Esti Budapest, 1954. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-01 / 154. szám
A Budapesti Városi Tanács tegnapi ülése megtárgyalta és néhány módosítással elfogadta a budapesti lakóházak házirendjét. Számos kérelem, sőt panasz érkezett a hatóságokhoz: készítsenek házirendet és biztosítsák egységesen valamenynyi fővárosi házban a rendet, a nyugalmat. A házirend elkészítésében a dolgozók legszélesebb tömegei működtek közre, s így ez a rendelkezés a tömegek észrevételeinek segítségével jött létre. A tervezetet a Városi Tanács végrehajtó bizottsága készítette el, azt lakógyűléseken, tanácstagi beszámolókon megtárgyalták, sőt a tanácstagi lakólátogatások során is véleményt kértek a dolgozóktól. Az elhangzott véleményeket és észrevételeket felhasználva alakította ki a VárosiTanács VB, azt a végső formát, amelyet a Városi Tanács ülése néhány módosítással elfogadott. Elmondhatjuk, hogy ebben a házirendben a lakosság összességének az akarata érvényesült. A régi házirend a tőkéseknek, a háziuraknak a tulajdonát védelmezte, rendszerint a dolgozók rovására. Az új házirend a mi tulajdonunkat, a társadalmi tulajdont védelmezi. A házirend lehetőséget ad arra is, hogy a délelőtti munkába járók a délutáni órákban végezzék el a takarítást és a porolást. Ugyanakkor gondoskodik a házirend arról is, hogy ezzel a lakók egymást ne zavarhassák. A házirend megállapítja, hol és mikor történjen például a nagymosás, a porolás. Nagymosást csak mosókonyhában szabad végezni s ahol ez nincs, csak ott lehet a nagymosást a konyhában vagy a fürdőszobában elvégezni. Az ágyneműt, szőnyegeket kiporolni viszont csak az erre kijelölt helyen szabad. A folyosók rácsozatán, lépcsőházban porolni, vagy kirázni, ezenkívül utcára néző A házfelügyelő köteles egész éven át a ház kapuját 23 és 4.30 óra között zárvatartani. A házirend többi — a pince használatáról, a háziállatok tartásáról, faaprításról szóló — rendelkezései a lakók nyugalmát, a ház rendjét, tisztaságát és az épület megóvását biztosítja. A házirend betartása mindenkinek kötelessége. A házirend megszegőjét a lakóbizottságnak, ablakban és erkélyen ágyneműt szellőztetni nem szabad. Ezeket a munkákat a bérlemény előtti folyosón vagy az udvarrészen szabad csak elvégezni Szőnyeget, ágy- és ruhaneműt szellőztetni munkanapokon 7 és 10 óra között szabad. Ha lakó délelőtt dolgozik, a szellőztetést vasárnap, illetve munkaszüneti napokon 7 és 10 óra között, a porolást szombaton 14 és 18 óra között egyéb munkanapokon 18 és 20 óra között is elvégezheti. A házirend foglalkozik a ház kezelőjének és a házfelügyelőnek különleges kötelezettségeivel is, s többek között kimondja, vagy a ház kezelőjének figyelmeztetnie kell. Ha a bérlő figyelmeztetés ellenére a házirendet ismételten megszegi — amennyiben ez egyéb büntető rendelkezések hatálya alá nem esik — a kerületi tanács végrehajtó bizottsága a megszegőt 500 forintig terjedő pénzbírsággal sújthatja. Gárdonyi Rudolf Városi Tanács: Az új házirendről A házirend gondoskodik arról is, hogy akik a mosókonyhát, a szárítóhelyiséget munkanapokon igénybevenni nem tudják, munkaszüneti napokon 8—14 óra között használhassák, hogy a kapualj, udvar, lépcsőház, folyosó, valamint a lakók közös használatára szolgáló más helyiségek, előterek és az ezekhez tartozó utak tisztántartása a házfelügyelő kötelessége. A társadalmi tulajdon védelmén kívül a rendelkezések elősegítik a lakók egymás iránti kölcsönös megbecsülését, s a zavartalan együttélést. A bérházak a dolgozók tulajdonában vannak. A házirendben foglalt rendelkezések betartása a dolgozó népnek — a tulajdonosoknak — az érdeke. Éppen ezért a házirend betartását a lakók , a házak tulajdonosai ellenőrzik a házkezelővel és a lakóbizottságokkal együttesen. A házirend megállapítja a lakók jogait, kötelességeit, s kimondja, hogy a házirend kiterjed mindenkire, aki akár állandóan, akár ideiglenesen tartózkodik a