűlölte, nagyon gyűlölte a nép ellenségeit. NekI hiába indítottak el­lene hajtóvadászatot. florthyék, Schweinitzerék jól tudták, hogy Ság­vári az illegális kommunista ifjúmunkások egyik vezetője, a párt egyik legkitűnőbb ifjú harcosa, aki minden akadályt, nehézséget le­győz, a legraffináltabb rendőrkopók ügyességét is kijátssza, hogy a párt utasításait, röplapjait a széles tömegek közé szétvigye. Tudták, hogy szava ezer és ezer fiatalt mozgat meg és része, komoly része volt a nyilasok elleni első nagy megmozdulásban, ő szervezte meg és vitte rohamra 1937 őszén a munkásfiatalokat a nyilasok Tompa­ utcai bűntanyája ellen. Irá­nyított, s közben maga is harcolt, küzdött és hol itt, hol ott tűnt fel egy-egy pillanatra, ahol éppen a legnagyobb szükség volt rá és a párt üzenetére, bátorító, biztató szavára. Igen sok akciót, tüntetést szervezett a párt utasítására az évek során. 1941 október 6-án a Batthyány-emlékmécsesnél gyűjtötte egybe a munkás-paraszt és értelmiségi fiatalokat, hogy szót emeljenek a magyar függetlenség ügye mellett. Ugyanez év halottak napján a Kossuth-mauzóleumnál szervez tüntetést. 1942 március 15-én a Petőfi-szobornál ren­dezett nagy tömegdemonstrációból is ki­veszi a részét. Ott megy a tömeg élén és harsány, bátor hangon követeli a magyar nép szabadságát. És hány kisebb akciónak volt a megszervezője, irányítója, részese! Közvetle­nül vagy közvetve szinte minden akcióban ré­sze volt. Tanítványai Ferencvárosban éppen úgy voltak, mint Angyalföldön vagy Zuglóban. Akik a 30-as évek közepén a Maklári vegyé­szeti gyár kéményére egyik hajnalban vörös zászlót tűztek fel, éppen úgy barátjuknak, ta­nítójuknak tudták, mint azok, akik a Hazai Fésűsfonó előtt szórták szét a gyárból kijövő munkások között a kommunista párt röpcé­duláit vagy akik a Váci­ út házaira, gyárfalaira eltüntethetetlen miniummal odafestették a dolgozó magyar nép követeléseit. Egyformán valamennyien a párt szavát hallották tőle. Sokat tudnának mesélni a­­-­U­jai hegyek ösvé­nyei, a közeli Csillebérc tisztásai is Ságvári Endréről. Tavasztól őszig gyakran járt ide. Nem azért, hogy kipihenje magát, hogy a zöld füvön hanyattfekve, óraszám nézze a kék égen tovafutó bárányfelhőket és hallgassa a mada­rak csiripelését — mert Ságvári még ott is dol­gozott. Szinte alig engedett magának pihenőt. Itt agitált, ott szemináriumot tartott, amott egy akciót bonyolított le, majd illegális találkozóra sietett, cikket írt, olvasott, tanult, színházba vitte a faluról felkerült inasgyerekeket. Hihe­tetlen energiával, lelkesedéssel dolgozott. Ba­rátainak, elvtársainak örökké megfejthetetlen titok volt, hogyan tudott szinte egyugyanazon időben több helyen is ott lenni. Nemigen ma­radt, nem is maradhatott soká egy helyen, mert száz és száz detektív szimatolt utána. De ha nem érezte volna sarkában örökké a rendőrség kopóit, akkor sem maradt volna soká egy he­lyen. Mindenütt ott akart lenni, ahol a párt szavára szükség volt, ahol bátorítani, neveim, bíztatni kellett. Minden pártmunkából részt követelt magának. Igazságszeretete, népszere­tete, a párthoz való hűsége volt az a motor, ami hajtotta, s amiért minden idejét elv­társainak, a mozgalomnak, a magyar függet­lenségért vívott harcnak szentelte. Csillebércen, de másutt is körülülték őt a fiatalok, s gyakran az idősebbek is. Azok a csillebérci tisztások voltak akkoriban a párt szemináriumi „szobái“. Ott tanított, okta­tott, agitált, szervezett fáradhatatlanul. Néha maga köré gyűjtötte a gyerekeket és mesélt nekik az elnyomókról és az elnyomottakról. Nagyon szerette a természetet. Hogyne szerette volna, hiszen mélyen érző, csupaszív ember volt. Kirándulás közben olykor-olykor meg­állt egy-egy hegycsúcson vagy útkanyarulatnál és elgondolkozva mutatott a távolba: „Nézzé­tek, milyen gyönyörű ott az a völgy.