Esti Budapest, 1956. július (5. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-02 / 154. szám
Június 27-én, szerdai lapszámunkban írtunk a vitákról. Elmondottuk, hogy a széleskörű eszmecserék a XX. kongresszus után megindult fejlődésben, a dogmatizmus, szektarianizmus által okozott hibák felszámolásáért folyó küzdelemben segítik a pártot, a pártvezetést. Hangsúlyoztuk a viták pozitív értékét, további bírálatra bátorítottunk. Arról is írtunk, hogy a viták során, a viták hevében akadnak túlzások, vannak sötétenlátók, elhangzanak tudománytalan, antimarxista nézetek, és van sok példa türelmetlenségre, meggondolatlanságra is. Arról írtunk, hogy éppen a bíráló szellem, a viták bátorítása teszi szükségessé, hogy a tiszta búzát elválasszuk a konkolytól. A Petőfi Körben múlt szerdán, a sajtó munkájáról lezajlott vita már nem igazolta álláspontunkat egészében. Szerdán este is tapasztaltuk ugyan, hogy a vita részvevőinek többsége átgondolt felelősségérzettel nyúlt a napirenden levő kérdésekhez — átgondoltan, segítő szándékkal szóltak az elkövetett hibákról és javaslatokkal éltek kijavításuk módozataira. Sok igaz abból, ami a tájékoztatás pontatlanságáról, lassúságáról, újságíróink nem kielégítő társadalmi megbecsüléséről, szegényes papírellátásunkról elhangzott. Egyetértünk azokkal az észrevételekkel, amelyek népünk növekvő öntudatának, kulturális színvonalának emelkedésére, fejlődésére hivakozva, újságjaink politikai, kulturális, szakmai színvonalának emelését sürgetik. Senki nem kételkedik abban sem, hogy a felszólalók és a jelenlevők zömét a hibák orvoslásának őszinte vágya, a segíteniakarás vezette, milyen határozottsággal mérjük és becsüljük a vita minden értékét, ugyanolyan határozottsággal rá kell mutatnunk a vita fogyatékosságaira is, és arra, hogy a vitában hangot kaptak a marxizmus—leninizmus elvétől, gyakorlatától, a párttól idegen nézetek is. Nem tekinthető semmiképpen sem véletlennek, hogy 1953 nyara óta, de a XX. kongreszszus után különösen állami, gazdasági és kulturális életünk egészét bírálat alá vettük. Elkövettünk hibákat az elmúlt esztendőkben. Nemzetközi jelenség volt ez, mint ahogy a jelenlegi folyamat is része a nemzetközi munkásmozgalom nagy megújhodásának, a lenini normák helyreállításának. Ám ez a folyamat — ezt mindenkinek tudnia kell —, nem egyszerű. Még mély elemzésre, aztán megfontoltságra, higgadtságra, és tegyük hozzá, időre is, türelemre is szükség van. Arra van most szükség, hogy következetesen elvessünk mindent, ami rossz, ami hibás, gondosan ügyelve arra, nehogy megsértsük azt, ami jó, ami hibátlan. Megindultunk ezen az úton? Ki tagadhatja, hogy Központi Vezetőségünk 1956 márciusi határozata után már nálunk is erősödik a pártdemokrácia, az állami és a társadalmi élet demokratizmusa, a szocialista törvényesség. Pártvezetőségünk és kormányunk intézkedései a törvényesség helyreállítására, a túlzott centralizmus megszüntetésére, az életszínvonal emelésére, demokratizmusunk kiszélesítésére világosan mutatják haladásunk és erőfeszítéseink irányát, az egészséges fejlődést. „Ezt az egészséges fejlődést azonban helyenként a párt és a népi demokrácia ellen irányuló demagóg fellépések veszélyeztetik“. A szerda esti Petőfi-kori vita színhelye volt egy ilyen nyílt támadásnak. A vita meghirdetett feladata a sajtó és tájékoztatás kérdéseinek megvitatása volt. Ennek ellenére néhány felszólaló elsősorban egyéni sérelmeit tárta fel a népgyűlés elé és a vitafórumot arra használta fel, hogy demagóg módon káros, tudománytalan, antimarxista nézeteket hirdessen. Ezek „a párt és a népi demokrácia fejlődése során elkövetett hibákat demagóg módon, egyoldalúan kiélezték, teljesen elhallgatták sőt tagadták pártunk és dolgozó népünk forradalmi vívmányait.