Esti Budapest, 1954. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-01 / 154. szám

A Budapesti Városi Tanács tegnapi ülése megtárgyalta és néhány módosítással elfogadta a budapesti lakóházak házi­rendjét. Számos kérelem, sőt panasz érkezett a hatóságokhoz: készítsenek házirendet és biz­tosítsák egységesen valameny­­nyi fővárosi házban a rendet, a nyugalmat. A házirend elké­szítésében a dolgozók legszéle­sebb tömegei működtek köz­re, s így ez a rendelkezés a tö­megek észrevételeinek segít­ségével jött létre. A tervezetet a Városi Tanács végrehajtó bizottsága készítette el, azt lakógyűléseken, tanácstagi be­számolókon megtárgyalták, sőt a tanácstagi lakólátogatások so­rán is véleményt kértek a dol­gozóktól. Az elhangzott véle­ményeket és észrevételeket felhasználva alakította ki a Vá­rosi­­Tanács VB, azt a végső formát, amelyet a Városi Ta­nács ülése néhány módosítás­sal elfogadott. Elmondhatjuk, hogy ebben a házirendben a la­kosság összességének az aka­rata érvényesült. A régi házirend a tőkések­nek, a háziuraknak a tulajdo­nát védelmezte, rendszerint a dolgozók rovására. Az új házi­rend a mi tulajdonunkat, a tár­sadalmi tulajdont védelmezi. A házirend lehetőséget ad ar­ra is, hogy a délelőtti munkába járók a délutáni órákban végez­zék el a takarítást és a poro­lást. Ugyanakkor gondoskodik a házirend arról is, hogy ezzel a lakók egymást ne zavarhas­sák. A házirend megállapítja, hol és mikor történjen például a nagymosás, a porolás. Nagymo­sást csak mosókonyhában sza­bad végezni s ahol ez nincs, csak ott lehet a nagymosást a konyhában vagy a fürdőszobá­ban elvégezni. Az ágyneműt, szőnyegeket kiporolni viszont csak az erre kijelölt helyen sza­bad. A folyosók rácsozatán, lépcsőházban porolni, vagy ki­rázni, ezenkívül utcára néző A házfelügyelő köteles egész éven át a ház kapuját 23 és 4.30 óra között zárvatartani. A házirend többi — a pince hasz­nálatáról, a háziállatok tartá­sáról, faaprításról szóló — rendelkezései a lakók nyu­galmát, a ház rendjét, tisztaságát és az épület meg­óvását biztosítja. A házi­rend betartása mindenkinek kötelessége. A házirend meg­szegőjét a lakóbizottságnak, ablakban és erkélyen ágyneműt szellőztetni nem szabad. Eze­ket a munkákat a bérlemény előtti folyosón vagy az udvar­részen szabad csak elvégezni Szőnyeget, ágy- és ruhaneműt szellőztetni munkanapokon 7 és 10 óra között szabad. Ha lakó délelőtt dolgozik, a szel­lőztetést vasárnap, illetve munkaszüneti napokon 7 és 10 óra között, a porolást szombaton 14 és 18 óra között egyéb munkanapokon 18 és 20 óra között is elvégezheti. A házirend foglalkozik a ház kezelőjének és a házfelügyelő­nek különleges kötelezettségei­vel is, s többek között kimond­ja, vagy a ház kezelőjének figyel­meztetnie kell. Ha a bérlő fi­gyelmeztetés ellenére a házi­rendet ismételten megszegi — amennyiben ez egyéb büntető rendelkezések hatálya alá nem esik — a kerületi tanács vég­rehajtó bizottsága a megszegőt 500 forintig terjedő pénzbírság­gal sújthatja. Gárdonyi Rudolf Városi Tanács: Az új házirendről A házirend gondoskodik arról is, hogy akik a mosókonyhát, a szárítóhelyiséget munkanapokon igénybevenni nem tudják, munkaszüneti