“ Tréfálni, nótázni, dalolni is szeretett. Sokszor megnevettette társait a mókái­val. A népdalok, ha egyszer rákezdett, ki­fogyhatatlanul folytak belőle. Egyiket kö­vette a másik, az ötödik, a tizedik, szomorú, víg vegyesen. A nép, a zsellérek, nap­számosok kevéske örömét, nagy bánataikat, elesettségüket hozta közelebb azokhoz, akikkel volt, még a népdalaikkal is. Különös, de ő még azokkal is tudott agitálni. Pedig csak olykor­olykor fűzött hozzájuk egy-egy rövidke meg­jegyzést. De még a szokottnál is följebb csa­pott a hangja, ha mozgalmi dalokra került a sor. Csillogott a szeme, az arca mosolygott, ugyanakkor azonban kemény elszántság tükrö­ződött rajta. Zengett, szárnyalt a dal az erdők fái fölött, egy-egy helyiség négy fala között, de néha, a tüntetések során még a város utcáin is felharsant. A kényes, kirakatfényes Váci­ utcán éppen úgy, mint a komor, füstös gyárakkal szegélyezett Váci-úton. Gond az éhség börtönőrünk, A sorsunk mostoha, Korán feltépte bőrünket A tőke ostora, Ml MIMIM I MIHIMIMMI M ■ I MI BIM I ■ I ■ I ■ IM Állok a kis állomásépület teraszán és né­zem a téli, koradélutáni szürkületbe pólyált várost. Lent, messze a Duna vonalát sejteni, s a száztornyú, kupolás parlament néz velem szembe. Itt-ott már kigyúlnak a fények s egy­­szercsak, szinte egyidőben a jánoshegyi kilátó­­torony csúcsán és a parlament kupolájának te­tején vörösen kigyúl egy-egy ötágú neon­ csil­lag. Olyan, amilyeneket annak idején Ságvári és tanítványai százával, ezrével festettek a pesti házak falaira. Gyalog indulok neki, hogy elérjem a várost. Mellettem hidegtől pirosra csípett arcú, vidám fiatalok, suhannak el. Ki sílécen, ki ródlin. Néha bukfenceznek egyet-egyet a frissen esett hóban, azután kacagva mennek tovább. Nem sokkal az előtt, hogy a Moszkva­ tér felől futó villamossín ketté válik, hogy a kö­zéje ékelődött hegyet átölelje, egy ház előtt megállók. A házon nincs semmi különös. Szür­ke, egyemeletes épület. Félig bérház, félig villa. Valamikor a Nagy-féle cukrászda volt a földszintjén. De a kapu mellett kis fényképről Ságvári Endre néz le a még-megálló járóke­lőkre. Alatta márvány tábla, rajta aranyozott, vésett felirat: i,ltt esett el 1944. június 27-én a fasiszta elnyo­mókkal vívott fegyveres harcban Ságvári Endre, a magyar ifjúság szabadságharcosa. Élete és halála legyen útmutatás számunkra.“ A nyáron lesz tíz esztendeje, hogy meghalt. Tíz év nagy idő. A kis úttörővasutas, aki az imént ott fenn, Ságvári-ligeten feszes vigyázz­állásban tisztelgett a kis, piros vasúti kocsi ajtajában, akkor tette az első tipegő lépéseket. Az ötágú vörös csillag, amit akkor titokban, életük kockáztatásával mázoltak oda egy-egy gyár szürke kerítésére az ifjú kommunisták, felkerült a parlament kupolájára. Ott hirdeti most, hogy egész életünk megváltozott, s amiért akkor a kommunista párt harcosai, ta­nítványai, Ságvári és harcostársai is küzdöttek, megvalósult: az urak országháza a dolgozó nép parlamentje