házban. A rendelkezések figyelembeveszik a megváltozott életformákat, a megváltozott életkörülményeket. A múltban a napnak csak egy egészen rövid szakaszában használhatták a mosókonyhát, a padlást és a pincét. Az új házirend szerint a bérlők a mosókonyhát egy-egy mosás alkalmával két napon át és pedig munkanapokon 6—20 óráig, a szárítóhelyiséget pedig a mosás utáni két napon át használhatják. A tegnapi részleges napfogyatkozás egyik vidám szemlélője. Többet törődni a dolgozókkal Egy pártmunkás a kongresszus anyagát tanulmányozza Apró betűkkel teleírt füzetet vesz elő fiókjából Balogh Ferenc elvtárs, a Beloiannisz-gyár oktatásfelelőse. — Ebbe jegyzetelem a kongresszus anyagát — mondja. — Már a kongresszus befejezése után, azonnal hozzákezdtem a beszámolók alapos tanulmányozásához. Különösen a „párt“ című résszel és a pártszervezetek feladataival foglalkoztam sokat. Miután többször átolvastam, jegyzeteltem, gondolkodtam azon: üzemünkben hol, mit kell kijavítani. Ács Lajos elvtárs beszámolójának különösen az a része ragadott meg, amit a pártmunka tartalmáról mondott, hogy a pártvezetőségnek elsősorban azzal kell foglalkoznia, ami a párttagokat, a dolgozókat érdekli: a munka és a megélhetés gondjaival, a dolgozó ember problémáival. Eszembe jutott, hogy bár egyre többet törődünk a dolgozókkal, ez még mindig kevés. Megfogadtam, hogyha hozzám fordul egy dolgozó, bármilyen problémával, azonnal választ adok, s ha kell, intézkedem. Alul kellett sok évi várnia Balogh elvtársnak. Olyan esetekkel gyakran találkozik, amelyek mellett azelőtt minden nap elment, gondolván, van ennél fontosabb munka is. Megtudta, hogy Budai Sándor elvtárs, az üzem egyik idős dolgozója ki akar lépni a gyárból. Eszébe jutott a kongresszus figyelmeztetése. Az alapszervezet párttitkárával azonnal felkereste és beszélgetett vele. Az idős elvtárs először nem akarta megmondani, miért akar kilépni, de amikor emlékeztették őt arra, hogy húsz éve dolgozik a gyárban, nem sajnálja-e itthagyni munkatársait, a gépeket, a fiatalokat, akiket tanít, s amikor arról beszéltek neki, hogy az üzemben megbecsülik őt, mint jó dolgozót és kiváló minőséget gyártó munkást — akkor elmondta Budai elvtárs. Hetek óta csak apró, precíz munkán dolgozik, ezt mindig csak neki adják, s emiatt csökken a keresete. — Az apró munkát nagyobb figyelemmel kell megmunkálni, mint a nagyobbakat — mondja Budai elvtárs — így nincs szívem összecsapni... Szívesen végzem, mert tudom, hogy fontos, de szeretnék néha más természetű munkát is végezni, ami kicsit emelné a keresetet. Balogh elvtárs és az alapszervezet párttitkára megértette Budai elvtársat és biztatták: néhány nap alatt megoldódik problémája, intézkednek a műhely vezetőjénél. Balogh Ferenc elvtárs, a Beloiannisz-gyár oktatásfelelőse a kongresszusi anyag tanulmányozása nyomán többel törődik az emberekkel. De gondja van arra is, hogy erre propagandistáit is figyelmeztesse, megértesse velük: sokkal többet kell törődni minden pártmunkásnak, minden kommunistának egy-egy dolgozóval, mint eddig. Indul az utolsó tíz kombájn Itt az aratás ideje. A kombájnok reggeltől estig járják a határt. Most mutatják meg igazán, mit tudnak. Jó néhány ember munkáját végzik el, játszi könnyedséggel aratják az árpát, a rozsot, s néhol már a búzát is. Az EMAG-gyár szállítási részlege tegnap még egy egész szerelvény kombájnt indított útnak, s ma már a féléves terv utolsó tíz darab pirosra festett kombájnját viszik a rakodóhoz, s amint megérkezik a vagon, berakják, az pedig viszi a kombájnokat az ország különböző helyeire: az ikrényi, a Május 1, majori, a rajkai, a békási, komlói stb. állami gazdaságokba. A forgácsolóműhely dolgozói is teljesítették a kombájn és szalmagépgyűjtőkocsi alkatrész tervüket. Ebben a hónapban is nagy feladatuk van. Az első dekádban körülbelül 50 darab szalmagyűjtőt szeretnének a mezőgazdaságnak az ezévi munkájukhoz adni — az eddiginek