napokon 8—14 óra között használhassák, hogy a kapualj, udvar, lépcsőház, folyosó, vala­mint a lakók közös használatára szolgáló más helyiségek, előterek és az ezekhez tartozó utak tisztántartása a házfelügyelő kötelessége. A társadalmi tulajdon védelmén kívül a rendelke­zések elősegítik a lakók egymás iránti kölcsönös megbecsülését, s a zavartalan együttélést. A bérházak a dolgozók tu­lajdonában vannak. A házi­rendben foglalt rendelkezések betartása a dolgozó népnek — a tulajdonosoknak — az érde­ke. Éppen ezért a házirend be­tartását a lakók , a házak tulajdonosai ellenőrzik a ház­kezelővel és a lakóbizottságok­kal együttesen. A házirend megállapítja a lakók jogait, kötelességeit, s kimondja, hogy a házirend kiterjed minden­kire, aki akár állandóan, akár ideiglenesen tartózkodik a házban. A rendelkezések figyelembe­veszik a megváltozott életfor­mákat, a megváltozott életkö­rülményeket. A múltban a nap­nak csak egy egészen rövid sza­kaszában használhatták a mo­sókonyhát, a padlást és a pin­cét. Az új házirend szerint a bérlők a mosókonyhát egy-egy mosás alkalmával két napon át és pedig munkanapokon 6—20 óráig, a szárítóhelyiséget pedig a mosás utáni két napon át használhatják. A tegnapi részleges napfogyat­kozás egyik vidám szemlélője. Többet törődni a dolgozókkal Egy pártmunkás a kongresszus anyagát tanulmányozza Apró betűkkel teleírt füzetet vesz elő fiókjából Balogh Ferenc elvtárs, a Beloiannisz-gyár oktatásfelelőse. — Ebbe jegyzetelem a kongresszus anyagát — mondja. — Már a kongresszus befejezése után, azonnal hozzákezdtem a beszámolók alapos tanulmányozásához. Különösen a „párt“ című résszel és a pártszervezetek feladataival foglalkoztam sokat. Miután többször átolvastam, jegyzeteltem, gondolkodtam azon: üzemünkben hol, mit kell kijavítani. Ács Lajos elvtárs beszá­molójának különösen az a része ragadott meg, amit a pártmunka tartalmáról mondott, hogy a pártvezetőségnek elsősorban azzal kell foglalkoznia, ami a párttagokat, a dolgozókat érdekli: a munka és a megélhetés gondjaival, a dolgozó ember problémáival. Eszembe jutott, hogy bár egyre többet törődünk a dolgozókkal, ez még mindig kevés. Megfogadtam, hogyha hozzám fordul egy dolgozó, bármilyen problémával, azonnal választ adok, s ha kell, intézkedem. Alul kellett sok évi várnia Balogh elvtársnak. Olyan esetek­kel gyakran találkozik, amelyek mellett azelőtt minden nap elment, gondolván, van ennél fontosabb munka is. Megtudta, hogy­ Budai Sándor elvtárs, az üzem egyik idős dolgozója ki akar lépni a gyárból. Eszébe jutott a kongresszus figyelmezte­tése. Az alapszervezet párttitkárával azonnal felkereste és be­szélgetett vele. Az idős elvtárs először nem akarta megmondani, miért akar kilépni, de amikor emlékeztették őt arra, hogy húsz éve dolgozik a gyárban, nem sajnálja-e itthagyni munkatársait, a gépeket, a fiatalokat, akiket tanít, s amikor arról beszéltek neki, hogy az üzemben megbecsülik őt, mint jó dolgozót és kiváló minőséget gyártó munkást — akkor elmondta Budai elv­társ. Hetek óta csak apró, precíz munkán dolgozik, ezt mindig csak neki adják, s emiatt csökken a keresete. — Az apró mun­kát nagyobb figyelemmel