Esti Budapest, 1956. július (5. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-02 / 154. szám

J­únius 27-én, szerdai lap­számunkban írtunk a vitákról. Elmondottuk, hogy a széleskörű eszmecserék a XX. kongresszus után megindult fejlődésben, a dogmatizmus, szektarianizmus által okozott hibák felszámolásáért folyó küzdelemben segítik a pártot, a pártvezetést. Hangsúlyoztuk a viták pozitív értékét, további bírálatra bátorítottunk. Arról is írtunk, hogy a viták során, a viták hevében akadnak túl­zások, vannak sötétenlátók, el­hangzanak tudománytalan, an­­timarxista nézetek, és van sok példa türelmetlenségre, meg­gondolatlanságra is. Arról ír­tunk, hogy éppen a bíráló szel­lem, a viták bátorítása teszi szükségessé, hogy a tiszta bú­zát elválasszuk a konkolytól. A Petőfi Körben múlt szer­dán, a sajtó munkájáról lezaj­lott vita már nem igazolta ál­láspontunkat egészében. Szer­dán este is tapasztaltuk ugyan, hogy a vita részvevőinek több­sége átgondolt felelősségérzet­tel nyúlt a napirenden levő kérdésekhez — átgondoltan, segítő szándékkal szóltak az elkövetett hibákról és javasla­tokkal éltek kijavításuk módo­zataira. Sok igaz abból, ami a tájé­koztatás pontatlanságáról, las­súságáról, újságíróink nem ki­elégítő társadalmi megbecsülé­séről, szegényes papírellátá­sunkról elhangzott. Egyetér­tünk azokkal az észrevételek­kel, amelyek népünk növekvő öntudatának, kulturális színvo­nalának emelkedésére, fejlődé­sére hivakozva, újságjaink po­litikai, kulturális, szakmai szín­vonalának emelését sürgetik. Senki nem kételkedik abban sem, hogy a felszólalók és a je­lenlevők zömét a hibák orvos­lásának őszinte vágya, a segí­­teniakarás vezette, milyen határozottsággal mérjük és becsüljük a vita minden értékét, ugyan­olyan határozottsággal rá kell mutatnunk a vita fogyatékos­ságaira is, és arra, hogy a vi­tában hangot kaptak a marxiz­mus—leninizmus elvétől, gya­korlatától, a párttól idegen né­zetek is. Nem tekinthető semmikép­pen sem véletlennek, hogy 1953 nyara óta, de a XX. kongresz­­szus után különösen állami, gazdasági és kulturális életünk egészét bírálat alá vettük. El­követtünk hibákat az elmúlt esztendőkben. Nemzetközi je­lenség volt ez, mint ahogy a jelenlegi folyamat is része a nemzetközi munkásmozgalom nagy megújhodásának, a lenini normák helyreállításának. Ám ez a folyamat — ezt mindenki­nek tudnia kell —, nem egy­szerű. Még mély elemzésre, aztán megfontoltságra, hig­gadtságra, és tegyük hoz­zá, időre is, türelemre is szük­ség van. Arra van most szük­ség, hogy következetesen elves­sünk mindent, ami rossz, ami hibás, gondosan ügyelve arra, nehogy megsértsük azt, ami jó, ami hibátlan. Megindultunk ezen az úton? Ki tagad­hatja, hogy Központi Ve­zetőségünk 1956 márciusi határozata után már nálunk is erősödik a pártdemokrácia, az állami és a társadal­mi élet demokratizmusa, a szo­cialista törvényesség. Pártveze­tőségünk és kormányunk in­tézkedései a törvényesség hely­reállítására, a túlzott centraliz­mus megszüntetésére, az élet­színvonal emelésére, demokra­tizmusunk kiszélesítésére vilá­gosan mutatják haladásunk és erőfeszítéseink irányát, az egészséges fejlődést. „Ezt az egészséges fejlő­dést azonban helyenként a párt és a népi demokrácia el­len irányuló demagóg fellépé­sek veszélyeztetik“. A szerda esti Petőfi-kori vita színhelye volt egy ilyen nyílt támadás­nak. A vita meghirdetett fel­adata a sajtó és tájékoztatás kérdéseinek megvitatása volt. Ennek ellenére néhány felszó­laló elsősorban egyéni sérel­meit tárta fel a népgyűlés elé és a vitafórumot arra használta fel, hogy demagóg módon káros, tudománytalan, antimarxista nézeteket hirdessen. Ezek „a párt és a népi demokrácia fej­lődése során elkövetett hibákat demagóg módon, egyoldalúan kiélezték, teljesen elhallgat­ták sőt tagadták pártunk és dolgozó népünk forradalmi vív­mányait.