Esti Hirlap, 1958. szeptember (3. évfolyam, 205-229. szám)

1958-09-02 / 205. szám

Pucci és Gastelaars a nagy favoritja a férfi és a női 100 méteres gyorsúszó-döntőnek Négy döntő, három vízilabdamérkőzés az EB ma délutáni és esti műsorán " Ha a vasárnap megnyílt és a ragyogóan előkészített úszó­­ és­ vízilabda Európa-bajnoksá- i­gon ezúttal sok sikerre nem is számíthatunk, annak min­denesetre örülhetünk, hogy a premiert egy magyar győze­lem előzte meg — a zöldasz­tal mellett. Nagy sikerként könyvelhetjük el, hogy az Euró­pai Úszó Liga Rajki Béla sze­mélyében a következő négy évre magyar elnököt válasz­tott. A liga nyilvánvalóan ez­zel is kifejezésre juttatta el­ismerését az Európa-bajnok­­ság sikere érdekében végzett jó munnkáért s honorálta azt a sokoldalú tevékenységet, ame­lyet Rajki Béla, mint úszó- és vízilabda-szakember, szakíró, uszodaigazgató fejt ki immár évtizedek óta. I * Csodálatosan szép képet mutatott vasárnap délelőtt a napfényben ragyogó szigeti uszoda. Még színesebbé vált a látvány, amikor a sárga, kék, piros, fehér melegítőkbe öltö­zött úszók és vízilabdázók az ünnepélyes megnyitón a me­dence négy oldalán felsora­koztak. Huszonhárom ország *— Európa legjobb úszóit és vízilabdázóit láthatta a közön­ség. Már a felvonulásban is verseny volt a csapatok kö­zött: a legszebben menetelő csapat részére kiírt tisztelet­díjat az NDK küldöttsége nyerte el. Az ünnepség előtt egyébként a belgák körében kis zavar volt, ugyanis olyan zászlót kaptak, amelyen a szí­nek sorrendje nem volt megfe­lelő. A versenyzők azonban nem estek kétségbe, pillana­tok alatt ollót, tűt és cérnát kerítettek és mire elérkezett a felvonulás ideje, már a „sza­bályos" belga nemzeti színű zászló alatt vonulhattak fel. Már délelőtt is izgalmas versenyek voltak, mindenki­nek tudása legjavát kellett nyújtania, mert a továbbjutást az időeredmények döntötték el Egyetlen versenyző sem engedhetett meg magának semmiféle „lazsálást". Ennek köszönhető, hogy már délelőtt is kitűnő teljesítményeket lát­hatott a közönség. A 100 mé­teres gyorsúszás előfutamai­nak és délutáni középfutamai­nak az olasz Paulo Pucci volt a hőse, aki először saját egyé­ni rekordját, 56.8 mp-es idejét javította meg 5 tizeddel, majd délután 56.1 mp-es teljesít­ménnyel kivégezte" a fran­cia Jang tizenegy esztendeje fennálló 5­6.2 mp-es Európa­­rekordját. ★ Pucci, ez a hórihorgas, 197 centiméter magas, rendkívül jó alakú, 23 éves gyógyszerész egyetemi hallgató meglepően nyugodtan fogadta új Európa­­re­kordjának kihirdetését. „Szép nap ez számomra — mondotta —, de tudtam, hogy hamarosan megjavítom eddi­gi legjobb eredményemet. Meg vagyok győződve arról, hogy hamarosan még jobb időt úszom, lehet, hogy már a 100 méteres gyorsúszás döntő­jében ..Pucci mint vízi­labdázó kezdte versenyzői pá­lyafutását, s csak 1956 végén Melbourne-ben gondolt arra, hogy mint úszó is érvényesül­het. Trénere, Enzo Zabberoni vette a szárnyai alá és a ró­mai fiú hallatlanul gyorsan fejlődött. Most már teljesen meg is barátkozott az, úszás­sal, amely, mint mondja, még veszélytelenebb is, mint a ví­zipóló. De