kell megmunkálni, mint a nagyobba­kat — mondja Budai elvtárs — így nincs szívem összecsapni... Szívesen végzem, mert tudom, hogy fontos, de szeretnék néha más természetű munkát is végezni, ami kicsit emelné a kere­setet. Balogh elvtárs és az alapszervezet párttitkára megértette Budai elvtársat és biztatták: néhány nap alatt megoldódik pro­blémája, intézkednek a műhely vezetőjénél. Balogh Ferenc elvtárs, a Beloiannisz-gyár oktatásfelelőse a kongresszusi anyag tanulmányozása nyomán többel törődik az emberekkel. De gondja van arra is, hogy erre propagandistáit is figyelmeztesse, megértesse velük: sokkal többet kell törődni minden pártmunkásnak, minden kommunistának egy-egy dol­gozóval, mint eddig. Indul az utolsó tíz kombájn Itt az aratás ideje. A kom­bájnok reggeltől estig járják a határt. Most mutatják meg iga­zán, mit tudnak. Jó néhány ember munkáját végzik el, ját­szi könnyedséggel aratják az árpát, a rozsot, s néhol már a búzát is. Az EMAG-gyár szállítási részlege tegnap még egy egész szerelvény kombájnt indított útnak, s ma már a féléves terv utolsó tíz darab pirosra festett kombájnját viszik a rakodó­hoz, s amint megérkezik a va­gon, berakják, az pedig viszi a kombájnokat az ország kü­lönböző helyeire: az ikrényi, a Május 1, majori, a rajkai, a békási, komlói stb. állami gaz­daságokba. A forgácsolóműhely dolgozói is teljesítették a kombájn és szalmagépgyűjtőkocsi alkatrész tervüket. Ebben a hónapban is nagy feladatuk van. Az első dekádban körülbelül 50 darab szalmagyűjtőt szeretnének a mezőgazdaságnak az ezévi munkájukhoz adni — az eddi­ginek csaknem duplája ez. A gyárban tovább dolgoz­nak. Készítik a kombájnalkat­részeket, szalmagyűjtőkocsikat, de ezek már a jövő gazdasági évre készülnek. Ezenkívül, hogy mit és mennyit fognak gyártani, most beszélik meg a gyár műszaki vezetői. Valószí­nű hozzákezdenek a napra­forgó leszedéséhez és kipréselé­séhez szükséges gépek gyártá­sához is. Az EMAG-gyár dolgozói min­den igyekezetükkel azon van­nak, hogy a mezőgazdasági nagy munkáknál fennakadás ne legyen, fokozatosan több és több gép könnyítse meg a pa­rasztok életét... Indulásra készen az EMAG-gyár kombájnjai. r­égi közmondás, hogy fillérből lesz a forint. Már akkor is mondogatták ezt, amikor még én gyerek voltam, de hogy mi igaz belőle, mi se, azt bizony nem tudtam, mert nemigen gurultak hoz­zám a fillérkék, hogy pengőkké kereked­hettek volna. Ha a Vásárcsarnokban egy­­egy kosár hazacipeléséért ütötte mar­komat valamicske aprópénz, azon nyom­­ban ki is csordogált az ujjaim­ között. Nem mintha nem tudtam volna meg­becsülni a korai keresetet, de mindig na­gyobb volt a „nincs“ meg a ,ikell“, mint az én gyűjtögető szenvedélyem. De hogy mégis gyűjtsek valamit, a színes számolócédulákat rakosgattam kötegek­­be, egymás hegyére-hátára, apám ki­mustrált zöld katonaládájába. Azok vol­tak az én bankjegyeim, a láda meg a páncélszekrény. A számolócédulákért le­hetett vásárolni. Igaz, hogy nem a sarki fűszeresnél vagy a piacon, mert ott ugyan nem sokra becsülték az én „bankjegyei­met“, de a jobbmódú gyerekek mindig adtak néhány ritka számolócéduláért, mint például az „Árkád Bazár“-ért egy­­egy