“ A demagógia, kemény szó, de nevén kell neveznünk. Feladatainkról, népünket leginkább érdeklő kérdésekről vitázunk. Szavaink, gondolataink elszakadhatnak-e a gyakorlati feladatoktól, a jövőtől, a realitástól? Nyilvánvaló, hogy nem. De vajon a valóság útján jár az, aki a demokráciát úgy képzeli, hogy a társadalom kárára is most már mindenkinek mindent szabad? Reálisan lát-e az, aki a hibák bátor feltárását a vezetés egész tevékenységének feketére mázolásával cseréli fel? Mit mondjunk azokról, akik több mint 10 éves fejlődésünkből nem látnak egyebet, mint hibát? Akik így gondolkoznak, így érvelnek, bármennyire is hivatkoznak a népre és a pártra, a pártot, a népet sértik meg. Elfeledkeznek a tömegek alkotó erejéből épült üzemeinkről, gyárainkról, mindarról, amit 11 esztendő alatt építettünk és ezzel munkásosztályunkat, a dolgozó parasztságot és értelmiségünket, az építőket, az alkotókat sértik. Mennyi új, mennyi szép alkotás született meg mérnökeink tervei, tudósaink kutatásai, a dolgozók millióinak alkotó munkájából! Aki ezeket nem ismeri el — az nem tiszteli az alkotó munkát —, az demagóg nemcsak eredményeink egyszerű lebecsüléséről, elhallgatásáról van szó. Pártéletünk és állami életünk központi kérdése a demokratizmus növelése, a lenini normák helyreállítása. Nyilvánvaló, hogy az egyénnek több szabadságra, a párttagok jogainak szélesítésére, s e jogok sokoldalúbb gyakorlásának biztosítására szükség van. De azok, akik csak jogokról beszélnek és közben tudatosan elfeledkeznek a kötelességekről —, a lenini normák helyreállítását követelik, de elferdítik a lenini tanításokat és tagadják a demokratikus centralizmus elvét —, megbontják az akarat és cselekvés egységét. Ez tudománytalan, antileninista és zavart okozó gondolat. Pártot, államot vezetni összefogó irányítás nélkül —, magyarán mondva — fából vaskarika. Azok, akik a pártvezetés hibáinak bírálata közben általában a vezetés ellen, általában a vezetők ellen szólalnak fel, akik a párt egységét, a pártvezetés és a párttagság egységét bántják —, demagógok.nemzeti múltunk hősi korszakaiból, nemzetünk nagyjaitól sokat tanultunk. A marxizmus—leninizmus a nemzeti hagyományok mélységes tiszteletére nevel. De miféle leninizmus az, amely a proletárdiktatúra viszonyai között, nyolc évvel a hatalom átvétele után a polgári demokrácia jelszavait hangoztatja, ahogyan ezt Tardos tette a 48-as ifjak hagyományaira való hivatkozással. Vagy tagadják, hogy nálunk proletárdiktatúra van? Nem látják, hogy mi nem polgári, de proletárdemokráciát akarunk. Ezt a harcot a magyar munkásosztály és dolgozó parasztság a párt vezetésével 48—49-ben egyszer s mindenkorra győzelemmel befejezte. Ezt kívánják felújítani? Ki ellen? Nyilvánvaló, hogy aki ilyesmit követel az a demagóg. A XX. kongresszus sokoldalú útmutatást adott. Ezek alapján folyik nálunk a harc és folyik a munka gyors előrehaladásunk érdekében. Mi a biztosítéka a sikernek? Mindenek előtt a párt és a nép szoros egysége, a pártvezetés egysége. Aki éket akar verni a párt és a nép közé, — a párttagság és a vezetés közé, az nem segít, — az gátat emel. Ezeket Központi Vezetőségünk június 30-i határozata figyelmezteti arra, hogy a pártvezetés éber, ne feledkezzünk meg egy pillanatra sem, arról, hogy még kemény osztályharc folyik. Aki a mi viszonyaink között megfeledkezik arról, hogy van még ellenség, folyik az osztályharc és úgy szónokol a vitáss fórumokon, hogy az osztályellenség