csaknem duplája ez. A gyárban tovább dolgoznak. Készítik a kombájnalkatrészeket, szalmagyűjtőkocsikat, de ezek már a jövő gazdasági évre készülnek. Ezenkívül, hogy mit és mennyit fognak gyártani, most beszélik meg a gyár műszaki vezetői. Valószínű hozzákezdenek a napraforgó leszedéséhez és kipréseléséhez szükséges gépek gyártásához is. Az EMAG-gyár dolgozói minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a mezőgazdasági nagy munkáknál fennakadás ne legyen, fokozatosan több és több gép könnyítse meg a parasztok életét... Indulásra készen az EMAG-gyár kombájnjai. régi közmondás, hogy fillérből lesz a forint. Már akkor is mondogatták ezt, amikor még én gyerek voltam, de hogy mi igaz belőle, mi se, azt bizony nem tudtam, mert nemigen gurultak hozzám a fillérkék, hogy pengőkké kerekedhettek volna. Ha a Vásárcsarnokban egyegy kosár hazacipeléséért ütötte markomat valamicske aprópénz, azon nyomban ki is csordogált az ujjaim között. Nem mintha nem tudtam volna megbecsülni a korai keresetet, de mindig nagyobb volt a „nincs“ meg a ,ikell“, mint az én gyűjtögető szenvedélyem. De hogy mégis gyűjtsek valamit, a színes számolócédulákat rakosgattam kötegekbe, egymás hegyére-hátára, apám kimustrált zöld katonaládájába. Azok voltak az én bankjegyeim, a láda meg a páncélszekrény. A számolócédulákért lehetett vásárolni. Igaz, hogy nem a sarki fűszeresnél vagy a piacon, mert ott ugyan nem sokra becsülték az én „bankjegyeimet“, de a jobbmódú gyerekek mindig adtak néhány ritka számolócéduláért, mint például az „Árkád Bazár“-ért egyegy szelet zsíroskenyeret, amit az édesanyjuk uzsonnára készített nekik. Takarékkönyvnek tehát sokáig a hírét sem hallottam. A kamattal pedig ké t KAMAT főbb ismerkedtem meg, s mint gyűlöletes dolog élt bennem sokáig, amit csak azért találtak ki, hogy a szegény, nincstelen embereket tönkretegyék, kevéske vagyonkájukból kiforgassák. Tucatjával hallottam a történeteket, amik mind arról szóltak, hogy ennek vagy annak a szegényparasztnak a kölcsönből épült házát dobra verték, elvitte a bank, a kamat. Szegényember számára alig is jelentett mást ez a szó. Nagyon kevesen jutottak el odáig, hogy a munkakönyv mellett takarékkönyvük is legyen, hiszen voltak évek, amikor a munkakönyv hónapokig ott lapult a belsőzsebben, mert a gazdája hiába ácsorgott napszámra a gyárak kapuja előtt, senkinek sem volt rá szüksége. My mindez most az iskolai év befejezésekor jutott az eszembe, amikor kislányommal tegnap elsétáltam a postára, hogy a takarékkönyvébe ragasztott színes bélyegeket pénzre váltsa át. Mert a lányom élete többek között abban is különbözik az én gyermekkoromtól, hogy bár alig múlt hét esztendős, már takarékkönyve van, amibe egész éven át sok kis bélyeget ragasztott be. Az egyiken a szorgalmas méhet látni, a másikon a gyűjtögető hangyát, a harmadik nagyagancsú szarvassal ismerteti meg a gyerekeket. Színesebbek, szebbek ezek, mint az én egykori számolócéduláim, s Jutka amikor a pénztár kis ablakán beadta igazi pénzt kapott érte. Pénzt, amin krémest és könyvet lehetett venni, mert az évközben összerakosgatott fillérek, tanév végére zöld, kékhasú tíz- és húszforintosakká váltak. Legjobban a kamat miatt izgult. Már napokkal előbb mondogatta: — Apu, tudod, hogy kamatot is kapok a pénzemre. — Igazán? — kérdeztem tettetett csodálkozással. — Miért kapsz te kamatot? Elkomorodott és gyanakodva nézett rám. — Ez jár nekem, mert kölcsönadtam. — Kinek? — Hát az országnak. — Olyan szegény a mi országunk? — Ugyan Apu — emelte rám nagy kék szemét — én vagyok olyan gazdag. Elmosolyodtam, s amikor látta, hogy tréfálok vele, nevetve a nyakamba csimpaszkodott és úgy hintázott egy ideig, mint kertünkben a vörösszirmú rózsák, ha az esti szellő dajkálgatja őket. László Gyula &BUDAPEST HZ MOP BUPnPtSTI PftBTSIZONSflGHS B FflVflBOSI TflnftCS tflPJB Negyven kilogramm krémnikkel pártunk III. kongresszusa után, dolgozóink