azért nem hűtlen ehhez a sporthoz sem, a 100 méteres gyorsúszás mai döntő­je után újra beáll az olasz vá­logatottba, amelyben ugyan­csak az elsőszámú játékosnak tartják. Az első napon nemcsak Puc­ci briliáns bemutatk­ozása szerzett örömet az olaszok­nak. Meglepően jól verseny­zett a 200 méteres mellúszás középfutamában Roberto Laz­­zari is, aki 2.42 perces teljesít­ményével a legjobb eredményt érte el és nagy favoritja lett a ma délután sorra kerülő 200 méteres mellúszó-döntőnek. Az olaszok „jó napja" még az este is folytatódott, amikor, már villanyfény mellett, az olasz válogatott a franciákkal játszotta vízilabda-mérkőzését. Az olasz együttes Pucci nél­kül is egymás után dobta a gólokat, 7:3 arányban győzött, s bizonyos, hogy a csapat egyik részvevője lesz a négyes dön­tőnek.­­ Magyar szempontból az első nap a várakozásnak megfele­lően zajlott le. A 100 méteres férfi­ gyorsúszásban Dobai az első alkalommal 56.9, a közép­döntőben 57.4 másodperces időt úszott és reméljük, hogy a ma délutáni döntőben ott lesz az első három között. A 200 méteres mellúszásban sem Utassy, sem Kunsági nem tu­dott bekerülni a döntőbe. A 100 méteres női gyorsúszás­ban (amelyben a holland Gas­telaars a nagy favorit), Frank és Takács közül csak az utób­bi harcolta ki a legjobb nyolc közé jutást. Lejátszotta első mérkőzését a magyar vízilab­da-válogatott, amely tartalé­kosan is könnyen, 7:0 arány­ban nyert a belgák ellen. Lukács László 56:1 , új Európa-rekord: Paulo Pucci, az olasz gyorsúszó vízilabdázó volt az Európa-bajnok­­ság megnyitó napjának hőse, 100 méteren meg­javította Alex Jang régi 56,2 mp-es rekordját. (MTI Fotó: Bojár felv.) Mi volt ma délelőtt? Ma délelőtt szép, napos idő­ben folytatódott az Európa­­bajnokság programja. Pontosan 10 órakor a 200 méteres női mellúszás három időfutamával kezdődött meg a második napi műsor. Az első időfutamban Urselmann (NSZK) győzött 2:56,6 perces idővel, a szovjet Usmees és Lehmann (NDK) előtt. A második időfutamban az angol Lonsbrough ütött be elsőnek a célba, elég gyenge, 3 perces idővel. A harmadik időfutamban született a leg­jobb eredmény: a holland Den Haan 2:54,9 perces idejével be­állította az Eu­rópa-bajnoki re­kordot. Az időfutamokban elért eredmények alapján a követ­kező versenyzők kerültek be a holnap délutáni döntőbe: Den Haan (holland), Ursel­mann (NSZK), Usmees­­(szov­jet), Walter (NDK), Kovalenko (szovjet), Lonsbrough (angol), Lehmann (NDK), Dyson (an­gol), Jerk­evic (jugoszláv). Ezután megkezdődtek a férfi műugrás selejtezői, amelyben 13 ország versenyzői indultak­ el. ­ Az úszó EB mai műsora | 17 óra. Női műugrás dön-I­­ő. — 17,35: 100 m férfi | gyors döntő. — 17,50: 200 m | férfi mellúszás e­öntő. —­­ 18,05: 100 m női gyorsúszás 1 döntő. — 18,20: Belgium—­­ Nagy-Britannia vízil­abda­­- mérkőzés. — 19,10: Hollandia . —Magyarország. — 20,00: Ju­goszlávia— Lengyelország. ADÁS-VÉTEL Megunt hangle­mezeit magas áron megveszi Hangle­mezudvar, Rákó­czi út 80. Telefon: 410—814. Hálószobát, kombi­nált szekrényt, ágya­kat és szekrényeket vennék. Telefon: 315 —032. ____ _____ Hálót, kombináltat, páros szekrényt, páros ágyat, hagyatékot veszek 426—912 Gépszőnyeget hibá­sat is, sezlonterítőt, futósző­nyeget, plüss szövetterítőket, linó­leumot, függönyöket vennek. 