is tapsol, az a pártvezetést, a párt egységét támadja — az demagóg. Demagógiával pedig nem szolgáljuk a haladást, a nép ügyét. — ellenkezőleg: a dogmatizmust, a fékező tényezőket segítjük. A Központi Vezetőség június 30-i határozata éberségre szólítja a párttagságot mindenféle túlzás, mindenféle demagógia ellen. Ennek szellemében kell szembeszállnunk „a párt- és népellenes demagóg megnyilvánulásokkal, bárhol és bárki részéről jelentkezzenek is azok”. Ez a feltétele annak, hogy semmiféle demagógia ne akadályozza pártunkat abban, hogy következetesen haladjon a szocialista demokratizmus útján. A párttagság forradalmi ébersége ad igazi erőt ahhoz, hogy pártunk fejlessze tovább töretlenül az állami, a társadalmi élet demokratizmusát, biztosítsa a pártszerű bírálatot, a további alkotó vitákat* A demagógia ellen A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata A Szovjetunió Kommunista Pártja történelmi jelentőségű XX. kongresszusának hatására, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1956. március 12—13-i határozata alapján hazánkban megerősödött a pártdemokrácia, az állami és a társadalmi élet demokratizmusa, a szocialista törvényesség. A párt jelentős kezdeti eredményeket ért el a szektarianizmus, valamint a személyi kultusz maradványai elleni harcban és egyre inkább érvényesül a kollektív vezetés lenini elve a pártmunkában. A munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek építő bírálata, egészséges, alkotó vitái és javaslatai új lendületet adnak a szocializmus építésének. Különösen üdvözölni kell a pártszervezeteinkben kibontakozó termékeny vitákat. E vitákon sok helyes, egészséges, az eredmények növelésére és a hibák kijavítására irányuló javaslat merül fel. Ezt az egészséges fejlődést azonban helyenként a párt és a népi demokrácia ellen irányuló demagóg fellépések veszélyeztetik. A pártszervezetek, a kommunisták sokhelyütt szembeszálltak az ilyen törekvésekkel. Egyes esetekben azonban pártunk tagjai e kötelességüket elmulasztották, főként azért, mert azt hitték, hogy a helytelen nézetek elleni határozott állásfoglalásukkal a bírálat elfojtásának látszatát keltik. A pártellenes elemek a párt, a kommunisták türelmén felbátorodva, egyre erősödő támadást indítottak pártunk politikája és vezetése, s népi demokratikus rendünk ellen. E támadások egyik gócpontjává vált a DISZ Petőfi Köre. Ennek vitaestjei kezdetben egészséges irányúak voltak, ezeket azonban az utóbbi időben egyes, pártunk politikájával szembehelyezkedő elemek egyre erősödő mértékben igyekeztek felhasználni pártellenes nézeteik terjesztésére, arra, hogy megtévesszék a közvéleményt, különösen az ifjúság egy részét s ingadozó elemekből híveket toborozzanak maguknak. A legutóbbi Petőfi-köri vita egyes felszólalói (Déry, Tardos) már odáig mentek, hogy tagadták a párt s a munkásosztály vezető szerepét és burzsoá, ellenforradalmi nézeteket hirdettek. Néhány más felszólalóval együtt a párt és a népi demokrácia fejlődése során elkövetett hibákat demagóg módon, egyoldalúan kiélezték, teljesen elhallgatták, sőt tagadták pártunk és dolgozó népünk forradalmi vívmányait. Rágalmazták a párt- és állami funkcionáriusokat, akiknek munkája összeforrott a magyar népi demokrácia nagy sikereivel. Ezek a felszólalók, számolva a XX. kongresszus, a lenini eszmék rendkívüli népszerűségével, úgy léptek fel, mintha a XX. kongresszus, a marxizmus a leninizmus talaján állnának, hogy így is leplezzék párt- és népi demokrácia-ellenes nézeteiket. Ezzel becsületes dolgozókat, köztük párttagokat is megtévesztettek, akik nem ismerték fel azonnal, hogy