“ A demagógia,­­ kemény szó, de nevén kell nevez­nünk. Feladatainkról, népün­ket leginkább érdeklő kérdé­sekről vitázunk. Szavaink, gondolataink elszakadhatnak-e a gyakorlati feladatoktól, a jö­vőtől, a realitástól? Nyilván­való, hogy nem. De vajon a valóság útján jár az, aki a de­mokráciát úgy képzeli, hogy a társadalom kárára is most már mindenkinek mindent szabad? Reálisan lát-e az, aki a hibák bátor feltárását a vezetés egész tevékenysé­gének feketére mázolásával cseréli fel? Mit mondjunk azokról, akik több mint 10 éves fejlődésünkből nem látnak egyebet, mint hibát? Akik így gondolkoznak, így érvelnek, bármennyire is hi­vatkoznak a népre és a pártra,­­ a pártot, a népet sértik meg. Elfeledkeznek a tömegek al­kotó erejéből épült üzemeink­ről, gyárainkról, mindarról, amit 11 esztendő alatt építet­tünk és ezzel munkásosztá­lyunkat, a dolgozó parasztsá­got és értelmiségünket, az épí­tőket, az alkotókat sértik. Mennyi új, mennyi szép alko­tás született meg mérnökeink tervei, tudósaink kutatásai, a dolgozók millióinak alkotó munkájából! Aki ezeket nem ismeri el —­ az nem tiszteli az alkotó munkát —, az demagóg n­emcsak eredményeink egyszerű lebecsüléséről, elhallgatásáról van szó. Párt­életünk és állami életünk köz­ponti kérdése a demokratiz­mus növelése, a lenini normák helyreállítása. Nyilvánvaló, hogy az egyénnek több szabad­ságra, a párttagok jogainak szélesítésére, s e jogok sokol­dalúbb gyakorlásának biz­tosítására szükség van. De azok, akik csak jogok­ról beszélnek és közben tuda­tosan elfeledkeznek a köteles­ségekről —, a lenini normák helyreállítását követelik, de elferdítik a lenini tanításokat és tagadják a demokratikus centralizmus elvét —, meg­bontják az akarat és cselekvés egységét. Ez tudománytalan, antileninista és zavart okozó gondolat. Pártot, államot vezet­ni összefogó irányítás nélkül —, magyarán mondva — fából vaskarika. Azok, akik a párt­vezetés hibáinak bírálata köz­ben általában a vezetés ellen, általában a vezetők ellen szó­lalnak fel, akik a párt egysé­gét, a pártvezetés és a párttag­ság egységét bántják —, de­magógok.­­­nemzeti múltunk hősi kor­szakaiból, nemzetünk nagyjaitól sokat tanultunk. A marxizmus—leninizmus a nem­zeti hagyományok mélységes tiszteletére nevel. De miféle leninizmus az, amely a prole­tárdiktatúra viszonyai között, nyolc évvel a hatalom átvétele után a polgári demokrácia jel­szavait hangoztatja,­­ aho­gyan ezt Tardos tette a 48-as ifjak hagyományaira való hi­vatkozással. Vagy tagadják, hogy nálunk proletárdiktatúra van? Nem látják, hogy mi nem polgári, de proletárdemokráciát akarunk. Ezt a harcot a ma­gyar munkásosztály és dolgozó parasztság a párt vezetésével 48—49-ben egyszer s minden­korra győzelemmel befejezte. Ezt kívánják felújítani? Ki el­len? Nyilvánvaló, hogy aki ilyesmit követel az a dema­góg. A XX. kongresszus sokoldalú útmutatást adott. Ezek alapján folyik nálunk a harc és folyik a munka gyors előrehaladá­sunk érdekében. Mi a biztosí­téka a sikernek? Mindenek előtt a párt és a nép szoros egysége, a pártvezetés egysé­ge. Aki éket akar verni a párt és a nép közé, — a párttagság és a vezetés közé, az nem se­gít, — az gátat emel. Ezeket Központi Vezetőségünk június 30-i határozata figyelmezteti arra, hogy a pártvezetés éber, ne feledkezzünk meg egy pil­lanatra sem, arról, hogy még kemény osztályharc folyik. Aki a mi viszonyaink között megfeledkezik arról, hogy van még ellenség, folyik az osztály­harc és úgy szónokol a vitá­­ss