227 —110. R —66. új típusú 600 kcm-es BMW, oldalkocsival, csak igényesnek eladó. Hétköznap XIV., Thököly út 161. Kevés előleggel kapható rekamié, fo­­tel, sezlon, kárpitos­nál. Wesselényi utca huszonegy. Zongorát, pianinót, harmóniumot — lehet hibás — készpénzért vennék. Telefon: 221 — 138.________________ Hálót, kombináltat, egyes darabokat, konyhaberendezést veszek. Telefon: 141 — 252. Veszek bútort, varrógépet, ágy­­tollat, feloszlatott háztartást, ruha­neműt, limlomot. 339—197. Olasz hegedű, XVIII. századból el­adó. 340 — 009. Vennék hálószo­­bát, kombinált bú­tort, párosszek­­rényt Telefon: 33 —88—88. Bútorkárpitos, garnitúrák, reka­mié, fotel, szék, mindenféle kárpi­tozott bútorok, kisipari munka, fizetési könnyítés. Schmidt József, Bp. Lenin körút 13. Híradó-mozi­nál. Szabadság-hegyi pa­norámás telekből 300 öl, vagy kisebb esz­mei rész eladó. 166 —383.________________ Pianinót priváttól bérelnék Telefon: 220 —957, délelőtt 10 óráig és 6 után. Magas árat fizetünk ruházati cikkekért FELVÁSÁRLÓ­HELYEINK: VI. , Aradi utca 16. VII. Tanács krt 11. szám. VII. Wesselényi utca 39. Vili., Kun u. 12. Vili., József körút 59 — 61. szám. Vili., Népszínház utca 20. szám Használtcikk Kisz Hálót, kombináltat, pároságyat, szek­rényt, ruhaneműt, tollat, hagyatékot ve­szek. 142^—764. •VOO 0-0 O-O-0-000-0­04 6 bútor — bútorX p bútor K bútorX 9 bútor U bútorp 9 bútor TT bútor? 9 bútor bútor? x bútor __ bútor? X bútor ’T* bútor? X bútor X bútor? 6 bútor bútor q 5 bútor M bú torn Obútor bútoró 9 bútor TJ bútora 9 bútor Xl bútoré X bútor m bútor? X bútor i bútor? X bútor * bútor z 9 IRODAIT IS o KÉSZPÉNZEM |­I VASMŰNK ! Telefon:l 341-746 g o 423-538 9 S N­ASZNÁlTCIKK KTSZg vOOOOOOCKKKHKS Kétszemélyes reka­mié bordó szövettel, használt 6 db lószer­­matrac, új huzattal behúzva, eladó. VII., Thököly 32, kárpi­tos.. Dunyhát, párnát veszek Hm­­on, házhoz lövök. Telefon: 113—549 Használt, visszama­radt faanyagot, ajtót, ablakot, állványanya­­got, vasgerendát, le­bontandó épületet ve­szek. Építőanyag­telep, Vill., Delei u. 9. 331—297. ÁLLÁS Gyakorlott fényező­­nőket, dokkozót rádió­kávák fényezésére felveszünk Újpesti Rádiószekrényervár. Budapest, IV., Tél u 128. Begyakorlott férfi ládaszegezőket és gyakorlott szalag- és körfűrészen dolgozni tudó gépmunkásokat felvesz. Főv. XXII. Vegyesipari Javító Vállalat. Budapest, XXII. (Budatétény). Völgy u 4. Telefon: 469—740. darabbére­zés. Esztergályos szak­munkásokat 8.50—11 Ft-os órabérrel keres azonnali belépésre az Elektronikus Mérőké­szülékek Gyára, Bp., XVI., Sashalom, Czi­­ráki u. 2—4. LAKÁS Albérleti kis szobát keresek. Bácskai Gab­riella, VII. Dob u. 76. földszint 8. Zuglói beköltözhető ház eladó. Róna, VIII Kőfaragó utca 2. 