szelet zsíroskenyeret, amit az édes­anyjuk uzsonnára készített nekik. Takarékkönyvnek tehát sokáig a hírét sem hallottam. A kamattal pedig ké­­ t KAMAT főbb ismerkedtem meg, s mint gyűlöle­tes dolog élt bennem sokáig, amit csak azért találtak ki, hogy a szegény, nincs­telen embereket tönkretegyék, kevéske vagyonkájukból kiforgassák. Tucatjá­val hallottam a történeteket, amik mind arról szóltak, hogy ennek vagy annak a szegényparasztnak a kölcsönből épült házát dobra verték, elvitte a bank, a ka­mat. Szegényember számára alig is je­lentett mást ez a szó. Nagyon kevesen jutottak el odáig, hogy a munkakönyv mellett takarékkönyvük is legyen, hi­szen voltak évek, amikor a munkakönyv hónapokig ott lapult a belsőzsebben, mert a gazdája hiába ácsorgott napszámra a gyárak kapuja előtt, senkinek sem volt rá szüksége. My m­indez most az iskolai év befejezése­­kor jutott az eszembe, amikor kis­lányommal tegnap elsétáltam a postára, hogy a takarékkönyvébe ragasztott szí­nes bélyegeket pénzre váltsa át. Mert a lányom élete többek között abban is kü­lönbözik az én gyermekkoromtól, hogy bár alig múlt hét esztendős, már taka­rékkönyve van, amibe egész éven át sok kis bélyeget ragasztott be. Az egyiken a szorgalmas méhet látni, a másikon a gyűjtögető hangyát, a harmadik nagy­agancsú szarvassal ismerteti meg a gye­rekeket. Színesebbek, szebbek ezek, mint az én egykori számolócéduláim, s Jutka amikor a pénztár kis ablakán beadta igazi pénzt kapott érte. Pénzt, amin kré­mest és könyvet lehetett venni, mert az évközben összerakosgatott fillérek, tanév végére zöld, kékhasú tíz- és húszforinto­sakká váltak. Legjobban a kamat miatt izgult. Már napokkal előbb mondogatta: — Apu, tudod, hogy kamatot is ka­pok a pénzemre. — Igazán? — kérdeztem tettetett cso­dálkozással. — Miért kapsz te kamatot? Elkomorodott és gyanakodva nézett rám. — Ez jár nekem, mert kölcsönadtam. — Kinek? — Hát az országnak. — Olyan szegény a mi ország­­unk? —­ Ugyan Apu — emelte rám nagy kék szemét — én vagyok olyan gazdag. Elmosolyodtam, s amikor látta, hogy tréfálok vele, nevetve a nyakamba csim­paszkodott és úgy hintázott egy ideig, mint kertünkben a vörösszirmú rózsák, ha az esti szellő dajkálgatja őket. László Gyula &BUDAPEST HZ MOP BUPnPtSTI PftBTSIZON­SflGH­­S B FflVflBOSI TflnftCS tflPJB Negyven kilogramm krémnikkel pártunk III. kongresszusa után, dolgozóink közül egyre többen látják: nem elég az, hogy gyáraink­ban több méter kiváló minőségű ruhaanyagot szőjjenek, több cipó készüljön, hanem fontos az is, hogy azokat o­l­­csóbban állítsuk elő, s minden dolgozó könnyebben megvásárolhassa. Ennek érdekében a gazdaságos termelés megvalósítása az első feladat, amelynek egyik legeredmé­nyesebb módszere az anyaggal való takarékos­ság. Értékes nyersanyagaink takarékos felhasználásánál sok segítséget nyújtanak a dolgozók kezdeményezései, taná­csai is. Például a Vörös Csillag Traktorgyár egyik dolgozó­­jának javaslata alapján G—35-ös traktor hátsó tengelyének hulladékanyagából készítik a traktorlendkerék alátétjeit vagy távgyűrűit is. Ilyen és hasonló javaslatokkal a traktor és más gyártmányaink előállítási költségét felbecsülhetett­­en