fórumokon, hogy az osztály­ellenség is tapsol, az a pártve­zetést, a párt egységét tá­madja — az demagóg. Demagógiával pedig nem szolgáljuk a haladást, a nép ügyét. — ellenkezőleg: a dog­­matizmust, a fékező tényező­ket segítjük. A Központi Vezetőség jú­nius 30-i határozata éberségre szólítja a párttag­ságot mindenféle túlzás, min­denféle demagógia ellen. En­nek szellemében kell szembe­­szállnunk „a párt- és népelle­nes demagóg megnyilvánulá­sokkal, bárhol és bárki részé­ről jelentkezzenek is azok”. Ez a feltétele annak, hogy semmi­féle demagógia ne akadályozza pártunkat abban, hogy követ­kezetesen haladjon a szocialista demokratizmus útján. A párt­tagság forradalmi ébersége ad igazi erőt ahhoz, hogy pártunk fejlessze tovább töretlenül az állami, a társadalmi élet de­mokratizmusát, biztosítsa a pártszerű bírálatot, a további alkotó vitákat* A demagógia ellen A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata A Szovjetunió Kommunista Pártja történelmi jelentőségű XX. kongresszusának hatására, a Magyar Dolgozók Pártja Köz­ponti Vezetőségének 1956. március 12—13-i határozata alapján hazánkban megerősödött a pártdemokrácia, az állami és a tár­sadalmi élet demokratizmusa, a szocialista törvényesség. A párt jelentős kezdeti eredményeket ért el a szekta­rianizmus, valamint a személyi kultusz maradványai elleni harcban és egyre inkább érvényesül a kollektív vezetés lenini elve a pártmunkában. A munkások, dolgozó parasztok, értelmi­ségiek építő bírálata, egészséges, alkotó vitái és javaslatai új lendületet adnak a szocializmus építésének. Különösen üdvözölni kell a pártszervezeteinkben kibonta­kozó termékeny vitákat. E vitákon sok helyes, egészséges, az eredmények növelésére és a hibák kijavítására irányuló javas­lat merül fel. Ezt az egészséges fejlődést azonban helyenként a párt és a népi demokrácia ellen irányuló demagóg fellépések veszélyezte­tik. A pártszervezetek, a kommunisták sokhelyütt szembeszáll­tak az ilyen törekvésekkel. Egyes esetekben azonban pártunk tagjai e kötelességüket elmulasztották, főként azért, mert azt hitték, hogy a helytelen nézetek elleni határozott állásfoglalá­sukkal a bírálat elfojtásának látszatát keltik. A pártellenes ele­mek a párt, a kommunisták türelmén felbátorodva, egyre erő­södő támadást indítottak pártunk politikája és vezetése, s népi demokratikus rendünk ellen. E támadások egyik gócpontjává vált a DISZ Petőfi Köre. Ennek vitaestjei kezdetben egészséges irányúak voltak, ezeket azonban az utóbbi időben egyes, pártunk politikájával szembe­helyezkedő elemek egyre erősödő mértékben igyekeztek fel­használni pártellenes nézeteik terjesztésére, arra, hogy megté­vesszék a közvéleményt, különösen az ifjúság egy részét s in­gadozó elemekből híveket toborozzanak maguknak. A legutóbbi Petőfi-köri vita egyes felszólalói (Déry, Tardos) már odáig mentek, hogy tagadták a párt s a munkásosztály ve­zető szerepét és burzsoá, ellenforradalmi nézeteket hirdettek. Néhány más felszólalóval együtt a párt és a népi demokrácia fejlődése során elkövetett hibákat demagóg módon, egyoldalúan kiélezték, teljesen elhallgatták, sőt tagadták pártunk és dolgozó népünk forradalmi vívmányait. Rágalmazták a párt- és állami funkcionáriusokat, akiknek munkája összeforrott a magyar né­pi demokrácia nagy sikereivel. Ezek a felszólalók, számolva a XX. kongresszus, a lenini eszmék rendkívüli népszerűségével, úgy léptek fel, mintha a XX. kongresszus, a marxizmus a leninizmus talaján állnának, hogy így is leplezzék párt- és népi demokrácia-ellenes nézeteiket. Ezzel becsületes dolgozókat, köz­tük párttagokat is megtévesztettek, akik nem ismerték fel azon­nal, hogy