9— 5-ig. Pápai kétszoba, összkomfortos főbér­leti lakásomat elcse­rélném budapestire Telefon: 130—249. Szalay. Vezetőállású, sze­rény, korrekt férfi, óvodás kisfiával tel­jes ellátást keres le­hetőleg egyedülálló, idősebb hölgynél. „Nagymama 29726” jeligére Felszabadulás téri Hirdetőbe. Elcserélném budai luxus garzonomat (közp. fűtés, telefon, villamos bojler) 2 szo­bás, összkomfortosra, megegyezéssel. Tel.: 131 — 270­0—6-ig. Elcserélem egy szo­ba, konyha, fürdőszo­ba, WC, ipari áramú, jövedelmező házfel­­ügyelőségemet egy szoba, komfortosra Budai előnyben, ráfi­zetéssel. IX., Sobieski János u 34. Három telitalálat a totón A vasárnapi totófordulóban 3 fogadó ért el 12-es találatot, nyereményük egyenként 139 532 forint. 11 találatos szelvény 85 darab, 10 találatos szelvény 1076 darab akadt. Az előbbiek­re 4924 az utóbbiakra 518 fo­rintot fizetnek. Ferencváros—MTK 0:1 2 Vasas—V. Dózsa 3:0 1 Győr — Bp. Honvéd 0:0 1 Dorog—­Csepel 0:2 2 Tatabánya —Diósgyőr 1:2 2 Miskolc —Szombathely 3:0 1 Salgótarján—BVSC 3:1 1 Szolnok —Bp. Spartacus 2:1 1 Debrecen — Szeged 1:0 1 KISTEXT —Láng­gépgyár 1:2 2 Nice —Toulouse 3:2 1 St. Etienne—Monaco 3:5 2 Az első 14 bajnoki pont •• m , "­­ r j A meglepetések „szállítói": TOVICI története Miskolc, Győr, Diósgyőr Pósa játékvezető sípielére vasárnap délután. Terpitkó András, az MLSZ alelnökének üdvözlő szavai után megkez­dődött a bajnoki év. A Nép­stadion felé áradó tömeg, a majdnem megtelt nézőtér azt­­ bizonyította, hogy a magyar labdarúgó-sport mai, alacso­nyabb színvonala idején sem hűllenek a sportkedvelők tíz­ezrei a kerek labdához, s sport­életünk egyik legnagyobb ese­ményét mindig a bajnoki lab­darúgó-küzdelmek jelentik. Ha színvonalban ez az első forduló még alatta is maradt a várakozásnak, küzdelmesség­­ben, izgalmakban és nem utol­sósorban meglepetésekben már­is elérte a legizgalmasabb baj­noki mérkőzéssorozatok mér­céjét. A Népstadionban kettős mér­kőzésen négy kiváló együtte­sünk vonult fel, s az örök der­by is lezajlott: az MTK né­hány héttel a múlt bajnokság­ban elért sikere után most is két vállra fektette a zöld-fe­héreket Ez a találkozó teljesen ki­­­ egyenlített, s a játék nagy részében csapkodó, néha túl kemény küzdelmet ho­­­­zott, amelyen a kék-fehérek 1:0 (0:0) arányban győztek. A győzelem egyik fő harcosa ismét Kovács Imre volt, aki nemrég jelen­tette be, hogy hosszú és­ sike­rekben gazdag labdarúgó-pá - l lyafutása után búcsút akar mondani az első csapatnak. Ki­­robbanóan jó formája azonban mégis más belátásra bírta, s mint középcsatár, főleg a vé­delem munkáját, segítve, arra is talált lehetőséget, hogy be­rúgja a mérkőzés egyetlen gól­ját. A Ferencváros szerencsétlen csatát, vívott, hiszen csatársora kidolgozott­ néhány „kiáltó” helyzetet A helyzetek kihasz­nálása azonban nem sikerült, s ebben a kék-fehérek jó védel­me is „ludas” volt. A Népstadion délutánjának örvendetes színfoltja volt a Vasas kitűnő formája. A piros,­­ kékek 3:0 (2:0) arányú győzel­­­­me az Újpesti Dózsa felett tel­­­­jesen megérdemelt volt,­­ a lila-fehérek csatársora nem talált magára,­­ s Kuharszki beállítása a kö- s­zépcsatár posztra egyelőre­­ még elhamarkodott húzásnak­­ bizonyult. A Szusza vezérleté­­­­vel játszó újpesti csatársor­­ egységét, begyakorlottságát megbontotta ez az új összeté­tel, s ha