rosszindulatú, pártellenes megmozdulással állnak szemben. A Petőfi Kör legutóbbi vitájának antidemokratikus jellegére jellemző, hogy szervezett csoportok botrányos módon zavarták a párt álláspontját képviselő elvtársak hozzászólásait, s a nagy számban megjelent becsületes kommunisták megnyilvánulásait. A párt és a népi demokrácia elleni fellépéseket főként egy bizonyos csoport szervezi, amely Nagy Imre körül alakult ki. A sajtó nem lépett fel a pártellenes nézetekkel szemben, egyes újságok és folyóiratok pedig megtévesztő, elvtelenül dicsérő tudósításokat közöltek, sőt esetenként provokációs tartalmú cikkeknek is helyet adtak. A párttagság körében többhelyütt zavart keltett a Szabad Nép június 24-i számának hibás cikke, amely nem szállt szembe az ellenséges, demagóg nézetekkel, eltúlozta a Petőfi-köri vita egyes egészséges vonásait. Az MDP Központi Vezetősége határozottan elítéli a Petőfi Körben lezajlott pártellenes megnyilvánulásokat. Pártunk és egész dolgozó népünk elvárja, hogy véget vessünk a párt- és népi demokrácia-ellenes jelenségeknek. A párt és a kormány az elmúlt hónapokban, a XX. kongresszus szellemében számos fontos határozatot hozott és további intézkedéseket készít elő a hibák kijavítására, s további fejlődésünk meggyorsítására. Semmiféle demagógia nem akadályozhatja meg pártunkat abban, hogy tovább haladjon a szocialista demokratizmus útján. Pártunk töretlenül tovább fejleszti az állami, a társadalmi élet demokratizmusát, biztosítja az alkotó vitát, a pártszerű bírálatot, tántoríthatatlanul folytatja a pártéid lenini normáinak biztosítását, küzd a személyi kultusz, a dogmatizmus, a szektarianizmus minden megjelenési formája ellen és a szocialista törvényesség további megszilárdításáért. A Központi Vezetőség felhívja a kommunistákat, pártunk minden tagját és népi demokráciánk minden hívét, hogy szánjanak mindenütt síkra a párt és a kormány politikájáért. Mindenekelőtt felvilágosító munkával, meggyőzéssel védelmezzék a párt, a munkásosztály, a szocializmus ügyét, népszerűsítsék a párt célkitűzéseit. A legerélyesebben szálljanak szembe a párt- és népellenes demagóg megnyilvánulásokkal, bárhol és bárki részéről jelentkezzenek is azok. A párttagok és pártszervezetek őrködjenek éberen a párt egységén, erősítsék a pártfegyelmet. Legyenek tudatában annak, hogy a dolgozó nép ellenségeinek kezére játszik, aki meg akarja bontani a párt egységét, s aki éket akar verni a Központi Vezetőség és a párttagság, a párt- valamint állami funkcionáriusok s a nép közé. A Központi Vezetőség a forradalmi éberség fokozására hívja fel pártunk tagjait és a pártonkívüli dolgozókat, mert a pártellenes, demagóg nézetek hatására megnövekedett az ellenséges zavarkeltés veszélye. A poznani provokáció arra figyelmeztet minden magyar dolgozót, minden becsületes hazafit, hogy határozottan szálljon szembe a zavarkeltő kísérletekkel és segítse azoknak az erőknek szabad kibontakozását, melyek a marxizmus—leninizmus alapján, a XX. kongresszus szellemében új sikerekhez vezetik népi demokráciánkat. A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége biztos abban, hogy pártunk tagjai, a munkások, parasztok és értelmiségiek, a népi demokrácia minden híve egységesen sorakozik fel a párt vezetése és a kormány mellett, népi demokráciánk vívmányainak továbbfejlesztéséért, a szocializmus építéséért. Budapest, 1956. június 30. A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA KÖZPONTI VEZETŐSÉGE „Szembeszállunk mindazokkal, akik el akarják vitatni a párt, a munkásosztály vezető szerepét — Izzó hangulatú röpgyűlés a Gheorghiu-Dej