közül egyre többen látják: nem elég az, hogy gyárainkban több méter kiváló minőségű ruhaanyagot szőjjenek, több cipó készüljön, hanem fontos az is, hogy azokat olcsóbban állítsuk elő, s minden dolgozó könnyebben megvásárolhassa. Ennek érdekében a gazdaságos termelés megvalósítása az első feladat, amelynek egyik legeredményesebb módszere az anyaggal való takarékosság. Értékes nyersanyagaink takarékos felhasználásánál sok segítséget nyújtanak a dolgozók kezdeményezései, tanácsai is. Például a Vörös Csillag Traktorgyár egyik dolgozójának javaslata alapján G—35-ös traktor hátsó tengelyének hulladékanyagából készítik a traktorlendkerék alátétjeit vagy távgyűrűit is. Ilyen és hasonló javaslatokkal a traktor és más gyártmányaink előállítási költségét felbecsülhetetten mértékben lehet csökkentenünk. A Klement Gottwald Villamossági Gyárban mozgalom indult, hogy az anyagot gazdaságosabban méretezzék. Szerkesztők, konstruktőrök is munkálkodnak a mozgalom sikerén. Megváltoztatták például a TB. 8/33-as típusú, csepeli gyorsvasút motorjának konstrukcióját. Eredmény: azonos túlmelegedés mellett nagyobb árammal terhelhető a motor, 20 százalékos a vonóerőnövekedés, amely több kocsi vontatását biztosítja. A motor üzembiztosabb lett, tehát javult a minősége, s csaknem negyedmillió forint megtakarítást eredményezett. "Tévedés volna azt hinnünk, hogy már mindenütt ■* szívügyüknek tekintik a nép vagyonával való helyes gazdálkodást. Nem is olyan régen, a Forgácsoló Szerszámok Gyárában 40 kilogramm súlyú krémnikkel négyzetacélból esztergáltak 14 kilogrammos tengelyeket. Felelőtlenül elherdálva sok olyan fontos alapanyagot, amely iparunk egyéb területein „arannyá“ válhatott volna. Sokszor már a tervezés is hibát követ el, mert figyelmen kívül hagyja a dolgozók szükségleteit, ami akarva, akaratlanul szintén anyagpocsékolást okoz. A Nőiruha Nagykereskedelmi Vállalat gyermekruha főosztálya rákényszerült, hogy a kétévestől hatéves korig használatos daftin fiúnadrágokra a szükségesnél nagyobbméretű tiroli gombokat varrasson fel, mert az ipar a kisebb fajtából nem gyártott elegendőt, noha ebből sokkal többre lett volna szükség. A nagyobb gomb drágább, növeli a ruha előállítási árát, s a gyermeknadrágok szépségét is rontja. A gazdaságos termelés egyik leggazdaságosabb forrdását, az anyagtakarékosságot és az ebből eredő önköltségcsökkentést nem szabad olyan feladatnak tekintenünk, amellyel csak ideig-óráig foglalkozunk. A termelés olcsóbbá tételének hasznos programmja kell, hogy napról napra vezérelje munkánkat. Ez töltse meg új tartalommal a szocialista munkaversenyeket és fogadalmakat a munkapadoktól kezdve a tervezőasztalokig. Például a Vas- és Szerelőipari Tröszt műszaki osztálya és főkönyvelősége nagyon helyesen olyan önköltségcsökkentési versenyt indított a tröszt vállalatai között, amelynek gyümölcse egyszázalékos megtakarítás esetében is 3 millió forintot jelent. Ebből az összegből hozzávetőleges számítás szerint 50 családi házat építhetünk, ők azonban legalább másfélszázalékos megtakarítást terveznek. Ez az útja annak, hogy saját magunk lehessünk megteremtői fokozódó jólétünknek. Ilymelyik fiatal házaspár nem szeretné olcsóbban meg-L'* vásárolni konyhafelszerelését vagy melyik szülő nem öltöztetné szívesen gyermekét sűrűbben új ruhába, s ki nem szeretne gyakrabban színházba menni. Nincs olyan ember, aki ne nézne a jövő elé szép tervvel, aki ne akarna jobb életet biztosítani családjának. A boldogabb holnap megteremtésének a kulcsa a mi kezünkben van és törekvéseink csak akkor válhatnak valóra, ha nem sajnáljuk a fáradságot, s a feladatok megoldásánál nem várunk másra. Amikor majd egyre több nő, férfi és gyermek öltözködik választékosabban, s a háziasszony kevesebb pénzből, teli szatyrot visz haza a piacról, akkor érezzük igazán jó hatását annak a törekvésnek, s erőfeszítésnek, amit az olcsóbb, gazdaságosabb termelésért tettünk.