ehhez az első félidő utolsó percében Várhidi kiállí­tását is hozzávesszük, érthető­vé válik, miért volt balszeren­csés az újpestiek rajtja. — Kicsit fáradtabban játszott a Vasas most, mint Moszkvá­ban — mondta a mérkőzés után Hermann Béla, a győztes csa­pat vezetője. — Mindenesetre ennek a játéknak is örülünk, hiszen meglátszott, hogy a csapat egységesebb, mint a múlt bajnoki év végén, s Csordás, és Raduly — már most bebizonyították, hogy idén már komolyabban veszik bajnoki mérkőzéseinket. Leg­nagyobb örömünk, hogy meg­találtuk „új” középhátvédün­ket, Bundzsák személyében, aki egyike volt a mezőny leg­jobb embereinek. A „győri bors”, amelyről szombati számunkban írtunk, ismét erős volt: a Bp. Hon­véd 14 000 néző előtti küzde­lemből 0:0 arányú eredmény­­nyel jött haza. A győriek ön­magukat múlták felül, hatal­mas küzdeniakarással harcol­ták ki a bajnoki start „arany­pontját”. Dorognak még nem sikerült. A kitűnő bányászegyüttes nagy gondot fordított arra, hogy jól rajtoljon, hiszen a múlt évek­ben mindig­ a kez­deti lemara­dás behozása, „a hóvégi hajrá” okozta a legnagyobb­ gondot. A Csepel azonban — kitűnő vé­delmével — elhárította a meg­megújuló dorogi rohamokat és 2:0 (2:0) arányú győzelemre is jutott erejéből. A másik nagy bányászcsa­­patnak, a „legjobb vidéki együttesnek”, a Tatabányának is szomorú vasárnapja volt: otthonában, 18 000 néző előtt 2:1 (1:1) arányú vereséget szen­vedett a Diósgyőrtől, amely megérdemelte a győzelmet. A bányászcsapatok „becsü­letét’, a bajnokság első for­dulójában a Salgótarján mentette meg, s ha nem is jó játékkal, de kiharcolta a 3:1 (1:0) arányú győzelmet a BVSC ellen. A forduló legnagyobb meg­lepetését Miskolc „szállítot­ta”: 3:0 (2:0) arányfs biztos, fö­lényes győzelmet aratott a Szombathely ellen. A hazai csa­pat kitűnő játékkal hálálta meg a 18 000 főnyi közönségé­nek buzdítását, szeretetét, s a helyzetek alapján még na­gyobb arányú győzelmet is arathatott volna. ^m­inimin QTQ | | a világ sportjában | | Szovjet kardgyőzelem | | Philadelphia, szeptember 1. | | A magyarok nélkül lezajlott |­­ kard egyéni világbajnokság | | döntőjében a szovjet ver-| isenyzők szerepeltek a leg- k Ijobban A világbajnoki cí- | imet Ritezkij szerezte meg és | |a második helyre ez ugyan-1­s csak szovjet Tisler került. A 1­3 további sorrend: 3. Twardo- J­ikene (lengyel), 4. Lefevre­­ 1 (francia), 5. Pawlovszki (len-­­­gyel), 6. Ochyra (lengyel), 7. | 1 Galarece (olasz), 8. Blum (ame- a­e­rikai). 1 A poznani Malta-tavon | | Poznan, szeptember 1.1 . Befejeződött az idei férfi 1 1 evezős Európa-bajnokság. A | | döntőben a magyar evezősök | |egy számban sem indultak. A­­ |bajnoki címeket az NSZK (3), | | továbbá Finnország, Olasz- ,­rország, Szovjetunió és Anett-1 Itália. | | Röplabda EB Prágában | | Prága, szeptember 1. | | Prágában megkezdődött a 5 I férfi és női röplabda Európa- I­­ bajnokság. Magyar­ország női | | válogatottja első mérkőzésén | |3:0 arányban győzött Hollan­ I­ndia ellen, de a következő te­­­­l­álkozón 3:1 arányú vereséget­ | szenvedett a Lengyelország I .együttesétől. Magyarország I Iférfi