rosszindulatú, pártellenes megmozdulással állnak szemben. A Petőfi Kör legutóbbi vitájának antidemokratikus jellegé­re jellemző, hogy szervezett csoportok botrányos módon zavar­ták a párt álláspontját képviselő elvtársak hozzászólásait, s a nagy számban megjelent becsületes kommunisták megnyilvánu­lásait. A párt és a népi demokrácia elleni fellépéseket főként egy bizonyos csoport szervezi, amely Nagy Imre körül alakult ki. A sajtó nem lépett fel a pártellenes nézetekkel szemben, egyes újságok és folyóiratok pedig megtévesztő, elvtelenül di­csérő tudósításokat közöltek, sőt esetenként provokációs tar­talmú cikkeknek is helyet adtak. A párttagság körében több­­helyütt zavart keltett a Szabad Nép június 24-i számának hibás cikke, amely nem szállt szembe az ellenséges, demagóg néze­tekkel, eltúlozta a Petőfi-köri vita egyes egészséges vonásait. Az MDP Központi Vezetősége határozottan elítéli a Petőfi Körben lezajlott pártellenes megnyilvánulásokat. Pártunk és egész dolgozó népünk elvárja, hogy véget vessünk a párt- és né­pi demokrácia-ellenes jelenségeknek. A párt és a kormány az elmúlt hónapokban, a XX. kong­resszus szellemében számos fontos határozatot hozott és to­vábbi intézkedéseket készít elő a hibák kijavítására, s további fejlődésünk meggyorsítására. Semmiféle demagógia nem akadá­lyozhatja meg pártunkat abban, hogy tovább haladjon a szo­cialista demokratizmus útján. Pártunk töretlenül tovább fej­leszti az állami, a társadalmi élet demokratizmusát, biztosítja az alkotó vitát, a pártszerű bírálatot, tántoríthatatlanul folytat­ja a pártéid lenini normáinak biztosítását, küzd a személyi kultusz, a dogmatizmus, a szektarianizm­us minden megjelenési formája ellen és a szocialista törvényesség további megszilár­dításáért. A Központi Vezetőség felhívja a kommunistákat, pártunk minden tagját és népi demokráciánk minden hívét, hogy szán­janak mindenütt síkra a párt és a kormány politikájáért. Min­denekelőtt felvilágosító munkával, meggyőzéssel védelmezzék a párt, a munkásosztály, a szocializmus ügyét, népszerűsítsék a párt célkitűzéseit. A legerélyesebben szálljanak szembe a párt- és népellenes demagóg megnyilvánulásokkal, bárhol és bárki részéről jelentkezzenek is azok. A párttagok és pártszervezetek őrködjenek éberen a párt egységén, erősítsék a pártfegyelmet. Legyenek tudatában an­nak, hogy a dolgozó nép ellenségeinek kezére játszik, aki meg akarja bontani a párt egységét, s aki éket akar verni a Központi Vezetőség és a párttagság, a párt- valamint állami funkcioná­riusok s a nép közé. A Központi Vezetőség a forradalmi éberség fokozására hív­ja fel pártunk tagjait és a pártonkívüli dolgozókat, mert a párt­­ellenes, demagóg nézetek hatására megnövekedett az ellenséges zavarkeltés veszélye. A poznani provokáció arra figyelmeztet minden magyar dolgozót, minden becsületes hazafit, hogy hatá­rozottan szálljon szembe a zavarkeltő kísérletekkel és segítse azoknak az erőknek szabad kibontakozását, melyek a marxiz­mus—leninizmus alapján, a XX. kongresszus szellemében új si­kerekhez vezetik népi demokráciánkat. A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége biztos abban, hogy pártunk tagjai, a munkások, parasztok és értelmi­ségiek, a népi demokrácia minden híve egységesen sorakozik fel a párt vezetése és a kormány mellett, népi demokráciánk vív­mányainak tovább­fejlesztéséért, a szocializmus építéséért. Budapest, 1956. június 30. A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA KÖZPONTI VEZETŐSÉGE „Szembeszállunk mindazokkal, akik el akarják vitatni a párt, a munkásosztály vezető szerepét — Izzó hangulatú röpgyűlés a Gheorghiu-Dej Hajógyárban’— Ma reggel