Hajógyárban’— Ma reggel a Gheorghiu-Dej Hajógyár vasöntödéjében izzóhangú röpgyűlésen tettek hitet az öntöde dolgozói a Központi Vezetőség tegnap megjelent határozata mellett. Mélységesen elítélték azokat a demagógokat, akik a Petőfi Körben is arra hivatkoztak, hogy a munkásosztály nevében beszélnek. Elsőként Jánosik János Kossuth-díjas magkészítő szólt a dolgozók nevében. Beszélt az 1945 előtti harcokról és a felszabadulás utáni évekről. — Negyvenötben — mondotta — üresen vettük át az országot. Azóta felépítettük, az eredményeink elvitathatatlanok. A XX. kongresszus nyomán pártunk Központi Vezetősége is felismerte tévedéseinket, hibáinkat. Ezeket akarjuk most kijavítani. Mi ki akarjuk javítani, az ellenség meg azt lesi, hol tudna betörni sorainkba. Úgy, ahogy azt Poznanban akarták. Mi, öntödei dolgozók, az egész munkásosztály nevében elítéljük azokat, akik kétségbe akarják vonni a párt vezető szerepét. Azzal tudunk leginkább tiltakozni, ha tervünket teljesítjük. Az ország első öntödéje voltunk, azok is maradunk! Blahom Pál vasöntő több mint negyven éve szervezett munkás, és régi párttag. Elmondta a röpgyűlésen, hogy Szálasiék idején őt is elhurcolták a gyárból, mint annyi más, becsületes dolgozót az öntödéből. Ismeri a múltat, becsüli a jelent. — Legyen a Központi Vezetőség határozata figyelmeztetés számunkra, s legyen figyelmeztetés azok számára is, akik Budapestből Poznant szeretnének csinálni. Legyünk éberek, ne engedjük megbontani sorainkat. Egyetlen porcikánk sem kívánja a régi rendszert! Mi tudjuk, hogyan dolgoztunk 1945-ben. Megküzdöttünk a jelenért. Másfél évig nem volt bérünk és felépítettük magunknak ezt az országot. A demagógoknak, a nép ellenségeinek nincs mit, de nekünk van mit féltenünk! Hegedűs Béla azokról szólt, akik a Petőfi Körben az ifjúság nevében nyilatkoztak. Ezek — mint mondta — nem fiatal emberek, például Déry meg Tardos. De ez még nem volna baj. A baj az, hogy nem az ifjúság, a nép érdekét képviselték. — Vannak hibák. Ezt mi is érezzük és tudja a Központi Vezetőség is. S mi nem keseregni akarunk az elkövetett hibákon, hanem fel akarjuk számolni azokat. Mindazok, akik nem így akarnak cselekedni, egy pillanatig sem higygyék azt, hogy a fiatalokat az orruknál fogva tudják vezetni. Nem vehetik el céljainkat, kedvünket, bátorságunkat! Nem vehetik el semmilyen körülmények között sem a munkásosztály vezető szerepét. János Sándor, az öntöde fiatal kohómérnöke, az értelmiség nevében emelte fel szavát: — Felháborodással vettem tudomásul, hogy egyesek a XX. kongresszus mögé bújva, hogyan merészelnek „bírálni”. Az ilyenfajta bírálat célja a zavarkeltés, a káosz, ilyenre nekünk nincs szükségünk! Mi, fiatalok, értelmiségiek tudjuk, hol a helyünk, szembeszállunk mindazokkal, akik el akarják vitatni a párt és a munkásosztály vezető szerepét szocialista társadalmunk építésében. A röpgyűlésen felszólaltak régi párttagok, pártonkívüliek, fizikai dolgozók, műszaki értelmiségiek. Siha István öntő, Diószegi Tivadar, a Mareszjevbrigád vezetője, Csizmadia Gyula, a vasöntöde párttitkára, Rosta László magkészítő, pártonkívüli, Géber Károly mintaasztalos, Várhegyi Ödön fémöntő, Bokor Ferencné adminisztratív dolgozó, Vellai Imre vasöntő, Gigler Márton vasöntő és Balogh Lajos elvtárs, a Dér Hajógyár párt-végrehajtóbizottságának titkára. A röpgyűlés befejeztével egységesen megállapodtak abban, hogy táviratot küldenek pártunk Központi Vezetőségének, amelyben ígéretet tesznek, hogy kiállnak a Központi Vezetőség mellett, ötéves tervünk mellett, a népért, a hazáért. Mindezt tettekkel, munkával fogják bebizonyítani