válogatottja első mér­­i­­­kőzésén 3:0 arányban . le- | | győzte Olaszország egy­üt­tes 1 . | jét. | Kerékpáros világbajnokság | | Reims, szeptember 1. | ; Az amatőr országúti világ- , I bajnokságot az NDK ver­­­­­senyzője, Adolf Schur nyerte | | a belga Paulieen és De Wolf,­­­­ továbbá az olasz Bampi előtt. | | A magyar Török és Aranyi a = = 18—35. helyezettek között | Ivóit. A prof­i versenyzőik­ör-| | szágúti világbajnokságát az | 1 olasz Baldini nyerte a fran­­­­­­cia Bobet elött. Szabó—Fischer döntetlen A sakkvilágbaj­nok jelöltek portorozi küzdelmének 16. fordulójában Szabó döntetle­nül mérkőzött Fischerrel. Az élmezőny a következő­képpen alakul: Tál 11 p., Pet­­roszjan 10,5 p., Olafsson 10 p., Szabó 8,5 ponttal a tizedik helyen áll. Sportünnepély a Népligetben A Vasas népligeti pályáján nagy sikerrel zajlott le a KPVDSZ sportünnepélye, amelyen több százan a legkü­lönfélébb sportágakban mér­kőztek. Az atlétikai verse­nyen az országon rekorder, válogatott Varjú Vilmos 16,44 méterrel győzött a súlylökés­ben, ­­üli lesz az NB 1-ben? A szerdai forduló mérkőzései: Újpesti Dózsa —Ferencváros, MTK — Győr, Bp. Honvéd —Salgótarján, Diósgyőr—Miskolc, Csepel —Va­­sas, BVSC —Tatabánya, Szombat­hely— Dorog. L­Ó­S­P­O­R­T Két román, egy szovjet és egy magyar győzelem a vasárnapi versenyeken Fokozódó érdeklődd­és mellett zajlottak le a vasárnapi nemzet­közi galoppversenyek. A Budapesti-díj érdekességét erősen csökkentette a csehszlo­vák Korber távolmaradása. A nagy képességű mén ugyanis vasárnap reggelre megbetege­dett, e távolmaradásával nyílt lett a verseny sorsa. A román Pusa érdekes küzdelemben győ­zött Valen­ce a német Ann­itt ellen. Nagy érdeklődés előzte meg a németek nagy hírű hároméve­sének, Arrogianznak a bemutat­kozását is, azonban ez is rosz­­szul sikerült, mert rosszul star­tolt és sok hosszal megkésett az indításnál. De rajta kívül a cseh­szlovák Luk is állva maradt az indításnál. A nemzetközi verse­nyeken nagyobb gondot kellene fordítani az indításokra. Rivális szerezte a nap egyet­len magyar győzelmét a Zobnati­­cai-díjban, ahol szép küzdelem­ben győzte le a román Stoc­ ot, és az ugyancsak magyar Ba­konyt. A r­ománok második győzelmét a kétéves Sovata szerezte a Cis­­laui-díjban. A vasárnapi g­a­lop­pversenyek részletes eredménye­: I. 1. Bárd, 2. Direktor, 3 Ipse II. Tot. 10:20­11, 19, 12. Bef. 161 és 38. — II. 1. Ritmika, 2. Niobe, 3. Sarkcsillag. Tot 10:40, 16, 20, 14. Bef. 194 és' 82. — III. 1. Lovate, 2. Biekaj, 3. Kolib­ri. Tot. 10:14 12, 17 12 Bef. 45 és 31. — IV. 1. Zadornij, 2. Tália, 3. Eibeee Tot. 10:221, 21, 15, 22. Bef. 231 és 258. — V. 1. Pusa, 2. Valón, 3 Antritt. Tot. 10:138, 43, 22, 14. Bef. 407 és 337. — VI. 1 Rivális. 2. Stoc, 3. Bakony. Tot. 10:40, 12, 17, 13. Bef. 279 és 535. — IX. 1. Mife­­cona II, 2 Mi baj? 3. Galkó Tot 10:46, 17,­23, 19. Bef 159 és 111. — VIII. 1. Rába. 2. Szuverén, 3. Bumeráng. Tot. 10:79, 27, 26, 26. Bef. 297 és 535. — IX. 1 Mife­ne, 2. Cila. 3. Sablon Tot. 10:275, 75, 32, 20 Bef. X 240 és 1375. — X. 1. Minimax, 2. Szavamra, 3. Paróka. Tot 10:21, 11, 19 16. Bef. 59 és 36.

Next