a Gheorghiu-Dej Hajógyár vasöntödéjében izzó­hangú röpgyűlésen tettek hi­tet az öntöde dolgozói a Köz­ponti Vezetőség tegnap megje­lent határozata mellett. Mély­ségesen elítélték azokat a de­magógokat, akik a Petőfi Kör­ben is arra hivatkoztak, hogy a munkásosztály nevében be­szélnek. Elsőként Jánosik János Kos­­suth-díjas magkészítő szólt a dolgozók nevében. Beszélt az 1945 előtti harcokról és a fel­­szabadulás utáni évekről. — Negyvenötben — mondot­ta — üresen vettük át az or­szágot. Azóta felépítettük, az eredményeink elvitathatatla­­nok. A XX. kongresszus nyo­mán pártunk Központi Ve­zetősége is felismerte téve­déseinket, hibáinkat. Eze­ket akarjuk most kijaví­tani. Mi ki akarjuk javítani, az el­lenség meg azt lesi, hol tudna betörni sorainkba. Úgy, ahogy azt Poznanban akarták. Mi, öntödei dolgozók, az egész munkásosztály ne­vében elítéljük azokat, akik kétségbe akarják von­ni a párt vezető szerepét. Azzal tudunk leginkább tilta­kozni, ha tervünket teljesítjük. Az ország első öntödéje vol­tunk, azok is maradunk! Blahom Pál vasöntő több mint negyven éve szervezett munkás, és régi párttag. El­mondta a röpgyűlésen, hogy Szálasiék idején őt is elhurcol­ták a gyárból, mint annyi más, becsületes dolgozót az öntödé­ből. Ismeri a múltat, becsüli a jelent. — Legyen a Központi Ve­zetőség határozata figyel­meztetés számunkra, s legyen figyelmeztetés azok számára is, akik Budapestből Poznant szeretnének csinálni. Legyünk éberek, ne engedjük megbontani sorainkat. Egyet­len porcikánk sem kívánja a régi rendszert! Mi tudjuk, hogyan dolgoztunk 1945-ben. Megküzdöttünk a jelenért. Másfél évig nem volt bérünk é­s felépítettük magunknak ezt az országot. A demagógoknak, a nép el­lenségeinek nincs mit, de nekünk van mit féltenünk! Hegedűs Béla azokról szólt, a­kik a Petőfi Körben az ifjú­ság nevében nyilatkoztak. Ezek — mint mondta — nem fiatal emberek, például Déry meg Tardos. De ez még nem volna baj. A baj az, hogy nem az ifjúság, a nép érdekét képvi­selték. — Vannak hibák. Ezt mi is érezzük és tudja a Köz­ponti Vezetőség is. S mi nem keseregni akarunk az elkövetett hibákon, ha­nem fel akarjuk számolni azokat. Mindazok, akik nem így akarnak cseleked­ni, egy pillanatig sem higy­­gyék azt, hogy a fiatalokat az orruknál fogva tudják vezetni. Nem vehetik el céljainkat, ked­vünket, bátorságunkat! Nem vehetik el semmilyen körül­mények között sem a munkás­­osztály vezető szerepét. János Sándor, az öntöde fia­tal kohómérnöke, az értelmi­ség nevében emelte fel szavát: — Felháborodással vettem tu­domásul, hogy egyesek a XX. kongresszus mögé bújva, ho­gyan merészelnek „bírálni”. Az ilyenfajta bírálat célja a zavarkeltés, a káosz, ilyenre nekünk nincs szük­ségünk! Mi, fiatalok, értel­miségiek tudjuk, hol a he­lyünk, szembeszállunk mindazokkal, akik el akar­ják vitatni a párt és a munkásosztály vezető sze­repét szocialista társadalmunk építé­sében. A röpgyűlésen felszólaltak régi párttagok, pártonkívüliek, fizikai dolgozók, műszaki értel­miségiek. Siha István öntő, Diószegi Tivadar, a Mareszjev­­brigád vezetője, Csizmadia Gyula, a vasöntöde párttitkára, Rosta László magkészítő, pár­tonkívüli, Géber Károly minta­asztalos, Várhegyi Ödön fém­öntő, Bokor Ferencné admi­nisztratív dolgozó, Vellai Imre vasöntő, Gigler Márton vasön­tő és Balogh Lajos elvtárs, a Dér Hajógyár párt-végrehajtó­bizottságának titkára. A röp­gyűlés befejeztével egységesen megállapodtak abban, hogy táviratot küldenek pártunk Központi Vezetőségének, amely­ben ígéretet tesznek, hogy ki­állnak a Központi Vezetőség mellett, ötéves tervünk mellett, a népért, a hazáért. Mindezt tettekkel, munkával fogják be­bizonyítani

Next