lett. László Gyula A nép sajtója :­­armadszor ünnepeljük ma a magyar sajtó napját Ezen a napon megemlékezünk a magyar sajtó ha­ladó hagyományairól, a forradalmi harcokban a nép fel­szabadításáért küzdő sajtóról, amelynek munkásai tollal küzdöttek az elnyomás, a kizsákmányolás ellen, bátor szó­val adtak hangot a nép vágyainak és törekvéseinek és or­szág-világ előtt leleplezték az elnyomókat, megmutatták a képmutatók és árulók igazi arcát. Táncsics Mihály „Mun­kások újságja“, a „Vörös Újság“ a dicsőséges Tanácsköz­társaság idején, az illegális kommunista lapok sora a Hor­­thy-terror éveiben egészen a 12 évvel ezelőtt először meg­jelenő illegális Szabad Népig, ez a sajtó mutatta meg a harc útját, száz és ezer veszélyen keresztül, a cenzúra, a börtön és a vészbíróságok fenyegetései ellenére. Az uralkodó osztályok érdekeit kiszolgáló, a profitért mindenre hajlandó „sajtócézárok“ hitvány népbolondításával szemben ez a sajtó képviselte a nép igazi érdekeit, ez a sajtó küzdött a forradalomért, a demokráciáért és függet­lenségért, a békéért, a szocializmusért. S ma, ennek a sajtónak utóda, a mai magyar sajtó, élén pártunk központi lapjával, a Szabad Néppel, lankadatlanul folytatja nemes harcát a nép, a munkásosztály, a dolgozó parasztság, az értelmiség boldogságáért, jólétéért. Ez a sajtó valóban szabad sajtó, mert a nép tulajdonában van, a dolgozó nép írja és a dolgozó nép véleményét fejezi ki. Azok a cikkek és levelek, amelyek a hibákat feltárják, amelyek harcba szállnak a restség, a pazarlás, a kiskirá­lykodás, a dolgozók véleményének semmibevétele ellen, a legjobb és döntő bizonyítékai ennek. Hol van a kapitalista országok­ban, a kommunista lapokon kívül, lehetősége az egyszerű embernek arra, hogy szabadon kifejthesse véleményét arról, amit tapasztal, gondol és érez? Hol tömörül a kapitalista országok burzsoá újságjai köré a dolgozók olyan aktív serege, mint a népi demokratikus országok sajtója köré, az élenjáró szovjet sajtó példájára? Az az út, amelyet a szovjet sajtó mutat számunkra, élén a Pravdával, olyan út, amelyen csak az igazság, a nyílt becsüle­tesség járhat, de járhatatlan a nép ellenségei szá­mára, mert számukra a nép becsapása a fő cél. A nép fel­világosítása — vagy a nép becsapása: tűz és tíz, ez a fő jellemző különbség a valóban szabad sajtó és az imperia­listák megfizetett sajtója között. Napjainkban nagy és megtisztelő feladat hárul a ma­­gyar sajtó munkásaira. A Központi Vezetőség júniusi és októberi határozatainak és a kormányprogramm­­ak végre­hajtását kell elősegítenie. Éber szemmel kell vigyáznia, hogy a dolgozók igényeit és azok kielégítésének módját napról napra hírül adja és feltárva a hibákat, harcoljon nagyszerű kormányprogrammunk gáncsolói, akadályozói ellen. A dolgozó ember áll a sajtó figyel­mének középpontjában, az alkotó ember, akinek vágyait, érzéseit, alkotó gondolatait tükrözi, hogy minél eredményesebben épülhessen hazánkban a szocializmus. Ennek a nagy feladatnak végrehajtásában is felhasználjuk a forradalmi sajtóhagyományokat és az élenjáró szovjet sajtó tapasztalatait, hiszen az ember mélységes szeretete és megbecsülése az a legfőbb hagyomány és példa, amelyért az igazság bátor hirdetésével nagy elődeink és példaképeink harcoltak. A nyomtatott szó hatalmas erő, s ez az erő is .a nép boldogságát, békéjét, a szocializmus építését szolgálja hazánkban.

Next