mértékben lehet csökkentenünk. A Klement Gottwald Villamossági Gyárban mozgalom indult, hogy az anyagot gazdaságosabban mé­retezzék. Szerkesztők, konstruktőrök is munkálkodnak a mozgalom sikerén. Megváltoztatták például a TB. 8/33-as típusú, csepeli gyorsvasút motorjának konstrukcióját. Ered­mény: azonos túlmelegedés mellett nagyobb árammal ter­helhető a motor, 20 százalékos a vonóerőnövekedés, amely több kocsi vontatását biztosítja. A motor üzembiztosabb lett, tehát javult a minősége, s csaknem negyedmillió forint megtakarítást eredményezett. "Tévedés volna azt hinnünk, hogy már mindenütt ■* szívügyüknek tekintik a nép vagyonával való helyes gazdálkodást. Nem is olyan régen, a Forgácsoló Szer­számok Gyárában 40 kilogramm súlyú krémnikkel négyzet­­acélból esztergáltak 14 kilogrammos tengelyeket. Felelőt­lenül elherdálva sok olyan fontos alapanyagot, amely ipa­runk egyéb területein „arannyá“ válhatott volna. Sokszor már a tervezés is hibát követ el, mert figyel­men kívül hagyja a dolgozók szükségle­teit, ami akarva, akaratlanul szintén anyagpocsékolást okoz. A Nőiruha Nagykereskedelmi Vállalat gyermekruha főosztálya rákényszerült, hogy a kétévestől hatéves korig használatos daftin fiúnadrágokra a szükségesnél nagyobb­­méretű tiroli gombokat varrasson fel, mert az ipar a ki­sebb fajtából nem gyártott elegendőt, noha ebből sokkal többre lett volna szükség. A nagyobb gomb drágább, növeli a ruha előállítási árát, s a gyermeknadrágok szépségét is rontja. A gazdaságos termelés egyik leggazdaságosabb forrd­á­sát, az anyagtakarékosságot és az ebből eredő önköltség­­csökkentést nem szabad olyan feladatnak tekintenünk, amellyel csak ideig-óráig foglalkozunk. A termelés olcsóbbá tételének hasznos programmja kell, hogy napról napra vezérelje munkánkat. Ez töltse meg új tartalommal a szocialista munkaversenyeket és fogadalma­kat a munkapadoktól kezdve a tervezőasztalokig. Például a Vas- és Szerelőipari Tröszt műszaki osztálya és főköny­velősége nagyon helyesen olyan önköltségcsökkentési ver­senyt indított a tröszt vállalatai között, amelynek gyü­mölcse egyszázalékos megtakarítás esetében is 3 millió forintot jelent. Ebből az összegből hozzávetőleges számítás szerint 5­0 családi házat építhetünk, ők azonban legalább másfélszázalékos megtakarítást ter­veznek. Ez az útja annak, hogy saját magunk lehessünk megteremtői fokozódó jólétünknek. Ilymelyik fiatal házaspár nem szeretné olcsóbban meg-L'* vásárolni konyhafelszerelését vagy melyik szülő nem öltöztetné szívesen gyermekét sűrűbben új ruhába, s ki nem szeretne gyakrabban színházba menni. Nincs olyan ember, aki ne nézne a jövő elé szép tervvel, aki ne akarna jobb életet biztosítani családjának. A boldogabb holnap megteremtésének a kulcsa a mi kezünkben van és törek­véseink csak akkor válhatnak valóra, ha nem sajnáljuk a fáradságot, s a feladatok megoldásánál nem várunk másra. Amikor majd egyre több nő, férfi és gyermek öltözködik választékosabban, s a háziasszony keve­sebb pénzből, teli szatyrot visz haza a piacról, akkor érez­zük igazán jó hatását annak a törekvésnek, s erőfeszítés­nek, amit az olcsóbb, gazdaságosabb termelésért tettünk.

Next